Békés Megyei Népújság, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-20 / 92. szám

1985, április 20,, szombat NAGYVILÁG Rákóczi Prágában II. Rákóczi Ferenc — mint ismeretes — életének na­gyobbik felét külföldön élte le, leghosszabban törökor­szági száműzetésben. Kevésbé ismeretes, hogy serdülő­korában, legfogékonyabb éveit Csehországban töltötte. 1688 áprilisától 1690 őszéig a Jindrichuv Hradec-i (Neu- has) jezsuita gimnázium, aztán 1692 nyaráig a prágai egyetem diákja volt. Még a jezsuiták mércéje szerint is rendkívül szigorú rendszabályokat foganatosí­tottak vele szemben. Lipót császár személyes akaratából a tizenkét éves gyereket nem a kollégiumban helyezték el a- többi diákkal együtt, ha­nem a szeminárium épületé­ben rendeltek neki szállást. Az elkülönítés akkor is tovább tartott, amikor a gimnázium elvégzése után Rákóczi beiratkozott a prá­gai egyetemre és átköltözött a tartományi székvárosba, Prágába — nehogy a lázadó magyarok, Thököly hívei esetleg elrabolhassák. A prágai egyetemet akko­riban Carolo-Ferdinandeum- nak hívták, amely elnevezés tükrözte, hogy az intézmény folytatta ugyan a Károly egyetem hagyományait, de II. Ferdinand nevének hoz­záadása arra is utal, hogy az ellenreformáció szolgálatába állt. hiszen ez a császár ad­ta a jezsuiták kezére a már akkor is európai hírű uni- versitást. Első egyetemi éve alatt Rákóczi metafizikát, logikát és retorikát tanult, és taná­rai szerint nyugalmat bizto­sító elzártságra Arisztotelész tanulmányozásához volt szüksége. Rákóczi számára igen ter­méketlennek tűntek a filozó­fiai, s főleg a szőrszálhaso­gató logikai előadások, fi­gyelme mindinkább a „tiszta tudomány”, á matematika felé fordult. Második egyetemi évében úgyszólván kizárólag hadi és természettudományokat hall­gatott, így hadmérnökséget, hadi építészetet, erődítéstant és ballisztikát, valamint op­tikát tanult. Ennek a későb­biekben nagy hasznát vette, amikor a szabadságharc ide­jén értőként tudott konzul­tálni francia hadmérnökei­vel, s maga is szerkesztett hadtudományi munkákat. Az egyetemi oktatás ala­csony színvonalát a gyenge tanárok mellett a mérhetet­len sok tanítási szünet is okozta. A nyári, őszi, kará­csonyi, farsangi, húsvéti és pünkösdi szünetek összesen öt hónapot vettek el az év­ből, a vasár- és ünnepnapok mellett még kedden és szom­baton sem voltak előadások. Az ifjú Rákóczinak bőven volt hát ideje arra, hogy gyakran járjon kirándulni, vadászni, testét ökölvívó­tréningekkel erősítse, s ál­dozzon kedvenc időtöltésé­nek, a biliárdozásnak. Vergilius és Ovidius, va­lamint más római írók és szónokok tanulmányozása, a latin nyelv szinte kizáróla­gos használata már gimná­ziumi éveiben elhalványítot­ta anyanyelvi érzékét, s prá­gai éveiben csaknem teljesen elfelejtett inagyarul. Néme- tesen öltözködött, s még az is felötlik benne, hogy szer­zetesnek álljon. Azt gondol­hatnánk, már-már minden­ről megfeledkezett, ami vala­ha is 'hazájához kötötte. Egy helyütt még Mikszáth Kálmán is utalt arra, hogy a száműzött Thököly egyik híve csalódottan tért meg Prágából, ahol avégett szem­revételezte az ifjú Rákóczit, vajon alkalmas lesz-e mos­tohaapja nyomdokába lépni. A tizenhat éves ifjú életé­ben azonban 1692 nyara dön­tő fordulatot hoz: gyámja, Kollonics bíboros hirtelen Bécsbe rendeli, hogy a gyám­sági jog meghosszabbításához beleegyezését elnyerje, ám Rákóczi ezt megtagadja tő­le, nem tér vissza többet Prágába, egyetemi tanulmá­nyait is megszakítja, sosem teszi be a lábát Csehország földjére, s a jezsuita atyák minden erőfeszítése ellenére, nemcsak, hogy németül még jó sokáig nem tanult meg, ele életútja is homlokegye­nest ellentétesen alakul az­zal, amit a magyargyűlölő Kollonics és derék prágai magisterei elképzeltek szá­mára. Jindrichuv Hradecben Rá­kóczi-emlékszobát rendeztek be, de Prágában eddig sem­mi sem utalt arra, hogy a városban ifjúkorának fontos állomását töltötte II. Rákó­czi Ferenc. Méltó tisztelgés emlékének, hogy halála 250. évfordulója alkalmából már­ványtábla került egyik prá­gai szálláshelye, az egykori jezsuita fogadalmasház falá­ra, s a sors kegyéből a je­zsuiták helyére az ifjú Rá­kóczi kedvenc tudományai költöztek az épületbe — itt van a Károly Egyetem ma­tematika—fizika kara. Szűcs D. Gábor Tavasziinnep Egyiptomban PATAK ANDREA KAIRÓI LEVELE Egyiptom taviszünnepet ül. Évről évre éleo újjá az évezredes népszokás. A „ta­vaszi fuvallatról” Sam en-Nesszimnek nevezett ün­nepen, ha pogány eredetű is, az egyiptomiak milliói tódul­nak a zöldbe, keresztények és muzulmánok egyaránt. Színes barkák lepik el a Ní­lus vizét, hogy üdvözöljék a tavasz első illatát. Minthogy a tavasz érkez- tét a szabadban illendő ün­nepelni, a 'kairóiak nincse­nek különösképpen könnyű helyzetben. Ebben az önma­gát kinőtt metropoliszban egy emberre alig jut néhány négyzetcentiméternél na­gyobb zöldterület. Aki nem teheti meg, hogy mondjuk — Alexandria elegáns für­dőhelyeit keresse fel az ün­nepen, az kénytelen beérni a főváros zsugorodó parkjai­nak valamelyikével: a fü- vészkerttel, netán a patinás gizai állatkerttel. Ide ilyen­kor legalább félmillióan za­rándokolnak el. A keleti keresztény egyhá­zak ugyanezt a tavaszünnepet húsvéthétfőn tartják. Lótusz és papirusz ma már jobbára az emlékekben él. De — mint a fáraói időkben — ma is festik a termé­kenységet jelképező tojást. Az ünnepi menü a sózott hal: ezzel búcsúznak a tél­től, mert ezután már friss halat ehetnek. Minden asz­talon ott a hagyma, amely­nek füzérei már a thébai 'királysírok faliképéit is ékí­tették, meg a saláta, szintén a tavasz szimbóluma. A közlekedési rendőrök ilyenkor cserélik fel fekete egyenruhájukat fehér .uni­formisra. A kormányhivata­lokban hiába cseng a tele­fon; iskolaszünet van és a .legtöbb bolt is zárva. Meg­jön az igazi meleg. 40 éve, Bécsben... Vasárnap volt 40 éve, hogy. az osztrák főváros felszabadult a nácizmus alól. Budapesten az ostrom hónapjai után már megindult az élet, amikor a 2. ukrán front csapatai március végén Kőszegnél át­lépték az osztrák határt s megkezdték a felvonulást Bécs el­len. Az osztrák fővárost ugyanaz a sors fenyegette, mint az elpusztított Budapestet: Hitler parancsot adott, hogy a várost, ahol még 1945 tavaszáig szinte normális volt az élet, „minden áron” védjék meg. Baldur von Schirach, Bécs — osztrák származású — hely­tartója és Sepp Dietrich, a hírhedt páncélos SS-tábornok, aki­nek nevéhez a Dunántúl egy részének elpusztítása is fűződik, március végén kihirdették a rendkívüli állapotot s az öregeket, a gyerekeket is harcra mozgósították — majd elszöktek. Egy­idejűleg azonban tevékenykedett az osztrák ellenállási moz­galom, amelynek sok híve viselte a német hadsereg egyenru­háját. Kari Szokoll őrnagy, a katonai ellenállás vezetője fel­vette a kapcsolatot az előnyomuló szovjet csapatokkal, hogy egyeztessék a fegyveres felkelés időpontját. Ostoba véletlen folytán azonban a felkelés terve a 24. órá­ban kitudódott s a nácik az összeesküvés három osztrák tiszt­jét még elrettentő példaként lámpavasra húzhatták a bécsi utcán — április 8-án. Tömegével lőttek agyon dezertáló kato­nákat s lemészároltak 300 politikai foglyot is egy Bécs-közeli börtönben. A terror ellenére az ellenállás Bécs nyugati részén utat nyitott a szovjet csapatoknak, akik még aznap elérték a Guertel, a külső körút vonalát. Másnap már a belvárosért folyt a harc: itt az Európa különböző országaiból odahurcolt kényszermunkások fegyverrel a kézben segítették, vezették a szovjet csapatokat. A visszavonuló SS-ek utolsó gaztettje: a bécsi erdőből lö- vegeikkel szétlőtték a Stephanskirche tornyát, Bécs világhírű jelképe a harcok utolsó óráiban részben a lángok martaléka lett, miután a város már tűzoltók nélkül volt. A nácik — egy kivétellel — felrobbantották a Duna-hidakat is, ám a középü­letek, a gyárak, a közművek túlnyomórészt megmenekültek. Szerepe volt ebben a szervezett ellenállásnak s annak, hogy a szovjet csapatok parancsot kaptak: kíméljék a műemlékekben oly gazdag osztrák fővárost. Miután a két ukrán front egységei egy hét alatt körgyűrűbe fogták Bécset, a még harcoló SS-csapatoknak nem maradt más választásuk, mint az utolsó résen, a Dunán át elmenekülni. Az osztrák fővárosban — ellentétben a szerencsétlen Budapesttel — nem volt többhónapos ostrom, házról házra folyó harc, Bécs egy hét alatt felszabadult. Jóllehet a háborús évek légibombázásai alatt nem kis káro­kat szenvedett, azok nem hasonlíthatók a budapesti tragédiához. Április 14-én Bécs teljesen felszabadult. A következő napokban megindult a politikai élet, megszületett a 2. köztársaság. A nagy­hatalmi megszállás időszaka után az ország teljes függetlensé­gét egy évtizeddel később, 1955-ben nyerte el. Erről a történel­mi napról, az államszerződés aláírásának 30. évfordulójáról má­jus 15-én, a nagyhatalmak és a szomszéd államok külügymi­nisztereinek jelenlétében emlékeznek nieg a 40 éve szabad Bécsben. Heltai András Jugoszláv idegenforgalom . fl nagyszezon előtt Meglepő, .hogy a nyári nagy idegenforgalmi idény előké­szítése idején milyen kritikus szellemben foglalkoznak a ju­goszláv lapok a várható gondokkal, nehézségekkel, és ami. még fontosabb, milyen sok jó ötlet, javaslat kerül terítékre a lapok hasábjain, a , rádióadásokban, amelyekkel hozzá kí­vánnak járulni a turistaszezon sikeréhez, jövedelmezőségé­hez. j Nem is. csoda. Jugoszláviának az idegenforgalom, a kies adriai tengerpart valóban az egyik legfontosabb bevételi for­rása, méghozzá többnyire kemény nyugati valutában, dollár­ban, schillingben, márkában. A szomszéd államokból áradó turistatömegek által bevitt forint, korona, zloty, szintén fon­tos tényezője a jugoszláv devizagazdálkodásnak. Az Adria keleti partja több, mint kétezer kilométeres fűzérre gyűjti mindazt, amit ez az istenáldotta vidék nyújthat: vadregé­nyes partszakaszokat, égre törő szirteket, kies öblöket, a me­diterrán tájra jellemző dús növény- és állatvilágot, antik műemlékeket, ma is élő ősi folklórt, az ízletes konyhát, a tüzes borokat. Azt mondják, a parttól néhány kilométerre a hajók, bár­kák fedélzetéről 10 méterre is lelát az ember, repülőgépről pedig — ezt magam is tapasztaltam Dubrovniknál — 50 mé­ternél is mélyebben látható a tenger élete, semmihez sem hasonlítható kéksége. Hivatalos statisztikák azt is kimutat­ták, hogy Európában itt a legtöbb a napsütéses óra, Hvar szigetén például 2724, Dubrovnikban pedig 2630 órán ke­resztül süt a nap évenként. Némi túlzással talán még azt is mondhatnánk, hogy az Adria partján egész évben tart a fő­szezon — például & különböző termálfürdők, gyógyszanató- riumok, a síparadicsomok környékén —, de azért itt is a nyár az igazi. Ezt különben a szállodai árakkal operáló ven­déglátó szakma eleve figyelembe veszi, hisz az elő- és utó­szezonban egész komoly, 30—40 százalékos kedvezményeket ad még az osztályon felüli, ötcsillagos szállodákban is. Nyáron persze annál drágábbak ezek a luxushelyek, árai­kat egyáltalán nem a mi zsebünkhöz programozzák. Tulaj­donképpen most az a vita járgya, hogy a borsos összegekért vajon eleget tudnak-e adni a jó programokra, szórakozásra! kalandokra szomjas vendégeknek. Persze, nem a mezei tu­ristákról van szó, azokkal már kevésbé törődnek, és azok nem is olyan igényesek, hanem a jópénzű nyugati turisták­ról, akikét nem hat meg a víz kéksége, a tiszta lakosztály, a gyors, és pontos éttermi kiszolgálás. És mit tudnak számukra adni? Igen színvonalas nyári já­tékokat rendeznek Dubrovnikban, Szinyben. Híresek a ma- raskai vitézi játékok, a spliti nyár rendezvényei, a korcsulai Konyicsku. igre, a ljubljanai nemzetközi esküvő nagyvonalú rendezvénysorozata — de ezeken kívül már csak néhány cir­kusz, táncdalfesztivál, némi sportesemény szerepel a kínálat spalettáján, és az ejmúlt húsz-harminc év világsikereit újra és újra műsorra tűző nyári mozik. Hadd idézzek az újvidéki Magyar Szó egyik összeállításából, amelyben az újságíró eképp füstölög, és talán számunkra is elfogadható ötlettel rukkol ki: — „Most az a legnagyobb baj, hogy nincs elég áru. Elhi­szem, hogy ez probléma, csak vigyázzunk, nehogy túl ala­csonyra tegyük a lécet ebben az idegenforgalmi magasugrási versenyben. Vajon, van-e lehetőségünk arra, hogy az adriai tengerparton időző idegenforgalmi ügyfeleink számára kü­lönleges árukészletet teremtsünk, ne csak az árubőségre tö­rekedjünk, hanem arra is, hogy többet és mást kínáljunk fel számukra annál, amit a belföldi munkacserében egy­másnak felkínálunk. A konkurrencia nemcsak vonzó árucikkekből tud többet nyújtani, hanem olyan téren is lehagy bennünket, ahol pe­dig versenyképesebbek is lehetnénk. Olyan árukínálatra gondolok, amelynek tartalékai kimeríthetetlenek: élményre. Műemlékeinkre, természeti látványosságainkra, vendéglátó- iparunk kínálatának megszervezésére. Mit kezdhetünk azon­ban azzal a pulai kereskedőlánnyal, aki szégyellj, hogy pa­rasztos cseréptálakat kell árulnia? Meg azokkal a fantáziát­lan, tájékozatlan személyekkel, akik magas kategóriájú szál­lodáinkat irányítják, akik érthetetlenül, és érdektelenül áll­nak az olyan tényekkel szemben, hogy: — James Joyce hosszabb ideig élt Pulában, és Michelan­gelo e város római emlékművein tanulmányozta az archi­tektúrát; — Uckán, az Isztrai-félsziget Kozaráján 1943. október első két napján 2500 harcosunk és menekültünk veszítette életét; — a motovuni erdő egyedülálló a Mediterránon (állítólag csak Törökországban van egy hasonló); — a Pula és az Opatija közötti útszakaszon 1908-ban in­dult be az első autóbuszjárat; — 1920-ban a pulai színház bejáratánál Mussolinit, aki :lt beszédet tartott, felpofozta egy munkás (soha többet nem jött Isztriába); — a kommunista párt isztriai titkára a háború szörnyű­ségei és az üldöztetések közepette is viszonylag biztonságosan közlekedhetett a város utcáin, mert foglalkozására nézve zongorahangoló volt”. És. így tovább . .. Ahhoz, hogy mindennek — és egyáltalán, a fokozott igé­nyeknek — a kétezer kilométeres tengerpart valamennyi településén megfeleljenek, természetesen nem elegendőek a központi alapból jutó, többé-kevésbé inflálódó összegek. Hozzá kell bizony nyúlni a helyi önigazgatási közösségek anyagi alapjaihoz is, sőt, egyre többször veszik igénybe a ma­Csónakok a kikötőben (Fotó: Jugo—KS> gántőke segítségét is. A lakosság zöme természetesen fő­ként a helyi járulékok pontos és türelmes fizetésével teljesíti ez irányú kötelezettségét. A helyi járulékok nemcsak gazda­sági, de igen komoly politikai hozzájárulást jelentenek, an­nak bizonyítékai, hogy a helyi közösségek tagjai felelőssé­get éreznek lakóhelyük fejlődéséért. Valóban igen komoly összegeket előlegeznek a helyi önigazgatási szerveknek,. s persze, joggal elvárják, hogy azok elköltéséről ők is tájé­koztatva legyenek, sőt, előzetesen beleszólhassanak a dön­tésekbe. Jugoszlávia helyi közösségei egy év alatt — 1978-as adat 8318 km ufat építettek, sok hidat, 2014 trafóállomást emel­tek saját erőből. A villanyhálózatot 5724 kilométerrel, a víz­vezeték-hálózatot 6870 kilométerrel hosszabbították meg, a szennyvízelvezető-hálózatot pedig 1568 kilométerrel bővítet­ték. Ugyanebben az évben 84 758 négyzetméternyi napközi helyiséget építettek, 598 művelődési otthont alapítottak, 1064 epületet tettek alkalmassá testnevelési célokra. Mindezek­kel természetesen a sajátos helyi érdekeket szolgálják, de ezek elválaszthatatlanok az idegenforgalmi érdekektől. Ha jók az utak, kényelmesek a kisvendéglők, a nyári színházak, mozik, ha tisztességes a kommunális helyzet, ha igazán jó programokat kínálnak, izgalmas, máshol nem tapasztalható látványokat, élményeket élhet át, szívesen jön, és marad a vendég. Tudom, hogy túlságosan újat/ vagy eredetit írni Jugoszlá­viáról nehéz, mégis, azt hiszem, hogy ez a gondolat, vagyis az, hogy a helyi ötletek, a vendégekkel közvetlenül foglal­kozó helyi emberek hozzáállása, netán áldozatvállalása, az igazi, csak itt és. most nyújtható élmények, minden hangza­tos reklámnál fontosabbak. Ezeket központilag semmiképpen sem lehet biztosítani. Azt hiszem, ez nálunk éppen úgy ér­vényes, mint Jugoszláviában — ahol már a nagyszezonra készülnek. Isztria-félszigct, Rovinj látképe Vasvári Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents