Békés Megyei Népújság, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-18 / 115. szám

1985. május 18.. szombat NÉPÚJSÁG Művelődési házaink felújítása Ili. Ha nem megy, és ha jól megy... A dombegyházi „reményvesztett" alapok ... Ügy két hónappal ezelőtt azzal a nem titkolt szándék­kal fogtunk hozzá az idén záruló ötéves tervidőszak elején megkezdett — a me­gyei és a helyi tanácsok ál­tal finanszírozott — korsze­rűsítési-felújítási munkák és helyszíneik bemutatásához, hogy megmutassuk, közzéte­gyük a jó, a követendő pél­dákat és megoldásokat. Szándékunk azonban nem minden esetben válhatott valóra. Mégis úgy véljük, az „ellenpélda" feltárása is szükséges; nemcsak tanulsá­gul szolgálhat, de ösztönöz­het is. felhívhatja a figyel« gyeimet. Akár abban a bi­zonyos huszonnegyedik órá­ban is . . . Szeghalom, Gyo- maendrőd, Medgyesegyháza és Kevermes után ma Domb­egyházról és Kötegyánról — két kisebb lélekszámú te­lepülésről — lesz szó. A permetező eső még so­káig áztatja a dombegyházi művelődési ház udvarán az elmúlt év őszére elkészült beton- és téglaalapokat, nem nem messze ettől, a sokköb­méternyi falazóblokkokat. Túl nagyra sikerült ez a megtorpanás. — Három évvel ezelőtt ké­szült el terv — bontja ki az íveket Gerendeli György. az intézmény igazgatója. — Nagy Tamás és Ekler Dezső budapesti mérnökök készí­tették el, akik akkor a mes­teriskola hallgatói voltak. (A megyei tanács megálla­podást kötött a hazánk leg­jobb építészeinek továbbkép­zését végző mesteriskolával, hogy a felújítás terveit a hallgatók egyik vizsgamun- kájukként, igen jutányos, mérsékelt áron készítsék el. Így sok millió forintot tu­dott megyénk megtakarítani. — N. L.) Kettőszázhatvan négyzetméterrel bővült volna az intézmény alapterülete, az új szárnyban a könyvtár kapna helyet. Meglepő a feltételes mód. De hát így őszinte, így igaz ... A községi könyvtár csaknem húszezer kötete egy 52 négy­zetméteres klubszobába van bezsúfolva. A dombegyházi­ak arra lehettek és lehetnek „büszkék", hogy a környék legkorszerűtlenebb könytára az övék! Nos, a megyei ta­nács művelődésügyi osztálya és a rekonstrukciót támogató Országos Közművelődési Ta­nács (OKT) 1,1 millió forint­tal indította el a dombegy­házi bővítést. Ebből anyagot vettek és az új szárny alap­jait. készítették el. S a pénz elfogyott . . . Szép a terv. Kör alaprajzú, faszerkezetű, galériás (tehát két szintes), bástyaszerű épület lenne itt, amelybe a könyvek és olvasóik költöz­nének. Üj kiállítóterem is épülne, amelyet klubfoglal­kozásokra is hasznosítani le­het. S természetesen a ki­szolgáló egységek sora is, meg a kazánház a telek végébe. Szerényen számolva 3 mil­lió kellene még a terv meg­valósításához. Az idén no­vember 6-án negyedszázados születésnapját ünneplő mű­velődési házat azonban fel kellene újítani. Az akkor bi­zony rohamtempóban elké­szült épület tetőszerkezete .szinte azonnali cserére szo­rul! Becslések szerint ez újabb négy milliót emész­tene fel. Ha lenne ... S az úgynevezett önerő? Mint minden hasonló nagy­ságú településen, itt is oly minimális összeg áll ilyen célokra a tanács rendelkezé­sére, amely még az ábrán­dozást is hiúvá és céltalanná teszi. A község lakói azon­ban felajánlották segítségü­ket. Az itt élő valamennyi kisiparos, 3—3 nap munká­ját tette a köz asztalára. Dolgos" kezekben nincs hi­ány. Az anyagot, a felszere­lést azonban jószándékból nem lehet megvásárolni! S az elkészült alapokat mossa az eső, reménytelenül ... Kötegyánban többről, jobb­ról számolhatott be Ungvári Mihály, a községi pártbizott­ság titkára — aki „másod­állásban" az országos hírű ifjúsági klub vezetője is — és Deákné Szabó Katalin, a művelődési ház igazgatónője. A megyei alapból 300 ezer forint támogatást kaptak a lassan évtizedekben mérhető idő óta aktuális felújítás megkezdéséhez. E sorok író­ja emlékszik még arra. ami­kor úgy két évvel ezelőtt majd lábát törte