Békés Megyei Népújság, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-23 / 69. szám
A fekete-fehér négyzetek klubja 1985, március 23., szombat_______________ Orosházi „betűrágók” Ne tessék rosszra gondolni; az effajta betűrágásnak semmi köze sincs az aktákhoz, tologatásukhoz, a bürokráciához. Ez a betűrágás, amely az ezen az estén az orosházi könyvtárban ösz- szegyűlt tíz fiatal hölgynek és férfinak jelentette a programot, a tanulságos szórakozásának lényege és alapja volt. De ne csigázzuk tovább az érdeklődést! A részvevők az orosházi művelődési központ keresztrejtvényfejtők klubjának tagjai, a betűrágás pedig egy bizonyos, csak az első látásra bonyolultnak tűnő rejtvényfajta ... Amíg a klub tagjai rágják a betűket és keresik a Pécsi-idézetet, addig dr. Pát- kai László klubvezető meséli el a kis társaság rövid, de igen mozgalmas történetét. — Tavaly ősszel alakult a klub. Az országban az orosházi most a legfiatalabb. Talán kevesen tudják, hogy tekintélyes múltra tekint vissza a hazai versenyszerű rejtvényfejtés, amelynek bázisát mindig is ezek a klubok, körök adták. Negyedszáz működik most. Eddig a Füles című közkedvelt hetilap szerkesztősége fogta ösz- sze a klubokat, szervezte, rendezte a versenyeket. Most úgy tűnik, hosszas előkészítés után még az idén megalakulhat az országos egyesület is a Művelődési Minisztérium főhatóságával. — Kik a tagjai az orosházi klubnak? — Mint általában a köz- művelődés kiscsoportjaiban, itt is — úgymond — baráti alapon szerveződött a társaságunk. A Nagyalföldi “Kő- olajkutató és Feltáró Vállalat üzemorvosa vagyok; a klub tagjainak zöme a vállalat dolgozója. Férfiak és nők együtt. Általában húszán jönnek el a minden páratlan héten kedden este megtartott összejövetelre. Persze, nem mindig teljes a létszám; kisgyermekes anyák például ritkábban tudnak időt szakítani, ma is többen otthon maradtak ... — Hogyan telik el egy-egy ilyen este? — A legfontosabb talán, hogy edzésben legyünk. Kiosztom a napi rejtvényt, s mindenki belemerülve fejti. Időre, minőségre. Mint ma is. S közben-utána megbeszéljük a típushibákat, az új dolgokat, majd a klubhíreket, s felkészülünk a versenyekre. — A Fülesben az országos versenyek helyezettjeinek listáin gyakorta lehetett és lehet az ön nevét olvasni... — Innen a rejtvényfejtés szeretete!... Az egyetem elvégzése után különböző városokban dolgoztam, de hű maradtam ehhez a „sporthoz”. Mert az is. A pécsi klub színeiben versenyeztem, s szerénytelenség nélkül állítom, nem rossz eredménnyel. Mester fokú fejtő vagyok, nem egy előkelő helyezésem volt. Részt vettem Szilágyi János és Bölcs István híres rádiós vetélkedőjében is, ahol a csapatunk társas utazást nyert. Egy alkalommal a jelentkezésemet keresztrejtvényként küldtem be; a fősorokban voltak elrejtve a kért személyi adataim ... Megjött rá a válasz, a meghívó. Ügy látszik, nem volt rossz a rejtvény, sikerült megfejteniük ... — S az idei tervek? — A Füles egyik legutóbbi számában jelent meg az idei versenynaptár. A művelődési központ segítségével — ma úgy tűnik — mindegyiken ott lehetünk. Október 5-én pedig mi leszünk a házigazdái az Aranykalász Kupának. Mint a név is utal rá, a város országos hírű, a közművelődés céljaira is soEgy ifjú humorista Tiszteletbeli vasutassá fogadták... „A humorban nem ismerek tréfát — Karinthy Frigyes már szállóigévé lett mondásával arra hívta fel a figyelmet. hogy a humor nem könnyű műfaj. Igazán jó művelője ma is kevés van, talán ezért hirdette meg a Magyar Rádió a humorfesztiválokat, hogy új arcok, új tehetségek bukkanjanak a felszínre. Az eddigi fesztiválok eredményeként sok ifjú humoristát ismerhetett meg az ország, közülük többen tartós népszerűségre tettek szert e műsorok révén. Nagy János, a 8. számú Volán menetirányítója kon- dorosi fiatalember. Eddig kétszer indult a rádió humorfesztiválján, 1974-ben és 1982-ben. A második alkalommal a siker közvetlen közelébe jutott: a középdöntőben még szerepelt villámtréfáival, de humoreszkje nem került adásba, nem készült el időben a felvétel. Ezért érzi ő úgy, hogy — saját számításai szerint — körülbelül a 15. helyen végzett. De ne vágjunk a dolgok elébe, beszéljen ő saját magáról. — A humor iránti fogékonyságomat, talán a nagyapámtól örököltem. Mondják, hogy munka közben társai sokszor* eldobták a szerszámokat, ha beszélni kezdett. Egyébként mindig olyan környezetben voltam, ahol igényelték a humort, s ami fő: értették is. Az első fesztiválra még az egyik barátommal együtt jelentkeztünk, közös műsorral. Ezen. nem sok babér termett számunkra, de amikor megkaptam az elutasító választ, nem keseredtem ej nagyon. Ismertem már akkor is a biológusok álláspontját, mely szerint az ember 30— 50 év között képes a legtöbbre. Vártam, hogy 30 éves legyek. Ez 1982-ben be is következett. Persze, addig sem tétlenkedtem, sok helyen megfordultam, mindenre figyeltem. — És jelentkeztél újra a humorfesztiválra, immár egyedül.. . — Ügy éreztem, van ben- nefn annyi mondanivaló, hogy bátran jelentkezhetek. 5018 nevező volt akkor. Az elődöntőben egy népszerű témáról, a MÁV-ról szóló írásom hangzott el. Nagyon jó érzés volt, amikor a műsor után egy nyugalmazott MÁV- vezérigazgató felhívott telefonon, s 180 ezer vasutas nevében gratulált — és tiszteletbeli vasutassá fogadott. A középdöntőre már nem sokan maradtunk. Csupa nagyvárosból valók voltak, én rendkívül büszke voltam arra, hogy falusi, kondorosi vagyok közöttük, s Békés megyét képviselhetem. — Végül is nem sikerült a döntőbe jutnod, mégis folytattad, azóta is gyűjtögeted a témákat, készülsz. Hogyan? — Nyitott szemmel, füllel járok, mindenre figyelek. Egy-egy elejtett szót meg- jegyzek, felírom egy papírra, s beleteszem egy dobozba. Ezt a dobozt nevezem második vagy tartalék Ketten „betűrágás” közben kát áldozó termelőszövetkezet támogatja ezt az eseményt. Szeretnénk legalább két, négy-négy tagú olyan csapatot kiállítani, amelyek nem vallanak szégyent... — Az eddigi eredmények sem lebecsülendők ... — Nos, azért mi nem vagyunk elbizakodottak! Igaz, hogy a december 8-i salgótarjáni versenyen viszonylag jól szerepeltünk, hiszen Tóth Sándor tizedik, én pedig első lettem az egyéniben. Ez azonban csak erőpróba volt, tapasztalatszerzésre alkalom. Tóth Sándor lett az első, aki megoldotta a mai betűrágást. Ott volt azon az utolsó megbeszélésen, amely az országos egyesület előkészítésével foglalkozott. — Ha semmi nem jön közbe. talán még ebben az évben megkezdheti működését az egyesületünk. Mi, a klub tagjai azt szeretnénk, ha az orosházi klub legalább területi bázisfeladatokat vállalna. — Hogyan kötött barátságot ezzel a hobbival? — Az idejét magam sem tudom; ma ez van, szeretem fejteni és készíteni is. (A február 23-i lapszámunkban megjelent Olasz módra című rejtvény is Tóth Sándoré — a szerk.) A rejtvénygyártás pedig úgy kezdődött, hogy 1983-ban a szegedi országos versenyen nem tudtam megfejteni Kahána Mózes költő nevét. Mit tagadjam, nem ismertem. Bántott a dolog, s amikor hazajöttünk Orosházára, minden róla szóló anyagot, valamennyi megjelent kötetét elolvastam. S ha már így történt, hát egy „klasz- szikus” keresztrejtvényt is készítettem róla. Gonda Géza, a Petőfi Művelődési Központ igazgatója végighallgatta beszélgetésünket. — Ha megalakul az országos egyesület, mi nemcsak a megyei-területi, hanem az országos bázisközpont bizonyos feladatait is felvállalnánk. Meggyőződésem, hogy a közművelődés rendszerébe nagyszerűen beépíthető a rejtvényfejtés és -készítés. Az ismeretterjesztésnek ez egy nagyszerű, jelentős hagyományú, népszerű formája. A művelődési központ — lehetőségeihez és erejéhez mérten — mindent megtesz ennek támogatására. Hosszasan lehetne még beszélni a rejtvényfejtés műhelytitkairól, a versenyek szabályzatáról, a rejtvény- készítés törvényeiről. Akiket mindez jobban érdekel, azokat hívja-várja az orosházi klub. A fekete és fehér négyzetek szerelmeseinek ötleteket, új típusú, izgalmas rejtvényeket adnak, tanácscsal szolgálnak. S ha elég jelentkező akad, talán egy levelezőrészleget is létesítenek . . . (nemesi) agyamnak, mert ha már semmi ötletem sincs, elég csak ebbe belenyúlnom, s továbbfűzhetem a lejegyzett gondolatokat. Egyébként jobbára tavasszal'szoktam írni, télen inkább erőt gyűjtök, „alszom”, mint a medve. — S ha február 2-án meglátod az árnyékodat? — Akkor még „visszabú- vok” 40 napra. — Kik a példaképeid? — Nagy Lajos, Nagy Endre, Nagy Bandó András. — Miért csupa „Nagy-ember”? — Mert őket mind nagyra tartom. — Mi lesz a következő humorfesztiválon? — Bízom benne, hogy újból a rádió nyilvánossága elé kerülök. — Ha nem sikerül, mihez fogsz? — Nem tudom, ezen még nem gondolkodtam. — Ha sikerül bejutnod a döntőbe? — Ez nem jó kérdés. Akkor jön minden magától.. . — Mi minden? — Majd meglátjuk-halljuk. — Karrierista vagy? — Természetesen. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy ugyanannál a vállalatnál 500 forinttal kevesebbet keresek, mint 1970-ben. Mi ez, ha nem karrierizmus? — Melyik stílust kedveled a legjobban? — A nyelvi humort szeretem. S mert a nyelv kimeríthetetlen, így a benne levő humor lehetősége is az. — Végezetül mondj egy olyan viccet, amit te találtál ki! — Íme: — Jean, ez a reverenda ehető? — Nem, uram. — Érdekes, pedig nekem azt mondták, hogy ez papi. Pénzes Ferenc Fotó: Gál Edit MOZI n vörös grófnő Ajándékhoz szokás mellékelni üzenetet: „Fogadják olyan szeretettel, ahogy küldöm.” Kovács András rendező nem ad semmiféle használati utasítást, pedig A vörös grófnő című filmje nyilvánvaló szeretettel készült. Illő tehát így is fogadni. A vetítés kezdetén megszólal Károlyi Mihály- né, a tüneményesen friss asszony, aki nemcsak éveinek számát tekintve élt meg nagy időket, de történelmi eseményeknek is tanúja, s a maga módján cselekvő részese volt. Szép szemeinek láttán, szellemének sugárzó bűvöletében elgondolkozhatunk : szerencsés esetben mennyi minden adatik egy embernek, örömből, küzdelemből, s ha van hozzá hite, tartása, bizony nemcsak önmagát őrizheti meg sok évtized viharaiban, de nemzetnek, hazának is példás szolgálatokat tehet. Rohanó korunk szédítő változásaiban szinte csoda, hogy él köztünk olyan ember, aki a változtathatatlannak hirdetett Ferenc József-i időkben eszmélt a világra, s a durcás arisztokrata kislány vagány- kodó allűrjeit elhagyva forradalmak és száműzetések próbáiban küldetéses sorsot vállalt. Ahogy az igazán nagy felfedezések alapjai sokszor a kétszer kettő egyszerűségében gyökereznek, úgy Kovács András érdeme, hogy a film számára „felfedezte" Károlyi Mihályné történetét. Szinte önmagát kínálja a téma, csoda, hogy eddig senkinek sem jutott eszébe. Most viszont kétrészes film is készült belőle, a hosszú élet egy-egy szakaszát bemutató • történet. Igaz, a két rész jócskán különbözik egymástól, műfajuk szerint akár különálló alkotásként is tekinthetők. Az első rész egy szerelmi történet, valamelyes történelmi háttérrel. A másodikban viszont a historikus hűség kerül előtérbe, oly módon, hogy a tulajdonképpeni főszereplő mellékalakká válik. Lehet vitatkozni : mikor hatásosabbak akár a korról közölt információk? Akkor, amikor jórészt csak keretül szolgálnak két ember egymásra találásához, vagy akkor, amikor a külső világ felgyorsult eseményei közt a szereplők egyéni arcához kevesebb szín jut? Mint filmélmény, számomra az első rész hatásosabb volt. pedig annak is „az élet írta n forgató- könyvét”. Ha két ember sorsával együtt tudunk érezni, jobban befogadjuk a körülöttük levő eseményeket is. Ilyen helyzetben ritka élmény volt például becsöppenni egy Tisza István-ko- rabeli parlamenti hajcihőbe. Am a második részben, amikor pedig a korabeli dokumentumfelvételek is a hitelességet hangsúlyozták, néha már érdektelen lett a szereplők egyéni sorsa. (Amikor az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság kevéssé ismert eseményeiről kapunk információkat, o ha a hősnő csak jelzésszerűen van a történetben, senki se csodálkozzék. h„ még a betegségében se tudunk izgulni érte.) Andrássv Katinka életéj bői így is figyelemreméltó filmet készített Kovács András. c hogv munkája sikerrel járt. abbán jelentős érdenv van a két főszereplő. Básti Juli és Bács Ferenc mélyen átélt alakításának. (Andódy)
