Békés Megyei Népújság, 1985. június (40. évfolyam, 127-150. szám)

1985-06-19 / 142. szám

1985. június 19., szerda Befejeződött az ottawai értekezlet Mihail Gorbacsov találkozója a szovjet tömegtájékoztatási eszközök vezetőivel Hétfő este Ottawában be­fejeződött az európai bizton­sági és együttműködési kon­ferencián részt vett országok szakértői értekezlete az em­beri jogokról. Az értekezlet összehívását a madridi ta­nácskozás záródokumentu­mában határozták meg. A hathetes tanácskozáson a résztvevő küldöttségeknek nem sikerült megegyezésre jutniuk arról, milyen aján­lásokat és következtetéseket dolgozzanak ki az európai biztonsági és együttműködé­si konferencián részt vett 35 ország számára. A hétfői záróülésen Urano- vitz Imre nagykövet, a ma­gyar küldöttség vezetője fel­szólalásában rámutatott: az eredmény elmaradásáért nem á szocialista országokat ter­heli a felelősség. „A hiva­talos és nem hivatalos meg­beszéléseken. a munkaok­mányokban engedékenyek voltunk, készen álltunk a kompromisszumokra — mon­dotta egyebek között a ma­gyar küldöttség vezetője. — Tiszta lelkiismerettel senki sem állíthatja, hogy a szo­cialista országok csoportja hajthatatlan, vagy obstruk­tiv lett volna, megnehezítet­te volna, hogy az értekezlet jobb eredményekkel záruljon. Amikor azonban elvekről van szó, nem lehetünk rugal­masak — hiszen az ilyesfaj-. ta ,rugalmasság’ az elvek fel­adásának megkezdését je­lentené. Mi nem járhatunk így el.” „A magyar küldöttség nem úgy távozik erről az emberi jogokkal foglalkozó szakér­tői tanácskozásról, hogy re­ménytelennek ítélné meg a helyzetet — sokkalta inkább megerősíti bennünk azt az elhatározást, hogy még ke­ményebben dolgozzunk a kö­zös érdekek világosabb, job­ban elfogadható meghatá­rozása érdekében az euró­Discovery A Discovery amerikai űrrepü­lőgép személyzete kedden sike­resen pályára állította azt a •hírközlési mesterséges holdat, amely 22 arab állam közös ren­delésére készült. s amelynek rendeltetése a telefon- és tele­pai biztonsági és együttmű­ködési folyamatban” — hangoztatta a magyar kül­döttség vezetője. Rámuta­tott: sajnálatos tény, hogy nem jött létre a megvitatott kérdésekben közmegegyezés, bár a résztvevők igen közel álltak ehhez. Küldöttségünk úgy véli: most minden résztvevőnek mélyreható elemzésre, időre van szüksége ahhoz, hogy ki­alakítsa véleményét erről a szakértői tanácskozásról. Azt fogjuk javasolni kormá­nyunknak' is, hogy ne a fe­lületi jelenségek alapján for­málja meg véleményét. A magyar küldöttség, össz­hangban a többi szocialista országgal, minden lehetőt megtett azért, hogy ez a szakértői konferencia emlé­kezetes siker legyen” — mondotta egyebek között Uranovitz Imre nagykövet. * * * Mint korábban jelentettük, egyes NATO-országok, min­denekelőtt az Egyesült Álla­mok küldöttsége, már a szak­értői értekezlet megnyitása előtt jelezte: arra kívánja felhasználni az ottawai ta­nácskozást, hogy bírálja egyes szocialista országok politikáját, olyan „polémi­kus” kérdéseket tűzzön napi­rendre, illetve tegyen vita tárgyává, amelyek politikai propagandának, más orszá­gok belügyeibe történő be­avatkozásnak minősülnek. A zárt ajtók mögött megtar­tott tanácskozásról többször is olyan értesülések jutottak el a sajtóhoz, hogy az ame­rikai küldöttség ismét azt a konfrontációs taktikát al­kalmazta, amely annak ide­jén hosszú időre megbénítot­ta a madridi tanácskozást is. Nyilvánvalóan ennek követ­keztében nem sikerült ki­dolgozni a szakértői értekez­leten a megfelelő ajánláso­kat. víziós adások továbbításának korszerűsítése a Közel-Kelet tér­ségében. Az ..Arabsat” nevű mestersé­ges hold pályára állításánál a Discovery fedélzetén jelen volt egy szaúdi herceg is: Szultán herceget külön ebből a célból, ..udvariassági gesztusként” — s egyben reklám céljából is — vették fel a jelenlegi űrutazás résztvevőinek listájára. Mihail Gorbacsov kedden az SZKP Központi Bizottsá­gában találkozott a szovjet tömegtájékoztatási eszközök — a hírügynökségek, a na­pilapok, a rádió és a televí­zió, valamint a gazdasági hetilap — vezetőivel. A találkozón jelen volt Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB PB tagja, az SZKP KB titkára és Mihail Zimjanyin, az SZKP KB titkára is. Az SZKP KB főtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a tömegtájékoztatási eszközöknek rendszeres és mélyreható tájékoztatást kell adniuk arról, milyen mun­kát végeznek a párt-, az ál­lami, a gazdasági és a tu­dományos szervezetek a ter­melés intenzívebbé tételé­ért, és a termelésben szerzett legértékesebb tapasztalatok elterjesztéséért. A sajtónak, a rádiónak és televíziónak igen fontos szerepe van abban is, hogy a közvéleménnyel elfogadtas­sa az új követelményeket, hogy mindenki tisztán lás­sa: a párt • a tudományos­műszaki haladás eredmé­nyeinek elterjesztésével kí­vánja meggyorsítani az or­szág társadalmi-gazdasági fejlődését. A sajtónak, rádió­nak és televíziónak aktív se­gítséget kell nyújtania az idei és az ötéves népgazda­sági terv sikeres teljesítésé­hez. Az Izraeli KP képviselőjének látogatása hazánkban Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására jú­nius 15—18. között látoga­tást tett hazánkban David Khenin, az Izraeli Kommu­nista Párt Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Az izraeli vendéget fogadta Szűrös Mátyás, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának titkára. Megbeszéléseket folytatott vele Györke József, a KB külügyi osztályának helyet­tes vezetője. A nézetazonosság jegyé­ben lezajlott szívélyes, elv­társi légkörű megbeszélése­ken a két párt képviselői véleményt cseréltek a nem­zetközi helyzetről, különös figyelemmel a közel-keleti térség legújabb fejleményei­re, továbbá a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom időszerű kérdéseiről, s tájékoztatták egymást orszá­guk és pártjuk helyzetéről, áttekintették a pártközi kap­csolatokat. A közel-keleti rendezés esélyeiről tárgyalt a Jordániái fő­városban Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője és Husszein jor- dan uralkodó (Telefotó) TELEX KennedY aggodalma MOSZKVA Az SZKP Központi Bi­zottsága, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának Elnök­sége és a szovjet miniszter- tanács kedden gyászjelentés­ben számolt be arról, hogy hosszan tartó, súlyos beteg­ség után, 83 éves korában elhunyt Kirill Moszkalenko, a Szovjetunió marsallja, ki­emelkedő szovjet katonai ve­zető. PRÁGA A prágai várban kedden megnyílt Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának ülése. Az ülésen megvitatják a CSKP KB el­nökségének beszámolóját a CSKP XVII. kongresszusá­nak összehívásáról és elő­készítéséről. A beszámolót Gusfáv Husák, a CSKP KB főtitkára terjesztette elő. jfc BEJRŰT Az amerikai repülőgép el­rablói jószándékuk jeléül három túszukat szabadon bo­csátották. A hírt kedd dél­után Nabih Berri, az Amal vezetője jelentette be. A síita politikus sajtóértekez­letén jelen volt Görögország bejrúti nagykövete, akinek átadták az elengedett utaso­kat: Demis Roussost, a vi­lághírű énekest, Pamela ne­vű amerikai barátnőjét, va­lamint egy görög származá­sú amerikai fiatalembert. Panamavárosban ismét tárgyalóasztalhoz ültek a Contadora-csoport magas rangú képviselői, hogy ki­utat keressenek a közép­amerikai válság megoldásá­ra. Közvetítő kísérletük esé­lye egyre kevesebb, miköz­ben a térségben mindinkább összekus'zálódnak a szálak. Dániel Ortega nicaraguai államfő vasárnap bejelen­tette: országa rendkívüli in­tézkedésekre kéri föl a Con­tadora-csoport tagállamait, mert csakis így menthető meg a térségben nagy ne­hézségek árán kibontakozta­tott békefolyamat. Nicara­gua aggodalma teljesen jo­gos, hiszen az. Egyesült Ál­lamok képviselőháza a múlt héten állást foglalt az ellen­forradalmároknak nyújtott amerikai pénzügyi támoga­tás fölújítása mellett. Ezzel „zöld utat” kapott Reagan elnök terve, miszerint újabb 27 miiyó dollárt folyósítsa­nak a nicaraguai „kontrák­nak”, az ellenforadalmi ban­dáknak. Ügy tűnik, Washingtonban a józan, megfontolt vélemé­nyek egyre inkább háttérbe szorulnak, s ismét a közép-* amerikai térség „katonai megrendszabályozásának” hívei válnak hangadókká. Élénk vitát váltott ki 'a na­pokban Edward Kennedy szenátor javaslata. A politi­kus tekintélyes üzletemberek előtt elhangzott beszédében fölszólította Reagant: magas szinten újítsa föl a Mana- guával félbeszakadt tárgya­lásokat. Ha ez nem történ­nék meg, Kennedy szerint az amerikai politika köffy- nyen belebonyolódhat egy — a vietnami háborúhoz ha­sonló — Nicaragua elleni in­vázióba. A managuai kormány pe­dig mindent elkövet a prob­lémák tárgyalásos rendezé­sére. Legfrissebb javaslatai azt célozzák, hogy a Conta­dora-csoport járjon közbe az USA kormányánál a térség alapvető biztonsági feltéte­leinek megteremtése érdeké­ben. A sandinista rendszer példát is mutatott ebben: a kubai szakértők és katonai tanácsadók folyamatosan tá­voznak az országból. Ugyan­akkor a környező államok­ban levő támaszpontokra to­vábbra is érkezik — a CIA közvetítésével — az ellen- forradalmi bandáknak szánt utánpótlás, amelyek segítsé­gével a „kontrák” újabb és újabb támadásokat intéznek Nicaragua ellen. Reagan elnök május else­jén közzétett Nicaragua-elle- nes szankcióiban a többi kö­zött azt követelte a mana­guai kormánytól, hogy csök­kentse katonai készültségét „a térségbeni egyensúly helyreállítása” céljából. Nos. az ellenforradalmároknak nyújtott titkos támogatás és a kilátásba helyezett újabb hivatalos segély azt látszik igazolni, hogy Managua vé­delmi képességeinek erősíté­se nagyon is indokolt. (Gyapay Dénes) Szocialista Internacionálé Kedden a Stockholm kö­zelében lévő Bommersvikben megnyílt a Szocialista Inter- naciohálé irodájának ülése. A fórumon harminc szociál­demokrata és szocialista párt képviselteti magát, s meg­hívták számos nemzetközi szociáldemokrata szervezet képviselőit is. A megnyitón Olof Palme, a Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt elnöke megálla­pította, hogy a Szocialista Internacionálé legfőbb fel­adatának tekinti a békéért vívott küzdelmet és a fegy­verkezési hajsza megállítását. Különösen fontos ez most — mondotta —, amikor any- nyi fegyver, sőt atomfegy­ver halmozódott fel, hogy pusztulással fenyegeti a ci­vilizációt. A nukleáris elret­tentés nem szavatolhatja a biztonságot. Olyan nemzet­közi leszerelésre van szükség, amely egyik fél számára sem biztosít előnyöket és mindenkinek szavatolja az azonos biztonságot. Willy Brandt, a Szociálisa Internacionálé elnöke beve­zetőjében bírálta az ameri­kai űrfegyverkezési terveket. Az úgynevezett hadászati vé­delmi kezdeményezés nem­csak a genfi tárgyalásokat nehezíti meg, hanem a biz­tonsággal kapcsolatos euró­pai párbeszédet is — mon­dotta. hírek hírek hírek MA: GYÁRFÁS NAPJA A Nap kél 4.46 — nyugszik 20.44 órakor A Hold kél 5.02 — nyugszik 22.09 órakor ÉVFORDULÓ Százhetvenöt évvel ez­előtt, 1810. június 19-én szü­letett, és 63 éves korában, 1873-ban halt meg Ferdi­nand David, a virtuóz né­met hegedűművészek egyike, világhírű zenepedagógus. * — FOGADÓNAP. Medo- varszki János, a Békés Me­gyei Tanács V. B. építési­vízügyi osztály vezetője jú­nius 21-én, pénteken délelőtt 9-től 12 óráig hivatali helyi­ségében (Békéscsaba, Deák Ferenc utca 2 A) ügyfélfoga­dást tart. — AZ ORSZÁGJÁRÓ DIÁ­KOK országos találkozóját rendezik meg június 20-tól Baján. A rendezvény három napján sokszínű kínálattal várják az 1500 középiskolást. A kulturális és sportrendez­vények, bemutatók közül ki­emelkedő a hagyományos tájfutóverseny, a városisme­reti vetélkedő és az éjszakai túraverseny. — STÚDIÓ-VIZSGAELÖ- ADÁS lesz ma, szerdán 17 órai kezdettel Békéscsabán a Jókai Színházban. A szín­ház kjilső stúdiójának tagjai Le Lesia: Terra Amata (Sze- retetföld) című regényéből készült színdarab részletét mutatják be. — NYÁRI NÉPMŰVÉSZETI napokat rendez az Ibusz és a Vasas Művészegyüttes a Budai Várban levő Tárnok Utcai Általános Iskola épü­letében június 22-én és 23- án, A rendezvénysorozat programjában szerepel nép- művészeti kirakodóvásár, folklórműsor, kismesterség­bemutató, fellép a Hegedűs, a Vízöntő és a Kamarás együttes, valamint Szvorák Katalin és a Vasas tánc- együttes. — A TELEFONDOKTOR is­mét hívható június 18—20- ig, a 22-011-es telefonszá­mon, a szokásos időpontban, délután 2—-3 óráig. Ezúttal vesebetegek étrendjéhez ad tanácsokat az orvos. — SZAKSZERVEZETI szín­játszók országos fesztiválját rendezik meg június 20—23- án Tatabányán. Az idén ha­todszor kerül sor a művé­szeti seregszemlére, amely az amatőr színjátszómozgalom rangos eseménye. Az orszá­gos fesztiválon 12 csoport mutatkozik be, s rendeznek szakmai vitákat is. A díjak átadására június 23-ám va­sárnap kerül sor. — KONDOROSON JUNIÄ- LIST rendeznek június 22- én. Az Egyesült Tsz rende­zésében a nagymajori kas­tély parkjában 9-től 24 órá­ig sportprogramokra, a kör­nyékbeli pávakörök, citera- zenekarok műsorára, este 7 órától pedig a KFT együttes koncertjére, majd videodisz- kóra várják az érdeklődőket. Lesznek játéklehetőségek, ki­rakodóvásár is. — NEMZETKÖZI KERÁ- MIASZIMPOZIONNAK ad otthont a siklósi kerámia­alkotóház. Nyolc európai és tengerentúli ország meghí­vott alkotói dolgoznak a dél­baranyai kisváros művészte­lepén. A kéthónapos prog­ram során kísérletezhetnek anyaggal és technikával, s olyan új megoldásokat ke­reshetnek, amelyekre saját műhelyükben nincs lehetősé­gük. Az itt készült munkák egy része az alkotóház tulaj­dona lesz. Hjrügyeletünk ofin telefonszáma: dmimOQU Napos idő Előrejelzés az ország terüle­tére ma estig: jobbára napos lesz az idő, legfeljebb a keleti, északkeleti országrészben való­színű futó zápor. Az északi szél mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, u fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok közelében alakul. * — ELMARAD A HOBO- KONCERT. Békéscsabán, a szabadtéri színpadra meg­hirdetett Hobo Blues Band- koncert csütörtökön techni­kai okok miatt elmarad. — VENDÉGLŐ NYÍLT.SOP- RONBAN. Sopron legújabb vendéglője a Fenyves. A fnost elkészült étterem a Győr-Sopron Megyei Ven­déglátóipari Vállalat leg­újabb és egyik legkorszerűbb helyisége. A létesítmény 16 millió forintba került, egy­szerre 250 vendéget tud fo­gadni. Közvetlenül az uszo­da mellé, építették, s egy ételbáron keresztül a fürdő- zöket is kiszolgálják. — BULGÁRIÁBA UTAZOK FIGYELMÉBE! A Vám- és Pénzügyőrség Országos Pa­rancsnoksága felhívja a Bul­gáriába utazók figyelmét, hogy a bolgár rendelkezések értelmében az országba csak az oda- vagy az átutazás időtartamának megfelelő mennyiségű, fogyasztásra közvetlenül előkészített élel­miszer vihető be. Nyers hús, illetőleg az ott-tartozkodás időtartamára szolgáló meny- nyiségű egyéb élelmiszer be­vitele tilos. — A KÉKSZAKÁLLÚ a szovjet televízióban. Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájából ké­szült filmet mutatott be szombaton délután a szovjet televízió második országos programja. A film a litván televízió filmstúdiójának al­kotása. — TÖBB KÖZÉPISKOLÁS. A középiskolások száma ha­zánkban öt év alatt 29 ezer­rel növekedett. A most zá­ródó tanévben az ország 553 középfokú iskolájában több mint 232 ezer diák tamilt. Tovább nőtt a lányok ará­nya: jelenleg 57,4 százalék. A gimnazistáknak 13,3 szá­zaléka, a szakközépiskolai ta­nulóknak pedig 18,5 százalé­ka morzsolódott le a né" alatt. TV-loltó | A Sportíugadiiüi és Lótti. Igazgatóság közlése szerint a június 18-án, kedden Buda­pesten a Hargita Stúdióban megtartott júniusi tv-lottó sorsolás alkalmával a követ­kező számokat húzták ki: 23, 25, 36, 41, 75. — KAPORSZEZON. Meg­kezdte az idei kapor felvá­sárlását a Csongrád Megyei Zöldért Vállalat. A terv sze­rint együttesen mintegy, 300 tonnát vesz át a Csongrád és a Bács-Kiskun megyei ter­melőktől, s ezt teljes egészé­ben megszárítja. Körülbelül 15 tonnányi szárítmány lesz belőle. Itthon nem különö­sebben keresett, egyes orszá­gokban viszont fontos fűsze­re a konzervgyárakban ké­szülő különféle levesporok­nak és leveskockáknak. A csongrádi szárított kaprot is Angliába, Belgiumba, Hol­landiába és az NSZK-ba szállítják.

Next

/
Thumbnails
Contents