az életve­szélyesnek nyilvánított szín­padon, s érezte az öltözőnek nevezett, leszakadt mennye­zetű, hátsó szobácskák doh­szagút. Amíg a dombegyházi fel­újítást a helyi termelőszö­vetkezet brigádjai, addig a kötegvánit a tanácsiak vé­gezték, illetve csinálják. A munka itt az elmúlt év ele­jén indult meg. A téli zord időjárás miatt alaposan csúsznak a határidővel: de így is szinte napokon belül átadhatják az ún. első lép­cső munkáit, vagyis a fel­újított színpadot, nagytermet. A második lépcsőben új klubszoba épül, s kiszolgáló helyiségeket is létesítenek. „Létfontosságú volt” — fo­galmaztak a helyiek. A köz­ségben a művelődési házé a legnagyobb olyan helyiség (220 személy befogadására alkalmas), ahol bármilyen rendezvényt, ünnepséget, megmozdulást, gyűlést meg lehet tartani. A bővítésre, felújításra te­hát megvan a pénz, amihez a helyi termelőszövetkezet 130 ezerrel járult hozzá. De hát a művelődési házat majd be is kell valamiből ren­A jaminai primadonna Bál, tánc, színi gárda, sza­valókórus, énekkar, sport... Műsoros estek, három felvo- násos színdarabok, saját ze­nekar ... Negyven évvel ez­előtt Békéscsabán, az V. ke­rületi MADISZ-ban, s a pri­madonna: Mitykó Ica. — Sokan voltunk, munká­sok, parasztok. diákok, s mindenki csinált valamit, megosztotta magát a politi­ka és a kulturális munka között, szóval ebből is, abból is kivette a részét. Egyszer taggyűlést vagy szemináriu­mot tartottunk, felvonulni mentünk, máskor a próbá­kat. Szombat délután romot takarítottunk, vasárnap meg táncoltunk a Hegedűs- vagy a Resicza-kocsmában. Még a kijárási tilalom idején is, csak akkor időben hazamen­tünk. A táncra benéztek a szovjet katonák is. fordultak egy párat a lányokkal, és mentek tovább. Akár az új rendőrség akkor még csak karszalagos tagjai közül is a fiatalja — kezdi, a beszélge­tést Bielikné Mitykó Ilona, az Élelmiszer-kiskereskedel­mi Vállalat tavaly óta nyug­díjas oktatási előadója. Az Orosházi út és a Bes­senyei utca sarkán a Jobb mint otthon adott tényleges otthont a MADISZ-nak, a nagyterem itt is helyben, csak színpad nélkül, táncol­ni viszont jó lehetett, mert ha minden este nem is je­lent meg hiánytalanul a ze­nekar, pótolta a zongora, ha Pavlik • Palika mellé ült. máris ropta mindenki a szvinget. Már negyvennégy­ben ez volt a divat. De még egy szájharmonika is meg­tette, ha más nem volt kéz­nél. a tánc akkor sem ma­radt el. — Már megint bál lesz, mondta sokszor anyukám, mert a reggelig tartó bálák is megszaporodtak. Néha pe­dig azt is megsokallta, hogy minden este munka után a MADISZ-ba megyek, s ha nem engedett csak a nagy­anyámhoz, akihez télen egy szál ruhában is átszaladtam, tudtam, hogy a mama ide adja a nagykendöjét, és már mehettem is tovább, A poli­tika és a szórakozás jól ösz- szefért, sőt, összetartozott akkor. Hamarosan nem csak magunknak énekeltünk, tán­coltunk. zenéltünk, hanem a műsoros estek rendezésébe fogtunk. Életemben először akkor táncoltam színpadon. Tizenhat éves voltam. A műsoros estek vers-, ének-, táncszámokból álltak, köztük egy-egy monológgal és vidám jelenettel, és min­dig fellépett a saját zenekar is, kísérőként és önállóan. A Hegedűs-kocsma nagytermé­nek a színpadán tartották, zsúfolt nézőtér előtt, s utá­na minden alkalommal tánc — éjfélig. A fiatalságot fő­leg ez vonzotta. — Evés közben jön meg az étvágy. A siker hozta, hogy tovább lépjünk, s egész estét betöltő színdarabot ad­junk elő. Már nem tudom, kinek az ötlete volt, azt hi­szem a Serfőző fiúknak, akik közül Béla nagyon szerette a színházat, volt is kapcsola­ta velük. S egyszer csak ott álltunk, hogy elkezdődött a válogatás a Diákszerelem cí­mű három felvonűsos ope­retthez. És én csak álltam, majd hirtelen leültem mind a negyvennyolc kilómmal, amikor rám osztották a női főszerepet. Serfőző Gyuszi — szegény már nem él — lett a partnerem, a bonvi- ván. Magas, jó alakú, jóké­pű. jó hangú, ügyes fiú volt. később is együtt szerepel­tünk. Tóth Gabi, aki ugyan­csak diák volt, lett az amo­lyan rendezőféle. Az ő ke­zébe futott össze minden, és ő igazgatott bennünket. Bevált a szereposztás, a primadonna és a bonviván. a szubretl és a táncosko­mikus, de a többi szereplők is bérelt helyet váltottak maguknak az együttesben. Ez negyvenöt nyarán tör­tént, két hónapig készültek, kora ősszel került sor az el­ső előadásra, s akkora siker volt, hogy többször megis­mételték. — Sose felejtem el. amikor a belépőt énekelni bejöttem a színpadra és megláttam a sok embert. Már előtte is iz­gatott voltam, akkor ez tető­fokra hágott, aztán levettem a szemem a közönségről, a terem végébe néztem, s meg­nyugodtam. Elmúlt a lámpa­lázam, s utána már nyugod­tan játszottam, énekeltem, táncoltam. Aztán újabb és újabb da­rab következett. A közönség élvezte, vágytak rá, minden jegy elkelt és mégsem fért be mindenki, ismételni kel­lett. Jó is hogy így lett. mert sok munka volt egy-egy elő­adást összehozni, s legalább kamatoztatták. — Elkezdtünk vidékre jár­ni. Kígyós, Csanádapáca. Medgyes, Csabacsűd. Men­tünk kisvonattal, fuvarosko­csin, volt úgy, hogy gyalog jöttünk haza, mint Kígyósról, mert a bál hajnalig tartott és nem akartunk várni. A futballisták is velünk tartot­tak, ugyanis az esti előadás előtt, délután mindig mérkő­zés volt a helyi MAD1SZ dezni. Ha halványan fog a ceruza, akkor nyolc-kilenc- százezer forint lenne az erre szükséges végösszeg ... A művelődési házzal — amelynek homlokzati részé­ben kapott helyet a közel­múltban felújított könyvtár — egy telken áll a már em­lített ifjúsági klub épülete. Ez utóbbi rendszeres prog­ramjaira — a szinte meg­számlálhatatlanul sok gyere­ket nem számolva — álta­lában 70—100-an járnak el. Január óta a klub és a mű­velődési ház közös igazga­tás alá került. A munka­terveket is ennek alapján állították össze. Az egy esz­tendőre szánt 35 ezer forint­nyi költségvetés — amelyből az ún. tartalmi munkát lehet megszervezni, tehát a műso­rokat megvenni, a szakkö­rök. klubok vezetőinek tisz­teletdíját kifizetni, stb. — azonban igen kevésre elég. A ház vezetői tehát a külön­böző bevételekből meg sze­retnék duplázni ezt a pénzt. Ennek egyik, s Kötegyánban a siker reményét biztosító megoldása a szolgáltató jel­legű tevékenységek kiterjesz­tése. A tervek szerint fod­rász- és kozmetikusszalon lesz itt, s egy butikot is nyit­nak. Ez utóbbiban minden olyan holmit lehet majd kapni, amely a helyi eg.v-két boltban nincs. Például aján­déktárgyakat, könyvet, hang­lemezt, dísznövényeket, ru­házati kiegészítőket, hasonló apróságokat. Már ezen a nyáron kezdődik a kismotor­vezetői tanfolyam, s a téesz segítségével — a buszt adja — az úszótanfolyam is — természetesen Gyulán. A népművelői körökben „pén- zes"-nek nevezett szórakoz­tató rendezvényeket — leg­alábbis egy részét — a to­vábbiakban is a helyi étte­rembe tervezik. A már meg­levő jó kapcsolatokat — a'melyeket nem egy esetben a szükség szült — nem sza­bad kihűlni hagyni. Nemesi László csapatával. Az már a fél fa­lut odavonzotta, s este is telt ház volt. Melegben, hideg­ben vittük a ruhákat és ami kellett, nem számított a ci- pelés. fáradtság, folyt köz­ben a bolondozás, viccelés, mindenki jól érezte magát. Hogyne érezte volna, mi­kor nemcsak barátságok, sze­relmek is szövődtek közben. Mint az egész világon bár­hol. ha fiatalok sokat van­nak egy társaságban. Jami- nában is sok MADISZ-szere- lemből lett házasság. A szín­pad is összehozza a fiatalo­kat. — A színigárdában is vol­tak szerelmespárok. Mi ugyan Gyulával nem, ő is. én is mást szerettünk, de mindket­tőnk partnerének becsületére vált. hogy nem féltékenyke- dett, holott a színpadon csókjelenet is zajlott. Igaz nem valódi, csak annyira, hogy a közönség annak lássa. Egyébként a szerelem se olyan volt akkor még. mint máma. Az anyák is őrködtek, s ha ők nem voltak ott. mert vi­dékre nem jöttek velünk, minden lány fiútestvére vet­te át a szerepüket, s állítom még szigorúbban vigyáztak ránk. Operett, operett, operett .. . Egyszer aztán megsokallták és másra vágytak, s nem kis fába vágták a fejszét. A Vi­haros alkonyatot nézték ki. A felolvasott darab nagyon tetszett mindenkinek, s Ica ebben is főszerepet kapott. Elkezdődtek a próbák, min­denki örült. . . — Aztán én nem is tudom már pontosan mi történt, hol az egyik nem tudott jönni, hol a másik. Kit elvittek is­kolára. ki katona lett, ki má­sutt kapott állást és elköltö­zött, s végül már nem akadt megfelelő helyettesük az együttesben. S nem tudtuk 1947. november 7-re bemu­tatni. Később sem. Egy vagy két év múlva, amikor a Hor­váth Teriék, Szirtes Adámék a főiskolára kerültek, én is mehettem volna, de a szüle­im nem engedtek. Akkor na­gyon fájt. de belenyugodtam. Kereskedő lettem. Van-e arca a tömegnek? Hangulata bizonyosan van. Mennyivel masabb például a május elsején felvonuló tar­ka sokaság, mint mondjuk egy foci meccsről távozó csa­lódott szurkolósereg. (Hogy másféle seregekről ne is be­széljünk. Vert hadak ván- szorgásáról vagy diadalka­puk alatt parádézókról. El­képzelni se jó, való látvá­nyuktól pedig ég óvjon, hisz túl sok szenvedés az ára.) Kedvenc szórakozása­im közé tartozik, hogy a moziból kitóduló emberek arcáról próbálom leolvasni, milyen filmet láttak. Sokat mond az is. ha már a vetí­tés vége előtt szállingóznak a nézők, és más műfaj, ha marcona ifjak csörtetnek ki a teremből. Legutóbb pél­dául, amikor a Túl nagy ri­zikó című amerikai kaland­film közönségét figyeltem, csupa határozott egyéniség, magabiztos mosolyú férfiú lépkedett előttem. Mint akik odabenn megtapasztalták, milyen a kemény élet. Mi­vel régi vágyam határozott férfiúvá lenni — magabiz­tos mosollyal —, nosza, izi- ben beültem a moziba, hogy magamat a film hatása alá bocsássam. S ha nem sike­rült hamarjában nagyot for­málódnom ez irányban, csak önmagámban keresem a hi­bát. hisz mindent megtettek fejlődésem érdekében. Kár is foglalkozni yelem. Nem sok értelme lenne bármit is elmesélni a törté­netből, hiszen ha a cselek­ményt a dajkamesékhez ha­sonlítanám, bizony hízelgő lenne a filmírók számára. (Tévedés ne essék, nem kí­vánok szentségtörést elkö­vetni, nem a népek meséi­vel vetem össze ezt a cellu­loid szalagra vitt agyrémet, hanem-mondjuk a zöld disz­nóról és társairól szóló buta­ságokhoz képest is bárgyú kis história.) Érdemes vi­szont megfigyelni a filmcsi- nálók receptjét: ezúttal be­jutattak négy fickót. Égj' elszántat, egy tejfeles szá­jút, egy mókás alakot és egy négert. Dehogy ártanának ők a légynek is. éppen csak a biztonság kedvéért vásá­rolnak össze egy halom au­tomata ölőszerszámot. Lám. még egy pici kutyát is visz­nek magukkal. Milyen ara­nyos! És hogy társadalmi töltete is legyen a dolognak, hőseink azért csapnak fel banditának. mert nagy az infláció... (Ha egy magyar filmvásárló ilyet lát. men­ten ingert érez, hogy honfi­társainak is bemutassa, mi­lyen az a világ, ahol ember embernek farkasa. Bár ami a behozatal színvonalát il­leti, azt hiszem, elég, ha a nyugati filmpiac szemetes kukáiból olcsó portékát kí­nálnak. „Kettőt fizet — hár­mat kap." Itthon így is eszi a nép, művelt a köz, minek mindig okosodni?) Ha a legutóbbi fimjegy- zetben arról írtam, hogy Laurence Olivier kedvéért érdemes megnézni egy fil­met, akkor most sajnos azt kell mondanom, hogy a Túl nagy. rizikót még Antony Quinn miatt sem érdemes. Inkább szomorú, hogy az Országúton Zampanoja vagy Zorba, a görög alakítója ilyen megalázóan silány produkcióhoz adja a nevét. Tudom, ő is a piacról él, s nem minden bokorban te­rem remekmű. így aztán el­mókázik. dörmög egy kicsit — Szabó Sándor remek szinkronhangján —, remél­ve, hogy senki sem veszi ko­molyan ezt a kutyakomédiát. Vass Márta (Andódy)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents