Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-23 / 69. szám

1985, március 23., szombat

NAGYVILÁG

Genf és az MX-rakéta

Március 12-én megkezdődtek Genfben a szovjet— amerikai tárgyalások a nukleáris és az űrfegyverkezés három, egymáshoz szorosan kapcsolódó témaköréről. Hogy milyen lesz majd a könnyűnek éppenséggel nem ígérkező párbeszéd kimenetele, azt most még nehéz volna megmondani. Minden azon múlik: vajon az amerikai fél kész-e a kölcsönösen elfogadható fegyverzetkorlátozási megállapodások kimunkálására, avagy teljesíthetetlen feltételeket támaszt, a katonai erőfölény megszerzésére törekszik?

Az előjelek kedvezőtlenek. A Reagan-kormány ismét csak nyomást próbál gyakorolni a Szovjetunióra, és ezt nem is nagyon titkolja. Erre utal az a tény, hogy a Genfben januárban megtartott külügyminiszteri találkozón kialakult egyetértés ellenére megkísérli elkülöníteni az űrháborús előkészületeket (az erre irányuló kutatási programokat) a napirendre tűzött más kérdéFelvetődik a kérdés: voltaképpen milyen fegyverről van szó? Az MX-ek 86 tonnásak, mintegy 11 ezer kilométer hatótávolságúak, s tíz, külön-külön nagy pontossággal a célra irányítható, 600 kilotonnás töltettel vannak felszerelve (egy ki- lotonna azonos ezer tonna hagyományos robbanóanyag energiájával). Hogy valami elképzelésünk legyen egy-egy töltet rombolóerejének nagyságáról, elegendő csupán arra utalni, hogy az 1945-ben Hirosimát elpusztító amerikai atombomba az MX-ének mindössze harmincadát tette ki. Az MX-ek mindegyike

— tíz robbanófejjel számolva

— együttesen olyan pusztító erőt képviselnek, amely 300-szor múlja felül a közel négy évtizeddel ezelőtt elsőnek alkalmazott amerikai nukleáris fegyver megsemmisítő hatását.

Telepítési módjáról az elmúlt években meglehetősen szenvedélyes viták folytak az Egyesült Államokban. Szóba került, hogy hadihaSchultz amerikai és Gromiko szovjet külügyminiszter megállapodtak a genfi párbeszéd tárgyáról, témaköréről és céljairól. Kérdés, Washington tartja-e majd magát ehhez a megállapodáshoz?

(Fotó: MTI Külföldi Képszolgálat — Spiegel — KS)

sektől. Az sem túlságosan biztató, hogy Washington a katonai erő növelésében, a fegyverkezés fokozásában látja a majdani leszerelés zálogát, jóllehet nyilvánvaló, hogy ez képtelenség.

Az amerikai kormány az október elsejével kezdődő

1985—1986-os költségvetési évre minden eddiginél nagyobb összeg, 313,7 milliárd dolláros hadikiadás jóváhagyását kéri a törvényhozástól. A kongresszusban még egy ideig eltart a kötélhúzás — tekintettel a közel 20t) milliárdos államháztartási deficitre —, és nem lehetetlen, hogy a honatyák itt-ott némileg lefaragják a katonai kiadásokat. Ha lesznek is kurtítások, az elmúlt évek tapasztalata szerint nagyon valószínű, hogy a kormány keresztülviszi akaratát, és megkapja a szükséges pénzt a hadászati csapásmérő erők valamennyi elemének minőségi fejlesztéséhez.

E programok egyike az utóbbi hetekben megint előtérbe került MX típusjelzésű, interkontinentális, ballisztikus rakéták ügye. Mint emlékezetes, a Reagan-kormány annak idején 100 darab, állandóan az indítóál'- lásokban levő, ilyen korszerű célba juttató eszköz rendszerbe állítását tervezte. A kongresszus tavaly 21 rakéta elhelyezését hagyta jóvá, s az idén újabb 21 MX-et akarnak telepíteni, de az ehhez igényelt másfél milliárd dollár folyósítását márciusig a törvényhozás befagyasztotta. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a kormányzat 1987-ig további 48 darab MX-szel számol.) Reagan elnök és Weinberger hadügyminiszter Genf előtt azzal érvelt, hogy az új típusú rakéta-atomfegyver a „leghatásosabb ütőkártya” lehet a szovjet tárgyaló féllel szemben, ezért hót — szerintük — felettébb üdvös lenne, ha az egyelőre tartózkodó honatyák mielőbb módosítanák ellenző álláspontjukat.

