Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-28 / 73. szám
NÉPÚJSÁG 1985. március 28., csütörtök Nyílt, őszinte eszmecsere a kongresszuson Kapolyi László hozzászólása Kapolyi László ipari miniszter bevezetőben rámutatott: az elmúlt negyven év során az ipar nagy fejlődési ívet futott be, tizenötszörösére növelte a termelést, ötszörösére bővítette az állóeszközök állományát, kialakultak a szocialista tulajdonviszonyok. A fejlődés néhány máig tartó sajátosságáról szólva hangsúlyozta, hogy a gyárak gyors helyreállítása után alapvetően extenzív iparfejlődési szakasz kezdődött, amely a nehézipar alapjait rakta le. Ehhez a folyamatos hajtóerőt a szocialista integráció, s elsősorban a Szovjetunióval való együttműködés keretében beszerezhető olcsó nyersanyagforrások jelentették. Az így kialakuló ipari szerkezet azonban nem vitte kö.vetkezete- sen tovább a felszabadulás előtti, nemzetközi rangot is elért műszaki kultúrák továbbfejlesztését, a technológiai láncok fejlettsége és műszaki színvonala nem volt azonos. Különösen élezte az ipar- fejlődés ellentmondásait a hetvenes évek elején bekövetkezett világgazdasági Úttörőköszöntü korszakváltás. Olyan helyzetbe került az ipar, hogy nem volt tovább halasztható az intenzív szakaszra való átállás. Ez a folyamat azonban nem tudott kellő gyorsasággal kibontakozni, ami a korábbi eredményeket is csökkentette. — Az ipar az 1978-as párt- határozat után minden erejét a fizetőképesség megőrzéséhez szükséges külgazdasági egyensúly javítására koncentrálta — emlékeztetett Kapolyi László. — Azt valljuk — mondta a miniszter —, hogy a technológia a műszaki fejlődés versenypályája, és ezen keresztül a gazdasági élet fő küzdőtere. Az iparpolitika szándékait az 1983-as központi bizottsági előterjesztés, illetve az erre született határozat körvonalazta. Rengeteg információhoz, útmutatáshoz jutottunk a gazdaságpolitika közbenső állás- foglalásai alapján, és rendkívül értékes volt az a vita, amely a kongresszus előkészítésének folyamatában, különböző szintű pártértekezleteken zajlott le az iparfejlesztési programok véglegesítésével kapcsolatban. Ezután a miniszter az ipar fejlesztésének fő feladatairól szólt, majd a következőket mondotta: — A gazdaságirányítás továbbfejlesztése során a vállalat kerül a főszerepbe. A vállalati tevékenység dinamizálásától várjuk a jövedelemteremtő képesség további növekedését. Ezzel ösz- szefüggésben kell szólni az iparban dolgozók anyagi-erkölcsi megbecsülésének, további javításáról. Az anyagi forrásokat az alapvető célok elérése, a nagyobb dinamika, a jövedelem teremtő képesség növekedése ■ fogja megteremteni, de az erkölcsi megbecsülés javításáért nekünk is sokat kell tennünk. Nagyon sok kiváló szakmunkás, szakember, vezető dolgozik az iparban. Munkájukkal, elkötelezettségükkel, rátermettségükkel ők alapozták meg az ágazat fejlődését. Üj termelési és műszaki kultúrákat hoztak létre, új vállalkozásokat vezettek be, egyiknek-másiknak a híre nemcsak itthon, hanem külföldön is közismert — mondta befejezésül Kapolyi László. * * * A XIII. pártkongresszus tegnap délutáni vitájában az ipari minisztert követően még tízen szólaltak fel. Ezzel az MSZMP XIII. kongresszusának harmadik munkanapja — amelyen Fock Jenő, Duschek Lajos- né, Takács István és Berend T. Iván elnökölt — véget ért; a küldöttek befejezték a vitát a Központi Bizottság beszámolójáról, a Központi Ellenőrző Bizottság jelentéséről, valamint az ezekhez kapcsolódó szóbeli kiegészítésekről. A tanácskozás csütörtökön reggel a Szerkesztő Bizottság jelentésének előterjesztésével folytatódik. nz szkp küldöttsége Székesfehérváron A Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége, amely Grigorij Romanov- nak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével részt vesz az MSZMP XIII. kongresszusán, szerdán Székesfehérvárra látogatott. Elkísérte a küldöttséget vidéki útjára Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese. A vendégek elsőként a Videoton Elektronikai Vállalatot keresték fel. Knizse Gyula, a Fejér megyei párt- bizottság titkára, Papp István, a nagyüzem vezérigazgatója és Horváth Gáspár, a vállalati pártbizottság titkára fogadta és tájékoztatta őket a több, mint 18 ezer embert foglalkoztató gyáróriás munkájáról, eredményeiről. Elmondták, hogy termékeik fele a Szovjetunióban talál Vevőre. A szovjet vállalatokkal, intézményekkel kialakított eredményes együttműködés keretében a Videoton számítógép- rendszereket, nyomtatókat és lokális hálózati rendszereket fejlesztett ki a Szovjetunió részére. A vendégek és vendéglátóik között kibontakozott élénk beszélgetés során elhangzott, hogy e berendezéseket eredményesen hasznosítják a szovjet gazdaság különböző területein. Az együttműködés azonban — mint rámutattak — még eredményesebb lehetne, ha azt egészen a mérnöki munka szintjéig megszerveznék, kiterjesztenék. A rögtönzött eszmecsere után a Videoton vezetői gyárlátogatásra invitálták a szovjet vendégeket. A gyárlátogatást követően a szovjet küldöttség barátsági ' gyűlésen vett részt a Videoton oktatási és művelődési központjában. A szerda délutáni ülésszakon a legfiatalabbak: a kisdobosok és az úttörők köszöntötték a kongresszus résztvevőit, átadva a magyar kommunisták képviselőinek csapattársaik üdvözletét is. A szünetben már az ülésterem minden székére elhelyezték á Pajtás Üjság legrissebb, kongresszust köszöntő számát, valamint a pajtások maguk készítette ajándékait: szőtteseket, kézimunkákat. A nemzedéki találkozó nyitányaként Pajtás feliratú sapkát viselő rikkancsgyerekek szaladtak a terembe, osztogatni kezdték az újságot az úttörőélet híreivel. A küldöttek ugyanis még kedden este szálláshelyükön egy levelet kaptak, amelyen ez állt: „Szigorúan titkos, felbontható március 27-én délután, az úttörők jelzésére.” A levéli ben a jókívánságok mellett meghívás szerepelt: a lakóhelyük úttörőcsapata várja beszélgetésre a küldötteket. A gyerekek derűjét az ülésterembe varázsló „közjátékot” követően a pajtások egy-egy szál vörös szegfűt nyújtottak át a tanácskozás résztvevőinek. — Kongresszusi mozaik ----------------------K ét gondolat a harmadik Kovácstól Kovács József, a Hidasháti Állami Gazdaság igazgatója sokat jegyzetelt a kongresszus első munkanapján. Arról kérdeztük, mi került a füzetébe? — Két téma különösen megragadt bennem és egyik sem kizárólag mezőgazdasági. Sokan szóltak itt a jövedelemkiegészítő tevékenységekről, hangsúlyozottan a vállalati gmk-ról. A Ganz gyár munkása többek között arról beszélt, hogy amikor megalakultak náluk ezek a szervezetek, attól féltek, hamarosan összeroppannak, kiborulnak a túlmunkától. Én parasztok között nőttem fel, és évszázadok keserves tapasztalatai tanúsítják, meg hát láttam is, hogy a magára utalt paraszt csak szükségből és leleményességből tud megélni. Életeleme volt és maradt a többletmunka. Nálunk az állami gazdaságban is több gmk van, én tehát a többletmunka mellett vagyok — persze módjával. A másik téma a fiatalok és a nyugdíjasok helyzete. Beszélt erről Kádár elvtárs és Lázár György is. Hangsúlyozták: meg kell oldani a fiatalok differenciált lakás- támogatását, és a nyugdíjasok differenciált segítését. Ezzel — a differenciáltságot, hangsúlyozva — nagyon egyetértek. Van itt ugyanis egy fura helyzet. Néha már-már. úgy néz ki, mintha a családalapító fiataloknak nem lennének szülei, az idősebbeknek meg gyerekei. A parasztoknál ez sohasem volt így. Náluk törvény volj a nemzedékek együttélése és. egymáson való segítése. A kongresszusi tanácskozást hallgatva megtanultam, hogy a pályakezdőknél és a nyugdíjasoknál jobban jelen kell lennie és hatnia a gyerek-szülő viszonynak. Ügy érzem, mindkét témára vonatkozik, hogy ne a másik kezéből nézzük ki a keservesen megkeresett kenyeret, hanem tegyen érte mindenki. ahogyan a szobrászművész látja A szobában, ahol Mladonyiczky Béla békéscsabai szobrászművész, a kongresszus egyik meghívottja lakik, öt érem sorakozik egymás mellett az asztalon. Fülep Lajos és Bartók arcmását őrzi egy-egy, a további három, pedig az eszmének, a hegyi életnek és a magvetőnek állít tenyérbe férő emlékművet. Régen, évekkel ezelőtt készült érmek ezek, most a kongresszusra készülve öntetett ki belőlük másolatot a művész. Fülep és Bartók a szellemi példaképek, a nem portrét ábrázoló kis remekművek pedig belső érzelmek az életre indulás, az eligazodásra segítő kulcsgondolatok kifejezői. Ajándéknak szánja őket Mladonyiczky Béla. A küldöttcsoport rendelkezésére bocsátja, adják át annak, aki meglátogatja a békésieket, közéleti személyiségeknek, Békésből elszármazottaknak. — Van-e más is, szellemi mondanivaló a tarsolyában? — Ahogy készültem a kongresszusra, összeállt bennem valami beszédféle. Ha szót kapnék, a művészeti közéletet fertőző nyugatról érkező — gyakran ott már kidobott — divatok, akrobatamutatványok ellen emelnék 'szót. Ezek kompromittálják szellemi életünket. Reálisan, őszintén beszélt erről Kádár elvtárs. Aztán feltárnám a vidékiség, a vidéki művészek problémáját is. Beszélnék a művészeti közösségek fontosságáról, olyanokéról persze, amelyekben érvényesülnek a tagok érdekei, és amelyekre számít a társadalom. — Mondott-e valamit a szobrászművésznek a kongresz- szus? — Sokat, különösen Aczél elvtárs beszéde. Nagyon megragadt bennem az, amikor arról szólt, hogy a képesség és a készség mennyire fontos az emberi kapcsolatokban. Ez nekem azért lényeges, mert úgy érzem, hogy éppen ezeknek a dolgoknak van döntő szerepe a zsűrizésben. Nekünk, a fővárostól távol élő művészeknek pedig erre van a legnagyobb szükségünk. 0 „bajuszos főnők” Kárpáti József. A békési küldöttek úgy számolják, mint a megyei csoport 60. tagját. „Civilben” a megyei pártbizottság osztályvezetője, most a kongresszus idejére meghívták az előkészítő, és a tanácskozás zavartalanságát biztosító munkacsoportba. Harmadmagával a több mint másfélezer küldött és meghívott szünetek alatti ellátásáért felel. Közel 100, többségében képzett felszolgálót irányít, olyanokat, akiket a Pannónia Vendéglátó Vállalat üzemegységeiből irányítottak ide a kongresszus idejére. A napi munkája tulajdonképpen az előző napon a délutáni ülésszak befejeztével kezdődik és az estébe nyúlik. A kongresszusi termet körülölelő üvegezett teraszon — ahol a küldöttek a szüneteket töltik — reggelre mindennek a helyére kell kerülnie. A napi tanácskozásra érkezőket ásványvízzel várják. A délelőtti szünetben szendvics, üdítő ital, kávé és alma a kínálat. A délutáni szünetre üdítő italt, kávét, almát készítenek az asztalokra. Alig marad szusszanásnyi idő a teríték elkészítése és a szünet kezdete között. Kárpáti Józsefnek rendszeres kapcsolata van a békési csoporttal. — Természetesen nem tagadhatom meg — mondja —, hogy Békésből jöttem én is. A napi feladatok után igyekszem együtt élni a küldöttcsoporttal, és amiben lehet, segítségükre lenni. Általában csak a folyosóról, a kihelyezett képernyőn figyelem a kongresszusi teremben folyó eseményeket, de ha békési szereplő van, beülök én is. Láttam Kardos Emőné elnöklését, hallottam Fodorné és Kovács János jó visszhangot kiváltó hozzászólását. Sikeres szereplésük után jó volt Békés megyeinek lenni. Kárpáti Józsefet a hozzá beosztottak névről alig ismeKádár János találkozója pártonkívüliekkel Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára a kongresszus délelőtti szünetében találkozott a tanácskozáson részt vevő közéleti személyiségek, a párton kívüli szövetségesek képviselőinek egy csoportjával. A meleg, szívélyes légkörű beszélgetésen ott volt: Aczél György és Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, a Központi Bizottság titkárai. Lakatos Ernő és Tétényi Pál, az MSZMP KB osztályvezetői, Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. Kádár János a párt Központi Bizottsága nevében üdvözölte a megjelenteket, a munkásokat és az értelmiségieket, az idősebb és ifjabb nemzedék képviselőit, az elméleti és gyakorlati szakembereket, az irodalmi és művészeti élet kiválóságait. Hangsúlyozta: az MSZMP szövetségi politikája is kifejeződik abban, hogy a párt legfelső fórumára immár hagyományosan meghívják a párton kívüli küzdőtársakat, a közös boldogulásban nélkülözhetetlen szövetségeseket. A Központi Bizottság első titkára köszönetét mondott a szövetségeseknek a szocializmus építésének mindennapjain nyújtott támogatásukért. Ez nagy és nélkülözhetetlen hozzájárulás terveink megvalósításához. A közvetlen hangú találkozón Keresztúry Dezső akadémikus a fényes szelek korszakát felidézve, utalt arra, hogy — a magyar pártnak köszönhetően — hatalmas változás ment végbe az országban, az emberek gondolkodásában. A párt következetes politikájának eredményeként a magyar nép visszanyerte önbizalmát, minden nehézség ellenére hisz jövőjében, és mérhetetlenül büszke elért eredményeire. Az MSZMP XIII. kongresszusán már eddig is kifejezésre jutott, hogy a párt és szövetségesei együttműködésével épülhet, szépülhet tovább az ország, boldogulhat a nép. rik. Tegnap — amikor a délutáni szünetben hiányoltuk — az egyik kislány csak így emlegette: — Ja, a bajuszos főnök! Gépírónk Békéscsabáról A Magyar Távirati Iroda leírója. Az élet természetes lüktetéséhez szokott fülnek már-már elviselhetetlen a zaj. Itt teszik át papírra — szinte perceken belül — a kongresszusi teremben elhangzottakat. Az elkészült anyagokból dolgozik a sajtó, a rádió és a televízió, a Kossuth Könyvkiadó és természetesen az MTI. A jegyzőkönyvnek is ez a munka az alapja. A technika ezekhez a feladatokhoz méretezett. Négy televízió, öt számítógép, fénymásoló berendezés, magnetofonok hada és II írógép. (Hozzá diktafonokkal) szolgálják többszörös biztonsággal — a szöveghű rögzítést. Az első írógép mögött ül Plavecz Pálné, az MTI Békés megyei szerkesztőségének titkárnője, aki a kongresz- szus idején Budapesten teljesít szolgálatot. Több mint 10 éve, 1974 óta dolgozik a megyei tudósítók mellett. Itt délelőtt 10 órától este 8—9-ig üj a gép mögött, az egész napi zsongástól majd szétmegy a feje, mégis szívesen vállalja a kongresszust kiszolgáló munkát. Csak keveseknek, a legjobbaknak adatik meg, hogy meghívást kapnak erre a feladatra. — A harmadik pártkongresszust csinálom Végig — mondja —, de dolgoztam már KISZ-ikongresszuson, országgyűlésen és más fontos tanácskozásokon is. — Mennyit lát a kongresszusból? — Természetesen keveset. A 10 percekből nem lehet megállapítani a légkört. De a gépelések közötti szünetekben nézem a képernyőt és néha, amikor jó a hangfelvétel és diktafonról gépelek, akkor a hozzászólók hangsúlyából és a tapsokból sejtem, milyen a hangulat. E jelek alapján nekem tetszik. — Kinek a beszédét gépelte? — Kádár elvtárs bevezetőjének első részét, Oláh István honvédelmi miniszter beszédét, aztán egy nagy tetszéssel fogadott Hajdú megyei hozzászólást és — milyen a véletlen — a Fodorné áltai mondottakat. Érdekes volt, gépeltem a szöveket, és azon kaptam magam, hogy közben bólogatok. Igazat mondott a megyéről. Árpási Zoltán