Békés Megyei Népújság, 1985. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-28 / 228. szám

1985. szeptember 28., szombat NÉPÚJSÁG Önkritika az oktatásügyben Hol történtek a lépéstévesztések? flgyagcsörgő, vaskocka, csúzli Csehszlovák játéktörténeti kiállítás Budapesten 1840-ből: baba, eredeti öl­tözékben (Hauer Lajos felvétele — KS) A játékban minden le­hetséges. A semmi átala­kulhat mindenné, vagy I fordítva: a minden sem­mivé tűnhet. A játék ma- I ga az élet a gyermekek számára. . . . Csillogóbbnál csillogóbb játékok töltik meg az üz­leteket, a gyári termékek ára már-már az eget ost­romolja. Ennek ellenére be­vett szokás minálunk, hogy drága, akár több ezer fo­rintos ajándék nélkül nem karácsony a karácsony, és igazi születésnap sem le­het enélkül. A szülő in­kább a pénztárcájába nyúl, különmunkát vállal, tán még nélkülözik is, csak­hogy teljen mondjuk a leg­újabb külföldi gyártmányú elemes építőkészletre. Azt tartják, ez a játék nagy­szerűen aktivizálja a gye­reket, fejleszti kézügyessé­gét, ösztönzi fantáziáját. Elhiszem. De mindez el­érhető olcsóbb, más kész­ségfejlesztő játékokkal is. Vannak gyerekek és nem is kevesen, akik „megkapják” ugyan a leg­újabb távirányításos repü­lőt, autót, robotot vagy bármilyen más szuper já­tékot, néha talán még játszhatnak is vele, ha a mama, a papa nem rakja a legfelső polcra, dísznek. De ők azok, akik talán so­ha sem ismerik meg a szü­lővel való együtt játszás, a fafaragás, a babakészítés örömét, a papa készítette bábszínház végtelen vilá­gát, a sárkányeregetés csínját-bínját, gesztenye, a toboz, a papír, a textil for- mázhatóságát, színezhető- ségét. Talán mindezekre már a szülők sem emlékez­nek. Elfelejtettek játszani. Ha így van, emlékezte­tőül figyelmükbe ajánljuk a Budapesten, a Csehszlo­vák Kultúra Házában meg­nyílt játéktörténeti kiállí­tást. Minden bizonnyal ér­dekesnek találják a Prágai Nemzeti Múzeum anyagá­ból válogatott bemutatót. Az ókortól napjainkig át­tekinthetjük a játék mara- dandóságát és változását. Korabeli metszetek, lele­tek, reprodukált tárgyak visznek el bennünket a múltba. Megtudhatjuk, hogy az időszámítás előtti első évezredben már is­merték a csörgőt, igaz, ak­kor agyagból készült. A vaskorszak jellegzetessé­geként a játékkockákat te­szik elénk a tárlatrende- zők. A középkorban a baba volt a lányok kedvenc já­téka, századunk elején vi­szont a csúzli, az íj, a fa­ragott síp vagy csak né­hány szép üveggolyó, ka­vics volt az általános já­tékszer. A mát viszont az elemes építőjátékok jelké­pezik. A játéktörtáneti kiállítás nemcsak hogy megidézi számunkra a múltat, ha­nem meditációra is késztet bennünket a felnőtt és a gyermek játékos kapcsola­táról. H. T. Először nem akartam hinni a fülemek. Egy tanácskozás alkalmával a Művelődési Minisztérium munkatársa teljes őszinteséggel veselke­dett neki a hibák feltárásá­nak. De nem ám a nézőté­ren helyet foglaló pedagógu­sokra mutogatva, hanem a maguk felelősségét hangsú­lyozva. A nemrég megtartott szakfelügyeleti tanácskozáson aztán már meg sem lepőd­tem, mikor az előadó — az Országos Pedagógiai Intézet egyik vezetője — a tantervi korrekció módjainak ismer­tetését az ehhez vezető hi­bák elemzésével kezdte. S ő sem másokra mutogatva, ha­nem intézete felelősségét is vállalva. A gondok és hibák őszinte feltárása, a mód, ahogyan