Békés Megyei Népújság, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-02 / 180. szám
1985. augusztus 2., péntek SPORT SPORT SPORT Mindössze egyetlen pont hiányzott... ... mármint a világbajnoki döntőbe kerüléshez a képünkön látható Rusz Istvánnak, a Bcs. Volán SC motorosának az úgynevezett hosszúpályás Európa-döntőn. Rusz ugyanis három pontot gyűjtött, de a verseny kimenetele úgy alakult, hogy egyetlen ponttöbblettel már továbbjuthatott volna — tartalékként. Mint arról Ilovszki László, klubelnök beszámolt, a vilshofeni viadal már a kezdés előtt mindjárt kisebbfajta szenzációval szolgált. Erik Gundersen, a dánok többszörös világbajnoka a hivatalos edzés előtt szerette volna kipróbálni a rendkívül technikás, gyors pályát, melyhez természetesen meg is kapta a hozzájárulást. Az nap este ugyanis Londonban is készült rajthoz állni. Az edzés azonban a szőke világklasszis bukásával, ennek következtében bokarepedésével végződött. Ezzel nemcsak a londoni versenye hiúsult meg, hanem az egyik esélyes is kiesett. Rusz István mellesleg eredetileg tartalékként utazott Vilshofenbe, időközben azonban Jiri Svoboda megsérült, így a kék-feketék sportolója főversenyzővé lépett elő. Három rajthoz állása közül az elsőben 5. lett és egy pontot szerzett (Stand lett a futamgyőztes), a másodikban 6.-ként nem szerzett pontot (futamgyőztes Mauger), végül a harmadik rajthoz állásakor 4.-ként két pontot gyűjtött (futamgyőztes Diener). Ezzel ugyan nem került a kisdöntőbe, de végül kiderült, hogy 4 pont már elegendő lett volna ahhoz, hogy utazhasson a VB-döntőre Dániába. A bosszúpályás európai középdöntő végeredménye: 1. Jlri Stanc (csehszlovák) 22, 2. M. Hágón (angol) 19. 3. Mauger (új-zélandi) 19, 4. G. Hack (nyugatnémet) 18, 5. G. Riss (nyugatnémet) 15. 6. J. Doncaster (angol) 13, 7. H. Diener (nyugatnémet) 12, 8. V. Vemer (csehszlovák) 10, 9. P. Ondrasik (csehszlovák) 7, 10. F. Jensen (dán) 4, 11. Rusz 3 ponttal. A győztesről csak annyit, hogy két esztendeje már Neuknickban profiként motorozik ebben a versenyszámban a csehszlovákok kitűnősége. Győzelme tehát egyáltalán nem meglepő, annál inkább az, hogy például Kari Maier sem tudott bekerülni a legjobb 11 közé. Unka Emil (GYSE) országos serdülőbajnok Szép Békés megyei sakk-siker született az országos serdülő bajnokságon, amelyet Budapesten, a szövetség székházában, 29 résztvevővel bonyolítottak le. A 11 fordulós svájci rendszerű viadal győztese 7,5 ponttal Anka Emil, a Gyulai SE versenyzője lett. A további sorrend: 2. Sziráki (Bp. Honvéd) 7,5, 3. Éberth (Mezőkövesd) 7,5 4. Fogarasi (Bp. Volán SC) 7,5, 5. Presz- nyák (H. Mereszjev SE) 7, 6. Varga (Bp. Volán SC) 6,5 ponttal. A gyulai sakkozó javára az döntött a négy azonos ponttal élen állók között, hogy a mögötte levők kevéssé eredményesen szerepeltek az 5. helyezettől lefele állókkal szemben. Röviden 9 Szedmák Attila képviselte a békéscsabai színeket az országos felnőtt atlétikai bajnokságon. A lila-fehérek 400 m-es gátfutója 53.11-gyel második lett. A másik induló Molnár János lett volna, ö azonban sérülés miatt távol maradni kényszerült. Legközelebb két gyalogló áll rajthoz rangos viadalon: a lengyelországi Lodzban a lengyel, bolgár, csehszlovák, magyar, ifjúsági négyes viadalon az idei serdülőbajnok Szokonya Anikó és az ifi bajnokság bronzérmese Hra- bovszki Éva. # Már javában tart a készülődés Orosházán az esztendő egyik legrangosabb helyi sport- eseményére, a Gyopáros Kupa asztalitenisz viadalra. Az OMTK a Táncsics gimnáziumban augusztus 24—25-én sorra kerülő eseményt szeretné rangossá tenni, egyebek között külföldiek meghívásával is. # Kézilabda edzői továbbképzést tartanak augusztus 8-án, csütörtökön Békéscsabán a megyei edzők részére. 9 órától a 2. sz. iskola tornatermében gyakorlati bemutató lesz (az úgynevezett nyitott, jugoszláv védekezési rendszerről Szenessy Róbert, a Dinamó Pancsevó edzője irányítja), majd elméleti előadás következik az ifjúsági korú sportolók versenyeztetéséről és egészségügyi problémáiról (előadó dr. Mészáros János a TF tanára). Délután további két program lesz, a technikai edzésjátékok, illetve a kapusképzés témakörökben. Itt Pataki György, illetve Szabó Károly lesz a bemutató vezetője. Gyula, Az elmúlt hét végén harmadik alkalommal megrendezett „Szanazugi buli” elnevezésű tömegsport és kulturális eseménysorozaton a házigazdák — ezúttal a békési KISZ és sportszervek — különböző sportvetélkedőket is lebonyolítottak, így például az ügyességi versenyeken úszó-, kajak-kenu-, edénytöltő-, kerékpáros slalom- és kötélhúzó verseny szerepelt a programban. Volt ezenkívül összetett honvédelmi verseny is, és a kispályás labrarúgótorna sem hiányzott. A három város 50—50 tagú csapatainak pontszámait végül összegezték, és ez adta az idén VIT-kupá- nak nevezett versengésben a sorrendet. Ezúttal a gyulaiak bizonyultak a legjobbnak, 2. Békéscsaba, 3. Békés csapata. Felső képünk a Gyula—Békéscsaba kispályás focimecs- csen, az alsó pedig a dolgozó fiatalok kempingtalálkozójának szomszédságában készült. Ez utóbbi helyszínen persze nem voltak versenytársak, ki-ki saját szájaíze szerint főzhetett... Fotó: Szőke Margit Göttler triplázott Befejeződött a lovasok területi bajnoksága A rekkenő hőség ellenére is jó versenyt vívtak a Csongrád és Békés megyei lovasok az elmúlt hét végén Orosházán. A területi bajnokság zárófordulójában különösen az Orosházi Dózsa Tsz felnőtt és az Orosházi Üj Élet Tsz ifjúsági sportolói emelkedtek ki szereplésükkel. A most következő hét végén a megyei bajnokságban is az utolsó forduló következik. Ennek helyszíne ugyancsak Orosháza lesz. Érdekes hírt közölt Bagyinka György, a megyei szövetség elnöke: e szerint hosszú idő után Békéscsabán is lesz verseny. Szeptember 8-án a Békéscsabai Szabadság Tsz területén a Bcs. Lovas Klub meghívásos viadalt rendez. Mindehhez csak annyit: reméljük, az esemény nyitánya lesz az újbóli fellendülésnek és hamarosan újabb versenyek követik és talán a szakosztály is otthonra lel valamelyik mezőgazdasági jelle-, gű bázison. Eredmények. Ifjúsági díjugratás. Elődöntő. 1. Jován, Fuvola n. 1„ 2. Hegyesi Agnes (mindkettő Oh. Oj Élet Tsz), Cián n. 1., . 3. Manga (Hódmezővásárhely), Krónika n. 1. Középdöntő: 1. Hegyesj Agnes, Cián n. 1., 2. Manga, Krónika n. 1., 3. Jován, Fuvola n. 1. Döntő: 1. Szőlős! (Oh. Dózsa Tsz), Rita n. 1., 2. Csáki (Hódmezővásárhely), Oliva n. 1., 3. Hegyesi Agnes, Cián n. 1. Ifjúsági bajnok: szőlős! Zoltán, Rita n. 1. és Csáki Mónika, Oliva n. 1., 2. Hegyesi Agnes. Cián n. 1., 3. Jován, Fuvola n. lován. Csapatbajnok: Oh. Dózsa, Oh. Oj Élet és Gyula közös csapata. 2. Hódmezővásárhely. Könnyű kategória. A elődöntő: 1. Göttler (Oh. Dózsa Tsz), Helga n. 1„ 2. Gyalai (Hódmezővásárhely), Imamalom n. 1., Szarvason befejeződött a már hagyományos shotokán karate edzőtábor. A nyolcnapos tábornak a mezőgazdasági főiskola kollégiuma adott otthont, s az ország minden tájáról érkeztek sportolók. Megyénkből a gyulai és szarvasi klub tagjai vettek részt. A tábor vezetője, Bogdán Kesic, három- dános jugoszláv mester volt. Napi három foglalkozást tartottak, az egyik erősítő jeli legű, a másik kettő pedig technikai edzés volt. Az edzőtábor utolsó napján övvizsgán bizonyíthatták tudásukat a karatésok. 3. Tóth (Oh. Oj Élet Tsz), Csi- keria n. 1. Döntő: 1. Göttler, Helga n. 1., 2. Tóth, Csikeria n. 1., 3. Gyalai, imamalom n. 1. Bajnok: Göttler Vilmos, Helga n. 1., 2. Gyalai, Imamalom n. 1., 3. Tóth, Csikeria n. 1. Könnyű kategória. B elődöntő: 1. Novák (Gy. Munkácsy Tsz), Rita n. 1., 2. Göttler, Hullám n. 1., 3. Gyalai, Furiosó n. 1. Döntő: i. Gyalai, Furioso n. 1., 2. Szelelki (Mezőkovácsháza), Höl- gyike n. 1., 3. Kecskeméti (Mezőkovácsháza), Honvéd n. 1. Bajnok: Gyalai Bálint. Furioso a. 1.. 2. Göttler, Hullám n. 1., 3. Szelelki, Hölgyike n. 1. Középkategória. Elődöntő: 1. Göttler, Katyusa n. I.. 2. Czur- kó (Hódmezővásárhely), Durcás n. 1„ 3. Czutkó, Imrus n. 1. Középdöntő: 1. Göttler, Katyusa n. 1., 2. Novák, Rita n. 1., 3. Czurkó, Durcás n. 1. Döntő: 1. Göttler, Katyusa n. 1., 2. Novák, Rita n. 1., 3. Szabó Ildikó (oh. Dózsa Tsz), Böbe Baba n. 1. Bajnok: Göttler Vilmos. Katyusa n. 1., 2.. Novák, Rita n. 1., 3. Czurkó, Durcás n. 1. Csapatban: 1. Hódmezővásárhely, 2. Gyula, Mezőkovácsháza közös csapata, 3. Oh. Dózsa Tsz. Nehéz kategória. Elődöntő: 1. Göttler, Klárika n. 1., 2. Gyalai, Inez n. 1. Középdöntő: 1. Göttler, Klárika n. 1., 2. Szabó Ildikó, Sarolta n. 1. Döntő: 1. Göttler, Klárika n. 1. Bajnok: Göttler Vilmos, Klárika n. 1., 2. Szabó Ildikó, Sarolta n. 1., 3. Gyalai, Inez n. 1. Ügető, 1800 m: 1. Koncseg Fe-. renc (Oh. Béke Tsz), Basilio n. 1., 2. Kovács (Oh. Béke Tsz), Hades n. 1., 3. Viczián (Oh. Üj Élet Tsz), Jeanne n. 1. 2000 m: 1. Viczián Pál, Jeanne n. 1., 2. Marsall (Oh. Üj Élet Tsz). Li- buska n. 1., 3. Kovács (Oh. Béke Tsz), Hades n. 1. Galopp, 1200 m: 1. stefkovics Mátyás (Bcs. Afész). Futótűz n. 1., 2 Dajkó (Oh. Új Élet Tsz), Wildheit n. 1., 3. Horváth (Oh. Üj Élet Tsz), Fatime n. 1. 1800 m: i. Tóth György (Bcs. Afész). Fanny n. 1., 2. stefkovics, Futótűz n. 1., 3. Kiss (Oh. Új Élet Tsz), Bella-Donna n. 1. Kettes fogathajtás. Bajnok: Németh Antal (Oh. Új Élet Tsz), 2. Bozó (Fábiánsebestyén), 3. Kucsera (Hódmezővásárhely). H. M. A szarvasi csoportból kilencen tettek sikeres vizsgát, közülük ketten megszerezték az első színes öv fokozatot, ami az országos bajnokságon való indulás feltétele. Bogdán mester elmondta, hogy elégedett volt a résztvevők teljesítményével és a csoport új, színes övvel rendelkező tagjait meghívta jövőre egy jugoszláviai edzőtáborozásra. * * * A Szarvasi Főiskola Spartacus SC karatecsoportja tagfelvételt hirdet. Jelentkezni hétéves kortól lehet, szeptember 5. és 10-én a főiskola tornatermében, 19 órától. Kézilabda Csütörtöktől új edzőkettős irányítja a magyar férfi kézilabdaválogatott munkáját: a 32 esztendős Mocsai Lajos és a 47 éves Adorján János kapott megbízást a szakvezetői teendők ellátására. Mindkettőjük neve jól cseng kézilabda-berkekben. Mocsai 1978 óta dolgozik edzőként. Előbb a TFSE-nél, aztán a vasasnál, majd a Bp. Honvédnál tevékenykedett. Adorján 1972-től edzősködik. Többek között öt évig a kuvaiti férfi kézilabdaválogatott felkészülését is irányította. Mikor lesz csapathirdetés? — A bő keret kijelölése a bajnokság kezdetére várható. Annál is inkább, mert az első bajnoki forduló utáni bétfőn és kedden már közös edzéseket tartunk a legjobbaknak. Elképzelhető jelentős változás a keretbeh? — A fiatalabb és a tapasztaltabb játékosok egyaránt bizonyítási lehetőséget kapnak. A rutinosabbak közül feltétlenül számítok a külföldön szereplő Kovács Péter és őri Péter játékára. Szóba jöhet a napokban Svájcba szerződött Kenyeres József szereplése is. Nem mondok le olyan jó képességű játékosokról sem, mint Kontra Zsolt, vagy Tóth Géza — fejezte be nyilatkozatát Mocsai Lajos. Új világrekord a Népstadionban? Szinte már csak órákban lehet számolni a vasárnapi Budapest Grand Prix kezdetéig hátralévő időt, de még mindig nincs végleges rajtlista. Ez már a korábbi években is megszokott volt, hiszen az utolsó pillanatokban is befutnak újabb jelentkezések, néhány atlétáról pedig csak a rajtnál derül ki, hogy nem érkezett meg Budapestre. Ami már véglegesnek tűnik: Budapesten versenyez a világ- és Európa-bajnok brit Steve Cram, aki júliusban már világrekordot javított 1500 méteren és 1 mérföldön. Ellentmondó hírek vannak arról, hogy a magyar fővárosban milyen távon fut, szó van 1000 illetve 2000 méterről. Egy biztos: bármely számot is választja, világcsúcsjavítást jelentett be. A Budapest Nagydíj 1978 óta íródó történetében #ddig több mint hatvan nemzeti rekord dőlt meg, a világcsúcs még hiányzik, talán az idén ez is meglesz. Az 1000 méteren a világ legjobb eredményét a brit Sebastian Coe tartja 2:12.18 perccel, 1981. július 11. óta. Jóval régebbi a 2000- es világcsúcs, ez 4:51.4 perc és az új-zélandi John Walker nevéhez fűződik, 1976. június 30-án érte el. Ezen a szintén nem olimpiai távon az Euró- pa-rekord tulajdonosa a nyugatnémet Thomas Wessing- hage, 4:52.20 perccel, 1982. július 31. óta. A Népstadion már régóta vár világrekordra. Az utolsó csúcsjavítás 1968. szeptember 14-én volt, Zsivótzky Gyula néhány nappal a mexikói olimpiai győzelem előtt a MAFC versenyén 73.76 méterrel érte el. Nem ígér világrekordot, de ott lesz a Budapest Mobil Grand Prix-en a jelenlegi legjobb hármasugró, Willie Banks. Az idént 17.97 méterrel világcsúcsot elért amerikai atléta a nagyszerű eredmény után sokat versenyzett, s a vasárnapi viadal előtt hazatért, hogy otthon pihenjen. Remélhetően Budapesten újult erővel ismét közel kerül a 18 méterhez. Banks-nek várhatóan nagyon jó ellenfelei lesznek. Szó van többek között a lengyel világbajnok Zdzislaw Hoffmann indulásáról is, s rajta kivül számos 17 méteren felül ugró jelezte részvételét. Amikor Bakosi Béla a hétfői kitűnő 17.23-as országos rekordja után meghallotta Békési Lászlótól, a MASZ elnökétől az indulók listáját, csak ennyit jegyzett meg: „Jó lenne ismét csúcsot ugrani, de ilyen mezőnyben még jó ha dobogóra állhatok vele.” Tyizsnyih lesz Tretyak utóda? A moszkvai VIT számos világhírű aktív sportolójának a népszerűségével vetélkedik Vlagyiszlav Tretyak, a legendás hírű jégkorongkapus — adja hírül a TASZSZ. A fiatalok fesztiváljának külföldi vendégei lépten-nyomon megállítják Tretyakot, aki nem is olyan régen akasztotta szögre a „pillangós kesztyűt”. A szovjet hadsereg őrnagya huszonegy évet töltött a jégen. A válogatott kapuját őrizve háromszor kapott olimpiai bajnoki aranyérmet, tízszeres világ- és kilencszeres Európa-bajnok. — De legalább annyira büszke vagyok 13 szovjet bajnoki aranyérmemre is — mondta a jégkorongsport Jasinja. — CSZKA Moszkvával, egykori klubommal egy időben megszakítás nélkül uraltuk a hazai mezőnyt, ami azért kiemelkedő teljesítmény, mert külföldi szakértők szerint a mi bajnokságunk a földkerekség legjobbjai közé tartozik. A legutóbbi prágai VB-n a szovjet korongozók csak bronzérmet szereztek. Sokan mondták: ebben az is szerepet játszott, hogy már nem olyan klasszis őrizte a szovjet hálót, mint Tretyak. Mi a véleménye erről? — Megtisztelő ez rám nézve. Nem tudom, Prágában mi volt a baj. Nem is feladatom szakmai dolgokkal foglalkozni, noha elvállaltam a CSZKA kapusedzéseinek vezetését. Ki lesz az új Tretyak? — Nem „hazabeszélés”, de a CSZKA-ból már volt válogatott, s a jövőben egészen biztosan hosszú ideig az lesz: Alekszandr JTyizs- nyihről van szó. Mellette Jevgenyij Bjelosejkin is sokra hivatott, a fiatalabb korosztály tehetséges képviselője. És szintén az én kezem alatt edz. Üjabban a Krilja Szovjetovban tűnt fel a juniorválogatott Oleg Bratas. ö is hozzánk készül, átigazol a CSZKA-hoz. Két „színes öves” BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar fosta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.