Békés Megyei Népújság, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-11 / 34. szám
1985. február 11., hétfő TELEX Amerikai magatartás if.. BUDAPEST Az Iráni Iszlám Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából LosoncziPál és Lázár György táviratban üdvözölte Ruhollah Mosizavi Khomeini imámot, Szajed Ali Hamenei köztársasági elnököt és Mir Hoszein Muszavi Hamenei miniszterelnököt. * PÁRIZS Az FKP kongresszusa vasárnap megválasztotta az új Központi Bizottság tagjait, majd a testület ülésit tartott, megválasztotta a Politikai Bizottság és a titkárság tagjait, s ismét Georges Marchaist választotta meg a párt főtitkárává. Íf~ BELGRAD A közös eszméken és célokon alapuló ciprusi—jugoszláv kapcsolatok kitűnőek, a két ország szorosan együttműködik, kiváltképp az ENSZ-ben és az el nem kötelezett mozgalomban — jelentette ki jugoszláviai látogatása előtt adott interjújában Szpirosz Kiprianu a Tanjug hírügynökségnek. A ciprusi elnök ma érkezik Belgrádba, háromnapos látogatásra. A genfi szovjet—amerikai tárgyalások még el sem kezdődtek, Washingtonban máris mindenféle nehézségekre hivatkoznak — írja a vasárnapi Pravda. A napokban a The New York Times hírül adta, hogy a Fehér Ház olyan utasítást adott az amerikai tárgyaló- küldöttségnek, amelynek értelmében fel kell állniuk az asztaltól és haza kell térniük, ha nem sikerül „jó megállapodást” elérniük. Reagan elnök az erről szóló bejelentést a képviselőház megajánlási bizottsága előtt tette. Azt állította, hogy „az oroszok az Egyesült Államok eltökéltségének bizonyságát várják, mielőtt beleegyeznének valamiféle megállapodásba”. Természetesen — fűzi hozzá a Pravda — örömmel vennénk az Egyesült Államok eltökéltségének jeleit, amelyekből az derülne ki, hogy becsületesen betartják a tárgyalások céljára és témájára vonatkozó megállapodást és készek azt minden részletében átültetni a gyakorlatba. Nincs nagyobb önámítás, mint a szocialista világrend- szer lehetőségeinek alábe- csülése. Ha rákényszerítenek bennünket, mindent megteszünk saját, továbbá szövetségeseink és barátaink biztonságának megvédelmezése érdekében, ahogy ez nemegyszer történt meg a múltban — szögezi le a Pravda. Ha egyáltalán szóba kerül a megállapodás lehetősége, akkor is csupán egyes, természetesen az Egyesült Államok szempontjából kedvező tartalmú megállapodásokra gondolnak. A világűrbeli fegyverek problémáját pedig igyekeznek lesöpörni az asztalról. Világosan kell látni; hogy az egyes, egymással kölcsönösen összefüggő területek között szerves kapcsolat alakult ki. Konkrétan ez azt jelenti, hogy a hadászati fegyverzetről kötendő megállapodás lehetősége közvetlenül függ attól, sikerül-e megakadályozni a fegyverkezési hajszát a világűrben. A hadászati fegyverekről pedig nem lehet a közepes hatótávolságú nukleáris eszközöktől függetlenül tárgyalni, hiszen a Nyu- gat-Európában telepített Pershing—2 rakétáknak és manőverező robotrepülőgépeknek hadászati jelentőségük van a Szovjetunió szempontjából — emlékeztet a Pravda. Izraeli légitámadás Az izraeli légierő vasárnap terrorbombázást hajtott végre Libanonban. A gépek a Bekaa-völgy szíriai ellenőrzés alatt álló egyik városában, Taalabajában bombáztak le egy házat, amelyben a Palesztinái demokratikus front egyik ádminiszratív irodája volt. A front harcosai már napokkal előbb elhagyták a házat, így a bombázásnak gy háromtagú család esett áldozatul: egy anya és a lánya életét vesztette, az apa megsebesült. Az izraeli berepülésre működésbe lépett a szíriai légvédelem. Libanon két legnagyobb városában, Bejrútban és Tripoliban ismét provokatív bombarobbanások történtek. A fővárosi muzulmánok lakta nyugati részében egy gépkocsiban robbant pokolgép, amely megölt két személyt. Tripoliban egy szintén gépkocsiba rejtett pokolgép az iszlám egyesítési mozgalom nevű szunnita milícia főhadiszállása előtt robbant. Tíz napon belül ez volt a második merénylet a sízun- nita mozgalom harcosai ellen Tripoliban. Szaid Saa- ban sejk, a mozgalom vezére az izraelieket és falangis- ta „tanítványaikat” vádolta a gyilkos merényletért. Az flntonov-ügY háttere Egy rágalom anatómiája Üj-Zéland fővárosába, Aucklandbe érkezett Javier Perez de Cuellar, az ENSZ főtitkára. David Lang, az ország miniszter- elnöke fogadja (Teiefotó) Három Kim kontra Csőn Az olasz bíróság előreláthatólag májusban kezdi meg Szergej Antonov és két társa ügyének tárgyalását — jelentették be a pápa elleni merényletben bűnrészességgel vádolt bolgár állampolgárok védőügyvédjei. Mar- tella vizsgálóbíró 1243 oldalas jegyzőkönyve azt állítja, hogy a három bolgár együttműködött Agcával, II. János Pál pápa merénylőjével. Mire alapítja ezt a vádat? Kizárólag a politikai gyilkosságért már Törökországban elítélt, majd onnan elszökött újfasiszta kalandor vallomására. Ez a vallomás azonban csupán egyetlen tényre épül, arra, hogy a három bolgár a merénylet idején Rómában tartózkodott. Nos, ezen az alapon perbe lehetne fogni Róma valamennyi polgárát, és a város minden látogatóját. A vádat semmiféle tárgyi bizonyíték nem támasztja alá. A pápa elleni merényletet 1981. május 13-án követték el. Agcát, a merénylőt, a Szürke Farkasok elnevezésű szélsőjobboldali török terrorszervezet tagját a helyszínen letartóztatták. A bíróság életfogytiglani fegyházra ítélte. Ám háromnegyed év múlva, 1982 februárjában Agca hirtelen „emlékezni” kezdett: előállt a bolgár kapcsolattal. Azt állította, hogy Szergej Antonov, a Balkán légitársaság római irodájának helyettesi vezetője és két társa bízta meg őt a merénylet végrehajtásával. Üjabb háromnegyed év telt el, amikor az olasz hatóságok letartóztatták Antono- vot. Aztán megkezdődött a „bizonyítékok” gyűjtése. Ezek a bérgyilkos Agca vallomásán kívül semmi konkrétumot nem tartalmaztak. A nyomozás során több mint száz esetben bebizonyosodott, hogy Agca hazudik. Ennek ellenére az olasz hatóságok hitelt adtak azoknak az állításoknak, hogy „bolgár nyomok” vezetnek a Szent Péter téri merénylethez. Miért változtatta meg a merénylő a tárgyaláson tett vallomását, amelyben még szó sem volt a „bolgár kapcsolatról”? A választ valószínűleg az a látogatás adja meg, amely 1981. december 29-én zajlott le Agca cellájában. A látogatók a SISMI, az olasz katonai kémelhárítási emberei voltak. Ezt La- gorio akkori olasz hadügyminiszter ismerte be egy parlamenti felszólalásában. A látogatás után kezdett a terrorista „emlékezni”, és vallani. Hogy miért? Később közölte védőügyvédjével: „Megígérték, hogy tíz évre szállítják le a büntetésemet, ha kipakolok.” Miért hisznek az olasz hatóságok egy újfasiszta bérgyilkosnak, s miért hagyják figyelmen kívül a törvény