Békés Megyei Népújság, 1985. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-25 / 225. szám
1985. szeptember 25., szerda o Vegyszerrel vagy nélküle? E lterjedt a hír: a 70. Országos Mezőgazdasági, Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron a harmadszorra palántázott növények virítottak a biokertben. Elődjeiket elvitte a peronoszpó- ra, s másféle kórokozó és kártevő. Megbukott volna a biokert? Eddig aligha szabad elmenni a következtetésekben, hiszen a legelvakul- tabb növényvédelmi szakemberek js kénytelenek elismerni, hogy a természetben léteznek a szabályozó mechanizmusok, másképpen fogalmazva, a „beállt" biológiai egyensúly is képes védeni a kultúrnövényeket. Ám, mint az említett példa is sugallja, nem mindenkor képes megvédeni. S ezen, kiváltképpen a nagyüzemekben. csodálkozni sem lehet, hiszen nagy területen egy időben sok kártevő és kórokozó lehet jelen, s akkor csak a radikálisabb beavatkozás lehet eredményes. Sőt, mint egyes szakemberek állítják, a kiskertben is inkább arról van szó, hogy a kártevők nem találnak rá a kultúrnövényre. Magyarán, ha valaki néhány tő burgonyát ültet, van esélye arra, hogy elkerülik a bogarak, de ha már száz négyszögölön rakja földbe a gumókat, erre aligha számíthat. A növényvédő szerek nélküli termelésben így csak akkora az esélye a biztonságos védelemnek, mint ha valaki fájós fogát sósborszesz- szel öblögeti, s attól várja a gyógyulást. Sokkal biztosabb, ha betömeti vagy kihúzatja a lyukas fogat, s természetesen az is biztosabb, ha a leginkább megfelelő növényvédő szerrel pusztítja el a kórokozókat vagy kártevőket. Tagadnunk kellene a biotechnológiai eljárásokat? Teljes bizonyossággal ilyet nem állíthatunk, hiszen gyakorlati példák is léteznek eredményes használatukra, másfelől a biotechnológia nemcsak a növényvédő szerek tilalmát foglalja magába, hanem az egyéb kémiai anyagokból is igyekszik megkímélni a földművelést. Ez utóbbit eredményesebben is teheti, hiszen például műtrágyák nélkül, de okszerű szerves trágyázással lehet jól termelni. Nyugat-Euró- pában számos példát találunk mindkét módszerre. Dániában mintegy 200 farmer esküszik a biotermelésre, az NSZK-ban a mezőgazdaságilag művelt földterület 0,2 százalékán ily módszereket alkalmaznak, s az Amerikai Egyesült Államokban is több mint tízezer farmer választotta ezt az utat. B z ellentmondásoktól persze ott sem mentes ez a termelési gyakorlat. Vannak éltetői, akik idegenkednek a kémiai anyagoktól, s pénztárcájuk vastagsága is megengedi, hogy a drágább, de csak természetes anyagok felhasználásával előállított mezőgazdasági termékeket megvegyék. S persze vannak olyan szakemberek is, akik nem tartják követendő gyakorlatnak a biotermelést. Közéjük tartozik például Christian Kunze, a giesseni egyetem professzora, aki a keszthelyi Georgikon-napok vendégeként azt mondta: nincs jövője a biotermelésnek — vagy ahogy ők nevezik, alternatív termelésnek —, mert ugyanakkora termés előállításához lényegesen több föld kellene, több pedig nincs a Német Szövetségi Köztársaságban. A tény, jjogy a biotechnikai módszerek alkalmazásával nagyobb a termelés kockázata, több termés esik áldozatául a betegségeknek és a kártevőknek, tehát kevesebb kerül a magtárakba, raktárakba. De számos hazai szakembernek éppen e tény a kiindulópontja. Vagyis, felteszik a kérdést: kell-e több termés napjainkban? Nem feltétlenül — mondják —, mert jelenleg is kiegyensúlyozott az ellátás a hazai