Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-29 / 74. szám

NÉPÚJSÁG 1985. március 29., péntek Befejezte munkáját az MSZMP XIII. kongresszusa (Folytatás a 2. oldalról) nézeteiket, felajánlásokat tettek a 'kongresszus tiszte­letére, s közölték: teljesítik, amit korábban vállaltak. A bizalom legmagasabb foká­nak tartom, hogy ezek az üdvözletek nagyon gyakran azt is tartalmazták: amit a kongresszus határoz, annak megvalósításában készek részt venni. Ez a bizalom értékes' jele. A múlt héten én is olvas­tam egy levelet, amely az egyik hetilapunk szerkesztő­ségébe érkezett. Az újság egyik olvasója írta:' ö érdi lakos, 82 éves nyugdíjas vas­utas, párton'kívüli. A szocia­lizmus építésének híve. Most magában él, két derék fia fontos munkaterületen dolgo­zik, így nem tudnak minden­nap találkozni. Nagyon so­kat gondolkodik, amikor egyedül van. Azt írja: ő semmit nem tud felajánlani, de az életét odaadná azért, hogy folytatódjék Magyaror­szágon az, ami ma történik a szocializmus és a nép ér­dekében. Kedves Elvtársak! _ A párt szerepéről szólva még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy az MSZMP marxista—leninista párt. A magyar kommunis­tákat a szocializmus, a kom­munizmus elvei vezérlik. Hazánkban szocialista társa­dalmi rendszer, népi hata­lom, népi állam van. Célunk világos: a fejlett szocialista társadalom felépítése. De ez sem önmagáért való prog­ram. Marx és Engels, majd Lenin sem azért dolgozták ki forradalmi elméletüket, és anna'k szilárd, időtálló alapjait, hogy maguknak di­csőséget szerezzenek, hanem azért, hogy a munkásosztály felszabaduljon, az embernek ember általi kizsákmányolá­sa megszűnjön, az imperia­lizmus hatalma megtörjön, a népek szabadon és békében élhessenek. Nem közömbös nekünk az sem, hogyan vélekednek más népek a magyar nép­ről, hogyan ítéli meg a vi­lág közvéleménye a Magyar Népköztársaságot. Ezt sem­miféle udvarlással nem le­het formálni, ezért dolgozni kell. A mi népünk kis lélek­számú, alig több mint tíz és fél millióan vagyunk. Ehhez viszonyítva jelentős számú magyar él az ország határa­in túl, közeli és távoli or­szágokban. Dolgozzunk azért is becsülettel, hogy a hatá­rainkon kívül élő magyar származásúak, magyar nem­zetiségűek emelt fővei hall­gathassák, ha Magyaror­szágról esik szó. Kedves Elvtársak! Pártunk — ez világnézeté­ből is következik — opti­mista, bízik a jövőben. Olyan világért harcolunk, amelyben az emberi szellem és munka eredményei az életet, a szilárd és tartós békét szolgálják. Ebben bí­zunk, ez a mi programunk. Eközben eszembe jut, mit írt Arany János Toldi Mik­lósról. Szavait egyik nemze­ti sajátosságunk jellemzésé­re is szívesen idézem: „Hogy ha nő veszélye, nő a bátor­sága !” De a kongresszusi felszó­lalókat hallgatva Madách Imrét is idézhetjük. Amit ő Az ember tragédiájában le­írt, azt mi, kommunisták is valljuk: „Ember küzdj és bízva bízzál!” ' * * * Kádár János nagy tapssal fogadott szavai után határo­zathozatal következett. Az MSZMP XIII. kongresszusa egyhangúlag elfogadta a Központi Bizottság írásos be­számolóját, valamint Kádár János szóbeli kiegészítését és vita-összefoglalóját. A küldöttek ugyancsak egyhangúlag elfogadták a Központi Ellenőrző Bizottság írásos jelentését és Gyenes András ehhez kapcsolódó szóbeli kiegészítését, vala­mint a határozati javaslatot azokkal a módosításokkal, amelyeket Óvári Miklós a szerkesztőbizottság nevében előterjesztett. Szintén egyhangú szava­zással fogadta el a kongresz- szus a párt szervezeti sza-j bályzatának módosítására vonatkozó javaslatot, amely — egyebek között — ki­mondja: „A Központi Bi­zottság, tagjai közül megvá­lasztja a párt főtitkárát, fő­titkárhelyettesét és a Köz­ponti Bizottság titkárait.” II párt vezető szerveinek újjáválasztása Losonczi Pál bejelentette, hogy a kong­resszus zárt ülésen folytatja munkáját. A zárt ülés után a kongresszus Kádár János elnökletével ismét plenáris ülést tar­tott. Kádár János bejelentette, hogy a zárt ülésen a küldöttek meghallgatták és elfo­gadták a Fellebbviteli Bizottság jelentését, majd megválasztották a'z'MSZMP Közpon­ti Bizottságát és a Központi Ellenőrző Bi­zottságot. A Központi Bizottság és a Központi El­lenőrző Bizottság megtartotta első ülését. ahol megválasztotta végrehajtó szervét és tisztségviselőit, a KB mellett működő munkabizottságok vezetőit és tagjait, va­lamint a munkaközösségek elnökeit. Kine­vezte a KB osztályvezetőit, a KB mellett működő intézmények és a pártsajtó veze­tőit. A KEB megválasztotta elnökét, titkárát, valamint titkárságának tagjait. Ezután Gáspár Sándor, a jelölő bizottság elnöke ismertette a döntéseket. Kz MSZMP Központi Bizottságának tagjai Aczél György munkás, az MSZMP KB Társadalomtudományi In­tézetének főigazgatója; Antalóczy Albert közgazdász, az MSZMP Komárom megyei bizott­ságának első titkára: Apáti Nagy Gábor főállattenyésztő, a nagy- szénási Október 6. Mező- gazdasági Termelőszövet­kezet elnökhelyettese; Apró Antal munkás, az Országgyűlés nyugalmazott elnöke; Baranyai Tibor munkás, a Szakszervezetek Országos Tanácsának fő­titkára; Benke Valéria munkás, a Társadalmi Szemle szerkesztőbizott­ságának elnöke; Berecz Frigyes munkás, a BHG Híradás- technikai Vállalat vezér- igazgatója; . Berecz János tisztviselő, az MSZMP Központi Bizottságának titkára; Bónyai István munkás, a Volán 4. sz. vál­lalat hatvani üzemegysé­gének autófényező-mázoló­ja; Borbély Gábor tanár, az MSZMP buda­pesti bizottságának titká­ra; Borbély Sándor munkás, a Munkásőrség országos parancsnoka; Brutyó János munkás, az MSZMP Köz­ponti Ellenőrző Bizottságá­nak nyugalmazott elnöke; Burgert Róbert agrármérnök, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatója; Csehák Judit orvos, a Minisztertanács elnökhelyettese; Cserháti István orvos, a Szegedi Orvostu­dományi Egyetem rektora; Cservenka Ferencné munkás, az MSZMP Pest megyei bizottságának nyu­galmazott első titkára, az országgyűlés alelnöke; Czinege Lajos mezőgazdasági munkás, a Minisztertanács elnökhe­lyettese; Deák Gábor munkás, az MSZMP Bu­dapest XIII. kerületi bi­zottságának első titkára; Deák László munkás, a Mecseki Ércbá­nyászati Vállalat vájára; Duschek Lajosné munkás, a Magyar Nők Országos Tanácsának el­nöke; Faluvégi Lajos tisztviselő, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal el­nöke; Fejti György egyetemi tanársegéd, az MSZMP Borsod megyei bizottságának első titkára; Fock Jenő munkás, a Minisztertanács nyugalmazott elnöke; Fodorné Birgés Katalin munkás, a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsának vezető titkára; Gáspár Sándor munkás, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke; Géczi János tanító, az MSZMP Nógrád megyei bizottságának első titkára; Glanz Lászlóné nevelő, a. felsőszölnöki ál­talános iskola igazgatója; Grósz Károly munkás, az MSZMP bu­dapesti bizottságának első titkára; Gubiciza Ferenc üzemegység-vezető, a ba­latonfüredi Csopak Tája Mezőgazdasági Termelő- szövetkezet elnöke; Gyebrószki Andrásné munkás, a Budapest Hab­selyem-kötöttárugyár ve­zérigazgatója ; Gyöngyösi István munkás, az Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgo­zók Szakszervezetének fő­titkára; Havasi Ferenc munkás, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titká­ra; Hámori Csaba tisztviselő, a KISZ Köz­ponti Bizottságának első titkára; Hárs István munkás, a Magyar Rádió elnöke; Herczeg Károly munkás, a Vas-, Fém- és Villamosenergia-ipari Dol­gozók Szakszervezetének főtitkára; Hollán Zsuzsa orvos, az Országos Haema- tológiai és Vértranszfúziós Intézet igazgató-főorvosa; Hoós János tanár, az Országos Terv­hivatal államtitkára; Horn Gyula munkás, pártalkalmazott; Horváth Ede munkás, a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár vezér- igazgatója ; Horváth István jogász, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titká­ra; Horváth József munkási, a Csepel Autó­gyár gépkocsiszerelője; Huszár István . könyvtáros, az MSZMP KB Párttörténeti Intézeté­nek igazgatója; Jókay Endre munkás, a Villamosszigete­lő és Műanyaggyár szer­számkészítője ; Juscsák György agronómus, a Mátraaljai Állami Gazdaság igazga­tója ; Kamara János munkás, belügyminiszté­riumi államtitkár; Kapolyi László technikusi tervező, ipari miniszter; Karakas László munkás, az MSZMP KB pártgazdasági és ügykeze­lési osztályának vezetője; Katona Imre munkás, az Elnöki Tanács titkára; Katona István tanár, pártalkalmazott; Kádár János munkás, az MSZMP fő­titkára ; Kállai Gyula újságíró, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsá­nak elnöke; Kánya Erzsébet munkás, a Székesfehérvári Könnyűfémmű műszak­vezető főművezetője; Kárpáti Ferenc munkás, honvédelmi mi­niszterhelyettes, politikai főcsoportfőnök; Kiss István szobrászművész; Klenovics Imre mezőgazdasági munkás, az MSZMP Somogy megyei bizottságának első titkára; Kornidesz Mihály tanár, a Magyar Televízió elnöke; Korom Mihály mezőgazdasági munkás, pártalkalmazott; Kótai Géza tisztviselő, az MSZMP KB külügyi osztályának veze­tője; Kovács László munkás, a Bányaipari Dol­gozók Szakszervezetének főtitkára; Köveskuti Lajos munkás, a Híradástechni­kai Szövetkezet elnöke; Lakos Sándor munkás, a Pártélet • c. fo­lyóirat felelős szerkesztője; Lázár György műszaki rajzoló, a Minisz­tertanács elnöke; Losonczi Pál mezőgazdasági munkás, az Elnöki Tanács elnöke; Lukács János munkás, az MSZMP Bara­nya megyei bizottságának első titkára; Marjai József tisztviselő, a Miniszterta­nács elnökhelyettese: Maróthy László agrármérnök, a Minisz^r- tanács elnökhelyettese; Méhes Lajos munkás, a Szaksizervezetek Országos Tanácsának nyu­galmazott főtitkára; Mód Péter tanár, az MNK UNESCO mellett működő állandó képviseletének vezetője; Mórocz Lajos mezőgazdasági munkás, honvédelmi minisztériumi államtitkár; Nemes Dezső munkás, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének nyugalmazott igazgatója; Németh Károly munkás, az MSZMP fő­titkárhelyettese; Nyers Rezső munkás, az MSZMP Köz­gazdaságtudományi Inté­zetének nyugalmazott igazgatója, tudományos ta­nácsadó; Oláh István katonatiszt, honvédelmi miniszter; Osztafi Béla munkás, az Ózdi Kohá­szati Üzemek kohásza; Óvári Miklós tanár, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titká­ra; Pál Lénárd fizikus, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tit­kára ; Péter János tisztviselő, nyugalmazott külügyminiszter, az or­szággyűlés alelnöke; Pónya József munkás, a Paksi Atomerő­mű Vállalat vezérigazga­tója; Pozsgay Imre tanár, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának fő­titkára; Rajnai Sándor munkás, a Magyar Nép- köztársaság moszkvai nagykövete; Rényi Péter munkás, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese; Révész Ferenc tisztviselő, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nyugalmazott igazgatója; Romány Pál agrármérnök, az MSZMP Bács-Kiskun megyei bi­zottságának első titkára; Sarlós István tisztviselő, az országgyűlés elnöke; Sikula György munkás, az MSZMP Haj- dú-Bihar megyei bizottsá­gának első titkára; Szabó István növénytermesztő, a nád­udvari Vörös Csillag Ter­melőszövetkezet elnöke, a Termelőszövetkezetek Or­szágom Tanácsának elnö­ke; Szabó István munkás, az MSZMP jász­berényi városi bizottságá­nak első titkára; Szakali József munkás, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság el­nöke; Szépvölgyi Zoltán munkás, a Fővárosi Ta­nács elnöke; Szlamcnicky István munkás, a SZÖVOSZ el­nöke; Szűcs Ferenc tisztviselő, a magyar nép­hadsereg vezérkari főnö­kének helyettese; Szűcs Istvánná tanár, az MSZMP Buda­pest V. kerületi bizottsá­gának első titkára; Szűrös Mátyás tisztviselő, az MSZMP Központi Bizottságának titkára; A Központi Bizottság első ülésén megválasztotta végre­hajtó szerveit és tisztségvise­lőit. A Politikai Bizottság tag­jai: Aczél György, Gáspár Sándor, Grósz Károly, Ha­A Központi Bizottság meg-, választotta a KB Titkársá­gát. A párt főtitkára: Kádár János. A bejelentést a küldöttek hosszan tartó tapssal fogad­ták. A Központi Bizottság meg­választotta a KB mellett műn ködő Gazdaságpolitikai Bi­zottságot. Vezetője: Havasi Ferenc. Tagjai: Ballai László, Beck Tamás, Faluvégi Lajos, Gál László, Párái Imre és Tétényi Pál. A Központi Bizottság meg­választotta a KB mellett mű­ködő Agitációs és Propagan­da Bizottságot. Vezetője: Be­recz János. Tagjai: Pál Lénárd, Cse­hák Judit, Hárs István, Hu­szár István, Kornidesz Mi­hály, Köpeczi Béla, Lakatos Ernő, Lakos Sándor, Pusztai Ferenc, Radios Katalin. A Központi Bizottság meg­választotta a KB jnellett mű­Takács Imréné technikus, az Ajkai Üveg­gyár technológusa; Tétényi Pál vegyész, pártalkalmazott; Tóthné Kiss Mária munkás, a Minőségi Ci­pőgyár nyírbátori gyár1 egységének személyzeti vezetője; Tömpe István munkás, az Állami Rádió- és Televízióbizottság nyu­galmazott elnöke; Trombitás István olajmérnök, a Kőolaj- és Földgázbányászati Válla­lat vezérigazgatója; Vajda György tanár, a Villamosenergeti­kai Kutató Intézet- igaz­gatója; Varga László munkás, a Magyar Űttö- rők Szövetsége Országos Tanácsának főtitkára; Varga Péter munkás, az MSZMP KB közigazgatási és admi­nisztratív osztályának ve­zetője; Váncsa Jenő . agrármérnök, mezőgazda­sági és élelmezésügyi mi­niszter; Várkonyi Péter tisztviselő, külügyminisz­ter; Veres József munkás, nyugalmazott munkaügyi miniszter; Veress Péter tisztviselő, külkereskedel­mi miniszter. vasi Ferenc, Hámori Csaba, Kádár János, Lázár György, Losonczi ' Pál, Maróthy László, Németh Károly, Övá­ri Miklós, Sarlós István és Szabó István. A párt főtitkárhelyettese: Németh Károly. A Közporíti Bizottság Tit­kárságának tagjai: Kádár János, Németh Károly, Be­recz János, Havasi Ferenc, Horváth István, Övári Mik­lós, Pál Lénárd és Szűrös Mátyás. ködő munkaközösségek veze­tőit, a munkaközösségek lét­számának megállapításával, s tagjainak jóváhagyásával a Politikai Bizottságot bízta meg. A Pártépítési Munkakö­zösség vezetője: Németh Ká­roly. A Közgazdasági Munka- közösség vezetője: Havasi Ferenc. A Szövetkezetpolitikai Munkaközösség vezetője: Havasi Ferenc. A Művelődéspolitikai Mun­kaközösség vezetője: Pál Lénárd. Az Ifjúsági Bizottság ve­zetője: Németh Károly. II Politikai Bizottság tagjai 0 KB munkabizottságai D Központi Bizottság Titkársága

Next

/
Thumbnails
Contents