Békés Megyei Népújság, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-29 / 124. szám
1985, május 29., szerda Amerikai és szovjet értékelés a genfi második forduló előtt Washingtoni politikai megfigyelők szerint az Egyesült Államok nem módosítja álláspontját a genfi tárgyalások második fordulójára, változatlanul ragaszkodik saját tervezeteihez és továbbra sem hajlandó érdemben tárgyalni az űrfegyverkezésről, még akkor sem, ha világos számára, hogy ez a megállapodás kulcsa. Washington — ahogy ezt Edward Rowny tábornok, Reagan elnök és Shultz külügyminiszter egyik leszerelési tanácsadója a , The Wall Street Journal című lapban kifejtette — azt vallja, hogy „a tárgyalások első fordulójában a szovjet küldöttség kemény vonalat képviselt” s az általa előterjesztett javaslatokban „nincs új elem”. Mint Kis Csaba, az MTI washingtoni tudósítója írja, az első forduló után Shultz még úgy vélekedett, természetes, hogy a kezdeti szakaszban mindkét fél kifejti álláspontját, s nem különösebb negatív fejlemény, ha ezekben — bonyolult témákról lévén szó — nincs azonnali közeledés. Később azonban ő is átvette az elnök, Weinberger hadügyminiszter és mások szólamait, a Szovjetunió „merevségéről” beszélt. Ráadásul az amerikai fél nyomatékosan jelezte: változatlanul az a véleménye, hogy az úgynevezett hadászati védelmi kezdeményezés — az amerikai űrfegyverkezési program — nem lehet része a tárgyalásoknak. „A program végrehajtása visszafordíthatatlan folyamat” — jelentette ki például Weinberger hadügyminiszter. „Ma már. nem az kérdés, hogy folytatjuk-e a programot, hanem az, hogy a kongresszus milyen eszközöket biztosít erre” — mondotta Abrahamson tábornok, a program irányítására a Pentagonban létrehozott szervezet vezetője. A megbeszélések második fordulója előtt a moszkvai értékelések negatív mérleget vonnak az eddigi munkáról, meglehetősen borúlátóan ítélik meg az előrehaladás esélyeit. Mint Fazekas László, az MTI moszkvai tudósítója írja, a szovjet fővárosban természetesen senki sem számított arra, hogy könnyen és gyorsan sikerül megállapodásra jutni a fegyverkezés megállításának átfogó és rendkívül bonyolulttá vált kérdéseiben. Megalapozottnak tartották viszont azt az elvárást, hogy az Egyesült Államok tartani fogja magát a tárgyalásoknak a januári Gormikó—Shultz találkozón meghatározott céljához, s legalább is készséget mutat arra, hogy a világűr milita- rizálását megakadályozó, a földi nukleáris fegyverkezési hajszát megállító egyezményt kössön. A tárgyalások első másfél hónapja viszont szov,- jét megítélés szerint azt mutatja, hogy Washington nem szánta el magát a vitatott kérdések kölcsönösen elfogadható, az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvén alapuló megoldására. Az egészében véve negatív amerikai magatartásból a moszkvai értékelések leggyakrabban azt a szándékot emelik ki, hogy Washington a külügyminiszteri megállapodással ellentétben minden áron végre akarja hajtani űrfegyverkezési terveit. Szovjet részről tökéletesen elfogadhatatlannak tartják azt az amerikai szándékot, hogy Genfben csupán az űrfegyverkezés szabályaiban állapodjanak meg. A csapásmérő űrfegyverek létrehozása ugyanis alapvető változást idézne elő a hadászati egyensúlyban, s válaszreakcióként