Békés Megyei Népújság, 1985. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-22 / 170. szám
1985. július 22., hétfő Angliában jártak... Fotók, prospektusok között válogatva Fotó: Fazekas László Angol fúvószenekar vendé- geskedett Békéscsabán az elmúlt év nyarán, mikor a zeneművészeti szakközépiskola leánykara első helyezett lett a debreceni kórusversenyen. A sikernek így Angliáig futott a híre, s nem sokkal a fúvószenekar távozása után meghívás érkezett: vegyenek részt a békéscsabai énekkar tagjai az angliai Shrewsbu- ryben idén nyáron megrendezésre kerülő nemzetközi ifjúsági zenei fesztiválon. Július 10-én felkerekedett hát a több mint 40 dalos kedvű leányzó, hogy kísérőikkel Angliáig meg se álljnak. A kórus karnagyával — az iskola igazgatójával — Rázga Józseffel hazaérkezésük másnapján, július 19-én beszélgettünk a fesztivál élményeiről ... Miközben az ott töltött időről beszélt, színes prospektusokat, programfüzeteket tett elénk, melyek nemcsak szavait tették szemléletesebbé, de segítettek abban is, hogy semmi ki ne maradjon a sok szép élményből, melyeket Angliában szereztek. — A fesztiválon hét koncertet adtunk — kezdte elbeszélését —, a vendéglátó városban és környékén. Különösen arra az előadásra emlékezünk vissza szívesen, melyet a kiváló akusztikájú városi koncertteremben adtunk, valamint az Abbey székesegyházban megtartott műsorra. Néhány művet még a fesztivál előtt megkaptunk, s ezeket az összes kórus együtt énekelte e két helyszínen. Ám nemcsak a fellépések, hanem a közös munka, a „kórusműhely” is sok szép percet hozott. A hatalmas kórust a 130 tagú Londoni Királyi Gyermekkar vezetője, Glyn Harvey vezényelte, aki el volt ragadtatva a békéscsabai lányok tudásától: — A mieinket szétültette a többiek között, hogy stabil pontok legyenek az összkar- ban. Szép számmal jöttek a fesztiválra a világ több országából is. Volt ott belga, norvég, svéd, kanadai — hat is —, egyesült államokbeli, angol és lengyel együttes a békéscsabain kívül. — Nagyon szeretik a zenét a vendéglátó városban. Ezt nem csupán az bizonyítja, hogy családoknál kaptunk — nem is akármilyen — ellátást, de az is, hogy mindig telt ház előtt léptünk fel, pedig nem egy előadásra 4 font volt a belépő, ami 280 forintnak felel meg. Kirándulásokról beszélgettünk még, s egy emlékezetes délutánról: a csabai lányok megálltak a főutcán énekelni, s több mint három fontot „kerestek” rögtönzött produkciójukkal ... * * * Rázga .Józsefnek nem sok ideje lesz kipihenni az út fáradalmait, hiszen augusztus 23-tól 30-ig a Bartók Vegyeskarral Finnországban népszerűsítik majd a magyar zenekultúrát. Kívánjuk, innen is az angliaihoz hasonló sikerrel térjenek haza. N. Á. Országos népművészeti kiállitás % Szombaton Nyíregyházán a Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központban több mint ezer érdeklődő részvételével Hoffmann Tamás, a Néprajzi Múzeum főigazgatója ünnepélyesen megnyitotta a VII. országos népművészeti kiállítást. Az Országos Népművelési Intézet, a Szabolcs-Szatmár megyei, valamint a Nyíregyházi Városi Tanács és a házigazda intézmény által rendezett népművészeti seregszemlére az előzőleg rendezett kiállításokról másfél ezernyi alkotó több mint négyezer egyszáz alkotását küldték be. A szakmai zsűri a beérkezett népművészeti tárgyak közül mintegy nyolcszáz alkotó több mint kétezer pályamunkáját javasolta kiállításra, ési tizenkilenc kategóriában döntött a rendező szervek által felajánlott díjak odaítéléséről is. Az ünnepélyes díjkiosztó az augusztus 31-ig megtekinthető kiállítás megnyitóján volt. A legmagasabb elismerést, a Gránátalma-díjat tizennégy pályázó kapta meg, tizennyolcán arany, tizenkilencen ezüst és ugyancsak tizenkilencen bronzplakettet vehettek át. A Gránátalma-díjasok között van bútor kategóriában a mezőberényi Tóth Sándor. „Ez egy motoros Csodálkozva nézzük a horgászokat, bélyeggyűjtőket, vadászokat, modellezőket, akvaristákat és azokat, akik minden másról megfeled- Jtezve űzik . szenvedélyüket, ugyanakkor kicsit irigyeljük is őket, mert belőlünk vagy hiányzik a megszállottság, vagy türelmünk, kitartásunk kevés az ilyenfajta kikapcsolódáshoz. Az ember jártá- ban-keltében sok gyűjtővel találkozik, de még most is fellelhetők újak, Vagy kevés-r bé közismertek, akik nem a magamutogatás kedvéért szentelték életük jelentős részét hobbijuknak. A címválasztás sem véletlen, a legifjabb unoka, Timea jéllemez- teígy családját nagyapjánál Békéscsabán, a Felső Körös sor 2. szám alatti lakásukon, ahol megnéztem, igaz-e az az állítás, hogy a több mint 30 régi — zömmel a különböző országok hadseregei, rendőrsége által használt — kész motorkerékpár közül legalább 8 működőképes-e? Ahogy mondani szokták: a hír igaz. Az udvar, a garázs, a műhely, de még a lakás egyik szobája tele összeszerelt vagy félkész motorokkal és javításra váró alkatrészekkel. A látvány messzemenően többet nyújtott, mint amire felkészültem. Kiss Zoltán nyugdíjas gépikötő mester és fiai, az ifjabb Zoltán és Ernő nem fecsérelték idejüket félmunkára; az egymás mögé állított BMW-k, sivatagi DKV, Gile- ra, 750-ies Harley-Davidson, 800-as négyhengeres Zün- dapp, az 1215 köbcentis Harley-Davidson de Lux és a többi motor olajtól és napfénytől csillogva nemcsak szerétéiről, de hozzáértésről is tanúbizonyságot adott. — Hogyan kezdődött? — kérdeztem idősebb Kiss Zoltántól. — A családban senki nem szerette a benzinszagot, de a kíváncsiság, a műszaki eszközök szeretete arra vitt, hogy magam is vásároljak, használjak járműveket. Az első motoromat 1941-,ben vettem, ez egy csehszlovák gyártmányú 175 köbcentis, oldalszelepeit TEKO volt, a Jawa elődje, 200 pengőbe került. Ez az összeg akkor nagynak számított, még dalba is szedték a 200 fixet. — Családi legenda, hogy nászúira is motorral mentek. — Nem legenda, így volt. Egy 350-es JAP-pal jártuk a megyét. Medgyesegyházán defektet kaptunk, nem volt ragasztóm, ezért a köpenyt szalmával és törekkel töltöttem meg. A „töltet” Csaba- szabadiig bírta, onnan lovas kocsival vontattak be Csabára bennünket. Ekkor még nem kezdtem gyűjteni, nem volt miből 1946-ban. vicces család” — Az igazi gyűjtés mikor kezdődött? — A hatvanas évek elején — pont építkeztünk —, amikor egy 750 köbcentiméteres Harley-Davidsont hoztak ide kosárban. A feleségem meg is kérdezte: mit akarok ezzel az ócskavassal? Ha tud-t ta volna, hogy ez még csak a kezdet! Nos, eltelt pár év azóta, hoztuk, vagy vettük a többit és szereltünk. A legrégibb egy 500-as Saxonet JAP, 1925-ben készült. — Hallottam, hogy a fiai igen korán átvették a szenvedélyét. — Igen, Zoltán 8 éves volt, Ernő 3, amikor az 500-as oldalkocsis NSU-t kicsenték a garázsból és körbe-körbe motoroztak a Mednyánszky utcán. Máig sem értem, hogyan sikerült beindítaniuk. Ugyanezt a motort az egyik ismerősöm is ki szerette volna próbálni az udvaron. Mondtam neki, hogy nehéz lesz, de azt mondta: „Ha a fiai tudtak vele menni, akkor én is.” A vége az lett, hogy a szomszéd kerítését egész délután javítottuk. — Melyik a legkedvesebb motorja? — Az 500-as DKW (magyarul kis csoda) a maga 18 lóerejével, 220 kilójával, amit 40 éve szerettem volna megszerezni. Az unokák csak- „trotyogónak” nevezik, mi-i vei kétütemű. Az ifjabb Kiss Zoltán civilben a közlekedési felügyelet műszaki vizsgabiztosa, a 8 éves korában történt kaland után 14 évesen kapott Panni robogót, korengedéllyel vizsgázott gépjárművezetésből 1966-ban. Az első igazi nagy motorja egy 350 köbcentis, 4 ütemű (OHC) Standard volt, melyet ő is roncsból varázsolt üzemképes állapotúvá. — Ügy látom, a fiatalok inkább a nagyobb járgányokat kedvelik. — Igen, nagyon szívesen járok a Harley-Davidson Hydrograiljal. Ez a gyűjtemény legnagyobb ritkasága, 1215 köbcentis, 1950-es gyártású és teljesen típustiszta, ami azt jelenti, hogy minden darab eredeti rajta, még a szelepsapka is. Ezért van benne csak 38 ezer kilométer, nagyon kíméljük. S azért ritkaság, mert csak külön megrendelésre készítették az USA-ban — pár száz darabot. Ilyen motoron száguldozott többek között a rockkirály, Elvis Presley is. Egyébként most újítok fel otthon egy 1200-as Indián 347-test. — Kellemes, kellemetlen élmény? — A legkedvesebb, hogy 1969 nyarán egyhúztomban hazajöttem Karl-MarxStadtból egy 250-es Trophy A gyűjtemény egy része A tízéves Anita, a nyolcéves Timea és édesapjuk, Kiss Ernő, az R-75-ös négyütemű, alulvezérelt, feiülszelepelt, 750 köbcentis BMW-n, amely 24 lóerős és hátramenet is van rajta, az oldalkocsi kereke meghajtott, így helyben meg tud fordulni MZ-vel. A legkellemetlenebb, hogy egy olajfolton kismotorral elcsúsztam és két évig 18 csavart hordtam a bal lábamban. Csak megjegyzem, hogy a nagy Harley 328 kiló súlyú, azzal még csak fel- sem borultam. A kisebbik fiú, Ernő is igencsak kedveli a motorokat. Gyakorlatilag ő foglalkozik velük legtöbbet, el-r végzi a festést, szerelést, karbantartást, de ha valahol elakad, gépjárműtechnikus bátyjához fordul segítségül. — Neked melyik a kedvenced? — Mindegyik kedvenc, de különösen az 1933-ban készült négyhengeres, négyütemű, 800-as Zündapp — ebből nagyon kevés üzemképes van a világon —, meg az 500-as Gilera (SV, négy-| ütem), de szeretem, a BMW-ket is. — Te mikor kezdted? — A bátyám szerint 9 éves koromban, amikor elcsentem a frissen kiglancolt Simson KR 2-esét és nekimentem vele a kútnak. Nem örült neki, de utána közösen rendbe hoztuk. A harminc kész motor mellett még négy-öt hiányos található, ezenkívül négy veterán autó szaporítja a gyűjteményt. A család kerékpározni is szeret; a kerek tu-i cát bicikliből 7 gyári állapotra felújított — Torpedo, Steier Wafferad, Styria, Wanderer, Victoria, Góliát Csepel, Walter, DBS — az 1930-as, ’40-es évekből. Állapotuk olyan, hogy egyetlen mai kerékpár sem vetekedhet velük. Eljöttemkor még felinvitáltak az emeleti kisszobába, ahol terepasztalon közel 30 működő vas-i útmodellel játszhatnak az unokák — a tata 25 éve kezdett gyűjtésükhöz! . A felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény jó kezekbe kerül, az utánpótlás megvan. A. „vicces” motoros családban az unokák, fiúk-lányok, vastagon beleszagoltak a benzinbe, az udvaron az apák, menyek tolják az oldalkocsis motorokat, hogy a lejtő végén a gyerekek egy jót fékezhessenek a több mázsás jószágokkal. A nagy Harley Davidson és aki használni szokta, ifjabb Kiss Zoltán Kép; szöveg: Plavecz Pál
