Békés Megyei Népújság, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-06 / 81. szám
NÉPÚJSÁG 1985. április 6., szombat Népdalkörök és citerazenekarok találkozója Sarkadon Ki jobban, ki kevésbé, de mindenki szorongással lépett színpadra április 4-én, illetve 5-én Sarkadon, a Bartók Béla Művelődési Központban, a pávakörök és citerazenekarok megyei találkozóján és országos minősítésén. A rendezvény első napján Jakó István tanácselnök tartott megnyitó beszédet. Ezt követően összesen 23 együttes — mintegy 500 ember — mutatta be műsorát az értő zsűri előtt, melynek elnöke Fasang Árpád karnagy, tagjai pedig Jezsek Eva, a KÓTA munkatársa, és Csapó Károly, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársa voltak. Szakmai tanácsadó Pócsik Dezső cite- raművész volt. A pávakörök és citerazenekarok bemutatkozását követően szakmai tanácskozást, majd eredményhirdetést tartottak. Megyei minősítést hét együttes kapott: megfelelt minősítést a zsadányi citerazenekar, jól megfeleltet a zsadányi pávakör, a mezőgyáni és a csorvási citerazenekar, valamint a vésztői népdalkör kapott. A dombegyházi citerások és a tótkomlósi dalosok kiváló minősítést érdemeltek ki. A jugoszláv együttes műsorának egy pillanata Fotó: Fazekas László Országos ezüst minősítést a mezőberényi és a kondoro- si citerások, valamint a bé- késszentandrási és a sarka- di dalosok értek el. Az első nap egyetlen arany minősítés született, melyet a gyo- maendrődi „Cirok” duó érdemelt ki. Tegnap Tímár Imre tanácselnök-helyettes köszöntötte a találkozó újabb résztvevőit. Ezúttal 13 csoport lépett a közönség elé. Az örménykúti pávakör megyei jól megfelelt, a szeghalmi népdalkor pedig kiváló lett. A citerások között a battonyaiak — ezüst —, a füzesgyarmatiak — ezüst —, valamint a gyulaiak — arany — szerepeltek a legjobban. A battonyai magyar és a román népdalkor, valamint a Békéscsabai Konzervgyár dalosai ezüst, a szarvasi pávakör tagjai pedig arany minősítéssel térhettek haza. A résztvevők mindkét nap megkoszorúzták a Bartók- emlékoszlopot, beszédet Vass Gábor, a sarkadi pávakör vezetője tartott. A programot színesítette a jugoszláviai Backo Petrovo Selo- ból (Péterréve) érkezett „Tisza” népi együttes műsora, melyet szűnni nem akaró vastapssal jutalmazott a hálás közönség. A csoport a sarkadi népzenei együttes meghívására érkezett hazánkba, Travica Svetislav, az ottani művelődési ház igazgatója vezetésével. Művészeti vezetőjük Kódé Károly, maga is színpadra lépett, hogy a lelkes tapsot megköszönje. A sarkadiak tervezik, hogy ez év októberében viszonozzák a látogatást. A kétnapos rendezvény tegnap, a kora esti órákban, eredményhirdetéssel zárult. N. A. „Megöntözlek rózsavízzel...” ...vagy valami mással Ha a régi húsvétokat idézem, rögtön megcsap az olcsó kölnik sajátos keverékének majdnem orrfacsaró illata, amely kezdetben csak a hajamból áradt, majd lassan betöltötte az egész lakást. Másnap az iskolában kérdezni sem kellett: kinél fordult meg a legtöbb locsoló? Hiszen a legkapósabb lány felől terjengett a legtöményebb „illatköltemény”, melytől csak többszöri hajmosással lehetett megszabadulni. Ma már a férfiak többsége ad arra, mivel hinti meg húsvét hétfőjén szíve hölgye feje búbját. No, de az ízlések, s persze a pénztárcák most is különbözőek. Nézzük hát, mire számíthatunk. A Békéscsaba város- központjában levő illatszer- bolt forgalma ugyancsak megnövekedhetett az utóbbi napokban. A megszokottól eltérően mostanában be-be- térnek férfi vásárlók, habár még mindig a gyengébb nem képviselői vannak többségben. A kölniválasztékot felsorakoztató pult előtt most is jó néhány nő válogat, újabb bizonyságát adva annak, fiaink, férjeink menynyire megbíznak ízlésükben. Idősebb falusi asszony és lánya dilemmázik: egymásnak adogatják az üvegcséket, melyek Széna, Gardénia és egyéb „márkás” illatokat tartalmaznak. Hosszas sza- golgatás után a mama eldönti a kérdést: három kisüveggel választ a legolcsóbból. — Orgona nincs? — kérdi harsányan az eladótól egy idősebb, szemüveges úriember. Hiába, ami egyszer már bevált.,. Magasra nyúlt kamaszfiú egy jókora méretű kölnisüveget emel ki a sorból. „Ízlelgeti” az illatát, s hogy választása megerősítést nyerjen, idősebb hölgyismerőse felé nyújtja. Az beleszagol, alig észrevehetően fintorít, majd óvatos véleményt alkot: — Kicsit fanyar, nem? * * * Fiatalasszony válogat az áruház illatszerosztályán. Hatszor végignézi az Orgonát, Szénát, Álba Regiát, de egyre csak a felső polcon feszítő, több száz forintos parfümökre sandít. Végül is azok közül vesz egyet, majd ötszázért. Szinte mentegetőzve mondja a megértő elárusítónőnek: „Ha ezzel locsol a férjem, legalább nem szidnak a szomszédasszonyok, a maradék meg az enyém lesz.” Idős házaspár érkezik, a férj, őszes úriembertípus egy szögletes üveget szorongat, a felesége az Exoticot szeretné. Már-már összevesznek — aztán megveszik mind a kettőt, elvégre így is kitelik egy ötvenesből. — Én olyan fújósat kérek — szólal meg vagy tíz percnyi ácsorgás után egy kalapos bácsi, <- szinte megkönnyebbülni látszik, amikor meghallja, hogy az bizony elfogyott, illetve parfüm van, de nagyon drága. Az öreg sarkon fordul, úgy dünnyögi: „Akkor jó lesz még a tavalyi.” G. K.—T. I. Jelinek Lajos rajzai Metszet az amatőr színjátszásról Julius Caesar, Antonius, Brutus, Cleopatra nem csak a történelem, de a színház világának soha nem halványuló alakjai. íme most is megjelennek — a Szegedi Ifjúsági Színpad jóvoltából — a békéscsabai ifjúsági ház három napra színházzá átalakult nagytermében. Hogy miért választotta ez az amatőr színjátszó csoport épp Foster: Brutus című darabját? Erre a darab rendezője, s egyben szereplője, dr. Koy Gábor válaszol: — Nehéz olyan darabot találni, ami "gondolatainkat tükrözi, s egyúttal technikailag is megvalósítható. Foster darabja, amelynek legfontosabb kérdése, hogy gyilkos-e az ember, nagy teret enged a rendezőnek. Valójában mi is felét kihúztuk; így kevés emberrel és kevés díszlettel kell dolgoznunk. A lényeget azonban igyekeztünk benne hagyni. Kiindu-i lópont: az ember nem gyilkos, de végül is ölni fog. Mert csapdába esik. Mégis változatlanul küzdeni kell, hátha egyszer elkerülhető lesz a gyilkosság? A szóban forgó darabot, amelyet közönség is, zsűri is egyaránt az eddigi legjobb produkciók közé sorol, a dolgozó fiatalokból és egyetemistákból álló színjátszó csoport másodízben mutatta be. S mint mondják, a színpadra állítás módja még most sem végleges. Az Aurora színjátszó napok résztvevői türelmesen várnak, míg a következő darab kellékeit felszerelik az emeleti pódiumteremben. A szolnoki Híd Amatőr Színház tagjai készülődnek Ed- ivárd Albel: A homokláda című darabjának bemutatására. Fellépnek ma még a gyomaendrődiek és a mező- berényiek. Holnap mutatkozik be a mezőkovácsházi Szirt és a szegedi JATE 815- ös csoport nevű irodalmi színpada. Az eredményhirdetés délután lesz, de a zsűri természetesen már képet alkotott a rendezvényről. — A házigazdákat dicséri a gördülékeny szervezés — jegyzi meg dr. Sződy Szilárd, a zsűri elnöke. — Ez a három nap itt, Békéscsabán reális képet ad a jelenlegi hazai amatőr mozgalomról. Jó, hogy három megye vesz részt, hiszen így egyfajta metszetet kapunk. Nem volt előválogatás, a bemutató jelleg dominál, de minősítést is kapnak a csoportok. A délelőtti szakmai tanácskozás nehezen indult, ám végül jól sikerült. Őszinte véleményünkre mindenki tisztességesen reagált; vitatkoztak, de nem sértődtek meg. A színvonal nagyon változó: akadnak „gyerekbetegségek”, de vannak felnőtt módon előadott produkciók. Közben elkészül a díszlet. A közönség megtölti a termet, s folytatódik a három napig tartó színházi előadás. — gubucz — A szolnoki Híd Amatőr Színház előadása Fotó: Kovács Erzsébet n Hősök terén Történelmünk ezer éve Minden sötét, csupán Gábor arkangyal szobrát, a győzelem jelképét világítja meg a reflektor, a Hősök tere elcsendesül. S ekkor megszólalnak a hangszórók: Hazádnak rendületlenül / Légy híve, oh magyar; / Bölcsőd az, s majdan sírod is, / Mely ápol, s eltakar. A Szózatot — hangfelvétel — Latinovits Zoltán szavalja. Mire végére ér, a 15 ezernyi ember megfeledkezik arról, hogy többnyire állni kényszerül, akár egy zsúfolt villamoson, s még e helyért is keményen küzdenie kellett. Nyitott lélekkel várja az élményt a nézők sokasága. Az érdeklődés érthető. A magyarság „megzenésített történelme” ezer esztendő sorsforgató eseménye került színre a nyilvános főpróbával együtt, öt estén keresztül, a kitűnő díszletként szolgáló millenniumi emlékmű környezetében. Az „Itt élned, halnod kell” című zenés történelmi játék rendezője — akárcsak az István a királyé — Koltay Gábor. Az idézetekből ösz- szeállítött mű zenéjét Victor Máté szerezte. A produkcióban több száz táncos táncol Novák Ferenc koreográfiájára, valamint neves színészek, énekesek, lovas kaszkadőrök és katonák is közreműködnek. Legalább ennyit már az április elsejei bemutató előtt tudhattunk, ám azt, hogy végül is mit látunk a nem mindennapi színpadon, legfeljebb találgatni lehetett. Persze, nem hasznos, ha az ember prekoncepciókkal megy az előadásra, de a téma — ily hosszú időszak átfogása — gondolkodásra késztető. Kétségkívül nehéz dolga volt a szöveget ösz- szeállító Koltay Gábornak, míg kiválogatta történelmünk (és irodalmunk) meg- elevenítésre méltó pillanatait, kezdve a honfoglalástól, s végezve a felszabadulással. Az előadás — mintha egy képes történelmi könyvet lapoztunk volna. Képek és képaláírások. Két táncos hófehér ruhában a színen, aztán egyre több. Közben szól az ének, Arany János versének részletei: Hunor s Magyar két dglia, / Két egy- testvér Ménrót fia. A következő kép már Istváné, az államalapítóé, s megjelenik a fényben a hatalmas kereszt. Tatárjárás, Ömagyar Mária-siralom, aztán Károly Róbert, majd Hunyadi János, Nándorfehérvár ostroma. Magyar és török zászló küzd egymással, s bár még a magyar győz, néhány perccel később elárasztják a teret — lovon és gyalogosan — a piros fezes törökök. Peregnek az események, nincs idő elmélyedni. A látvány egyébként is lenyűgöző. Cikáznak a fények, s meg-megállapodnak a magyarság nagyjainak egy- egy szobrán. Színészek, táncosok, lovasok, szekerek, fáklyák, gyertyák mozognak a színen. S mindez egybeolvad a zenével, ami olyan élethű, hogy szinte felszisz- szenünk, amikor Dózsa Györgyöt a tüzes vastrónra kényszerítik. „Megettük Dózsát ...” hangzanak Illyés szavai, s utána mindjárt Kis- faludyé: „Nemzeti létünk nagy temetője, Mohács!" így suhanunk végig felkeléseken, szabadságharcokon, s megtorlásukon, háborúkon és boldog békeidőkön, míg fel nem csendül újra, immár befejezésként a Szózat. Ha tartalomban valami újat, eddig fel nem tártat vártunk, csalódnunk kellett. Jól ismert — sajnos, közhellyé vált —, és kevés- bés. ismert idézetek szolgálták a párját ritkító látványt. A mondanivaló, ami a bő másfél órába sűríthető, az a forma. Folyamatában, gyors egymásutánban mutatni be azt, amit századok, korok választanak el egymástól. így az egyes eseményeknek szükségszerűen csupán a felszínét érinti a mű, az egészre helyezi a hangsúlyt. Viszont éppen emiatt nincs mód, idő elmélyülni, új összefüggéseket keresni. No, persze, e történelmi játéknak ez nem is lehetett célja, és igazságtalan is ezt számon kérni. A cél az epilékezés volt, mégpedig vonzó, a megszokottól eltérő, átélhető formában, s e küldetését maradéktalanul betöltötte a mű. Victor Máté kitűnő zenét komponált mindehhez, és a látványtervező, Csikós Attila se fukarkodott az ötletekkel. A „pirotechnikai effektek”, a tűzijátékok, fényzáporok sem hagyták lankadni figyelmünket. Élmény volt a zene, a megzenésített versek sora, melyek közül nem egyet először hallhattunk ilyen formában. Rendhagyó, nemzeti tudatunkat erősítő előadás, szép este volt. S ennél többet, azt hiszem, nem is akarhattak a mű létrehozói, a munkát irányító KISZ Központi Bizottsága és az alkotók. A Hősök terén bemutatott „Itt élned, halnod kell” című zenés történelmi játékot filmre vették, így azt nemsokára azok is megtekinthetik, akik a budapesti előadásra nem jutottak el. Szatmári Ilona