előírásai szerint kifogástalan, szavahihető tanúk sorának vallomásait? A választ alighanem dr. Giulio Lucche- si római jogász adta meg, aki kijelentette, hogy Antonov állítólagos bűnügyét csak kitalálták, hogy konstruált perről van szó. Hogy kik találták ki, arra a L’Uni- ta, az Olasz Kommunista Párt központi lapjának cikke adott választ. Megállapította, hogy az Antonov elleni vádakat befolyásos, nagyhatalmú emberek gondolták ki, és Ali Agcát az olasz titkosszolgálat emberei befolyásolták. Köztudott az is, hogy a SISMI-nek kapcsolatai vannak a maffiával ési az Amerikai Központi Hírszerző Ügynökséggel, a CIA-val. Több vezetője belekeveredett az államellenes P—2-es összeesküvésbe is. Nem járunk tehát rossz úton, ha az Anto- nov-ügy mögötti titkos sugallatokat akár Rómából, akár a tengerentúlról keresi- sük. Erről az utóbbiról az a levél is tanúskodik, amely nemrég a La Republica című római lapban jelent meg. Ebben a római amerikai nagykövetség katonai attaséjához címzett, 1983 augusztusában kelt levélben Ali Agca így ír: „Két éve már, hogy barátságunkat és közös érdekeinket figyelembe véve minden szükségest megteszek ...”, majd nagyképűen tanácsokat ad az Egyesült Államok nagykövetségének, mit tegyen a szocialista országok elleni propaganda- kampány hatékonyságának javítása érdekében. A Bolgár Népköztársaság , az „Antonov-ügy” kezdete óta hiába követeli az ártatlanul bebörtönzött Szergej Antonov szabadon bocsátását. A bolgár állásfoglalások szerint nem bírói hibáról vagy tévedésről van szó, hanem előre kitervelt politikai provokációról. Az olasz- országi nyomozásnak nem az volt a célja, hogy fényt derítsenek a pápa elleni merénylet hátterére, hanem az, hogy megkíséreljék meggyőzni a világ közvéleményét arról, hogy „bolgár nyomok” vezetnék a bűncselekményhez. Gáti István „Ezt az országot nem lehet a demokrácia útjára vezetni”. Patricia Derian asz- szony, volt amerikai külügyminiszter-helyettes nyilatkozott ilyen keserűen, miután a dél-koreai hatóságok durván bántalmazták őt is, társait is Kim De Dzsung, az immár világhírű ellenzéki politikus hazatérésekor. Az amerikaiak — köztük szenátorok és más ismert személyiségek — azért tartottak a politikussal, hogy meg ne ismétlődjenek az 1983-as Fü- löp-szigeteki események. Akkor ugyanis a hasonló körülmények között hazatérő Be- nigno Aquinót egyszerűen le- puffantották, mielőtt hazai - földet ért volna a lába: a repülőtér lépcsőjéről már holtan zuhant a repülőtér betonjára. Most más, alapvetően mégis hasonló helyzet fogadta a száműzetésből visszatérő Kimet. Az Egyesült Államokkal szoros szövetségben álló Dél-Korea washingtoni nyomásra igyekszik legalább némi liberális látszatot adni a katonai diktatúrának. A tábornok-elnök, Csou Tu Hvan rendszere az ismétlődő tömegmegmozdulások után jobban függ az amerikai szövetségestől, mint valaha. Mert ugyan Dél-Korea lét- fontosságú katonai partnere az USA-nak, de Csou Tu Hvan feláldozható figura a stratégiai előnyökért vívott játszmában. Kim De Dzsung élete — hála az amerikai kormány megkülönböztetett figyelmének — egyelőre nem látszik veszélyben, s ezt bizonyára akkor sem felejti majd el, ha egyszer talán hatalomra kerül... A kedden tartandó parlamenti választások előtt azonban semmiképpen sem jött jókor az újabb botrány. A „három Kim”, Kim De Dzsung, Kim Jung Szám és Kim Jong Pil vezette ellenzék mindenképpen térnyerésre számíthat az előző, 1981 tavaszán lezajlott voksoláshoz képest. Igaz, Csou Tu Hvan arra az esetre is bebiztosította magát, ha véletlenül még a parlamenti többség is az ellenzék kezébe kerülne: francia mintára hétéves időre elnökké választatta magát, s élhet az ebből a tisztségből adódó rendkívül széles jogkörrel. (De egy diktátor sem szereti igazán, ha pártja elveszti az abszolút többséget.) Semmiképpen sem tekinthető lefutott mérkőzésnek a keddi választás. A „három Kim kontra Csőn” küzdelem kimenetelére ugyan hatással lehetnek az utcákon cirkáló tankok és az állig felfegyverzett rendőrök, de a széles néprétegek által támogatott ellenzéknek mindenképpen erőt adnak a Kim De Dzsung hazatérése körüli viharok, a nemzetközi közvélemény szimpátia-megnyilvánulásai. Döntő fordulat persze most még nem várható a szöuli választásoktól — Csőn pozíciói egyelőre védhetők —, ám maga a tény, hogy a sokéves diktatúra ilyen óriási kihívással kényszerül szembenézni, új helyzetet eredményezhet. Hosszú távon még azt sem lehet kizárni, hogy Derian asszony jóslata tévesnek bizonyul. Horváth Gábor HÍREK HÍREK HÍREK MA: BERTOLD NAPJA A Nap kél 6.56 — nyugszik 17.01 órakor A Hold kél 0.00 — nyugszik 9.49 órakor ÉVFORDULÓ Száznyolcvanöt évvel ezelőtt, 1800 február 11-én született, és 77 éves korában, . 1877-ben hunyt el Willam Henry Fox Talbot angol természettudós, a fényképezési eljárás egyik kiváló kutatója. * — CSABACSÜDÖN ez évben tervezik a napközi otthonos konyha fűtéskorszerűsítését, amelyre mintegy 120 ezer forintot kívánnak fordítani. Tervbe vették az idén az orvosi lakás központi fűtésének kialakítását is, amely csaknem ugyanennyibe kerül. — A KÉTSOPRONYI Általános Iskolába 193 gyerek jár. A pedagógusok többsége megtelepedett a községben. 85 százalékuk itt él, itt épített házat. Jövőre már nem lesz képesítés nélküli pedagógusuk, s a szakos ellátás is megoldódik. — A BÉKÉSCSABAI ifjúsági és úttörőház hétvégi szabadiskolája február 17-én, vasárnap autóbusz-kirándulást szervez a mohácsi busójárásra. Az autóbusz 5.30 órakor indul. Részvételi díj gyerekeknek 100, felnőtteknek pedig 150 forint. — A BÉKÉSSZENTANDRÁ- SI Szőnyegszövő Háziipari és Népművészeti Szövetkezet pávaköre több mint tíz éve alakult. A pávakor működési feltételeit a szövetkezet önerőből biztosítja, de a költségekhez a megyei szövetkezeti bizottság is hozzájárul. A pávakör elsődleges feladatának a népi hagyományok ápolását tekinti. Sűrűn fellépnek Békésszent- andráson kívül, a 'környező községekben is. — A KERMI megvizsgálta a Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet által gyártott SZV 834 92 típusú függeszték minőségét. Megállapították, hogy a világítótest ernyője meglágyul, deformálódik. Ezért a termék árusítását megtiltották. A vásárlókat a termék minőségének újbóli ellenőrzése nélkül kártalanítani kell. — BÉKÉSCSABÁN, az ifjúsági és úttörőház bemutató klubmozija február 14-én, csütörtökön délután 3 órakor az olvasmánymozi általános iskolásoknak sorozatban a Pál utcai fiúk című filmet vetíti. — BÉKÉSCSABÁN, az Árpád sori terhesgondozóban minden kedden és szerdán délelőtt 9.30 órától ismeret- terjesztő filmeket vetítenek. Február 12-én és 13-án a fenti időpontban a Mama, hallod? című filmet tekinthetik meg az érdeklődők. — A MEDGYESEGYHÁZI művelődési ház TIT értelmiségi klubja legközelebbi foglalkozását február 15-én, pénteken 17 órakor tartja. Ezúttal Zana Mihály, a helyi TIT-szervezet titkára a személyi számítógépekről tart klubelőadást. — BÉKÉS MEGYÉBEN idén 91 szakmában folyik szakmunkásképzés. A 7333 tanuló többsége, mintegy 3866- an minisztériumi vállalatoknál vesz részt a gyakorlati képzésben, 1619-en pedig a szövetkezeti iparban és a mezőgazdaságban, mindösz- sze 605-en. A magánkisiparosoknál tanulók létszáma a korábbiakhoz képest majdnem a duplájára nőtt: 202 fő. Hírügyeletünk __ telefonszáma: fc/"OOU Hideg idd Várható időjárás ma estig: igen hideg, erősen szeles idő. Főként délen és keleten újabb jelentős havazás kezdődik. Elénk, többfelé erős lesz az északi szél. Hétfőn elsősorban a Dunántúlon viharos széllökésekre is számítani kell. Sok helyen hóátfúvás keletkezik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában —10, a szélvédett, kevésbé felhős helyeken —15 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet —5 és —10 fok között várható. *• — A CSORVÁSI Nagyközségi Tanács az elmúlt öt évben 29 millió forintot fordított a település fejlesztésére. A lakosság ugyanebben az időszakban 24 millió forint értékű társadalmi munkával járult hozzá környezete szépítéséhez, fejlesztéséhez. — ÖRMÉNYKŰTON ez évben szeretnék befejezni a tavaly megkezdett iskolabővítést. Idei terveikben szerepel egy autóbuszváró építése, s tervezik csapadékvízelvezető árok kialakítását. — BÉKÉSCSABÁN, a Tégla- és Cserépipari Vállalat művelődési házában 14-én, csütörtökön délelőtt fél 11-kor gyermekműsort rendeznek. A Debreceni Délibáb együttes ad műsort. — 114 ÉVES KORÄBAN elhunyt a legidősebb jugoszláv állampolgár, Hodzsa Tahir Szilé Morina. Sosem volt beteg, állítólag még orvost sem látott egész életében, és szellemének világosságát halála napjáig megőrizte. Életének java részében szülőföldjén, Koszovó tartományban pász- torkodott. — A SZEGEDI Orvostudományi Egyetemen szombaton 90 tanulmányait befejező fiatalt avattak gyógyszerész- szé. Közöttük volt egy-egy dél-jemeni, ghánai, jugoszláv, kongói, kubai, laoszi, nigériai és tanzániai állampolgár. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 6. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvénye 100 fogadónak volt, nyereményük egyenként 108 264 forint; 3 találatos szelvénye 8927 fogadónak volt, nyereményük egyenként 606 forint; a 2 találatos szelvények száma 247 842, ezekre egyenként 27 forintot fizetnek. — BÉKÉS MEGYÉBEN 10 ipari szövetkezeti vagy közös fenntartású klub működik. Taglétszámuk általában 30— 40, gyakran szerveznek irodalmi programokat, vetélkedőket, közös kirándulásokat. A közelmúltban két új klub alakult: az Endrődi Szabó Ipari Szövetkezetben és a Gyomaendrődi Kötőipari Szövetkezetben. — GESZTEN a közelmúltban a cigányság helyzetéről tartottak TIT-előadást. Hevesi József, a megyei cigányügyi koordinációs bizottság vezetője számolt be a megyei cigányság helyzetéről, majd a cigánygyermekek iskolai munkájának segítéséről beszéltek. — A GYULAI Mogyoróssy Könyvtár az Erkel-évfordu- lóra bibliográfiát készít, mely nemcsak a város híres szülöttéről megjelent könyvek, kiadványok címjegyzékét, hanem lelőhelyét, sőt kották, hanglemezek jegyzékét is tartalmazza.