Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-18 / 270. szám

1985. november 18., hétfő Finisben a fórum Szemmel láthatóan megélénkült a lanyhának amúgy sem mondható munka az Európai Kulturális Fórumon. A munka- bizottságok (lefejezték tanácskozásukat, ismét plenáris ülé­sekre kerül sor. A küldötteken — az alkotóművészeken, a kultúrpolitikusokon, de még a diplomatákon is — az izga­lom, a feszült várakozás jelei figyelhetők meg. S ez érthető is, hiszen finiséhez érkezett az október 15-én megkezdett munka, rövidesen ország-világ előtt kell számot adniuk arról, hogy mire jutottak. A most következő interjúk a visszaszám­lálás kezdetén készültek. Bepillantást nyújtanak a fórum mindennapjaiba, abba, hogy néhány ország képviselői mi­ben látják e tanácskozás jelentőségét, hasznát. Lassi Nummi finn költő: — Megítélésem szerint egész Európa számára hasz­nos ez a fórum, de minden­kit óvnék az illúzióktól. A Lassi Nummi lényeg az, hogy tárgyalunk, bár bonyolult tanácskozásról van szó. Örömmel tapasztal­tam, hogy a procedúrák he­lyett az érdemi párbeszédé a főszerep. Nagy pizitívuma a fórumnak, hogy sok javas­lat hangzott el, talán túl sok is, ezért elég nehéz feladat kiemelni közülük a legjob­bakat. Amit én várok ettől a fórumtól, az az, hogy meg­könnyíti a műfordítók mun­káját, jobb együttműködést eredményez minden nyelv között, segíti a kis nyelveken íródott irodalom népszerűsí­tését. Szerintem a több mint 200 javaslat már önmagában sikernek minősíthető. Az igazi siker persze akkor szü­letik meg, ha a tanácskozás résztvevői záródokumentum elfogadásával búcsúznak majd Budapesttől. William Jay Smith ameri­kai költő: — Bízom abban, hogy a fórum előreviszi a helsinki folyamatot és megerősíti azt. Remélem, lesz záródokumen­William Jay Smith tum, és az nagyon konkrét javaslatokat tartalmaz majd. Hasznos dolog, hogy erre a nemzetközi tanácskozásra sor került, hogy leültünk tár­gyalni a kulturális kérdések­ről. Ha nem tárgyalnánk, nem jutna előbbre a világ és a kultúra sem. Waclaw Sadkowski lengyel főszerkesztő: — Két fő jelentősége lehet ennek a fórumnak. Először is az, hogy különböző leegysze­rűsített elképzeléseket, meg­tévesztő információkat, pél­dául amelyek Lengyelország vagy más országok kulturá­lis életét illetik, megcáfolja. Egyezség jöhet létre egy­más kölcsönös tiszteletére és az igazság közös keresésére is, így jobban megérthetjük egymást, az együttműködés könnyebb lehet. A nyugati­ak például nem akarták el­hinni, hogy nálunk. Lengyel- országban nem állítanak semmiféle ideológiai-filozó­fiai akadályt a nyugati kul­túra elé, hogy mindent ki­adunk, aminek művészi, in­tellektuális értéke van. A fórum másik jelentősége, hogy lehetőséget adott a köz­vetlen kapcsolatépítésre. Így kerültem kapcsolatba egy olyan holland folyóirattal, amely — akárcsak az enyém — szintén a világirodalom­mal foglalkozik. Bízom ab­ban, hogy e kapcsolat segít­ségével mélyebben megis­merhetem a holland irodal­mat, kiemelkedő alkotóit, s lehet, hogy ők is jobban megismerik a lengyeleket, túllépve azon a három sze­mélyen, akiknek politikailag botrányos híre van a világ­ban. Ugyanez a helyzet a svájciakkal. Nekik nagyon tetszett például, hogy a svájci francia irodalomról különszámot adtunk ki. Ha­sonlókat mondhatnék a jugo­Waclaw Sadkowski szláviai szlovénekről. Velük is ugyanolyan együttműködés alakulhat ki, mint itteni testvérfolyóiratunk, a Nagy­világ vagy a Kortárs szer­kesztőségével. — Mindebből úgy tűnik, lengyel szempontból hasznos volt a fórum. Európa szem­pontjából is igaz ez? — Ez már bonyolultabb kérdés. Szerintem európai hasznossága mindenekelőtt a nemzetközi helyzet, a két nagyhatalom, az Egyesült Ál­lamok és a Szovjetunió vi­szonyának alakulásától függ. A szovjet fél részéről ko­moly jóindulatot tapasztal­tam, pedig sok kihívással kellett szembenéznie. Ugyan­akkor amerikai részről, de némely más nyugat-európai ország részéről sem észlel­tem ugyanezt a jóindulatot. Mindazonáltal a fórumon sok javaslat hangzott el. Példá­ul Günther Grass nyugatné­met író indítványozta, hogy hozzanak létre egy európai kulturális alapítványt. Gyer­mek- és ifjúsági könyvki­adása kölcsönös bemutatását tervezi tíz ország, s volt olyan kezdeményezés is, hogy Az európai kultúra fó­ruma címmel adjanak ki egy közös folyóiratot föld­részünkön. Ilmar Bekeris nagykövet, a svéd delegáció vezetője: — Mindenekelőtt azt kell látni, hogy a fórum az euró­pai biztonsági és együttmű­ködési folyamat része, s ré­sze annak is, amiről 1983 őszén a madridi utótalálko­zón döntés született. Svéd részről üdvözöltük a szakér­tői találkozókat, mert úgy véltük, hogy konkrét, új ele­meket hozhatnak ebbe a fo­lyamatba. Pozitív hozzájáru­lást remélünk a fórumtól is. Van egy sajátossága is en­nek a tanácskozásnak. Ne­vezetesen, hogy a diploma­ták mellett kulturális sze­mélyiségek találkozója is ez a fórum, részvételükkel ők máris színesítették az euró­pai biztonsági és együttmű­ködési folyamatot. Svédor­szág bízik abban, hogy e Ilmar Bekeris párbeszéd hozzájárul majd a kulturális kapcsolatok fejlő­déséhez. Ugyanakkor realis­tának kell lennünk. Nem szabad azt képzelnünk, hogy a mai világban, amikor a gazdasági helyzet sok helyen nem éppen brilliáns, látvá­nyos előrelépést érünk el. Mi ezért azon vagyunk, hogy néhány konkrét elképzelést munkáljunk ki, amelyek elő­segítik a minőségi reformo­kat, például -csökkentik az akadályokat a jelenlegi kul­turális cserében. Ez egy jó dolog lenne. Még két szem­pontból figyelünk a fórum­ra. Egyrészt, hogy jó fóru­ma legyen a kulturális sze­mélyiségek eszmecseréjének. Másrészt, hogy ez a tanács­kozás, amennyire a részt ve­vő országok kormányai le­hetővé teszik, vonjon le kö­vetkeztetéseket. alakítson ki egy vezérfonalat, ajánláso­kat tegyen. Záródokumen­tum nélkül ez utóbbi aligha lehetséges. — Gondolja, hogy meg­születik ez a záródokumen­tum? — Ezt ebben a pillanat­ban még nehéz volna meg­mondani. A svéd delegáció mindenesetre egy jó doku­mentumért dolgozik. Jó eredményt kell felmutat­nunk a budapesti fórumon ahhoz, hogy segítsük az eu­rópai biztonsági és együtt­működési folyamatot. Ha­sonlóképpen eredményeket várunk a fővárosunkban zajló stockholmi konferen­ciától. Ha jövő ősszel a so­ros európai utótalálkozón nem tudunk felmutatni sem­mit, akkor arról vitatkozha­tunk Bécsben, hogy mit adott ez a folyamat, akár bizalmatlansági válság is kialakulhat az európai biz­tonság és együttműködés ügyével kapcsolatban. Vitalij Korotics szovjet költő: — Nagy szükség volt erre a fórumra, mivel a kulturá­lis személyiségeknek érezni­ük kellett azt, hogy €gy ügy­gyei foglalkozik mindegyi­kük. Az utóbbi időben mind gyakrabban emlegetnek olyan fogalmakat, mint eu­rópai kultúra, világkultúra. Pedig hát miről van szó? Amerikai, szovjet, magyar vagy akár francia művész­ként is az egyetemes kultú­ra megőrzésén, gazdagításán kell munkálkodnunk. Majd­nem biztos vagyok abban, hogy Magyarországon pél­dául több amerikai író mű­vét fordítják le magyarra egy évben, mint ahány ma­gyarét lefordították az Egye­sült Államokban. Néhány nyugati küldött úgy próbál­ta beállítani a dolgot, mint­ha szívességet tennének ne­künk azzal, hogy lefordíta­nak, mintha ez egy gesztus volna. Amikor felszólaltam, kifejtettem, hogy a Szovjet­unióban akkor is lefordít­juk ezeket a műveket, ha a mieinket egyáltalán nem for­Vitalij Korotics dítják les külföldön, mivel nálunk igény van más nem­zetek kulturális értékeinek megismerésére. Napjainkban a kultúrának kiemelt szerepe van, és bár­milyen frucsának is hat, számomra a szó tűnik a harc leghatásosabb eszközé­nek. Jelenleg ugyanis nincs fontosabb feladat, mint a béke megőrzése. A hirosi- mai atombomba ledobása után — egy szemtanú, még­hozzá egy amerikai, mondta el nekem — a legmegdöb­bentőbb az volt, hogy nem maradt egyetlen könyv, egyetlen kép, egyetlen hang­szer, egyetlen ceruza sem. A művészet pusztult el legelő­ször. Ha nem akarjuk, hogy a világban ugyanez követ­kezzék be, meg kell őriz­nünk a kultúrát, meg kell mentenünk Bartókot, Ko­dályt, Petőfit, Adyt. Mi meg­mentjük őket, ők megmen­tenek minket. Az alkotó mű­vészet eme körforgása a zá­loga az emberiség túlélésé­nek. Remélem, itt a fóru­mon nagyon sokan felis­merték ezt, bár úgy látom, nagyon nehéz lesz a záródo­kumentumot tető alá hozni. Ugyanakkor a fórumnak van jövője, már többen ja­vasolták hasonló tanácsko­zás szervezését. Ez egy ke­ret lehet, de lehet, hogy elégséges lesz a meglevő ke­reteken belül dolgozni, mint amilyen például az UNES­CO, a PEN vagy a nukleá­ris leszerelésért küzdő nem­zetközi művészmozgalom. Ez utóbbinak Harry Belafonte amerikai énekes az elnöke. Bibi Anderson svéd színész­nő az egyik alelnöke, a má­sik én vagyok. Ez a moz­galom már jó néhány nagy­szabású akciót szervezett, Hamburgban, Bécsben, Hel­sinkiben, és újabb rendez­vényeket is tervezünk a bé­ke ügye mellett. Végül még csak annyit: nekem sokat nyújtott ez a fórum, remé­lem, az emberiség is sokat kap tőle. Walter Lichem nagykö­vet, az osztrák delegáció egyik vezetője: Walter Lichem — Sok haszna van ennek a fórumnak. Mindenekelőtt az, hogy a 33 európai or­szág, valamint az Egyesült Államok és Kanada képvi­selői összegyűltek itt, hogy a kulturális együttműködés­ről és annak fejlesztéséről tanácskozzanak. Budapesten valami egészen új történik a kelet—nyugati viszonyban, és az európai biztonsági és együttműködési folyamatban is. 'Az a benyomásom, hogy az itt jelenlevő személyisé­gek érdekeltek abban, hogy többet tegyenek a kulturális együttműködésért, nemzeti és nemzetközi szinten. Meg­lepett bennünket, hogy mennyi javaslat hangzott el, ez is a tenniakarás szándé­kát tükrözi. Ez a fórum fon­tos nyitánya a kulturális együttműködésnek. A részt­vevők programot dolgozhat­nak ki a jövőre, ígéretes ke­retet adhatnak ehhez. Az európai biztonsági és együtt­működési folyamatban ez az első alkalom, hogy ilyen sok konkrét javaslatról tárgya­lunk, és nem úgy általában. Ez új, és úgy véljük, nagyon pozitív dolog. Végül, de nem utolsósorban, úgy látjuk, hogy ez a kulturális dialó­gus pozitív hatással lesz a kelet—nyugati kapcsolatok­ra, az európai biztonsági és együttműködési folyamat egészére, így a jövő őszi bé­csi találkozóra is. Kocsi Margit (MTI-fotó —KS) 80 éve született Körösmenti Nagy Lajos A zsadányi tiszteletes akkor vette föl a Körösmenti előnevet, amikor szeretett faluja sokoldalú kutatását kezdte közreadni. Dévaványán született 1905. no­vember 11-én és 1935-ben került Zsadányba, ebbe a kissáréti község­be, ahol a nagy időt megélt embe­rek oly sok történetet, élményt és hagyományt őriztek meg és adtak tovább a kíváncsi krónikásnak. Majd 30 évet töltött ebben a jeles településben Nagy Lajos és az utolsó tíz évben oly termékenyen írta le dolgozatait, tanulmányait, hogy azok hű tükrei a falu néprajzi, helytör­téneti és irodalomtörténeti múltjának. Megyei és országos pályázatokon több első díjat kapott írásaiért, amelyek az élet széles skáláját ölelik föl. Bírálói néhány esetben azzal vádolják, hogy kimunkálat- lanok, elnagyoltak munkái. Biztos, van e véleményekben igazság, de az is bizonyos, hogy amit leírt, amit az utó­kornak hátrahagyott, azt már hitelesebben nem lehet köz­readni. Talán az is közrejátszott a gyors munkában, hogy érezte egészsége romlását és hitt elhivatottságában. Alig múlt 60 éves, amikor eltávozott körünkből. Gazdag hagyatéka feldolgozásra vár. A Békés Megyei Népújság és az Üj Aurora is több ízben helyt adott írá­sainak, remélhetőleg ezután is. Az életmű kiadását pedig a táj, a gazdasági és művelődési intézmények összefogásá­val kellene megkezdeni. A zsadányi Hazafias Népfront vezetése, a szeghalmi Sár­réti Múzeum baráti köre november 18-án este hat órakor a község művelődési otthonában megemlékezést tart Körös­menti Nagy Lajosról. Közreműködnek a Péter András Gimnázium diákjai. Miklya Jenő Mestersége: Soha nem szerettem igazán a fonott bútorokat. Nyögésük (női hiúság) — bármilyen óvatosan ereszkedtem rájuk —, mintha feles kilóimra emlékeztettek volna min­dig . . . Aztán rádöbbentettek: bennem, gyanakvásomban a hiba, mert a fűből készült fotel nem gúnyolódik, csu­pán él, sóhajt, suttog . . . Le­galábbis a békési Kocsor Im- réné, aki maga is készít ilyen „portékákat”, így véli. S ahogy beszélgetünk életéről, hivatásáról — mert ő való­ban annak tartja —, a meg­álmodott, életre hívott fonott tárgyakról, lassan magam is úgy vélem, igaza van ... Amikor az általános isko­lát elvégezte — 1956-ban —. nem igen dúskálhatott a munkalehetőségek között sem ő, sem kortársai. Ha egy hely akadt, kapva kaptak rajta, mert a pénz kellett, él­ni kellett valamiből. Az út­keresés éveiről még akadoz­va, tétován beszél ... — A Kosárfonó Háziipari Szövetkezetben betanított munkásként sikerült elhe­lyezkednem — idézgeti ak­kori önmagát —, nem éppen azzal a meggyőződéssel, hogy ezt akarom csinálni, sőt... Még megszerezte a szak­munkás bizonyítványt, aztán úgy döntött, elég a fájós1 ka­rokból, könnyebb munka után néz. (Közben átpártolt az Erdőgazdasági Fűz- és Ko­sáripari Vállalathoz, kis ke­rülővel, ma is itt dolgozik.) Elvégezte a gépíró tanfolya­mot, irodába kérte magát... Mondják, aki megízleli, megszereti a tanulást, felnőtt fejjel, család mellett sem mond le róla. Így volt ez Ko­csor Imrénével is. A tan­folyam után leérettségizett, aztán a Népművészeti Aka­démiára járt... S a sornak ezzel még nincs vége, de erről később, hisz ekkoriban kezdte szakmáját megszeret­ni... A hetvenes évek elején ko­sárfonó pályázatot hirdettek. Kocsor Imréné próbálkozott, még nem sok sikerrel. Bi­zonyítani akart. A következő évben, s utána is mindig kül­dött valamit. Egyre jobb eredményt ért el. .. A har­madik nekifutásra már orszá­gos első helyezést nyert. Az­tán 1975-ben a harmadik, 1976-ban a második, majd ’77 és ’78-ban ismét az első helyen végzett. Visszatért a termelésbe, jelenleg a minta­készítők termelési csoportve­zetője. S ma már otthon, szabad kosárfonó A fűz már csak ilyen. ... előbb utóbb igazodik elkép­zeléseinkhez Fotó: Kovács Erzsébet idejében is ezzel foglalatos­kodik! Műhelyében olykor késő éjszakáig ég a villany, míg csak el nem készül a megálmodott forma. — Előbb elképzelek valamit — meséli a műhelyben, az övéi, az ölnyi vesszők kö­zött —, dédelgetem magam­ban, nagyokat sétálok vele, aztán vázlatot készítek, s ne­kilátok. Persze nem mindig sikerül, ilyenkor kezdem új­ra, míg csak nem tökéletes. A fűz már csak ilyen. Ha száraz törik, de ha beáztat­juk, előbb utóbb igazodik el­képzeléseinkhez. Tekintete egy fonott újságtartóra té­ved .. . Ilyen és ehhez ha­sonló „apróságok” vázlatait vitte nyáron Varsóba, a Lengyel Népi Iparművészeti Tanács által szervezett egy­hónapos stúdióba. A cél a szakma megmentése volt... Szeptember 1. és 22. között a Pilica folyó menti Biala üdülőtelepen tíz művész gyűlt össze Európa országai­ból, hogy kicseréljék tapasz­talataikat. A svájci Pepitót, az angol Davist és kivitelező­jét, Irinát máig is gyakran emlegeti. Sok mindenről szó esik még, vége-hossza nincs a stú­dión szerzett élményeknek. Tanult is a többiektől, most éppen a zöld fűzfavessző al­kalmazása érdekli, amit tő­lük lesett el. — Mindig újat, mást szeret­nék! Amíg elkészül, kiállí­tásra kerül egy tárgy, az a legkedvesebb, aztán ismét jön egy ötlet, mint most a zöld fűzzel, s a többitől már szabadulnék. Vigyék, lelje örömét bennük más. Nagy Ágnes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents