Békés Megyei Népújság, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-18 / 245. szám

1985, október 18-, péntek NÉPÚJSÁG SZERKESSZEN VELÜNK! II diófa árnyéka „Régi értékeink” A kardoskúti művelődési házban szeptember végén a he­lyi nyugdíjasklub tagjai kiállítást rendeztek „Régi értéke­ink” címmel. A megnyitón, ahol Nagy Gyula nyugdíjas mú­zeumigazgató beszélt, részt vettek a pusztaföldvári nyugdí­jasklub tagjai, akikkel a kardoskútiak baráti kapcsolatot alakítottak ki. A találkozó az idős emberek által bemutatott műsorral, s vacsorával fejeződött be Verasztó József, Kardoskút Megnyitót Nagy Gyula mondott (képünkön középen) Panasszal fordulok a szer­kesztőséghez, és egyben se­gítséget kérek. Röviden a következőről van szó: van egy új kertszomszédom, aki a régi ház helyére épített egy újat, és a nagy építke­zésben kiszedte a mezsgyén levő oszlopokat, úgyhogy most már semmilyen kerítés nem választ el csak a mezs­gye. Az új szomszédnak van egy diófája, közvetlenül a mezsgyén. Ez a diófa át­nyúlik az én kertembe — a a fát egyébként még a régi tulajdonos hagyta meg. No már most, az az új szomszéd szépen átsétál az én kertem­be, és azzal, hogy az a dió az övé, szedegeti fel, holott azt a diófát ki kellett volna vágatni, mert a kertemre árnyékol, úgyhogy ott nem is terem meg semmit Azt szeretném még kérdezni: van-e joga a szomszédnak átjárni az én kertembe, és ott diót szedegetni? Igaz. ő azt mondja, van joga, mert az ö fia ügyvéd, s a menye is jogász. Én meg egy idős ember vagyok, alig tudok már mozogni, s a jogi dol­gokban nem vagyok járatos. (Teljes név és cím) Kedves olvasónk! A jog he­lyett hadd hivatkozzunk egy közmondásra, miszerint „Rossz szomszédság török átok”. Per­sze „kettőn áll a vásár”, vagyis csak akkor alakulhat ki jószom­szédi viszony, ha mindketten erre törekednek. Üj szomszédjá­val próbálja higgadtan megbe­szélni a dolgot. Ha szomszédja a jogot — írott és íratlan sza­bályokat — tisztelő ember, ak­kor nem a fiára-menyére hi­vatkozik, ami visszatetsző, ha­nem a békességre törekszik, kü­lönösen, ha idős emberről van szó. Ami pedig a diófát illeti, hadd szedje össze a szomszéd azt a diót. Ugyanakkor, ha a fa nagy árnyékot vet, s ezzel olvasónk kertjében kárt okoz, beszéljék meg a fa gallyazását, esetleg kivágását, vagy jó szom­szédok módjára osztozzanak meg a termésen. Higgye el, a veszekedés, ha­rag végül is sokkal több kárt okoz mindkettőjüknek, mint egy fa árnyéka ... Csak Ígéret... Videoton gyártmányú rádiós magnót vásároltam tavaly janu­árban. Barátaimra hallgattam, amikor magyar készüléket vet­tem. ök azzal érveltek, hogy ehhez legalább lehet alkatrészt kapni, s nem kell sokáig várni az esetleges javításra. S éppen itt kezdődik a problémám. Saj­nos kölcsönadtam még a nyár elején a készüléket egy volt jó barátomnak, aki leégette a tra­fót. Körülbelül két hónappal ez­előtt elvittem a békéscsabai Gelkába javíttatni. Ott először azt mondták, két hét múlva ké­szen lesz. Ezután következtek az ígérgetések. Hetente egyszer, vagy kétszer jártam be a me­gyeszékhelyre, időt, pénzt, ben­zint pocsékolva. Mondom, ennek már két hónapja, s nem biztat­nak semmi jóval. Azt mondják, anyaghiány miatt nem tudják megjavítani. Kérdem én, egy magyar, elismert cégnek a ter­mékéhez miért nem lehet alkat­részt kapni? Harmati József, Mezőberény Vérdíj és amatör nyomozók Tűzzenek ki jutalmat a körözött bűnözők kézre kerí­tésében segítséget nyújtók­nak! Röviden ezzel a javas­latai állt elő egy levélírónk. Minden ilyesféle levél el­intézhető egyetlen kézle­gyintéssel. A kézlegyintés párosulhat olyasféle hiányos mondatokkal, hogy: ugyan! Még csak az kéne! Persze, meg az ólajtó! .. . Kinek van erre pénze? Marhaság! stb., azonban még a legszélsősé­gesebb (és leghasználhatatla­nabb) javaslat is megéri, hogy igyekezzünk rá szak­szerűen válaszolni. Már csak azért is, mert minden ja­vaslat megfogalmaz valamit korából. Ugyanis nagyon jellemzőé javaslat korunk pénzéhségé- re. Levélírónk szerint, ha például 200 ezer forintot ki­tűznének egy cserbenhagyó gázolóra, akkor mindjárt fel­gyorsulna a nyomozás. Az emberek (rendőrök és civi­lek egyaránt) még' szabad idejükben is szívesen kutat­nának a bűnöző(k) után. Mivel a javaslat meglehe­tősen anyagias, válaszom első felében hadd legyek én is az. Aligha kétli bárki is, hogy a rendőrség fenntartá­sa nem filléres dolog. Az er­re költött pénzt a rendőrség közvetlenül nem termeli meg, a rendőrség tevékeny­ségének nincs forintban mér­hető haszna. Ettől még sen­ki sem állítja azt, hogy a rendőrség haszontalan, vagy szükségtelen. Sajnos, nagyon is szükséges szervezet. A rendőrségre fordított pénz­összegekről a központi költ­ségvetés dönt. Erre van egy meghatározott mennyiségű pénz. Sem több, sem keve­sebb, mint amennyi a rend­őrség feladatainak ellátásá­hoz az adott pillanatban, feltétlenül szükséges. Ha ne adj isten (!) holnap­tól a maffia áttenné székhe­lyét Magyarországra, akkor nyilván ezt az összeget je­lentősen emelni kéne. De ami pluszt a belügyminisz­tériumi tálca kapna, azt más­honnan kellene elvenni. Ta­lán a szociális támogatások­ból, talán a közművesítés­től, talán az oktatástól, de még valószínűbb, hogy mindegyiktől. Ugyanúgy, ha bevezetnék ezt a jutalomtí­pust, a jelenlegi keretből azt aligha tudná a BM kigaz­dálkodni. Megalapozatlan remény abban bízni, hogy a bűnözőkön ez a pénz be­hajtható. (Általában még az okozott kárt sem képesek megtéríteni.) Az eredménytelen nyomo­zások száma amúgy sem nagy, a komoly bűnesetek szinte elenyésző százaléka marad kiderítetlen. A notó­rius bűnözők mindegyike előbb-utóbb úgyis lebukik. A nem profi, az egyszer kisik­lott bűnözők élete pedig egy örökös félsz, ami ugyancsak felér néhány év börtönnel. Magyarul, a legtöbb esetben nem volna rossz hamarabb célba érnie a nyomozásnak, de az idő végül is mindig az igazságnak dolgozik. Ráadásul egy ember, vagy egy kisebb közösség munka mellett (!) úgysem tudna szakavatottan nyomozni. A vérdíj afféle nyereményként hullana ölébe a feljelen- tő(k)nek. S itt elérkeztünk £gy má­sik lényeges kérdéshez. Ah­hoz, hogy miért is jár ez a jutalom? Egyrészt a szeren­cséért. Másrészt állampol­gári kötelességünk gyakorlá­sáért. Mert hogy a bűnöző­ket kötelességünk feljelen­teni. (Legfeljebb ha közvet­len családtagunk követ el bűnt, arra nem vagyunk kö­telesek terhelő vallomást tenni, de még őket sem óv­hatjuk minden esetben hall­gatásunkkal.) Aki tehát a feljelentést tudatosan elmu­lasztja, ugyancsak bűnözik. Itt nincs helye sem közöny­nek, sem anyagi megfonto­lásnak. Ha ezt a fajta jutalmazást általánosítanánk, megszűn­ne az említett állampolgári kötelesség. Elképzelhető len­ne az, hogy valaki tanúja volt egy gyilkosságnak, vagy egy gyerekrablásnak, de nem {esz mindaddig felje­lentést, amíg egy takaros ösz- szeget nem tűz ki a rendőr­ség. De nem volna szeren­csés az efféle jutalmazásból kinövő másik túlhajtás sem. Ha mondjuk egy közkézen forgó újságban benne lenne a körözöttek névsora, és adatai, az ellopott gépkocsik és használati tárgyak listá­ja, s mikor egy idegen vá­rosban leállnánk gépkocsink­kal, odasereglene a sok ama­tőr nyomozó, s arcunkba bá- muva, kocsinkat vizslatva végigböngészné a lajstromot, hogy ez az ember és az a gépkocsi vajon nem szere- pel-e a körözöttek, és az el­tulajdonítottak között. Kötelességeink nem vásá­ri áruk. A zaklató gyanak­vásnak nem szabad ösztön­zést adni. S azért, mert né- hányan a „hiszékenység vámszedői”, még nem tartok minden élőtől, és szóbaállok a rámmosolygó ismeretle­nekkel. Ungár Tamás Az ablak: ABLAK a Népújságban „Értelmet az életnek” A Hallássérültek Békés Megyei Szervezete és az Ér­telmi Fogyatékosok Békés Megyei Érdekvédelmi Szer­vezete rendezésében 1985. november 9-én kiállítás nyí­lik „Értelmet az életnek” címmel. A kiállítás Békés­csabán, a Petőfi utca 3. szám alatt nyílik 9-én, 9 órakor, s az azt követő héten tekint­hető meg, délután 4—5 óra között. Ezúton is kérjük a hallássérült tagokat, vala­mint az értelmi fogyatéko­sokat foglalkoztató intézete­ket, hogy juttasák el munka­darabjaikat, tevékenységüket bemutató fotóikat november 2-ig a következő címre: Bé­késcsaba, Kisegítő Iskola, Jó­kai utca 22. A megnyitó napján mind­két szervezet változatos programot szervez tagjainak, és a hozzátartozóknak. Így az értelmi fogyatékosok me­gyei érdekvédelmi szerveze­te új helyiségét ekkor adják át, majd megtartják az éves közgyűlést, ahol az országos szervezet titkára tart elő­adást. A gyermekeknek ze­nés, játékos foglalkozás és filmvetítés lesz. A hallássé­rültek szervezetének prog­ramja a következő: a kiállí­tás megtekintése, szellemi vetélkedő „Ki tud többet a Szovjetunióról?” címmel, es­te pedig vacsora a Körös­ben. Hallássérültek Békés Megyei Szervezete, Értelmi Fogyatékosok Békés Megyei Érdekvédelmi Szervezete vezetősége Visszhang A lapunkban augusztus 31- én megjelent Idegen a ko­porsóban című cikkel kap­csolatban a Békés Megyei Temetkezési Vállalat vezetői felkeresték szerkesztőségün­ket, és a következőket mond­ták el: A cikk alapjában véve a tényeknek megfelelően írta le a történteket, egy kivétel­lel. Miután — igaz, este és öngyújtófénynél — azonosí­totta Bánfi András elhunyt édesanyját a Berényi úton, kiszállították a halottat Ka­szaperre, ahol két közeli hozzátartozó is — két gyer­tya fénye mellett — „felis­merte” a halottat. Ez utóbbi momentum maradt ki az írásból. Mindez természetesen nem menti az ügyben vétkesek felelősségét. Azóta kivizsgál­ták az esetet, s a vállalat hét dolgozója kapott külön­böző mértékű fegyelmit. A történtekből a vállalat vezetői levonták a megfelelő tanulságéi, s megtették a szükséges intézkedéseket, hogy a jövőben ne fordul­hasson elő hasonló, sajnála­tos eset. Sokat köszönhetünk a táncnak Társaim nevében is írhatom, hogy sokat köszönhetek a for- mációs táncnak. Minden héten az esti órákban kétszer van fog­lalkozás. A csárdástól a rocky- ig mindenféle táncot tanulunk. Az ifjúsági csoport 18 tagú, s az oszlopos tagok közül többen fő­iskolán és egyetemen tanulnak, s ezért nem itt táncolnak. A mi csoportunk mellett még Szeg­halmon és a megyében is több tánccsoport működik, amelynek a vezetője Csáki Emília, aki ke­ményen megdolgoztat bennünket a cél érdekében. Hallatlan energiájának is köszönhetjük, hogy a miskolci versenyen már szép sikereket értünk’ el. Erre a formációs táncversenyre ami a számunkra az egyik leg­fontosabb esemény — minden évben lelkesen készülünk. Előtte Szarvason rendezik a selejte­zőt, ami ez évben október 19-én lesz. A tánc mellett illemet is tanulunk. A Péter András Gim­názium tanulói vagyunk mind­annyian. Az iskolában minden évben fellépünk az András-bá- lon és a szalagavatón. A formá­ció mellett egyéni versenypáro­sok is vannak, ök nemcsak itt­hon, hanem külföldön is verse­nyeznek. Eddig a legmagasabb osztályt a Szabó József—Hunya Katalin pár érte el, ők ma már Szegeden táncolnak. Gurmai Anikó, Szeghalom Az Ablak című televíziós műsor békéscsabai telefon­ügyeletére érkező közérdekű, illetve megyei témájú kérdé­sek egy részére ezeken a ha­sábokon válaszolunk. Hívá­saikat a mai adás idején is várjuk a (66) 25-173-as tele­fonszámon. f Marik János, Békéscsaba, Pa- róczay u. 3. IV. 14. (tel.: 21- 079): — Gyógynövény-termesz­tésre Békéscsabán az Áfész fel vásárló telepé vei érdemes szerződést kötni (Békéscsa­ba, Jókai u. 19.). A 800 négy­zetméteres területen a leg­célszerűbb és leggazdaságo­sabb a borsmenta termesz­tése. A szaporítóanyagot a telep ingyen szolgáltatja, amit október végén, novem­ber elején kell elvetni. Kü­lönösebb ápolást nem igé­nyel, szükség esetén egy-két alkalommal a szokásos nö­vényvédő szerekkel ajánla­tos permetezni. Kaszálás után padláson, vagy más száraz helyen kell a lefosz­tott levelét megszárítani. A borsmenta jól jövedelmező gyógynövény: 100 négyszög­ölnyi termésért 8—10 ezer forintot fizet a felvásárló. Leszkó János, Áfész-f el vásárló fi Machlik Pálné, Békéscsaba, Lencsési út 59. I. 4.: — A gyermekek tanköte­lezettségének határidejéről szóló tervezet része annak a vitaanyagnak, amely 1986. szeptember 1-ig végrehajtá­si utasításban jelenik meg. Ez azt jelenti, hogy 1987-ig Eszlári Géza, Vésztő: Amint a Volántól megtud­tuk, panaszlevelének egy pél­dányát oda is elküldte, s a levélre választ is kapott. Eszerint: „Az úgynevezett 507 jelzésű bérletjegy nem a számjelzés miatt érvénytelen a békéscsabai járatokra, ha­nem a vásárlás helye, illetve az azon található egyéb jel­zések miatt. Maga a szám az érvényességi időt jelöli: 1985. július hónap. Ezt az időpon­tot minden társvállalatunk hasonlóképpen tünteti fel a bérleten. Vállalatunk békési üzemegységénél megkeresték önt, hogy bejelentését körül­tekintéssel és érdemben ki­vizsgálhassuk. Sem a beszél­getés alkalmával, sem {évéi­ben nem jelöl pontos idő­pontot vagy forgalmi rend­számot, így a mulasztást el­követő gépkocsivezető kilé­tét nem sikerült kideríteni.” * * * Okányi olvasó (teljes név és cím szerkesztőségünkben): A levél alapján mi eldönteni nem tudjuk; jogos-e a sére­lem, éppen ezért a panaszt Törvénytár A Magyar Közlöny 35. (1985. szeptember 21.) számából: 12 1985. (IX. 21.) ME. A vál­lalatoknál működő párt- és tö­megszervezetek függetlenített tisztségviselői és alkalmazottai év végi részesedéséről, valamint jutalmazásáról szóló 5 1980. (III. 6.) MüM számú rendelet hatá­lyon kívül helyezéséről. 13 1985. (IX. 21.) MÉM. A sző­lő- és gyümölcstermesztésről, valamint a borgazdálkodásról szóló 1970. évi 36. számú tör­vényerejű rendelet végrehajtá­sáról kiadott 40 1977. (XI. 29.) MÉM számú rendelet módosítá­sáról. 8 1985. (IX. 21.) AH. Az árfor­mákról szóló 1.1985. (I. 19.) AH számú rendelkezés módosításá­ról. * * * A Művelődési Közlöny 18. (1985. szeptember 25.) számából: 117,1985. (Műv. K. 18.) MM szá­mú utasítás az általános isko­lákban, egyes középiskolákban, valamint a gépíró- és gyorsíró­nem várható változás a je­lenlegi gyakorlathoz képest. Mindemellett továbbra is le­hetőség van arra, hogy a gyermek iskolaérettségét megvizsgálják, s indokolt esetben egy évvel később kezdheti meg az áUaéános iskolát. Dr. Virágh László, a Békéscsabai Városi Tanács művelődésügyi osztályának vezetője fi ' Mézes Jánosné, Békéscsaba, Kulich-ltp. V/7. (tel.: 24-877): — Bizonyára sok családot érint a Békés Tourist kezde­ményezése: 1986-tól a nyári iskolaszünetben hormonbe­tegségben szenvedő, túltáp­lált gyermekek részére egészségügyi úszótábort szer­veznek Gyomaendrődön, a békéscsabai gyermekkórház főorvosának bevonásával. Elsősorban a Békés megyé­ben élő gyerekek jelentkezé­sét várják a Békés Megyei Idegenforgalmi Hivatal köz­pontjában (Békéscsaba, Ta­nácsköztársaság útja 10., tel.: 23-448). fi Benye Jánosné, Gyula, Buda­pest krt. (tel.: 61-781): — A kálát eddig pihen­tetni kellett volna. Ha ez megtörtént, akkor most bő­ségesen öntözze, hetenként műtrágyázza és tartsa me­leg, napfényes helyen. Ilyen körülmények között télen nyitja feltűnően szép, fehér virágait. Bővebbet olvashat róla Nagy Béla: Dísznövény­termelés című könyvében. továbbítottuk az illetékesek­nek. * * * Szuchi János, Kondoros: A Kondorostól Szarvasig közle­kedő autóbuszjárattal kap­csolatos javaslatát, s egy másik, szintén buszközleke­désre vonatkozó észrevételét továbbítottuk a Volánnak. * * * Többeknek. A rokkant nyug­díjasok munkavállalásáról többen érdeklődtek telefonon lapunk „Vonalban vagyunk” keretében. A Megyei Társa­dalombiztosítási Igazgatóság munkatársa a következőkép­pen pontosította a felvilágo­sítást: a rokkantsági nyug­díj mellett is vállalhat mun­kát a dolgozó. Ha a keresete négy egymást követő hónapon át több volt, mint a rokkantsá­gi nyugdíjának alapját ké­pező havi átlagkereset 80 százaléka, azt be kell jelen­tenie a nyugdíjfolyósító igaz­gatóságnak, ekkor leállítják a nyugdíj folyósítását és ke­resetét kapja a dolgozó. iskolákban fizetendő vizsgadíjak és vizsgáztatási díjak, továbbá a dolgozók iskoláiban fizetendő egyes díjazások szabályozásáról szóló 116 1972. (MK 11.) MM szá­mú utasítás módosításáról. * * * * • A Munkaügyi Közlöny 15. (1985. szeptember 16.) számából: 38.1985. (VIII. 27.) Mt. számú rendelet a Munka Törvényköny­ve végrehajtásáról szóló 48/1979. (XII. l.) Mt. *számú rendelet módosításáról. 11 1985. (VIII. 27.) ME számú rendelet az államigazgatási és az igazságszolgáltatási dolgozók munkaviszonyának egyes kér­déseiről szóló 38,1973. (XII. 27.) Mt. számú rendelet végrehajtá­sára kiadott 14 1973. (XII. 27.) MüM számú rendelet módosítá­sáról. 12.1985. (Tb. K. 8—9.) OTF szá­mú utasítás az 1985. szeptember 1-től hatályos társadalombiztosí­tási rendelkezések végrehajtásá­ról. 8022 1985. (PK 9.) PM VIII. szá­mú tájékoztató a gyermekintéz­ményi térítési díjak alapjául szolgáló jövedelem megállapítá­sának .módjáról. Üdvözlettel: dr. Bálint György. Szerkesztői üzenetek

Next

/
Thumbnails
Contents