termelésből, a felesleget pedig egyre nehezebb eladni. Érvelésük a csökkenő világpiaci árakon nyugszik. Jelenleg is mélyponton van a búza, a kukorica ára, nehéz eladni a húst és a kertészeti termékeket is. Mindezekből kézenfekvőnek tűnik a következtetés: kevesebb termeléssel is beérhetnénk, s így csökkennének a költségek is. Mert az is tény: a műtrágyák, növényvédő szerek ára többször is emelkedett az utóbbi években, drágán jutnak hozzá a gazdaságok, tehát költségkímélő gazdálkodássá is előléphetne a biotermelés. Idáig nincs lyuk a biotermelés melletti érvelés hálóján, ám az ország mostani gazdasági helyzetében itt nem szabad megállni. Az egyik legfontosabb népgazdasági cél a fizetési mérleg egyensúlyban tartása, s az agrárágazat jelentékeny hatással van a mérleg nyelvére. Minden harmadik hektárról exportálják a termést, az ország összes exportjának negyedét, a nem rubelelszámolású kivitelnek a 32—33 százalékát az élelmiszergazdaság adja. Ha tehát a biotermelés miatt a mezőgazda- sági termelés csökkenésével számolnánk, azt is el kellene dönteni, milyen más forrásokból egyenlíthető ki az exportveszteség. Manapság, amikor az ipar sem jeleskedik az exportban, nehéz volna ilyen forrást találni, tehát a mezőgazdasági termelés növeléséről nem mondhat le a népgazdaság. g kell tehát békélni a jelenlegi termelési módszerekkel, s persze ez riem zárja ki az újabb kísérletek létjogosultságát. Kiváltképpen nem a kistermelésben, a hobbikertekben, ahol elegendő szorgos kéz is van a jóval munkaigényesebb biotermeléshez. Egyes elemeit alkalmazhatja — csinálja is — a nagyüzemi mezőgazdaság, de ott a termelés biztonsága azonos rangú követelmény a környezet és az élelmiszert fogyasztó ember védelmével. Bár hosszú ideig a kemikáliák használata uralja még a termelést, nincs tilos jelzés a kísérletező kedvű, s kockázatot vállaló biokertészek előtt sem. V. Farkas József Videoton-újdonságok Több szórakoztató elektronikai termékújdonság gyártását kezdi meg az idén, illetve jövőre a Székesfehérvári Videoton Elektronikai Vállalat. Ez évben kerül a szerelőszalagokra az új for- matervű sztereo rádiómagnó. A készülék új magnetofonmechanikája lehetővé teszi a gyorstekercselés közbeni be- hallgatásit, valamint a korszerű krómszalagok lejátszását. Műszaki tulajdonságai versenyképessé teszik a hasonló külföldi rádiókkal. Külön hangsugárzókkal isi működtethető, s sztereó adás esetén automatikusan kapcsol sztereó vételre. Újdonság lesz a jövőre gyártósorra kerülő chipes fekete-fehér televízió. A különböző rendeltetésű integrált áramkörök feladatát egyetlen mikroelektronikai elem, egy úgynevezett chip veszi át. Újszerű áramköri felépítése révén a készülék rendkívül megbízható, kitűnő képminőséget ad, és csekély fogyasztású. Várhatóan jövőre kerül a szerelőszalagokra a hordozható színes televízió távszabályozós változata is, amelyet az asztali készülékekhez hasonló módon, a kézben tartható infravörös távszabályozóval lehet majd működtetni. Az idén és jövőre az üzletekbe kerülő termékeket a Videoton már az őszi BNV-n bemutatja a leendő vásárlóknak. Sigma típusú öntözőbe, mdezéssel öntözik a Csabacsüdi Lenin Termelőszövetkezet kis -leti parcelláit. Frissen vetett lucernamagra keresztvetéssel ’űmagot juttattak a mintegy 70 hektáros területbe Fotó: Fazekas László Nem pótolhatatlan Hz osztrák cukorvertikum — magyar szemmel A Magyar Tudományos Akadémia és az Osztrák Tudományos Akadémia közötti