tették, az oktatásügy „közka­tonáit” láthatóan gondolko­dóba ejtették. E sorok írója meg mit tagadja, örült. A jövőt kutatva arra a követ­keztetésre jutott, hogy ez a szemlélet terjedni fog, s a legkisebb közösségbe is utat talál. Amin csak a magyar oktatásügy nyerhet, illetve, amiért van: az ifjúság. A korrekció maga is beis­merést jelent. Az oktatásirá­nyítás ezzel vállalja az 1978- ban kissé elkapkodva beve­zetett oktatási, nevelési do­kumentumok, tankönyvek ki­igazítását. Tanulva a hibá­kon, s hasznosítva a gyakor­ló pedagógusok észrevételeit. Természetesen nincs arról szó, hogy az új tantervek A Békés Megyei Múzeu­mi Igazgatóság a gyulai, az orosházi, a szarvasi, a bé­kési, s természetesen a bé­késcsabai múzeumokat, va­lamint a vésztő-mágori ki­állítóhelyet irányítja. A me­gye múzeumaiban mintegy 100 fő- és részfoglalkozású munkatárs dolgozik. Évente mintegy 50 kiállítást ren­deznek, melyeket csaknem ötszázezren látogatnak. E ki­állítások száma sok, vagy kevés? Melyik múzeumunk­ban fordulnak meg legtöb­ben? Erről s a múzeumok közművelődési tevékenysé­géről beszélgettünk a közel­múltban Sz. Kozák Máriával, a múzeumi igazgatóság igaz­gatóhelyettesével. — A kiállítások száma valóban igen magas, a jövő­ben várhatóan anyagi meg­fontolásokból csökkentenünk kell őket, holott kisebb ide­genforgalmú területről lé­vén szó, a helyi lakosság — s ők adják látogatóink zö­mét — igényli a kiállítások sűrűbb váltogatását. Gyulán más a helyzet, ott a békés­csabai 73 ezerrel szemben, 174 ezer látogató fordul meg évente. S ha már itt tar­tunk, egy látszólagos ellent­mondásról is érdemes szól­nom. A látogatók száma évek óta növekszik múzeumaink­ban. Kivétel ez alól éppen Gyula, ahol a nyitva tartási idő változó, igazodik a vár­színház programjaihoz. Ezért ingadozó a látogatók száma is. — Minek köszönhető az ér­deklődés állandó növekedé­se? — Ez természetesen egy­részt a kiállítások színvona­lának javulásával, másrészt azzal magyarázható, hogy a művelődési, szórakozási le­hetőségeket tekintve mi va­gyunk talán a „legolcsób­bak”/ Közművelődési tevé­kenységünk elsősorban azt a célt szolgálja, hogy az em­bereknek igényükké váljon a múzeumok látogatása. Ebben is sokat fejlődtünk az évek során, bár gondok máig is akadnak bőven. — A hetvenes évek végére tehető a múzeumok közmű­egész rendszere sikertelen lenne. Sőt rengeteg pozitív, hosszú távra érvényes jel­lemzői vannak, amelyeket feltétlen meg kell őrizni. Ak­kor hol történtek lépésté­vesztések? Egyrészt — mondta az elő­adó, dr. Zátonyi Sándor —, a korszerű tartalom tan­anyaggá formálása, szervezé­se nem történt meg a tantár­gyak többségében. S ennek egyik oka, hogy néhány tu­dományágban ma sincs egy­séges álláspont néhány kér­désben, de akár a tudomány­ág jövőjének megítélésében sem. Pedig éppen a tudo­mány oldaláról érkező igé­nyek következtében lettek túlméretezettek a tananya­gok. S bizony efölött nem­csak az irányítás, de még a gyakorló pedagógusok egy része is elsiklott. A tantervek előtt — bár nem megfelelő méretű —, de vita folyt. S a visszajelzések­kor ahelyett, hogy figyelmez­tettek volna a „túlsúlyra”, még az iskolákból is újabb és újabb ismeretek betusz- kolásának az igénye érkezett. (Mintha elfelejtkeztek volna arról, hogy a tanterv nem a szaktárgyát szerető peda­gógus számára, hanem a kü­lönböző fejlettségi és értelmi szinten álló gyerekeknek ké­szül.) S ha már itt tartunk. A gyakorló pedagógusok is ludasok néhány dologban. Időnként elfelejtkeznek ar­ról, hogy a témazáró dol­gozatokban csak a törzs­velödési munkájának fellen­dülése . .. Milyen programo­kat biztosítottak akkoriban? — Kezdetben megeléged­tünk azzal, hogy diákoknak tárlatvezetéseket, tanórákat tartottunk. Később különbö­ző gyermekfoglalkozásokkal próbálkoztunk, melyekre kezdetben nem volt könnyű az iskolákat megnyerni. Ma már ők keresnek minket eh­hez hasonló igényekkel. — Milyen közművelődési formákat vezettek még be? — Feltétlen meg kell em­lítenem a városismereti ve­télkedőket, melyeket évekig csak a gyerekeknek rendez­tünk. Tavaly a városi ta­nács kezdeményezésére több társadalmi intézménnyel együtt a város felnőtt lakos­ságát is megnyertük erre. E tevékenységi körbe vonható a múzeumbaráti körök léte­zése, munkája is. Minden városban létrejöttek már a baráti körök, melyek gaz­dag programot kínálnak tag­jaiknak. Az előadások, a néprajzi és helytörténeti pályázatok mellett, a közös kirándulások talán a legsi­keresebbek. Feltétlen emlí­tésre méltó az ifjú múzeum­baráti körök megszervezése Békéscsabán és Gyulán. Itt anyag szerepelhet, s ezt az alapkövetelményt megfejelik a kiegészítő anyaggal. De térjünk vissza a kor­rekció okaira. Volt szervezési hiba is. Hiszen az OPI-t ép­pen akkor szervezték át, ami­kor folyt az új dokumentu­mok előkészítése. S alig hi­hetjük, hogy használt a vég­eredménynek az, ha egy-egy témát ketten, netán hárman dolgoztak ki. Egymást váltva ugyanabban a székben. Aztán ugye, a tervezés egészen más gazdasági hely­zetben történt. Ki gondolta, hogy az igen költséges esz­közök beszerzése ma már ko­moly gondot okoz? S a ter­vezéskor az ötnapos munka­rendet sem kalkulálták be. A tananyag zsúfoltságának egyik oka ez is. (A demog­ráfiai hullámot viszont — mivel nagyjából előre jelez­hető — elfelejtették figye­lembe venni.) De hogyan is definiálták a hamarosan bevezetendő korrekciót? „A tantervi kon­cepciót nem érintő, szakmai­lag átgondolt, szükséges, ki­sebb tantervi és tankönyv­beli változtatást jelent.” Azaz maradnak: a tantár­gyak rendszere, az órater­vek, a tananyagok belső ará­nyai, az irányító dokumentu­mok. Ellenben sok tanköny­vet átjavítanak, megjelentet­nek párhuzamos tankönyve­ket ugyanabból a tantárgy­ból, készül korrekciós útmu­tató, van, amiből új tan­könyv jelenik meg. Tehát a helyreigazítás, javítás több a gyermekeket már korán be­avatják a múzeumi munká­ba, s megtanítják őket kör­nyezetük védelmére, szebbé tételére is. — A múzeumokban folyó tudományos munka propagá­lása szerves része a múzeu­mi közművelődésnek . .. — Valóban így van. E célt szolgálják múzeumi évköny­veink, melyekből az idén már kettő megjelent. Itt említe­ném meg a kiállítások kata­lógusait, ismertetőit, vala­mint azokat a központi szer­vezésben megjelenő kiadvá­nyokat, melyeket még for­galmazunk. Itt azokra a könyvecskékre gondolok, me­lyek hazánk múzeumait, ter­mészetvédelmi területeit mu­tatják be, de árusítunk egyéb, 'megyénkben megje­lentetett kiadványokat is. Népszerűek az 1976 óta kap­ható műtárgymásolatok, me­lyek Budapesten, a Központi Múzeumi Igazgatóság mű­tárgymásolati osztályán ké­szülnek. A felnőttek tapasz­talataink szerint a szép ke­rámiákat kedvelik, a gyere­kek körében elsősorban ék­szermásolatok kelendőek. — Technikai, illetve sze­mélyi feltételeik javultak-e? — Nos, erről már keve­sebb jót mondhatok. Igaz, Egyre több a múzeumlátogató Beszélgetés a múzeumi közművelődésről Foglalkozás a csabai múzeumban. Vezeti: Sz. Kozák Mária Fotó: Gál Edit változata lép érvénybe. Egy azonban, mint tendencia egy­séges lesz — ígérték: a kor­rekció a tananyagcsökkentés irányába mutat. Ezen az őszinte hangú ta­nácskozáson hangzott el egy igen megszívlelendő észrevé­tel arról, hogy miért tűnik úgy, mintha hazánkban min­den oktatási kísérlet sikeres volna az általános bevezetést megelőzően. A válaszadó ezt azzal magyarázta, hogy a ne­gatív eredményű kísérletek nem kapnak publicitást, te­hát nem tudunk róluk. Lám, lám, ez is milyen rossz beidegződés. Hiszen egy kísérlet hibáiból legalább annyit tanulhatnának a gya­korló pedagógusok, mint egy sikeresből. Ha nem többet.- Csak egy régi, ki tudja ho­gyan belénk rögződött sze­mérmesség miatt átallunk róla szólni az oktatásügyben. Holott a különböző tudomá­nyok képviselői ennek a hasznára már régen rájöttek. A járhatatlan út megjelölésé az okok ismertetésével együtt sok energiát takarít meg mások számára. Élni kelle­ne hát vele. Ha az oktatásügyben a bevezetéskor már említett, önkritikus szemlélet, az együttgondolkodás igénye ily kézzelfoghatóan jelentkezik, s ha ez a pedagógustársadalom mozgósítására, együttmun- kálkodási készségére ilyen kedvezően hat, most érdemes lenne jól sáfárkodni vele. S a tervezett korrekciók végle­ges eldöntése előtt támasz­kodni rá. Legyen ez a döntés kollektív, de aztán minden­kire érvényes. Ez megnyug­tatja a kedélyeket, s segíti a célokkal, a napi tennivalók­kal való azonosulást. A mun­ka úgy egészen másképp megy. B. Sajti Emese az évek során kaptunk mag­nót, lemezjátszót, filmvetí­tőt, sőt, itt Békéscsabán még egy közművelődési terem is a rendelkezésünkre áll. (Ar­ról sem feledkezhetünk meg. hogy ha a szakmai munka jó, ha színvonalas kiállítá­sokat szervezünk, ez már kellő biztosíték a jó közmű­velődési munkához is.) Ám ez még mindig nem elég. Kevesen vagyunk. Békés­csabán hárman foglalkozná­nak e területtel, ám egy stá­tusz most is betöltetlen. Vi­déken még lehetőség sincs új ember felvételére. Igaz, Gyulán és Békésen van. aki­re számíthatunk, de ezek a kollégák más tevékenységük mellett végzik a közművelő­dési teendőket. A többi tele­pülésen még ennyit sem tud­nak vállalni, olyan kevesen vannak. Tárlatvezetésekre, egy-egy óra megszervezésé­re még igen, de többre nem képesek. — Segítők akadnak? Egy­általán milyen kapcsolatban vannak más közművelődési intézményekkel? — Ez elsősorban az adott feladatoktól függ. A városi gyermekrajz-kiállítást pél­dául az ifjúsági házzal és az úttörőelnökséggel közösen szerveztük. A munkásbrigá­dok közművelődési vetélke­dőjét a Megyei Művelődési Központ rendezi, melynek múzeumi részét i vállaltuk magunkra. A művelődési köz­pont lesz a partnerünk egy új közművelődési forma, a novemberben induló törté­nelmi játszóház megszerve­zésében is... — A múzeumi tevékenység évek óta a múzeumi és mű­emléki hónap keretében csú­csosodott. Most is így lesz? — Korábban szinte kam­pány jelleggel mindent e hó­napba szerettünk volna be­zsúfolni. Aztán rájöttünk ar­ra, hogy jobb, ha egész év­ben a folyamatos munkára törekszünk, s nem csinálunk „nagy” rendezvénysorozatot. Ennek megfelelően az idei múzeumi és műemléki hó­napban jóval kevesebb prog­ramot szervezve azt szeret­nénk, ha mindenki megtalál­ná az érdeklődési körének, ízlésének, s persze életkori sajátosságának megfelelő programot. Hogy ez sike­rül-e, ezt döntsék majd el a látogatók! Nagy Ágnes MOZI Androidok lázadása Nagyon szomorú voltam, amikor kijöttem a moziból. Tudom én, hogy nemcsak művészfilmekre van szükség (van-e egyáltalán olyan, hogy művészfilm?!), hanem olya­nokra is, amelyek semmi mást nem vállalnak fel, csak azt, hogy szórakoztatni akar­nak. Szeretnének, ha tudná­nak. De a legritkább eset­ben tudnak ... És ez a most bemutatott amerikai film, az Androidok lázadása szégyen ide vagy oda: nem alkalmas még arra sem, hogy szóra­koztasson, hogy kikapcsolja a tisztelt Nézőt, aki jegyet vált hozzá, mert van éppen egy szabad órája, mert sze­retne elfelejteni valami na­gyon nehezet, rosszat arról a napról, netán az életéből, és kapóra jön számára a mo­zi, ahol éppen valami tudo- mányos-fantasztikusat vetí­tenek, 2028-ból. Nosza, mi­lyen lesz a világ 2028-ban, viszi az érdeklődés, és a ki- kapcsolódás vágya, aztán amit kap: bugyuta történet­ke, ötöd-tizedrangú színé­szekkel elővezetve, felidézve valamit a hasonló műfajú szuperprodukciók lézeres-kü­lönös világából. Ha még eh­hez azt is hozzátesszük, kénytelenek vagyunk vele, hogy az ötlet (az embersza­bású robotok lázadása az emberek ellen) többszörösen elcsépelt, agyonjátszott, ak­kor a vetítés utáni bosszúság vegyesen a szomorúsággal, még inkább jogos és indo­kolt. Közben más valamire is kellene gondolnunk. Például arra, hogy közepesen telt ház volt a moziban (ami a mo­zinak persze nagyon jó, csak sokszor így lenne!), és ar­ra, hogy ez a telt ház 95 szá­zalékban tizenévesekből jött össze, mert ugyebár kaland­vágy, romantika, fantaszti­kum (imitt-amott kicsike horror is, letépett és mégis beszélő fejek, felnyitott ko^ ponyák formájában), meg kevéske szex (egy-két izgal­masan vetkőző eredeti és nem eredeti [android] szépség formájában); nos, kell-e több jókedvű tizenéveseknek, aki­ket aztán ügyesen butítanak a semmivel, a sokszorosan kiagyalt, bugyuta történetek álizgalmaival és álkalandjai­val. Mert a film közben ép­pen ők(!) nem gondolnak ar­ra, hogy ez csak mese, a ti­zenéves néző sokkal mélyeb­ben éli át és éli bele magát a vásznon pergő történetbe, mint a felnőtt, aki hamarabb átlát a szitán, és a kijárati ajtót keresi a sötétben, ha mással nem, a tekintetével. És közben lázadnak az and­roidok, habár a film legele­jén még úgy érzi a félreve­zetett néző, hogy itt majd a 2028-as esztendő jellemző sztoriját látja, amikor (mi­ként mostanság is) naiv be­csületesek és ravasz gono­szok népesítik be a Földet... Amikor aztán rájön, hogy a naiv becsületes éppen egy android, de csak addig, amíg gyilkos gonosszá nem prog­ramozzák, és az igazi hús­vér emberek szökött terro­risták, akkor az egész naiv­gonosz elképzelés gyorsan összeomlik, mint a megpöc­cintett kártyavár. Erről ennyit, ez a film nem ér többet. Talán az egyetlen, akiről mégis érdemes szót ejteni, a Max 404-es androi- dot alakító ismeretlen fiatal színész, Don Opper. Az ő „emberszabású" szemében tűnt fel néha az átélés csal­hatatlan jele. Sass Ervin

Next

/
Thumbnails
Contents