Békés Megyei Népújság, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-24 / 198. szám
1985. augusztus 24., szombat „Ritka örömeim forrásai...” Nyárvégi beszélgetés Jávorcsik Bélával, Nagyszénáson Újsághír: augusztus 17-cn Budapesten, a Néprajzi Múzeumban alkotmányunk ünnepe tiszteletére kitüntetési ünnepséget rendeztek, melyen — huszonegy társával együtt — Jávorcsik Béla, a nagyszénási Czabán Samu Művelődési Ház igazgatója Köpeczi Béla művelődési minisztertől vette át a Kiváló Népművelő kitüntetést több éven át végzett eredményes közművelődési munkájának elismeréséül. Jó két hete találkoztunk utoljára, akkor Békéscsabán, a nyugdíjasok második alkalommal megtartott megyei Ki mit tud?-ján. Most itt, Nagyszénáson, a házban beszélgetünk. Népművelésről és közművelődésről, az igazán csak „közel" jelzővel illethető múltról és a holnap kopogtató sürgetéseiről, az emlékekről és a jelen dolgairól, meg minden-minden egyébről. Azokról a nagy és kicsiny ügyekről, amit úgyfoglalunk össze, hogy egy ember élete. Egy pillanatnyi szünet, hogy gyorsan mérlegre vessünk dolgokat, hogy aztán jöhessen a következő indulás. Hogy hol akadozot- tan, hol olajos simán men-, jünk tovább. „Amikor hat-hét éves koromban először megkérdezték. na. kisfiam, mi akarsz lenni, ha megnősz, én azonnal rávágtam: tanár. Tudomásul vették, nem is igen mondtak rá semmit. Azt hiszem, természetesnek vették, hiszen édesapám is tanító Volt." Aztán minden ment a maga útján. Orosházáról a szegedi tanárképző magyar— orosz szakára mehetett, azonnal, az első jelentkezésre fein vették. Ezerkilencszázhet- venben kapta meg a diplomát. Egyéves leningrádi ösztöndíj is a teljességhez tartozott. „Ott döntöttünk úgy. hogy összeházasodunk." S ekkor szólt közbe az első véletlen. Olyan állást kerestek, ahol két magyar—orosz szaA tábor második napja a legnehezebb. Mondják, ilyenkor még a gyerekek többet gondolnak haza, mint ide, közben egymással ismerkedő nek, ki honnan jött, hányadikba jár. mióta rajzol-fest, meg egyáltalán. Aztán eltelik ez a második nap is, sorjáznak lassan az új élmények, meg a lengyel gyerekek neveit is megjegyzik addigra a magyar gyerekek. Mert huszonkilencen vannak összesen és a huszonkilencből hatan a lengvelorkos tanárra van szükség. Mihályién volt ilyen. „Azt sem tudtam, hol keressem a térképen. Egy évfolyamtársamtól tudtuk meg, hogy a Dunántúlon van, Sümegtől vagy hét kilométerre. Jelentkeztünk, s költöztünk is. Három szép, értékes évet töltöttünk itt. Mihályién született a két gyerek.” Mihályfa volt az iskola? Megszerezte az alapfokú könyvtárosi szakképesítést, kialakította a félezres kisközség könyvtárát, szervezte az ifjúsági mozgalmi életet. „Mindent szerettem csinálni, ami nem kimondottan az oktatáshoz tartozott." De három év után egyre többet beszéltek a távoli otthonról, Békés megyéről. Haza kellene jönni. Pedagógusállás nem volt, de Nagyszénáson két népművelőt kerestek . . . 1973. március 16.: ez áll a személyiben, azóta vezeti a házat. Gyakorlatilag az első igazgatója a hetvenkettő őszén felavatott épületnek. „Új volt az intézmény, nem volt nehéz hozzákezdeni. Az első. négy-öt év alatt tényleg minden sikerült, amihez hozzákezdtünk. Persze hogy ment az egész, hiszen csak a szénásiak elejtett szavaira kellett figyelni: ki mit szeretne. Nekem, meg munkatársaimnak annyi volt a dolga. hogy megszervezze. Ha mondjuk kedden délután kitettük a plakátokat, hogy holnap este ez meg ez a művész, író vagy más valaki lép színpadra, órákon belül elkapkodták a jegyeket.” szági Koninból érkeztek szerdán este Danuta Drze- wiecka iparművész-festőművésszel, aki, mint később meséli, másodszor jár Magyarországon és Budapest csodálatosan szép ... Most azonban Gyopáros- fürdő a tét, hogy mennyire szép, erről is csak jókat mondanak, habár ők igazán nem tudják, milyen lehetne .. . De ez egészen más téma, egyszer már ezt is sorra kell keríteni. A színház nem tudott ügy bemutatni darabot, hogy azt ne láthassa Nagyszénáson is a helyi közönség. Volt év, amikor három operaelőadás volt, de egy mindig. Zenebarátbérletek százai találtak gazdára, a kiscsoportok sorra alakultak. „Ki gondolta volna, hogy hét nyelvművelő tanfolyamot lehet gyerekeknek indítani? Pedig fizetni kellett érte, nem is keveset. Vagy százharminc gyerek volt a tagja, el is jártak a foglalkozásokra. Az ifjúsági klub esetében meg már azon gondolkoztunk, hogyan lehetne a létszámot csökkenteni, mert már helyiséggondok voltak, s a nagy létszám egyéb problémákat is felvetett. De menynyire kedvesek voltak ezek a problémák!" A hetvenes évek legvégén alábbhagyott a korábbi kulturális, közművelődési virágzást is eredményező gazdasági fellendülés. A dolgozók nagy része kivonult a közművelődésből — ahogyan ezt ma megfogalmazzuk. „Tévedés azt hinni, hogy ma nincs erre igényük az embereknek. Egyszerűen csak arról van szó. hogy új rangsort állítottak fel a harminc-, negyven-, ötvenévesek. De ez a közművelődéshez való vezetői viszonyban is tetten érhető. A nagyszerű közművelődési párthatározat a hetvenes évek elején végeredményben csak a létező társadalmi mozgásokat, jelenségeket rögzítette. Ügy, hogy az külön lökést is adott. Nem tudtam úgy fordulni bárminő kéréssel akár egy helyi politikai, állami vagy gazdasági vezetőhöz, hogy ne segített volna. Ma sincs rosszindulat bennük, ma is segítenének. Csak éppen a lehetőségeik szűkültek, apadtak el. De azt hiszem, ma már a mélyponton vaA tábort az orosházi Petőfi Művelődési Központ szervezi tizedik éve, és elnevezték, még annak idején, 1975-ben „úttörő képzőművészeti szaktábornak”. Első segítői, vezetői az akkor fiatal orosházi festők voltak, akik ugyan lassan már középkorúak, de a szívük, gye- rekszeretetük mit sem változott, most is itt vannak, és együtt dolgoznak Rajki László szobrászművésszel. Csizmadia Margit keramikussal, meg a már említett 29 gyerekkel. Az idő csodálatos, mondják, a ,tábor faházai tisztán és barátságosan szegélyezik a belső teret, ahol éppen Rajki László csoportja rajzol arról, hogy „repülés". Aztán agyagot tapasztanak nagy fakorongokra és a rajzból relief lesz. Persze olyan, amilyen, egyik szebb, másik jobb, a harmadik ügyetlenebb: játszanak, szórakoznak, táboroznak. És? — Megtanulják, megérzik, mi az, hogy „tárgyi kultúra". Hogy mi jellemző az egyik anyagra, mi a másikra? Látni tanulnak, térben elképzelni valamit, lerajzolni, megformálni — mondja Rajki László, aki Szentendrén állított ugyan műtermet magának, de mivel orosházi, már hetedik nyara, hogy visszajön, hogy itt van egy hétig gyermekkora világában, Orosházán, Gyopároson. És közben körülveszi magát egy csomó gyerekkel, akik között lehet, hogy majdani művész rejtőzik, de erre senki sem gondol. „Látni tanítani", ez a legfontosabb, és szórakozni, játszani, ismerkedni a képzőművészettel. múzeumba menni Orosházán, filmeket nézni és — strandolni a tóban, mely most is opálos fényeket re- megtet a víz felett. mint hajdanán, húsz éve, harminc éve. csak a környezete változik erőszakosan, nem éppen előnyére. Ez azonban, mint fentebb szó esett róla. a tábor lakógyunk, tehát ennél lejjebb már nem kerülhet semmi. Vagyis rövidesen a felszálló ág következik. Tehát a mai helyzeten nem kell, nem szabad megbotránkozni, hanem valami mást, a megfelelőt kell kitalálni." Ez pedig úgy foglalható össze, hogy a nyitás. Nyitni úgy és olyan témákban, területeken, amely a „felszállást” segíti elő. Két példát is említ, amivel ezt, illetve a megváltozott, de nem megszűnt' igényt bizonyítja. ,,1980-ban könyvesboltot nyitottunk a házban. A helyi vezetők úgy ítélték meg, hogy egy ekkora községnek szüksége van rá. Az Áfész vezetőinek más volt a véleménye, ezért került hozzánk. Akkor az országban még egy-két helyen volt csak ilyen. Ebből megítélve csak azt tudom mondani, hogy nőtt a könyvvásárlás, ha lassan is, de a jó irányban változik a megvásárolt és — személyes tapasztalataim alapján biztosan — el is olvasott könyvek műfaji-tar- talmi-esztétikai összetétele Az előcsarnokban kialakított könyv- és hanglemezbolt jó félszáz ezer forintos árukészlettel rendelkezik. A másik a számítógépes baráti kör, amit most őszszel indítanak. A számítás-) technika foglalkoztatja az embereket, ez köztudott. A gépek tulajdonosai jöttek az ötlettel. A ház helyet ad. ennek cserében a kör tagjai amolyan házi tanfolyamot is indítanak. S ráadásnak még valamit! Soha ekkora érdeklődés nem volt a Megyei Művelődési Központ által irányított, „Az ember és környezete" elnevezésű közművelődési mozgalom iránt, mint az utóbbi években. S a benevezett , brigádok négyötöde teljesíti is a feltételeket. „ök adják a közönség magját. Ügy is fogalmazhatnék. hogy ez a hetven-nyolc- van ember az Nagyszénáson, aki áldoz a kultúráért. Az persze más kérdés, hogy nem lenne szabad, hogy ez állt nem nagyon érdekli. Nem is azért jöttek. Honnan is? — Sarkadról, Békésről, Orosházáról, Mezőtúrról, Vésztőről, Dévaványáról, hogy csak néhányat említsek — diktálja Benéné Szerető Hajnalka, az orosházi művelődési központ igazgatóhelyettese, aki szintén kijött, arra a kritikus második napra, hogy szétnézzen: alakul-e a kis társaság, nincs-e valami sürgősen elintézendő gond? Nem olcsó mulatság a tábor, de megéri. Ebben hisznek, és ebből nem engednek. Nekik, a művelődési központnak belekerül vagy negyvenezerbe, kapnak hozzá a megyétől tízezret, az orosházi városi úttörőelnökségtől is csurran valami, néha csak pár jutalomkönyv és a résztvevők fizetnek a 10 napra 1360 forintokat. Egy-két esetben az iskola adja a felét, ha a gyerek nagyon jönne, meg itt a helye, de a szülőknek nincs tíz napra 1360 forintjuk. — Jól számolta, olyan nyolcvan-kilencvenezerből dozat legyen. A népművelő feladata, hogy a szabad választás lehetőségét megteremtse: az embereknek természetes legyen, hogy a művelődés az életének egy. szinte mindent meghatározó eleme. S amíg a művelődés áldozatvállalást kíván meg, addig ezt értelemszerűen nem sokan teszik — tehetik? — meg.” „Ritka örömeim és sikereim legfőbb forrását az idősek jelentik" — mondja mosolyogva. A nagyszénási intézmény a nyugdíjaskorúak közművelődésének megyei módszertani bázisa. Egyszerűbben: nincs is olyan, a nyugdíjasokért való megyei rendezvény, amelynek ne ők lennének a szervezői, házigazdái. Mint például a „nagy", a megyei Ki mit tud?-nak is, amiről a bevezetőben szó esett. Az okokról, a kezdetekről beszél. Tisztelettel, hallatlan szeretettel. „Most, a budapesti kitüntetési ünnepségen találkoztam egy idős bácsival, aki a Népművészet Mestere címet kapta. Megismertük egymást, először a bázis kapcsán találkoztunk, sok évvel ezelőtt. Kézfogását, szavait nem lehet elfelejteni. Elmondani sem, amit egy ilyen találkozás jelenthet. Ez is. a többi is, mindegyik. Azt hiszem, rengeteg kötelességünk van velük kapcsolatban. Értük és miattuk. Hiába kevesebb a pénz, még így is több a lehetőség, mint amit ki tudunk aknázni." Aztán a Magyar Népművelők Egyesületéről esik szó, amelynek megyei vezetőségi tagja. Meg a kollégákról, a helyiekről, a más településeken dolgozókról. Barátokról és mindig csak a szakmáról. Ami hivatás kell, hogy legyen, különben nem érdemes. Valahol itt van a lényeg, az eredő, a szubsztancia. S aki igazán népművelő, azt meg is becsülik. Erkölcsileg, anyagilag is azért, és van presztízse, tisztessége az emberek előtt. Jávorcsik Béla népművelő. Nemesi László kell összehozni mindent, reggelit, ebédet, vacsorát, festő- és rajzolóeszközöket, agyagot, és a tiszteletdíjakat természetesen. Még a strandbelépőt sem kapjuk ingyen, pedig huszonkilenc gyereknek lehetne ajándék is. Igaz, ezt még egyszer sem kértük, de kérhetnénk minden további nélkül. Horváth János, az oroshá-t zi festők egyike érkezik tíz gyerekkel: rajzolni voltak a végromlásra ítélt egykori, szép vonalú és hangulatos községi vendéglő és turista- szálló belső romjainál. . . Ahol a nagy fák alatt, az udvaron egykor rezesbanda húzta a csárdást a majáliso- zó gyerekeknek. Most csend van, kánikula, enyészet. Az idő megtette dolgát. Üres, kitépett ablakok, -ajtók néztek a rajzolgató kis csapatra. Ebéd! Csirkepaprikás krumplival és ivóié. Több is lehetne, mondják a gyerekek; de hát ki nem éhes a jó levegőn. suhogó fák alatt?... MOZI Éljen d’flrtagnan! Sajnos, még mindig kevés nagyrajzfilm kerül a mozik műsorára. Legalábbis a műfaj szerelmesei — s nem kevesen vannak, és nemcsak gyerekek ők! — szerint. Az ezekben a napokban, hetekben a vászonra kerülő Éljen d’Artagnan! című színes és magyarul beszélő angol-olasz rajzfilmek elsősorban az ínyencek örülhetnek. Hiszen Gabriele Crisanti mellett a film másik rendezője John Halas. Igen, az élő klasszikus, a világ animációs filmművészetének talán legnagyobb alakja. Érdemtelenül nem ismerjük: eddig alig-alig került alkotása a magyar néző elé. Pedig Halász János megérdemelné, hogy ismerjük. Szerethetnénk is, ha az igen termékeny mester alkotásait a mozik és a tévé műsorára tűzné. A most vetített filmje viszont aligha tartozhat a leg- sikerülebbek közé. Akinek volt szerencséje már látni akár egy Halas-rövidfilmet is, nemigen lehet más a véleménye. A közönség mégis jót szórakozik ezen az alig több mint egyórás, vidám hangvételű rajzfilmen. És a történet? Nem nehéz kitalálni, Dumas halhatatlan hősei, a „három plusz egy” testőr elevenedik meg újra. Ki tudja, hányadik, s talán ebben nem is a legérdemtelenebb feldolgozása a nagy romnatikus regénynek. Paolo Di Girolamo szövegkönyvíró igen-igen szabadon bánt az eredeti történettel. A meseszövésben éppúgy, mint értelmezésével. Még egy „testőrrel” szaporodik a négyes, „aki” nem más. mint egy igazi bagolyvár vedlő tollazatú ura ... ö meséli el Athos, Pothos, Aramis és a gascogne-i d'Artag- nan, meg Richelieu bíboros. Rochefort gróf és a többiek történetét a királyné híres nyakláncáról. Mert hát nincs, és talán nem is lehet igazi rajzfilm állatszereplők nélkül. Walt Disney óta így van ez, és talán éppen ezért szeretjük is annyira a rajzolt, az animált történeteket. A rajzfilm csak mese lehet. A megvalósító rendező, a rajzoló előtt nincsen lehetetlen. A történet hőse bármire képes, a filmbe bármilyen szereplőt oda lehet rajzolni; a rajzfilmművészet már-már korlátlan lehetőségeiben rejlik annak csodája. nagyszerűsége és persze népszerűsége is. Ha rajzfilm, akkor gyerekeknek való — szoktunk néha legyinteni. Ezt a filmet azonban a tizenévesnél fiatalabbak alig-alig élvezik. Talán azért, mert nem sokat érthetnek még a történetből. S azért is, mert bizony túl statikusra, picit vonta- tottra sikerültek a jelenetek. A vágás sem az igazi, az anakronizmusra is épülő poénok jelentős részét csak felnőtt értheti, élvezheti. Mégis érdemes ez a film. Ha másért nem. hát a műfaj ritkasága miatt is. Hár. hogy a magyar szinkron munkatársait, a hangjukat kölcsönző színészek nevét nem tüntették fel a vetített kópián. Pedig kiváló munkát végeztek. S bár ilyet nem szoktunk tenni, most mégis említsük meg a rajzfilm előtt vetített kísérőfimelt. ösborókás Dél- Magyarországon a címe annak a húszperces, csodálatosan szép. minden tekintetben kitűnően komponált, magyar természetfilmnek, amely most valóban nem időhúzásnak tűnt... N. L. (se) Készül a vázlat a „repülésről'... Fotó: Szőke Margit Gyopárosi táborozok
