Békés Megyei Népújság, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-16 / 243. szám
o 1985. október 16., szerda Menjünk a művelődési házba! A BCKCS VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1985/86-OS PROGRAMJA Jólesik -látni a békési művelődési központ vonzó külsejű új programfüzetét, belelapozni még inkább, mert forma és tartalom ízléses egységben tárul föl. Ezért az első gondolat: a jó bornak is kell cégér? — Kell, nagyon is kell a megfelelő tájékoztatás — mondja Bede László igazgató —, és ez mindenre igaz’ így a művelődési házakra is. Az új évadra vonatkozóan pedig különösen áll, hiszen ebből az új borból még nem mindenki ivott. Meg kell előbb a termést ismertetni, hogy a programokba a törzstagokon kívül újak is bekapcsolódhassanak. — Sokat hallani, hogy manapság nem kell a kultúra, az emberek mással vannak elfoglalva, magyarán a pénzkereséssel. Igen, nem, vagy is-is? — Egy szóval nem lehet válaszolni, Szerintem most sem kell kevésbé a kultúra, mint régen, csak másképp, mert azt se felejtsük el. hogy az elmúlt évtizedekben sem ütötték ki a művelődési házak falát a tömegek. Pontosan ezért egyre inkább az a probléma merült föl — erről a viták özöne tanúskodik —, miként újuljon meg a közművelődési mozgalom, milyen új formák tészik vonzóvá? E folyamat közben kitűnt: kell a kultúra, de az érdeklődés az olyan ágak felé mutat, amelyekből valamiképp profitálni lehet. Ezért van sikere a különböző tanfolyamoknak, a nyelvtanu-- légiói 'a*'táncig. a gép- és gyorsírástól a gépkocsivezetésig, a zenei óvodától a nyelvszoktató óvodáig. — Tehát nem egy fönt elképzelt választékot ajánl a művelődési ház, hanem az alulról jött igényeket elégíti ki? — Jórészt és mindinkább. S ez vonatkozik a tradicionális értelemben vett kultúrára — művészetek stb. — is, mert sokkal vonzóbb az. ha én akarok valamit csinálni, mintha mások mondják, szabják meg mit tegyek, mi jó nekem. — Egy híján tíz klubjuk működik, mind valóságos igényt elégít ki? — Igen, különben nem mennének ilyen szépen, a 200 fős agrárszakemberek klubjától a kertbarátok köréig. De említhetem a 25 tagú műpártolók körét is, ahol pedig magas — havi 250 forint — a tagsági díj. Igaz, ehhez havonta egy-egy olyan grafika jár, amelyből csak annyit készítenek a művészek, ahány tag van. Vagyis kétszeresen értékes. — Sokirányú a Babilon- klub. Miért? — A cigánycsaládok közös szabadidős-tevékenysége nekünk bázisfeladat, s a régi klub már nem felelt meg a mai követelményeknek. Környezet- és életmódváltozás állt be a cigánycsaládok életében. Persze, közel sem mindnél, de mégis oly mértékben, hogy figyelemre méltó. Ezért munkatársaimmal a Népművelési Intézet pályázatára részletes programot készítettünk, s bár még nem tudjuk, kapunk-e hozzá támogatást, már eszerint indítottuk a munkát. — A klubok közt van egy furcsa nevű: az MMOE közép-alföldi csoport. Mi ez? — A macskatenyésztők és macskabarátok köre, amelyet ugyancsak kívánságra hoztunk létre. Tagja lehet mindenki, aki tenyésztéssel, macskatartással kíván foglalkozni, az évi tagdíj 200 forint, s különböző szolgáltatást biztosít. — És a művelődési házak hagyományos művészeti tevékenységével mi van? — . Kétszeresen hagyományos. Ügy is, hogy nagy gondot fordítunk rá, meg, hogy a csoportoknak is van hagyományuk. Az áíésszel közös munkáskórus az egyik, nagy sikereket mondhat magáénak, s egyben a Jókai Szín.- ház nélkülözhetetlen közreműködője. Ugyancsak régen és jól működik mind az öt díszítőművészeti szakkör és a citeraegyüttes is, melynek idős tagjai tanítják a gyermekciterásokat. A gyermeknéptánc-tanfolyamókon — most is 120-an tanulnak itt — végzett legjobbakból alakult a „Békés” úttörő néptáncegyüttes. És ezzel mindent föl sem soroltam, de mégis említenem kell a fentiekhez kapcsolódó művészeti előadássorozatot, melynek hat előadását dr. Dömötör János, a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeum igazgatója tartja. — Végezetül, mit értsünk „Az amatőr művészeti csoportok által közös előadásban feldolgozott várostörténet" című programon? — Kísérletnek és idegen- forgalmi látványosságnak is mondhatnám ezt az idényzáró bemutatót, mert eltér a régiektől. Tematikusán mutatja be Békés és környékének szokásait, kultúráját. Szereplői a városi és város- környéki művelődési házak csoportjai, s a produkcióban lesz piaci forgatag, lánykérés, lakodalom és még sok minden, amit .az ének, tánc, zene, színjáték, költészet és vetített kép kombinációjával ki lehet fejezni. Vass Márta A muzsika szárnyaló, örömteli pillanatai a zenei világnap alkalmából Gyulán rendezett ünnepi hangversenyen. A színpadon a Szegedi szimfonikus zenekar, karnagy Oberfrank Géza képriportja Szépen magyarul, szépen emberül Nem jő névjegy Hogy mi a csúnya szó, az igen viszonylagos, a századok során igen eltérő módon ítélték meg, de mióta írásbeliség, mióta közízlés létezik, mindig voltak illő és illetlen szavak. örvendetes, hogy ma már egyre többen mentegetőznek egy-egy szó miatt a rádióban, a televízióban. Egy nagy gyárunk mérnöke a közelmúltban a tendál szó miatt kért bocsánatot, egy másik műszaki férfiú a „csúnya és megszokhatatlan innovációért”, egy fürdőigazgató pedig az uszodák „folyamatos üzemeltetése” kifejezésért (bár kért volna inkább az uszodák nem mindig megfelelő tisztaságáért), egy történész meg a „csúnya” pecséttan, címertan és a segédtudomány szavak miatt. Sajnos, az igazán csúnya szavakért nem szokás bocsánatot kérni, újabban már női társaságban sem. Pedig a hódító „durva" törökök közül például 1669-ben Achmet olajbég Simontornyán kelt rendeletében így szabta meg, milyennek kell lennie egy tisztes helybeli esküdtnek, ezt írván többek között: „Az Innep-törést, Lopást, Tolvajlást, Árulást, Vérontást, Szitkozódást, Lélek-mon- dást, ördögteremtette, Ördögadta, Ördöglelkű és Hitű etc. undok szitkozódását... el ne kövessen.” S a csúful, durván beszélőkre nem csekély büntetést szabtak a török, s a magyar hatóságok is. Az csak a kisebbek közé tartozott, hogy pellengérre állították, gyakran ludat kötöttek a fejére (így lett ludas belőle: innen e szó .vétkes, csínytevő' jelentése), vagy súlyos ólommal terhelt ruhát adtak rá, s még „súlyosabb'’ büntetésekről nem is szólva. Manapság — nem egészen ok nélkül — sok szó esik a durva, bántó szavak, kifejezések elharapózásáról a könyvekben; a filmekben, színpadokon, a köznyelvről nem is beszélve. A nyelv már régebben igyekezett kiküszöbölni a legközvetlenebb, legnyersebb asszociatív ingerű szavakat, többnyire úgy, hogy megkerülte őket: egy választékosabb vagy idegen eredetű szóval helyettesítette, ahogy az orvosi nyelv „cések”-ről (carcinomások-ról) beszél, szemtengely ferdülés-t (vagy strabizmus-t)emleget, s mozgás- sérült-ekről szól a régi nyelv vagy a népnyelv direktebb megnevezéseivel szemben. A köznyelv is sokszor hasonlóan jár el a feszélyező, mások érzékenységét sértő fogalmak megkerülésében. Nem mondjuk azt valakiről, hogy öreg vagy pláne: vén, legföljebb azt, hogy idős, koros, éltes, élemedett, hajlott korú stb. Ahogy az sem kötelező, hogy egy idősebb asz- szonyt föltétlenül nyanyá-nak, mamá-nak vagy muter-nak tituláljunk, s a bácsi ka vagy apóka helyett tatá-t vagy fater-1 mondjunk. Nyelvünk rendkívül gazdag rokon értelmű szavakban, úgynevezett szinonimákban: például a frász, a szájas stb. helyett elég ha egy füles-1, csárdás-t vagy tasli-t, esetleg nyakleves-1 helyezünk kilátásba a csintalankodó csemetéknek. A nadrág kiporolásá-nak említése vagy az elhúzom a nótádat, tunikán billentelek is megteszi kevésbé választékos, durvább társaik helyett. Persze a szavak jelentése idővel változik. Például: a szarvasmarha rövidebb köznyelvi neve, amelyet legfeljebb húsüzletekben illik kimondani (ott sem a vásárlókra!), eredetileg árut, értéket jelentett (a ,piac, kereskedelmi áru’ jelentésű német Markt — bajor—osztrák: márkát, marchat — származéka). S hasonló a helyzet a rokon jelentésű jószág (a jó származéka) és állat (az áll .létezik’ ige továbbképzése) szavunkkal is. Ezzel szemben viszont az is igaz, hogy a szavak hangulati és jelentésváltozásával együtt változott a mindenkori társadalom ízlése, érzékenysége is, a korábban kivetett szavakat idővel befogadta, egyszersmind újabbakat rekesztett ki, tett indexre a közízléy. S voltak, s vannak mindig ilyen szavak, amelyeket nem illik kimondani. Teljesen egyetérthetünk Illyés Gyulával, aki ezt írja: „Az obszcén szavak terjedését azok próbálják nyelvi demokratizálódásként értelmezni, akik az alacsonyt a népben összetévesztették az aljassal”. Egyik nyáron aszfaltozómunkások dolgoztak az utcánkban, s az ebédszünet pihenőjében egy deresedő fejű, idősebb munkavezető megrovóan emlegette valamelyik fiatalabb beosztottját: „Oly csúful beszélt, hogy a föld pirult szégyenletében!” Valahogy úgy kellene beszélnünk, hogy se a földnek, se a rajta járóknak ne kelljen pirulniuk miatta' Szilágyi Ferenc
