Békés Megyei Népújság, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-30 / 100. szám
NÉPÚJSÁG 1985. április 30., kedd o Világgazdaság fl szocialista országok négy évtizede A kelet-európai szocialista országok fejlődése hosz- szabb távon nem a szakadatlan sikerek láncolata, de nem is a legyőzhetelcn nehézségek sorozata. Csak kiegyensúlyozott mérlegkészítés teheti érthetővé a háborút követő évek korszakos gazdasági és társadalmi váltását és a mai, történelmi fordulattal is felérő új fejlesztési korszaknak számos gondját. Rendkívül heterogén: fejlett és elmaradott, ipari és agrárjellegű, túlnyomórészt önmagát ellátni képes, és főként külső szállításoktól függő országok csoportja kezdett neki a háborút követő években a viharos gyorsaságú váltásnak. A szocialista gazdaság állami szektorát kiépítve új iparágak sorát hozták létre, a nehézipari központi fejlesztésekkel növelték az ipar súlyát, különösen a nehézipari ágazatokét, a mezőgazdaság szocialista fejlődésére alapozva pedig lökést adtak az agrárszektor megújhodásának.Viharos fejlődés gondokkal Az elmúlt negyven évben a szocialista országokban az állóeszközök állománya ötszörösére növekedett, megduplázódott az ipari foglalkoztatottak száma és még ennél is gyorsabban nőtt a szakképzett dolgozók létszáma. Csak két számjeggyel kifejezhető gyorsaságú fejlődésen ment keresztül egyes korszerű vegyipari, kohászati ágazat az elmúlt negyven évben és teremtette meg az életszínvonal fejlődésének anyagi alapját. A kelet-euró-. pai szocialista országokban 193ti-höz képest négyszeresé- re-ötszörösére nőtt a lakosság reáljövedelme és megsokszorozódtak a társadalmi juttatásokra fordított kiadások is. Létbiztonságot teremtettek az országok a teljes foglalkoztatással és a szocialista ellátási rendszer kiépítésével, annak fokozatos kiszélesítésével. A háború előtti években országonkénti eltéréssel a lakosság alig egynegyedére, egyharmadára terjedt ki a társadalombiztosítás; ma már általános az egészségügyi ellátás, a nyugdíjrendszer, a munkaképtelenekről, a családosokról való gondoskodás. Ipar és kereskedelem Szubjektív hibákkal, torzulásokkal, de a gazdaságépítés kezdeti szakaszának történelmi körülményeivel — a katonai fölénnyel rendelkező nyugati országok fenyegetésével — egyaránt magyarázható, miért is szorult háttérbe ekkor a fejlesztés minőségi oldala. Az országok a szükséges védelmi képességet, a nemzeti jövedelem társadalmi osztályok, rétegek és termelőszektorok közti gyors átcsoportosítását, a társadalmi egyenlőség _ elvének érvényrejuttatását a gazdasági döntések messzemenő központosításával valósították meg, kevés helyet hagytak a gazdaság „főszereplőinek”, az önálló döntés- hozatalra, a piacnak pedig a fogyasztói és a vevői értékítélet érvényesítésére. , önellátásra, úgynevezett autark fejlesztésre ösztönzött e gazdaságfejlesztési modell, nem segítette elő kellőképpen a nemzetközi munka- megosztásba való bekapcsolódás hatékony formáinak kialakítását —, sőt igénytelenségre kárhoztatott a termékek minőségével, a határidők betartásával kapcsolatban. A KGST tagországai közötti együttműködésben mindez abban jelentkezik, hogy késik a magasabb rendű integrációra való áttérés, a nemzetközi kereskedelemben pedig abban, hogy a szocialista országok messze nem töltik be azt a szerepet, amely politikai és gazdasági súlyuk alapján megilletné őket. A gazdasági fejlesztés irányainak nagyfokú egyezése miatt nagyjából hasonló a kisebb szocialista országok termelési és külkereskedelmi szerkezete — azonosan a hiánycikkek is — és ugyanúgy vetődik fel a dilemma; a keresett gyártmányokat melyik piacon, milyen árucikkek beszerzése ellenében szállítsák. A KGST tagországok részesedése a világ ipari termeléséből 1950-ben 18, 1980-ban 33 százalék volt. Hasonlóképp a világon előállított új érték 25, a mezőgazdasági termékmennyiség. 20 százalékát adják ezek az országok, a kutatási költségek 20 százalékát finanszírozzák — mindezzel viszont éles ellentétben áll a tény, hogy az integrációs csoport részaránya a világkereskedelemben mindössze 8 —9 százalékos, és hosszabb időszakban sem növekedett. Előtérben a minőség A hetvenes évektől megfogalmazódott középtávú és éves fejlesztési programok valamennyi országban már a minőségi fejlődés követelményeinek megfelelően készültek. Az NDK idei tervtörvénye például már az első mondataiban azt hangsúlyozta, hogy jelentős mértékben ' javítani kell, az energia- és az anyaghasznosítás hatékonyságát a termékek magasabb fokú feldolgozottságával, minőségének javítása révén. Konkrét hatékonysági mutatók teljesítését írja elő már évek óta a csehszlovák népgazdasági terv is. A bolgár tervmutatók ig számot vetnek az extenzív források kimerülésével és a technikai lépéstartást, a technikai megújulást tekintik a fejlődés legfőbb eszközének. Az ipar átlagos bővülésén belül például a számítógépes rend szerek fejlesztésének kell a felzárkózást biztosítania, de a hangsúlyt a kohászatban, a textiliparban, vagyis a hagyományos iparágakban is a keresettebb, ugyanakkor olcsóbban előállítható termékek előállítására helyezik. Két olajválságra —• és nyomában a gyökeres világgazdasági átrendeződésre — keresik évtizedünkben a választ a szocialista közösség országai. A nyersanyagok árdrágulása fokozta a késztermékekkel szembeni piac- és jövedelmezőségi követelményeket — amelyeknek gyakran a legfejlettebb országok vállalatai sem képesek eleget tenni. Gyors termékcsere, a vállalatok megszűnési, illetve bővülési folyamatának intenzívebbé válása vette kezdetét, aminek fontos kísérő- jelensége az is, hogy az iparilag fejlett országok az élenjáró iparágakra koncentrálnak, a hanyatló ágazatokat pedig a fejlődő világ termelőinek adják át. Intenzív szakasz A gazdasági teljesítmények növekedésének — a nyolcvanas évek elején is folytatódó — lassulását a hátrányos külgazdasági feltételek mellett az is előidézte, hogy a gazdasági feszültségekre még nem sikerült az intenzív fejlesztés módszereivel választ adni. Nem sikerült felszámolni a termelés és a belső felhasználás^ az export és az import, a lakossági jövedelmek és azok árufedezete közt feszülő aránytalanságokat. Közgazdászok, gazdaságirányítók egyaránt felismerték, hogy minőségi fejlődést aligha lehet olyan irányítási módszerekkel elérni, amelyek az extenzív fejlődés irányelveinek feleltek meg valamikor. A szocialista országok a terv és a piaci eszközök országonként eltérő kombinációjával igyekeznek úrrá lenni a pazarláson, gátat vetni a. befejezetlen beruházások állománya növekedésének és felszámolni a kínálattól eltérő áruválasztékot. A gazdaság alkalmazkodási folyamatának gyorsulását remélik a Szovjetunióban attól a vállalati kísérlettől, amely szélesebb döntési jogokkal ruházta föl a vállalatvezetést és amelyet siker esetén szélesebb körben elterjesztenek. Valamennyi ország igyekszik közelebb hozni a termelőt a piachoz, ezért növelik tervszámok ’között a ráfordítási, hatékony- sági mutatók szerepét, mégha nem is helyettesítik a tervutasítást a vállalatok közvetett irányításával. A1 KGST legutóbbi csúcstalálkozóján is hangsúlyt kapott az áru- és pénzmechanizmus integrációs szintű fejlesztésének fontossága és konkrét döntések is születtek a hatékonyabb energetikai és agrárgazdasági együttműködésről, a vállalatok közvetlen részvételéről az országok közötti kapcsolatokban. Marton János A KGST-tagállamok és az EGK-országok aránya a legfontosabb ipari termékek világtermelésében (%) KGST-tagállamok 21,3 21,6 31,3 32,0 L j i É 20,7 24,3 31,2 37,2 29,430,4 á É i Villamos energia Szén - összesen Kőolaj Földés kísérőgáz Vasérc 15,3 14,8 10,1 9,4 EGK-országok 11.4 9,8 3,0 4,9 1980 1983 1980 1983 1980 1983 1980 1983 18^16,7 4,0 2,2 1980 1983 1980 1983 Szervezet a békéért Az 1955. május 14-én alakult Varsói Szerződés históriája nem ezen a napon kezdődik. Voltaképpen ez a história sokkal messzebbre nyúlik vissza, mindenekelőtt azért, mert a Varsói Szerződés megalakítása nem kezdeményező, hanem válaszlépés volt — feleletadás a NATO megalakítására. Azt már régóta tudjuk, miért vált a szövetséges hatalmak vezetői potsdami értekezletének idejére a nyugati hatalmak magatartása sokkal elutasítóbbá a Szovjetunióval szemben, mint amilyen a korábbi jaltai értekezlet idején volt. Nemcsak azért, mert az Egyesült Államokat Roosevelt helyett, aki az együttműködés híve volt, immár Truman elnök képviselte. Hanem elsősorban azért, mert a potsdami értekezlet ideje alatt Truman rejtjeles táviratot kapott, amely .az első amerikai atomkísérlet sikeres végrehajtásáról számolt be. A következő időszakra az atomfegyver lett a fő eszköze a szovjetellenes, a fiatal népi demokráciák visszaszorítására törekvő amerikai politikának. De nem csak az atombomba. Churchill egykori brit miniszterelnök nyolcvanadik születésnapján valahogy beszédes hangulatba került, és valami olyat mondott ,el nyilvánosság előtt, ami eddig ismeretlen volt. „Már a háború befejezése előtt, mialatt a német katonák százezerszámra kapituláltak, táviratot küldtem Montgomery tábornoknak, és utasítottam, gondoskodjon róla, hogy a németektől zsákmányolt fegy-' vereket gyűjtsék össze, hogy azok minden további nélkül kiadhatók legyenek a német hadifoglyoknak, akikkel majd együtt kell működnünk a szovjet előnyomulás megállítására.” Végül is csak a határozott szovjet tiltakozás kényszerítette ki annak a német „szellemhadseregnek” feloszlatását, amelynek története sok szállal kötődik a második világháborút követő drámai eseményekhez, s azok egyik legfontosabb mozzanatához: azoknak az imperialista terveknek végrehajtásához, amelyeknek célja az európai erőviszonyok erőszakos meg- váltóztatása, a határok újrarajzolása volt. A német katonai kontingens titkos fegyverben tartása mögött az az elképzelés állt, hogy a háborút a Szovjetunió ellen haladéktalanul vagy igen rövid időn belül kirobbantják. Ez a terv még nem vallott kudarcot, amikor a második vasat is a tűzbe tették. Elkezdődött egy alternatív elképzelés kidolgozása; olyan agresszív katonai-politikai tömb kialakítása, amely — ha nem rögtön, akkor a közeljövőben — hadat viselhet a Szovjetunió, a szocializmus útjára lépő országok, s a nemzeti felszabadító mozgalmak ellen. A dolog lényegénél fogva ezt a második tervet már nem lehetett titokban tartani. Az imperialista blokkpolitika ideológiai megalapozását Winston Churchill végezte el. 1946. március 5-i beszédében az Egyesült Államok Missouri államának fultoni egyetemén megfújta a hidegháború harsonáját: keresztes hadjáratot hirdetett a szocializmus ellen, és meghirdette az angol—amerikai világuralom programját, mint mondotta, „nemcsak a mi időnkre, hanem a következő évszázadokra is”. 1948 márciusában, tehát nem egészen három évvel a fasizmus felett aratott győzelem után, jött létre Anglia kezdeményezésére a nyugat-európai országok első katonai tömörülése a Szovjetunió és a népi demokráciák ellen. Anglia, Franciaország, Belgium, Hollandia és Luxemburg képviselői Brüsszelben állapodtak meg katonai szövetségük megteremtésében. A brüsszeli paktum vezető ereje Anglia volt, s ezzel is igyekezett az amerikai vezető szerepet némileg korlátozni. Ennek ellenére az amerikai politikusok (például Truman elnök) támogatták. Ugyanakkor az Egyesült Államok megteremtette a formális feltételeket ahhoz, -hogy alkalomadtán csatlakozzék a brüsszeli paktumhoz, vagy saját égisze alatt egy másik katonai csoportosulást hozzon létre. 1948. július 6- án Washingtonban tárgyalások indultak meg az USA, Kanada és a brüsszeli paktumhoz tartozó országok képviselői között. Ezeken megteremtették az új, szélesebb körű katonai csoportosulás alapjait. A tárgyalások szeptember 9-én értek véget. A kiadott közös közlemény kollektív katonai szerződés megkötését ajánlotta a tagállamok kormányainak. 1949. március 15-én hivatalosan meghívták azokat az országokat, amelyek 1948 decemberében nem vettek részt a szerződés szövegének kidolgozásában. Március 18-án nyilvánosságra hozták a szerződés tervezetét. A következő hónapban pedig — április 4-én — az Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Dánia, Franciaország, Nagy- Britannia, Norvégia, Olaszország és Portugália képviselői Washingtonban aláírták az Észak-atlanti Szerződést. Ezzel megteremtették az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét. Amidőn 1949. április 4-én létrehozták a NATO-t, majd katonai szerveinek hálózatát, a Szovjetunió és a népi demokráciák figyelmeztettek a következményekre — de a mérsékletnek, a türelemnek ritka példáját mutatván, hat teljes esztendőt vártak saját védelmi szervezetük megteremtésével. Csak amikor 1955-ben az adenaueri Nyugat-Németországot is bevonták e szövetségbe, és egykori náci tábornokok vezetésével megkezdődött tizenkét hadosztály felállítása, csak akkor tették meg szükséges ellenlépésüket. Hiszen nyugaton nem titkolták, milyen alapon vonták be az NSZK-t e blokkba. Adenauer mondotta: „Nincs egyetlen olyan amerikai, angol vagy francia tábornok sem, aki harcolt volna az oroszok ellen akár egyszer is. A német tábornokoknak e téren van tapasztalatuk.” Erre készültek tehát a NATO- stratégák. Ilyen körülmények közt ültek össze 1955. május 14-én nyolc európai szocialista ország, köztük hazánk képviselői Varsóban, megalakítva a sokoldalú politikai és katonai együttműködési szervezetet, a Varsói Szerződést. Ezzel olyan új típusú szövetségi szervezet született, amely egyértelműen védelmi jellegű. Létrehozása világos és egyértelmű figyelmeztetés volt: a szocialista közösség békét akar, ezért eltökélte, hogy érdekeit, biztonságát együttes erővel, testvéri szövetséget alkotva megvédelmezi. A történelem korábbi koalícióitól eltérően, ez a szerződés nem irányul egyetlen állam vagy államcsoport ellen sem. nem fenyeget senkit. A Varsói Szerződés az egész emberiség érdekeit szolgálva, nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az imperializmus szándéka meghiúsult, nem tudott új világháborút kirobbantani, s része volt abban is, hogy Európában, s annak határain túl is megváltoztak a nemzetközi erőviszonyok. Államaink sosem korlátozták a béke és biztonság érdekében tett erőfeszítéseiket katonai területre, mindig is a politika elsődlegességének lenini tételéből indultak ki. A szerződés nem csupán katonai védelmi szervezet, hanem a szocialista országok hatékony külpolitikai együttműködésének fóruma. A Varsói Szerződés államainak diplomáciai tevékenysége felbecsülhetetlen szerepet játszott abban, hogy a földrész történetének leghosszabb békés időszakára tekinthetünk vissza. Már a szervezet vezető szervének, a Politikai Tanácskozó Testületnek (PTT) első, 1956 januári ülésén javaslatot fogadtak el az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtéséről. Két esztendővel később a szervezet javaslata: kössenek meg nem támadási szerződést a Varsói Szerződés és a NATO országai között, azzal, hogy ez elvezethetne a tömbök egyidejű feloszlatásához. Különösen emlékezetes a Varsói Szerződés országainak ama felhívása, amelyet a diplomáciatörténet fővárosunk nevével kapcsol össze. A Budapesti Felhívás az össz-európai biztonsági értekezlet előkészítésére szólított fel 1969 márciusában. Igaz, az út nem volt egyenes vonalú, nemegyszer úgy tűnt, mintha zsákutcába kerültünk volna. És sok esztendő szívós erőfeszítésére volt szükség, amíg végül e felhívás nyomán 1975-ben, a helsinki Finlandia palotában aláírhatták az európai biztonsági konferencia záróokmányát. A legutóbbi időszakban a Varsói Szerződés országai igen nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy el lehessen hárítani azokat az akadályokat, amelyeket az aktivizálódott, szélsőségesen militarista erők állítottak a nemzetközi kapcsolatok útjába. 1983 januárjában, amikor már aktívan folyt az európai békét veszélyeztető új amerikai közepes hatótávolságú eszközök — a Pershing—2-k és a manőverező robotrepülőgépek — telepítésének előkészítése Nyugat-Európa NATO-államaiban, a Polir tikai Tanácskozó Testület átfogó békeprogramot munkált ki és adott közre. Az észak-atlanti tömb államaihoz fordulva arra hívta fel őket, hogy kössenek szerződést az erőszakról való kölcsönös lemondásról és a békés kapcsolatok biztosításáról. Ezt a felhívást azóta több ízben konkrét formában megismételték a Varsói Szerződés országai. A válasz a Pershing—2-k és a robotrepülőgépek telepítési előkészületeinek folytatása volt. 1984 januárjában a Varsói Szerződés országai arra hívták fel a NATO-t, hogy kössenek szerződést, amely „vegyifegyver- mentessé” teszi Európát. A válasz az új ..Rogers-doktrína” volt, amely még nagyobb jelentőséget tulajdonít e különösen pusztító harceszközöknek. 1984 decemberében berlini tanácskozásukon a Varsói Szerződés országainak külügyminiszterei a nukleáris fegyverkezés mennyiségi és minőségi vonatkozásban történő befagyasztására, és az atomfegyverkísérletek általános tilalmára szólítottak fel. A politikában nincs feltételes mód, nem tudunk pontosan válaszolni arra a kérdésre, „mi lett volna, ha nincs Varsói Szerződés”? Ám tudjuk, hazánk fejlődéséhez, nemzeti függetlenségének biztosításához is alapvető módon járult hozzá. Ezért fogadta közvéleményünk egyetértéssel és megelégedéssel Kádár János elvtársnak a XIII. kongresszuson elmondott szavait: „A jelenlegi világhelyzetben a Varsói Szerződés tagállamainak gondoskodniuk kell védelmükről, s ennek megfelelően mi is megfelelő szinten tartjuk védelmi erőnket... Itt is megerősíthetem: a Magyar Népköztársaság a Varsói Szerződés meghosszabbítása mellett foglal állást.” Vajda Péter
