Békés Megyei Népújság, 1985. június (40. évfolyam, 127-150. szám)
1985-06-14 / 138. szám
1985. június 14., péntek NÉPÚJSÁG Olof Palme csütörtöki programja Magyar—svéd hivatalos tárgyalások kezdődtek a Parlamentben. A képen balról a Lázár György vezette magyar, jobbról az Olof Palme vezette svéd tárgyalócsoport (Telefotó) (Folytatás az 1. oldalról) Larsson, P-ierre Schori és Kari Vidar Hellners. A csütörtöki program során a svéd kormányfő kíséretében érkezett személyiségek magyar partnereikkel tárgyaltak. Veress Péter külkereskedelmi miniszter hivatalában ' fogadta Garl-Johan Aaberget. Az eszmecserén értékelték a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat, megállapítva, hogy eddigi eredményei pozitívak. A megbeszélésen kifejezésre jutott, hogy a magyar vállalatok nagy érdeklődést tanúsítanak a svéd cégekkel lehetséges együttműködés iránt — különösen a gépipar területén —, s szorgalmazzák vegyes vállalatok alapítását is. Svéd építővállalatok pedig szívesen Vennének részt különböző magyarországi beruházások kivitelezésében. Bányász Rezső Ulf Larssonnal a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalában folytatott megbeszélést a két ország sajtó- kapcsolatairól. Az Ipari Minisztériumban Czipper Gyula miniszterhelyettes és Carl-Johan Aaberg találkozóján megállapították, hogy különösen a kohászat, a biotechnika és az energetika területén van lehetőség a kontaktusok 'fejlesztésére. Este Lázár György és felesége díszvacsorát adott Olof Palme és felesége tiszteletére az Országház vadásztermében. A szívélyes légkörű vacsorán a két kormányfő pohárköszöntőt mondott. Egy indiai Amerikában Radzsiv Gapdhi világpolitikai bemutatkozásának második felvonása zajlik ezekben a napokban. Az indiai kormányfő, aki néhány éve még messze volt a politikától, most a nemzetközi porond kellős közepén áll — mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy pár hét alatt mindkét nagy, a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetőjével tanácskozott. Most éppen Reagannel. A nemzetközi fellépés első felvonása — mint emlékezetes — kiválóan sikerült: Moszkvában tapasztalt, széles látókörű és határozott világpolitikusnak mutatkozott a viszonylag fiatal miniszterelnök, ak, országa régen felismert érdekeinek megfelelően a szovjet—indiai kapcsolatok változatlansága mellett tette le a garast. A második felvonás, most Washingtonban, nyilvánvalóan nem lehet ilyen felhőtlen. Amennyire hagyományos a jó, egyetértő és szívélyes viszony Moszkva és Üj-Delhi között, annyira tudott az is, hogy az amerikai—indiai kapcsolatokban sok a probléma. India szempontjából ezek között a legelső a „pakisztáni kapcsolat”. Köztudott a két szomszéd ország évtizedes viszálykodása, amelyet több háború ;s mélyített az elmúlt negyven esztendőben, amióta az egykori angol gyarmaton létrejött a két független állam, a hatalmas és hindu többségű India, és a jóval kisebb, de azért Ázsiában ugyancsak nem jelentéktelen szerepű, nagyrészt mohamedán lakosságú Pakisztán. Pakisztán vezetői túlságosan is sokszor mondták már el, hogy országuk legnagyobb elelnfelének in- diát tartják. Új-Delhiben az elmúlt években növekvő aggodalommal láthatták a pakisztáni fegyverkezés gyors ütemét. Azt pedig nemcsak India, hanem az egész világ tudja, hogy a pakisztáni fegyver- szaporítás mecénása az Egyesült Allámok. Washington persze azt állítja, hogy nem India ellen segíti a pakisztáni katonaj rendszert, s ezt szinte folyamatosan magyarázza is Delhinek. Indiában mégis határozott a véAz Egyesült Államokban tárgyal Radzsiv Gandhi indiai kormányfő. Megbeszélést folytatott Reagan elnökkel is (Telefotó) lemeny, hogy a pakisztáni hadsereg izmosodása elsősorban őket fenyegeti, s nagyon aggasztónak tartják Iszlámábád makacs munkálkodását az atomfegyver megszerzésére. Mindez súlyos probléma volt nyilván a Radzsiv Gandhi és washingtoni vendéglátói közötti megbeszéléseken. Ahogy az is, hogy a térség gondjait egészen másként értékelik a két fővárosban — kezdve az afganisztáni problémáktól az Indiaióceán ügyéig, nem beszélve olyan átfogó világpolitikai kérdésekről, mint az el nem kötelezettek helyzete és magatartása, avagy a nemzetközi gazdasági világrend tárnája. S még ehhez jön néhány belső indiai probléma (például a szikhek lázadozá- sa), amely mögött Indiában amerikai gerjesztőket is gyanítanak. Nem vitás hát, hogy Gandhi tárgyalásai nem lehettek könnyűek az amerikai fővárosban, viszont tény, hogy annál fontosabbak. A két nagy ország kapcsolatainak esetleges javulása nemzetközi horderejű fejlemény lenne, amj egy sor súlyps világpolitikai ügyre komoly hatást gyakorolhatna. A sok vitás kérdés miatt azonban gyors változásra a mostarti tanácskozás után sem számíthatunk. Avar Károly Befejeződtek a magyar—olasz tárgyalások Elutazott hazánkból Arnaldo Forlani Csütörtökön elutazott Budapestről Arnaldo Forlani, az Olasz Köztársaság miniszterelnök-helyettese, aki Marjai. Józsefnek, a Minisztertanács elnökhelyettesének meghívására június 11. és 13. között hivatalos látogatást tett hazánkban. Marja, József és Arnaldo Forlani tájékoztatták egymást a két ország belső helyzetéről és terveiről. Véleménycserét folytattak a nemzetközi politika, a "világgazdaság és g nemzetközi pénzügyi kapcsolatok kérdéseiről. Kicserélték nézeteiket a nemzetközi viszonyok javítása érdekében szükségesnek tartott lépésekről. Érintették a Magyarország és Olaszország, valamint az európai országok közötti együttműködés helyzetét. Megállapították, hogy jóllehet Magyarország és Olaszország eltérő társadalmi berendezkedésű, különböző szövetségi rendszerhez, más-más gazdasági integrációhoz tartozik, az élet minden területén növekszik a kapcsolatok fejlesztésének szükséglete. A két kormány kifejezte az e fejlesztésben való érdekeltségét; folytatja az egymás közötti folyamatos érintkezés, eszmecsere utóbbi években kialakított gyakorlatát, és a rendelkezésre álló eszközökkel támogatja a konkrét kapcsolatok erősítését a politikai szférában," a gazdaságban, a kultúrában, a tudományban és az állampolgárok közötti érintkezésben. Itt-tartózkodása során Arnaldo Forlanit fogadta Kádár János, az MSZMP főtitkára és Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Az olasz miniszterelnök-helyettes találkozott Várkonyi Péter külügyminiszterrel, Kö- peczi Béla művelődési miniszterrel és Pozsgay Imrével, a Hazafias Népfront főtitkárával. Arnaldo Forlani magyar- országi programja során részt vett az olasz kulturális és gazdasági napok rendezvényein. Ellátogatott Esztergomba, ahol találkozott Lékai László bíborossal. Arnaldo Forlanit elutazásakor a Ferihegyi repülőtéren Marjai József búcsúztatta. Jelen volt Emilio Paolo Bassi, budapesti olasz nagykövet is. Eszmecsere a atomsorompóról A Magyar ENSZ Társaság leszerelési munkacsoportja csütörtökön ülést tartott. Meghívott szakértők részvételével eszmecserét folytattak arról, hogy 15 éve van érvényben a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását .szolgáló nemzetközi szerződés, amelynek aláírói arra vállaltak kötelezettséget, hogy nem engednek át más országoknak, illetve nem fogadnak el más államtól nukleáris fegyvereket, illetve ezek előállításához szükséges ismereteket, anyagokat és eszközöket. A nagy jelentőségű megállapodáshoz eddig 129 ország csatlakozott. A részt vevő országok kormányainak képviselői az idén augusztus—szeptemberben értekezletet . tartanak Genfben, amelyen megvizsgálják a szerződés működését, hatékonyságát és további érvényesítésének kérdéseit. Újabb amerikai segély a nicaraguai ellenforradalmároknak Az amerikai képviselőház szerdán 248 szavazattal, 184 ellenében elfogadta a republikánusoknak azt a javaslatát, hogy az Egyesült Államok nyújtson 27 millió dolláros „humanitárius” segélyt a nicaraguai ellenforradalmároknak. Egyúttal 232— 196 arányban megszavazták annak a tavalyi tilalomnak a feloldását isi, amelynek értelmében Washington nem nyújthat katonai segítséget a forradalmi rendszer ellen harcoló erőknek. A szavazás eredményét megfigyelők Reagan elnök győzelmeként értékelik a demokrata többségű képviselőházban. Hat héttel ezelőtt ugyanis a testület elvetette a nicaraguai kormány ellen harcoló ellenforradalmároknak szánt segélyre tett javaslatot. Az ENSZ Namíbia Tanácsának ülésén New Yorkban tartózkodó Miguel d’Escoto nicaraguai külügyminiszter a Contadora-csoport .arcul- csapásának nevezte a szavazást. Kijelentette: a képviselőház „a halálra, a pusztításra és a szenvedésre szavazott”, a döntéssel Washington megsérti a- nemzetközi jog normáit, és aZ ENSZ alapokmányát. Nicaragua washingtoni nagykövetsége a közép-amerikai rendezést célzó újabb akadálynak minősítette a képviselőház döntését. A managuai rádió szerdán, adását megszakítva jelentette be a képviselőházi szavazás eredményét, s úgy kommentálta a döntést, hogy az újabb gyilkosságokkal és szenvedésekkel fenyegeti a nicaraguai népet. Nicaragua szerdán, még a képviselőházi szavazás előtt, újólag felajánlotta, hogy a sandinista kormány hajlandó tűzszünetet kötni az ellenforradalmárokkal, ha Washington felfüggeszti támogatásukat. Ortega már hétfőn bejelentette: a sandinista kormány kész a három éve bevezetett rendkívüli állapot és a sajtócenzúra feloldására is, ha az Egyesült Államok lemond az ellenforradalmárok további segélyezéséről, és felújítja a kétoldalú tárgyalásokat Nicaraguával. * * * Három nicaraguai ellen- forradalmi szervezet, a Nicaraguai Demokratikus Mozgalom, a Nicaraguai Demokratikus Erő (FDN) és a Nicaraguai Demokratikus Koordináció (CDN) vezetői szerdán San Salvadorban bejelentették, hogy Nicaraguai Ellenzéki Ünió (UNO) néven közös szervezetet hoznak létre. Kormányválság Portugáliában Megkapta a „búcsúleveleket’* csütörtökön Mario Soares, a portugál kormány szocialista párti elnöke. A koalíció egy héttel ezelőtti felbomlása nyomán a szociáldemokrata miniszterek hivatalosan is otthagyták bársonyszékeiket. Ezzel olyan kormány- válságot hoztak létre, amely szertefoszlana a politikájában egyre jobbra tolódott Soares hatalmi reményeit. Hiszen a kormányfő arról álmodott, hogy — egy erős kabinet biztos hátterével — sikerrel indulhat az év végén esedékes köztársasági elnöki választáson. Most, egy csonka kabinet élén, Eanes államelnöktől várja sorsa jobbrafordulását, hogy megbízza-e az államfő a további ifor- mányzással, vagy a parlament feloszlatásával oldja meg a válságot, és új választásokat ír ki. hírek hírek hírek MA: VAZUL NAPJA A Nap kél 4.46 — nyugszik 20.43 órakor A Hold kél 2.30 — nyugszik 16.49 órakor ÉVFORDULÓ Kilencven évvel ezelőtt, 1895. június 14-én született, és fiatalon, 35 éves korában halt meg Jósé Carlos Ma- riátegui perui nyomdász, újságíró, szociológus, hazája kommunista mozgalmának kiemelkedő személyisége. — AZ ÜTTÖRÖSZÖVETSÉG Békés Megyei Elnöksége június 18-án , Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőházban tartja csapatvezíető-, kisdobosve' zetőképzés-felelősök megyei felkészítését. Itt a fő téma: az 1985—86-os úttörőév irányelvei, feladatai, továbbá az Oktatási Törvény. — „KI NYER MA?” — BÉKÉSEN. Békésen, a zenei napok előrendezvényeként június 21-én, pénteken a művelődési központ klubjából jelentkezik a rádió zenei játéka, a „Ki nyer ma?”. A rádióműsorról — a „Ki nyer ma?” történetében először — felvételt készít a televízió Szegedi Körzeti Stúdiója. — A MEZÖHEGYESI Mező- gazdasági Kombinát cukorgyárában június 14—16-án rendezik meg a cukoripari fiatalok XII. országos találkozóját. A találkozó fő programja a június 15-i szakmai-politikai vetélkedő. — HATÁRSZEMLE. A hagyományos határszemlét a szarvasi körzetben június 14- én, ma tartja a Békés megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetsége. A szemle a kardosi Egyetértés Tsz- ben kezdődik, s a gyoma- endrődi Lenin Tsz-ben zárul: — DIPLOMAÁTADÖ ÜNNEPÉLY. A Szarvasi Óvónőképző Intézet június 15-én, szombaton délelőtt tartja a diplomaátadó ünnepélyét. Az intézeti tanácsülés — ahol a végzősök átveszik oklevelü-, két — a nappali tagozatos hallgatók számára délelőtt 9, a levelezős hallgatók számára pedig 11 órakor kezdődik a Vajda Péter Művelődési Központ nagytermében. — TERMÉSZETBARÁT HÍREK. A Budapesti Természetbarát Szövetség, a Hazafias Népfront és a Balassa Bálint Múzeum augusztus 8 —14. között régészeti tábort szervez természetbarátok részére. A résztvevők délelőttönként ásatásokon dolgoznak, délutánonként pedig régészeti szakelőadásokat hallhatnak, vagy részt vehetnek kisebb helyi túrákon is. A táborozásra június 20-ig lehet jelentkezni a Budapesti Természetbarát Szövetségben. — SZÖVETKEZETI DALOS- TALÁLKOZÖ. Június 15— 16-án Szolnok megyében rendezik meg az országos szövetkezeti dalostalálkozót. A több mint 80 együttes tavasszal Nagykállón, Kecskeméten, Tamásiban és Tatán területi bemutatókon vett részt, s a legjobb 20 kapott meghívást az országos seregszemlére. — RENDŐRSÉGI HÍR. Közlekedési baleset. Csütörtökön a kora reggeli órákban Békésen, a Szabó Dezső utca 40. számú ház kapubejárójáról körültekintés nélkül kanyarodott ki az úttestre személygépkocsijával Ilyés Sándor, 44 éves békési lakos, így hirtelen irányváltoztatásra kényszerítette a motorkerékpárjával szabályosan közlekedő Hegyesi Imre, 29 éves békési lakost, aki felborult. A baleset során a motorkerékpár vezetője súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. HIrügyéletünk .. ... telefonszáma: £,/móOU Borult idő Várható időjárás nia estig: északon több, délen kevesebb felhő valószínű. Szórványosan kell számítani esőre, záporra. A délnyugati, nyugati szél időnként megélénkül. Folytatódik az évszakhoz képest hűvös idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet északon 18, délen 23 fok körül alakul. Távolabbi kilátások szombattól keddig: a hét végén változékony marad az idő. Időnként befelhösödik az ég, kisebb esők, záporok is kialakulhatnak, és csak rövid időközökre süt ki a nap. A jövő hét elején több lesz a napsütés, viszont szeles lesz az idő. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 8, 13 fok között várható, majd kissé csökken. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 23 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Elhunvt Károlyi Mihályné Szerdán Franciaországban szívműködés-elégtelenség következtében, 93 éves korában elhunyt Károlyi Mihályné. Temetéséről később intézkednek. Mint a francia fővárosban csütörtökön ismeretessé vált. Károlyi Mihályné, az őszirózsás forradalom volt köztársasági elnökének, Károlyi Mihálynak az özvegye szerdán a dél-franciaországi An- tibes-ban hunyt el. Június 6- án szállították kórházba, ahol az intenzív osztályon ápolták. Június 12-én az orvosok minden erőfeszítése ellenére szívműködés-elégtelenség lépett fel. Károlyi Mihályné az Antibes-hez közeli Vance- . ban lakott, s az utóbbi időben már sokat betegeskedett. — STÚDIÓS VIZSGAELÖ- ELÖADÁS lesz Békéscsabán, a Jókai Színházban június 19-én, szerdán délután 5 órai kezdettel. A színház külső stúdiósai, tizenketten, két részből álló műsorban mutatkoznak be. — SZARVASON június 14- én, este 8 órakor az ezüstszőlői klubházban táncest lesz Magyar Lajos és zenekara közreműködésével. — MÁV-KÖZLEMÉNY. A MÄV Békéscsabai Körzeti Uzemfőnök- ségének tájékoztatása szerint június 25-ig nem közlekednek egyes személyszállító vonatok a Budapest, Keleti pályaudvar— Szolnok—Békéscsaba vonalon a 120A és a 120 számú menetrendi mezőkben. Az ok: Szajol és Ti- szatenyő között pályafelújítási munkálatokat végeznek 1985. június 10-től június 25-ig. így nem közlekedik a Budapest, Keleti pu.-ról a hét utolsó munkanapján (pénteken) 17 óra 55 perckor induló, és Békéscsabáig közlekedő 1738. számú gyorsvonat, a Budapest, Keleti pályaudvarról szabadnapon (szombaton) 7.10 órakor induló és Békéscsabáig közlekedő 1732. számú gyorsvonat, valamint a Békéscsabáról a hét első munkanapját megelőző napon (vasárnap) 18.1G órakor induló és a Keleti pályaudvarig közlekedő 1731. számú gyorsvonat. A fel nem sorolt személyszállító vonatok a korlátozás idején is a hivatalos menetrend szerint közlekednek, de ezeknél a vonatoknál is előfordulhatnak 5—10 perces késések. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI ÉRVÉNYBEN: 1985. JŰNIUS 14-ÉN Devizanem vételi közép eladási árf. 10C 1 egységre Ft-ban Angol font 6428,45 6434,88 6441,31 Ausztrál dollár 3392,54 3395,94 3399,34 Belga frank 81,61 81,69 81,77 Dán korona 458,68 459,14 459,60 Finn márka 793,26 794,05 794,84 Francia frank 539,84 540,38 540,92 Holland forint 1459,78 1461,24 1462,70 Japán yen (1000) 203,92 204,12 204,32 Kanadai dollár 3718,72 3722,44 3726,16 Kuvaiti dinár 16 794,93 16 811,74 16 828,55 Norvég korona 572,77 573,34 573,91 NSZK márka 1645,05 1646,70 1648,35 Olasz lira (1000) 25,87 25,90 25,93 Osztrák schilling 234,10 234,33 234,56 Portugál escudo 29,11 29,14 29,17 Spanyol peseta 28,96 28,99 29,02 Svájci frank 1953,55 1955,51 1957,47 Svéd korona 570,27 570,84 571,41 Tr. és cl. rubel 2597,40 2600,00 2602,60 USA dollár 5093,90 5099,00 5104,10 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1985. június 4-i közlésnek megfelelően vannak érvényben.