Békés Megyei Népújság, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-10 / 187. szám
1985. augusztus 10., szombat o IZHslUt-tiWTéka Liv Ullmann önarcképe fölé Mit ér az ember, ha norvég? ha nő? ha színésznő? ha anya? ha világsztár? ha mindezek összegzéseként Liv Ulmannak hívják? Ezekre a kihívó kérdésekre keresi a választ egy asz- szony. akinek Változások címen most jelent meg kötete Csernus Mariann fordításában. A könyv a Femina sorozat tagjaként látott napvilágot, de írója nem zsüfra- zsettek megkésett unokája, hanerh mai assszonyember, aki méltán háborog azon hátrányos megkülönböztetések ellen, melyeket művészpályáján nővolta miatt kellett olykor-olykor elszenvednie. Hősnőnk szabálytalan önéletrajzot írt. Elmondja, hogy 1938-ban született Tokióban. Apját korán elvesztette. Hiányától szenvedve sokáig kereste ismert és ismeretlen férfiaknál az apai szeretetet. Anyja a háború elől Amerikába menekült, de a békekötés után családjával együtt visszatért Norvégiába. Trondheimba: Liv Ul- mann szigorú, polgári nevelést kapott. Méltóképp kihívta tehát pályaválasztásával szőkébb környezete megbotránkozását. Ö azonban következetesen hű maradt elhatározásához. A színészetet kora gyermekségétől élethivatásnak tekintette. Nem vették fel a színművészeti főiskolára. Ingyenes tanítványként magántanulmányokat folytatott. így nyert színészi képzést. Csakhamar színpadra léphetett. Első szerződését 18 éves korában írta alá.-' Szerepe: Anna Frank. A kislány, aki nem akar meghalni. Később Nóraként arat nagy színpadi sikereket mind Norvégiában, mind Amerikában. 1964-ben megismerkedik Bibi Andersonnal, s általa Ingmar Bergmannal. Ezek a kapcsolatok döntő befolyással hatnak ki életére. Egyébként- is törékeny házassága felbomlik. Bergman oldalán Farö szigetén él öt zaklatottan boldog évet s a Persona c. filmmel megkezdődik a Bergmann—Ulmann sikersorozat. Anyává lesz. Kislányuk neve: Linn. Világsztár néz ránk a sorok közül, aki a pályakezdésről. áz asszonnyá, anyává érés élményéről, a filmforgatás kulisszatitkairól, a fesztiválok talmi ragyogásáról, a legmagasabb szintű amerikai politikai körökről, hollywoodi partyk kapcsolatteremtő és -szakító szerepéről, Cannes-ról. Párizsról, Oscar-díj kiosztó ünnepségről nyújt képet. Ne vegye kézbe ezt a könyvet, aki karriertörténetet vár, vagy a filmvilág női intimpistáját keresi. Pletykaéhséget nem elégít ki az életrajz, mely asszonyi sorozaton belül kap teret, de távolról sem csak nőkhöz, hanem minden gondolkozó olvasóhoz szól. Érdekesnek ígérkezik ez' a Femina sorozat! Az Európa Kiadó évenként 7 kötetet kíván útjára bocsátani. Most 4 könyv van már forgalomban. Ulmann művéből két részlet a Nők Lapja ez évi, 17. és 18. számában megjelent. Hasonlóan közöli a lap Csibi Istvánná Siklódi Mári- ka: Pontot, vesszőt nem ismerek, de a szó mind igaz című önvallomásából is egy részt. Találkozhatunk -még Dea Trier Morch dán írónő Téli gyermekek című doku- mentumregényével. valamint Henry James amerikai író Maisie tudja c.. első ízben 1897-ben kiadott, az elvált szülők gyermekei időtlen problematikáját tárgyaló szép írásával. Most azonban figyelmez- zünk Liv Ulmannra. Színésznő fordította könyvét nyelvünkre. Nem tartom véletlennek. A fordítónő számára nyilvánvalóan több, előttem máig is zárva maradt titokra világít rá ez a könyv. Ügy vélem továbbá, hogy a filmművészetben jártas olvasók is nagy élményt várhatnak tőle. Mégis széles körű olvasótábornak merem ajánlani, mert szép, tiszta, közérthető nyelven beszél Ulmann. kit legszívesebben barátnő módra egyszerűen Liv-nek neveznék. Könyvéből úgy olvastam ki: megmérte magát, mint norvég, mint nő, mint színésznő, mint anya, mint világsztár, s e különböző minőségekből állt össze a ma 47 éves Liv Ulmann tiszta önarcképe. ö ma is az a lány. aki nem akar meghalni, de már Ibsen Nórájának tapasztalataival gazdagabb. így mutatkozik tehát be: „Azt hiszem, hogy legelsősorban ember vagyok . .. vagy mindenesetre meg kell kíséreljem, hogy az legyek... (Európa 331. old.) Szabad Olga Megáll a Mariahilfer- Strasse legelején, az árkádok alatt. Pásztázva, szapo^ ián zuhog az eső. Szemben, a múzeum parkolójában, magyar buszok állnak. Tatabánya, Székesfehérvár, Gödöllő, Ibusz olvassa. Bevásárlókocsik. gondolja, kis ki- rucanás a Bőség Földjére, a kvarcórák, a magnósrádiók, a személyi számítógépek, a pattogós cukrok, a szexmagazinok, az olcsó és még olcsóbb árak világába, összehúzza magán az esőkabátot. Elindul, kopog az eső a műanyag csuklyán.. Micsoda zarándokhely, gondolja, nemzedékek bevásárlóútja a Mariahilfén. a Westbanho- fig és vissza, a rendkívüli árleszállítások és a csak egy napig érvényes lehetőségek között. — „Józsi, itt csak ötvenkilenc, ne legyél marha!" Arra gondol, hány évtized fejlődése az ötvendolláros, a hetvendolláros, a kétszázdol- láros- és a háromszáz dolláros turista lehetőségei közti különbség, hány évtized, remény és félelem. Hiába no. gondolja. Magyarország a Monarchián belül js kiküz- dötte a maga „magyar útját" — más kérdés persze az, mit kapott aztán a többi utódállamtól Trianonban. Ácsorgókat kerül ki és esernyőket, kirakatokat bámul, és autókat, fellobogózott áruházat és ékszerboltokat. Megtorpan a hat schillinges csokoládéhalomnál. Milka tejcsokoládé. Ez tényleg olcsóbb, ilyen olcsó csokoládé nincs- is, csak itt. kettőt vesz el, majd még egyet. Fizet, mosolyog — bitte schön —, válaszolja a pénztárosnőnek. Nem húzza -éneklésre, bécsi dialektusra. — „Az egész irodának csokoládét akarsz venni? — Miért ne, én is kaptam, amikor ők voltak kint. Most rajtam a sor. Legalább a hat schillingesből vennél nekik, fene a belüket, ne a nyolcasból!” Mosolyog, arrébb lép, helyet ad a szabolcsi dialektusban kiabáló férfinak. Vágjad, bátyám, gondolja, elvégre azért jöttünk ki. Bécs minden kincse, aranya és csokoládéja velünk jön haza. Ezt a csokit már nem a sarki maszektól vesszük meg ötven forintért, de nem ám, vegye meg tőle az, aki nem volt kint. A három schillinges pattogós cukrot húszért a kvarcórát ötszázért. Hát persze, gondolja, annyit úgy sem tud hazavinni,' hogy három évig kitartson. de legalább megtudja, mennyit kaszálnak le róla, jobb, ha tudja az ember, a tudás ad némi vigaszt, no és keserűséget is. — „Bécsben és Budapesten ugyanannyiba kerül a paradicsom?! A banán olcsóbb, pedig itt sem terem egy deka sem!" Számon kellene kérni egyszer a tisztességes haszon fogalmát, gondolja, meg kellene állapítani a tisztességes haszon mértékét, nem szabadna hagyni, hogy nevetséges értékviszonyok jöjPetrovszki Pál: Zúzmarás fák Mózes Lajos: Csendes eső jenek létre, a termelői, a kereskedői és fogyasztói árak hasonlítsanak egymásra, ne csak a kapzsiság mértékét fejezzék ki. Ácsorog a mozi előcsarnokában, rágyújt. Görögdiny- nye melleket és világbajnok fenekeket bámul meg. — Egy kislány éjszakája — olvassa —. Három nap Hawaii szigetén — A különleges szerelem — Két barátnő és a motorosok. Mennyire antiszex,’ gondolja, bőrruhás, . csizmás srácok két meztelen lány körül,_ tágult pupillák és marokra tekert szőke haj, kikelet) víg erőszak egy patakparton. Hondások és Ya- mahások harca, láncok és cséphadarók, betört fejek, kinyomott szemek, vérvörös paradicsomlé minden meny- nyiségben. Karatéit lm ugyanennyiért. Magyarok jönnek, magyarok mennek, csoportosan és párosán, egyedül ritkán. Kilép az esőre, kirakatokat bámul. — Beszélünk magyarul! — olvassa piros-fehér- zöld keretben, németül, angolul. franciául és olaszul. Nemzedékek bevásárlóútja. gondolja, megkoplalt farmerok, valószerűtlenül olcsón beszerzett aranygyűrűk és zsebrádiók világa, közben Bécs élj a maga életét, Magyarország, ez az elbitan- golt és tékozló fiú rajokban bocsátja ki a sóher turistáit és potenciális dissizidens- j elölt j ei t, ezt a kíváncsi, örökkön gyalogló és éhes tömeget, utcai bámészkodókat, irigykedőket és sóvár- gókat, a „magyar út". Ezek a boltok a Westbanhof közönségére szakosodtak, a keleti turistákra, a jugókfa. magyarokra, lengyelekre és esetiekre. Nemzedékek bevásárlóútja. gondolja, kinek a szülei nem gyalogoltak itt. ezen az úton, a hatvanas évek nagy bevásárlólázában. Háromnapos turisták a Mraiahilfén. hány nemzedék, hány jótanács. — „Villamosra ne szállj, az egy katasztrófa, inkább gyalogolj, az ingyen van, vigyél Kenyeret, szalámit, konzervet és zacskós levest, az első napokban ne vásárolj semmit, jegyezd meg az árakat, írd fel őket. a harmadik napon vásárolj, és lehetőleg alkudj, mindenből alkudj!" Aztán haza, az összekapart zsákmánnyal, farmerral, órával és Bécs minden olcsó aranyával. Nézi a bolt előtt ácsorgó fölhajtókat, friss dissziden- sek, napi háromszázért csalogatják a magyar turistákat. — „Ez a bolt a legolcsóbb Bécsben, ne menjenek tovább!” Osztrák. nem áll le reklámcédulát osztogatni a Mariahilfén, ez a friss disszi- densek reszortja, a rikkancsok arabok, á szemetesek törökök és jugók. Micsoda munkamegosztás, gondolja, nyolc magyar bolt a Mariahilfén, mind a legolcsóbb és a legmagyarabb. Osztrák nem tér be vásárolni, mert tudja, bóvlit sóznának rá. hongkongi vackokat, hamisítványokat, amik negyedannyi idő alatt tönkremennek, mint az eredetiek. Márkás hamisítványokat árulnak, és tíz évvel ezelőtt modern számológépeket. Olcsó aranyat és még olcsóbb aranyat, harminc százalékos kedvezménnyel, direkt honfitársi alapon. Itt az alapszín piros-fehér-zöld. — „Csak maguknak, mert magyarok. Ha nem magyarok lennének, nem adnám oda ennyiért. Kétszázért sem adnám. Na, vigye el százötvenért, nem bánom. Adok hozzá egy kisórát, így legyen kétszáz. Ne gondolkozzon, mert én gondolom meg magam!" Végigsétált a pult előtt, kokárdás dekorációk és Bu- dapest-poszterek a falon. Farmerok és kvarcjátékok íömege a pult mögött. — „Adom olcsóbban is, csak ne szóljon a többieknek. Nem, a pezsgőt nem számíthatom be. Nem vehetjük át, értse meg. Nem szabad. Vége a pezsgőüzletnek, Nagyon ránk szállt a policáj. Forintot. Háromtízért. Mondják meg otthon, ne hozzanak több pezsgőt. Ha ingyen hagyja itt, akkor sem fogadhatom el. Tízezerre büntetnek, ha itt találják. Az régen volt. Most már nem megy a pezsgő. Pénzt hozzanak." Kifordul az üzletből. Zuhog az eső. Szemben, a villamosmegállóban két ellenőr markol két vonakodó turistát. Hentesképű, száz kiló körüli férfiak. Csak osztrákot vesznek fel ellenőrnek, színes bőrűt, auslandert soha. Skandall, tágul a kör. Arra gondol, érthető, harminc-negyven forintnyi ösz- .szeg egy villamosjegyért sok. Három villamosjegy az egy kvarcóra, avagy egy tányér leves az önkiszolgálóban. Az osztrák napi négyszáz schilling alatt nem megy el dolgozni, neki telhet villamosjegyre. Mekkora különbség, gondolja, mit érezhet az. aki havi négyezer forint alatt keres. Igaz, olyan ritkán jön ide. Ha igen, akkor meghúzza magát, , és gyalogol, és megveszi a bóvlit, és hurcol-, ja az eladhatatlan pezsgősüvegeket. — „Jöjjenek csak be! — kiáltja a tulajdonos. Miben lehetek a segítségükre? !" Arra gondol, már arról is megismerni a magyart, hogy kirakatokat bámul, az osztrák nem áll le bámulni errefelé, ez az olcsó drága az osztráknak. Ez a hangvétel a magyaroknak szánt lenéző kedveskedés, a palimadárnak szóló kedélyes arrogancia. Erős a gyengével, tájékozott a tájékozatlannal beszél így. — „Nem mennének el egy múzeumba, egy parkba, egy moziba. Becsből csak a Mariahilfét ismerik, kiszállnak a buszból, végiggyalogolnak, megvesznek minden vackot, aztán mennek vissza a buszhoz, dicsekedni.- Én harmincért vettem meg a kvarcórát, te, Józsi, negyvenért, mekkora marha vagy, én vagyok az okos. Közben mindkettőjük kvarcórája fél éven belül tönkremegy. Miért, meddig legyen jó harminc schillin-, gért? Élete végéig? Egy jó óra itt is tíznapi fizetés. Az átlagmelósnak. De az kitart húsz évig. Hát ez a helyzet, aranyapám. Nem csak azt kéne nézni, mi az olcsó. A jót itt is meg kell fizetni. Otthon nem így van?” Arra gondol, mennyi ve- sződség és szomorúság, és hányféle igazság keveredik ebben, ha egy márkásabb darabbal tart hazafelé valaki, már tarthat tőle, hogy megvámolják, hogy belegebed, hiába mondja, hogy ötezer forint értékű valutáért vette. Megszorozzák, hozzáadják a Parlament magasságát, mondanak egy számot, és kész. Azzal, hogy a Bizományi Vállalatnál-ez ennyibe kerül. Ez az igazi arrogancia, gondolja. Megáll a Mac Donalds előtt, enni vagy nem epni, gondolja, ez itt a kérdés. Coca Cola és hamburger otthon is van. A szomszéd kirakat- videóján Niki Lauda prófétái a pusztuló erdők érdekében. az ólommentes benzin és a katalizátor ügye mellett. Ez sem látott még Trabantot, gondolja, de hát nem tehet róla az istenadta. Nézi a versenyző markáns arcát. Hány élete van ennek az embernek? Elfordul, továbblép. — „Két karikagyűrű ötszázért? Ott se kellett a pezsgő? Nem, hogy jöjjön rájuk! Akkor megisszuk Hegyeshalomig!” Nézi az arcokat, kipirult, hazai tekintetű emberek, rengeteg reklám- szatyorral megrakodva, hátuk mögött a Westbanhof komor épülete. Estére Pestre ér az eső, gondolja. Antalfy István versei: Nem a szívesség... Nem a szívesség töviskoszorúja, nem a'süketülő atomkor parázna sebesültjei, nem a feltámadás Bach muzsikája váltják meg a reményt; talán a hellén szerelem, > talán a jó szó embersége. Vagyok Vagyok a tengerparti kőfal. Hozzám csapódnak a hullámok. Feljajdulnék, ha ember lennék. Kőfal vagyok, fel nem kiáltok. Buonarroti Előttem tündökölt a Nyár. Kaput tárt. Rámhajolt az ág. Rembrandtot idézte a fény. Lábujjhegyen mentem tovább. Szomorú-boldog ragyogás! Ikonok arcán néma dac. Ki éli át a lényeget? Buonarroti, mit faragsz .. .? Madár János: A hamadik napon Bevallom arcomat, tapéták hús-vér melegét, a csend kristályvizében meggyötört homlokok fájnak. Anyám, a fekete sorsú csillag — nézi egyetlen keresztjét, megőszült zászlai szállnak. _______________________________________________a
