Békés Megyei Népújság, 1985. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-16 / 165. szám

NÉPÚJSÁG o 1985. július 16 , kedd Táborzárás Gyopárostul „Megnézném tíz év múlva...” — Űj volt nekünk ez a munka, változatosabb, mint más építőtáboroknál. Egé­szen jól belejöttünk, főleg az erdőben szerettünk dolgozni. Amikor befejeztük, jó volt látni a munkánk eredmé­nyét. Azért szívesen megnéz­ném 10 év múlva, mi lett abból, amit elkezdtünk — vélekedik Magyaródi Andrea, aki 49 diáktársával együtt Fejér megyéből érkezett Orosházára, a gyopárosi or­szágos környezetvédelmi épí­tőtáborba. A városban most először szerveztek ilyen tá­bort, s a diákok, kétszer két héten át, összesen százan, a gyopárosi parkot hozták rendbe. A tábor működésének költsége — Soós Béla városi főkertész tájékoztatása sze­rint — mintegy 250 ezer fo-, rint, s ugyanakkor a diákok által végzett munka 1—1,2 millió forintot ér. — Túl ezen, az igazi ha­szon, ha ezt a munkát to­vább tudjuk folytatni — mondja Soós Béla —». sok orosházi is figyelemmel kí­Munkában sérte a diákok munkáját, kérdezve, hogyan lesz to­vább? Nos, nagyon remé­lem, hogy Gyopárosfürdő fenntartásának és fejleszté­sének ügye elmozdul a holt­pontról. — Valóban, terveznek újabb tábort? — Az idei tapasztalatok után jövőre is. szeretnénk a Fejér megyei diákokat fo­gadni. A következő nyáron még több lelkes fiatalt vá­runk, mert az uszoda kör­nyékére is nagyon ráfér a rendezés. Az elmúlt héten befejeződött táborról még annyit, hogy a diákoknak nehéz dolga volt, ugyanis több éve gondozatlan par­kot kellett rendbe hozniuk. Szépen, jól dolgoztak és még a Március 8. tér kertépítésé­be is besegítettek. Jó véleménnyel van a fia­talokról Kulcsár Klára tá­borvezető is. — Kisebb fegyelmezetlen­ségektől eltekintve szorgal­masan dolgoztak a lányok, fiúk. Meggyőződésem, hogy a két hét után más szemmel nézik környezetüket, jobban vigyáznak rá. A síkéihez persze az is hozzájárult, hogy az illetékesek jól meg­szervezték a munkát, gon­doskodtak a feltételekről. — Gyopárosfürdötöl mi a véleménye? — Sajnos, eléggé elhanya­golt állapotban van, nincs kihasználva a gyógyvíz, és sürgősen rendbe kellerje tenni a tavat. Egyébként na­gyon kedvező adottságokkal bír a fürdőhely. Tetszik a hely a diákok­nak is, akik közül Fiat Béla, Gárdonyi Mária és Magya­ródi Andrea egyaránt úgy nyilatkozik, hogy szívesen jönne ismét Gyopárosfürdő- re. — Igaz, én már csak tu-i ristaként tudok eljönni — így a negyedikes Gárdonyi Mária —, de szeretném, ha az általunk felújított kör-, nyezet ugyanígy nézne ki, mint most. — No és ami nem tet­szett? — Munka után kevés volt a pihenőidő, egyből kezdőd­tek a programok — Andreá­nak ez a véleménye. — Tegyük hozzá' — toldja meg Mária —, hogy a prog­ramok igazán jók voltak, csak kissé zsúfoltak. No és a kaja! Ezt nem a legjob-, ban oldották meg, ugyanis az ebédlő messze van a szál­láshoz. Jól főznek, csak a tízórai kevés, mert ugye, munka közben megjön az ember étvágya. Az elmúlt hét végén zá­rult országos környezetvé­delmi tábor tehát jól sike­rült Gyopároson. Ezt az el­sőt, remélhetőleg, jövő nyá­ron újabb követi — s ha tíz év múlva erre járnak Andreáék. nem csalódnak... Itt a kánikula! Zsúfoltság a strandokon Magyar siker a matematikai diákolimpián Hazaérkeztek Finnország­ból a 26. Nemzetközi Mate­matikai Diákolimpián részt vett magyar fiatalok. A ma­gyar diákok ez alkalommal is kitűnően szerepeltek. A 38 országból érkezett 209 ver­senyző közül ketten értek el maximális pontszámot: Kós Géza (Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium) és egy román diák. Közvetlenül utánuk következett Megyesi Gábor, a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tanulója. |fl számzár titka ■ ■ ■ • A minap hiába keresten ■ a tárolóban éjszakázó kém ! pingkerékpáromon a nem i rég vásárolt biztonsági zá ; rat. Kénytelen-kelletlen ■ megállapítottam, hogy az ! — ki tudja miféle mód l szerrel — kinyitották. Ha ; sonló esetről számolt be is • merösöm, aki a békéscsa ■ bai strand előtt hagyta jár • művét, s nyugodtan úszkál i bent, biztonságban tudván ■ a kétkerekűt. Igencsak meg ■ lepődött, amikor zár nélkü ■ találta biciklijét. Gondolom ! ő is törte a fejét: ki, ho ; gyan és miért tulajdonítot ■ ta el az egyébként nem \ nagy értékű kis szerken • tyűt. Hogyan jött rá per : cek alatt a számzár titká \ ra? Erre csak egy magya ■ rázatlehet: matematikazse j niről van szó, aki gyűjtő l szenvedélyét más módot • nem tudja kielégíteni. El ■ képzelem, amint ott ül sze I müvegesen a biztonsági zá : rak tömkelegében, valami i féle magasröptű matemati • kafeladat megoldásán tör j a fejét. Mondjuk egy szé ; kinyitásának lehetséges va • riációin ... e. k ■ ® ’ ■ ■ ............................................... V égre beköszöntött a vár-, va várt jó idő. Az idén ez volt a legmelegebb hét vége, sőt a tegnapi, az év eleddig legmelegebb napja. Érthető is, hogy a strandok zsúfolt­ságig megteltek. Szombaton 27,7, vasárnap 27,9, hétfőn 30 Celsius-fok volt a hőmérsék­leti maximum. Ilyen káni­kulában nem is lehetne jobb programot kitalálni, mint a fürdőzést. Megyénk legna­gyobb strandját, Gyulát szombaton 8 ezer, vasárnap 10 ezer ember kereste fel. A pavilonoknál, büféknél hosz-. szú sorok álltak. Kisebb fennakadás volt a vendéglá­tó étterménél, de végül is mindenki ebédelhetett — legkésőbb este ... A gyümöl­csök közül elsősorban meggyet és őszibarackot le­hetett kapni. A szokottnál is több a né­met vendég az idén Gyulán, ezért napjában három-négy- szer tájékoztatják német nyelven a látogatókat a vái rosi programokról, a fürdő szolgáltatásairól. A békéscsabai strandon 2 ezer 800-an voltak vasárnap. Az ellátással nem volt gond, Vízi balesetek Az igazi nyár beálltával sokan keresnek lelüdülést a folyók, tavak vizében, a strandok me­dencéiben, és ezzel együtt saj­nos ismét megszaporodtak a vízi balesetek. Áldozataik általában a felügyelet nélkül fürdóző gyer­mindent lehetett venni, késő estig. Több külföldi csoport .is felkereste a hűsítő me­dencéket. Nagyszénáson is ez volt az idei legforgalmasabb hét vé­ge. Zsúfolásig megteltek a medencék. Az igényeket ki tudták elégíteni, semmiből sem volt hiány. A hazaiakon kívül sok jugoszláv és né­met vendég is ellátogatott a fürdőbe. A tótkomlósi strandon 800 —900 Vendéget számláltak. Itt sajnos, csak egy büfé van, így hosszú sor állt előtte. Sok esehs^lovák és jugoszláv nyaraló is felkereste a káni­kulában felfrissülést nyújtó medencéket. A gyomaendrődi fürdőben az idén még nem voltak annyian, mint vasárnap. A két büfé nehezen tudta a kétezer vendéget ellátni. A hét végén tehát egy gombostűt sem lehetett vol­na elejteni a strandokon. A megye minden fürdőjében telt ház volt. Ez volt az idén az első igazi nyári hét vége, de reméljük, nem az utolsó. B. G. mekek, az úszni nem tudók, és a nyílt vizek természetét nem ismerők közül kerülnek ki. ■ A hét végén az ország terüle­tén összesen nyolcán vesztették életüket fürdőzés közben. Köz­tük ismét két gyermek is volt. A strand vizébe fulladt Déva- ványán Szabó Ferenc, 36 éves gépkocsivezető, helyi lakos. Több más felnőtt folyóban vagy tóban fürdőzve veszítette életét. Világsztárok Debrecenben Július 18-tól 21-ig tart az idei Debreceni Dzsessznapok. A csütörtök esti nyitóhang­verseny a művelődési köz­pontban lesz, a további kon­certek itt, a Bartók-terem- ben, a szabadtéri színpadon és a sportcsarnokban lesznek. A négynapos rendezvényen a magyar dzsessz jelesei mellett fellépnek együtte­sek és szólisták az NDK-ból. Bulgáriából, Lengyelország­ból, Csehszlovákiából, Ang­liából, Finnországból, és az NSZK-ból. Az idei dzsessz­napok koncertjei közül nagy érdeklődés várja Josef Za- winul, Geoff Warren együt­tese, a Shankar—Garbarek Group, valamint Larry Co­ryell fellépését. Vakáció Orosházán Az orosházi Petőfi Sán­dor Művelődési Központ­ban nyáron sem áll meg az élet, a folyosón kiállított gyerrpekrajzok jS erről ta­núskodnak. Ilyenkor kerül sor a Gyopárosfürdőn meg­rendezett számítógépes, an­gol- és képzőművésztáborok­ra; a legkisebbek pedig ját­szótéri filmvetítéseken ve­hetnek részt. Sok szülő problémája, hogy a nyári szünidő alatt nem tud felügyelni gyerme­kére. Ezen a gondon pró­bál segíteni az a kezdemé­nyezés, melynek keretében a 8—12 éves diákok közös ki­rándulásra mehetnek. A művelődési központ színháztermében. gyakran tartanak nóta- és operett­estet, zsínházi előadást. Ami még hátra van, az az au­gusztusi program; ekkor ke­rül sor a Markos—Nádas humorista kettős műsorára és az Akácos út című zenei estre. A Petőfi Művelődési Köz­pontban dolgozók nyári munkája persze nemcsak ebből áll. Ilyenkor készülnek fel az őszi, télj és tavaszi szezonra. Nyolc előadásos felnőtt- és hat előadásos gyermekszínház-bérletet árulnak. A darabokat a Bé­kés Megyei Jókai Színház, a Népszínház és a Szegedi Nemzeti Színház műsorából választják ki. A komoly ze­ne kedvelői az Országos Filharmónia szervezésében látogathatják a koncerteket. A nagytermi rendezvénye­ken kívül kiscsoportos fog­lalkozásokat is indítanak minden évben. Működik itt számítógépes és nyelvi tan­folyam, nők és magányosok klubja, de kertbarátok és díszítőművészek köre is. G. E. Gyulai nyár ’85 In memóriám Öze Lajos ... Kegyeletes ünnepséget rendeztek vasárnap este Gyulán a Várszínház művészei és a közön­ség. Gyertyagyújtással adóztak a nemrégiben elhunyt kiváló színművész, Öze Lajos emlékének. Hangfelvételről hallották a művész hangját és a résztvevők, több mint százan égő gyer­tyát helyeztek el a művész legutolsó színdarabban használt jelmezei és kedvenc széke köré Az előzetesen meghirdetett július 14. helyett 17-én, holnap adja elő Gyulán a Várfürdőben a Grópius-társulat Benedek Elek; Tübbsincs királyfi című mesejátékát, Katona Imre ren­dezésében. Képünkön a próba egyik jelenete Darvas Iván rendezi a Várszínházban Gosztonyi János A festett király című tragikomédiáját. Az ősbemutató július 20-án lesz. Képünk az egyik próbán készült, az előtérben Fonyó István, aki a Dóczi Jánost alakítja x Béla Ottó felvételei Számítógép a csanádapácai gyerekeknek „A Petőfi Sándor Szocia­lista Brigád felhívja a köz­ségben működő brigádokat, gazdálkodó egységeket, tö­megszervezeteket, mozgal­makat, hogy csatlakozzanak akciónkhoz, közös erővel, összefogással adjunk számí­tógépet az általános iskolá­nak ... Brigádunk 5 ezer fo­rintot ajánlott fel a cél ér­dekében ... Ügy érezzük, nagy problémát oldanánk így meg közösen, a csa­nádapácai gyerekek, gyerme­keink — ha lenne számító­gépe az iskolának — már itt a padokban, az általános is­kolai oktatás keretében meg­ismerkednének a számítás- technikával, a számítógép kezelésével, alapvető isme­reteket szereznének a ké­sőbbi középfokú tanulmá­nyaikhoz ... Már nem úgy állna előttük a számítástech­nika tantárgy, mint félelme­tes, számukra ismeretlen tu­domány ...” A csanádapácai Széchenyi Tsz tehergépkocsi-javító mű­helyében dolgozó Petőfi Sán­dor Szocialista Brigád tette közzé az idén májusban a felhívást, amelyből ez az idézet való. A kérés nem ta­lált süket fülekre. Sorra je­lentkeztek munkahelyi kol­lektívák, szocialista brigá­dok és magánszemélyek egy­aránt, a „számítógépet az ál­talános iskolának” közismert akció lett a faluban. A befi­zetési lista gyorsan gyarapo­dott, a Petőfi brigád után je­lentkezett a Kun Béla, az­után a Rákóczi Ferenc Szo­cialista Brigád, negyedikként fizette be felajánlását Paul- csik Mihály hűtőgépszerelő, majd Németh János magán- fuvarozó, aztán az áfész- ABC Petőfi brigádja, és a sort hosszan lehetne folytat­ni, hiszen június végéig 48 helyről érkezett — összesen 682 személytől — kisebb- nagyobb összeg, együttesen pontosan 60 ezer 10 forint. A pénz tehát már együtt van, egy takarékbetétkönyv­ben vár sorsára, vagyis ar­ra, hogy a negyedik negyed­évre ígért HT—1080 Z típusú számítógép megérkezik a bu­dapesti Híradástechnikai Szövetkezettől, a tartozékok­kal együtt. S menet közben megoldódott még az iskola ivóvízgondja is. Az történt ugyanis, hogy az akció az iskolára irányította a figyel­met, s egyúttal érvek é$ el­lenérvek hangzottak el, volt aki úgy vélekedett, hogy in­kább az alapvető felszerelé­seket kellene rendbe tenni, székekre, padokra lenne szükség, ki kell ’•cserélni a térképeket, tovább kellene szervezni a tornaterem épí­tését. így került szóba az is, hogy nincs egészséges ivó­víz. kutat kellene fúratni. Nos, a Széchenyi Tsz Gaga­rin és Május 1. brigádja fel­ajánlotta, hogy új kutat fúr az iskolának. Az 1985—86-os tanévben tehát a csanádapácai kisdiá­kok is megismerkedhetnek és megbarátkozhatnak a számí­tógéppel és számítástechni­kával, amelyre, való igaz, egyre égetőbb szükségük van a holnap középiskolásainak. T. I.

Next

/
Thumbnails
Contents