Békés Megyei Népújság, 1985. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-04 / 155. szám
1985. július 4., csütörtök Irina Sarolta Almut Misela Nemzetközi úttörőtábor Békéscsabán Irina, a fekete hajú, kerek arcú, nevetős kislány, 12 éves. A szülei, Penzában azzal indították a hosszú útnak, hogy járjon nyitott szemmel, barátkozzon, ismerkedjen a más országbeliekkel. Sarolta Romániából, Kisjenőről érkezett, és éppen levelet ír. Almuth, Anja, Jörg és társaik Drezdában ültek vonatra, s nagyjából annyit tudtak a mi vidékünkről, hogy más a klíma, sok a gyümölcs. Misela és Éva már másodszor jár itt, remekül érzik magukat, csak azt fájlalják, hogy nem vízparton, fürdőhelyen áll a tábor. Irina, Sarolta, Almuth, Misela és társaik, összesen kétszázharmincnégyen a békéscsabai „Barátság" nemzetközi úttörőtábor lakói július 1-től 10-ig. A megyei KISZ-iskolán tegnap reggel volt az ünnepélyes tábornyitó, ahol Varga Sándor megyei úttörőelnök köszöntötte a felnőtt és gyermek vendégeket, a szovjet, a csehszlovák, a román, a német és a magyar pajtásokat, akik együtt töltik a következő napokat ebben a hagyományos népművészeti táborban. Lesz itt játszóház, tábori olimpia, sok-sok népművészeti foglalkozás, szlovák, német, szovjet, román és magyar est, tábortűz, s közben sok-sok .játék, pihenés, kirándulások. Tegnap, a déli órákban kerestük fel a vendégeket — a breznóiak kivételével, akik este érkeztek —, valameny- nyien a táborban voltak, túl az ebéden, s egy délutáni városnéző program előtt. A penzaiak éppen a főépület előtt, az alakulótéren napoztak, beszélgettek. — A pozsonyiakkal már közelebbről is megismerkedtünk — újságolta Irina, aki talán a legbeszédesebb a csoportból. — Labdáztunk, ezzel kezdődött. — Annyit tudtunk Békésről, hogy testvérmegye és földrajzórán megkerestük a térképen. Azt is hallottuk, hogy a magyarok barátságos, vendégszerető emberek — tette hozzá Irina. — Úgy mondják mifelénk, hogy „inkább egyszer megnézni, mint százszor hallani" — fűzi hozzá a penzai csoport egyik felnőtt vezetője, amire kórusban helyeselnek a jelenlevők. „Drága szüleim! Szerencsésen megérkeztünk, egészséges vagyok, remélem, ti is. Az ennivaló nagyon jó, amikor megérkeztünk, máris kaptunk uzsonnát, a vacsora pedig pörkölt volt...” — Sarolta éppen levelet írt a szüleinek, amikor bekopogtunk a szobájukba. — Nemsokára készülünk_a román estre, népdalokat énekelünk, meg hoztunk hangszereket is, hegedűt, klarinétot és harmonikát. — A román úttörők is járnak nyaranta táborozni? — Igen, nálunk is szokás, főleg a tengerhez, meg a hegyekbe járunk táborozni. — Milyen az NDK-beli úttörők élete? — Kirándulunk, moziba, színházba járunk, közös karácsonyt rendezünk, és ismerkedünk más országok pionírjainak életével — sorolta Almuth, nyílt tekintetű, bájos német kislány. — Drezdában van egy szovjet középiskola, az ottani diákokkal szoktunk találkozni, gyakoroljuk a nyelvet, ugyanis a harmadik osztálytól tanulunk oroszt. — Találkoztatok már a többi külföldi csoporttal? — Ó, már címeket is cseréltek a fiúk a románokkal. Kézzel-lábbal, oroszul, németül, jól megértjük egymást. — Miután az idén is kaptunk jutalomutat, választhattunk, hogy újra ide jövünk vagy Bulgáriába. Én és Éva — néz a barátnőjére Misela, aki Pozsonyból érkezett — úgy döntöttünk, ide jövünk. Tavalyelőtt soha nem unatkoztunk, jó a légkör, sok barátot szereztünk. Sokféle kézimunkát is tanultunk, húsvétra úgy festettem a tojást, ahogyan itt mutatták. Miseiának pereg a nyelve, a hihetetlenül sok mássalhangzót nyelvbotlás nélkül ontja, fitos az orra, bűbájosak a szeplői. A keze sem nyugszik, egy kis gumizsiráfot gyötör — ajándékba vette valamelyik kis rokonának délelőtt az áruházban. „Akkor találkozzunk jövőre, ugyanitt” — ezzel köszöntünk el Miseiától és Évától. „Jó lenne!” — bólogattak, miközben fél füllel már az alakulótérre figyeltek, ahonnan a penzai és a Békés megyei gyerekek zsivaja hallatszott. Tóth Ibolya mJ mm Az ünnepélyes megnyitó Fotó: Fazekas László Mit tenne a helyemben? Tette fel a kérdést egyik ismerősöm. Elmondta a történetet, és nem tudtam válaszolni. Hátha önöknek, olvasóknak nagyobb szerencséjük lesz. „Mit tenne a helyemben, ha csapdába kerülne? De nem ám valamiféle jelképes csapdáról van szó, hanem igaziról, valóságosról. Szorító csapdáról, amiből nem tud menekülni, mert nincs olyan ötlete, ami a kiszabadulással kecsegtetne... Tegyük föl, hogy a negyedik emeleten él. Tulajdonképpen az ötödiken, mert magasföldszint van, de hivatalosan a negyediken. Lift nincs. (Néha itt álmodozik arról, hogy kertes villába költözik — persze csak olyankor, ha túl fáradt, és képzeletét már nincs ereje visszafogni. De ez kitérő lenne, az álmodozások tévútra vezetnének.) Egyszóval a negyediken él. A lépcsőház bejáratánál természetesen egymás mellett sorakoznak a kapucsengők, lakásonként egy-egy, ahogyan illik. A kapucsengőt azért találták ki, hogy ne kelljen feleslegesen felkutyagolni az önhöz indulóknak. Jön valaki, megnyomja a kapucsengőt és vár. Ha visszajelzést kap. akkor mély lélegzetet vesz, és nekivág a lépcsőknek. Elvileg! A gyakorlat természetesen egészen más — hogy úgy mondjam —, semmi köze sincs az elmélethez. Ugyanis: a kapucsengőt — fekete, tíz fillér nagyságú, kör alakú foglalat, külső menettel, középen háromnegyed cigaretta átmérőjű fehér gombokkal — valaki reggelre kicsavarta. És becsavarta néhány házzal, lépcsőházzal arrébb. a sajátjába. Ugyanis valaki azt csavarta ki. és azt helyezte a sajátjába . .. Persze vendégek vannak, vízdíj van. gázdíj van, áramdíj van, postás is van. és minden egyéb változatlanul van. (Leszámítva a hiánycikkeket.) Egyszóval észreveszik, hogy volt, nincs kapucsengő. Mire gondol ilyenkor az ember? A hiánypótlásra, a hiánypótlás legkézenfekvőbb módjára. Kora este sétálni indul kis családjával a lakótelepen. Várja, hogy csendesedjen a vidék, megáll egy üres lépcsőház. előtt, körbenéz. Konstatálja, tiszta a levegő. A család többi tagját felszólítja, hogy szóródjanak szét a négy égtáj felé. A család „falaz”, amíg ön kicsavar egy kapucsengőt. Boldogság tölti el, mehetnek haza vacsorázni, valahogy jobban esik az étel. De lelkiismeretem kemény dorgálásban részesített az. éjszaka. Forgolódtam. Rémképeket láttam: minden este k sétára kell indulni, a szemem úgy jár, mint betörőké a krimikben, egyre gyanúsabb vagyok önmagámnak, azt hiszem, hogy mindenki engem néz, és egymás közt suttogják. nézd. itt jön a kapucsengőtolvaj. De másnap reggel megnyugodtam. Megint nem volt kapucsengő. Ilyen éjszaka után új megoldást kellett keresni. Elindultam a boltokba nyomógombot venni . . . Persze, közben jön a postás. Nyerünk a lottón 22 forintot. Fiatal, lelkes, felhozza a negyedikre a pénzt. Ilyen összegből zsíros borravalót nemigen ad az ember. Másnap vékonyka csomagot kapunk. Csengetnek. A nejem kinéz az ajtó kémlelőnyílásán, de nem lát senkit. Kimegy az erkélyre, lenéz, ott áll a postás, „csomagot hoztam”. „Hozza fel. legyen szíves”. „Jöjjön le érte". A feleségem lemegy, a vékony csomag egyik végénél bepréselve a levélszekrénybe, közben a huzattól fityeg. A postás sehol, azaz rohanva tolja kerékpárját, majd befordul a sarkon. A fordulat csak most következik — akik valójában válaszolni akarnak a címkérdésre, azok most figyeljenek árgus szemekkel! Az élet ment tovább! Kapucsengő nélkül! Lehet, hogy nem hiszik, de az élet nyugodt lelkiismerettel tovább megy, rá sem hederít egy-két kapucsengő hiányára! És jött a családi pótlék. Felcsengetnek, kinéz, lenéz, postást lát, hozza fel, jöjjön le, álljon meg. A küldemény a postaládában. Ugye feltűnt, hogy többször csengettek, miközben még szó sem volt arról, hogy sikerült nyomógombot szerezni. Megmagyarázom. Tudniillik, ha a nyomógomb helyét megérintjük egy fémtárggyal, akkor szól a csengő. Erre a célra legalkalmasabb a mindig nálunk levő kulcscsomó egyik darabja. Telnek, a hónapok, jön a gyes. a családi pótlék, az egyéb küldemények, de már nem csengetnek. Ezekről úgy szerzünk tudomást, hogy a levélládában megtaláljuk az értesítő cédulát: küldeménye érkezett, ekkor és ekkor átvehető. Hát így élünk mi jó ideje. Észrevétlenül új életmenetet alakítottunk ki magunknak. Megszoktuk, hogy mi így élünk. Aminek persze jó néhány előnye is van. Például hozzánk váratlan vendégek nemigen szoktak jönni, mert bizonytalanra senki sem jön fel a negyedikre. A víz-, gáz-, villany- §tb. számlás is mindig olyankor keres bennünket, amikor tudják, hogy otthon vagyunk. Egyszóval bizonyos értelemben sokkal kényelmesebb, mint amikor kapucsengő-tulajdonosok voltunk. De tegnap csapdába kerültünk. Abba a csapdába, amiről a legelején beszéltem. Műszerész barátom felajánlotta, hogy ugorjak el hozzá, és ad egy kapucsengőt. Elvileg ez megoldaná a problémánkat, de nekünk már régen nincs problémánk a kapucsengő hiányából, sőt. hétköznapjaink rendje kialakult, megszoktuk. Egy új kapucsengő felborítana mindent, és kezdhetnénk elölről az egészet. — Mit tenne a helyemben, elmenne?” Kérdezte ismerősöm. Nem tudtam segíteni neki. Talán önök közül valaki vállalkozik a kérdés megválaszolása!a''' Lovász Sándor- SOK SZAKUZL MIND ÖNRE VAR árLUház r~T’i Áruházi ajánlatunk: hármat fizet — négyet kap a komolyzenei hanglemezekből, ha július 4-én vásárol hanglemezosztályunkon, 70—, 80—, 120—Ft-os árakon. Csak egy napig!
