Békés Megyei Népújság, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-05 / 80. szám
Terek, formák, épületbelsők Szabadosné Szászfalvi Ilona munkái Gyula, Aranykereszt vendéglő Békés, imaház A békési tanács tanácskozóterme O Békéscsaba, a megyei tanács vb testnevelési és sportosztályának tanácskozóterme 1985. április 5., péntek Demokratikus kulturális intézményeink kialakulása Négy évtized színházművészeti fejlődése Megyénk szakdolgozatokban A Békés megyei Tudományos Koordinációs Szakbizottság újabb hasznos kiadványt jelentetett meg. A Békés megye a diplomadolgozatokban című bibliográfia (összeállította Qsobai László) olyan szakdolgozatokat, doktori és kandidátusi értekezéseket gyűjt egybe, amelyek megyénk gazdasági, földrajzi, kultúrtörténeti, társadalmi életével, fejlődésével foglalkoznak. A kutatás, a tudományos munkák egyfajta megbecsülése is ez a kiadvány. Hiszen az egyetemi, főiskolai tanulmányok lezárására szolgáló szakdolgozatok, illetve a doktori, kandidátusi disz- szertációk többnyire a diploma, vagy a tudományos fokozat megszerzése után, sajnos, elveszítik jelentőségüket. Ügy tűnik, hiába volt a kutatásra, az írásra fordított idő, energia, a nyert tudás. Hiába az összegyűjtött, értékes ismeret- anyag, az elemző munka, a feltárás, az írásmfl, ha nem kíváncsi már rá senki, nem foglalkoznak vele sehol, nem hasznosítják. A gyakorlat azt mutatja, hogy a szakdolgozatoknak, disszertációknak nincs később jelentősége. Pedig lehetne! Ezt ismerte fel most a tudományos és koordinációs szakbizottság, amikor kiadta ezt a bibliográfiát, és kimutatja, milyen területekről, milyen, megyénket érintő témákról íródtak már ilyen munkák, hogy kik és mivel foglalkoztak eddig, azaz 1982-ig szakdolgozatok keretében. Segítséget adnak ezzel további hasonló kutatási feladatok teljesebb feltárásához, munkák megírásához, de fontos lehet ez a kiadvány üzemeknek, vállalatoknak, termelőszövetkezeteknek a mindennapi gyakorlatban, termelő munkában, nem is beszélve a helytörténeti anyagokat gyűjtő intézményekről, könyvtárakról. A tény, hogy Békés megyében alig akad felsőoktatási intézmény, csak tovább növeli a könyv jelentőségét. Magyarázat arra is, hogy a megyéből más városok, vidékek egyetemein, főiskoláin továbbtanulók miért nem érdekeltek békési témák megírásában, mivel gyakran nem is térnek visz- sza szülővárosukba, községükbe, tanulmányaik befejeztével. A szerkesztés munkáját nagyban segítették az ország legkülönbözőbb felső- oktatási intézményei, amelyek jegyzékeket állítottak össze szakdolgozataikról. A bibliográfia egyébként két részre tagolódik. Az első, a leíró rész a szerző neve szerint betűrendezi a dolgozatokat. A második fejezetet a tárgy- és névmutató adja. hí. K. pig szeretettel és őszinte csodálattal emlegetik a vidéken élő emberek e társulat zenés és prózai előadásait. Az 1956-os ellenforradalom leverése után új távlatok nyíltak a magyar színházművészet fejlődése előtt is. Kiigazították a műsorpolitikát, törlesztették azokat az adósságokat, amelyek az ötvenes évek első felében a személyi kultusz, a dogmatizmus számlájára íródtak, helyet kaptak a játékrendben azok a hazai és külföldi szerzők, akiket vagy akiknek egyes műveit időközben leparancsolták a színpadról. S megváltozott a színházművészet társadalmi fogadtatásának a feltételrendszere is. Előretörtek az ötvenes évek második felétől egyes vizuális művészeti ágazatok: nagy hazai és külföldi sikereket aratott a filmművészet, új utakon haladt a festészet, a köztéri szobrászat, a grafika, s talán a legfontosabb tényező az volt, hogy rohamosan kibontakozott a magyar televíziózás. Mennyiségi helyett minőségi változásokra volt szükség a színházművészetben is. S valóban: a játékfelfogás sokszínűbbé vált, a politikai agitáció elsődleges szempontját fölváltották azok a törekvések, amelyek a művészi megközelítésmód, az esztétikum szerepét helyezték előtérbe. A hatvanas évek közepétől vált sürgető igénnyé a magyar színházi szerkezet korszerűsítése. összefüggésben azzal, hogy ekkortájt virágzott a magyar amatőr színjátszás, mely igen sok tehetséges előadást produkált. Lehetővé vált most már a nemzetközi tájékozódás, a legújabb színházművészeti törekvésekkel való megismerkedés. Érdemleges változást hozott színházművészetünk fejlődésében az a tény, hogy kiépült vidéki színházaink hálózata, és tehetséges fiatalok jutottak vezető szerephez. Csakhamar valamiféle Budapest—vidék ellentét is kialakult, egy olyan látszat következtében, mintha a fővárosi színházak játékfelfogása, stílusa elöregedett volna, miközben a vidék szinkronba került a világ élvonalával. Ez persze erős túlzás volt, ha az elkényelmesedés fővárosi jeleit nem tagadhattuk is akkoriban. De számításba kell venni, hogy ekkortájt jött létre Budapesten a szenvedélyesen és hasznosan kísérletező Huszonötödik Színház, megszaporodtak a fővárosban, s vidéken is a stúdióelőadások. Nem volt zavartalan folyamat tehát a magyar színházművészet korszerűbbé válása. A hetvenes évek második felében vitatható döntések is születtek; nem váltotta be teljes mértékben a hozzá fűzött reményeket a Déryné örökén létrehozott Népszínház, válságba jutott a Nemzeti Színház 'stb. Nyolcvanas esztendeink mindamellett reményt keltők. Az újonnan elindított nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház, a zalaegerszegi állandó társulat megteremtése, Budapesten a Katona József Színház önállóvá, s meghatározó szerepűvé válása; a gondolat, hogy Egerben ismét saját színház működik hamarosan, a terv, hogy fővárosunkban a Pesti Színház különválik a Vígtól, s új utakat keres, mindenekelőtt pedig, hogy lakosságunk, s a világban élő magyarság összefogása révén, hatalmas állami áldozatvállalás segítségével belátható időn belül fölépül a Nemzeti Színház új épülete — mindez azt jelzi, hogy kultúránk négy évtizede számottevő eredményeket hozott a színházművészetben is. Kőháti Zsolt Jelentékeny drámairodalmi hagyományokat, kitűnő színészeket és jó rendezőket örökölt a megújuló társadalom a felszabadulás után. Katona József, Kisfaludy Károly, Szigligeti Ede, Madách Imre drámaköltészete volt az alap, melyre építeni lehetett; Bajor Gizi, Tolnay Klári, Jávor Pál, Somlay Artúr, Várkonyi Zoltán, Major Tamás, Gobbi Hilda — és sokan mások — várták, hogy úgyszólván a romok között egy színpadnyi hely szabaddá váljék; a századelőn megteremtett Thália Társaság, a harmincas években létrehozott, a kommunista párt erős befolyása alatt teszíniakadémia — egyetemi rangra emelkedtek. A színházművészet, a színészet rangját fejezte ki maguknak az érintetteknek az önértékelése: a leghatásosabb eszköznek tekintették művészetüket a tömegek nevelésére, a demokratikus gondolkodás és magatartás kibontakoztatására, fejlesztésére — méghozzá a szórakozás nagyszerű adománya révén. 1947 elején a művészeti ág legkiválóbb szakemberei jegyzéket állítottak össze azokból a hazai és külföldi darabokból, amelyeket bemutatásra, játszásra ajánlottak. Egészséges, korszerű értékszemléletet fejez ki ez a Somlay Artúr a Nemzeti Színház Bánk bán-előadásában (Fotó MTI—KS) vékenykedő Független Színpad vállalkozása kínált folytatást. A két magyar munkáspárt, a szociáldemokrata, s a kommunista párt kezdettől fogva nagy figyelmet szentelt (XXXIV. kongresszusán, 1945 augusztusában, illetve 1946. június 24-i irányelveiben) a színház ügyének. Szorító volt azonban a helyzet, így 1945 és 1948 között — jobb megoldás nem lévén — teret kellett engedni a magánvállalkozásoknak, lehetővé téve, hogy hozzáértő, politikailag legalábbis nem reakciós színházi vállalkozók, bérlők, úgynevezett koncesz- sziósok vegyék kézbe a dolgokat. El kellett tartania magát a színházművészetnek, s a Kodály Zoltán elnökletével működő Magyar Művészeti Tanács egyik tagozata, a Színművészeti Szaktanács — együtt a Magyar Színészek Szabad Szakszervezetével, sa kormányzati szervekkel — nagy gonddal tárgyal a nehéz testi munkások számára rendszeresített, de korlátozott mértékben színészeknek is juttatott élelmiszerjegyek elosztásáról, sőt — nagy színészek, testületek, városok által való örökbefogadásáról (!); minden lehetőséget ki kellett aknázni a szellemi értékek megóvása céljából. Nem véletlen, hogy a kommunista párt javaslatára alapított Kossuth-díj első kitüntetettjei között, az 1848- as forradalom centenáriumán három színész is szerepel: Bajor Gizi, Somlay Artúr, Major Tamás. Igen magas politikai, társadalmi megbecsülést tükröz ez a döntés. A Magyar Kommunista Párt harcolta ki azt is, hogy 1948. január J-gyel a művészeti főiskolák — köztük a klasszikusoktól új szerzőkig terjedő kínálat, melyet a színházi vezetők csakhamar föl is használnak munkájukban. Természetes, hogy az orosz és szovjet művek kitüntető helyet kaptak a repertoáron. Egyelőre persze még egymás mellett élnek a legkülönfélébb eszmei törekvések, színházi fölfogások; gyakran éri bírálat a Belvárosi, a Víg-, s a Pesti Színház műsorpolitikáját .— sebben sokszor van is igazság, másrészt azonban bizonyos fokú merevedés is kifejeződik már egyes teljesítmények türelmetlen elutasításában, megbélyegzésében. A negyvenes évek végén lezajlik a színházak államosítása is, ami a fővárosban történt a legkevesebb zökkenővel, hiszen itt három kivételével állami kézben voltak korábban is a színházak. Üj környezetbe került a Madách Színház, 1951-től elkezdi működését a Magyar Néphadsereg Színháza (mely a Vígszínház jogutóda), önálló vidéki társulatok jönnek létre (1954-ben a békéscsabai Jókai Színház), s ezek a kisebb településeket is fölkeresik előadásaikkal. S megszervezik 1951-ben az Állami Faluszínházat (mely 1955- től megszűnéséig, a hetvenes évek közepéig Állami Déryné Színház néven tevékenykedett). Helyes döntés volt ez: utazó színházunk — bár nagy nehézségek árán (akadozott az utánpótlás, mivel a főiskolát frissen végzett fiatalok nem szívesen vállaltak itt feladatot a mostoha körülmények miatt stb.) — úgyszólván mindenhová elvitte a színházi kultúrát, oda, ahová a művészet egyéb termékei nem jutottak el. Nem csoda, hogy a mai ,naNÉPÚJSÁG
