Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-27 / 278. szám
o 1985. november 27., szerda Román klub Battonyán Hogyan nyerlek el a Szocialista Kultúráért kitüntetést? 1984-es archív felvétel a román női kórus egyik fellépéséről fl historikus hely igézetében Királyi csúcstalálkozó Visegrádon —------------—---------lENslUfcfiM A megyét járva, sok nemzetiség lakta településen megfordultunk már. Erőfeszítéseik — a hagyományok felkutatásában, továbbadásában, az anyanyelvi kultúra ápolásában — egyre több energiát emésztenek fel. A nemzetiségi klubok létszáma csökken, a fiatalokat nem tudják bevonni munkájukba. A hagyományőrző csoportok — melyek általában e klubokból nőttek ki — elöregszenek, az utánpótlás nehéz ügy. A nyelvművelésben is gondokkal küszködnek. (Köztudott, hogy már a beiskolázás sem könnyű.) Kevés a nemzetiségi nyelvet tudó ismeretterjesztő. A lakosság zöme a tájnyelvet beszéli, így nehézségeik vannak az olvasással. És így tovább, és így tovább . . . Ám mondják, kivétel mindig akad. Nos, Battonya ilyen kivételnek számít, hisz úgy tűnik, e települést elkerülik ezek a gondok. * * * A minap náluk jártunk, s megtudtuk, mi a titka a klub népszerűségének. Lovász Mihály, a művelődési központ igazgatója készséggel tájékoztatott a klub megalakulásának körülményeiről. A hetvenes évek elejéig együtt volt a délszláv és a román klub. Ám ekkor társadalmi munkában önálló klubhelyiséget hozott létre a román ajkú lakosság, s így a két nemzetiség klubjai „szétváltak”. Ám nemcsak az összejöveteleket tartják itt, hanem a román klubkönyvtár is otthont kapott ebben az épületben. Az olvasószolgálatot sokan igénybe veszik és szívesen olvasgatják az ide járatott folyóiratokat.(Később, mikor a művelődési központ vezetője átkalauzol bennünket a klubba, Rusznyák Aladár, az egyik klubtag — pedagógus — épp a nemzetiségi irodalom kelendőségére keres magyarázatot. — Nézze. Egy biztos: a battonyai románok nyelve sokkal jobban hasonlít az általam is beszélt irodalmi nyelvhez, mint a más településeken élő románságé. Szépen, gazdag szókinccsel fejezik ki magukat, azért nem jelent számukra nehézséget könyvet, újságot olvasni. — Inkább a kitartással van baj — teszi hozzá a klub vezetője, Szelezsán Endre. — Különösen az idősebbeknél. A rövidebb írásokat szívesebben forgatják, a regényekre már nem jut türelem, idő.) Lovász Mihály szívesen emlékezik azokra az évekre, mikor a két klub módszertani műhelyként működött. A nyelvművelést, a szórakoztatást szolgáló programjaikat, módszertani útmutatásaikat olykor még szlovák területen is alkalmazták. Azóta már megszűnt e bázistevékenység, ám célkitűzéseikről továbbra sem mondtak le. Rendszeresen tartanak román nyelvű ismeretterjesztő előadásokat, vonzó programokat állítanak össze. A román hagyományok ápolását legalább olyan fontosnak tartják, mint a nyelv- művelést. Most nemcsak a hangulatos névnapokra gondolunk, melyeken román népdalokat énekelgetnek, s persze táncra is perdülnek, „repertoárjukat”, a rarát, a sirbát és a horát eljárva, hanem arra a román női kórusra, mely a román klub védőszárnyai alatt jutott el a legutóbbi, legszebb elismerésig: a Szocialista Kultúráért kitüntető címig. (Mamuzsity Jenőné, a kórus vezetője is eljött a klubba, hogy beszélgessünk egy keveset, „az ő asszonyairól”. — Hetente egyszer, keddenként tartjuk énekkari próbáinkat. Jó hangulatban, családias körülmények között dolgozunk, talán ezért nem jelent nálunk gondot az utánpótlás. Van gyerekünk, aki már másutt tanul, de ha teheti, máig is részt vesz összejöveteleinken, fellépéseinken. Jól megférnek a kórusban a más anyanyelvű lányok, asszonyok is. A citerazene- kar? Magyar. Ám ez még a minősítések szigorú szakmai bizottságait sem zavarja, hát akkor miért zavarná a battonyai dalosokat? — Végül is egy községben élünk, hat egymásra a nemzetiségek kultúrája. Miért ne csendülhetne fel citeramu- zsika a helyi, s környékbeli román népdalok legszebbjeinek kíséretében?) Lám! Nem könnyű minden szépet és jót csak úgy, egy ültünkben összeszedni Lovász Mihállyal a román klubról. Míg kocsiba széliünk, s a művelődési háztól megtesszük a néhány perces utat a klubig, még mindig van mondanivalója. A társadalmi munkákról, melyeket egy emberként végeznek a lelkes társaság tagjai . . . Legyen az a klub rendbetétele, a függönyök mosása, vasalása, vagy egy jófajta ünnepi ebéd egy-egy jeles nap alkalmából: mindig akad jelentkező. (Emma néni — özvegy Ternován Aurélné — a sóskiflijére a legbüszkébb. Nem véletlenül kérik meg olyan sokszor, hogy süssön belőle, hiszen jól tudják: ő ennek a mestere. S a tyúkhúslevest is — azt az igazi, aranysárgát :— finoman készíti a szomszédasszonyával, özvegy Jancsin Zsivánnéval, aki ugyancsak gyakori vendége a román klubnak: — Szeretek a fiatalok közt. Csak a táncra nem vagyok már kapható. A múltkoriban, mikor az eleki román klubban jártunk, egy magas fiatalember egyre csak nógatott: forduljunk egyet. Nem való az már nekem — nevet —, nehéz vagyok hozzá .. .) Még sokáig beszélgetünk a battonyai román klub tagjaival. Vancsáné Laczkó Irén — a román iskola igazgató- helyettese — a fiatalabb korosztály képviseletében, Fojta Kornél bácsi az idősebbek nevében győznek meg arról, miért is érdemes társaságba járni. Szelezsán Endre, a klub vezetője pedig azt is elmeséli, hogy valamikor ők kezdeményezték a nemzetiségi olvasóklub-mozgalmat. Aztán elmondja, mikor szoktak összejönni, s én szorgalmasan jegyzem, mert ide még eljövök egyszer! Már tudom, hogy érdemes. Nagy Ágnes „S a világ látja, hogy homlokomon van / ama föld koronája, hol az osztrák / partoktól elvált Duna vize csobban. ' S merre Panchino és Peloro közt vág / égnek a füst, szép Szicília öble... / most oly királyt szolgálna, kit a Károly s Rudolf véréből én nemzék a földre.” Dante az Isteni színjátékban énekli meg Károly Róbert uralkodásának távlatait, aki a nápolyi és a magyarországi koronára egyaránt hivatott volt. A kor, a reneszánsz nyitánya. S bár Károly Róbert nem kimondottan humanista, ennek a kibontakozásnak egyik előmozdítója. A reneszánsz fénykoráról — amikor hazánk nem kullogott fáziskéséssel az európai kultúra nyomában — sokat tudunk, sokszor esik szó. Ám annál ritkábban emlegetjük az előzményeket. Ebben az esztendőben kerek évforduló fordította a kutatók figyelmét éppen abba az irányba, hogy a történelmi események ok-okozati következtetését árnyaltabbá tegyük. Éppen hatszázötven esztendeje a Duna-kanyar egyik legszebb részén, Visegrádon királyi csúcstalálkozóra került sor. Hatszázötven esztendővel ezelőtt, 1335 novemberének elején igen fontos politikai csúcstalálkozó színhelye volt Visegrád. Károly Róbert Anjou-király döntőbíráskodásával a kort meghatározó kérdéseket oldottak meg. A cseh, lengyel és magyar határ rendezésére kerülhetett sor, eredményesen. A találkozót meglehetősen zilált körülmények előzték meg. Károly Róbert a modern ember gondolkodásmódjával próbálta stabilizálni a belső helyzetet. A Szent István-i eszme szellemében kívánta az ország gazdasági, politikai életét kibontakoztatni. Tevékenysége — politikai és katonai jelentőségen túlmutatva — nyitánya volt egy később európai kitekintésében is kiemelkedő, sajátos folyamatnak. Találóan jegyzi meg Dümmerth Dezső az Anjou ház nyomában című művében: elindítója volt egy olyan eszmevilágnak, amely a király és nemesség viszonyát a szilárduló államkeretekben újra szorosra fűzte, és a dinasztikus érzületet is egybe tudta hangolni az ismét öntudatára ébredő nemzeti érzéssel. Miért ült le egy asztalhoz Károly Róbert, Nagy Káz- mér lengyel és Luxemburgi János cseh király? Mert érdekegyeztetésre került sor, ahol ki-ki nyert is, veszített is. Ugyanis Ausztria és Magyarország között a határvidék miatt gyakori volt az incidens. A csehek és a lengyelek között Sziléziáért folyt a harc. Károly Róbert reálpolitikusi stratégiával találta meg a megegyezés kulcsát. A tárgyalások eredménye nagy horderejű volt. A cseh uralkodó lemondott a lengyel királyi címről, így a lengyeleké lett Szilézia. Ily módon a békekötés lehetővé tette a három ország ásványi kincseinek ésszerű kiaknázását. A politikai rendeződés megnyitotta az utat a társadalmi, gazdasági reformoknak]. A békés rendezés eredménye volt az is, hogy megegyeztek a kereskedelmi utak átszervezésében. Bécs elkerülésével annak monopolhelyzetét akarták megnyirbálni. Íme a tanulság: a jövő szempontjából létkérdés az egymás mellett élő nemzetek együttműködése. S példa arra, hogy a vitás kérdéseket — megfelelő érdek- egyeztetéssel — békésen lehet rendezni. Erdősi Katalin Az iskolaalapító, Péter András portréja, az intézet első pecsétnyomója, egykori diáksapkák, kiadványok, tablók és a közelmúlt tárgyi emlékei féltett kincsek a szeghalmi gimnáziumban. Az iskolamúzeum évről évre bővül, gazdagabb lesz. ZORD IDŐBEN J4IMNU1Z0K «ELIT JÜdHjiA&AM Gál Edit képriportja
