Békés Megyei Népújság, 1985. június (40. évfolyam, 127-150. szám)

1985-06-15 / 139. szám

1985. június 15., szombat NÉPÚJSÁG Elutazott Olof Palme Olof Palme pénteken Budapest nevezetességeivel ismerkedett (Telefotó) KGST—EGK Lehetőség az együttműködésre (Folytatás az í. oldalról) alapítvány idei díjait Olof Palme nyújtotta át Csillag Agnes és Gál Anikó nyolca-, dik osztályos tanulóknak. Olof Palme búcsúzóul ked­ves szavakkal köszöntötte a tanulásban és a közösségi munkában élenjáró kitünte­tetteket. Olof Palme a nap folya-> mán találkozott a Svéd ENSZ Társaság hazánkban tartózkodó tanulmányi dele­gációjának vezetőjével, Kers- ti Saleviddel és Gömbös Er­vinnel, a Magyar ENSZ Tár­saság főtitkárával, elismerés­sel szólt a két társaság együttműködéséről. Olof Palme elutazása előtt a Budapest Hilton Szállodá­ban találkozott a hazai és a nemzetközi sajtó képviselői­vel. A sajtókonferenciát Bá­nyász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékozta­tási Hivatalának elnöke nyi­totta meg. Olof Palme bevezető nyi­latkozatában kiemelte: ez az első hivatalos látogatás, ame­lyet svéd miniszterelnök tett Magyarországon. A látoga­tás jól sikerült — tette hoz­zá, ' eredményednek minősít­ve megbeszéléseit Kádár Já­nossal, az MSZMP főtitká­rával, Losonczi Pállal, az Elnöki Tanács elnökével és Lázár Györggyel, a kormány elnökével. Miként e tárgya­lásokon is kifejeződött, a két ország kapcsolatai prob­lémamentesek, s számos le­hetőség - van e kontaktusok továbbfejlesztésére. Beható­an és konkrét területeket is megvizsgálva foglalkoztak a gazdasági együttműködés kérdéseivel, s az eszmecse­rékből az. is kitűnt, hogy a magyar partner érdeklődik a svéd piaci jelenlét további lehetőségei iránt. Számos olyan programot is áttekin­tettek, amelyek megvalósí-. tásában közösen vehetnének részt magyar és svéd válla­latok Magyarországon, illet­ve más államokban. Kitért arra is, hogy a nemzetközi kérdéseket érint­ve megvitatták a kelet- nyugati kapcsolatok helyze­tét, az enyhülési folyamat felélesztésének szükségessé­gét. Annak a légkörnek a kialakításáról beszéltünk te­hát — mondotta —, amelyet helsinki szellemének neve­zünk. A találkozókon mind-> két fél a fegyverkezési haj­sza miatti aggodalmát fejez­te ki, s annak szükségessé­gét, hogy az államok mielőbb megtalálják az utat a lesze­reléshez. S egyetértettek ab­ban is, hogy e törekvések­ben szerepük van a nagyha­talmak mellett a kis és kö­zepes országoknak is. A kormányfő néhány konkrét területet is megne­vezőit, amelyek a kétolda­lú gazdasági kapcsolatok bő­vítésével összefüggésben szó­ba kerültek. Utalt arra, hogy a mostani látogatás során az ABV svéd vállalat képvise­lői magyar partnereikkel jegyzőkönyvet írtak alá, amelynek értelmében a kö­vetkező három évben öt-, százmillió svéd korona érté­kű munkával vesznek részt magyar létesítmények építé­sében. A már megkötött megállapodások mellett a szakemberek tárgyaltak újabb szállodák, továbbá kórházak és hidak építésé­ről hazánkban. A nemzetközi helyzettel kapcsolatos legtöbb kérdés a fegyverkezés és leszerelés problémakörében hangzott el. Az MTI tudósítójának kérdésére a svéd kormány­fő hangoztatta, hogy az észak-európai atomfegyver­mentes övezet terve nem ju­tott holtpontra, s a közvéle­ményben egyre inkább tért hódít a gondolat. „A térség összes parlamentje pozitívan viszonyul a tervhez, s újab­ban haladás észlelhető a norvég és a dán kormány ál­láspontjában is” — mondot­ta Olof Palme. Magyaráza­tul kifejtette: az észak-eu­rópai atomfegyvermentes övezet létrehozásának fő akadálya ma • az, hogy Nor­végia és Dánia — a NATO tagjaként — fenntartja ma­gának a lehetőséget, hogy háborús körülmények ese­tén engedélyezzék atomfegy­verek állomásoztatását terü­letükön. A NATO pedig el-, lenzi, hogy lemondjanak.er­ről az alternatíváról. A leszerelési és biztonsá­gi kérdésekkel foglalkozó és a nevével fémjelzett függet­len nemzetközi bizottság te­vékenységéről, terveiről szól­va Palme elmondta, hogy ál­talában évenként tartanak üléseket. Nemrég jelentést küldtek a-z ENSZ leszerelési bizottságának, .és a soron következő üléseik színhelyé­nek Üj-Delhit, majd Buda­pestet tervezik. Az amerikai űrfegyverke­zési tervekkel kapcsolatban leszögezte, hogy a Palme-bi- zottság már Reagan elnök emlékezetes csillagháborús beszéde előtt foglalkozott ez­zel a kérdéssel, és akkori következtetésük máig sem változott: gyakorlatilag egy­szerűen lehetetlen megbíz­ható védelmet kiépíteni az atomfegyverekkel szemben. Más világpolitikai kérdé­sekről szólva Palme határo­zottan elítélte a Nicaraguá­ra gyakorolt amerikai nyo­más politikáját, a közép­amerikai ország területi vi­zeinek elaknásítását, az. el­lenforradalmárok támogatá­sát, mint a nemzetközi jog egyetemes normáinak meg-, sértését. Végül egy kérdésre vála­szolva úgy vélekedett, hogy a nyugati világban már te­tőzött az újkonzervativiz­mus politikai hulláma, s mint mondotta, hanyatlásá­hoz a maga szerény eszkö­zeivel ő is igyekszik hozzá­járulni. * * * Olof Palme és felesége, valamint kíséretének tagjai pénteken délután elutaztak Budaoestről. A búcsúztatásra a Ferihe­gyi repülőtéren megjelent Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke és felesége, Várkonyi Péter külügymi­niszter, továbbá politikai életünk több más vezető sze­mélyisége. Ott volt Szigeti Károly, valamint Kari Vidar Hellners, Svédország buda­pesti nagykövete. A magyar és svéd zász­lókkal díszített budapesti lé­gikikötő betonján csapat- zászlóval felsorakozott a néphadsereg díszszázada. A díszelgő alakulat parancsno­ka jelentést tett a svéd kor­mányfőnek, s felcsendült a két ország himnusza. Ezt kö­vetően Olof Palme ellépett a díszszázad sorfala előtt, majd úttörők virágcsokrokkal bú­csúztak a vendégektől. A beszállás előtt a két kor­mányfő még néhány szívé­lyes szót váltott. A külön-, repülőgép néhány perccel 17 óra után szállt fel. öt évi szünet után újabb kapcsolatfelvétel történt a KGST és az EGK között: a KGST-ben soros elnökséget betöltő lengyel kormány ne­vében a brüsszeli lengyel nagykövet pénteken átadta a KGST Végrehajtó Bizottság levelét Jacques Delors-nak, az Európai Közösségek Bi­zottsága elnökének a szocia­lista országokat tömörítő gazdasági szervezet újabb együttműködési indítványai­val. Előzőleg Bettino Craxi olasz kormányfőnek (aki az EGK soros elnöke) moszkvai látogatásakor Mihail Gorba­csov szovjet pártvezető ja­vaslatot tett a két gazdasági tömörülés között ..kölcsönö­sen előnyös gazdasági együtt­működés” kialakítására. A KGST és az EGK kö­zött politikai és szakértői szinten már folytak tárgya­lások 1975 és 1980 között. Ezek eredménytelenek ma­radtak: az EGK elzárkózott az elől, hogy a két szerve­zet kössön egymással keres­kedelmi megállapodást egyenlő alapról folytatott, megkülönböztetés nélküli ke­reskedelmi kapcsolatok ki­alakítása céljával. Az EGK közölte: csupán a KGST-tag­országokkal külön-külön haj­landó kereskedelmi megál­lapodást kötni, miután a Fegyveres géprablók pén­teken délelőtt eltérítettéK az amerikai TWA (Trans World Airlines) légitársaság Boeing 727-es típusú, Athén és Ró­ma között közlekedő menet- rendszerű járatát. A légikalózok a gépet Athénból történt felszállása után kerítették hatalmukba, s Bejrútba irányították. Két­szer kértek leszállási enge­délyt eredménytelenül a re­pülésirányítóktól. S végül csak a pilóta könyörgésére, miszerint elfogy az üzem­anyag, adta meg maga Valid Dzsumblatt miniszter az en­gedélyt a leszállásra. A leszállás után a járatot eltérítő géprablók — közöl­ve, hogy nagy mennyiségű TNT-robbanóanyaggal van­nak felszerelve, s nem ha­boznak felhasználni — az amerikai utasok és a sze­mélyzet kivégzésével fenye­getőztek, ha nem töltik fel üzemanyaggal a gépet. Innen a TWA gépe helyi idő szerint 2 órakor Algéria irányába elhagyta a bejrúti repülőteret. Valid Dzsumblatt minisz­ter, drúz vezető az irányító- toronyból tárgyalt a géprab­lókkal, majd a síita Amal mozgalom egyik vezetője ment fel a fedélzetre. Az al­kudozás eredményeként a gép KGST Titkárságának és a Végrehajtó Bizottságnak nincs nemzetekfölötti szere­pe és hatásköre — ellentét­ben az EGK-főbizottsággal. Az EGK mennyiségi kor­látozásokat tart érvényben a szocialista országokból szár­mazó behozatalban, bár ezek ellentétesek a GATT szabá­lyaival. A pénteken átadott leve­let Vjacseszlav Szicsov,_a KGST Végrehajtó Bizottság titkára írta alá. Tartalmáról nem közöltek részleteket. Az EGK szóvivője kijelentette: a levelet gondosan tanulmá­nyozni fogják, és érdemben válaszolnak rá. A KGST-vel, mint szerve­zettel, az EGK kész kölcsö­nös gazdasági és statisztikai tájékoztatáscserét kialakíta­ni, vagy együttműködni olyan területeken, mint az ipari szabványok összehangolása és a környezetvédelem — hangoztatta pénteken az EGK szóvivője. A KGST javaslatait az EGK vezető testületéi a kül­ügyminiszterék jövő héten Luxemburgban tartandó ta­nácsülésén, valamint a jú­nius 28—29-én tartandó mi­lánói csúcsértekezleten vitat­ják meg. megkapta az üzemanyagot, ugyanakkor a géprablók mintegy 25 asszonyt és gye­reket szabadon engedtek. A fedélzeten a 7 tagú személy­zeten kívül az eltérő közlé­sek szerint 150 utas tartóz­kodik, többségükben ameri­kai állampolgárok. Közöttük van a híres görög származá­sú énekes, Demis Roussos és felesége is. A felszállás előtt a kom­mandócsoport vezetője rádi­ón rövid nyilatkozatot tett. Ebben követelte a jelenleg izraeli börtönökben fogva tartott libanoniak szabadon bocsátását, s élesen elítélte az Egyesült Államokkal szo­rosan együttműködő arab rendszereket. Libanoni hivatalos forrá­sok közölték, hogy újabb kö­vetelést is támasztottak, még­pedig Kuvaitban fogva tar­tott társaik szabadon enge­dését kívánják. A TWA délelőtt eltérített repülőgépe — több órás ke­rülőút után — Algírban szállt le. Az algériai hatóságok tár­gyalásokat kezdtek a géprab­lókkal, de ezekről részlete­ket nem közöltek. Reagan amerikai elnök Wa­shingtonban kijelentette, hogy minden tőle telhetőt megtesz a túszok kiszabadí­tása érdekében. Lemondott a portugál kormány. Mario Soares miniszterelnök sajtókonferencián jelentette be, hogy a szocialista-szociálde­mokrata koalíció felbomlása miatt visszaadja megbízatását (Telefotó) Újabb gépeltérítés a Közel-Keleten HÍREK HÍREK HÍREK MA: JOLÁN, VID NAPJA A Nap. kél 4.46 — nyugszik 20.43 órakor A Hold kél 2.49 — nyugszik 17.56 órakor HOLNAP: JUSZTIN NAPJA A Nap kél 4.46 — nyugszik 20.43 órakor A Hold kél 3.12 — nyugszik 19.04 órakor ÉVFORDULÓ Kilencven évvél ezelőtt, 1895. június 15-én született Székelyudvarhelyen, és 76 éves korában, 1971-ben hunyt el Budapesten Szamuely Ti- borné Szilágyi Jolán, a mun­kásmozgalom ismert harcosa, Munkácsy-díjas grafikus. * * * Hetvenöt évvel ezelőtt, 1910. június 16-án született, és 64 éves korában, 1974-ben halt meg Keszi Imre kritikus, ze­netudós. — ÜNNEPÉLYES diploma­átadással pénteken befejező­dött a Budapesti Nemzetkö­zi Üjságíróképző Intézet 37., fotóriporterék részére szer­vezett tanfolyama, melyen Bolíviából, Guyanából, In­diából, Nicaraguából, Pa­kisztánból, a Seychelles szi­getekről, Szváziföldről és Vi­etnamból érkezett hallgatók vettek részt. — MAGÁNYOSOK klubta­lálkozója. A gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ június 22-én, szombaton egész napos programot szer­vez Pósteleken, melyre vár­ják a gyulai, az orosházi és a békéscsabai magányosok klubjának tagjait, de szíve­sen látják a nem klubtago­kat is a játékos sport- és szellemi vetélkedőkre. — KELETI ÉVA, az ismert fotóművész, az Űj Tükör kép- szerkesztője munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön este a bécsi Collegium Hungari- cumban az osztrák és ma­gyar kulturális élet sok kép­viselőjének jelenlétében. A tárlatot, melyen Keleti Éva színházi fotóit ismerheti meg az osztrák közönség, Bécs után több városban is be­mutatják. — „FERENCSIK — ÁHZ”- emlékgyűrű. Az idén első íz­ben adták át a „Ferencsik — ÁHZ”-emlékgyűrűt, amelyet Dőry Zoltánnak, a Magyar Állami Hangversenyzenekar koncertmesterének ítéltek oda. A Sajó Ákos ötvösmű­vész tervei alapján készült gyűrűt Lakatos Éva, az Or­szágos Filharmónia igazga­tója adta át pénteken, a Vö­rösmarty téri zenepalotában. — LÖRÄNT JÄNOS, SZOT- és Munkácsy-díjas festőmű­vész kiállítását június 21-én dr. Gazsó Ferenc művelődé­si miniszterhelyettes nyitja meg délután három órakor Mezőberényben, a művelődé­si központban. A tárlat júni­us 30-ig látogatható. — FOLKLÓRMŰSOR a sza­badtéri színpadon. „Nőjél, növekedjél, szárba szökkenj kis virág” — ezzel a cím­mel rendeznek folklórmű­sort június 16-án, 16 órakor Békéscsabán, a szabadtéri színpadon. A programban szerepelnek a helyi néptánc­iskola osztályai, a kisdobos együttes, a Rábai Miklós vá­rosi úttörőegyüttes és az Örökös Kiváló Együttes cím­mel kitüntetett Balassi Tánc- együttes. Hjrügyéletünk -- ... telefonszáma: íf“UOU Eső Várható Időjárás ma estig: nyugat felől fokozatosan bebo- rul az ég. Eleinte nyugaton, ké­sőbb országszerte várható Is­métlődő eső. Néhány helyen zi­vatar Is előfordulhat. Később nyugat felől Időnként már fel­szakadozik a felhőzet. Az élénk déli, délnyugati szél időnként megerősödik, napközben a Du­nántúlon északnyugatira fordul, és többfelé viharossá fokozódik. A hőmérséklet napközben keve­set emelkedni. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 fok kö­rül, a legmagasabb nappali hő­mérséklet 13 és lg fok között alakul. — DIPLOMAKIOSZTÓ ün­nepi tanácsülést tartottak pénteken a Keszthelyi Ag­rártudományi Egyetem Me­zőgazdasági Karán. A nagy múltú intézményben az álta­lános ■ agrármérnöki, a nö­vényvédelmi szakmérnöki, az agrárkémiai, valamint a nö­vényvédelmi és tápanyag­gazdálkodási szaküzemmér­nöki szakon összesen 162-en tették le az államvizsgákat, és vették át a mérnöki okle­velet. — AZ EZ ÉVI béke. és ba­rátsági hónap tapasztalatai­ról tart sajtótájékoztatót jú­nius 17-én, hétfőn délelőtt 10 órai kezdettel Budapesten az Országos Béketanács székhá­zában. 1, — BŐRÁTÜLTETÉSSEL megmentette egy osakai or­voscsoport egy 22 éves diák életét, aki testfelületének ki- lencvenegy százalékán rend­kívül súlyos égési sérülése­ket szenvedett. Az átültetett bőr két 'halott embertől szár­mazott. A műtétről egy • to­kiói orvosi kongresszuson számolt be Josioka Tosiharu professzor, az említett orvos­csoport vezetője. — A MAGYARORSZÁGI Metodista Egyház évi köz­gyűlése alkalmából hazánk­ban tartózkodó dr. Franz Schäfer svájci püspököt pén­teken fogadta Miklós Imre államtitkár, az Állami Egy­házügyi Hivatal elnöke. A megbeszélésen kölcsönösen hangsúlyozták az állam és az egyházak közös felelőssé­gét a béke megőrzéséért. A találkozón részt vett Hecker Frigyes, a Magyar Metodis­ta Egyház szuperintendense. — FÖLDMOZGÁSOKAT észleltek csütörtökön a késő esti órákban a szicíliai Etna tűzhányó körzetében. A gyenge rengések károkat nem okoztak, a lakosság kö­rében azonban pánikot kel­tettek. A tizenöt perces idő­közökben egymást . követő három földlökés közül a leg­nagyobb erőssége a 12 foko­zatú Richter-skálán a 3,8 fokot érte el. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Hévizén megtartott 24. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 10, 38, 44, 45, 48. — RENDŐRSÉGI hír. Június 14- cn reggel hat óra húsz perekor Békéscsabán, a Pamuttextilmü­vek előtt levő megállóban az álló busz előtt szándékozott át­haladni Varga Lászlóné, 56 éves békéscsabai lakos. Körültekintés nélkül lépett ki az autóbusz ta­karásából, és az azt előző má­sik busz elütötte. A baleset so­rán Varga Lászlóné olyan sú­lyosan megsérült, hogy a hely­színen az életét vesztette. Az ügyben a rendőrségi vizsgálat folyamatban van. Balatonföldváron egy személy- gépkocsi halálra gázolta Szabó István, 41 éves orosházi műve­zetőt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Szabó István a már fék­távolságon belül levő személy- gépkocsi elé szaladt.

Next

/
Thumbnails
Contents