Békés Megyei Népújság, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-03 / 181. szám
0 1985, augusztus 3„ szombat Egy délután Nádoréknál, Eleken Valaha Szélesnek hívták a mai Hősök utcáját, ahol a Nádor család háza áll. Kívülről csak annyit látni, hogy jó nagy, igazán akkor mutatkozik meg, ha belépünk. Mint egy kis paradicsom, olyan szép a szőlőlugassal teli virágoskert. A szobáknak is sajátos hangulatuk van, kettőnek különösen, mert azok még' a régi — a huszas években készült — festést őrzik, az akkori német divatot. A mennyezet is díszes, a falak pedig akárha tapétázva lennének, az egyik nagy, virágmintákkal, a másik pagodákkal. S hét olyan kétszárnyú üveges ajtó van a házban, hogy más-más metszés díszíti mindegyiket. A házigazda, Nádor József és felesége itt nevelte föl és bocsátotta szárnyra hét gyermekét. Mindketten tagjai a már tizenegyedik éve működő német nemzetiségi együttesnek, együtt ápolják a sváb hagyományokat dalban, táncban, zenében. — Pedig én csak tiszteletbeli német vagyok — mondja a nyugdíjas tanárnő —. Szegedről jöttem ide tanítani, amint végeztem 1942- ben. S mivel tanyai iskolába kerültem, először a román gyerekeket ismertem meg, csak azután a németeket, amikor már bejöttem a községbe. Igazán meg úgy lettem része a németségnek, högy a férjem családja vett körül a maga kultúi’ájával, szokásaival. — És jóban, rosszban kitartott velük ... — Hiába is tagadnánk, voltak nehéz idők. Kitelepí-, tések, betelepítések. Fájdalmak, súrlódások a községben. Az én férjemet akkor támadták legjobban, amikor nem lépett be a Volksbund- ba, hanem az ellenkező oldalt választotta, a Hűséggel a hazához mozgalmat, mindjárt 1938-ban. — Azt gondoltam és úgy éreztem — folytatja Józsi bácsi —, Magyarország a mi hazánk, a családunk még 1724-ben jött ide az első 24 telepessel Geroldshofénből. Itt talált boldogulást, itt gyökerezett meg, ide tartozunk hűséggel. A mpzgalom vezetője az esperes volt, én vezetőségi tag és a szervezéssel foglalkoztam a hoz-, zám hasonló fiatalok körében. Bővebbén beszéltem erről és az akkori, meg későbbi viszonyokról tavaly, amikor a televízió pécsi stúdiója felkeresett. A feleség folytatja: — Tavaly volt az együttes tizedik évfordulója is, s ekkor látogattunk el az NSZK- ba, abba a községbe, ahonnan az eleki németek származnak. A Niedermajerek is, a férjem családja. Az ősük kovács volt. Nagy szívélyes-, séggel 'fogadtak bennünket, egy-egy családnál voltunk vendégségben, s ezt viszonoztuk az idén mi, amikor a geroldshofeniek jöttek hozzánk. Miután megkóstoljuk az igazi, eredeti (lehet, hogy geroldshofeni ?) gyümölcstortát, az együttesről beszélgetünk tovább. Az Elekre település 250. évfordulójára jött össze, nem is gondolták, hogy állandó lesz. A kezdeti lendület vitte előre a csoportot, s az is sokat jelentett, A házigazda cs a háziasszony hogy a megelőző munka szinte hagyománymentés volt. A dalok szövegét “például majdhogynem soronként szedték össze, mert már alig emlékezték rájuk. S érdekességként említik, hogy az egyik Békési Életben olvasták: az eleki svábok mai német nyelve olyan, mint a magyaroké volt Balassi Bálint idején. Az elszigeteltFató: Gál Edit ségben maradt meg ilyennek. — Be fennmaradt-e iga-' zán úgy, hogy tovább él az utódokban? — A német szó nagyon megsínylette a kitelepítéssel kapcsolatos helyzetet — felelik. — Akkoriban, a negyvenes évek második felén, nem volt tanácsos használni. Aki egy kicsit is tudott mai gyárul, ha csak szavakat csupán, azt erőltette. Tiltva nem volt, csak a légkör nem kedvezett, így aztán sok gyerek nem hallott még otthon sem német beszédet, s később nem volt mit átadnia a saját gyerekének. Ezért már jó ideje az iskolában tanulnak németül. Ennek csak az a haszna, hogy a mai német köznyelvet tanulják. — Élő népi hagyományok vannak-e még? — Akad egypár — mondja Józsi bácsi —, például a böjtközép ünneplése. Hamvazószerdához három hétre összejönnek a jó barátok, kolbászos rántottét sütnek és borozás közben elszórakoznak. Éneklik az ide illő nótákat annak örömére, hogy a hathetes nagyböjtnek a fele már elmúlt. Divatban van még a májusfa kitáncolása, és nemcsak a lányos házaknál, mint valaha, hiszen a művelődési ház előtt is állítunk fát május utolsó vasárnapján. Ilyenkor a fiatalok harmonikaszóra körbetáncolják, majd kidöntik és folytatják tovább a mulatozást. — És él még az a farsangi népszokás is — szól közbe Mária asszony —, azzal a különbséggel, hogy nemcsak a német ifjúság vesz részt benne, hanem „összelekivé” vált. A feldíszített kocsi végén egy keréken Hansli és Grétli bábfigurája forog, utánuk a maszkások, s mennek házról házra egy-egy hosszú bottal, amelyre a háziak fánkot tűznek. De kéznél van a garaboly is, hogy ami nem fér föl, abba tegyék. A butykosokba meg bort kapnak. A végén bevonulnak a művelődési házba, ahol mindent megesznek, megisznak és táncra perdülnek a különböző nemzetiségek muzsikájára... ... Így telt az idő egy hangulatos júliusi délután Nádoréknál, Eleken. Vass Márta Száz példányt kér, nyolcat kap. 11 könyvbürokrácia „gyönyörűségei” Talán még emlékeznek a Hatvanhat című televíziós műsor legutóbbi, július 16-i adására, amelyben a Művelődési Minisztériurn kiadói főigazgatója nyilatkozott, illetve próbált válaszolni a meghívottak, továbbá a telefonálók kérdéseire. A több szempontból is vitatható műsorsorozat említett adásának talán leginkább közérdekűnek nevezhető szakasza az volt. amikor a könyv- megjelenési folyamata utolsó szakaszának ügyeire terelődött a szó. Hogyan jut el a kiadótól a könyvesboltba egy könyv — fogalmazzunk ilyen lakonikus tömörséggel. Nos — függetlenítve magunkat a főigazgató*-által mondott és az alábbi megállapításokkal megkérdőjelezhető kijelentésektől — mi is megkíséreltük, hogy utánajárjunk a hétköznapok (nem teljesen a közérdeket szolgáló valóságának) felderítésére. A könyvkiadás egyetemes ritmusa valahogy eképpen Vázolható föl: szerző — kiadó vállalat (e kettő nem egyszer megcserélt sorrendben) —. nyomda (sokszor közbevetődik már a terjesztés az igényfelmérés szintjén !) — könyvterjesztés — (majd) nyomda (ha újabb kiadásról van szó, és ekkor a sor újra indul a szerző kihagyásával ...) — könyvterjesztés — stb... .* A még nem olvasók is tudják a tömegkommunikációs eszközök jóvoltából, hogy a fenti ,,menet” három, gazdasági érdek szempontjából nem összegyezte- tett intézmény kényszerű együttmunkálkodásán alapulna. Ugyanis a kiadó, a nyomda és a terjesztő más és más közgazdasági-gazdálkodási elvárásoknak kénytelen megfelelni. Mindezek ' „teteje” az a művelődéspolitikai határozat, amely hivatva lenne ezen trió tevékenységének összehangolására. Sajnos, a köznapi^gya- korlat megerősíti a feltételes módot... Ennek okai, meghatározói túlmennek egy napilapban közölt cikk lehetőségein. Tovább szűkítve a kört: hogy a meghatározott könyv hogyan, mikor (?) és hány példányban jelenik meg, az már döntő hányadában a kiadó és a terjesztés alkuján múlik. Nem Önökön, rajtad, rajtam (ami ugyebár „logikus” lenne ...), hanem e két nyereségérdekeit vállalat megállapodásán. De hát hogyan is történik mindez? Minden év első negyedévében a könyvterjesztő vállalat boltjai (a továbbiakban csak a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalatról esik szó, amely — a szövetkezeti könyvterjesztés arányaiban elenyésző részvétele mellett — egyeduralkodó a Budapesten monopolhelyzetben lévő Állami Könyvterjesztő Vállalattal egyenrangúnak ítélt