tudományos kutatók cseréjére vonatkozó egyezmény alapján dr. Gurzó Imre, az MTA alföldi kutatócsoportjának tudományos munkatársa a közelmúltban kéthetes ausztriai tanulmányúton vett részt. Az első héten a grazi Karl Franzens Universität földrajzi fakultását, a második héten a bécsi Bundesanstalt für Agrarwirtschaft intézetet kereste fel. A tanulmányút keretében — többek között — látogatást tett az alsó-ausztriai és bécsi tartományok cukorrépa- termesztőinek egyesületében, és terepbejáráson láthatta a tullni cukorrépa-termesztő körzetet, a cukorgyárat, és az ott levő, korszerűen felszerelt talaj- és répacukor-vizsgálati laboratóriumot. Tapasztalatait — a világon az egyik legjobb eredményeket felmutató osztrák cukorgazdaságról — az alábbiakban összegezte: Ausztriában a cukorrépatermesztőknek négy (Alsó- Ausztria és Bécs; Burgenland; Felső-Ausztria, Stájerország) regionális egyesülésük van, a hat gyár pedig három vállalatba (brucki cukorgyár, Sugana-csoport, melynek gyárai Ennsben. Hohenau March-ban és Leo- poldsdorfban vannak; tullni csoport, melynek tagjai Siegendorf és Tulln) tömörül. A répatermesztők és feldolgozók között jól működő — szigorúan betartott megállapodásokon nyugvó —, kiválóan szervezett termelési vertikum jött létre. Ennek alapja az, hogy a parasztok a répatermesztők szövetségei által meghatározott termesztési kontingensekre (és nem területre, mint nálunk) szerződnek. Kulcs az ár Az alapkontingens a belföldi ellátáshoz szükséges répamennyiség. Ezt lebontják az egyes üzemekre, majd ezt követően (az előző hároméves periódus alapján), az egyes termelőkre. Ha valamelyik termeié nem kíván tovább répatermesztéssel foglalkozni, akkor a rá eső kontingenst megkapják a többiek. Ugyanígy kontingenst határoznak jneg az exportra is. Minden üzem (és egyéni termelő) megmondhatja, hogy akar-e ebből részesedni vagy sem. Az egyenletes termelést úgy kívánják biztosítani, hogy egy különösen kedvező évet (például amikor magas a terméshozam és a cukor- tartalom is) követően a kontingenst leszállítják az előző évinek 90 százalékára. Ellenkező esetben pedig felemelik annak 110—120 százalékára. Ez az egyéni termelők szintjén úgy jelenik meg, hogy a saját kontingense felett szállított plusz répamennyiséget vagy úgy tekintik, mint a következő évi termése egy részét (és a következő évben átmenetileg csökken a kontingense), vagy olyan (általában igen alacsony) árért szállítja, mint a világpiaci ár. És ezen a ponton eljutottunk a — véleményem szerint az osztrák cukorgazdaság eredményeinek kulcsát jelentő — árkérdéshez. Ausztriában a cukor árában nincs állami dotáció, azt teljesen a fogyasztó viseli. A nyomott világpiaci árhoz (körülbelül 3 schilling kg) képest viszonylag magas belföldi cukorár (1 kg normál kristálycukor ára értéktöbblet-adó nélkül 12,56 schilling) folytán a cukorrépatermesztés jövedelmezősége kedvező. így nagy a termelési kedv is. A répaár a termelők és a gyárak között tárgyalás kérdése, de a kalkuláció bázisa az egységes belső ár. A tényleges árat az alapárból indulva számolják, aminek alapja a feldolgozáskor mért répacukor-tartalom országos kampányátlaga. Az exportkontingensre átadott répa maximális ára a belső ár. Ha a cukor világpiaci ára ennél magasabb (amire cSak 1974—75-ben és 1981-ben volt példa), a többletpénz közös intervenciós alapba kerül, amelyből az exportkontingensű répát akkor dotálják (az alap kimerüléséig), ha a cukorár alacsonyabb, mint a belföldi. A gyárak a minőség érdekében ösztönzik a termelőket, és a hosszú távú érdekeltséget biztosítja az is, hogy a cukor árának emelkedésekor a többletpénz 60 százaléka a termelőknek, 40 százaléka a gyáraknak jut. Lépéshátrány Néhány szót az eredményekről. Az átlagosan 2—4 hektáros, kiválóan gépesített, és így az összes technológiai folyamatot optimális időpontban végző, a legjobb répafajtákat alkalmazó, szinte kertszerűen művelt kisparaszti gazdaságok terméshozamai 48—60 tonna ha közöttiek (a magyar átlag 35—42 tonna ha között ingadozik). A répa cukortartalma az időjárástól függően 16—20 százalék (nálunk 13—16 százalék). A föld hasznosítását mutató fehércukor-hozam 7,5—10 tonna ha (Nyugat-Eu- rópában 6—7, Magyarországon 4—5,5 tonna ha). A répatermesztésben szerzett előnyök nem vesznek el a betakarítás, szállítás, tárolás, feldolgozás folyamatában sem. Ausztriában a betakarítást október 15-e körül (a répa maximális cukortartalma idején) kezdik, és egy hónap alatt befejezik. (Nálunk az elégtelen betakarító és feldolgozó kapacitás miatt a betakarítás már szeptember elején megkezdődik, és csaknem három hónapig tart.) A viszonylag rövid ideig tartó tárolás korszerű, szellőztetett tárolókban történik, így az ebből eredő veszteségek minimálisak. Ugyanez nálunk a rosz- szabb körülmények, és a hosszú tárolási időszakok miatt jóval nagyobb. A gyárak nagy feldolgozó kapacitásának (egy-egy gyár kapacitása 6—7 ezer tonna nap) köszönhetően a kampány rövid, 60—100 nap között ingadozik, átlagosan 80,5 nap. Magyaronszágon kétszer annyi gyár van, mint Ausztriában, de az egy gyárra eső kapacitás mintegy 3500 tonna nap. A nagy tömegű feldolgozandó répa. és a kis kapacitás miatt a kampány meglehetősen hosszú, általában 120—130 nap. Az osztrák cukorgyárak felszereltsége is igen magas színvonalú, berendezéseik a legkorszerűbbek, míg ugyanez nem mondható el hazai gyárainkról (például: az ösz- szes osztrák cukorgyár rendelkezik melaszcukor-csök- kentő berendezéssel, nálunk viszont csak Mezőhegyesen és Sarkadon van felszerelve ilyen berendezés). És ami nem kerül pénzbe összefoglalva: a jobb alapanyag, a nagyobb kapacitás, a fejlettebb integráció stb. következtében az osztrák cukorgazdaság a megtermelt cukortömegnek átlagosan mintegy 90 százalékát képes végtermékben realizálni. Ugyanez a mutató a magyar cukorvertikum esetében nem éri el a 75 százalékot, azaz lemaradásunk komoly, de nem behozhatatlan. Joggal vetődik fel a magyar cukorgazdasággal kapcsolatos kérdés: ..Hogyan tovább?" Erre több szerző (Béltaki Béla, Hangyái Károly, Kiss Albert, Pálfy Gyula és mások) tollából átfogó elemzések születtek. Ezek következtetéseinek — akár csak vázlatos ismertetése is — meghaladná ezen írás kereteit. A közeljövőben végrehajtandó jelentősebb befektetések (kapacitásbővítések, rekonstrukciók, új gyár vagy gyárak építése), a belső tartalékok feltárása, a közgazda- sági feltételrendszer oldaláról pedig mind a termelésben, mind a feldolgozásban jobb érdekeltségi viszonyok szükségeltetnek ahhoz, hogy hazánk agrárgazdaságának e nagy hagyományokkal rendelkező ágazata megőrizze, vagy javítsa pozícióját a közepes fejlettségű cukorgazdasággal rendelkező országok között. És ami nem kerül pénzbe: mindenekelőtt tanulni kellene az osztrák sikerekből, átvenni és alkalmazni e sajátos modellnek a magyar viszonyokra is adaptálható elemeit. Dr. Gurzó Imre, az MTA alföldi kutatócsoportjának tudományos munkatársa