a támadó nukleáris eszközök számának jelentős növeléséhez, minőségük javításához vezetne. Ebben az esetben az Egyesült Államok nem számíthat arra, hogy a Szovjetunió beleegyezik válaszcsapásra alkalmas nukleáris eszközei bármilyen csökkentésébe is. Craxi Moszkvában Alig néhány nappal azután, hogy Radzsiv Gandhi indiai kormányfő búcsút vett szovjet házigazdáitól, Moszkvában ismét miniszterelnököt látnak vendégül. Kedden Bettino Craxi, az Olasz Köztársaság kormányfője érkezett — Giulio Andreotti külügyminiszter társaságában — a szovjet fővárosba. Craxi látogatásának több körülmény is különös hangsúlyt ad. Az SZKP Politikai Bizottságának legutóbbi határozata nyomatékkai aláhúzta a különböző társadalmi és gazdasági berendezkedésű országok közötti párbeszéd folytatásának szükségességét. Ezzel a felfogással szinte egybevág az olasz diplomácia megélénkülése, különös tekintettel a kelet— nyugati kapcsolatok fenntartására. Craxi berlini és budapesti látogatása, Andrej Gromiko három hónappal ezelőtti római eszmecseréi, Erich Honecker közelmúltban lezajlott olaszországi útja híven tükrözi ezt a törekvést. Ahhoz semmi kétség nem fér, hogy Itália a NATO elkötelezett tagja, sőt, Comi- sóban — Szicília szigetén — amerikai robotrepülőgépek állomásoztatására is vállalkozott. Ám azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a római szándékok nem mindenben azonosulnak a washingtoni célkitűzésekkel. Az olasz kormányfő megnyilatkozásaiban többször is kifejezésre juttatta: a Tiberis partján aggodalommal szemlélik az Egyesült Államok konfrontációs politikáját. Itália különvéleményt nyilvánított Washington közép-amerikai törekvéseivel szemben, különösen a Nicaragua-ellenes embargó váltott ki ellenérzéseket Rómában. Aligha véletlen, hogy Daniel Ortega nicara- guai államfőt a közelmúltban hangsúlyozott szívélyességgel fogadták az olasz államférfiak. Róma nagy jelentőséget tulajdonít a genfi szovjet—amerikai tárgyalásoknak, s — ellentétben az amerikai elutasítással — megfontolandónak minősítette Mihail Gorbacsov moratóriumjavaslatát az atomfegyverekre vonatkozóan. Az is nyílt titok, hogy az olasz kormány vonakodik csatlakozni Washington űrfegyverkezési programjához. A jelenlegi feszültség okainak elemzésében a szovjet és az olasz álláspontok nem mindenben egyeznek. De az sem kétséges, hogy Moszkva és Róma a biztonság, a béke és a leszerelés ügyében sok tekintetben közös nevezőre juthat. Mindkét oldalról nagy figyelmet szentelnek a szovjet—olasz kapcsolatok alakulásának, amit előreláthatóan megállapodások aláírásával igyekeznek még inkább kiterjeszteni és elmélyíteni. Craxi — úton Moszkvába — rövid kitérőt tett és Varsóban találkozott Jaruzelski kormányfővel. Mintegy ezzel is illusztrálva, hogy az olasz kabinet minden alkalmat megragad a napjainkban oly fontos kelet—nyugati kapcsolatok ápolására, a bizalom erősítésére, és a párbeszéd folytatásara. Gyapay Dénes NUSZ-tiltakozás az Antonov-per ellen Minden jogi alapot nélkülöznek a Szergej Antonov elleni koholt vádak, ám a világ közvéleménye előtt nyilvánvaló, hogy ez nem eljárási hiba, hanem a Bolgár Népköztársaság elleni politikai provokáció — szögezi le a Nemzetközi ' Üjságíró Szervezet (NUSZ) kedden közzétett nyilatkozata. Az Antonov elleni bírósági eljárással párhuzamosan kibontakoztatott hecckampány szerves része bizonyos körök azon terveinek, melyek a népek közötti megértés aláásá- sát, a nemzetköze feszültség fokozását célozzák — húzza alá a nyilatkozat. A dokumentum a továbbiakban megállapítja: nagy felelősség terheli egyes nyugati országok tömegkommunikációs eszközeit, amelyek kirobbantották, és támogatják ezt a rágalomhadjáratot. A Nemzetközi Üjságíró Szervezet — hangsúlyozza a nyilatkozat — minden tisztességes újságírót arra szólít fel, hogy emelje fel szavát Szergej Antonov védelmében és szorgalmazza a bolgár férfi szabadon bocsátását. Tiltakozó állásfoglalást tett közzé Prágában a nemzetközi diákszövetség és a csehszlovák jogászok egyesülete is. Francia—nyugatnémet csúcstalálkozó színhelye volt az NSZK-beli Konstanz. Mitterrand elnök (balra) és Kohl kancellár elsősorban a Közös Piac júniusi csúcsértekezletének előkészületeiről tárgyaltak. (Telefotó) Véres testvérharc Nyugat-Bejrútban Kedd délben ismét fellángolt a véres testvérharc a palesztin fegyveresek és az Amal milicistái között a három nyugat-bejrúti menekülttáborban és környékén. A palesztin harcosok több katonai fontosságú ponton ellentámadásba mentek át a jól kiépített földalatti labirintuson keresztül. A harcokba ismét belépett a hegyvidéken elhelyezkedő palesztin tüzérség, amely ezúttal is a déli külvárosokat vette ágyútűz alá. Az egyházak kezelésében levő aggok háza és a 800 idős beteget ellátó kórház drámai felhívással fordult valamennyi politikai, vallási és katonai vezetőhöz, hogy mentsék meg az intézményt a kereszttűztől, amelybe kedden került. Szaúd-Arábia ismételt felhívással fordult a siita Amalhoz és a palesztinokhoz, hogy azonnal vessenek véget konfliktusuknak, s erőiket egyesítsék a közös ellenséggel, az izraeli agresz- szorral szemben. Ali Ábdesszalam Triki líbiai külügyminiszter Bejrútba indult, hogy hozzájáruljon a „tábori háború” . leállításához. Előzőleg Moamer el- Kadhafi líbiai vezető telefonon tárgyalt Amin Dzsema- jel libanoni és Ali Nasszer Mohammed dél-jemeni elnökkel. Kedd délelőtt ismeretlen fegyveresek elrabolták az amerikai állampolgárságú David Gibsont, a bejrúti amerikai kórház 55 éves igazgatóját, aki múlt év decembere óta vezeti az intézményt. E túszszedéssel immár 11-re nőtt a Libanonban jelenleg ismeretlen helyen fogva tartott külföldiek száma. Két hete az Iszlám Szent Háború nevű szervezet, a Dzsihad Iszlámi közzétett egy fényképet hat túszáról — négy amerikai és két francia személyről —, akiknek szabadon engedése fejében az 1983 óta Kuvait- ban letartóztatott tagjai elengedését követeli. Két további amerikai, két francia és egy ír állampolgárról nincs semmilyen életjel. R Zsenmin Zsipao vezércikke a kínai árreformról A rögzített árak körének csökkentését, a kialkudott árakon történő adásvétel körének bővítését szorgalmazta keddi vezércikkében a KKP központi lapja, a Zsenmin Zsipao. Ugyanaz kor az állam által meghatározott árakat is módosítani kell, összhangban az értéktörvénnyel — hangsúlyozta a vezető kínai újság. A cikk hangsúlyozta, hogy az árreform létfontosságú a kínai gazdasági szerkezet megreformálásánál, az értéktörvény tiszteletben tartása gyors gazdasági növekedést fog eredményezni, megsértése ellenben veszteségeket fog okozni. „Az árakat nem lehet pusztán emberek szubjektív óhajai alapján megállapítani, az értéktörvény figyelembe vételével időről időre módosítani kell azokat” — jegyezte meg a Zsenmin Zsipao. Véleménye szerint Kínában az árutermelés múltbeli lassú növekedésének éppen az irracionális árrends^r volt az egyik nagy gátja, számos árucikk ára nem tükrözte sem az áru tényleges értén két, sem a kereslet-kínálatot. A stabil árak nem jelentenek árbefagyasztást. A szocializmus magasabbren- dűségét nem a mozdulatlan árak jelzik, hanem a termelőerők gyors fejlődése — szögezte le a Zsenmin Zsipao. hírek hírek hírek MA: MAGDOLNA NAPJA A Nap kél 4.53 — nyugszik 20.30 órakor A Hold kél 14.29 — nyugszik 2.35 órakor ÉVFORDULÓ Kilencven évvel ezelőtt, 1895. május 29-én született Abafalván és 80 éves korában, 1975-ben hunyt el Budapesten Hermann Alice pszichológus, főiskolai tanár. — FOGADÓNAP. Gyulavári Pál, országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Tanács elnöke május 31-én, pénteken délelőtt 9-től 12 óráig hivatali helyiségében (Békéscsaba, Felső Körös sor, Irodaház, I. emelet 2.) ügyfélfogadást tart. — A KEVERMESI Vöröske- reszt-alapszervezet a közelmúltban ünnepi közgyűlést tartott. Megemlékeztek a Vöröskeresztes Világnapról, s felvázolták az eljövendő időszak feladatait. Méltatták az önfeláldozó véradókat, aktivistákat: tizenegy hússzoros, 23 tizenötszörös és .32 tízszeres véradót tüntettek ki. — BÉKÉSCSABÁN a Városi Tanács udvarán ma este, 19 órai kezdettel — a plakáttal ellentétben — Fogjuk a hasunkat címmel a Mikroszkóp Színpad mutatja be műsorát. — A MEZÖHESYESI Általános Művelődési Központban május 30-án, csütörtökön az Állami Bábszínház vendégszerepei. Két bolgár bábjátékot, a Jegesmaci "és barátai-t, valamint a Marica és az oroszlán-t adják elő délután fél 5-től a gyerekeknek. — A SZEGHALMI városi könyytárban ma, szerdán 18 órai kezdettel irodalmi estet rendeznek. „Legkedvesebb verseim ...” címmel Szűcs Ildikó előadóművész műsorát hallgathatják meg az irodalomkedvelők. — GYULÁN a Mogyoróssy Könyvtárban író-olvasó találkozót rendeznek május 31- én, 18 órától. Vendégek: Krasznahorkai László író, Bak Zoltán gitárművész és Kalmár Béla közgazdász. — SZARVASON a DATE Mezőgazdasági Főiskolai Karán ma 15 órakor TIT-elő- adást rendeznek. Gabonaprogramunk Békés megyében és a fejlesztés lehetőségei címmel Csukás Gyula, a Teszöv titkárhelyettese tart előadást. — MŰVÉSZETI SEREGSZEMLE és bemutató lesz ma, szerdán délután 3 órai kezdettel a mezőhegyesi művelődési központ nagytermében, melyen a helyi iskolai csoportok mutatják be kultúrműsorukat. — AZ MHSZ városi vezetősége ma délelőtt 9 órától tanácsadói testületi ülést tart ‘ Békéscsabán. Értékelik a versenyeket, az áthúzódó tanfolyamokat, valamint ismertetik a nyári hónapok feladatait. — JUNIALIST RENDEZ június 1-én, reggel 9-től délután 6-ig a Közalkalmazottak Szakszervezetének budapesti bizottsága. A Népstadion és intézményei területén a színes sport- és kulturális programok mellett sok szórakoztató érdekesség várja a látogatókat. Lesz mik- roszámítógépes játék és vetélkedőműsor, haditechnikai, hőlégballon-bemutató, motoI ros sárkányrepülés. Hírügyeletünk telefonszáma: 27-360 Zápor, zivatar Várható időjárás ma estig: többször is megnövekszik a go- molyféihőzet és helyi zápor, zivatar kialakulása várható. A szél csak zivatar idején erősödik meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között várható. — A BÉKÉSCSABAI jazz- kedvelők pénteken este a Synapsis együttest hallhatják 19 órától a Gyopár klubban, 22 órától pedig a Jókai Színház klubjában. — KÖRÖSTÁJ-ESTET rendeztek hétfőn este Orosházán az ünnepi könyvhét nyitányán a Petőfi Művelődési Központ klubjában. A vendégek — Kőváry E. Péter, Sarusi Mihály, Sass Ervin és Verasztó Antal — műveiből Pálíy Margit színművésznő olvasott fel. Az est házigazdája Koszorús Oszkár volt. — ZÁRÖKONCERT. Az Országos Szórakoztató Zenei Központ Békés Megyei Ki- rendeltségének stúdiója május 30-án, csütörtökön délelőtt tartja hagyományos zárókoncertjét Békéscsabán az Építők Trefort utcai művelődési házában. A stúdióban az idén 54 szórakoztató zenész fejezi be tanulmányait. — MARCO POLO-TŰRA. Útja végállomására, Peking- be érkezett öt olasz utazó, akik a nagy középkori világjáró, Marco Polo útvonalát követték Velencéből Kínába. Az öt vállalkozó szellemű olasz március 31- én indult Olaszországból — három Fiat Pandával és egy teheratóval. A húszezer kilométeres úton Jugoszlávián, Görögországon, Törökországon, Iránon, Pakisztánon, Indián és Nepálon keresztül érkeztek Kínába. — GYOMAENDRŐDÖN a közelmúltban alakult meg a mozgáskorlátozottak helyi csoportja. Csaknem százan vettek részt az öregek napközi otthonában megrendezett első baráti találkozón. A helyi csoport vezetősége ugyanitt tartja minden hétfőn 17 órától összejövetelét és ügyfélfogadást. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAARFOLYAMAI ERVEYBEN: 1985. MÁJUS 29-ÉN Devizanem vételi közép eladási árf. 100 egységre Ft-ban Angol font 6399,54 6405,95 6412,36 Ausztrál dollár 3376,43 3379,81 3383,19 Belga frank 81,61 81,69 81,77 Dán korona 456,60 457,06 457,52 Finn márka 789,36 790,15 790,94 Francia frank 538,45 538,99 539,53 Holland forint 1454,56 1456,02 1457,48 Japán yen (1000) 202,74 202,94 203,14 Kanadai dollár 3705,90 3709.61 3713,32 Kuvaiti dinár 16 816,47 16 833,30 16 850,13 Norvég korona 570,52 571,09 571,66 NSZK márka 1641,70 1643,34 1644,98 Olasz líra (1000) 25,72 25,75 25,78 Osztrák schilling 233,51 233,74 233,97 Portugál escudo 29,06 29,09 29,12 Spanyol peseta 29,02 29,05 29,08 Svájci frank 1954,19 1956,15 1958,11 Svéd korona 567,98 568,55 569,12 Tr. és cl. rubel 2597,40 2600,00 2602,60 USA dollár 5100,43 5105,54 5110,65 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1985. március 19-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. VALUTA- (BANKJEGY ÉS CSEKK) Árfolyamok ÉRVÉNYBEN6 1985. MÁJUS 29-ÉN ÉS 30-AN Pénznem Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma a) Holland forint Japán yen (1000) Jugoszláv dinár b) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona USA dollár vételi eladási árf. 100 egys. Ft-ban 6213,77 6598,13 3278,42 3481,20 79,24 84,14 443,35 470,77 766,45 813,85 522,82 555,16 36.28 38,52 1412,34 1499,70 196,85 209,03 19,00 20,18 3598,32 3820,90 16 328,30 17 338,30 553,96 588,22 1594.04 1692,64 24,98 26,52 226,73 ■ 240,75 28,22 29,96 28,18 29,92 1897,47 2014,83 551,49 585,61 4952,37 5258,71