szerepben) postán megkapják a hazai könyvkiadók megjelenési terveit. Ezen vaskos és az adott könyvkiadók társadalmi presztízsét is reprezentáló küllemű füzetekben a következő tárgyévi tervezett megjelenések szerepelnek. Vagyis a szerző, a cím, a rövid tartalmi kivonat, a megjelenés várható ideje, legjobb esetben negyedévre bontva, továbbá néhány műszaki adat. És a tervezett ár. Hangsúlyozni kell, hogy a tervezett!... r A könyvesbolt vezetőjének átlagban egy hét áll rendelkezésére, hogy rendelését (példányban, darabban) megtegye. A lelkiismeretes ilyenkor körözteti az „albumot”, és minden kollégájával tételesen megjelölteti a példányszámot. Utána összesít. Hogy példával éljünk: mondjuk 1986-ra jelzi a Móra Könyvkiadó (a jelzés az idén tavasszal érkezik), hogy újra megjelenteti Gárdonyi Egri csillagok című regényét. Ha jól emlékszem, immár a huszon- egynehányadik kiadás lenne ez. Az tudott, hogy e klasz- szikus regény általános iskolai kötelező olvasmány ... Nos, á boltok beírják az erre rendszeresített lapra, hogy hány példányt kérnek. Ez a szám jó esetben nagyjából (hiszen a pillanatnyi igényt senki nem tudná felelősséggel jd egy évre előre megjósolni!) annyi, amennyit a megjelenéskor el tudnak adni. Vagyis vállalják eladni. A kiadó aztán összesít. Mondjuk kijön 21 ezer példány. Valamennyien tudjuk (a laikusok is), hogy az Egri csillagokból elkelne 100 ezer is, sőt: húsz év múlva is kell. A szöveg több mint fél évszázada változatlan, a közoktatási törvény sem változhat ebben a témában, tehát... Tehát kinyomtatják 15 ezer példányban ... Jó, ez most úgymond légből kapott példa és elsősorban a Móra Könyvkiadótól kel) elnézést kérni. Hiszen ez az a kiadó, amely tisztességgel viseltetik a rendelésteljesítés ügyekben. A rossz nyelvek szerint teheti: az évi közel 370 millió forintos állami támogatásból — mint az „államilag dotált" gyermekholmik vállalata ~ a részaránynál jobban részesül. Maradva a példánál: ez a könyvesbolt mondjuk 100 példányt írt a rendelőre. Megjelenik a könyv, s csudamód csak 8 darabot kap. Eddig még senki nem vállalkozott arra a sokat emlegetett illetékesek közül, hogy megmondja ennek a csökkenésnek az okát... De van — és ez sem ritka!— ellenpélda is, amikor sokszorosa érkezik, mint amennyit rendeltek. S mi van ekkor? Nem tudják eladni, pl. Az MX 8088 jelzésű fűszerpaprika nagyüzemi termesztésének genetikai alapjai című könyv plusz hatszáz példányát. A maradék egy-tíz-ötven hónapig (ez leginkább a bolt általában tragikusan szűk kereszt-) metszetű raktározási feltételétől függ) tartják, aztán a könyv példányai gyarapítják a remmitenda arányát. Jelenleg hazánkban 3 milliárd kötet könyv van raktáron! Negyvenforintos kötetenkénti átlagárat számítva ez ugyebár 120 milliárd forintnyi értéket tesz ki, ami a magyar nemzeti jövedelem ötöd-hatod része! A megoldás? Messze vagyunk még attól! Van egy másik helyzet: rendelt, keveset kapott. Pótrendelés kellene, ami ugyebár természetes cipő-, i-uha- és más iparcikkügyben. Itt nem! Csak a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalatnak huszonhat raktára van az országban. Hogy a hatalmas csarnokok mit tartalmaznak, azt az ott dolgozók sem tudják. Egyszerűen nincs nyilvántartás (már ami a nagy- jábóli naprakészséget illeti), s főleg: nincs országos eligazító silabusz. De ne fessük annyira feketére az ördögöt! Van jó példa is. Nem olyan régen az Akadémiai Könyvkiadó (amely tudvalevőleg a szótárak és lexikonok kiadója is) felszámolta egyik budapesti raktárát. Ezért a boltoknak listát küldött ki a raktári készlet ismertetésével, rendelés gyanánt. Olyan alapvető szótárak, tudományos és ismeretterjesztő • könyvek váltak így ismertté, amelyekért a minden nagyobb városban létező „tangón” ezreket fizetnek. Nosza, a boltosoknak vastagon fogott a ceruzájuk, s lássunk csodát: néhány , nap múlva a boltokba érkeztek a könyvcsomagok! Ma egy honfitársunk havonta 146 forintot költ könyvre. Ha ennyit költött tavaly is, ezért a pénzért ma kb. ötödnyivel kevesebb kötetet kap. Lehet következtetéseket levonni, de ez most nem feladatunk. Az azonban tény, hogy mind a mai napig a legáltalánosabb és az egyetemes emberi tudás (kultúra) egyetlen hordozója, ökonomikus terjesztője a könyv. Sorsa, s jelene is össztársadalmi ügy. Annak kell lennie. Ha rosszul áll a könyv szénája, társadalmigazdasági felemelkedésünket sem remélhetjük. Ezért (is) jól lenne néhány, a könyv útjának mikéntjéről elgondolkozni. Ha úgy tetszik: kormányzati szinten... S otthon is, családi körben. A jó ötlet mindegy, milyen forrásból születik. Nemesi László MOZI Éden boldog-boldogtalannak Fura helyzet. Láttam egy francia filmet — Éden boldog-boldogtalannak — amely véleményem szerint közel áll ahhoz, hogy kitűnő alkotás legyen, ám attól is kevés választja el, hogy csapnivalóan rossz munkának érezzem. És még azt sem tudom eldönteni, hogy a két véglet közül melyikhez közelít. Annyi bizonyos, hogy félúton semmi esetre sincs. Valamelyest könnyebb lenne a döntés, ha volna mihez viszonyítanom. Sajnos, a közelmúltban vetített kínálathoz nem szabad hasonlítani, mert az nem mérce. Az idei nyár nyugodtan bekerülhet a rekordok könyvébe, mint a legsilányabb mozi termékek uborkaszezonja. (Tévedés ne essék: kiváló étel a kovászos uborka meg a finom saláta, éppen csak mozivászonra kenve viszolyogtató. Mostanság pedig az történik.) Ha szellemi elődeihez, például Huxley Szép új világ című regényének steril utópiájához. vagy Madách falanszterálmához mérjük a filmet, igaztalanok vagyunk, hiszen nincsenek azonos súlycsoportban. így aztán önmagában kell nézni értékeit, vagy bosszankodni bárgyú ságán. Bosszantó ugyanis, hogy Alain Jessua rendező úgy mutat be egy légritka, kiglancolt világot, hogy közben a film java része is oxigénmentes, festettüveg- környezetben pereg. Idő kell amíg megérezzük. hogy emberrobotok elektronikus álmait vetítik vászonra, pezsgő tablettákból cukros limonádét, gyomorrontásra ingerlő habszivacs konzervet. S ha közben nem undorodunk meg az egész minden- ségtől, amely ráadásul nemcsak kisiskolás, de néha „dedós” módszerekkel is dolgozik, akkor elgondolkodhatunk a film mondanivalóján. Amely bizony félelmetes. Félelmet kelt minden, ami emberi arc helyett lárvaarcot mutat, s félelmetes a félelem nélktili világ. A lehetőség, még egy mozielőadás tartalmára is, hogy csak művi úton, orvosi beavatkozással szabadulhatunk meg szorongásainktól. A történet szerint egyetlen sugárkezelésre végérvényesen megszűnik minden gond. Nyugodt, kiegyensúlyozott, boldog lesz mindenki, ha elhagyja a klinikát. Rokkanttá válhat, elveszítheti otthonát, szeme láttán csalhatja a felesége — sebaj. Marad öröm bőven ezután is. Egyszerű a filozófia: nem azt kell nézni, ami elveszett, hanem annak örülni ami megmaradt. Jöjjön tehát a sugár az agyra és máris beköszönt az örökös vigyor ideje. Említést sem érdemelne ez a mozidarab. mondván, hogy a filmbéli doktor terápiája puszta kitaláció. Csakhogy a mesterséges örömök, vegyi nyugalmak, röpke álmámorok immár belénk ivódtak. Elég sorra járni az orvosi rendelőket, a gyógyszertárakat és az italméréseket. Elrettentő a példa, mennyi sokan vagyunk, akik receptre alszunk, izgatószerekre ébredünk, és jaj de sokan a mámort is csak pókhasú fröccsök ködeiben találják. Értékes tehát minden pusztába kiáltott figyelmeztető szó, minden vászonra vetített filmkocka. Ha ajánlani tudom, ezért érdemes megnézni ezt a filmet. (Andódy)