jókon, esetleg atom-tengeralattjárók fedélzetén helyezik el. Azután arról beszéltek, hogy Utah és Nevada államban földalatti, változtatható tüzelőállású bunkerfolyosókon rejtik el őket. Akadt olyan ötlet is, hogy az MX-eket vasúti kocsikban. vagy C—5 Galaxy mintájú óriásrepülőgépek rak- terében lenne célszerű bevetésre készen tartani, arra a bizonyos „X”-napra. Később felmerült az a javaslat, hogy ezeket a rakétákat már békeidőben juttassák föld körüli pályára. Végül az az elgondolás kerekedett felül. hogy az MX-eket, az eddig szolgálatban álló Minu- teman-rakéták mintegy 2— 2,40 méter vastagságú, megerősített betonfallal védett silóiban helyezik el.

Mint látható, az Egyesült Államok felső politikai és katonai vezetése mindenáron olyan előnyös helyzetbe szeretné hozni hadászati támadó erőit, hogy a „megnyerhető” atomháború elméletével összhangban feltétlenül biztosítsa magának az abszolút fölényt es védettséget egy ilyen nukleáris összecsapás „túléléséhez”. Bár erről mostanában az Egyesült Államokban nyilvánosan kevesebb szó esik, az óvatos hallgatás, a korábban oly éles retorika visszafogása nem téveszthet meg senkit. Az ugyanis kézenfekvő, hogy az amerikai hadászati triódhoz sorolt eszközök, a stratégiai légierő, az atom-tengeralattjáró flotta, és a szárazföldi csapásmérő erők az Egyesült Államok uralkodó köreinek agresszív céljait szolgálják.

Lényegében a „hadászati védelmi kezdeményezés”- nek nevezett űrhadviselési előkészületek, és az MX-ek gyorsított ütemű telepítésével kapcsolatos tervek ugyanazt a mögöttes szándékot takarják. Az USA egy általa megbízhatónak vélt kozmikus „védelmi pajzs” birtokáAj! MX interkontinentális, ballisztikus rakéta egyik első kísérleti indítása

ban valamikor a jövőben nem tartaná kizártnak az első „lefejező” csapás mérését a potenciális ellenfélre, anélkül, hogy tartania kellene a megsemmisítő visszavágástól. Más kérdés természetesen, hogy a Szovjetunió az efféle törekvéseket nem nézné tétlenül, és az amerikai „csillagháborús” elképzelésekre megtenné a szükséges ellenlépéseket.

Serfőző László

alezredes

Á több lépcsős rakéta berendezéseinek elvi vázlata. Az orr-részben helyezték el a megadott célokra irányítható tíz nukleáris robbanótöltetet

Reagan elnök

és az amerikai nőmozgalom

Rossz idők jár iák az egyenjogúságukért küzdő amerikai nők mozgalmára. A Ronald Reagan elnöksége alatt kibontakozott konzervatív hullám ezt a mozgalmat sem kíméli, egymás után mossa el a korábbi években elért sikereit. Legérzékenyebb vereségét a nők országos szervezete vezette mozgalom 1982-ben szenvedte el az egyenlő jogokra vonatkozó alkotmánykiegészítési tervezettel. A tervezetet maga Reagan elnök is ellenezte, s a jogalkotási szabályokban meghatározott határidő előtt az 50 szövetségi állam kétharmada nem erősítette meg azt. így hát a világ egyik legfejlettebb államának alkotmányából még mindig hiányzik az a törvény, amely a nőknek a férfiakkal egyenlő jogokat biztosítana. A tervezet „halála” az amerikai nőmozgalom tízéves erőfeszítéseit tette semmissé; a javaslatot beterjesztik ugyan ismét a törvényhozás elé, de csekélyke esélyei vannak arra, hogy a közeljövőben elfogadják.

Az amerikai nőmozgalom következő nagy kudarca

1984-ben következett be, amikor kiderült, hogy jóval több nő szavazott Reaganra, mint 1980-ban, holott az elnököt a nők körében általában férfi sovinisztaként jellemezték. Az ABC amerikai televíziós társaság felmérése szerint 1980-ban a női szavazók 47, míg négy évvel később 54 százaléka állt ki Reagan mellett. A nőmozgalom vezetői érthetetlennek találták, hogy amikor az amerikai elnökválasztások történetében először szerepelt nő az egyik fő párt al- elnökjelöltjeként, a nők több

mint a fele mégsem a Mondale—Ferraro demokrata párti párosra szavazott.

A nőmozgalom és a demokrata párt vezetői első nekifutásra ezt a jelenséget azzal próbálták magyarázni, hogy Reagan személyes népszerűségét semmiféle ellenjelölttel sem lehetett volna legyőzni. Az is lehet — mondták, tulajdonképpen saját tevékenységük bírálataként —, hogy a szavazók még nem készültek fel arra, hogy nők töltsenek be országos szintű politikai funkciókat.

Mindenesetre e kudarcok hatására az országos szintű

nőmozgalom valamennyit veszített harci kedvéből, vezetői a réginél jóval mérsékeltebb politikát dolgoztak ki. A mozgalom súlypontja országos szintről fokozatosan eltolódik a helyi politikai arénák felé, s azokon jóval erősebb, mint országos viszonylatban.

Ez a „vidéki” visszahúzódás” ugyan a gyengeség jele, de taktikai jellegű is lehet a „visszatérést” célul kitűző stratégiában. Mert a helyi és az egyes szövetségi államokon belüli közhivatalok megszerzése lehetőséget nyújt majd arra, hogy a nők később nagyobb számban juthassanak be az államok törvényhozási szerveibe.

Valószínűleg új energiával tölti fel az amerikai nőmozgalmat a harc az abortusz jogáért. Az abortusz ellenzői, köztük Reagan elnök is, egy alkotmánykiegészítési tervezetet próbálnak elfogadtatni, amely valláserkölcsi alapon eltörölné a művi vetélést legalizáló 1973-as legfelsőbb bírósági törvényt.

Az egyszer már megszerzett jog megtartásáért vívott harcban az amerikai nőmozgalom visszaszerezheti azt a lendületet, amelyet a Reagan-évek alatt elveszített.

Banglades:

hatalom vagy törvényesség?

Négy évtizede

Minden év március elején megszaporodik a Pécs, Szigetvár, Barcs, Drávaszabolcs és a bulgáriai városok, falvak közötti postaforgalom. Ebben az időszakban sok bolgár családban írják a levelek címzésében a bolgárul szinte kimondhatatlan magyar településeket. Bulgáriában csaknem mindenki tudja, merre találhatóak ezek a magyar helységek, sokan a Magyarország felszabadításáért vívott harcok idejére visszanyúló kapcsolatot ma is tartják magyar ismerőseikkel. Több tízezer azoknak a bolgár családoknak a száma, amelyek egy-egy tagja részt vett Magyarország felszabadításában.

Négy évtizeddel ezelőtt, 1945. március 6-án hatalmas ütközet kezdődött a Dráva vonala mentén. Ebben a térségben vívták meg a Magyarország felszabadításában részt vett 1. Bolgár Hadsereg egységei a legnagyobb csatájukat a fasiszta-német csapatokkal szemben. A hitleri hadvezetés hatalmas ellentámadást indított a térségben. Több, mint 430 ezer katonát, 5600 ágyút és aknavetőt, 900 harckocsit és 850 repülőgépet vontak össze a védelmi állásokban levő bolgár egységekkel szemben. A terv arra épült, hogy a bolgár katonák védelmi vonalait könnyűszerrel áttörve, ellencsapást mérhetnek a 3. Ukrán Front egységeire. A harcokban részt vett bolgár tábornokok visszaemlékezései szerint élő erőben 5-szörös, hadi- technikai eszközökben több mint 10-szeres volt a német fölény.

A szovjet egységekkel támogatott bolgár hadsereg azonban meghiúsította a német hadvezetés terveit. Tizenhárom napos ütközetben visszaverte a támadást, helyreállította a védelmi vonalat. Különösen heves harcokat vívtak Drávaszabolcs térségében, a település több mint egy tucatszor cserélt gazdát. Az itt vívott ütközetben több ezren estek el.

Az egykori bolgár felszabadítók visszaemlékezései szerint a magyar lakosság egy része aktívan segítette a bolgár katonákat. Egyes becslések szerint mintegy 2500 magyar lakos önként vett részt a harcokban, több mint 600-an pedig adatokat gyűjtöttek a felderítés segítésére.

A harcok befejeztével a bolgár katonák a magyar lakosság segítségére siettek. Pécsett és más városokban üzemek tucatjainak helyreállításában vettek részt, a Dráva menti falvak határaiban segítették betemetni a lövészárkokat. Más módon is kifejezésre jutottak ezen a vidéken a magyar lakosság és a bolgár katonák közötti kapcsolatok: az

egyik bolgár parancsnok visszaemlékezése szerint az ütközet utáni időben csak az egyik bolgár hadtestből több mint 300 katona kért és kapott engedélyt arra, hogy magyar lányt vehessenek feleségül.

Hoszain Mohamad Ersad tábornok, bangladesi elnök három éve viaskodik az ellenzékkel. A tét nem a hatalom — az szilárdan a tábornok kezében van —, hanem annak törvényessége.

A törvényesség pecsétjét ugyanis csak az ellenzék ütheti rá Ersad puccsal szerzett hatalmára, mégpedig azzal, hogy részt vesz a választásokon. Erre azonban csak megfelelő „ellenszolgáltatás” fejében hajlandó. Azt követeli, hogy oldják föl az évek óta szinte megszakítás nélkül érvényben levő rendkívüli állapotot, engedjék szabadon a politikai foglyokat, engedélyezzék a politikai tevékenységet és a választásokat úgy rendezzék meg. hogy az ellenzéknek is legyen némi esélye a győzelemre.

Ha a tábornok teljesítené ezeket a követeléseket és sor kerülhetne a választásokra, akkor — győzelme esetén — elnyerhetné a hőn áhított törvényességet. Ám „szabályos szavazás” esetén előfordulhat, hogy veszít. Ersad ezt nem meri megkockáztatni, és kisebb engedményekkel, átmeneti megoldásokkal próbálkozik: szabadon bocsátotta a politikai foglyok egy részét, saját emberei helyett szakembereket állított a minisztériumok élére, párbeszédet ajánlott az ellenzék vezetőinek. Mindezt abban a reményben, hogy azok ezzel is beérik, és részt vesznek a választásban.

Az ellenzéki pártok irányítói persze tudják, hogy ezzel azt az egyetlen ütőkártyát engednék ki a kezükből, amely a katonai uralom körülményei között a rendelkezésükre áll: a törvényesség megadását. Ezért elutasították a tábornok közeledési kísérleteit, és valahányszor az választásokat írt ki, ők mindannyiszor bojkottot hirdettek. Ersad hát rendre lefújta „a többször is meghirdetett szavazási meneteket. Ez történt legutóbb is, nem sokkal azután, hogy a tábornok április elejére kiírta a parlamenti választást.

Helyette — afféle pótmegoldásként — az elnök március 21-re népszavazást rendelt el.

A bangladesi választásokkal kapcsolatban a világot elsősorban az a szerep érdekli, amelyet az ország szű- kebb-tágabb környezetében betölt. Ersad tábornok alatt az ország gyakorlatilag az Egyesült Államok, Kína és Pakisztán szövetségese lett. Bár a politika ilyen irányú változása már korábban megkezdődött, Dak'ka a tábornok-elnök uralma alatt jutott el a mostani helyzetig, vagyis az egykori ellenfelekkel való katonai együttműködésig. Egykori barátaihoz, Indiához és a Szovjetunióhoz fűződő viszonyát ezzel szemben rejtett feszültség, sőt időnként (bangladesi részről ki provokált) határincidensek és más provokációk jellemzik. Ez utóbbira volt példa több szovjet diplomata indokolatlan kiutasítása 1983 őszén.

Ezen a külpolitikán a jelentős ellenzéki pártok közül csak az egyik, az Avami Liga kíván változtatni. A liga egy — 15 kisebb pártból, köztük a Bangladesi Kommunista Pártból álló — szövetség vezető ereje. A haladó erőket tömörítő szövetséget, csakúgy mint annak fő pártját Haszina Vazed irányítja, az 1975-ben meggyilkolt „országalapító”, Mudzsibur Rahman leánya.

Haleda Zia személyében női vezetője van a másik jelentős ellenzéki szervezetnek, a Bangladesi Nacionalista Pártnak is. Ez a párt hat kisebb csoportot egyesít maga körül. Á szövetség — a bangladesi pártok jó részéhez hasonlóan — lényegében csak az Ersad-féle hatalomgyakorlás diktatórikus módját kifogásolja; annak tartalmát, a jobboldali bélés külpolitikát nem. .Sőt úgy tűnik, hogy az ellenzéki pártok egy része iszlám nacionalizmusában és India- ellenességében még türelmetlenebb is, mint a tábornok-elnök.

Politikájának tartalmát illetően tehát Ersad tulajdonképpen azt nyújtja, amit az uralkodó elit nagyobb része a mindenkori bangladesi kormányzattól elvár. Ami pedig az ellenzéki pártokat illeti, azok csupán a katonai rendszer iránti gyűlöletükben egységesek, a kül- és belpolitika lényegi kérdéseiben nem. A fegyverek ereje és a befolyásos külső támogatók mellett elősorban ezek azok a tényezők, amelyek Ersadot hatalmon tartják.

Kepecs Ferenc