Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-26 / 71. szám

1985. március 26., kedd o 0 fegyveres testületek és az Ifjú Gárda Ünnepségeken, koszorúzásokon a fegyveres testületek megszokott egyenruhái mellett feltűnik egy dohánybama színű uniformis, amely kissé lezserebb, mint a többi. Akik magukra öltötték, néhány évvel fiatalabbak még, mint a többi egyenruhás. Ök az Ifjú Gárda tagjai, KISZ-esek, akik egy kicsit többet vállalnak, mint társa­ik. A társak ilyenkor csak a tévéhíradóban nézik őket. Egy-egy évfordulónk megünneplése az ifjúgárdisták­nak csak az országos nyilvánosságra nyíló alkalom. Emö- gött azonban több van. Olyan kapcsolat a fegyveres erőkkel, mely nagy szerepet játszik többek között a hon­védelmi nevelésben. Érthető, hogy a néphadsereg nagy segítséget ad nekik, külön figyelmet fordít az Ifjú Gárda tevékenységére, csakúgy, mint a kisebb iskolások szer­vezetére, az Üttörő Gárdára. Ez a kapcsolat jó bevált, kellően szolgálja az ifjúság honvédelmi felkészülését, ha­zafias nevelését, a fegyveres testület munkájának jobb megismerését. Fontos ezen a téren, hogy a közös, tevé­kenységben ne a kampányszerűség érvényesüljön, ha­nem a folyamatos munka. Timurék csapatának mai utódai nemcsak a honvéd­séggel, hanem más fegyveres testületekkel is jó együtt­működésben dolgoznak. Nem ritka látvány, hogy együtt járőröznek a rendőrökkel és határőrökkel. A belügyi szervek bevonják őket nagyobb közlekedésbiztonsági ak­ciókba, a határőrközségekben az államhatáron adódó fel­adatok elvégzésébe. Rendőrségünk egyik komoly feladata a bűnmegelőzés, ezen belül is az ifjúság megóvása a fiatal korú bűnö­zéstől. A rendőr-főkapitányságok ifjúságvédelmi előadói meg sem tudnának lenni fiatal segítőik nélkül. Közösen járják a veszélyeztetett területeket a KISZ-esek és a rendőrök, s nem egy eset akad, amikor jobban szót ért a csaknem egykorú ifjúgárdista, és a társadalom pereme felé sodródó fiatal, mint az a rendőr, akiben az utóbbi csak a hatalom képviselőjét látja. Sok ifjúgárdista csak előző tevékenységét folytatja, amikor a közlekedési rendőrök mellé beosztva részt vesz a forgalom ellenőrzésében, a közlekedési bűncselekmé­nyek megelőzésében, ök már úttörőkorukban megkezdték ezt a munkát, a nagyvárosi közlekedés buktatói között. Vagánykodó társaik hallgatnak rájuk, s a megelőzésben olykor többet ér a jó szó, mint a rideg pénzbüntetés. Különösen faluhelyen, ahol nincsenek a közelben hi­vatásos tűzoltók, fontos az önkéntesek munkája. Itt is váll váll mellett sorakoznak fel az Ifjú Gárda tagjai, amikor gyakorlatoznak. De külön ifjúsági rajok is ala­kulnak, akik részt vesznek a tűzvédelemben. Hogy mi­lyen a felkészültségük, arról évről évre meggyőződhetnek a hivatásos parancsnokok is. a sorozatban rendezett tűz­oltóversenyeken. Fegyveres erőink méltán számíthatnak az Ifjú Gárdá­ra. Segítik is őket. tanáccsal, tapasztalataik átadásával, a technikai feltételek javításával. A fiatalok szervezete jó iskola ahhoz, hogy az ott dolgozók hazaszerető, a haza védelmére kész állampolgárokká nevelődjenek. Jó jelké­pe ennek.' amikor nemzeti ünnepeinken egymás mellett áll katona, rendőr, munkásőr és ifjúgárdista. Gőz József Kicsi fiam... Ágnes az egyik tanácsi hivatalban dolgozik, ötven- esztendős asszony, egyszem fia, Mihály éppen harminc­éves. Ágnesről mesélte a kollé­ganője: „Ma reggel kisírt szemmel jött be a hivatalba, egész délelőtt ideges volt, az eget figyelte, többször ki­nyitotta az ablakot, hogy a kívülre helyezett hőmérőt megnézze. Egy darabig fi­gyeltem, azután megkérdez­tem, hogy mi is a baja. Csaknem sírva fakadt, ami­kor elmesélte: nem bírok a fiammal. Múlt héten is meg volt fázva és ma reggel megint sapka nélkül indult munkába, mondván, hogy március az már tavasz. Ami­kor megpróbáltam ráparan­csolni, azután az eszére hat­ni, hogy ne könnyelműsköd- jön, mert újra megbeteged­het, akkor fellázadt, hogy most már igazán tűrhetetlen, hogy úgy gyámkodók felet- •te, mintha ötéves lenne . . Ennyit mondott Ágnes, és akkor a kolléganője ahe­lyett, hogy együttérzését fe­jezte volna ki, még „rátett egy lapáttal”, mondván, hogy egy harmincéves fiatalem­bernek lehet ugyan tanácsot adni az élet nagyobb kérdé­seiben, főleg akkor, ha ma­ga igényli ezeket a tanácso­kat, abba azonban már való­ban nem kellene beleszólni, hogy reggel vesz-e sapkát a fejére, vagy sem. Ágnes meghökkent: valóban így gondolod? — kérdezte és utána talán ő is elgondolko­dott. Persze: egy anya addig anya, amíg csak él, a gyer­meke neki addig gyerek, amíg csak közelről vagy tá­volból gondoskodhat róla, követheti élete sorsát. De Ágnes — és nem ő az egye­düli — túlzott gondoskodni akarásával talán ahelyett, hogy azt érné el, amit szive jószándéka szerint el akar érni, éppen az ellenkezője a következmény. Könnyű leírni, de nehéz tudomásul venni, hogy a gyermekeink felnőnek és gyakran sokkal komolyabb dolgokba sem szívesen veszik a beleszólást, mint abba. hogy melegen öltözzenek-e hűvösebb időben vagy se. Az anya persze, hogy félti a gyermekét a megfázástól akkor is, ha ötéves, akkor is, ha harminc esztendős. De, ha félti is: ne mutassa! A gyám­kodás terhessé válik, még ha a legmélyebb szeretetbő/ fa­kad is. Hányszor hallani: az egyik anya mindent megtett a gyermekéért, az mégsem becsüli meg, a másik pedig sokkal kevesebbet törődött vele és mégis nagyobb a be­csülete. Talán nem is törődött ke­vesebbet a gyerekkel, csak éppen hagyta kibontakozni saját egyéniségét, csak ép­pen engedte, hogy bizonyos dolgokat a gyermek akár kamaszkorban, akár fiatal felnőtt korában a ma­ga tapasztalatából, ha úgy tetszik, a maga kárán tanul­jon meg. Es lehet, hogy ép­pen ezért maradt meg a har­monikus kapcsolat, mert a gyermek nem érezte teher­nek a szülői gondoskodást. Tudom: mindez nem mér­hető patikamérlegen. De né­ha az önfegyelem segíthet és azt sem árt tudomásul ven­ni, hogy a gyermekünk fel­nőtt ember, maga felel a tet­teiért — nemcsak a büntető­jog értelmében. (sárdi) Tárgyalás a japánokkal fl magyar videó jövője Az elektronikai szórakoz­tató cikkek világforgalma folyamatosan növekszik: a nemzetközi prognózisok sze­rint az évtized végén az emberiség már 180—190 mil­liárd dollárt, csaknem há­romszor annyit költ ezekre a termékekre, mint 1980- ban. Az érdeklődés egyre inkább a videotechnika felé fordul: a forgalom 60 száza­lékát már most a képmag­nók, kamerák és kazetták adás-vétele teszi ki. A hazai videózás 6—8 év­vé] ezelőtt kezdődött, s becs­lések alapján jelenleg 45—50 ezer készülék üzemel: há­romnegyed részük magán­kézben, a fennmaradó há­nyad az oktatás és a közmű­velődés területén. A video­magnók, kamerák és kazet­ták döntően egyedi import útján kerülnek az országba, s bár a Belkereskedelmi Mi­nisztérium mindeddig nem biztosított devizát a vásár­lásra, támogatja a kedvező árucsere-lehetőségek kihasz­nálását. anyanyelvi szinten örvendetes, hogy az eddig beérkezett, valamint a la­kosságtól bizományi értéke­sítésre átvett videomagnók 95 százalékát a közületek vásárolták meg. Gondot okoz ugyanakkor, hogy — a koordinálatlan beszerzés kö­vetkeztében — pillanatnyi­lag három, egymáshoz nem illeszkedő rendszer szerint működő, rendkívül sokféle márka és típus van haszná­latban, ami a javítást és a műsoroskazetta-ellátást egy­aránt nehezíti. Napjainkban már senki sem vitatja, hogy a video — a számítógéppel együtt — az információk továbbításá­nak, megértésének, haszno­sításának kulcseleme, össz­társadalmi érdelj, hogy a felnövekvő generációk anya­nyelvi szinten ismerjék a legújabb technika „nyelvét”, mert csak így lesznek képe­sek eszmei és konkrét gaz­dasági értelemben véve ki­fizetődő módon bánni ezek­kel a médiákkal. Ha meg­gondoljuk, hogy a video nyelvén igazi művészi érté­kek, tartalmak is közölhe- tőek, teljesen kézenfekvő, hogy az információcsere, a nyilvánosság eszközekénti — a kulturált, műveltető szó­rakozáson túl — használata közelebb vihet társadalmi­gazdasági céljaink elérésé­hez is. A video alkalmazhatósága — rendkívül sokoldalú fel­használási módjai, rugal­Egy ősi-új divathangszer H tekerölant Akárcsak annyian mások, muzsikusaink is nosztalgiáz­nak. Pengetik a gitárt, fúj­ják a flótát és ismét felfe­deznek számos olyan instru­mentumot. amellyel elődeik csalogatták elő a hangokat. Ezek sorában természete­sen feltűnt a nyenyere is. Vagy másik, közismertebb nevén a tekerőlant, amely különleges húros hangszer immár pódiumi rangot is ka­pott: legkiválóbb hazai meg- szólaltatójána'k, Mandel Ró- bertnek a jóvoltából a hang­versenyek közönsége is jól 'ismerheti. Nem sok ilyen szerkezet maradt fenn ép állapotban, ezért hát illik közelebbről is bemutatni. A tekerőlant — így a szakszerű leírás — a vonós hangszerek családjába tar­tozik. Húrjait azonban nem vonó, hanem egy fából ké­szült dörzskerék rezegteti, az úgynevezett dallamhúrját pe­dig nem az emberi kéz ujjai „rövidítik”, hanem egy bil­len tyűszerkezet. Egészen röviden ennyi a nyenyere működési elve, amelynek kiötléséhez a X. század táján az arabok lak­ta vidékeken meghonosodott vízkerekek, vízemelő beren­dezések adták az indítékot. Ezek a folyton forgó alkal­matosságok ugyanis egyen­letes forgásuk következtében állandó magasságú hangot adtak, és az ismeretlen fel­találó éppen ezt a technikai körülményt használta ki hangszerének megépítésekor. Saz-dolabként — azaz kerék­kel működő hangszerként — vált ismertté ez a muzsika­forrás aztán az egész Kö­zel-Keleten, és amikor a mór törzsek behatoltak az Ibériai-félszigetre, egy ide­ig ott is így emlegették. Az arabok és a berberek által elfoglalt Ökasztíliában fönnmaradt egy tekerőlant­ábrázolás. Ez az 1150-ből való — egykor a sorai San­to Domingo katedrális dí­széül szolgáló — faragvány azonban még egy igencsak nagyméretű hangszert mu­tat : egyszerre két zenésznek Tvkerőlant-ábrázolás a XII. századból ' mássága, viszonylag egysze­rű, könnyen elsajátítható kezelése, és még számos más egyéb előnye folytán — a társadalmi gyakorlat legkü­lönbözőbb területein igen jelentős. Első a közösség Ennek ismeretében nyil­vánvaló, hogy a kormányzat a videokultúra fejlesztése során elsősorban a közössé­gi, csoportos felhasználási formákat támogatja, ame­lyek az általános és közép­iskolákban, a pedagóguskép­zésben, a nyelvoktatásban, a tanulók készség- és képes­ségfejlesztésében eddig is szép eredményeket hoztak, szinte nélkülözhetetlenné váltak. A magyar videomű- vek és -programok létrejöt­tének szorgalmazása, a ma­gyar játékfilmek videovál- tozatainak elkészítése és köl­csönzésük bővítése azt a célt szolgálja, hogy a videózás mielőbb váljék nemzeti kul­túránk szerves részévé. Miután a termelés-korsze­rűsítés, az oktatás, a szelle­mi élet, valamint a lakos­ság igénye alapján a video­technikai eszközök iránti ke­reslet jelentős növekedésé­re lehet számítani, a kor­mányzat arra is figyelmet fordít, hogy a hazai videó­zás rendszere egymáshoz jól illeszkedő, előnyösen mű­ködtethető elemekből épül­jön fel, és a hazai gyártás megfelelő műszaki színvo­nalon fejlődjön ki. Miközben a vállalati és az egyedi külföldi beszerzés csatornái továbbra is jár­hatók maradnak, a Video­ton és a japán AKAI cég kooperációjában az elmúlt év végén már megindult a videomagnó hazai összesze­relése. Egyelőre ezer darab­ról van szó, de a tervek szerint a jövő évben évi 3000 készülék összeszerelé­sével folytatódhat a közös munka. A licenc illetve a know-how-vásárlást és be­ruházást igénylő esetleges saját gyártásról a magyar cég csak alapos megfontolás után, a későbbiekben dönt. Gyártás és szerviz Az Orion is japán válla­lattal, a Matsushitáva] kez­dett tárgyalásokat évi 50— 100 ezer darab képmagnó gyártásának elindítására — licenc és know-how vételé­vel. Bár még nem lehet szá­mot adni konkrét megálla­podásról, bizonyos, hogy az évi ötmillió készüléket, s annak valamennyi alkatré­szét egyedül előállító cég szakemberei az Oriont alkal­masnak találták a gyártás­ra. A hordozható színes ka­merák, valamint a videoka­zetták hazai gyártására ugyancsak vannak sikerrel kecsegtető elgondolások, s örvendetes, hogy a Ramo- vill, valamint a Gelk;, fel­készül a videotechnikai esz­közök és berendezések ga­ranciális, illetve azon túli javítására. Grenitzer Róbert Henri Baton találmánya a lanttestu tekerölant kellett játszani rajta. Ez a sajátos művelet úgy zajlott le, hogy egyikük azt a bi­zonyos forgó korongot te­kergette, a másikuk meg a billentyűket nyomogatta. Azt is tudjuk, hogy ennek az óriás masinának a neve organistrum volt. Két évszázad múlva kezd­tek feltünedezni az organist- rumok kisöccsei, a sympho- niák. Ezeket már egy em­ber működtette, akinek az egyik keze a forgatókart hajtotta, a másik meg — mondjuk így, mai szóval — zongorázott. Amikor Bölcs Alfonz király a XIII. szá­zad végén Spanyolország trónján ült, javarészt már ilyen térdre helyezhető, nyakba akasztható tekerő­lantok voltak divatban Hamarosan a középkori vándordalnokok — a truba­dúrok, a minnesengerek, a trouverek — kezébe 'kerül­tek ezek a könnyen szállít­ható nyenyerék, akik aztán egész Európában muzsikálni kezdtek velük. S nemcsak a talpalávalót csalták elő mű­ködtetésükkel, hanem olykor afféle hírvivőként politikai töltetű dalaikat is ezekkel kísérték. Nem csoda hát, hogy VI. Károly francia ki­rály 1395-ben megtiltotta az utcai énekesek nyilvános fel­lépéseit. A tekerőlant mégis a gal­lok földjén — főképpen a francia arisztokrácia köré­ben — vált a legkedveltebb hangszerré. Mind finomabb kidolgozású és mind na­gyobb hangterjedelmű nye­nyerék kerültek ki a mű­helyekből. Köztük Henri Ba­ton versaillesi mester keze alól. aki fölfedezte, hogy a lanttestű instrumentumok adják a legszebb hangot. Az ő vielle en luth-ja egy fél­be vágott körtéhez hasonlít; a ma használatos tekerőlan­tok formája is nagyjában- egészében ilyen. A szóban forgó hangszer népszerűségére mi sem jel­lemzőbb, mint hogy olyan zeneszerzők is írtak darabo­kat a tekerölant művészei számára, mint Vivaldi, Haydn és Mozart. A francia Charles Baton volt talán minden idők legnagyobb te­kerőlantművésze. A francia forradalom után a francia kastélyokban vége szakadt a korábbi vigadozá- soknak. A tekrőlant művé­szei kénytelen-kelletlen szét­széledtek, és a nép körében próbáltak valahogy megélni. A tekerősök egy része pedig nekivágott az idegen orszá­gok útjainak, s vándorlásuk közben eljutottak Cseh- és Lengyelországba, Ukrajnába, és természetesen hazánkba is. Magyarországon a paraszt­ság körében vált igen nép­szerűvé ez a hangszer. Kü­lönösen az alföldi tájakon, nevezetesen Szentes, Csong- rád, Szeged és Tiszaújfalu környékén. Még az 1950-es években is volt olyan bál, ahol ezzel zenéltek. Elsősorban a már említett Mandel Róbertnek — és az általa vezetett Mandel-kvar- tettnek — köszönhetően az 1970-es évek elejétől éli új­ra reneszánszát ez a kere­kes, billantyűs hangszer. Egerben már országos talál­kozót is rendeztek a tekerő­lant művészeinek, Mandel Róbert pedig a fél világot végigmuzsikálta. Különösen sok francia meghívásnak tett eleget. A. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents