Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-09 / 57. szám

NÉPÚJSÁG 1985. március 9., szombat o Téka Békési boszorkányok ........hatásfokozónak bürök vagy beléndek” B abonás hiedelmek és orvosok Orosházán Gecsei Lajos: Tanúk és vádlónak vallomásai Többnyire a társadalmi méreteket öltő tudatlanság, szűklátás és kegyetlenség az oka, hogy a középkor a „sö­tét” állandó jelző nélkül szinte nem is emlegethető. Egyik nagy „vívmánya” volt a. rengeteg emberáldozatot követelő boszorkányüldözés. Ez az őrület, megkésve bár, de elérte hazánkat is, és a monarchiabeli Magyarorszá­gon ugyanúgy gyújtogatták a máglyákat, mint a többi európai országban meg Ame­rikában. Bár Mária Terézia 1756-ban törvénnyel lépett tel a boszorkányperek ellen, majd 1768-ban végleg betil­totta azokat, még a későbbi évek során is eljártak ,.ma- gicus” személyek ellen. Az 1700-as évek derekán, ami­kor Anglia és Franciaország felől rohamosan tört előre a kapitalista fejlődés, és n pol- gáriasodás, hazánkban még mélyen aludt a nemzeti ön­tudat; többek között Békés vármegyében is boszorkány­sággal vádolt, szerencsétlen embereket égettek. Ha akkoriban valakiről el­indult a szóbeszéd, miszerint „valakinek ártott boszor- kánjos mesterségével”, ha­mar a vádlottak padján ta­lálta magát. „önkéntes” vagy „tortúra alatt” tett be­ismerő vallomását akár el is hanyagolhatták volna, mert mindez az ítélet kimondásá­hoz nem volt feltétlenül szükséges. A kínzások arra kellettek, hogy a közvéle­mény megtudja: a boszorká­nyok nem á képzelet szülöt­tei, boszorkányok vannak, de a törvények és a bírák jók, és ezek a jó emberek gondoskodnak arról, hogy a rosszak meglakoljanak, hogy természetfeletti erők ne fe­nyegethessék a rendes em­berek életét, hétköznapjait. És a vádlottak, padjáról az út csak a máglyára vezethe­tett; vagyis a rágalom már egyet jelentett a halállal . . . Törénelmi érdekesség, igazi kultúr- és nyelvtörté­neti csemege Gecsei Lajos könyve, a Tanúk és vádlot­tak vallomásai. De csak azoknak, akik nem rettennek el a latin és a korabeli ma­gyar nyelv láttán! Akik fi­gyelmesen áttanulmányoz­zák a Békés vármegyei bo­szorkányperekből készült kötet bevezetőjét, a tanúval­lomásokról, a boszorkánype­rek lefolyásáról, rendjéről, tartalmáról, illetve a vádlot­tak „önkéntes” vagy kínval­latások hatása alatt tett val­lomásairól szóló rövid, hasz­nos elemzést, összefoglalót, akik nem lapozzák át a for­dítások, nevek, rövidítések jegyzékét, azok többet érte­nek meg az olvasmányból, és képet kapnak a kor sö­tétségéről. A Békés megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának tudományos-koordinációs szakbizottsága és a békés­csabai Tevan Andor Nyom­daipari Szakközép- és Szak­munkásképző Iskola kiadvá­nya a Békés megyei Levél­tár úriszéki peres iratait tar­talmazó „Varia ex Comitatu Békés" gyűjteményéből ké­szült, ezért nem fogja 'át a XVIII. századbeli Békés vár­megye valamennyi boszor­kányperét. A tizenkét — 1748—1761 közötti — eljá­rásban elhangzott tanúval­lomás tizennyolc személyt közvetlenül, tizenkettőt pe­dig közvetve érint. Közre ad még a könyv öt vádlotti val­lomást. Megszólalnak a sze­rencsétlen asszonyok,' akiket vádolnak, mert „sokan olljan Velekedessel Voltának felö­lök”, hogy rosszat tettek, vagy felelősek a családot, a környezetet sújtó tragédiá­ért. Bűnös mindaz, aki: „vi­lágos boszorkányságott tud­na, vágj is boszorkányságra czélzó valamelly babonasá- gott tselekedet volna”, aki­nek „fenyegetése után tsak hamar vala kinek, nyavalyá­ja vágj kára következett vol­na”, akinek látták, hallották (akár másoktól) „ördöggel tzimborás akar minémű cse­lekedeteit”. Ilyen cselekedet, kár, nya­valya, fenyegetés, babona pe­dig mindig jócskán akadt. Hiszen ősi sajátja az em­bernek, hogy a természet csodáit magyarázza, a jelen­ségekre okot keressen, a bajt gyógyítsa. Mindebből abban az időben, a XVIII. század közepén volt bőven: a leg­több betegség a népből, a szegények soraiból szedte áldozatait. Az egyszerű em­berek vigaszt, gyógyulást ke­restek, ezt remélve fordultak azokhoz, akik ismerték a rá­olvasást, gyógyfüvek hatását, a kuruzslás mesterségét. Gyakori csecsemőhalál vagy éppen elmaradt gyermekál­dás, testi-lelki 'kínok, álmat­lanság — megannyi nyomo­rúság, szenvedés, aminek is­meretlen volt az eredete. Nem volt még gyógyszer, or­vostudomány, ami segíthe­tett volna. A nyomor és a tudatlanság szedte áldozatait. De könnyebb volt mindent a sorsra fogni, arra, hogy megrontották, „megnyomták” a beteget. Meg aztán az em­beri gyarlóság is szedte ál­dozatait, nemcsak a nyomor, a kórok. Irigység, rosszindu­lat, bosszú. És könnyebb volt a másikra fogni, hogy rossz, veszélyes, az ördöggel paktál, mintsem beismerni a saját tévedést, a saját vétket. „Feje hóhér által vétessék, teste tűz által megégettes­sék.” így hangzott az ítélet, amelynek oly okán estek ál­dozatul — kiszolgáltatott, vétlen emberek. Talán éppen azok, akik jó szóval, törő­déssel fordultak embertár­saik felé, próbálták enyhíte­ni a bajt, orvosolni a fáj­dalmat, segíteni akartak . .. Ez a kultúrtörténeti szem­pontból igen nagy érték megérdemelt volna egy igé­nyesen szerkesztett kétnyel­vű kiadványt, ahogyan a könyvkiadás a világirodalom gyöngyszemeiből válogat. Az egyik lapon az eredeti latin és a korabeli, ma igen ne­hézkesen olvasható, de ér­dekes magyar szöveg, a má­sik lapon pedig rögtön kéz­nél, tükrösen ennek fordítá­sa ma használatos nyelvünk­re. Semmi nem veszett vol­na kárba. S ennyire szabad kedvezni az olvasónak. így szélesebb körben lehetne népszerű a könyv, maradan­dóbb az ismeret, az olvasás igazi élmény. Az ízléses tipográfia Zá­porán Mária munkáját di­cséri és a Kner Nyomda ha­gyományosan szép gyomai könyveinek sorát gazdagítja. Niedzielsky Katalin Orosházán is sok babonás hiedelem fűződött a beteg­ségekhez. Népünk hosszú időn keresztül gyógyított, ahogy tudott, a maga erejéből. A népi gyógyítók ismerték azt az általános törvényszerűséget, hogy az emberek sokszor nem figyelnek fel a betegségeikre, ugyanakkor az idős korból eredő természetes állapotot hajlandók betegség­nek felfogni. Ezért javasasszonyok és „csodatévők” szor­goskodtak azon, hogy a szervezet fiatalságát megőriz­zék. Természetesen az orosházi nép is tudta: „Halál el-, len nincs orvosság”. A gyógymódra és gyógy­szerekre vonatkozó javalla­toknak egész sora maradt ránk. Feltehető, hogy az orosházi népi gyógyítási hie­delmek sem speciálisan he­lyi jellegűek, hanem egy nagyobb etnikum (a Du­nántúl és Dél-Tiszántúl) kö­zös sajátosságait egyesíti ma­gában. Az Orosházán alkal­mazott népi gyógyító anya­gok — más tájegységekhez hasonlóan — eredetük sze­rint négy csoportba sorolha­tók: úgymint emberi, állati, növényi és ásványi anyagok­ra. A gazdag gyűjtésből mindössze néhány anyagot szeretnék bemutatni. Az ásványi anyagoknál ér­demes megkockáztatni a fel­tevést, hogy a „büdös kő­olaj” gyógyító hatásának is­meretét a Tolna megyei Zombáról hozhatták ma­gukkal (1744-ben) városala­pító eleink. Ez annál inkább valószínűnek látszik, mivel ekkor már ismert volt Tég- lássi András alkimista (1730-ban) közzéadott recept­je, mely szerint: „A görcs és nehéz nyavalya ellen a gyógyszer a Büdös kőolaj mind öregebb, mind ifjabb használóinak ha bé vétetik reggel, s estve égett borba 8—12 csepig, a vizeletet meg indíttya, a csepegést meg állíttya”. A régi tapasztalatok alap­ján kezelték — orvosi segít­ség igénybevétele nélkül — a sérüléseket, sebeket is. Ügyszintén általánosan or­vosolták a köhögést, a has­menést, a fogfájást, bőrba­jokat, sőt a „mellbajokat” is. A betegség gyógyítása a leg­változatosabb módokon, de mindig a népi kóroktannak, és kortannak megfelelően történt. Lássuk, mit ajánlott egy 1808-ban napvilágot lá­tott recept tüdőrágás el­len: „A tormát meg-reszel- vén és tiszta szín mézzel összve egyelítvén, éhomra annyit, mintegy kisded dió, abból végy bé”. Ezenkívül még számos ál­lati és növényi eredetű gyó­gyító anyaggal igyekezett gátat vetni a rettegett beteg­ségnek a korabeli népi tu­domány. Ehhez még hozzá kell vennünk, hogy az ak­kori Orosházán az egészség­ügy, a gyógyítás feltételeit a rossz ivóvíz, a posványok, a nép tudatlansága, a tanyá­kon való szétszórtsága, az orvosok iránti bizalmatlan­ság, a gyógyszer költségei, és nem utolsósorban az orvo­sok kevés száma is befolyá­solta. Talán nem érdektelen a közel kétszáz év előtti egész­ségügyi állapotok teljesebb ábrázolása érdekében, ha megismerkedünk egy 1790- ben Orosháza községben megkötött szerződéssel. A szerződést Orosháza község elöljárósága köttette, nemes Deli Gergely orvossal. A fel­tételek — többek között — a következők voltak: „Alább megírottak adjuk tudtára mindazoknak, a kiknek il­lik, hogy a folyó Esztendő Szeptember Hónapnak 15­dik Napján nemes Deli Ger­gely Chyrurgus Urat egyező akarattal Helységünk Felt- serének választván, ezen kö­vetkezendőbeli Conventiót egy esztendőre ajánlottuk: szabad Quártély Ház; kész- pénzbeli fizetés 50 Rh, írt. búza 10 posonyi mérő, árpa 4 p.m. fa tűzre való 2 öl hogyha a az szükség úgy fogja kívánni, Medicináért az Helység tartozik szabad alkalmatosságot adni. E mel­lett pedig tartozni fog fent nevezett N. Deli Gergely Ür, míglen Helységünkben Felt- seri hivatalt fogja viselni, minden héten Helység Elöl­járóit és cselégyét mind egy­be foglalván maga ígéreti szerint fizetés nélkül borot­válni . . . Signatum Oroshá­za die 15 7.-bris 1790.” A fenti szerződés létrejöt­te után, jó ötven évvel (1841) Oláh Sándor orosházi születésű orvos doktori disz- szertációjában — orvos doc- torrá létekor — az alhasi hagymáz (Typhus abdomi­nalis) gyógyítására a népi gyógyászatban is széles kör­ben alkalmazott szereket ajánlja. Belsőleg: „Hűsítő italnak, czitromos czukros vizet, vagy savított sósav és zilizgyökér — megfelelő ará­nyú — főzetét” tartja üd­vösnek. Más esetekben gyön­ge hársfavirág-forrázatot tart ajánlatosnak. Külsőleg: „Enyhítő, lenmaglisztből ké­szült borongatásokat javall, melybe hatásfokozónak bü­rök vagy beléndek fűpor egyaránt alkalmazható.” Ál­landó fájdalom esetére pe­dig, nagyobb pióczákat és pedig elegendő mennyiség­ben”. A szervezett egészségügy kialakulásáról Orosházán csak az 1870—1880-as évek­ben beszélhetünk. 1869. ja­nuár 10-én dr. László Elek lett Orosháza község orvosa. László Elek a kor tudomá­nyának teljes birtokában lé­vő orvos volt. Nemcsak fel­adatának, de szívügyének te­kintette a falu közegészség­ügyével való foglalkozást. Tevékenységét sok új elem­mel bővítette. Népszerű fel- világosító előadásokat tartott a betegségekről. Az előadá­sok anyagának egy részét az elöljáróság kinyomtatta és szétosztatta, ami abban az időben nagy dolognak számí­tott. A rendszeres felvilágosító munka nyomot hagyott az emberek gondolkodásában. Szaporodni kezdett az orvo­silag látott és gyógykezelt betegek száma. Érdekes számadatok utalnak erre. 1869-ben az elhunytaknak 9,5‘Vo-át látta betegsége alatt orvos. 1880-ban már 52,5%- át, 1896-ban pedig 88,3%-át. Az általános helyzet javí­tásához többek között az a tény is hozzájárult, hogy Orosházán 1877-ben általá­nos’ közegészségügyi rendel­kezésekre is sor került. A fentiek ellenére Orosháza múltjában számos egészség- ügyi csapást is találhatunk. 1795-től 1887-ig majdnem minden második évben volt valami vész. Éhínség; difté- ria, vörheny, kolera, malá­ria, himlő, bélhurut, 'kanya­ró. Csoda-e hát, hogy közel évszázadnyi megpróbáltatás ideje alatt, az orvosi erőfe­szítések ellenére sem marad­tak abba a népi gyógyítási kísérletek. Az ösztönösségen kívül a kétségbeesés is kezé­be adta a népnek a környe­zetében található összes anyagot, amitől gyógyulást remélhetett. Orosháza egészségügyi tör­ténetéhez tartozik, hogy a 'községnek nem volt közkór­háza. A kórház építésének kérdése hosszú ideig húzó­dott. Másfél évszázad kel­lett a megoldására. Az 1809 és 1822. évi gyűjtés és ház­vásárlás csak szükségkórházi megoldást adott a járványos időkben. A jelenleg működő kórház alapkőletételére 1962-ben 'ke­rülhetett sor. Az átadás dá­tuma: 1967. április 30. Verasztó Antal Hűséggel a hazához! Tv-film a hazai svábság antináci mozgalmáról Hűségmozgalom vezéralakja dr. Perczel Béla — a negy­vennyolcas tábornok unoká­ja — volt. Társadalmi át­alakulás nem szerepelt ugyan a programjukban, mégis, a falvak egy-egy maroknyi svábságának tevékeny szem­A Magyar Televízió már­cius 13-án, 17 órai kezdet­tel dokumentumfilmet sugá­roz a magyarországi svábság Hűséggel a hazához” elneve­zésű mozgalmáról, amely a II. világháború éveiben a hitleri orientáció, s tömeg­szervezete, a Volksbund el­len irányult. A hazai svábság Hűség­mozgalmáról csak nagyon kevesen hallottak. A szak- irodalomból csupán szűk körben tudnak, s „kényes témaként” bizony évtizede­ken át hallgattunk róla. Pe­dig a náciellenes, antifasisz­ta megmozdulások történe­téhez tartozik ez is. A Hű­séggel a hazához !-mozgalom a magyarországi svábság le­gális, szervezett, Volksbund- ellenes mozgalma volt 1942- től, 1944. március 19. után pedig illegálisan működtek a háború végéig. Akkortájt, kb. a harmincas évek végétől az ország min­tegy félmilliós német nem­zetiségének többsége (kb. 60—65 százaléka) a Volks­bund (a Magyarországi Né­metek Népi Szövetsége, vagy­is hitleri fasiszta, politikai szervezete) tagjaként, vagy támogatójaként a nemzeti­szocialista eszmék, a pán- germán terjeszkedés; a ma­gyarságtól való szeparálódás bűvöletében élt. Azonban csaknem minden németajkú faluban volt egy mag, egy józanul és ' becsületesen gondolkodó vékony réteg — Sztálingrád után számuk erő­teljesen gyarapodott —, amely nem hódolt be a Volksbund ígéreteinek. Mozgalmuk — spontán fa­lusi csoportok összefogásá­val — Bonyhádról indult ki, az ottani vezető értelmisé­giek eszmei irányításával. A Lehel Jánossal és feleségével készül a Hűségesek című dokumcntumfilm egyik felvétele Kisdorogon (Tolna megye). Jobbról: Gombár János riporter és Lajtai György operatőr Fotók: Bárány Magdolna I’.oda Keresztély, nyugdíjas pedagógus, a Hüségmozgalom helyi vezetője volt Kisdorogon (Tolna megye) benállása a túlnyomó erejű és többségű Volksbund elle­nében, mindenképpen bátor kiállás volt abban az időben. Tagjaik igazolványt kaptak, és nemzetiszínű jelvényt vi­seltek. A mozgalom gyorsan terjedt programjuk közre­adását követően (1943. III. 15.) az ország német nyelv­területű falvaiban. A Békés megyei Eleken például né­hány hónap alatt néhány tu­catról csaknem ezerre növe­kedett a Hűségmozgalom taglétszáma. Egy részük — főleg a helyi, fa­lusi vezetők —, meghurco- lást, fogságot, kínzásokat, sőt, deportálást, mártírha­lált szenvedett a hazájáért. Azért a hazáért, amelyet sváb dialektusban beszélve is a magáénak vallott. A pécsi körzeti tv-stúdió újabb történelmi dokumen­tumfilmje erről a helytállás­ról szól. A forgatócsoport Baranya, Tolna egykori né­metajkú falvaiban, illetve Pécsett és a Békés megyei Mezőberényben és Eleken kereste föl a mozgalom egy­kori tagjait, s még életben talált hajdani vezetőit, Wallinger Endre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents