Békés Megyei Népújság, 1985. június (40. évfolyam, 127-150. szám)
1985-06-13 / 137. szám
0 1985. június 13., csütörtök Gyorsmérleg az NB l-röl NÉPÚJSÁG Sülé István: „a végén mindenki a helyére került!” táplálni. Itt is csak azt mondhatom, helyt akartunk állni. O Mi valósult meg az elképzelésekből? A téli szünetben kellett-e módosítani az eredeti terveken, ha igen, mi Indokolta ezt? — A legfontosabb célt elértük, olyannyira, hogy erkölcsi kötelezettségünknek is eleget tettünk. Azt értem ezalatt, hogy igazoltuk: helyes volt az MLSZ adminisztratív intézkedése, amikor „feljuttatott” bennünket, hiszen az NB Il-es bajnok Egert négy ponttal előztük meg az NB I-ben, S mindkétszel' legyőztük a Debrecent is. A bajnoki szereplés nagyszerű siker, ilyen előkelő helyezést még nem foglaltunk el soha. Az MNK-ra és a KK-ra így kevesebb erőnk maradt, de úgy gondolom, a nemzetközi kupában a sok-sok tapasztalat mellett volt egy- epy szép felvillanásunk is. Mivel télen 12 pontunk volt, nem módosíthattuk nagyon terveinket. Szorosan ide tartozik viszont: jólesett, amikor a nehéz helyzetben a klub és a szakosztály vezetése bízott bennem, s ezzel lehetőség nyílt a > bizonyításra! O Az anyagi feltételeiket és a játékosállományt figyelembe véve, tükrözi-e a G. helyezés a tényleges erőviszonyokat? — Nehéz kérdés. Ez a sportág is ráérhető, néha millimétereken, másodperceken, egy lecsúszott labdán múlik, hogy egy csapat.- 3-4 hellyel előbb, vagy hátrább végez. Lehettünk volna akár ötödikek is, ha a Videoton legyőzi a Vasast, igaz, más szemszögből nézve viszont tizenkettedikek. Ügy érzem, a végén mindenki a helyére került a tabellán, s mindenki eldörttheti — rászolgált-e erre vagy sémi Anyagi körülményeink megfelelőek, főleg ha a velünk hasonló szakosztályokat nézzük. Mellesleg jelentős szakosztályi bevételünk van, a futballt továbbra is nagyon szeretik a Viharsarokban. O Hogyan telik el az idő augusztus 10-ig, a bajnoki rajtig a szakosztály háza táján? — Most mindenki három hét szabadságra ment, július 1-én kezdjük a felkészülést itthon, majd a hónap második felében Zakopáné- ba, magaslati edzőtáborba utazunk. Július 29. és augusztus 2. között Besztercebányán egy hagyományos tornán veszünk részt, ahol a CSZKA Moszkva, a Banska Bistrica és egy harmadik, még nem ismert ellenfél indul. F. I. A Videoton elleni hazai 0—0-ás rangadón Pásztor és Stei gerwald (hátrább) harcol a sötét mezes fehérváriakkal Vasárnap legördült a függöny a labdarúgó NB I színpadán, legalábbis ami az 1984 85. évi bajnokságot illeti. Még azon melegében arra kértük Sülé Istvánt, a Békéscsabai Előre Spartacus vezető edzőjét, készítsünk gyorsmérleget a nagyon kellemes meglepetésre 6. helyen végzett csapat egész évadbeli teljesítményéről, no és néhány olyan kérdésre is választ kértünk, amelyek — ha nem is szorosan — hozzátartoztak a futballévad- hoz. O Javult-e véleménye szerint a bajnokság színvonala az elmúlt Idényben? Milyen célkitűzésekkel vágott neki az 1984—85-ös bajnokságnak? — Sokan elmondták már előttem is a véleményüket, nyilatkoztak a jóval tekintélyesebb szakemberek is. Ugyanazt mondhatom el, mint ők: egyértelműen előbbrelépésnek lehettünk tanúi. Tulajdonképpen az Eger Honvéd, elleni vereségéig hat csapat számolgatta, hogy kieshet, vagy sem, köztük mi is. Elég régen volt ilyen éles a bajnoki versengés, főként a hátsó régiókban. Nagy kérdés, mi lett volna, ha a szegediek nem szakadnak le ennyire őszszel? A Honvéd a vezető hármasból is magasan kiemelkedett. A bajnokságban a tisztességes helytállás volt Sülé István vezető edző a célunk, konkrétabban a 10—14. hely megszerzése. Ezt mindenki elérhetőnek tartotta, bár sokan mondták: több van a csapatunkban. Magam is így láttam, és ezért belső mércém szerint 33 pontot terveztem, hazai pályán 24-et, idegenben 9-et. Az MNK-ban, sajnos, elmaradtunk a korábbi évek jó szereplésétől, hamar, már a 16 közé jutáskor elvéreztünk. A KK-szerepléssel régi vágyunk teljesült. Terveink közt eleve nem lehetett kupagyőzelmi reményeket Bz erőszakhullám ellen Amszterdamban hét nyugat-európai ország sportminiszterei megbeszélést tartottak, amelynek témája új, szigorú intézkedésrendszer kidolgozása volt a labdarúgó-stadiopokban elhatalmasodott erőszakhulláin megfékezésére. A találkozót Joop Van der Reijden holland' miniszter felhívására tartották. — Csakis nemzetközi összefogás oldhatja meg azt a siralmas helyzetet, amelynek legkirívóbb esete a május 29-i brüsszeli tragédia volt — mondta Neil MacFarlane brit sportminiszter. — Az intézkedéseket nemcsak a labdarúgó-szövetségek, hanem a kormányok szintjén is meg kell tenni. Gaetano Adinolfi olasz miniszter részletezte a szerinte szükséges rendszabályokat. Ezek értelmében meg kell oldani a rivális szurkolótáborok elkülönítését, az alkoholárusítás korlátozását, a helyes jegyelosztást, valamint a kielégítő rendőri készültséget. — A ma társadalmában az erőszak általános, nemcsak Nagy- Britanniára korlátozódó gond — mondta Adinolfi. — Drákói szigorral keli beavatkozniuk az illetékeseknek a közrend, a közbiztonság védelme érdekében. Néhány hozzászóló egyenesen odáig'ment, hogy a szurkolók alkoholszondázásának bevezetését követelte, mások pedig a stadionok bejáratánál felállított szögesdrótakadályokban látják a megoldást. Mindenesetre a miniszterek úgy döntöttek, hogy az ügyet ^az Európa Tanács június 25—26-i, soron következő ülése elé viszik. Labdarúgás Bcs. Előre Sp.—D. Kinizsi 6—0 (2—0). NB-s serdülőmérkőzés. Debrecen, 200 néző. V: Czapp. Békéscsaba: Oláh — Kiss, Bán- fi, Szűcs, Such, Kövesi, Papp, Botyánszki, Miklya, Belvon, Képíró (Kasik>. Edző: Szombati György. Jelentős technikai és erőnléti fölényben játszott a csabai csapat Jó: Szűcs, Miklya, Kasik. Tenisztanfolyam A Gyulai Testnevelési és Sportosztály és a Lendület SE közös tenisztanfolyamot szervez az egyesület utánpótlása biztosítására. Az érdeklődők a nyári több tumusos tanfolyamokról a városi sportosztályon kaphatnak bővebb felvilágosítást. Amikor reggel pirkadni kéz- dett, a szervezők bizony kicsit szomorúan kémlelték az eget: csak legalább ne essen! Sajnos, ha nem is esett, a borús vasárnap kissé rosszkor jött a második alkalommal szervezett Békés megyei Népszava-futás meghirdetőinek, de — mint képeink is bizonyítják — panaszra nincs különösebb ok. Igaz, lehettek volna többen is, de akik ott voltak, vagy 330-en, ráadásul akik futottak is (mintegy 150- en), igazán nem bánták, hogy sportjellegű matinét terveztek erre a szabadnapra. Előbb a családok tették meg körüket, aztán jöttek a nők, majd a férfiak. A családok közt a tavalyi 3. helyezett Ugrai család ért elsőnek a célba, s pihenhetnek két hetet Bükfürdőn, az SZMT költségén. Az utánuk következő Steigerwaldék a balatoni Ezüstparton idézhetik fel a verseny legizgalmasabb pillanatait. A női mezőnyben a 13 éves Kertes' Gabriella lett az első. A gyulai kislány Bulgáriában nyaralhat — véletlenül értesült a Népszava-futónapról ... A férfiaknál duplázott a tavalyi győztes, mellesleg ő is Bulgáriában vehet részt amatőr versenyen. Végül a legjobb szakmunkástanulók is szép jutalmat kaptak — diákbeutalót. Aki nem futott, tapsolhatott a Rábai együttes remek táncosainak, a lakótelepi karatések bemutatójának és egy helyszíni önként jelentkezőnek, aki nagy tapsot aratott dzsessz-balett műsorával. A futóverseny legjobbjai. Családok: Ugrai család (Békéscsaba), 2. Steigerwald család (Békéscsaba), 3. Arató család (Gyula). Nők: 1. Kertes Gabriella (Gyula), 2. Bajkál Gyöngyi (Elek), 3. Jastyur Mária (Békéscsaba). Férfiak: 1. Nyári István (Med- gyesegyháza), 2. Adorján László (Mezőhegyes), 3. Dobi Sándor (Békés). Szakmunkástanulók: 7 Földesi Ferenc (611. Sz. Szakmunkásképző Intézet, Békéscsaba) és Kiss Mónia (Bcs. Gyors- és Gépíróiskola, Békéscsaba). Fotó: Fazekas László SPORT SPORT SPORT SPORT Népszava-futás ’85 BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 21-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.