Békés Megyei Népújság, 1985. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-27 / 227. szám

1985. szeptember 27., péntek NÉPÚJSÁG Jubiláló klub Bejárók klubja a vasútnál A megnyitó pillanataiban Várakozás Fotó: Gál Edit „Tisztelettel meghívjuk önt és kedves munkatársait a Kner Nyomda II. számú üzemének munkáját bemuta­tó kiállításunk megnyitójára, melyet 1985.. szeptember 18- án, 13 órakor tartunk a vas­útállomás épületében levő, 5 éves .fennállását ünneplő be­járók klubjában.” Ez egyszer — bevallom — nem a kiállítás anyaga érde­kelt, hanem a helyszín, az ötéves klub, melynek meg­nyitóján annak idején ma­gam is részt vettem. Akkori­ban sokan méltatták a kez­deményezést: „Végre kultu­rált körülmények között vá­rakozhat az utazóközönség” — mondták. Aztán a kezde­ti, ünnepi hangulat elült, s a bejárók klubja élte megszo­kott, köznapi életét. Néha azért akadt még nagy nap is: más megyékből jöttek csodá­jára járni a klubnak. Tetszett az ötlet, a hely is. Mondták: ők is csinálnának hasonlót. Ám minden maradt a régi­ben. a békéscsabai kezdemé­nyezés még mindig egyedül­álló, az országban nemigen hallunk hasonlóról. Pedig, hogy szükség van rá, bizo­nyítja az átadás óta eltelt öt esztendő, s a vendégkönyv, melyben sok elismerő be­jegyzés tanúsítja: szükség van az ilyen kulturált, hasz­nos időtöltésre is alkalmas váróteremre . .. A bejárók klubjában na­ponta mintegy 120-an for­dulnak meg. Akinek kedve van, olvashat. Válogathat a 16-féle napi-, hetilap és fo­lyóirat közül. Ha inkább könyvet olvasna, több mint 340 kötet közül választhatja ki az ízlésének, érdeklődési körének megfelelőt. A gye­rekek? Ők játszhatnak... o A jubileumi ünnepség is minden csinnadratta nélkül zajlik. Hogy ünnepelnek, csak Kanalas Sándorné — a Vasutasok Szakszervezete Művelődési Házának gazda­sági ügyintézője — rövid be­vezetőjéből derül ki. Egyéb­ként olyan szerda délután ez is, mint a többi: rövid prog­ram. egy kiállításmegnyitó — máskor ismeretterjesztő előadás vagy filmvetítés . . . —, melyet Skaliczki Ferenc, a rendező Salvador Allende szocialista brigád tagja tart. A nyomdára, mint a beve­zetőben is hallottuk, mindig számíthatnak. Ha papír kell a dekorációhoz — mert sok­féle bemutatót tartottak már itt —. ők segítenek. Többször rendeztek kiállítást is. Hogy miért ilyen önzetlenek, erről egy másik brigádtag, Bondár Imre beszél, aki már csak azért is érdekelt, mert nap mint nap Sarkadról jár be dolgozni Békéscsabára. — Aki szereti a szakmáját, szívesen vállalkozik az ilyen termékbemutatók rendezésé­re. Aki tudja, hogy a nyom­dászat miből áll, annak mon­danak legtöbbet az itt lát­ható címkék, tapéták. Aki nem sokat tud rólunk, annak is érdemes itt körülnézni, látja legalább, mi minden készül a Kner Nyomdában. Nézzük a címkék szaksze­rű elhelyezését, az ügyes ka- sírozást. .. Már kora délelőtt itt voltak a brigád tagjai, hogy időben a falra kerüljön az anyag. Erre soha nem saj­nálják a szabad időt. — Előbb elképzeljük, ho­gyan kéne elhelyezni a ho­zott termékeket — magya­rázza Bondár Imre —, aztán nekilátunk. Sajnos, ebben nem vagyunk szakemberek, így hiába tudjuk, mi a szép, ha a kezünk nem hajlik rá. Erre már Zsíros Istvánná, a nyomda közművelődési előadója is bekapcsolódik a beszélgetésbe: — Szépen megrendezték ezt a kiállítást, nincs itt sem­mi hiba. Gyakorlatuk is van, hisz erre. és a Tevan bri­gádra mindig számíthatunk, ha ilyen feladatról van szó. Nemcsak munkájuk propa­gálása a cél — az is, hisz az ország egész területéről meg­fordulnak itt átutazók —, de a nyomda dolgozói közül is vannak jó néhányan, akik vonattal járnak be dolgozni, s nekik is jól jön, ha kultu­rált körülmények között vá­rakozhatnak ilt . . . <r A rendezvény két óra kö­rül véget ér. Ez az az idő­szak, amikor a két ügyele­tes váltja egymást. A vasút­nál vagyunk, hát igazi szol­gálatátadásnak lehetünk ta­núi. Naplót vezetnek min­den délelőttről, délutánról, történt-e rendkívüli ese­mény, hány látogató volt, és így tovább, ezt adja át most Rácz Sándorné Kalcsó Im­rének. — Rendszerint nincs külö­nösebb esemény — mondja Ráczné, aki a telekgerendási könyvtárat cserélte fel a vasúttal —, csendesen telik a nap. Néha a vasutas műve­lődési házból új könyveket hozok, hogy cserélődjék a választék. Egyébként elüldö­gélek itt, segítek könyvet, újságot választani annak, aki megkér erre. Aztán van­nak különleges igények. Van aki elvárná az éjszakai nyit­va tartást, mások a tv-t hiá­nyolják . . . Természetesen a menetrendről sem kérdez­nek hiába minket. Ezt is meg kellett tanulnunk. Kalcsó Imre a klub indu­lása óta itt van. Korábban is a vasútnál dologozott negy- ven-egynéhány évig, termé­szetes hát, ha szívesen tölti itt nyugdíjas napjait. — Felnőttet, gyereket egy­aránt szeretek magam körül látni. Nézze csak meg a ven­dégkönyvet — biztat —, mennyi elismerést kapunk. Még a MÁV vezérigazgató­helyettese is gratulált a munkánkhoz .. . o Az egyik asztalnál aprócs­ka kislány üldögél. Néha fel­néz az órára, aztán írogat to­vább, mit sem törődve a jö­vés-menéssel. — Hozzászoktam az utaz­gatáshoz — mondja készsé­gesen a kis Korda Anna —, hisz még óvodás voltam, mikor kezdett áthozni anyu Kétegyházáról. Most hatodi­kos vagyok, már magam uta­zok. Ide ülök be mindig, mert itt nyugalom, rend van, ha kedvem van, még tanul­hatok is. Kedvesen mesél róla, hogy régebben napközis volt, de így hamarabb otthon van. Most úgy belefeledkezett a megnyitó hallgatásábá, hogy lekéste az 1 óra 18 perces vo­natot, a következő 3-kor in­dul . .. — Nem bánom, szeretek itt. Viki néni — néz Ráczné- ra hálásan — a leckében is segít, ha megkérem. Imre bácsi sakkozni tanított meg. Már volt, hogy én győztem le őt, ügy megtanultam .. . Ha ők nem érnek rá, a Lu­dast, meg az IPM-et olvas­gatom. Gázon Mihály Gyomaend- rődről jár be nap mint nap Békéscsabára. Autószerelő­nek készül, a szakmunkás- képzőbe jár át már második éve. — Naponta fél órát vára­kozom a vonatra. Érdemes lenne összeadni, mennyi időt töltöttem már itt az iskola megkezdése óta . . . Még méltatja a klub szol­gáltatásait is, hogy a leg­frissebb újságokat mindig itt olvassa el, aztán elbúcsú­zok, s ő is belefeledkezik kedvenc lapja, a „Magyaror­szág” olvasásába. o Mielőtt elbúcsúzom, ., fel­ütöm a vendégkönyv lapjait. „Boldog új esztendőt!” — kezdte bejegyzését az egyik utas az elmúlt télen. — „A MÁV kötelékében először érezte az ember, hogy kul­turált kiszolgálást kapott, és itt.” „Jó lenne, hg Budapesten is lenne ilyen kultúrváróte- rem, a Keletiben” — írta egy másik átutazó, majd így folytatta: — „Büszkék lehet­nek erre a helyiségre. Ez az egyetlen, amit még eddig láttam.” A Salgótarjáni Városi Ta­nács dolgozói is jó hírünket vitték haza: „Ilyen szolgál­tatásban az egész országban nem volt részünk.” Ezek után csak tiszta szív­ből kívánhatunk boldog szü­letésnapot a bejárók klubjá­nak! Nagy Ágnes Új rádióadók és antennarendszerek A BHG Híradástechnikai Vál­lalat szakemberei a Kassa mel­letti adóállomáson felállították a magyar vállalatnál készített URH—FM frekvenciákon műkö­dő antennarendszert. A 320 mé­ter magas adótoronyra felsze­relt antenna segítségével ezen­túl a szlovákiai városban és körzetében is jól fogható a s£o- vák rádió mindhárom műsora. A BHG-ban saját fejlesztések és tervek alapján készítik az említett frekvenciasávokban használatos rádióadókat és a hozzájuk csatlakozó antenna- rendszereket. Legutóbb az év elején Kékesen és Kabhegyen szereltek fel e korszerű 66—73 megaherzes sávban működő be­rendezésekből. Legközelebb Szentesen és Komádiban állíta­nak fel ilyen adókat és antenná­kat — a Magyar Posta URH fej­lesztési programja keretében. Népfrontértekezlet Szeptember 25-én délután Putnoki Bálint elnökletével népfrontértekezletet tartot­tak Gyomaendrődön. Az el­nökségben helyet foglalt Kőris György, a városi jogú nagyközségi pártbizottság első titkára; Bocskai Mihály- né, a HNF megyei alelnöke és dr. Iványi Lajos ország- gyűlési képviselő is. A Himnusz elhangzása után Szabó Incéné helyi nép­fronttitkár az írásos beszá­molóhoz szóbeli kiegészítést fűzött. Ezután Jenei Bálint tanácselnök a VII. ötéves tervkoncepció lényegét, va­lamint főbb vonásait ismer­Gyomaendrődön tette az értekezleten. Az elő­terjesztés és a tájékoztató megvitatását, továbbá a kér­dések megválaszolását köve­tően a helyi HNF-bizottság újjáválasztására került sor. A gyomaendrődi népfront- bizottság titkára ismét Sza­bó Incéné, elnöke Hunya Elek lett, dr. Kovács Bélát pedig a HNF megyei bizott­ságának tagjává ajánlották. Ezenkívül megválasztották a különböző munkabizottságok vezetőit is. Az ünnepélyes népfrontértekezlet a Szózat hangjaival fejeződött be. —y—n Mezőhegyestől Tokióig — Mexikón át Egy fiatalember útiélményei Bár a turizmus napjaink­ban Magyarországon is tö­megsportnak tekinthető, mégiscsak kevesen mondhat­ják el magukról, hogy be­járták a fél világot. Szilágyi Ferenc, a Gyulai Húskombi­nát fiatal mérnöke ezen ke­vesek közé tartozik. Arra kértük, hogy meséljen eddi­gi útjairól és további tervei­ről. — Gyulát, szülővárosomat 11 éves koromig nem hagy­tam el, csak amikor Elekre, a nagyszüleimhez mentünk. Az igazi utazás ízét ötödikes koromban ismertem meg. A mezőhegyesi úttörőtáborban tölthettem el két hetet. Ma is elevenen él emlékezetem­ben az erdő közepén levő tá­bor, a jó hangulat. Ettől kezdve igyekeztem minden utazási alkalmat kihasználni. Általános iskolában eljutot­tam még néhány úttörőtá­borba és hazánk nevezete­sebb helyeire. Külföldre elő­ször 1975-ben, III. gimnázi­um után mentem. Osztály­társaimmal az NDK-ba ter­veztünk utat. Mindannyiunk­nak emlékezetes napokat töl­töttünk a Harz-hegységberi, Drezdában és Lipcsében. Érettségi után — ugyancsak barátaimmal — egy köruta­záson vettem részt, amely­nek úticélja Csehszlovákia, Lengyelország és az NDK volt. Tanulmányaimat a Bu­dapesti Kertészeti Egyetemen folytattam, és azt hiszem, mondanom sem kell, hogy a vizsgaidőszak utáni szabad heteket utazással töltöttem. Cseregyakorlaton voltam Bulgáriában és kétszer az NDK-ban. Majd egy valóban nagy út következett. Két ba­rátommal bejártuk Nyugat- Európát. Útvonalunk a kö­vetkező volt: Ausztria, NSZK, Hollandia, Anglia, Skócia, Franciaország és Olaszország. Szerettünk vol­na Svájcba is eljutni, de akárhogy terveztük, nem fért bele az egy hónapba. Mindössze egy évet kellett várnom arra, hogy a kanto­nok országát is megismer­jem. Ugyanis az egyetem el­küldött egy egyhónapos cse­regyakorlatra Svájcba. Itt kezdtem megszeretni a he­gyeket, itt jutottam el elő­ször 3-4 ezer méteres hegyek csúcsára. Amikor visszajöt­tem, mind gyakrabban vet­tem részt az egyetem túra­szakosztályának programja­in. Eljutottam velük hazánk olyan, kevésbé ismert bar­langjaiba, ahová csak bar­langászok ereszkedhetnek le. Lassan megismerkedtem a hegymászás ábécéjével és a természetjárás varázsával. A túraszakosztályban olyan ba­rátokat találtam, akik sokat jártak külföldön, akiknek az utazás életeleme. Évente szerveznek nagyobb külföldi utakat, persze saját pénzen és kisebb csoportokban men­nek. Mielőtt elindulnának, alaposan tanulmányozzák az illető ország, országok ter­mészetrajzát, történelmét, kultúráját, nevezetességeit. Elvégeztem az egyetemet, és Gyulán a húskombinátban kezdtem el dolgozni, de a szakosztállyal nem szakadt meg a kapcsolatom. Hétvé­geken továbbra is velük in­dultam országjárásra. Ta­valyelőtt ősszel felvetette va­laki : ki kellene menni Ku­bába. Egy másik barátom továbblicitált: Kubához kö­zel van Mexikó, össze kelle­ne kötni a kettőt. Így in­dultunk el öten 1984-ben Prága és Kanada érintésével Latin-Amerikába. Havanná­ban töltöttünk néhány napot, megnéztük a karnevált és a város turisztikai látványos­ságait, majd folytattuk utun­kat. Ketten a Yukatan-fél- szigeten levő Meridába kap­tunk repülőjegyet, hárman pedig Mexikócitybe. Meri- dából 1500 kilométert bu- szoztunk, amíg a Mexikócity- ben levő magyar követségen ismét találkoztunk. Elsősor­ban az ország déli részét jártuk be. Lenyűgöző volt saját szememmel látni az ősi indián kultúrák marad­ványait. A máig meglevő fantasztikus piramisokat, romvárosokat, freskókat, szobrokat és cserepeket. Megpróbáltunk feljutni az 5 ezer méternél magasabb Po- pocatapetl hegy tetejére, de a rendkívül hideg, esős, sze­les idő miatt félútról vissza kellett fordulni. És persze, igazi dzsungelt is itt láttam először. A szűk ösvényről egyszerűen nem lehetett le­lépni, olyan sűrű volt a nö­vényzet. Megnéztük Acapul- cót és Cancunt, a milliomo­sok világhíres fürdőhelyeit. A tengerparti föveny vakító­an fehér, a szállodasor pazar, a tenger égszínkékje valóban feledhetetlen látvány. Lát­tuk az álomszerű gazdagság káprázatát és a milliók nyo- morgását. Gyorsan eltelt a 30 nap, jöttek a hétköznapok. Uta­zási terveimet kicsit vissza­fogtam. Arra gondoltam, hogy idén nyáron csak rövi- debb utat teszek, valamelyik környező szocialista ország­ba. De a véletlen, a sze­rencse közbeszólt. Egy haj­dani gimnázium- korabeli ba­rátnőm Japánba ment férj­hez és meghívott: „Ha van kedved, akkor gyere el hoz­zánk, szívesen vendégül lá­tunk." Mit mondjak, volt kedvem. Az idén nyáron így jutottam el Japánba, ahol több mint egy hónapot töl­töttem. Budapestről indultunk re­pülővel Moszkvába, majd on­nan Habarovszkba. Innen 800 kilométert vonatoztunk Nahodkáig. Ez a csaknem ezer kilométeres út a Szov­jetunió távol-keleti részén, a kínai határ mellett feledhe­tetlen élmény volt. A táj — a szinte teljesen érintet­len őstermészet — még an­nál is szebb, mint amit elő­zetesen elképzeltem. Amed­dig a szem ellát, virágzó li­liomok, íriszek. Folyók, pa­takok százai, mocsarak, lá­pok és az ezeket átszelő hi­dak, viaduktok. Nahodkában szálltunk hajóra és két nap múlva már Yokohamában voltunk. Tokió innen már nincs messze. Japán főváro­sában bő hetet töltöttem, ami után a nevezetesebb vá­rosok következtek. Japán négy fő szigetéből kettőt, a Honsut és a Kyusut jártam be. Az élményeimet egy-két mondatban lehetetlen elmon­dani. Több ezer kilométert utaztam autóval, vonattal, autóstoppal és igyekeztem mindent megnézni. Japán nagyon szép. Festői hegyek, völgyi*!:. folyók, tengerpar­tok. szigetek bármerre for­dul meg az ember. Az egyik működő vulkán — az Aso — prüszkölő, füstölgő kráte­rébe is belenéztem. Kevés a megművelhető földjük, de ami van, annak minden négyzetcentiméterét gondo­san kihasználják. Az embe­rek barátságosak, segítőké­szek. Volt, aki tudta, hol van Magyarország, „aha, Buda­pest, Kodály”. Megdöbben­tett a nagyvárosok zsúfolt­sága és lenyűgözött több év­ezredes kultúrájuk, történel­mi emlékeiknek sokasága. A XXI. században éreztem ma­gam a stukubai világkiállí­táson vagy akkor, amikor egy-egy elektronikai szaküz­letbe tévedtem be. Qe azt sem tagadom, a végén már mind gyakrabban gondoltam a hazautazásra. Ez is eljött és most itthon vagyok, dolgozom, és tervez­getem a következő utat. . . S hogy miből futja az utazás­ra? Akik arra gondolnak, hogy milliomos vagyok, azok tévednek. Szó sincs ilyesmi­ről. Egyszerűen csak arról, hogy gimnazista korom óta szinte minden pénzemet az utazásra költőm. Az egyetem alatt kertészeti munkákat vállaltam, egész évben dol­goztam. Ebből jött össze a nyárra való összeg. Amióta dolgozom, ismét a szüleim­mel élek, lakásra, kocsira, divatos cuccokra nem gyűj­tök, káros szenvedélyeim sincsenek. Gondolom, ha csa­ládot alapítok, más helye lesz a pénzemnek, de abban biz­tos vagyok, hogy akkor is megtalálom az utazás ol­csóbb változatait.. . Lejegyezte: Lovász Sándor Fotó: Fazekas László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents