Békés Megyei Népújság, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-04 / 79. szám
NÉPÚJSÁG 1985. április 4,, csütörtök o a z öreg malom Füzesgyarmat északnyugati részén állott, a Bu- csára vezető kövesút mellett. Tulajdonosától, a zsidó származású Berger Sándortól elvették, és vitéz Sári István községi főjegyző öcs- csének, Sári Pálnak adták olcsó haszonbérbe. A malmot lényegében az ellenzéki gondolkodású Papp Elek könyvelő vezette, aki már 1932-ben tagja lett a szociáldemokrata pártnak. (Ma is él Szegeden.) A malom műszaki vezetője a főmolnár volt. Igen reakciós gondolkodású ember, hűséges kiszolgálója az akkori rendszernek. A főgépész, egy Orosházáról ide származott ember, kommunistának vallotta magát. Sári János zsákoló malmi munkás harcos, ösztönös kommunista volt. E sorok írója, szintén malmi munkás, 1943 augusztusában részt vett a balatonszárszói ellenállási konferencián, onnan hazatérve megkapta az illegális Békepárt agitációs anyagát, a konferencián tanult baloldali eszméket terjesztette, 1944 tavaszán a Jurcsek-rendszer szabotálá- sáért a szeghalmi járásbíróság egyhavi fogházra ítélte. A faluban politikailag megbízhatatlanná vált, egyre inkább közelebb került a kommunista tanokhoz. Mi négyen egy kis illegális kommunista csoportot alkottunk. n negyven évvel ezelőtti október hatodikára úgy emlékezem, mintha ma lenne. Reggel nem túl korán, de a maga idejében megkezdtük törni a negyedes kukoricát Székács János úri birtokosnál. Szeptember 23-a után már majdnem minden úri birtokos elmenekült. Székács Jánosék is. A majorgazdák, meg az úgynevezett első emberek intézkedtek a munkára még kész emberekkel. A gabona cséplését már csendőri beavatkozással sem végezték az emberek, de a kukorica törését zokszó nélkül folytatták, vagy egyetlen szóra megkezdték. Sokat nyomott a latba az „én kapáltam, én munkáltam” szokás tudata. Ezt a tudatot akkor már a Battonya felől fújdogáló hírek szabad szele táplálta. De még a Viharsarokban nem tudtuk, hogy az úri Magyar- országnak csak órái vannak. Hogyan is tudhattuk volna? Hiszen a battonyai eseményeken felbuzdult Pitvarosról "körülbelül harminc családot Nagyszénásra csak né- hány napja telepítettek át. A déli órákban vettük észre, hogy a tarlón katonák szaladnak kisebb-nagyobb csoportokban. Abban a hitben voltunk, hogy az orosházi katonai egységek valamelyike gyakorlatozik. A repülőrajok a keleti égtájon tűntek fel és a légvonalban csak néhány száz méterre len vő Székács István fasisztabarát megyei főispán majorja felé vették az irányt. Arra gondoltunk, angol gépek és a Vitafix szárítóüzemet akarják bombázni. Bombát nem dobtak, de a géppuskáikat szakadatlanul kelepeltet- ték. A következő repülőhul-. lámok már olyan sűrűn jöttek és ropogtatták fejünk fölött géppuskáikat, hogy többet bújtunk a fák alá vagy vetettük magunkat a földre, mint amennyit dolgozni tudtunk. 1944 szeptemberében a ti- szántúlra elrendelt általános kiürítés során nekünk is el kellett hagyni a falut, de Kisújszállásról visszaszöktünk, egy ideig a falu környéki tanyákon húztuk meg magunkat, aztán a meglazult közigazgatás lehetővé tette számunkra a faluba, sőt a malomba való visszatérést is. A malombérlő Sári Pál október 5-én nyugatra távozott, magával vitte a malom pénztárát, sőt, kulcsait is. A front, az ágyúdörgés egyre közelebbről hallatszott. Október 5-én este elhatároztuk, folytatjuk az őrlést, ameddig csak lehet. Hiába, a falunak kellett a liszt. 6-án reggel azonban csak Papp, a gépész, és én jelentünk meg, az őrletők sem jöttek. (A gépésznek a gépházhoz volt kulcsa, tehát a malomba be tudtunk menni.) Amint tanakodtunk, mitévők legyünk, a falu felöl hatalmas motorzúgás hallatszott, egyre közeledett, a kanyarban két óriási acéltank bukkant elő, oldalukon a vörös csillag. Szinte egyszerre sóhajtottunk fel: végre megjöttek. A falut megszállta a Vörös Hadsereg. Német katonaságnak semmi nyoma, a falu harc nélkül szabadult fel. Csak a Blankenstein grófi kastély égett le. A következő nap reggelén Papp Elek jött hozzám: Sándor, menjünk a katonai parancsnokságra, hívatják a malom dolgozóit. A kapuban már várt Tóth Sándor, volt első A katonák már nemcsak kis csoportokban, tömegével szaladtak úgy, hogy szóra sem lehetett bírni őket. Tóth Imre bácsinak többszöri próbálkozásra sikerült mégis egyet a sok közül megállítani és szóra bírni. Ekkor tudta meg: a repülők szovjet gépek és a Békéscsabánál tervezett frontvonal menekülő hadseregét üldözik. Imre bácsiék és a közelükben dolgozó családok kiáltozva, integetve magukhoz hívták a tőlük távolabb dolgozókat. Imre bácsi közölte a katonától kapott hírt és nyomban javasolta, hogy a már letört kukoricát takarjuk-be szárral, s amíg nem késő, in- dúljunk hazafelé. De ne a vasút melletti Székács-dűlőn menjünk. A távolabbi országúton. Most csak géppuskáznak, de ki tudja, nem bombázzák-e majd közben a katonai vonatokat. Mekkora lehet a felfordulás, azt csak akkor kezdtük érzékelni, amikor a község és a most Hajdúvölgy néven szereplő vasúti megálló kö- zötti, alig több mint három kilométeres szakaszon három vagy négy katonai vonatszerelvény vesztegelt a nyílt pályán. A község vasútállomása is tele volt szerelvénnyel. Nem katonákat, hadianyagot szállítottak. A feltűnő csak az volt, hogy a repülők a vonatokra is lőttek, de nem bombázták. Arról sem hallottunk, hogy kint a határban katonát, vagy polgári személyt sebesülés vagy halálos találat ért volna. Majdnem éjfélig talpon volt a falu apraja-nagyja. Távolabb a lakóházaktól, rögtönzött csoportokba osztódva a legközelebbi szabad térre húzódott a nép. Amíg az állomás környékén felhalmozódott hadianyagot el nem tudják szállítani, nem tanácsos a lakásban tartózkodni. Ha esetleg robbanásra kerül a sor, nem tudhatvilágháborús hadifogoly, jól beszélt oroszul, ismert kommunista, a falu bírája, Sári József, a malom molnára és Sári János. A falu felett légicsata tombolt, de ez itt semmi zavart nem okozott. Olvastam az angol hidegvérről, de rögtön megállapítottam, hogy a leg- angolabb angol sem lehet hidegvérűbb, mint ezek az igen magas rangú tisztek. A szemlátomást legmagasabb rangú tiszt beszélni kezdett. Tóth Sándor fordított. — A szovjet Vörös Hadsereg nem hódítóként jött Magyarországra. Bár a magyar kormány hadat üzent a Szovjetuniónak, mi barátai vagyunk a dolgozó magyar népnek ... Azt kérdezi a tábornok elvtárs: vannak-e nagybirtokok a falu határában? Igen, vannak. Van-e sok szegény ember a faluban? Üzemképes-e a malom? Mennyi a napi teljesítménye? 50—60 mázsa — majd a tábornok így folytatta : — Most már megvan rá a lehetőségetek, válasszatok magatoknak munkáskormányt, osszátok fel a nagybirtokokat a szegények között, ne féljetek, dolgozzatok, Moszkva szeme vigyáz rátok. Menjetek, indítsátok meg a malmot, egyelőre nekünk fogtok őrölni, Ivanov kapitány lesz a malom parancsnoka, gondoskodik arról, hogy mindenetek meglegyen, jó munkát, a viszontlátásra. A tábornok kezet fogott velünk, aztán elindultunk a malomba. A malomba menet a főmolnár ... 40 éve talán először ugrott az agyamba a neve; Bertának hívták, — morgolódni kezdett: „Azt híja senki, hogy az épületekre milyen irányú és mekkora hatást gyakorol a légnyomás. Tolmácsolták az utcák megbízottai a katonai intézkedés akaratát. A lóval, kocsival rendelkező falusi és a falu- .hoz közel levő tanyasi embereket a hadianyag elszállításához rendelték, és katonai kísérettel biztosították a megjelenésüket. ígéret: csak Szentesig van rájuk szükség. Szentestől visszatérhetnek. A lovas emberek hozzátartozói aggódva bár, de abban a tudatban búcsúztak hozzátartozóiktól, a következő nap estéjén, de legkésőbb a holnaputáni napon viszontlátják szeretteiket. Hosszú hetek, hónapok múltával is sok család csupán annyit hihetett. Ha nem éri valahol baj, a kényszerrel elhurcolt hozzátartozója visszatér. Magna Márton bácsi soha nem tért vissza ... Valahol a Tisza környékén bombatámadás áldozatául esett. A Budapest felszabadulása utáni napokban jártam Mag- náéknál Tóth Imre bácsival, élelemgyűjtés céljából. Magna néni két kézzel és jó szívvel adakozott. Hulló könnyeit törölgetve zokogott és mondogatta: — Csak akkor tudok a megváltoztathatatlanba belenyugodni, ha meggyőződök róla. A vele levő szénásiak el tudták-e tisztességgel te- mettetni, vagy még a temetésre sem volt idejük? n hazaszállingózók nyugtatgatták. De amikor már normalizálódott az utazás rendje és a köz- biztonság, elment családjával végső búcsút venni szeretett élete pártjától a szemtanúk és a volt sorstársak jelezte temetőbe. Megnyugodva tért haza. Valóban emberhez méltóan tudták eltemetni a földiek. Abban a tudatban cselekedtek, hogy Márton bácsi ugyancsak hasonló módon járt volna el, bármelyikőjüket éri utol a háború halált, szenvedést hordozó kegyetlen szelleme. Szula Imre szik ezek a 'katonák, hogy olyan egyszerű a dolog: indítsátok meg a malmot! A sziták csupa lyukak, nem győzzük foltozni, a szíjak is folyton szakadnak, olajunk is alig van pár napra való”.. . mi nem hagytuk tovább beszélni. „Ha Sári Pálnak tudott a malom őrölni, most ne tudnánk, amikor a felszabadítóinknak kell dolgozni, gyerünk indítsuk meg a malmot! A gépész kinyitotta a gépház ajtaját, bementünk, és körülnézve megdöbbenten állapítottuk meg: a szíjak egy része eltűnt. .. valaki, vagy valakik betörték az egyik ablakot, azon keresztül behatolva vitték el a szíjakat. Érthető volt, hiszen évek óta alig lehetett talpbőrhöz juni. Az utcai ajtón kopogás hallattszott. A tolózárak le-felhúzásával az ajtót ki lehetett nyitni, Ivanov kapitány, Tóth Sándor tolmács, és három katona állt az ajtóban. Ivanov kérdezett, a tolmács fordított: — Miért nem indultok? — Nincs szíj, ellopták — nyögte búsan Papp Elek. — Haj, ti civilek! Még a saját értékeitekre sem tudtok vigyázni, szíjat én sem tudok adni, de én bizonyos vagyok abban, hogy egy ilyen nagy faluban össze lehet szedni annyi szíjat, amennyi a malomhoz kell. Hat órakor visszajövök, akkorra indítsátok meg a malmot! N agyon szegény parasztcsaládból származom, tanyán nőttem fel, iskolába is itt jártam, 16 éve- -sen férjhez mentem. Azt a szót, hogy kommunista, nem ismertem. A mi lakásunk könyvkészlete egy templomi zsoltár, egy biblia és minden évben egy kalendárium, tele rémtörténetekkel, s természetesen az iskolai könyveink, négyen vagyunk testvérek. Továbbtanulásról nem lehetett szó, mert várt a mező, a határ, a kapa, a sarló. Az utolsó iskolai évben 82 napot hiányoztam igazoltan, azért kitűnő eredménnyel végeztem azt az osztályt is. 1936-ban Mezőberénybe mentem férjhez, ott és akkor már meleg fészke volt a nyilas pártnak, sok német lakta azt a községet. Mi ugyan ott is tanyára mentünk, de ők szervező munkájukkal oda is elértek. Én akkor kezdtem tudomásul venni, hogy létezik politika. Jöttek a mi tanyánkba is, a férjem nem akart politizálni, nem is fogadta őket, nagyon félt a háborútól. 1943-ban itt Vésztőn vettünk egy romos házat, melyet a saját kezünkkel építettünk újjá, már amennyire az erőnkből futotta. 1944. február 10-én férjemet katonai szolgálatra hívták be, egyenesen a frontra. A levelek-lapok jöttek- mentek. Szabadság nem volt, ez ment október 5-ig, akkor jött az utolsó levél a Kárpátokból. A férjem soha többé nem tért vissza. 1944. október 6-án csodálatosan meleg idő volt, szinte nyárias, a kisebb fiam 5. születésnapja. Kacsát sütöttem, asztalt terítettem, vártuk a húgomat és pdesanyá- mékat. A húgom is ezen a napon született, de nem jöttek, így az én két kisfiam ment el köszönteni. Még a gyerekeim után tekintettem a kapuban, amikor látom, hogy egy szovjet katona lóháton fordul be az utcánkba. Nagyon izgalmas percek- órák voltak ezek, még most, 40 év távlatából is élő a visszaemlékezés. Gyermekekeim nem jöttek haza. Sötétedéskor jött a barátnőm, ő a szüleivel élt, a férje szintén a fronton. Nem maradhatsz itt egyedül, gyere hozzánk. Határozatlan voltam. — Micsoda barmok vagyunk — dühöngött Elek —, itt a faluban a sok cséplőgép, de egy orosz katonának kellett ezt az eszünkbe juttatni, azonnal induljon... Sorban eldöntöttük, ki melyik cséplőgép gazdájához menjen, elő kellett keríteni a falu egyetlen szíjgyártóját is, másfél óra múlva a malomban minden ember szíjat varrt, szegecselt, öt órákor meg tudták indítani a malmot. Ivanov kapitány elégedetten mosolygott, majd elrendelte, hogy a lisztet 80 kilogrammos zsákokra egalizálva kell átadni a hadseregnek. Ezt a munkát én vállaltam, 'valamint a zsákok szájának bevarrását is. Munkánk ellen panasz nem merült fel. A liszt minősége kifogástalan volt. A napi normát teljesítettük, néha túlteljesítettük, a katonaság biztosította .az üzemanyagot, az őrölni való búza beszállítását, a liszt elviteléről is időben gondoskodott. Pár hét múltán a falu lakosságának fogytán lett a lisztje. A parancsnokság emberséges volt, elrendelte, hogy nappal a falunak őröljön a malom, csak az éjjeli munkára tartott igényt. Áttértünk a huszonnégy órás üzemelésre. Ami eddig elképzelhetetlen volt, most éjjel-nappal dolgozott a malom, a közben előforduló kisebb hibákat menet közben kijavítottuk. vele mentem. Űk a főtéren laktak, így mi az udvaron húzódtunk meg. Akkor már voltak lövöldözések, mindenféle zaj, tankok, teherautók, német katonák, akik már a saját bőrüket mentették volna. Sajnos, harci repülőgépek is. Édesanyámék és többen is az egyik szomszédba mentek, ott volt egy idős bácsi meg fiatal fiuk is, bár a bácsi nem nagyon akarta, de azért senkit sem küldött el. Éppen azt a házat érte egy bomba, a ház kigyulladt, az édesanyám lábát összeszaggatta a bomba, ömlött a vére erősen, elkötötték és ő sírt, hogy nincs többé lába. Vésztői újjászületés Az édesanyámék háza a falu szélén állt, és reggel, amikor vitték haza a befe- get, már a házba beszállásolt az a tiszt és legényei, akik a frontot irányították. Mutogatással megértette, miről van szó, intézkedett, orvost hivatott, aki a sebet összevarrta, bekötözte, gyógyszert, kötszert hagyott és megmutatta a húgomnak, mi a további kezelés módja. Nagyon sajnálom, hogy a tiszt címe nincs meg. Csupa szív ember volt, megmentette az édesanyám életét. J ó két héten belül rendeződtek a dolgok a községben, maradtak itt szovjetek, úgy mondtuk, kommandó. Akadt tolmács is olyan, aki az első világháborúban volt a Szovjetunióban, így naponta többször is kiabáltak a hangosbemondóban, milyen változások történtek a község életében. Ezekben a napokban megjelent nálam egy idősebb bácsi, ismertem. Műszerész volt, ő tudja, hogy a férjem a fronton van, a felesége küld a gyerekeknek egy üveg lekvárt. Később jöttem rá, a cél nem ez volt. Első alkalommal is sokáig maradt. A malom dolgozóinak Papp nem tudott fizetést adni, nem volt miből. Megint a hadsereghez fordultunk, Tóth Sándor tolmácsolta Nyikoláj őrmesternek a gondunkat. „Durákok! Én nem tudhatom, hogy nektek milyen gondjaitok vannak, ha nem szóltok. Persze, fizetni kell, otthon mi is kapunk fizetést. Na, minden ember kapjon havonta két mázsa lisztet, korpát, amennyit el tud vinni. Harasó? Akkor két mázsa liszt nagyon jó fizetés volt. Az öreg malom folyamatosan dolgozott tovább a parancsnokság teljes megelégedésére. Már eltávolodott az a hadseregcsoport, amely igénybe vette a malom munkáját, de továbbra is biztosította az üzemanyaggal, búzával való ellátást, a malomban továbbra is Nyiko- lájék tartották a rendet. Csak tél végén, talán február közepén, amikor már olyan messze távolodott a front, hogy már nem volt módja innen elszállítani a lisztet, akkor jelentette be Nyikoláj: „Elek. mi most már elmegyünk, meg voltunk elégedve veletek, jó munkát végeztetek, a Vörös Hadsereg köszöni nektek”. Aztán orosz módra háromszor megcsókolta Eleket. É. Nagy Sándor Elmondta, ő az én édesapámmal együtt volt a fronton az első világháborúban, földiek is és jó baritok voltak. Kezdett az eszméről beszélni, amiről én semmit sem tudtam. Másnap is eljött, de akkor már sok könyvet, soksok piros fedelű könyvet hozott, hogy olvassák, hívott, menjek a pártba, A könyveket éjjel-nappal olvastam. számomra minden tartalom új volt, és amikor Rikk József bácsi — mert így hívták — ismét hívott a gyűlésre, elmentem* s utána mindennap. Munka volt bőven, kezdetben kevesebben voltunk, de az összetartás annál szorosabbá kovácsolt bennünket. Akkor nagyon megjegyezte a nagyközség, ki lép be a kommunista párt kapuján. A pártok jól elférték egymás mellett, az első időben tudtak is együtt dolgozni. Osztottak a rászorultaknak elsősorban, akiknek hozzátartozójuk a fronton volt, búzát, burgonyát, kukoricát, tüzelőt, mindent, amiből készlet volt. Jómagam a fiatalok listájára kerültem 24 évesen, így az ifjúságot bízták rám. Kul- túros lettem, úgy csoportosultak körém, mint jó kot- lóshoz a csirkék. Műsoros esteket rendeztünk, nagyon sokszor idehaza, a lakásomon próbáltunk. Általában minden munkából megkaptam a rám eső részt, az eseményekre ma is emlékszem. Ellenőriztük a Nemzeti Bizottság tevékenységét is párton belül, volt olyan, hogy ismételtettünk. A földosztásban annyi részt kaptam, hogy a mezsgyekarókat a párt udvarán hegyeztük nagy lelkesedéssel, és az osztás idején mi benn vártuk, amikor jöttek haza az elvtársak, ki mennyi területet és hol kapott. T űnhet hihetetlennek is, pedig igazat írok: abban az időben mi egyszerű emberek, akik a megaláztatás járma alatt meggörnyedve cipeltük nehéz életünk súlyát, tudtuk, éreztük, hogy ennek örökre vége, éppen ezért volt jó érzés látni az elvtársak csillogó tekintetét egy-egy reánk bízott feladat elvégzése után. Biró Gyuláné *„A magyar újjászületés első napjai” című pályázatunkra érkezett és díjazott írások. A malom" Repülök a keleti égtájon
