Békés Megyei Népújság, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-03 / 232. szám

1985, október 3., csütörtök Szakmunkástanulók a szakszervezetben Beszélgetés Banadics Mártonnal, a Pedagógusok Szakszervezete K. V. tagjával HANGSZÓRÓ Külpolitikai rádióműsorok A rádió külpolitikai híradását — mint ahogyan a híradást általában — lehet bírálni, lehet kritizálni. Előfordul, hogy nem elég gyors, nem elég körültekintő, nem egyértelmű, vagy éppen túl hivatalos, általános a tájékoztatás. Egy do­log viszont aligha vitatható, s ez pedig a külpolitikai mű­sorok magas színvonala. A tudósítók gyakran jelentkez­nek a világ minden tájáról, rendszeresen beszámolnak az aktuális eseményekről, vagy az adott ország közvéleményét foglalkoztató, többnyire izgalmas kérdésekről. A vasárnap reggeli külpolitikai negyedóra, az öt konti­nens hét napja, és a déli nemzetközi magazin, Harminc perc alatt a föld körül címmel, mindenképp a legszórakoz- tatóbb hétvégi műsorok közé tartozik. A legtöbben való­színűleg reggeli, vagy ebéd közben hallgatják, de ezáltal mit sem veszítenek értékükből. Tájékoztatnak és szórakoz­tatnak egyszerre. Az öt kontinens hét napja tulajdonkép­pen összegzi a hét eseményeit; nem szolgál friss hírekkel. Kommentárokra a 15 perc alatt nem nyílik lehetőség, mégis hasznos ez a rövid visszapillantás. A Harminc perc alatt a föld körül érdekes háttéranyagot kínál a napi hí­rekhez; rövid, de tartalmas magazin, szórakoztató „háttér­adás” az ebédhez. Amiről a világ vitatkozik A Kossuth rádió hétfő esti adása, Amiről a világ vitat­kozik címmel egyrészt a külpolitikai műsorok színvonalát dicsérte, másrészt saját hazai sajtónknak tartott tükröt. A nemzetközi kerekasztalt — tudósítóik Londonban, Berlin­ben, Moszkvában, Párizsban —, bármely híres külföldi rá­dióállomás megirigyelhetné. Szécsi Éva szerkesztő nagyon izgalmas témát választott. Arra kérte a beszélgetés résztve­vőit, mondják, milyen rémhírek, álhírek, hírlapi kacsák születnek, és „hódítanak” az adott országokban, illetve itt­hon, Magyarországon. Szó esett természetesen a három „műfaj” közötti különbségről, illetve azok eltérő megjele­nési formáiról, ha úgy tetszik, nemzeti sajátosságairól. Nem­csak arról értesülhettünk a műsorból, hogy Mihail Gorba­csov előzetes bejelentés és kíséret nélkül szeret ellátogat­ni üzemekbe, családokhoz; hogy milyen pánik tört ki egy angol kisvárosban az AIDS körül, hanem arról is, hogy a szocialista sajtótól, így a miénktől is, idegen a pletykaro­vat, az álhírek terjesztése. Riasztó híreket, igazi pletykacsemegéket is kínált a mű­sor. Ugyanakkor súlyos dolgokat mondott ki: valamennyien kíváncsiak vagyunk, és nemcsak, vagy főleg nem, az unal­mas hírekre. Többet és többet szeretnénk tudni a körülöt­tünk levő dolgokról, jelenségekről, összefüggésekről, egy­másról. S ha az információ késik, pontatlan, vagy nem őszinte, akkor, éppen akkor kapnak szárnyra a rémhírek, az álhírek, a hírlapi kacsák. Eszmék faggatása Természetes törekvésünk, hogy megismerjük önmagun­kat és a környező világot, kíváncsiságunk, örök kérdéseink — ez lehetett a kiindulópontja öt évvel ezelőtt Zeley László sorozatának is. Eszmék faggatása címmel. Ez a tudóske- rekasztal kiváló szakembereket, elismert személyiségeket szólaltatott meg. Mátrai László akadémikus és dr. Schei­ber Sándor, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója saj­nos, már távoztak az élők sorából, de Ancsel Éva, Ágh At­tila, Buda Béla, Fehér Márta, Hanák Péter, Hermann Ist­ván, Lendvai L. Ferenc, Nyíri Tamás, Poszler György és Ri- bár János, a kiváló tudós törzsgárda tagjai voltak a soro­zat valamennyi adásában. Az Eszmék faggatása minden bizonnyal jelentős mér­tekben bővítette ismereteinket a korról, amelyben élünk, az emberiségről, amelyhez tartozunk. Az ismeretekkel együtt azonban kérdések sorát is adta. Ami talán természe­tes. Mert minél többet tudunk, annál jobban látjuk, milyen kevés ismeret van birtokunkban, mennyi mindent kellene még megtudnunk. „Egyetlen kor sem tudott az emberről olyan sokat és sokfélét, mint a mi korunk. De egyetlen kor sem tudott kevesebbet arról, hogy mi az ember, mint ép­pen a mai. Egyetlen korban sem lett olyan kérdésessé az ember, mint a mi korunkban.” A szerkesztői szándék alá­húzására választotta Zeley László a fenti Heidegger-idé­zetet. Kiváló tudósok elmélkedését, eszmefuttatását hallhat­tuk életről, halálról, egészségről, betegségről, filo­zófiáról, lélektanról, meditációról, öngyikosságról, misz­tikumról és csodáról. A roppant igényes tudományos soro­zat kedd esti adásával befejeződött ugyan, de a hallgatók érdeklődése és igénye az ilyen jellegű műsorokra, és az őszinte hangvételre nyilván tovább él. És valószínű, az újabb hasonló adások nem sokáig váratnak magukra. Niedzielsky Katalin Földrajzi szabadegyetem Békéscsabán öt esztendeje nyílt lehető­ség arra, hogy a szakmun­kásképző intézetekben meg­alakítsák a tanulói szakszer­vezeti alapszervezeteket. Az intézetek többsége a profil­jának megfelelő ágazati szakszervezethez kapcsoló­dott, de ezen belül is létez­nek eltérések. Megyénkben két szakmunkásképzőben for­dul csak elő, hogy a tantes­tület a pedagógus-szakszer­vezethez tartozik, a tanulók viszont a vasasszakszerve­zethez. Ez a helyzet Gyulán is, a 613-as Ipari Szakmun­kásképző Intézetben és Szak- középiskolában. Beszélgető- partnerünk, Banadics Már­ton, az intézet igazgatója, egyben a Pedagógusok Szak- szervezete Központi Vezető­ségének tagja. — Nem lett volna jobb, ha a tantestület is csatlakozik a vasasszakszervezethez a ta­nulókkal együtt? Hiszen in­kább ez a kialakult gyakor­lat. — Ott kell kezdenem, hogy tantestületünk még 1965- ben döntött úgy, hogy a Me- dosz helyett a Pedagógusok Szakszervezetét választja. Pontosan azért, mert ez a szakszervezet ismeri és segíti megoldani gondjainkat. S nemcsak támogatott bennün­ket, de harcolt is értünk, pe­dagógusokért, szakoktatókért, oktatásban dolgozókért. Szak­mai kérdésekben, a munka- körülmények javításában, a lakáshelyzet megoldásában és a szociális gondoskodás­ban egyaránt. Mikor a SZOT úgy hatá­rozott, hogy meg kell szer­vezni a tanulói szakszerveze­ti alapszervezeteket, válaszút elé került a tantestület is. Hosszas töprengés után úgy határozott szakszervezeti bi­zottságunk, hogy a gyerekek — fő profilunknak megfe­lelően — a vasasszakszerve­zethez kapcsolódnak, s mi maradunk a pedagógusoknál. — A tanulói szakszerveze­teket azért hozták létre töb­bek között, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek az ér­dekképviseleti szervekhez, s hogy tanulják a közéletisé- get. — Éppen a tanulók érde­kében döntöttünk úgy, hogy 1980-ban, mikor megalakítot­tuk a tanulói alapszervezete­ket, a gyerekek itt maradja­nak intézetünknél, önálló ta­nulói szakszervezeti alap­szervezetbe tömörülve. így nagyobb erővel tudjuk és tudják képviselni sajátos ér­dekeiket. Például, hogy a szakmájuknak megfelelő gyakorlati munkát végeztes­senek velük, hogy az üze­mekben kulturált körülmé­nyek között étkezzenek, hogy minden szociális juttatást időben és hiánytalanul meg­kapjanak. Ezekben a kérdé­sekben a 44 bizalmicsoport­ban levő 1180 tanuló már igen szenvedélyesen tudja képviseltetni magát. — Ez azt jelenti, az érdek- védelmet megtanulták ... — Igen, de a szakszerve­zetnek más funkciója is van, például a nevelő munka. Az üzemekben a termelést se­gítő tevékenységben nyilvá­nul ez meg, nálunk viszont a tanulmányi munka erősíté­sében kellene, hogy megnyil­vánuljon. Ezzel azonban nem lehetünk elégedettek. Nem sikerült még elérnünk, hogy a KISZ-alapszervezetekkel közösen nagyobb érvényt szerezzenek a szakmai és tanulmányi versenyeknek, a tanulás becsületének. Most éppen ezért is szorgalmazza a szakszervezetük, hogy az üzemek minél több tanulmá­nyi szerződést kössenek ta­nulóinkkal. Ez ösztönöz is, és növeli a fiatalok biztonságér­zetét a jövő iránt. — Mit nyújt a tanulói szakszervezet a fiataloknak? — Nézzük a dolog anyagi oldalát. Havi 2 forint tagdí­jat fizetnek, ami teljes egé­szében az alapszervnél ma­rad, de évente tagonként kapnak a vasasszakszervezet­től 60 forint támogatást. Ezt döntően kulturális célokra használjuk fel. Ugyanis régi gondunk, hogy a többségé­ben más településen lakó gyerekek kulturált hétvégi szórakozása nincs megoldva. Hazamennek a faluba, ahol többnyire csak a presszó várja nyitott ajtóval őket. Mi ugyan sok lehetőséget nyújtunk a számukra — ott a szakszervezetünk által tá­mogatott Délibáb klub, a Jó­kai kultúrotthon sokféle szakköre, a sportrendezvé­nyeink —, de a szombat és a vasárnap . . . Akkor a telepü­léseken kellene ezeknek a gyerekeknek sport- és kultu­rális programokról gondos­kodni. Sajnos, ma ez még messze nincs megoldva. Visszatérve a kérdéshez. Mint a felnőttszakszerve­zetben, a tanulóiban is kap­nak üdülőjegyeket, a tagdíj 5 százalékát segélyezésre for­dítjuk, de jutalmazzuk az aktívákat is, vagy a külön­böző versenyek, vetélkedők győzteseit. A tanulói alap­szervezet hozzájárul a ta­nulmányi kirándulásokhoz, a klubdélutánok megrendezé­séhez anyagilag is. E jutta­tásokról mindenkor a bizal­mi testület dönt, amelynek élén, mint főbizalmi, egy pedagógus, Szöllősi Ferenc áll. — Nem tapasztalják-e, hogy ezzel a szervezeti for­mával a tanulók elszakadnak az üzemi gondoktól? ■— A tanulóknak lehetősé­get teremtünk arra, hogy az üzemek szakszervezeti tag­gyűlésein részt vegyenek. S valószínű, elkövetkezik az az idő is, amikor a harmadik évfolyamosok — hiszen kép­zésük már kint folyik az üzemekben — átigazolnak. Aggodalmaink azért vannak még ez ügyben, de hát még mi is csak tanuljuk ezt a for­mát. Ott jobb a helyzet — például a Gyulai Húskombi­nátban vagy a Ganz-Má- vagban —, ahol egy nagy­üzemhez tartozik a képzés. Nálunk viszont 17 szakmá­ban 50 vállalatnál, munka­helyen dolgoznak a gyere­kek. Ezért kedvezőbb az is­kolai alapszervezet. Így leg­alább a kisiparosoknál dol­gozó tanulóinknak is meg­oldott a szakszervezeti hova­tartozása. — Hol tartanak a választá­sokkal? — Most folynak a bizalmi­választások, és október 16- án lesz a főbizalmi-választás. Tanulóink ezt nagyon komo­lyan veszik, mert rangot je­len a bizalmitisztség. B. Sajti Emese Fotó -. Fazekas László Bemutató klubmozi Jelenet Alain Tanner színes szerzői filmjéből (Mokép — MTl-fotó) Szinte mindannyiunkkal előfordult már, hogy ha egy idegen városban tartózko­dunk. eszünkbe ötlik: mi lenne, ha itt maradnánk, és az egész életünket újra, elölről kezdenénk. Alain Tanner svájci rendező A fe­hér városban című új sváj­ci—portugál film alkotója ebből a kicsit bizarr gondo­latból indult ki. Paul, egy óceánjáró gépésze partra száll Lisszabonban, hogy szeretett felesége részére vi- deolevelet forgasson. S jött az ötlet, Paul marad. Ahhoz, hogy kiszakadjon eddigi éle­téből, ennyi, az elhatározás, kevés. A „fehér város” alig­ha fogadhatja be. Az újra­kezdéshez kevés Rosa, a kis szálloda mosolygós pincérlá­nyának odaadó szerelme, ke­vés az utca emberének ud­variassága, kevés a város bája, minden szépsége. S vé­gül Paul is úgy dönt, aho­gyan mi is tennénk az ő he­lyében: vonatjegyet vált ha­za, feleségéhez. Alain Tanner az európai filmművészet egyik legmar­kánsabb egyénisége. A het­venes évek elején mutatko­zott be, A fehér városban című filmje az első, amivel a hazai közönség találkozik. A filmet első alkalommal megyénkben ma este fél 8 órakor a békéscsabai bemu­tató klubmozi tűzi műsorára. (ni) A Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat Békés Megyei Szer­vezete az idén is meghirdeti a Haán Lajos Szabadegyetem föld­rajzi tagozatát. Az első előadás október 21-én lesz, melyet „A magyar múlt Amerikában” cím­mel dr. Dojcsák Győző egyete­mi tanár tart. November 18-án Líbiáról tart élménybeszámolót Tatámé Szíjártó Éva geológus. Érdekesnek Ígérkezik dr. Mol­nár Katalin, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Földrajztudomá­nyi Kutató Intézete tudomá­nyos munkatársának előadása a Kanári-szigetekről, Akit inkább India érdekel, annak január 20- án dr. Kubassek János, a Föld­rajzi Gyűjtemény igazgatója előadását érdemes meghallgat­nia. Február 17-én Észak-Iror- szágról, március 17-én pedig a Bihari-hegység természeti szép­ségeiről mondja el útiélményeit dr. Lóczy Dénes, az MTA Föld­rajztudományi Kutató Intézeté­nek tudományos munkatársa, illetve Fejes Mihály tanár. „Szibériai képek” címmel folytatódik a sorozat április 21- én, melynek előadója dr. Ra- konczai János, végül „A fator­nyoktól a finnlandiai palotáig” címmel tartja élménybeszámoló­ját dr. Tímár Judit. Mindketten az MTA Regionális Kutatások Központja alföldi kutatócsoport­jának tudományos munkatársai. Az előadások címeiből is lát­ható, hogy a különböző földtu­dományi szakterületek képvi­selői, az ország-világjáró szak­emberek személyes élményeik, eredeti diafelvételek alapján ad­nak majd képet egy-egy ország­részről, annak természeti szép­ségeiről. E mellett a hallgatók betekintést nyerhetnek az ott lakó emberek életébe is a hét­fő esténként 7 órától megrende­zésre kerülő előadásokon. N. A. Néha rossz világ jár rájuk... A lakótelep a megszokott ősz eleji arcát mutatta, de a levegőt valami megmagya­rázhatatlan feszültség járta át. Nem tud­tam mire vélni a dolgot. Ügy éreztem, le kell üljek a padra és megkeresni, meglát­ni a miértet. Feltűnt, hogy szemközt két kislány suttog, kezeit tördelve. Mintha el akarnának tűnni a világ szeme elől, hogy kibeszélendő titkukat más meg ne hallhas­sa. Később azt is felfedeztem, hogy az em­berek mozgáskoordinátái eltérnek a min­dennapostól. A hölgyek mind nagyobb csoportokban gyülekezve indulnak a város felé. Vajon hová mehetnek ilyenkor? — kezdtem a morfondírozást, de nem kellett sokáig töprengnem a dolgon. A mind job­ban sűrűsödő emberfolyam a közeli iskola főbejáratát célozta meg. Hogy úgy mond­jam, leesett a tantusz: szülői értekezlet lesz a suliban, az iskolaév első szülőérte­kezlete . . . Meglehetősen régen volt már, de élesen emlékszem kisiskolás korom örök élmé­nyeket adó szülői értekezleteire. Nekem • mindig akadt otthon eltitkolni valóm, hiá­ba is tagadnám, így utólag a dolgot. Hol egy betört ablakról, ajtóról felejtettem el beszámolni, hol a szünetben fejesvonal­zóval megvívott párbajomról. A rendbon­tásért kapott magatartásketteseket is rendre igyekeztem elhallgatni. Nem be­szélve az egyébként szép ellenőrzőmet el­csúfító elégtelen osztályzatokról. Hiába ír­tam alá saját kezűleg a tanári bejegyzést, hogy „órán kukorékolt, ezért megfenyí­tem”, és hiába voltam nagyon büszke ama emlékezetes köpőcsőkorszakunkban nagy­szerű céllövő tudományomra .. . Egyszóval, ezek a szülői értekezletek mindig izgal­masak voltak számomra. Vajon a tanító néni, tanító bácsi kellő okot lát-e ilyen apróságokkal előhozakodni vagy egyéb ér­demeimet méltányolva egyszerűen átsik­lik a kellemetlen esetek fölött? Később már tudtam, ha szülőértekezlet jön, akkor arra ne számítsak, hogy megkapom a be­ígért zsebpénzhátralékot vagy arra, hogy esetleg vasárnap elmehetek hajtónak a fá­cánvadászatra. Ezek helyett maradt a moz­gásszabadságom teljes vagy részleges kor­látozása, vagy a pofon, a fenékre verés képében megjelenő testi fenyítés. Mindezeket a személyes emlékeket csak azért írtam le, hogy érthető legyen, miért váltott ki az elvárhatónál nagyobb izgal­makat a szülői értekezlet bennem, noha ezúttal semmilyen érdekeltségem sem fű­ződött hozzá. Az erkélyen toporogva mind gyakrabban néztem az órámat és vártam, hogy a „tanárok-szülök randevú" véget érjen. Közben persze hajdani tenmagam mai sorstársaira gondoltam — teljes együttérzéssel. Azokra a rossz-kutya-köly- kökre, akik még reménykednek, még bíz­nak a megbocsátásban és a csodában. Azt gondolják, hogy ezúttal róluk csak jót hallhat az anyu, és nem lesz akadálya a holnap délutáni mozinak. Azzal is próbál­tam vigasztalni magam, hogy nemigen le­het még nagy baj, hiszen csak néhány he­te kezdődött a tanítás. Ezúttal biztosan csak olyasmiről lesz szó, hogy mit kell megvenni a gyerkőcöknek, mennyit kell befizetni erre meg arra stb. De nem győz­tem meg magam. Hányszor előfordult már a történelemben, hogy az első órán meg­bocsáthatatlan rendbontást követett el a kisdiák. Ha csak a magam példáira gon­dolok ... Hét óra után végre megmozdult az is­kola, jöttek a szülők. Ahogy közeledtek, úgy oszlottak el utolsó reményeim. Már tá­volról látszottak az itt-ott megvillanó sze­mekből lövellő indulatok. A házak között megállt a féktelen viháncolás. A srácok szolid, jógyerek-pózokat felvéve húzódtak a lépcsőház felé. A szülői közeledés gyor­saságából megjósolhattam a találkozások további menetét. A hátramaradók, a rá­érősen diskurálók gyerekei visszaszaladtak a labdához, a kerékpárokhoz. (Felszaba­dult a lélegzetük, arcukon a felismerés: na ezt megúsztuk.) De akikhez közeledett a végzet, azok bezzeg nem viháncolhattak. Számukra rossz világ jött el. „Na, fiam, mit hallottam rólad!...” „Kislányom, gye­re csak ide! Mit csináltál te tegnap a tíz­órai szünetben?..„Azonnal felmégy a szobádba, mindjárt találkozunk!...” „Édes fiam, szólj apádnak, hogy amire fel­érek, készítse ki a nadrágszíjat!.. Majd kiürült az utca és a jó útra térítés négy-hatszemközt folytatódott. Volt olyan lakás, ahol még este 9 után is pedagógiai kérdések szerepeltek a napirenden. Aztán, persze, másnap reggele a kedélyek vala­melyest lecsillapodtak, a megregulázott nebulók a megjavulás eltökélt szándéká­val, a jók pedig a jók büszkeségével in­dultak a suliba. Elkezdték gyűjtögetni a fekete és piros pontokat, hogy a legköze­lebbi szülői értekezlet előtt ismét ezzel a különös feszültséggel töltődjön fel a le­vegő ... Lovász Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents