Békés Megyei Népújság, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-22 / 248. szám

1985. október 22., kedd 0 jaminai MflDISZ-találkozó Innen indultak lelkesen, fiatalon KÉPERNYŐ Találkoztunk Fotó: Fazekas László A megcsúfolt nézők Egyik ismerősöm állandóan azzal nyaggat: miért nincs több felhőtlen szórakozást nyújtó műsor a tévében? Mert ő főleg ilyenekre vágyik munka után. Természetesen so­sem tudok válaszolni neki, nem vagyok illetékes ez ügy­ben. A múlt hét keddjén rá gondoltam, mielőtt leültem a tévé elé, hiszen a műsorfüzetben ez állt: 20.00 A három megcsúfolt férj, spanyol tv-komédia. Mi tagadás, szere­tek felszabadultan nevetni én is, így hát már nyolc óra előtt felkészítettem a rekeszizmaimat . . . A dolog akkor kezdett gyanússá válni, amikor a Híradó után a bemondónő először tévédrámának, majd végül vígjátéknak mondta a spanyol filmet. ^5z egy kicsit meg­zavart, majd a. film még jobban. Először a 40. perc táján sikerült elmosolyodnom, azután még néhányszor. Kifeje­zetten lassan telt el az egy óra. Több szót nem is érdemelne ez a film, ha nem érző­dött volna, a közreműködő színészek ennél sokkal többre képesek, csak éppen nem hagyták játszani őket. Hogy így sikerült a film, abban az is közrejátszhatott: Tírso de Mo­lina avatag művét nem sikerült az átírónak megfelelően felfrissítenie, „fogyaszthatóvá” tennie. Mindenesetre félve gondoltam a film végén ismerősöm­re, vajon éppen mit csinál? III. magyar diszkótáncbajnokság Alig két hét telt el a Magyarország Szépe megválasztá­sinak napja után, s újból „országos jelentőségű” esemény­re került sor Budapesten a margitszigeti Havanna Klub­ban. A tévé jóvoltából szombaton este hazánk legjobb diszkótáncosait láthattuk, akik neves személyekből álló zsűri előtt mutatták be produkcióikat. A tavalyi, hasonló rendezvényhez képest a mostani sok­kal szerényebb, mértéktartóbb, kevésbé magamutogató volt — mind a tévé, mind a versenyzők részéről. Annak ellenére, hogy azért láthattunk fantasztikus kosztümöket, sőt fekete festékkel bemázolt „magyar indiánt” is . . . A 18—30 évesek versenyében (ez volt a. hivatalos baj­nokság) feltűnt: hiányoznak a nők (vagy inkább lányok?), mindössze ketten léphettek porondra a legjobb tíz között. S ők sem arattak emlékezetes sikert... A férfiak azonban kitettek magukért. Igaz, láthattunk néhány gyengébb „mutatványt”, így többek között, meglehetősen szánalmas földön fetrengést is — gondolom break-tánc címén —, de többségükben elfogadhatóak, mi több: esztétikusak voltak a produkciók. Vámos Károly szegedi testnevelő tanár első helyezését senki sem vonhatja kétségbe. Egyszerű jelmezével, kultu­rált, harmonikus mozgásával, magatartásával, akrobatikus ugrásaival joggal vívta ki a közönség és a zsűri elismeré­sét. A többiekről csak annyit: feltűnő volt, hogy a hiva­tásos táncosok között az amatőrök megállták a helyüket. Sőt. . . Az is szembe ötlött: az előadók közül sokan a pan­tomimművészet elemeit használták fel bemutatójukban. Apropó; pantomim! A 14—18 évesek versenyében (mert ilyen is volt) káprázatos teljesítményt nyújtott a 16 éves pécsi Kollár István. Rettenetesen nehéz, bonyolult koreog­ráfiáját rendkívül pontosan adta elő. Bizonyára — ha ed­dig még ez nem történt meg — felfigyeltek tehetségére a szakemberek. A műsort vezető Antal Imre tisztét korrektül látta el, „megóvott” bennünket humorától, egyszer próbálkozott c-ak. De azután a háttérben maradt. Így volt helyes. Apró bosszúságok Sajnos, vannak ilyenek is. Mióta léteznek a rendszeres körzeti (Budapest, Pécs, Szeged) adások a 2-es csatornán, keddenként egy-két mondatban jelzik a Rádió- és Televí-’ z'.óújságban, miről lesz szó abban a félórában. Kivétel a szegedi műsor. Hogy azt miért nem közük, nem tudom. Nem hiszem, hogy nagy gondot jelentene az itteni adás főbb témáit egy-két sorban vázolni. Más. Sok külföldi filmet sugároz a tévé, túlnyomó több­ségüket szinkronizálva. Ám, ha ezekben a filmekben dal­ra fakadnak a szereplők, akkor már baj van. Az eredeti zenét, éneket „adják be”. Nagyon ritka a kivétel, amikor- is: kiírják a dalok szövegét magyarul. Pedig, úgy hiszem, ezek a dalszövegek is hozzátartoznak a filmekhez, a teljes cselekményhez, s a megértéshez elengedhetetlenül fonto­sak lennének. _ Penzes Ferenc Köröstáj vers- és prózamondó verseny a baltonyai gimnáziumban MADISZ, ifjúság, párt, har­cos esztendők ... A kezdet, a mi megyénkben már 1944., hisz hamarabb szabadultunk fel az ország jó részénél, s amikor ’45 első hónapjaiban Pesten, Budán, s főleg a Du­nántúlon még tombolt a há­ború, nálunk már javában működtek a pártok és a tár­sadalmi szervezetek. Való­sággá vált a remény, hogy egyszer nem csak a háború­nak lesz vége, de az elnyo­matásnak, s teljes értékű ember — állampolgár — lesz a munkás és a paraszt is. Először érezték azt, hogy ők is valakik, a békéscsabai Erzsébethely — Jamina — lakói is, köztük az életkedv­vel, akarással teli fiatalok. S amikor a Magyar Demok­ratikus Ifjúsági Szövetségbe hívta őket a kommunista párt, ők mentek az Orosházi út 71. szám alatti párthelyi­ségbe, ahonnan a megalaku­lás után a saját otthonukba költöztek, pár házzal arrébb. * * * A legendás V. kerületi pártszervezet ma is ott van, ahol akkor volt. Az őszi dél­utánon tárt kapukkal várja rég kirajzott lányait, fialt, a 40 éves MADISZ-találkozóra érkezetteket. Akik az elsők közt jöttek, a teraszon vár­ják a töbieket, azokat, akik­kel talán naponta találkoz­nak, vagy csak hébe-hóba, s azokat, akik messzi tájakról, még külföldről is siettek ide. Egymáshoz, egymásnak örül­ni. Ahogy jönnek, csak nézik egymást és felkiáltanak: — Jani, Pali, Bandi .. . ! Dóri, Piri, Ősi . . . ! — Te vagy az, tényleg? — hangzik mind sűrűbben, s csak lassan haladnak befelé. Ketten együtt tartanak, akár az ikrek. — Együtt nőttünk fel, jár­tunk iskolába — mondja Le- hoczki András és bólintgat rá Vasas Pál —, munkába és ide is. S együtt jöttünk Komárnóból, ahol a hajó­gyárban sem hagytuk el egy­mást. Aztán a körülöttük levők­kel felváltva idézik a múl­tat. Bandi volt a futballcsa­pat kapitánya, meg, hogy a Jobb mint otthonban min­dennek volt helye: a tánc­nak, tanulásnak, műkedve­lőnek. És a kerthelyiség .. . — Bátyus! Tudod, ki va­gyok? — robban közéjük egy asszony —, Gajdács Ma­ri, Érsekújvárról! Istenem, most találkozunk először, mióta ti is, mi is kitelepül­tünk. Bandi, nekem még most is a bátyus vagy, ahogy akkor hívtunk a lányokkal. Többen jöttek Érsekújvár­ról, Sinkovicz Jutka írt ne­kik, s adták tovább Komár­Alighanem portyázó ele­ink vitték először külföldre a magyar zenét. 926-ban je­gyezte fel egy jámbor Szent Gallen-i szerzetes az ott já­ró lovas magyarokról, hogy ettek-ittak, majd „elkezdtek szörnyűséges hangon istene­ikhez ordítozni” — vagyis énekelni. Zenetörténetünk persze nem erre az „export­ra” a legbüszkébb. A 16. szá­zadban Bakfark Bálint sze­mélyében a legnagyobb lant­művészt és lantkomponistát adtuk Európának, a 19. szá­zadban Liszt Ferencet, kivá­ló karmestereket, hegedűmű­vészeket. Auer Lipót példá­ul az orosz, majd szovjet he­gedűiskola megteremtője volt. Századunkban tömér­dek muzsikusunk vált világ­hírűvé, nemcsak Bartók, Ko­dály, hanem előadóművésze­ink is, százszámra. A világhírű magyar mu­zsikusok többsége válaszút elé került: vagy elhagyja ha­záját a karrier reményében, vagy itthon marad, de le­mondhat a nemzetközi pá­lyafutásról, sőt, 1945 előtt mindenféle fényesebb karri­nóban is a hírt. S jöttek bol­dogan. Egyre újabbakkal teli a lépcső, itt Ballangó János fe- leségestől, ott Borbély And­rás, amott Bartyik Ica, és így tovább, ki győzné a fel­sorolást. * * * Telik és zsong a nagyte­rem. Már mindenki bent van és mindenki meghatott, dr. Szemenyei Sándor, a városi pártbizottság titkára is. Szí­véből jön a szó, amikor mondja, milyen nagy erő, micsoda érzelmi kapocs kell ahhoz, hogy az ország má­sik sarkából, de még a ha­táron túlról is összejöttek. Az ifjúság éveinek emlékei, s a ragaszkodás ahhoz az esz­méhez, amelyet akkor és ké­sőbb is hittel szolgáltak. — A mi iskolánk! — ki­ált fel valaki, amikor a Pad- rach általános iskola úttörői­nek kórusát bejelentik, s alig kezdenek el énekelni, már egy velük az egész terem. A hangok el-elcsuklanak, míg száll az ének: „Vagyunk egy jobb rend, hű katonái, s le­szünk a győztes élcsapat!” Aztán a Bunkócskát dalol­ja mindenki, majd zúg a Föl vörösök, proletárok . .. A gyerekeknek ilyen él­ményben aligha volt még ré­szük, ajándékot adni jöttek, s ajándékkal távoztak. A több volt titkár közül Szák János beszél. — Játszópajtások, iskola­társak, barátok, elvtársak! Együtt álmodtuk a jövőt, ami most már a hátunk mögött van, amire itt emlékezünk... A szüléinkre is, és az ő nem­zedékükre, akiktől először hallottuk az Internacionálét... Majd sorolja, mi mindent csináltak éveken át éjszaká­erről is. Ugyanis zenekultú­ránk, Zeneakadémiánk on­totta a tehetségeket, de nem teremtette meg méltó ittho­ni tevékenykedésük feltété­teleit, s nem volt olyan ha­tékony intézményrendszere sem, amely szervezte volna a zeneművészek rangos je­lenlétét a nagyvilágban. Századunkban több hul­lámban rajzottak ki a világ­ba muzsikusaink, kenyér, boldogulás reményében. So­kat ártott az ötvenes évek merev felfogása, muzsikusa­ink elzárása a nyugati orszá­goktól. Igaz, zenekultúránk jelenléte a Szovjetunióban és a népi demokratikus orszá­gokban azoknak az éveknek a vívmánya. A hermetiku­san lezárt nyugati határ volt a fő oka azonban annak, hogy 1956-ban oly sok zene­művészünk távozott. E csep­pet sem politikai emigráció­ról csakhamar kiderült, hogy képviselői a magyar művé­szetnek új hazájukban is. A Magyar Állami Opera- ház jóval több külföldi tur­nét teljesített az utóbbi ne­gyedszázadban, mint a meg­ba nyúlóan: politika, kultú­ra, munka. S akkor fogytak meg, amikor kellett a káder: belügy, külügy, honvédség, egyetemek, vállalatok, gaz­daságok vitték a fiatalokat. Emlékek . . . meghatott­ság ..., majd ujjongó ová­ció egy megsárgult, szakado­zott kis plakát láttán. Ser­főző Béla emeli föl a Zsák­ba macska 1945. április 10-i előadásának plakátját és ol­vassa végig. Nemcsak a sze­replők — Kokavecz Pál, Óno­di Katalin, Serfőző Béla, Racskó Ilopa, Lukács Mi­hály, Lehel Mária — nevét, de még a helyárakat is. És a taps most sem marad el. * * * Akár a ballagó diákok, vo­nul a deres fejű társaság a Jobb mint otthonba, megnéz­ni a régi fészket. Csak a névsorolvasás volna hosszú. Száznál többen vannak. In­nen tovább a Barneváll ét­termébe, a vacsorához. Előt­te itt-ott csoportok verődnek össze. Az egyikben Galli Erzsi — Kaposvárról — épp azt mondja, neki ez az év csu­pa jubileum. Huszonöt éve házas és párttag, s negyven éve iratkozott be a MADISZ- ba. Amott is régi barátnők ta­lálkoznak. — A Wagner és a Kun ut­ca — mondja nevetve a ko­máméi Evanics Dorottya, s hozzáteszi — nappal dolgoz­tunk a téglagyárban, este mentünk a MADISZ-ba. Mi­kor jött a választás, mi lá­nyok is ragasztottuk a pla­kátokat, s fél éjszakákat cir­káltunk, nehogy egy másik párt letakarja a mienket, a kommunistákét. Inkább mi, az övékét. előző 75 esztendőben. Éne­kes szólistái közül Kincses Veronika, Tokody Ilona, Gu­lyás Dénes, Miller Lajos, Polgár László (a névsor nem teljes!) szinte többet van színpadon külföldön, mint itthon. Rendszeresen járja Európát a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata is. Szimfonikus zenekaraink is nagy becsben állnak világ­szerte: nemcsak a fővárosi zenekarok utaznak gyakran, más városaink — például: Győr, Szombathely — nagy­együttesei is szívesen látott vendégek. Vonósnégyeseink attól kezdve, hogy a Tátrai - vonósnégyes nemzetközi ran­got szerzett, folyamatosan járják a világot. Hangszeres szólistáink közül a ’30-as években hímevet szerzett Fischer Annie éppoly sokat játszik külföldön, akár Rán- ki Dezső, Kocsis Zoltán, a gordonkás Perényi Miklós, Onczay Csaba — és sorol­hatnám tovább. Ma már két­ségtelen tény, nem szüksé­ges az emigrációt választa­nia annak a muzsikusnak, aki nemzetközi karrierre vá­gyik, s arra érdemes is. Zenei életünk hírét persze nem csupán az előadók vi­szik szét a világba. Jelentős És folyik a beszélgetés, ne­vetés vacsora alatt is. No meg a tósztok. Miklya Pál is föláll, de az ő köszöntője egy vers, a régi szavalókórus ne­vében. Gyurkó Pál kétszer is volt titkár, s most azt mondja, amit mindenki érez, tud: nem kellett külön felhívás, jöttek ide a fiatalok, s ha a jaminai MADISZ elindult, legalább kétszázan mentek be a városba felvonulni. Volt 30—40 tagú szavalókórusunk, amit épp’ Miklya vezetett, külön a népes színigárda, aztán futball- és asztalite­nisz-csapat, s olyan zenekar, hogy máshova is hívták. Csak fénykép nincs, mert szegények voltak. A pesti Gyebrovszki János is emlékeket idéz. Többek közt azt az estét, amikor 1946-ban a régi utcanévtáb­lákat verték le az Andrássy, a Horthy Miklós úton, mert még mindig fent voltak. A városi MADISZ kezdemé­nyezte, de a megbeszélt idő­pontban alig voltak a szék­ház előtt. Aztán bezúdult Jamina . . . Komoly és vicces történe­tek váltják egymást, majd a ma ifjúsága következik: Kul­csár Edit városi KISZ-titkár, aki az első perctől itt van a találkozón. A KISZ üdvözle­tét hozta, és a történelem­mel találkozott. Készült rá, de mégis meglepetés. Más a MADISZ története a könyv­ben, más az az egész kor a történelemórákon, és más az élet, a találkozás azokkal, akik élték és formálták a történelmet. Itt azok vannak. Emberek, nagy idők cselek­vő tanúi. Vass Márta tényező a magyar hangle­mez, amelynek értékét kül­földi pályázatokon szerzett tömérdek nagydíj is kifejezi. Számos országban kedveltek a magyar kiadású kották, ze­neműkiadásunkban rendkí­vül jelentős tétel az export, a Szovjetuniótól Kínáig Spa­nyolországtól Japánig hasz­nálják kottáinkat. A zenei nevelés Kodály nevéhez fűződő magyar mód­szerét tömérdek országban tanulmányozzák és alkal­mazzák — hovatovább több eredménnyel, mint mi ma­gunk. E módszer legjobb ha­zai ismerői gyakran kapnak kurzusok tartására külföldi meghívásokat, sok érdeklődő pedig nálunk tanulmányozza zenepedagógiánk metódusát. Kórusaink — a Békés me­gyeiek is — rendszeresen szerepelnek külföldi verse­nyeken, százával nyertek ér­tékes díjakat e rangos talál­kozókon, negyedszázad alatt. Zenekultúránk egész nem­zetközi fogadtatása összefügg hazai fejlődésével, de azzal is, hogy magunk is minden külföldi értékre figyelve ter­vezünk nyílt és fogékony magyar zenei életet. Breuer János A közelmúltban a batto- nyai Mikes Kelemen Gim­názium és Mezőgazdasági Szakközépiskola házi rádió­jában felhívás hangzott el, melyben a magyar nyelv- és irodalomtanárok közössége vers- és prózamondó ver­senyt hirdetett meg a tanuló- ifjúság számára. A felhívás­ban — többek között — a következők hangzottak el: „Tehetségkutató vers- és prózamondó pályázatot hir-' detünk abból az alkalomból, hogy megyénk napilapja, a Békés Megyei Népújság “Kö- röstáj« kulturális melléklete az idén ünnepli megjelenésé­nek 25. évfordulóját. A versenyen egy-egy olyan verset vagy rövid szépprózai alkotást kell előadni, amely az elmúlt 25 évben a Körös­tájban jelent meg. Ez a ver­seny kötelező része. A kö­telezően előadott mű mellé válasszon tetszés szerint minden résztvevő egy másik, lehetőleg klasszikus magyar irodalmi alkotást. A verseny- felhívást rövidesen a folyo­sói hirdetőtáblákon is közzé- tesszük. Ebből megtudhatjá­tok a verseny pontos helyét, idejét, a zsűritagok névsorát, és közöljük a díjakat is. Addig is kérjük az érdek­lődő tanulókat, hogy keres­sék fel a “Népek Barátsága« egységes iskolai és közműve­lődési könyvtárat. A könyv­tári dolgozók rendelkezése­tekre bocsájtják a Népújság évfolyamait, ezekből válasz­szátok ki az előadásra szánt irodalmi alkotásokat!” Zenénk a nagyvilágban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents