Békés Megyei Népújság, 1985. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-20 / 169. szám

' 1985. július 20., szombat o Török kutak Magyarországon A XVI. században épült zsámbéki török kutat 1892-ben res­taurálták (A szerző felvétele) A Magyarország nagy ré­szére, kiterjedő másfél száza­dos török uralom sok olyan tárgyi emléket hagyott hát­ra, amelyek nem engedik fe­ledésbe merülni hajdani je­lenlétüket. Ennek az úgy­nevezett hódoltsági kornak a nagyobb., török épületei _ dzsámik, minaretek, fürdők, türbék — könnyen szemünk­be tűnnek. Ám kisebb léte­sítmények is maradtak utá­nuk, amelyek megbújnak va­lamelyik város kőrengetegé­ben, faluban, ellepi őket a repkény vagy elfeledve om­ladoznak valahol egy erdő mélyén, mert az ember él- hagyta azt a helyet, amit az­tán a természet vett ismét birtokába. Ezek közé a szerényebb építmények közé tartoznak a törökök által épített kutak- csorgók. Vegyünk ' közülük sorra néhányat. A ma lát­ható kutak között á legna­gyobb, már-már épületnek mondható a Pest megyei Zsámbék közsék hajdani fő­terén áll. A törökök a XVI. században emelték ezt a ma is működő, csorgóval egybe­épített kutat. A szokatlanul nagy, 12,5x10,25 méteres, kétszintes nyitott csorgókút homokkő kváderekből épült-, körítőfalai egy méter maga­sak. Mellvédfalának egyik sarkából ma már hiányzik az a feliratos kő, amely év­századokon át hirdette épít- tetőjének nevét és rangját. A nyitott kút alsó szintjén lehetett mosakodni, a víz sárgaréz csapokból folyt. A kútház három oldalán ugyancsak rézcsapokból öm­lött a víz. A kétszintes kút- házat fedő kőlapok erőteljes profiljai nincsenek finoman kimunkálva. A kútház érde­kessége, hogy nem esik az egész medence hossztenge­lyébe. Felirata szerint 1892- ben restaurálták. A maga nemében egyedül­álló az a török kút, amelyre a Somogy megyei Babócsán talál rá az, aki szorgalmasan és kitartóan keresi. Még tel­jesen ép, miniatűr dzsámi­hoz hasonló, kupolás épít­mény, csupán a rézből vert félhold hiányzik az ormáról, amelytől a második világhá­ború vihara fosztotta meg. Az eredeti állapotában fenn­maradt építmény mindössze annyit változott, hogy ná- rom oldalát befalazták, mé­lyét pedig — amely a máso­dik világháború végéig vi­zet adott az átellenben fek­vő kastélynak — ma törme­lék tömi el. A szép kutat azért nehéz megtalálni, mert semmiféle tábla sem igazít­ja el az érdeklődőt, továbbá, mert sűrű bozót takarja, fu­tónövény tapad falára és már-már kikezdi, mállasztja Vakolatát. ’ A legeldugottabb török kút a szintén Somogy megyei Törökkoppány határában, er­dőövezte hegyoldalban csör- gedezteti vizét. Valamikor török erősség állt itt, az ab­ban szolgáló katonákat és lo­vaikat látta el friss vízzel. Kisméretű, egyszerű ■ épít­mény, lényege egy boltozatos akna, ahova lépcső vezet le, onnan lehet vizet venni, s a fölösleg folyik tovább. Tu­lajdonképpen kúttá alakított bő vizű forrás. Más török emlékek is láthatók ebben a kis faluban. A gótikus templomszentélyhez csatla­kozó sekrestyében török, fa­ragott mosómedence áll, a kertben török sírkő. Pécsett vagy negyven ku­tat és csörgőt hagytak ránk a törökök. Az utolsót né­hány éve bontották le, ami­kor kiszabadították a várfa­lat rátapadó kis házacskák alól. Pécs másik, egykor hí­res törökkori kútja, a Ker- kejela, mely a Rókus dom­bon, Idrisz baba türbéjének közelében van, már nem tar­talmaz egyetlen eredeti tö­rök részletet sem, bár, ami­kor kútházát átépítették, igyekeztek a török építésze­ti formákat követni. Talán még a csurgói Ba- sa-kutat lehet megemlíteni, amelyet a XVII. században létesítettek. Cementkávája újabban készült. Jó lenne, ha a sok száz kútból, csörgőből ezek már megmaradhatná­nak. Csonkaréti Károly Őrségi tájakon fl »elemi vízimalom és társai Kőszegről indulunk Ve- lemre, megnézni a vízimal­mot. Meg minden egyebet (például az amatőr fafara­gók, kovácsok, takácsok tele­pét is), valahol az alpesi hangulatú domb-hegy vidék kecses karjaiban. Miközben fut a busz Velem felé, az idegenveztő adatokkal szol­gál, mondván, hogy ^Kőszeg az ország ötödik műemlék városa, hogy itt 68 műemlék van, és „a középkori város­formát tökéletesen megtar­totta”. Igaz: Kőszeg dicsére­téből nehéz lenne kifogyni, különösen az Alföldről jött utazónak, de Velem, az va­lami egészen más. A vízima­lom pedig, ahol 1 óra alatt 1 mázsa búzát őrölnek (ki­tűnő minőségben!), egészen lenyűgöző világ. „Ipartörté­neti műemlék”, jelzi a táb­la, és nem messze onnan, ta­lán tíz lépésnyire, kis múze­um: a Nyugat-Dunántúl mű­emlék malmainak bemuta­tására, fotográfiák, tervraj­zok, könyvek, újságok, ide behozható eszközök. De erről majd később, most a velemi vízimalom a csodálatunk tárgya. Mondja a molnár (mert igazi molnár dolgo­zik benne, elsősorban a tu­risták kedvéért persze), hogy napi 20 mázsa a malom tel­jesítménye, és a nagy vízi­kerék (a képen is látható) hatot fordul percenként. Zúg, zubog a Szerdahelyi­patak vize, forgatja szépen a hatalmas vízikereket, oda­bent pedig, a malomban, többszörös áttétellel gyorsul fel a mozgás, és fent, a ma­lom emeletén szitál a hófe­hér liszt... Lehet jegyezni is, vagy csak odafigyelni, mert a molnár, akit külön­ben Szabó Gyulának hívnak, sokat tud erről a velemi ví­zimalomról. Tudja, hogy há­rom malom volt ezen a he­lyen, az elsőt 1560-ban épí­tették (hat év múlva foglal­ták el a törökök a gyulai várat), aztán leégett, aztán a következő is valami bajnak esett áldozatul, mígnem azt is felépítették 1910-ben, leg­újabban pedig 1980-ban, oly­annyira, hogy megtermeli új­fent a napi húsz mázsát. Gyönyörű vidék! Alpesi levegő, kristálytiszta levegő, avarillat, fűillat mindenütt. A patak, mely erejét megfe­szítve hatja a nagy vízike­reket, pár méterrel odébb szelíden csörgedez, alig mé­ter széles medrében. Lepkék, bogarak. Csak a vízből, még ebből is, kihalt a pisztráng. Csóválja a fejét a molnár, dühös is miatta, mert az em­berek mindent beleöntenek abba a szép patakba: mosó­szeres vizet, amitől nem fi­cánkol a hal, csak egyet- kettőt, és hasával az égre mutat. Amíg (itt is, ebben az utánozhatatlan természeti tájban) a mosószeres szenny­vízen dünnyögünk, és azon töprengünk, mivel is lehetne megállítani ezt a romlást, a nagy vízikerék méltóságtel­jesen forog, és bent a ma­lomban a liszt illata hajdani kenyérsütésekre emlékeztet. Majd körbe járjuk újra a múzeumot, megemelhetjük a bécsi mérőt (ez 61,5 literes), vagy a pozsonyi mérőt, ami­be 62,5 liter liszt fért, meg a „finak”-ot, a kis kézi mé­rőt, amivel a lisztet „vámol­ta” a molnár; aztán újra az autóbusz, hogy az amatőr művészek hétvégi művészte­lepén ismerkedjünk a legkü­lönbözőbb mesterségekkel, és szíves-örömest elfogadjuk a vendéglátók sütötte erdélyi kürtös kalácsot, aminél (azon melegen), nincs fino­mabb csemege. Legalábbis akkor úgy érez­tük. És a velemi erdők csendjében felsétálhatunk még a Szent Vid-kápolnához, ahol a római kori erőd bás­tyatornyának romjairól el­látni egészen Szombathe­lyig ■ ■ • Sass Ervin A belső turizmus során sok-sok tanuló, dolgozó és nyugdíjas száll föl autóbusz­ra, ül be saját kocsijába, vagy egyéb módon járja az országot, ismerkedik a ha­zával. A jól kiépített úthá­lózat módot ad arra, hogy bebarangoljuk megyénket is, a szűkebb szülőföldet, me­lyet magunkénak vallunk. Ez a rövid írás megállító szándékkal mutatja be a me­gye északi területének leg­jelentősebb települését, Szeg­halmot. A megye legrégibb, a ma­gyar honfoglalás idejétől lé­tező, és a török uralom után elsőként újra települt város a sárréti táj központja. A távlati felvételen az új la­kótelep magasra törő falai mellétt eltörpülnek a módos paraszti porták épületei. A református templom műem­lék, középkori alapra 1782- ben épült. A templom mel­lett barokk homlokzatú mag­tárépületben a Sárréti Mú­zeum időszakos kiállításai kapnak helyet. Falán emlék­tábla és dombormű adja hí­rül, hogy 1724-ben itt éget­ték el Koósné Török Máriát, aki boszorkányság hírébe ke­rült. A márványrelief Mla- donyiczky Béla munkája. A Berettyó folyót csak a múlt század vízrendezései során vezették Szeghalomhoz, ahol valamikor a Sebes-Körösnek vize tekergett. Nagyon idős emberek ma is Körösnek ne­vezik, s elmondják, hogy va­laha a Körös vizét itták, mi­után megszűrték. A 47-es közút hídját 1944, október 6- án a közeledő szovjet csapa­tok hírére felrobbantották, A ma is (álló vashidat eredeti formában 1948-ban állították helyre. A folyók szabályozá­sa, utak és vasutak építése, a földmunkák óriási mun­kástömegeket mozgattak meg. Korabeli írások szerint Szeghalom kubikosait együtt emlegették a békésszentand- rási, endrődi, szegvári és szentesi társaival, mint ki­váló munkásokat. A táj ter­mészetátalakító munkálatai­ban részt vevő kubikosok emlékére 1983-ban emlék­művet emeltetett a telepü­lés tanácsa a Fáy-lakótele- pen, az azóta elhunyt Kiss 1920 között haltak hősi ha­lált különböző frontokon, ha­di kórházakban, vagy tűntek el a nagy világégés folya­mán. A Sárréti emlékművet 1970-ben Dohányos András, tervei szerint emelte Szegha­lom társadalma, míg a fel- szabadulási szobrot (a 25 éves évfordulóra) Makrisz Aga­memnon galambos nőalakját szintén a téren helyezték el. A város munkásnegyedé­ben a közeli múltban restau­rálták a 60 éves tornyos is­kolaépületet, mely valaha közművelődési célokat is szolgált. Az újtelepi prole- társág helyzetéről Féja Gé­za, Móricz Zsigmond, Szabó Pál és Csoór István írt megrendítő sorokat (megér­Pákásztanya a Lenin utcá­ban, a Sárréti Vendéglő a Szabadság téren várja a ven­dégeket, akik finom sárréti ételek között válogathatnak. A természeti látnivalók a folyók és szárázerek környé­kén, a puszta állatai, a vész- tő-mágori Csőit monostor csodálatos szabadtéri rom­kertje és pincetárlata meg­éri a fáradságot, hogy itt is eltöltsünk egy napot! Miklya Jenő Kovács Gyula szobrász mun­kájaként. A város közigazgatási köz­pontja a Szabadság tér, ahol az új városi tanács épülete áll. A dombon épült római katolikus templom, a fából készült harangtorony és a dézsmapince múlt századi hangulatot áraszt. A szép ba­rokk együttest esténként ki­világítják. Mellette a városi bíróság felújított épülete öt­ven éve épült. A Szabadság téren három emlékmű áll: aa első világháború halottai­nak emelt kétalakos szobor — Gách István munkája —, 1927-ben avatták József fő­herceg jelenlétében. A talap­zaton több mint 300 nevet örökítettek meg, akik 1914— demelnék, hogy utcanév őrizze nevüket!). Megtekintésre érdemes á Kossuth utcában a Fehér La­josról — Szeghalom jeles közéleti férfiúja — elneve­zett Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet központja. Ud­varán barokk magtárépület, gémeskút és „kormos trak­tor” emlékeztet a kisparasz­ti világra és a szövetkezeti élet kezdeti szakaszára. Pusztacsárda Halason, a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents