Békés Megyei Népújság, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-31 / 126. szám
1985. június 1., szombat NÉPÚJSÁG flndrej Voznyeszenszkij kérdés volt a területin A VIT-vágta területi döntőjén Péter Ferenc rádióbemondó egy híres embert személyesített meg. A csapatok annyit tudtak róla, hogy valamelyik világifjúsági találkozó díszvendége, vagy házigazdája volt, anyanyelve orosz. A pergő kérdések hamar célhoz vezettek. A helyes megfejtés: Andrej Voznyeszenszkij, szovjet-orosz költő. 1933-ban született Moszkvában. Az ötvenes években feltűnt költőnemzedékhez tartozik, állami díjas. Líráján kívül ismert a moszkvai Komszomol Színházban nagy sikerrel játszott rockopera-librettója, Juno és Avosz címmel. Hasábjainkon két versét közöljük. űrszem Kulikovo határában Nincs más e mezőben, már egy csak a harcos — odázni a harcot nincs néki oka. Hiszen egy csak a lét, úton pora szálldos. És egy gyufaszálat zörget csak doboza. Egy lenn csak a harcos. Fönn Isten maga. Nincs senki köröttem, halott mind az őrszem: riadt szemeikben a semmi ragyog. Két gyertyacsillag égjen fölöttem, ki végigcsatázom e pillanatot. Mező, te varázsolj erőt a halálból! Számtanból akár megbukhatok. Hazám nem ajándék, tolvaj batukánék — Oroszhon neve póráz — s nem hadatok. Emelintik koporsók fölébe a kancsót. Rideg éjjeli fagy, halálra te marsz. Közös balsorsod, melegíti a hátsód — de perspektíva nélküli így ez a harc. Szergij Radonyezsszkij, bírám hova lettél: bánatra fenekedj, bűnt hogy te feledj. Ma egy csak a harcos — de lenne csak harctér, s lennél te ki megtér — már nem vagyok egy. Orosz írónk — ha sárral így beverettél, s ötszáz év odalett, csak őt hívogasd, akkor tiszta a harctér, negyvenegybe ki menteni tudta hited. Mögöttem maradnak balsorsok, diadalmak, szabad harcterük ezer évbe vesző. Szólítlak szaván boldog zivatarnak, sorsom, teret adj már! Vár a mező! Szarvashalál Fölzabálna szúnyogok milliója, a Lénába zuhanva már térdre rogyok. Omlik rám vérszopók felhőkarcolója: szúnyog hátán szúnyog. Fogy ereimből erőm — halálomat érzem, bár farkast űztek e bús agancsszuronyok. Testvéren át a testvér makacsul szívja a vérem: szúnyog hátán szúnyog. Ments meg, jakut! Oszlasd szét délibábom, ' milliók donorja vagyok, ki űzve futok. Július fata morganája ez a fátum: szúnyog hátán szúnyog. Agyonnyomhatok ezret, követ a vérszopóhad riadt álmomba is — zúgásuk már örök. Mint az áfonyák nedve, tundrákon át nyomot hagy, s a vérem elcsöpög. Sikoltó pirosa legázolt füvön, bokron Anadirtól a Karszki-tengérig bugyog. Szájam üvölteni nyitnám, de eltörni torkom: szúnyog hátán szúnyog. •' Veress Miklós fordítása Pablo Neruda üzenete az 1973-as berlini VII résztvevőinek Az 1973-ban elhunyt, No- bel-díjas chilei költő korunk egyik legnagyobb lírikusa, a világirodalom kiemelkedő alakja. Világhírét gazdag életútja és még gazdagabb életműve táplálja. „Confieso que he vivido” — annyit jelent magyarul, Bevallom, éltem. Ezzel a címmel jelent meg 1977-ben az a kötet, amely már címében is rengeteget elárul Nerudáról, életéről és munkásságáról, a politikusról és a költőről, de sokkal inkább a politikus költőről. Emlékiratok, felejthetetlen olvasmányok, mert olyan őszintén vall a szerzőjük önmagáról, fejlődéséről, szerelmeiről, hazájáról, Latin-Amerika ezer arcáról, a világvárosok pompájáról és a kopár hegyvidéki falvak hihetetlen elmaradottságáról, kortárs politikusokról és művészbarátokról, világkörüli utazásokról. A VIT-vágta megyei döntőjén Paplo Neruda is kérdés volt. Az Arcképcsarnok című játékban három dolgot kellett megtalálni a csapatoknak. Egy híres ember fotóját, a hozzá tartozó idézetet és aláírást. Valamennyien részt vettek valamelyik VIT- en. A három összetartozó adattal a három csapatnak együtt kellett jelentkezni, vagyis az egymásra találás volt a helyes megfejtés. Neruda, az egész világon ismert költő, békeharcos — volt például chilei konzul Spanyolországban, később kommunista programmal fellépő szenátor — díszvendége volt a III., 1951-es berlini VIT-nek és levelet küldött az 1973-as szintén Berlinben megrendezett világifjúsági találkozó résztvevőihez. Üzenete tulajdonképpen minden fiatalhoz szólt. Egy példányát gondosan őrzöm ma is. S nemcsak azért, mert Neruda szavait tartalmazza, hanem azért is, mert chilei barátaimtól kaptam, s akkor, 1973 nyarán, amikor igen sok szó esett a chilei belpolitikai eseményekről világszerte, ott, Berlinben is. A spanyol nyelvű üzenet így hangzik magyarul: „Berlini barátaim! Valamennyi ország ifjúsága! 1951-ben részt vehettem a világifjúsági találkozón ugyanebben a városban, Berlinben. Felejthetetlen ünpep volt! Olyan szerencsém volt, hogy két kedves elvtárs társaságát élvezhettem, akik ma már nincsenek közöttünk: a nagy török költőre, Nazin Hikmetre és a Costa Rica-i Luis Carlos Fallasra gondolok. De velük volt Jorge Amado, híres brazil író is. Ma hazámat fiatal munkások, parasztok, egyetemi hallgatók, művészek és parlamenterek képviselik. Chile ma legnemesebb erőit veti harcba, hogy felépíthesse igazságos társadalmát. Fasiszták, imperialisták és hazug keresztények támadnak majd ránk; egyesül a múlt, hogy megőrizze a bénító pókhálót és elzárja a remény útját. Chile másik úton halad a szocializmus felé. Ásványkincseink, földjeink és parasztjaink méltóságának visszaszerzése nyugtalanítja a chilei nép ellenségeit, akik egyben a világ minden népének ellenségei. A megtámadott népek védelmére mindenhol és mindégkor felemeltem szavam. Ma lényem legmélyebb mélységéből szólok saját népem, saját szenvedő hazám védelmére. A Ti testvériségetek az a kenyér és az a víz, amelyre hősiesen küzdő népemnek oly nagy szüksége van. Egyetlen szavam Hozzátok, fiatalok: Chile egy csendes Vietnam!...” Paplo Neruda júliusban írta levelét. Innen már csak röviden a sajtóból ismert hírek: szeptember 11-én a katonai- puccs megdöntötte Allende elnök kormányát, felrúgta a szocialista átalakulás nagy árakon létrehozott vívmányait. Allendét megölték. Néhány napon belül őrizetbe vették Nerudát. Az idős ember nem sokáig tudta elviselni a megaláztatásokat ... Meghalt. Kántor Zsolt, fiatal szarvasi tanító, költő ott lesz Moszkvában, a világifjúsági találkozón; elnyerte ugyanis az Országos Béketanács különdíját. Az OBT, a Képes Üjság szerkesztősége és a Szarvasi Vas-, Fémipari Szövetkezet Ferrum ifjúsági klubja az idén másodszor írt ki pályázatot felszabadulásunk negyvenedik évfordulója tiszteletére. Az országos pályázat témái: hazánk társadalmi fejlődése az elmúlt négy évtized alatt, a békés alkotó munka, a szocialista életmód. Az ország különböző részeiből közel ezer irodalmi művet, verset, prózát küldtek be a pályázók: Kántor Zsolt hat versciklussal nevezett be a versenybe. Neve nem ismeretlen a Népújság olvasói előtt; a Köröstájban rendszeresen jelennek meg versei, cikkei. A Szarvasi 2. sz. Általános Iskolában tanít, fiatal apa. Ars poeticájából idézünk néhány jellemző gondolatot: „Költészet nem lenne a közösség hiánya nélkül. A keresés hajtja a verseket. Gondolati-filozofikus lírát írok. Sokféle hangon meg tudok szólalni. Modem költőnek tartom magam.” Az alábbiakban Kántor Zsolt két versét közöljük. Tanító, költő Szarvason — jutalomból utazik Moszkvába Együttlét A tetránízű éjszaka végigömlött az eszmélet celláin, katonabogarak hűsöltek az írógép réseiben, széthagyott mondatokon hevertünk, melled alá gyűrt _szonnetjeimből megindultak szívem felé a hangyák. Hosszú sáncot épített hajamban az alvadt vér. Fogaim között homok recsegett, s benned foszlányokban lobbant lángra a sírás, fölizzottak a szerpentinek között izgalmunk vas dobókockái. Ünnep volt, halálos tivornya. „És már lélegzetünk is mérgezett, mint a babérrózsa keserű teje”', kivégezte a lámpa körül zúgó, apró szárnyasokat. Európa levegője, mondtad, s elhajlott leheletedtől az üveg. Már csak verssoraid keringtek a támaszpontok körül: „cirpelő kabócák”. ígéri vers Idegen terepen, ronggyá nyűtt évszakokban járok, ahol megjelenek, egy krómacél bogárszárnytól kettéválik a bárpult, pogácsák, csorba hamutartók között fölfénylik egy vers. Marcipán vágyak olvadnak szét a tények parazsában, míg be nem lobbannak egy vérrögtől a mögéd gyűrt idők, s lehűl a világ. Nincs panasz. Befelé égő évek (ének!), emésztő esélyek. Ringanak a tűrés papírhajói, olajban, lázban. Cirmos selyemkendök az elégiák, kibomlanak a szavakon pattogó pingpong labdákból, fekete bűvészpálcák villannak a sötétben; csupa kellék a pást, semmi játék, fény. Csak a rongyok. fi. K.
