Békés Megyei Népújság, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-12 / 85. szám
NÉPÚJSÁG 1985. április 12., péntek fl HNF Országos Tanácsának ülése Költészet napi találkozó Békésen-------*------------------í. “---:----s ; » * ( Folytatás az 1. oldalról) , Az ülésen felszólalt Kádár János, az MSZMP főtitkára. A párt XIII. kongresszusának tapasztalatairól szólva hangsúlyozta, hogy a tanácskozási eredményességét nagy mértékben segítette az a széles körű, aktív és felelős vita, amely a felkészülés időszakában lezajlott a párttagság, a társadalmunkért felelősséget érző állampolgárok körében. Kösizönetet mondott azokért az észrevételekért, amelyeket a Hazafias Népfront Országos Elnöksége — más társadalmi és tömegszervezetekhez hasonlóan — tett, és ezzel gazdagította a kongresszus munkáját. A párt XIII. kongresszusa jelentős eredményeket vehetett számba — állapította meg a továbbiakban —, amelyeket az egész nép erőfeszítései alapoztak meg. A párt legfelső fóruma betöltötte szerepét, tisztességgel elvégezte munkáját, a tanácskozás eredményes volt. Felelősen elemezte jelenlegi helyzetünket, és megjelölte a további előrehaladás fő követelményeit. Állást foglalt politikai irányvonalunk megtartása, s ahol erre szükség van, megújítása mellett. A kongresszus kifejezte a párt eltökélt szándékát építőmunkánk töretlen folytatására, arra, hogy előrelépjünk a fejlődés útján, s megerősítette távlati célunkat, a fejlett szocialista társadalom felépítését. A párt kéri, igényli társadalmunk minden rétegének, minden állampolgárnak a hozzájárulását azoknak, a kongresszuson elhatározott törekvéseknek a valóra váltásához, amelyekkel egész népünk életét kívánjuk tartalmasabbá, szebbé tenni — hangsúlyozta Kádár János. Ennek a nemzeti méretű összefogásnak az erősítését szolgálja a Hazafias Népfront felhívása is, amikor kimoncT- ja, hogy a tömegmozgalom magáénak vallja és támogatja a pártkongresszus országépítő céljait. A párt főtitkára ezután arról szólt, hogy a közeljövő fontos hazai politikai eseményei az országgyűlési képviselő- és tanácstagválasztások. Ezek előkészületei során — mondotta — a szocialista nemzeti összefogási megszilárdítására hívjuk az állampolgárokat, olyan igaz hazafias magatartásra, cselekvésre, amely híven szolgálja a népet. Hangsúlyozta, hogy az MSZMP hazafias és internacionalista párt, a kommunisták igaz hazafiak, s ezt várják el minden honfitársuktól. Ugyanakkor — folytatta — nagyon kell ügyelni arra, hogy aki hazafi, az helyes értelmezés szerint A meleg idő hatására nemcsak a gyümölcsfák tavaszi fejlődése gyors, hanem a kárositóké is. Az almafák varasodásának áttelelt maradványai már fertőzőképesek. A kórokozó gomba úgynevezett aszkospórái már érettek, sőt kiszóródásuk is megkezdődött. Ez azt Jelenti, hogy a kibomló fiatal levelek már most megbetegedhetnek. legyen az, s ne két effel és ipszilonnal, mert az efajta hazafiak már sokszor sodorták pusztulásba a népet. Kádár János a népfront választási programjáról szólva hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy népünk egységesen támogatja a párt, az állam külpolitikai tevékenységét. A békés építőmunkánk külső feltételeinek megteremtését szolgáló munkához értékes segítséget nyújt a Hazafias Népfront, miként a társadalmi és tömegszervezetek, mozgalmak is. Arra törekszünk, hogy a vitás nemzetközi kérdések tárgyalások útján oldódjanak meg. Célunk a fegyverkezési verseny megfékezése, a fegyverzet csökkentése, végső soron az atomfegyverek megsemmisítése, a leszerelés az államok egyenlő biztonságának elve alapján. Ez nemcsak a magyar nép, hanem minden nemzet érdeke. Jelenleg globális erőegyensúly van a Szovjetunió és az Egyesült Államok, a két katonai-tömb között. Az egész emberiség biztonsága szempontjából meghatározó jelentőségű, hogy ez az egyensúly továbbra is fennálljon; ezért ellenezzük a megbontására irányuló imperialista törekvéseket, köztük az űrfegyverkezés különösen veszélyes tervét. A mai nemzetközi viszonyok között szükség van a szocialista közösség országainak védőpajzsára, a Varsói Szerződés szervezetére. Ezért amellett foglalunk állást, hogy a tagállamok hosszabbítsák meg a Varsói Szerződés érvényességét; ezzel egyébként valamennyi érdekelt ország egyetért. Ugyanakkor változatlanul érvényben van a Varsói Szerződésnek a két katonai szervezet egy idejű megszüntetésére vonatkozó javaslata — hangsúlyozta Kádár János. Befejezésiül hangoztatta; szövetségi _ politikánk kerete és megtestesítője a Hazafias Népfront, amely eddig is segített abban, hogy a szocialista nemzeti egység élő, szüntelenül növekvő erő legyen. Tömegmozgalmunk munkája nyomán erősödjék tovább e szövetség, növekedjék az egyetértés közös céljainkban. Népünk összefogása a legfőbb biztosítéka annak, hogy a nemzet békében, és mind jobban éljen, a haza virágozzék! A vitában felszólalók kifejezték egyetértésüket a két dokumentumban foglaltakkal s néhány javaslatot tettek a választási felhívás szövegének kiegészítésére. Az- országos tanács tudomásul vette Pozsgay Imre beszámolóját, elfogadta az MSZMP XIII. kongresszusával kapcsolatos népfrontA MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja szerint Igen fontos tehát megvédeni a fákat, réztartalmú szerekkel. Az almánál zöldbimbós állapotig csökkentett adagban használható az Ágról, ami a várható erős takácsatka lárvakelés mérséklésére és a kiskertekben sokfelé megtalálható vértetvek ellen Is megfelelő hatású. állásfoglalást, valamint a választási felhívást, s egyben felhatalmazta a titkárságot, hogy az erre vonatkozó javaslatokat vizsgálja meg, majd a felhívást hozza nyilvánosságra. A továbbiakban Molnár Béla, a HNF országos titkára tartott tájékoztatót az országgyűlési képviselő- és tanácstagválasztások előkészületeiről, s a népfront feladatairól. Hangsúlyozta, hogy a választások előkészítése tervszerűen, jó politikai feltételek között halad. Élénk a közérdeklődés a választások iránt, annál is inkább, mert az új választójogi törvény rendelkezései nyomán továbbfejlődött választási rendszerünk. A tartalmi változtatások lényege: a szocialista demokrácia ki- terjesztése, a jogok és kötelezettségek növelésével. A lebonyolítás rugalmas, a törvény szellemének megfelelő magatartást követel az apparátustól. A népfront tömegpolitikai munkájának legfontosabb színterei most a jelölő gyűlések lesznek, s' az előkészületek során gondoskodni kell arról, hogy minden választó megismerkedjen az új választójogi törvénnyel. Fokozott gondot kell fordítani a jelöltek bemutatására, és elősegíteni a választópolgári aktivitás növekedését. Molnár Béla kiemelte; a kötelező kettős, illetve többes jelölés bevezetésére tekintettel különösen fontos, hogy a jelölőlistára kerülteknek egyenlő esélyt biztosítsanak programjuk és személyük megismertetésére. A továbbiakban ismertette a HNF OT elnökségének javaslatát az országos választási listán szereplő képviselőjelöltekre. Az országos lista jelentőségéről szólva rámutatott, hogy azokat jelölik ily módon, akiknek tevékenysége nem köthető egy-egy választókerülethez, de tapasztalataikra, munkájukra az országgyűlésnek szüksége van. Az Országos Tanács — mint országos jelölő gyűlés — elfogadta a listán szereplők jelölését, majd hozzájárult a lista közzétételéhez. Ugyancsak elfogadta a választási előkészületekről szóló előterjesztést. A HNF OT végül személyi kérdésekről döntött. S. Hegedűs Lászlót, a HNF OT titkárát saját kérésére, nyugdíjba vonulása miatt felmentette tisztségéből, és egyidejűleg megválasztotta az OT alelnökinek, valamint a Fogyasztók Országos Tanácsa társelnökének. A testület tagjai közé kooptálta: Barabás Miklóst, Garamvöl- gyi Józsefet, Letovai Ildikót, Novák Ferencet, Peják Emilt, Rábóczi Lászlót, Soltészáé Pádár Ilonát és Zödi Imrét. Új piacokkal bővítette külföldi értékesítési területét a Szerszámgépipari Művek. Indiába már tavaly eladtak néhány korszerű számjegy- (NC) és számítógépvezérlésű (CNC) berendezést, az idén növelik szállításaikat és kooperációs szerződést is kötöttek indiai partnerükkel különféle alkatrészek és részegységek közös gyártására. Ígéretes új piacuk Kína, ahova az idén több korszerű nagyteljesítményű megmunkáló gépsort exportálnak, s Társadalmi munka Gyuláért Hagyomány már ©yulán, hogy a városi pártbizottság és a városi tanács végrehajtó bizottsága minden tavasszal koordinációs értekezletet rendez, melyen értékelik az előző évi társadalmi munka versenyt és meghatározzák a soron következő feladatokat. Erre tegnap, csütörtökön délután került sor a tanács nagytermében, ahol dr. Marsi Gyula, a városi pártbizottság titkára köszöntötte a meghívottakat, majd dr. Takács Lőrinc tanácselnök adott részletes tájékoztatást a múlt évi eredményekről. A város lakossága tavaly 57 millió forint értékű munkával gazdagította, szépítette lakóhelyét, a munkahelyi versenymozgalomban csaknem 300 vállalat, intézmény tanácstagi körzet és alkalmi társulás vett részt. Az értékelés után átadták a településfejlesztő társadalmi munkáért járó nagy plakettet a húskombinát Elektro ’76 szocialista brigádjának, valamint a Dégáz November 7. szocialista brigádjának. Kis plakettet kilencen kaptak, serleget és oklevelet három intézmény kapott. b. o. EDÜ-próba Április 26-án, a gyulai művelődési központban három megye középiskolás fiataljai mutatják be egymásnak tudásuk legjavát az Erkel Ferenc Diákünnepek alkalmából. Tegnap délután a Békés megyeiek próbát tartottak a fellépés színhelyén. Versmondók, énekesek, zenészek, táncosok „mérték be” hangjukkal és lépéseikkel a gyulai művelődési központ színpadát. Április 26-án, délelőtt 9- kor előbb a Hajdú-Bihar megyeiek, 11-kor a vendéglátó békésiek, délután 3-kor a budapestiek műsorát láthatják majd a nézők. Aznap este az Erkel Gimnázium klubjában és a Délibáb Klubban a három megye amatőrjei lépnek fel. Emellett minden megye kap újabb 50 percet április 27-én a művelődési központ nagytermében. know-how eladással segítik a kínai szerszámgépipar modernizálását. Egyúttal a kínai ipartól vásárol a vállalat több olyan hagyományos típusú szerszámgépet, amelyet itthon már nem gyártanak, de a felhasználók igényelnek. Az említett exportüzletkötések hozzájárultak ahhoz, hogy a vállalat az év első negyedében számottevően növelte külföldi eladásait a múlt év hasonló időszakához képest. Tegnap délután 3 órakor lapunk Köröstáj kulturális mellékletének költői, írói és a helyi irodalombarátok találkoztak Békésen, a városi művelődési központban. Az intézmény vendégei a költészet napi megemlékezés után megtekintették a Békési Galéria XIX. századi képzőművészeti gyűjteményét, majd este 6 órakor részt vettek a galériában rendezett irodalTegnap, április 11-én megalakult a megyei munkavédelmi bizottság. Létrehozását a Minisztertanács egyik határozata indokolta. A megyei munkavédelmi bizottság célja a munkavédelem irányításában és ellenőrzésében érdekelt területi szervek tevékenységének összehangolása. Az MMB elnökét és tagjait az Országos Munkavédelmi Főfelügyelőség vezetője nevezi ki, és látja el megbízólevéllel. Varga István, az Országos Munka- védelmi Főfelügyelőség Békés megyei felügyelőségének hivatalvezetője, aki egyben az MMB titkára is, ünnepélyes keretek között adta át a megbízólevelet Berki A Békés Megyei Tanács településfejlesztési és környezetvédelmi bizottsága április 11-én, tegnap Békéscsabán ülésezett. Két, igen fontos témával foglalkoztak a bizottság tagjai: a települési kommunális hulladék kezelésével kapcsolatos intézkedésekről hozott határozat végrehajtásával, majd a természetvédelmi területekkel, és újabb védetté nyilvánítási javaslatok előkészítésével. A települési kommunális hulladékkezelésről, az ezzel kapcsolatos feladatokról 1984 júliusában tárgyalt az Állami Tervbizottság, melynek határozata után — a határozat végrehajtására — az ÉVM intézkedési tervet állított össze. Mi a helyzet megyénkben ennek végrehajtásával? A köztisztasági szolgáltatások fejlesztésére megkülönböztetett figyelmet fordítottak az elmúlt és a jelenlegi tervidőszakban is. Ennek'ellenére még jelentősen elmarad a megye az országos átlagtól. A rendszeres szemétgyűjtésbe 1980- ban a lakások 16 és fél, 1983-ban 21 és fél százaléka kapcsolódott be, a VI. ötéves tervben pedig 25 százalékos arány szerepel, amelyet várhatóan sikerül elérni. Az évente elszállított szilárd hulladék 1985 végére eléri az évi 400 ezer köbmétert. A megye burkolt útjainak 42 százalékát tisztítják rendszeresen,- s ennek csaknem a felét naponta. mi esten, melynek közönsége Felkai Eszter és Barbi- nek Péter színművészek előadásában húsz, megyénkben élő, vagy ide kötődő költő verseiből kapott válogatást. A békési zeneiskola művésztanárainak fellépése, és a helyi gimnázium _ vegyes karának közreműködése emelte az est ünnepi hangulatát, sikerét. Lászlónak, aki a Békés megyei Munkavédelmi Bizottság elnöke lett. Az MMB megtartotta első ülését, melyen az első napirendi pontként megtárgyalták a Békés megyei üzemi baleseteinek 1984. évi alakulásáról szóló jelentést. Második napirendi pontként megbeszélték az egyéni védőeszközök és védőfelszerelések gyártásáról, forgalmazásáról, felhasználásáról szóló jelentést. Az MMB szükségesnek tartja a jobb ellátás érdekében egy megyei szakbolt létrehozását. Végül a bizottság jóváhagyta az 1985-ös évre szóló munkaprogramját és munkatervét. S most röviden a tervekről, a fejlesztési célokról: tavaly elkészítette a megyei tervező vállalat a „Békés megyei hulladéklerakó-helyek tanulmányát, melynek adaptálható részét megkapták az érdekelt tanácsok. Biogáz hasznosítására tett kezdeményezést a Békéscsabai Kertészeti és Köztisztasági Vállalat. A javaslatot az Alkotó Ifjúság Egyesülés készítette. A tegnapi bizottsági ülés másik nagy témája volt a természetvédelem. A békési táj arculata, növény- és állatvilága az elmúlt évszázadban gyökeresen megváltozott, e változások tették szükségessé a foltokban megmaradt, alföldi tájra jellemző természeti értékek védelmét. A megyében tájvédelmi körzet a szabadkí- gyósi és a dévaványai, természetvédelmi terület pedig a kardoskúti Fehér-tó, a Szarvasi Arborétum, a ta- társánci ősgyep és a Volga menti hérics termőhelye. Ezek a területek az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal kezelésében vannak. Emellett hét megyei védettségű természetvédelmi területet tartunk számon. Hosszú távú program készült a Körös-völgyi természetvédelmi terület, a gyulai és a dobozi kastélypark területének intenzív fejlesztésére. Jelenleg tervezik további hét terület védetté nyilvánítását. T. I. Tegnap délután a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban Koszta Rozália festőművész nyitotta meg a gyulai művésztelep három tagja, Rácz Katalin, Albrecht Júlia és Tömpe Emőke közös kiállítását. Az április 23-ig látható tárlat címe: Tervek, ötletek és gondolatok a gyulai Szabadság térről Fotó: Fazekas Lá3zló Az almafák védelme II MÉM felhívása A tavaszi mezőgazdasági és kertészeti munkák megkezdése előtt gondatlanul végzett gaz- és egyéb növényi maradvány- égetés már az idén is jelentős kárt okozott. A MÉM kéri a lakosságot, hogy a kiskertekben, a hétvégi telkeken, továbbá a gazdaságokban az égetéssel tisztítani kívánt rét-, legelő- és szántóterületeken a gaz és a gyomnövények, a kerti hulladékok égetését fokozott gondossággal és kellő körültekintéssel, az erdőterületektől 200 méter távolságon túl végezzék. Szeles időben, késő esti órákban tüzet ne gyújtsanak. Az égetés befejezése után a területet vizsgálják át, a visszamaradt parazsat, illetve izzó részeket gondosan oltsák el és földdel takarják le. Magyar szerszámgépek új piacai Fotó: Gál Edit Megyei munkavédelmi bizottság alakult Hulladékkezelés, természetvédelem