Békés Megyei Népújság, 1985. június (40. évfolyam, 127-150. szám)
1985-06-07 / 132. szám
©1985. június 7.. péntek K4Í SZERKESSZEN VELÜNK! Nyugdíjasok kommunista műszakja A közelmúltban az egyik vasárnapon korán reggel benépesült a Gyulai Harisnyagyár Zrínyi téri telepe. Igaz, hogy lassúbb tempóban, de nagy lelkesedéssel a nyugdí- jusklub tagjai érkeztek kommunista műszakba. A telep vezetője virággal, kávéval, jó szóval fogadta az idős embereket. akik minden újonnan érkezőt kitörő örömmel üdvözöltek. örültek egymásnak, s annak, hogy segíthetnek a gyárnak, és a nyug- díjasklubnak. A jó hangulatú kommunista műszak után kissé fáradtan, de azzal az ígérettel köszöntek el egymástól és a teleptől, hogy „újra .jövünk”. Rozsos A minis né. Gyula, harisnyagyár Tapasztalatcsere — jó tapasztalatokkal Salgótarján város általános iskolai igazgatói, irányító tanácsi szakemberei május második felében háromnapos pedagógiai tapasztalat- cserén vettek részt Békéscsabán. Három alsó fokú oktatási-nevelési intézményben tettünk látogatást. Az eseménydús három nap sok- sok élményt, ötletet tanulságot jelentet) minden résztvevő számára. A vendéglátók gazdag, koncepciójú vezetési elképzelésekből, eredményekből. a sokirányú személyiségfejlesztés megvalósításából, nem utolsósorban a vendéglátás művészetéből jelesre vizsgáztak. Nádasdi István igazgatói m u n ka k özösség-vezet ő. Salgótarján n kevermesi öregekért Társadalmi összefogással épül az idősek pihenőotthona Kevermesen. Az elsők közölt láttak munkához a MÁV Villamosvonal Felügyelőség világítási részleg Szovjet— Magyar Baráti Társaság Szocialista Brigádjának tagjai. Felegyi György brigád- vezető irányításával elvégzik a teljes villanyszerelési munkálatokat. melynek tervét, szintén társadalmi munkában Mikola János készítette el. Munkájukkal, melyet a nagyközségi közös. tanács örömmel és köszönettel fogadott, nagyban hozzájárulnak a régen várt intézmény mielőbbi megvalósításához. Hammer Krnőné II kutyafáját! Több lakótársa nevében mondta el panaszát szerkesztőségünkben egy békéscsabai olvasónk (pontos név és cím megjelölésével), lévén a panasz közérdekű, hiszen a közegészségügyről és a köztisztaságról van szó. A Wla'ssits-sétányon, az orvosi rendelővel szemben kialakított parkterületen többen rendszeresen sétáltatják, futtatják a kutyájukat, s közben a derék házőrzők természetesen elvégzik szükséges kis- és nagydolgukat is. Sajnos, a „névjegy” marad, és illatozik, főképpen a kisgyermekes anyukák nagy bosszúságára. Az természetesen magánügy, hogy valaki tart-e kutyát, vagy sem — de csak akkor, hogy ha a vonatkozó rendeleteket betartja. S ha nem. az illetékeseknek érdemes lenne, akár bírságolási jogukkal élve is, emlékeztetni ezekre a szabályokra! Összefogtak a lakók Békéscsabán, a Lencsési út 24. számú ház előtti elhanyagolt terület arculata megváltozott. La kóközösség ü n k összefogásával, több estén ái tartó. éjszakába nyúló gyomirtás, ásás. ültetés eredményeképpen egy körülbelül 70 négyzetméteres ápolt területet alakítottunk ki. Tettük ezt abban a reményben. hogy ezeket a cserjéket az itt élő és az erre járó embertársaink is óvni fogják. Köszönjük a városi tanács tervosztálya munkatársainak a gyors segítséget, amit a növények beszerzésében. kiszállításában nyújtottak. és a szaktanácsadást. • A lakóközösség nevében: Csuvarszki Jánosné Húszéves gimnáziumi találkozó A sarkadi Ady Endre Gimnázium 1965-ben érettségizett IV B osztályos tanulói június 1-én tartották meg húszéves érettségi találkozójukat. A rendhagyó osztály- főnöki órán. melyet Bereczki- Elemér osztályfőnök tartott, az iskola volt tanulói őszülő fejjel, de vidáman, sok sikerélménnyel, némi gonddal, kissé meghatottan mondták el életútjukat. A találkozó a helyi étteremben kötetlen beszélgetéssel folytatódott. A hajdani IV B-sek elhatározták, hogy ezentúl ötévente megtartják találkozójukat. Komlósi Sándor. Okánv Járdarajzverseny Gyulán A Gyulai Városi Úttörőelnökség. a Mogyoróssy Könyvtár és a/. Erkel Művelődési Központ az idén is megrendezte az általános iskolások járdarajzversenyét. A város kisdiákjai közül 328-an rajzoltak a művelődési ház és a könyvtár előtti járda- szakaszon. A háború, a béke. a könyv, a színház és zeneélmények mellett születtek, a VIT- tel. a munkával és más témákkal kapcsolatos rajzok is. A városi könyvtár kezdettől nagy szerepet játszott a járdarajzverseny megszervezésében és évenkénti megrendezésében egyaránt. Ezért is. és a gyermekek olvasóvá nevelésében kifejtett sokirányú tevékenységéért — Ifibbek között a Barátunk a könyv című irodalmi és könyvtári vetélkedőért, a városi vers- és prózamondó versenyekért — a Magyar Úttörők Szövetsége .. G y e rm e k e k é r t ” e m 1 é k p 1 a kettői tüntette ki a könyvtár kol- lekitváját. Gyermeknapi záró- rendezveny volt. a járdarajzver- seny. amelyen hatvanhétén kaptak könyvjutalmat, rajzeszközöket. Kép. szöveg: Szőke Margit Úttörő kitüntetések ünnepélyes csapatgyülést tartottunk nemrégiben Békéscsabán, a 2. számú általános iskolában. Nagy örömünkre a Magyar Úttörők Szövetsége Megyei Elnöksége csapatunkat dicséretben részesítette. Az oklevelet Varga Sándor megyei úttörőelnök adta át Kalmár Zsolt úttö- rötitkárnak Az Úttöröszövetség Országos Tanácsának Dicsérő Oklevelét kapta a csapatvezetőnk, Krnács István és igazgatóhelyettes kisdobosfelelős iink. Majoros Béláné. Az ünnepélyes csapatgyülésen a Rutex és a Mokép patronáló szocialista brigádokat és ifivezetőket is ki- t öntettek. Hrabovszky Judit, a 2. számú iskola tanulója Szerkesztői üzenetek Trabach Mária, Szarvas: Az Áfor Tiszántúli Központja ügyét kivizsgálta, levélírónkat személyesen is felkereste. Így bizonyára ismeri a vizsgálat eredményét. Ha olvasónk nem önti ki a reklamált fűtőolajat, laboratóriumi vizsgálatra is lehetőség nyílt volna. Lehel Jánosné, Békéscsaba: Köszönjük érdekes levelét. örülünk, hogy tetszett írásunk. * Böszörményi István, Gyula: Az Áfor békéscsabai körzeti kirendeltsége levélírónk ügyében meghallgatta az ügyben illetékest. Megítélésük szerint levélírónk tévedett, valószínűleg figyelmetlenségből. Az ügy tanulsága egyébként, hogy tankoláskor — "már csak a mögöttünk várakozók miatt is — legelőször fizessünk. A tények és a körülmények egyértelműen arra utalnak, hogy a szóban forgó "gyulai Áfor-benzinkúl- nál semmiféle visszaélés nem történt. Kovács Sándor. Békéscsaba: A Városi tanácsnál panaszát kivizsgálták, s az eredményről értesítették olvasónkat — a levelet bizonyára már kézhez is kapta. * Havasi Andrásáé, Békéscsaba; A Volán kivizsgálta levélírónk panaszát. Azt állapították meg, hogy a pótdíj jogos volt, ugyanakkor a menetjegyellenőr a panaszossal indokolatlanul vitába szállt, ezért írásbeli figyelmeztetésben részesült. Kasuba Andrásné, Kondoros, Kruzics János, Mezőbe- rény, és Sipitzky András, Mezőhegyes: olvasóink türelmét kérjük. Levelüket kivizsgálásra továbbítottuk az illetékesekhez. .» KÜVIZIG KISZ-bizottsága a gyulai városi KISZ-bizottság segítségével Gyulai majális néven UIÍH-s vetélkedőt rendezett a közelmúltban. A 13 fordulós vetélkedőn öt 30-30 fős csapat mérte össze tudását. Képünkön: a húskombinát győztes csapatának felvonulása látható Fotó: Szilágyi Ferenc Visszhang Lapjuk 1983. március 15-i szirmában jeleni meg „Vasúti este...” címmel írás (—sí Iá—) újságíró ' tollából. Néhány, e cikkben foglalt megállapítással kapcsolatban szeretnénk tájékoztatást adni. Az orosházi MÁV-pálya- udvaron lévő 666-os számú kiskereskedelmi pavilonunk esetében téves adatot alkalmazó nyitva tartási tábla okozta az újságíró észrevételét. Az érvényes nyitva tartási rend szerint a pavilonnak 19.30-kor van a zárási időpontja, tehát joggal volt már zárva. Sajnálatos térjy azonban, hogy erről a legfontosabbat — az utazóközönséget mulasztottuk el megfelelően tájékoztatni. A pavilonkezelő figyelmét felhívtam. hogy a nyitva tartási táblán mindig a valóságnak megfelelő adatok szerepeljenek. Az ugyanitt üzemelő 104- es számú vendéglőnkkel kapcsolatban tett újságírói megállapítások a meglepetés erejével hatottak, mivel tapasztalataink és a külső ellenőrzések " megállapításai még eddig egyetlen esetben sem tartalmaztak hasonló észrevételt. Üzletünk külső megjelenése — beleértve az ablaküveget is — megfelelő, ezen üzletünk mindig is a ■leglisztábbak közé tartozik, melyet a területi egészség- ügyi felügyelőség is többször írásban megállapított. Az üzlet nyitva tartásával kapcsolatban soha kifogás nem merült fel; évek óta egyike legjobb üzleteinknek, mindig csak dicsérő és elismerő véleményeket kaptunk az ott . folyó munkáról. Mindazonáltal — mivel apróbb szabálysértés lehetőségét nem lehet kizárni — (főként utólag) itt is felhívtam a figyelmet a nagyobb gondosságra és körültekintésre, hogy még olyan esetben sem szolgáltassunk okot negatív észrevételre, ha az utast „rosszkedvűvé, morózussá teszi a késői üres-néma csendesség", és a sűrű szemekben hulló eső. Szarvas Imréné, az Utasellátó Vállalat Szolnok—-Békés megyei területi igazgatója Törvénytár A Magyar Közlöny 21. (1985. május 11.) számából: 6 1985. (V. 11.) BkM. A munka törvénykönyve végrehajtásáról, a belkereskedelmi ágazatban szóló 4 1980. (IV. 4d BkM számú rendelet módosításáról. 4 1985. (V. 11.) EüM. A mozgássérült személyek részére biztosított üzemanyag-utalványról szóló •5 1980. (VII. 12.) EüM számú rendelet módosításáról. 16 1985. (V. 11.) PM. A szövetkezeti ‘érdekképviseleti szervek fenntartási költségeinek elszámolásáról. 3 1985. (V. 11.) AH. A fogyasztói áremeléssel kapcsolatos lakossági tájékoztatásról szóló 10 1984. (V. 26.) ÁH számú rendelkezés módosításáról. * * * A Művelődési Közlöny 9. (1985. május 14.) számából: 1022 1985. (III. 28.) IVJt. h. számú határozat a Mozgás- sérültek Nevelőképző és Nevelőintézete elnevezéséről. 100 1985. (tolűv. K. 9.) MM számú utasítás az 1985 86. tanév rendjéről. Ajánlás az egészséges, józan életmódot elősegítő, és az alkoholfogyasztást visz- szaszorító munkahelyi programokhoz. Pályázati felhívás a Dubnái Egyesített Atomkutató Intézetben (Szovjetunió) 1986. évben megkezdhető, egy évnél hosszabb időtartamú munka vállalására. Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Es nálunk? Haro a dohányzás ellen. 8.50: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 9.88: Küköjszi és Bobojsza. 9.58: ^otlósorsolás. 10.05: A majdani Írországhoz. Yeats versei. 10.10: új lemezeinkből: Lufia Hopp dalokat énekel. 11.00: Gondolat. 11.45: A Liverpooli Filharmóni- kus zenekar két Sullivan- nyitányt játszik. 12.80: Ki nyer ma? 12.45: Esterházy Péter: A szív segédigéi. 12.55: A zene is összeköt. 14.10: A pihenés ára. 15.00: Erről beszéltünk... 15.80: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Balázs Árpád kórusmüveiből énekel. 16.05: Nem ér a nevem . . . 16.54: Krumpliválogatás. Versek. 17.00: Prága 2000 felé. 17.25: Nóták. Pere János énekel. 17.41: A magyar opera nyomában. 19.15: Hegedűs Géza hangjátékaiból. 20.48: A hegedű virtuózai. 2.1.17: András Béla feldolgozása: Szép Kalára — népballada. 21.80: Változatok — a politológiára. 22.20: Ti’/, perc külpolitika. 22.80: Kérdések és válaszok. 28.00: Évszázadok mesterművei. 0.10: A Svájci Olasz Rádió éne k k a r a M a renzio- m a d ri- gálokat énekel. PETŐIT RÁDIÓ 8.05: Joan Sutherland operettekből és .zenés játékokból énekel. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05—12.00: Napközben. 12.10: Indulók, táncok fúvószenekarra. 12.25: Édes anyanyelvűnk. 12.80: Népi muzsika. 18.05: Pophullám. 14.00— 17.80: Péntektől péntekig. 17.80: ötödik sebesség. 18.80: Fiataloknak! 19.47: Egészségünkért! 19.57: N óta k ed ve 1 ő k nek. 21.05: Pódiumparádé. 28.20: Konez Zsuzsa és az Illés- együttes felvételeiből. 24.00— 4.30: Éjféltől hajnalig. III. MŰSOR 9.08: Operaegyüttesek. 10.00: Mese a'z okos lányról. 10.35: Csak fiataloknak! 11.30: Zenekari muzsika. 13.05: Rá ton yi bői i<? megárt a kevés ! 14.06: XIX. századi operákból. 15.00: A kamarazene korabeli hangszerekkel. 15.51: Szimfonikus zene. 17.80: Kapcsoljuk a Bartók Emlékház hangversenytermét. Kb. 18.40: Népdalok, néptáncok. 19.05: Esterházy Péter: A szív segédigéi. 19.15: Schönberg: Mózes és Áron. Kétfelvonásos opera. 21.00: Larry Coryell dzsesszfelvé- teleiből. 21.30: A Westminster Abbey Kórusa énekel és az English - Concert játszik. 22.49 : Két Scheidt-mű rézfúvók - ra. 23.03: Zsebrádiószínház: Derűs gyerekszoba. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Koppanástól koppanásig. 17.35: Érik a ..kajszi”. 17.50: Duan Eddy gitározik. 18.00—18.30: Alföldi krónika. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.10: Tévé torn a. 8.15: Iskolatévé. 8.40: Német nyelv. 9.00: KAMERA. 9.30: A francia idegenlégió. 10.20: Perui képek. 10.30: A kardszárnyú delfinek nyomában. I. 0.55: Képújság. 16.05: Hírek. 16.15: Odessza mosolya. Film. 16.85: Madárfészkek. 16.50: Képújság. 16.55: Mihail Solohov-sorozat. Kis szemtelen. 17.50: Három nap tévéműsora. 17.55: Reklám. 18.00: Új Reflektor Magazin. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.05: A szembesítés eredménytelen. Tévéjáték. 21.40: Nézze meg az ember. 21.55: Péntek esti randevú. 22.45: Magéi Ián.. 23.00: Tv-híradó 3. 23.10: Himnusz. II. MŰSOR 15.50: Képújság. 15.55: Don Quijote. Rajzfilm. 16.20: Pulóver. Angol bábsorozat. 16.30: Roland Garros francia nemzetközi teniszverseny. 19.00: Keresztkérdés. 19.30: Évszakok. 20.00: Moseá Pendleton. Feliratos amerikai film (ism.)20.55: Tv-híradó 2. 21.15: Száz híres festmény. 21.25: Reklám. 21.30: Kosárlabda EB. Szovjetunió—Jugoszlávia mérkőzés. 23.00: Képújság. , BUKAREST 20.00: Tv-híradó. 20.15: Gazdasági figyelő. 20.25: Irodalmi műsor. 20.45: A mai Románia. 21.00: Világhíradó. 21.15: Szépirodalmi művek filmvásznon. 21.50: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 13.35: Tv-napló. 14.00: Roland Gorras. 17.00: Magyar nyelvű Tv-napló. 17.20: Videooldalak. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naptár. 17.45: Reklámok. 18.15: Szlavónia parkjai; 18.45: Humoristák klubja. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A Nap újra felkel. 21.00: Szórakoztató adás. 21.45: Tv-napló. 22.00: Pénteken 22-kor. II. MŰSOR 18.05: Hírek. 18.30: Zágrábi körkép. 19.00: Tudományos beszélgetések. 19.27: Ma este/ 19.30: Tv-napló. 20.00: Kosárlabda EB — Szovjetun i ó—Jugoszlávia. 21.30: Tegnap, ma. holnap. 21.50: Egy ember a klánból. Am. játékfilm. SZÍNHÁZ 19Ö9, jumus i-iTi. peniewen im.áu órakor Makón: A BOR 1985. június 8-án. szombaton 15 és 19 órakor Budapesten, a Bad- nóti Miklós Színpadon: SZERESSÜK EGYMÁST . . . MOZI Békés Bástya: 4-kor: Sasszáray, 6- kor: Rocco és fivérei I—II. Békés Kert: Balfácán. Békéscsaba Szabadság: de. 10 és 4- kor: Jób lázadása. 6 és 8-kor: Mégis, kinek az élete? Békéscsaba Terv: fél 6-kor: Redl ezredes I—Ti. Békéscsaba Kert: Sok pénznél jobb a több. Gyula Erkel: Negyvenegyedik. Gyula Kert: Fantom az éjszakában. Orosháza Béke: 5-kor: Lebegés. 7- kor: Nőrablás. Orosháza Partizán: Flashdance.