Békés Megyei Népújság, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-31 / 256. szám
1985. október 31., csütörtök Harmincéves az orosházi zeneiskola A gyakorló diákok hangszereitől már az utca hangos. A szűk udvarról az épületbe lépve jól esik a meleg. Itt, a zeneiskolában családias légkör, valami jellegzetes melegség fogadja az idegent is. Harmincéves az orosházi Liszt Ferenc Zeneiskola. Dinnyés István igazgató egyik alapítója volt 1955-ben, amikor egyszerre öt hasonló intézmény indult az országban. — Célunk az volt, amit ma is legfontosabbnak tartunk: zenekari hangszereket tanítani, minden klasszikus hangszert, vonósokat, fúvósokat, nemcsak zongorát. Aktívan részt akartunk venni a város zenei életében. Markó Leó, az első igazgató azon fáradozott, hogy Orosházának saját zenekara legyen. Ez sokáig működött is, évente adott bérleti hangversenyeket, de később anyagi okok miatt megszűnt. Ma a tanáraink adják el a Filharmónia bérleteit, besegítenek a szervezésben. A városi zenekarok fenntartása nem olcsó mulatság, így a Filharmónia inkább egy ütőképes zenekarra helyezi a hangsúlyt, ez most a békéscsabai. — Azon túl, hogy növendékeinket megtanítjuk hangszeren játszani, széles körű zenei nevelésre törekszünk. Vagyis olyan családokhoz, gyerekekhez is el akarunk jutni, ahol a szülők nem zenélnek, nem rendelkeznek zenei műveltséggel. Az egyszerűbb, fizikai családok gyerekei ötven százalékban vannak jelen az iskolában. A legjobb, legtehetségesebb tanulókat előkészítjük a zenei pályára, ami gyakran nem könnyű, mert a közvélemény bizony nem értékeli kellőképp a művészpályát. Jelen vagyunk az országos zenei rendezvényeken. Legutóbb Szabados Tóth László a megyénkből egyedül jutott a leninvárosi döntőbe. A háromszázhatvan-há- romszázhetven növendékből több mint százan fúvóst, több mint százan zongorát tanulnak, a többiek vonóst. A Hazafias Népfront Békés Megyei Elnöksége mű- «velődéspolitikai bizottsága október 25-én délelőtt társadalmi vitát rendezett a gyermek- és ifjúsági könyvkiadás és -terjesztés helyzetéről, megyei tapasztalatairól. A vitát Borbiró László- né, a HNF Országos Tanácsa olvasómozgalmi munkabizottságának tagja, a Móra Ferenc Könyvkiadó munkatársa vezette. Már a meghívó sokat ígért, s mikor az adott időpontban a tanácskozóteremben körülnéztünk, tudtuk, érdekfeszítő gondolatcserének leszünk részesei. Pedagógusok, szülők, könyvesboltok és könyvtárak dolgozói — mindazok, akik e témában érdekeltek lehetnek — jöttek össze e vitára. Nem csalódtunk. A rendezvény 9 órakor kezdődött, s a déli harangszó még a tanácskozóban talált minket. A bázisintézmény, a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó — mint megtudtuk — a jelenlegi gazdasági helyzetben a mű- és példányszámeme- lés helyett az egyes művek irodalmi, tudományos érté- , kének növelésére törekszik. Szerteágazó feladatait csökkenő állami támogatás és növekvő nyomdai költségek mellett kell ellátnia. A kiadói termés közel felének — iskolai segédkönyv, kötelező vagy ajánlott olvasmány, illetve standard mesegyűjtemény, klasszikus ifhegedűt, brácsát, csellót. Huszonkét szakmailag jól képzett tanár foglalkozik a gyerekekkel elő-, zongora, vonós, fúvós tanszakokon. A szép számú törzsgárda 20— 30 éve tanít az iskolában, de órát tartani kijárnak a tót- komlósi fiókiskolába is, ahol hetven gyerek tanul. Az érdeklődés nagy, sokan utaznak a zenetanulás kedvéért: Csorvás és Gádoros is szeretne fiókiskolát. A hangszeres felkészültséget az igazgató elfogadhatónak ítéli meg, jó márkájú zongorájuk, fúvós hangszereik vannak. Az épületet viszont már régen kinőtték! Közel százzal több gyerek tanulna itt, ha lenne hely. Az iskolának van egy vonós és egy fúvós úttörőzenekara, gyakran fellépnek a városban, a különböző társadalmi ünnepségeken, rendezvényeken. A tantestület tagjai maguk is zenélnek. Ez szívügyük. Kilencen játszanak a békéscsabai zenekarban, ami nem kis áldozat a tanítás mellett, de fontos szolgálat, szép küldetés, Jártak Finnországban, Belgiumban, májusban Japánba készülnek. A tudatos pályairányításnak köszönhető, hogy évente négy-hat, de volt, hogy nyolc gyereküket vették fel zenei gimnáziumba. Jelenleg harminc növendékük tanul Szegeden, Békéscsabán, illetve Kecskeméten. — Rendezvényeink sorából kiemelném a két évenként sorra kerülő orosz-szovjet zenei tábort, amelyet a Magyar—Szovjet Baráti Társaság, az Ifjú Zenebarátok Köre és a városi tanács támogatásával közösen szervezünk. Az idén találkoztak itt híres művésztanárok és válogatott, különös tehetségű gyerekek negyedik alkalommal. Ez a nyári tábor egyedülálló olyan szempontból, hogy máshol nincs lehetőség ilyen tehetségek összejövetelére. A gyerekek itt szinte egymást múlják fölül, s ez az egyetlen tábor, ahol kisgyerekeket aktív művészek és zeneakadémiai tanárok tanítanak. júsági regény, vagy versantológia,, iskolában használatos ismeretterjesztő sorozatkötetek — állandóan készenlétben kellene lennie. Ezenkívül feladatuk felfedezni fiatal tehetségeket, kapcsolódni évfordulókhoz, tévébemutatókhoz, megismertetni a külföldi sikeres ifjúsági munkákat és sorolhatnánk még tovább ... A terjesztő vállalatok is igyekszenek kiemelten foglalkozni a gyermek- és ifjúsági könyvek értékesítésével, ám a nyolcvanas évekre a három terjesztő vállalat forgalmi adatai megtorpanást mutatnak. E témáról szólva érdemes szó szerint idézni a vitára készített öszszefoglalóból ........a nyomdai k öltségek emelkedése miatt a könyvek bolti ára is megnövekedett, különösen megdrágultak a színes, illusztrált nagy mesekönyvek és az ismeretterjesztő munkák. A terjesztő vállalatok készletei megnövekedtek, s a kötetek egy része a nehezen értékesíthető kategóriába került. A ^fogyás vizsgálatokból« ugyanis az derült ki, hogy az a könyv, amely körülbelül 60 nap alatt nem talál vevőre, a boltok raktáraiban marad. Az évente közel 2800 új kötet áttekinthetetlenné teszi a termést, sem az eladó, sem a vásárló nem tudja követni, mi jelent meg a könyvpiacon”. Az egyik felszólaló kiemelése szerint a problémák gyökere: „Az alapvetően korszerűtlen kiA szép, kulturált épületet már régen kinőtte a zeneiskola Szabados Tóth László egyedül képviselte Békés megyét a leninvárosi döntőben Fotó: Gál Edit Egyébként már készülünk az ötödikre, ami 1987-ben lesz... Évente egy tanári és két nagyobb növendéki hangversenyt adnak; kétszer minden tanár bemutatót tart saját növendékeivel, ahová a szülőket, az érdeklődőket meghívják. Ez egy évben közel harminc kis hangversenyt jelent. Tanári hangversennyel emlékeznek, meg október 1- ről, a zenei világnapról. Október 27-én, vasárnap az orosházi Liszt Ferenc Zeneadói-terjesztési struktúrában csak a terjesztő érdeke az értékesítés, a kiadó számára alig van visszajelzés a kötetek fogyásáról, nem érzékeli a piaci fogadtatás sokszor kiszámíthatatlan követelményeit.” Nehéz lenne felidézni, mi mindenről esett szó már a péntek délelőtti tanácskozáson. A kiadó sorozatairól, a szerkesztőségek munkájáról, a propagandáról, a kapcsolatteremtésről — melynek, úgy hisszük, eredményes formája lehet az ehhez hasonló viták rendezése —, a könyvek külleméről, a hagyományos, illetve modern illusztrációkról . . . A vita résztvevői kifogyhatatlannak bizonyultak a kérdésekben. Miért nem megoldott a kötelező és ajánlott irodalom folyamatos megjelenése? . Miért nem megfelelő az iskola, a könyvesbolt és a könyvtárak kapcsolata? Miért veszített a könyv presztízséből? Milyen napjaink családmodellje, hisz — nem elég a gyereket oly ásni megtanítani — sokat számít, ha a szülők is szívesen forgatják a könyveket. Hát még ha, uram bocsá’, a gyerek-, illetve ifjúsági irodalmat olvasgatják együtt. . . Mennyi kérdés, gond. S még akkor meg sem említettük a könyvkiadással kapcsolatos egyéb kérdőjeleket. Hogy milyen a gyermekolvasók befogadási mechanizmusa? Hogy egyáltalán mi napjaink sikerkönyve? Hogy az egyes életkorokban milyen szerepe van az illusztrációknak? Ügy tűnik, e kérdésekre sem sikerült egyértelmű, biztos válaszokat kapni. Ám az, hogy beszéltünk róla, hogy véleményt, gondolatot cseréltünk, már fél iskola jubileumi hangversenyén ismert művészek és főiskolai tanárok léptek fel. Sin Katalin gordonka-, Csiszár Erzsébet hegedű-, Elek Tihamér fuvolaművész, Les- tyán Mihályné és Krcsméri János, az orosházi zeneiskola tanárai. Az ünneplés mellett a tanított hangszerek bemutatása volt a cél. A három évtizednyi isko- latörténelmet idézve Dinnyés István úgy tűnik hétköznapi, ám igen fontos dolgokról is szól. — Arra törekedtünk, és sikerült elérnünk, hogy a tanáraink Orosházán lakjanak. Egyébként a zeneiskolákban az úgynevezett utazó tanár a jellemző, amit nem tartok előnyösnek. Nagy eredmény, hogy mindenkinek lakása, van, itt él. Gondunk, ami országos gond, hogy míg nyolcán tanítanak zongorát, hatan fúvóst, kevés a hegedűtanár. A következő ötéves tervben nem lesz új épületünk. Óriási problémánk, hogy nincs próbaterem, nincs elég hangversenyterem. Átmeneti megoldásként az udvaron szeretnénk egy nagyobb faházat felállíttatni, ahol a gyermekzenekarok tudnának próbálni. A hangszerjavíttatás ugyancsak országos gond. Se pénz, se szakember nincs rá. Ezért amit csak lehet, a tanáraink saját felszereléssel megjavítanak. De minden nehézség ellenére azt szeretnénk elérni, hogy gyermekeinknek a zene szeretetével valami olyan pluszt adjunk, amely- lyel gazdagabbak lesznek az életben, amiből hitet, erőt meríthetnek mindig. Az igazgató búcsúszavait idézem fel a hideg, őszi utcán. Ezek a gyerekek megtanulják a zenét szeretni, az emberek talán legközösebb nyelvét érteni, beszélni. Igénylik a művészetet. Tartásuk lesz, értékes emberek lesznek. És arra a családias légkörre, jellegzetes melegségre gondolok, ami a zeneiskolában a látogatót fogadja. Niedzielsky Katalin siker. Kár, hogy a tanácskozáson nem képviselték magukat a könyvterjesztő vállalatok, holott nem egy kérdés őket illette volna. S még valamit! E sorok írója csak mint megfigyelő vett részt ezen a vitán, ám mint kívülálló — vagy nem egészen kívülálló, hisz maga is két gyereket nevel — nem egy felvetődő kérdéshez maga is szívesen hozzászólt volna. Hogy csak néhányat említsen, így utólag... Szó esett arról, hogy a könyvesboltokban kevés gyerek választ maga olvasnivalót, inkább a szülő, nagyszülő vásárol számára. De tud-e vásárolni? Hisz olykor egyikmásik gyermek- és ifjúsági könyvet oly magasra rakják, hogy felnőtt legyen a talpán, aki eléri a polcon . . . Más. Nem szeretik gyermekeink a kötelező irodalmat — mondta valaki. Lehet. Ám, hogy szeressék, ha már a hozzájutáshoz kilométereket kell gyalogolni —, ha egyáltalán kapható valahol. Aztán jön a következő olvasmány, ismét a maga izgalmas tortúrájával... Holott mi másnak lehetne jobban utánanézni, mint annak, hogy egy-egy korosztályba hány gyerek kerül az elkövetkezendő esztendőben, s így könnyebb kiszámítani, hogy az adott kötelező, ajánlott olvasmányra — mintegy — hányán tartanak igényt... Lám. Nehéz véget vetni e délelőtt megírásának, ahogy nehéz volt lezárni a vitát. Vagy talán nem is kellene lezárni? Mert ha beszélünk róla, ha közvetítjük egymásnak gondolatainkat, bajainkat, orvosságot is köny- nyebben találunk azokra. Csak már találnánk! Ideje lenne!.. . Nagy Ágnes Hol az orvosság? Vita a gyermek- és ifjúsági könyvkiadás, könyvterjesztés helyzetéről HANGSZÓRÓ Fel, fel fiúk Csak semmi félelem! Ha már megszülettünk erre a világra, próbáljuk úgy alakítani sorsunkat, hogy ne legyünk könnyű játékszer a hullámzó időben. Még viharos években sem. Persze, biztosíték semmi, hogy sikerül is, de legyen meg legalább a nyugalom: megpróbáltuk. Erőnkhöz, tehetségünkhöz mérten. Vagy talán még azon is túl. Példa akad mindenre, jó is, rossz is, messzire se kell menni érte. Hétfő délelőtt, szinte csak „háttérrádiózás” közben sorra ütötték meg fülein az elhangzó mondatok, s ha továbbgondoltam őket, emberi sorsok éledtek elképzelhetővé. A Mit üzen a rádió? mondatait pedig mindig érdemes továbbgondolni. Most például az állami gondozottakról volt szó. Űjabb sikert ért el a rokonszenves kis csapat — Kerényi Mária és dr. Szegő Tamás, a műsor gazdái. Jogszabály-módosítás várható az egyik elhangzott riport nyomán: ezután az örökbe fogadott gyerek is „teljes jogú” polgár lesz a családban, utána is járnak házépítéskor a szociálpolitikai kedvezmények. Ám az idős, beteg nagyszülők, akik saját unokájukat vették magukhoz állami gondozásból, s kapnak havonta 500 forintot a gyerek nevelésére, csak egy „jó tanács” megtartása után könnyíthetnének életükön: ha elválnak, mint egyedülállók, családi pótlékot is kapnának... Később megismerhettünk egy hajdani állami gondozott fiatalembert, aki miután elvégezte a testnevelési főiskolát és kikerült a kollégiumból, otthon nélkül maradt. Hol itt, hol ott száll meg barátainál, mégis derűlátón készül újabb egyetemi felvételijére. Edzett ember! Egy másik műsor, az ötödik sebesség fiatal tanára sem sajnáltatta magát, friss képzőművész-diplomával és két pici gyerekkel ott vállalt állást, ahol lakása, megélhetése lesz. Ha vidéken, ám legyen. Cáfolva sok nyafka ifjoncot, akik csak a benzingőzös nyüzsgésben képesek „önmegvalósításra”. Az őshaza földjéről, mai szemmel Amikor őszi ködben még a holdfogyatkozást sem látni, jólesik utazni az éterhullámokon által messzi vidékre, rég volt időkbe. Baskiria közel van címmel hétfő este a Káma vidékén vendégeskedtünk, azon a földön, ahol évezredekkel korábban „otthon” voltunk, a hajdani Magna Hungária területén. Julianus baráttól Körösi Csorna Sándoron át modern kutatókig mindig izgatta utazóinkat népünk eredete. Irigylésre méltók tehát a rádiósok, mert néhány órás repülőúton megtehették azt a távolságot, amelyet a nép- vándorlások idején, lóháton, véres csaták közepette jóval viszontagságosabb volt bejárni. Távoli rokonok után kutatva könnyen zavarba jöhet az ember. Néhány nemzedék után is ugyan ki emlékezik már, hogy miféle családok laktak egy-egy házat. Nincs másként a hazákkal sem. Ha valaki messzire szakadt nyelvrokonunk beszédünket figyelve arra fülelne, hogy mikor hall a Halotti beszédhez hasonló szavakat, ugye nagyot csalódna. A törvényszerű változásokból csak következtetni a közös eredetre. Baskiriában is nagyot fordult a világ, más népek halásznak a Belaja vizébe11. másként nyergelik a lovat, talán csak a kumisz készítése nem változott az idők során. Olajvárosok épültek, modern gyárak adnak munkát az embereknek, s egy-egy medve lelövéséhez ott is engedély szükséges. Jó munkát végzett a népes riporteri gárda, különösen Kondor Katalin és Perjés Klára volt elemében: helyettünk is megtapasztalták a kumisz ízét, tanulták a táncokat, s hoztak üzenetet mai emberekről, vágyaikról, hozzánk hasonló életekről. Siker és szerénység Messzi barangolások után, esténként jó behúzódni kuckónk félhomályába, olvasgatni, meginni egy forró teát, s ha minden jól megy, beszélgetni is egy kicsit régi baráttal, kedves vendéggel. Az se baj, ha látogatónk csak a rádió- készülék közvetítésével van nálunk, hiszen ha közös hullámhosszon gondolkodunk, könnyen megfeledkezik az ember még arról is, hogy csupán egyoldalú a beszélgetés. így esett a Hívja a 33-43-22-es telefonszámot című sorozat legutóbbi adásánál, amikor Wisinger István mikrofonja előtt Szabó István filmrendező válaszolt a hallgatók és a riporter kérdéseire. Jó szívvel fogadtam Szabó Istvánt, mert megbizonyosodtam róla, hogy sikerei közben is szerény, tiszta ember maradt. Van mire szerénynek lennie! Filmjeiben hűséges, őszinte, segít eligazodni felgyorsult, változó világunkban, amikor az embereknek belső bizonytalanságot okoz, ha nincs hová kötődni, nincs mibe megkapaszkodni. Szabó István amikor a saját véleményét mondja, tudja, hogy „valakik nevében” szól. Gondolatait hallgatva jó vele közös riadalmaktól félni, hasonló reményekben bízni. Egy nyelven beszélni. (Andódy) Szomszédolás Békéscsabán (Tudósítónktól) Békés megye szlovák klubjainak életében többéves hagyománya van a szomszédolásnak. Ilyenkor egy-egy település klubosai meglátogatják testvérklubjukat, s egész napot betöltő közös programot szerveznek maguknak. A közelmúltban a szarvasi szlovák klub húsz tagja látogatott el Békéscsabára a csabaiak meghívására. A Munkácsy Mihály Múzeumban beszélték meg a randevút, ahol megtekintették a Békés megye népi textíliái, valamint a Nemzetiségi csoportok Békésben című kiállításokat. Az asszonyok nagy örömmel fedezték fel gyermek- és ifjú koruk viseleti darabjait, az ingvállakat, egy-egy gyönyörű szőttesabroszt szemügyre véve felelevenedett bennük édesanyjuk ünnepnapi f őzt je, s terített asztala. A két klub tagjai ezután átsétáltak a Békési útra, ahol megtekintették a szlovák klub leendő otthonát, a felújított népi műemlék házat, majd a IV. kerületi párt- alapszervezet székházában fogyasztották el a csabai szlovák klub tagjai által elkészített ízletes ebédet. Az ünnepi lakomára az asszonyok otthon sütött tésztát, a férfiak jó kedvet teremtő pálinkát hoztak magukkal. A szarvasiak a késő délutáni órákig élvezték a meghívók vendégszeretetét. A klubok pávakörei ízelítőt adtak egymásnak repertoárjukból, majd a búcsúzásig közösen énekeltek szlovák és magyar népdalokat. I. A.
