Békés Megyei Népújság, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-06 / 30. szám
NÉPÚJSÁG o1985. február 6., szerda Egy törvény és az ember. Merre billen a (patika)mérleg? a z átlagpolgár a tankötelezettségi törvénnyel általában a gyermekével kapcsolatos gondok során ismerkedik meg. Egyébként természetesnek veszi mindenki, hogy van, hogy a gyereknek be kell iratkoznia az első osztályba, ha az adott év augusztus 31-i napjáig betölti hatodik életévét. Mást, többet csak a tankötelezettségi törvény betartásáért felelős iskolák, óvodák, tanácsi szervek tudnak. S valahogy nem jól van ez így. Hiszen a gyermekéért felelősséget vállaló és érző szülő legalább olyan szerepet játszik e törvény végrehajtásában, mint az arra hivatott hivatalos szervek. Mégis, mi a gyakorlat? Az óvodában az óvó néni javaslata, az orvos vizsgálata alapján megszületik a döntés: a gyermek iskolaérett, lehet vásárolni számára az iskolatáskát. Holott ez a kérdés csöppet sem ilyen egyszerű. A tankötelezettség időben való teljesítésének jó néhány fontos területe van. Mint például az óvodáztatás mind szélesebb körűvé fejlesztése, az iskola-előkészítés megszervezése, az iskola- érettségi vizsgálat fontosságának megfelelő elvégzése, az iskolaéretlenség miatti felmentés gondos mérlegelése. S a sort még folytathatnánk. A beiskolázásban kétségtelenül nagyobb előnyt élveznek ma is a városok, ahol az iskolaérettségi vizsgálatok, a problémás gyerekek kiszűrése, megfelelő iskolatípusba irányítása könnyebben megoldható. A megyeszékhelyen például az országos szintet is meghaladó óvodai ellátottság sokat segít a rajtban. Igaz, a helyi tanács művelődésügyi osztálya évek óta kiemelten foglalkozik az ötéves korúak óvodában történő foglalkoztatásával, s e korosztály felkutatásával. A szülők többsége megértette, hogy az iskolára előkészítésben milyen fontos szerepe van az óvodákban folyó nevelő munkának: az önállóságra nevelésnek, a munkatempó, munkavégzés kialakításának, a beszédkultúra fejlesztésének. S e növekvő törődés, figyelem révén vált egyre szorosabbá az óvodák és az általános iskolák kapcsolata. Ez azonban még mindig nem elegendő arra, hogy a teljesítménycentriku- sabb iskolai élet ne jelentsen a gyerekek többsége számára így is némi lelki törést. Ez azonban már nem írható a beiskolázási törvény számlájára . .. S ha már a gondokról esett szó. Saját tapasztalatomból tudom, hogy a gyermek i s k ol aéret tsé gében bizonytalan' szülő bizonyosságot adó tanácsért nemigen tud hova fordulni. Mert nem hallott még a Békéscsabán, meglehetősen mostoha körülmények között, de egyre eredményesebben működő nevelési tanácsadóról, az egyre gazdagodó logopédiai hálózatról vagy — s ez nem Mai műsor KOSSUTH RADIO 8.20: Világablak — A létezés művészete. IV. rész. 8.50: Kis magyar néprajz. 8.55: Népdalok, néptáncok. 9.37: Beszélni nehéz. 9.49: Jelmezbál — Muzsika gyermekeknek. 10.05: „Vár egy új világ...” Fejezetek a szocialista ire- dalom történetéből. 10.35: Muzsika Zsuzsika meséi. 10.50: Adolf Busch hegedül, Rudolf Serkin zongorázik. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv — Gazdálkodás és jog. I. rész. 13.00: Zenekari muzsika. 14.10: A magyar széppróza századai. Dugonics András: Etelka. 14.25: Operaslágerek. 15.00: Zengjen a muzsika! 15.30: Hervé operettjeiből. 16.05: MR 10—14. 17.00: Olvastam valahol. 17.20: Mi a titka? Gina Cigna művészete. 18.02: Kritikusok fóruma. 19.15: Rádiószínház. Magnificat. Hubay Miklós rádiódrámája. is az ő hatáskörébe tartozó dolog — az Állandó Áthelyező Bizottságról. A szülők gyakran meddő vitát folytatnak az óvodában, ha ezekkel az aggályaikkal hozakodnak elő. Pedig a szülői jelzésekre — ezt több példa is bizonyítja — érdemes odafigyelni, mert a beiskolázási törvény végrehajtása nem ér véget a gyermek első osztályba Íratásával. Sikere attól függ, hogy a tanköteles gyermeknek sikerül-e tanévvesztés nélkül, nyolc év alatt elvégeznie az általános iskolát. Ehhez pedig az kell, hogy egészségileg, szellemileg egyaránt bírja a nem kevés megterheléssel járó tanulást, iskolai feladatok ellátását. A felmentések többsége pedig ma is egészségügyi okokra vezethető vissza. A törvény teljesülésének másik alapvető pontja a tantervi követelmények elsajátítása. A magasabb műveltséganyagot és követelményeket tartalmazó tanterv, az ötnapos munkarend sokkal gondosabb, körültekintőbb iskolaérettségi vizsgálatokat követel meg a szakemberektől. Hogy minél kevesebb legyen az évismétlő, kudarcot kudarcra halmozó gyerek, hogy a fizikai, szellemi állapotnak leginkább megfelelő iskolatípusban kezdje tanulmányait, s ne menet közben kényszerüljön „pályamódosításra”. Hiszen ezért valósították meg — már ahol mód volt rá — a korrekciós osztályok rendszerét, a logopédiai hálózat kiszélesítését, a kisegítő iskolai és gyógypedagógiai intézményeket, s megyénkben eevetlen helyen, Békéscsabán a dolgozók iskolája keretén belül működő ifjúsági osztályokat. Nemrég Békéscsaba városi Tanácsának művelődés- ügyi osztálya áttekintette a tankötelezettségi törvény helyi megvalósulását, szép eredményekről beszámolva. Mindezekhez az eredményekhez persze csak a feltételek fokozatos javításával juthattak el. Az összkép tehát kedvező. De mikor egy- egy statisztikai jelentésben néhány ezrelék gondjairól van szó, nem szabad elfelejteni, hogy minden apró szám mögött egy-egy emberke rejtőzik, s ez az emberke szülei számára többet jelent, mint a másik sok ezer. w Ú gy vélem, e törvény megvalósítása is akkor lehet teljes, ha az egyének mindegyike megnyugtató, körültekintő bánásmódban részesül. S nem elég, nyugodt álomra okot adó megoldás a szülők megkérdezése nélkül dönteni a gyermek sorsáról. Van, ahol erre már rájöttek, hiszen az iskola és a család együttműködése valahol itt indul el a helyes ir4nyba, vagy itt romlik el. Ha egy törvény mögé bújva elfelejtjük az embert, amely törvény pedig az emberért született. B. Sajti Emese 20.35: Emlékezetes hangversenyek. Szvjatoszlav Richter (zongora) Liszt-hangversenye. 21.15 Jeney Zoltán fuvolázik. 21.30Háttérbeszélgetés. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Könnyűzene — hangszerszólók. 22.45: Van benne ráció. 23.00: Két Haydn-trió. 23.30: Operaáriák. 0.10: A Magyar Rádió Rézfúvósötöse Pezel-műveket játszik. PETŐFI RÄDIÖ 8.05: Idősebbek hullámhosszán. 8.50: Tíz perc külpolitika, (ism.) 9.05: Napközben. 12.10: Fúvóspolkák. 12.25: Néhány szó zene közben. 12.30: Nóták. 13.10: Pophullám. 14.00: Lelátó. 15.05: Nyugdíjban is, nem is. 16.00: Rádiók és szünetjelek. 17.05: Filmzene. 17.20: Diákfoci. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: A Kaláka együttes népzenei felvételei — IV/3. rész. 1981—82. 19.05: Tip-top parádé. 19.35: Az elmúlt év nótafelvételeiből. 20.05: Az Eloy együttes felvételeiből. 20.50: Szocializmus 1906—1938 — könyvismertetés. 21.05: Beszélni nehéz. A kultúra, különböző vonatkozásaival együtt állandó téma, így az egyes emberek, vagy a család kulturális szokásai is, melyek maradandóan beépülnek a személyiségbe, csak éppen versenyt futnak az idővel. Futja-e a soha nem elég időből színházra, koncertre, társaságra, de még a rendszeres olvasásra is? Nagyon mai, létező kérdések. De, hogy anyagi összefüggése is van a kulturált életmódnak, erről alig, vagy jóval , kevesebb szó esik. S ha mégis, inkább úgy, hogy a több, sőt, nagy pénz a tapasztalatok szerint eleve nem jelent nagyobb kultúrát. Holott elvárható volna. Valójában csupán lehetőség. És ha a kérdést fordítva tesszük föl, akkor mi van? Kis pénz — kis kultúra? Hiszen akár tagadjuk, akár nem, az anyagiakat nem kapcsolhatjuk ki az életünkből. * * * Ízléssel, szellős-levegősen berendezett lakótelepi lakásban ülünk Lengyelné Gurzó Agnes gyógyszertári asz- szisztenssel, aki a békéscsabai nagy patikában dolgozik. A tágas szoba nagyobbik falán széltében, hosszában könyvek. Emitt kényelmes fotelek, amott lemezjátszó, meg tévé. A hálószoba jó, ha ennek a fele, az étkező viszont kisebbfajta ebédlőnek tűnik a falusi hangulatú bútorokkal. Fölöttük sok szép, színes tányér, szemben a másodpercre pontos régimódi falióra. Az édesapa ajándéka. — A kezdet sem volt könnyű, most se az, de ... Tényleg ez a néhány szó a lényeg, annyira benne van minden. Érettségi után, 1973-ban lettem asszisztensjelölt, havi nyolcszáz forintos kezdő fizetéssel. Egy évre rá kicsit több lett. Aztán két év tanulás és az oklevél után átléptem a kétezret. Most háromezer-háromszáz a besorolásom. A másoké is ekörül mozog. A lakást háromszáznyolcvan-ezerért vettük, és nekünk akkor rengeteg pénz volt a „beugró”, s csak azóta jöttünk rá, milyen jól jártunk. De . . . Mindketten jó kulturális indítást kaptak hazulról. Igényeket, amelyekhez hozzászoktak gyermek- és diákkorukban. — A színház nálunk a nagymamával kezdődött — imádta —, édesanyámmal, meg velem folytatódott, s csak már a zenével is párosult. Alig serdültem, már nekem is saját bérletem volt, és együtt jártunk koncertre, színházba. Máig se hagytuk abba. Mennyit vicceltek velem a szomszédok, amikor Petit vártam, és közeledett az idő, és csak mentem az előadásokra! Ági, mondták, ez a gyerek a színházban fog megszületni. Beszélgetünk tovább, idézzük a színházi emlékeket. Ági többek közt azt, amikor Gyurkovits Zsuzsa Edit Pia- fot játszotta, s az előadás 21.17: Mit olvashatunk a Pártélet februári számában? 21.22: Élvis Presley összes felvételei. XXXII/6. rész. 22.24: Fecsegő felüsseló esetei. 23.20: A mai dzsessz. ?4.00: Éjféltől — hajnalig. III. MŰSOR 9.08: „Bűvös égi szikra ...” Beszélgetés fiatalokkal a zenéről. 9.38: A Berlini Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 10.36: Robert Stolz operettjeiből. 11.30: Népzene sztereóban. 12.00: Magyar művészek operafelvételeiből. 13.05: Bioritmus. 13.25: Az udvarló — Részletek Wilson zenés játékából. 13.55: A Deller énekegyüttes Gibbons-felvételeiből. 14.25: Töltsön egy órát kedvenceivel ! 15.25: Zenekari muzsika. 16.15: Magnóról, magnóra. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Az új magyar zene a Rádióban. V/3., 18.30: V materinskom jazyku. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Hándel-művek. 20.15: Teljesítmények nyomában. 20.45: Pálóczl Horváth Adám dalaiból, Bemer Adám verbunkosaiból. 21.07: Operatörténeti ritkaságok. VIII/5. rész. után felmentek a klubba találkozni vele. Felejthetetlen; hát még, hogy utána kétszer is megnézték a darabot! Most, az utóbbiak közül a Néma leventét találta csodálatosnak, és igen jónak a Lear királyt, még azután is, hogy a tévében az ország első színészeivel látta. Aztán felidézzük a Kobayasi- koncertet. Tél volt, hideg és esett, esett a hó, de a színház zsúfolásig. És forró hangulat odabent. És Fischer Anni zongoraestje, amikor hiába tapsoltuk agyon magunkat, nem adott ráadást. És mondjuk, mondjuk ... egyszeresük elnevetjük magunkat. Majd Ági megszólal. — Ugye, milyen jó beszélni róla? Ezért, ha hazajövünk a férjemmel a színházból, meg az alattunk lakó barátokkal, hol náluk, hol nálunk töltjük még az időt. Kell, hogy megbeszéljük a friss élményeket. Jó lenne — mint régen volt szokás — előadás után valahol megvacsorázni, de . . . megteszi egy rántotta is valamelyikünknél. Pláne, ha egy pohár bor is van hozzá. — Egyikünk családja sem élt soha könnyen, de könyvek közt nőttünk fel, és most sem engedünk a negyvennyolcból. Mindketten minden hónapban vásárolunk a vállalati bizományostól, és aztán törlesztjük. Pedig egyre többe kerülnek. Még a meséskönyvek is. De azért Petinek több van már, mint nekünk volt annak idején. Pétiké négyéves. Beszélgetésünk közben hozta haza a nagymama az óvodából, s körülöttünk játszadozik, s amikor a mozi kerül szóba, közli, hogy látta a Donald kacsát. — Azelőtt sokkal többet jártunk moziba, most már nagyon megválogatjuk, mit nézünk meg, hiszen ha elmegyünk valahova, a kicsire édesanyám szokott vigyázni, s tőle se kívánhatjuk — bár most már nyugdíjas —, hogy mindig itt legyen. Meg aztán tanulok is, elsőéves vagyok a marxista— leninista esti egyetemen, s úgy ér csak valamit, ha belemélyed az ember. Különben sem tudok félkézzel csinálni semmit, meg érdekel SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazin. Szerkesztő : Benkő Imre. 18.00—18.30: Alföldi krónika. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétoma. (ism.) 8.05: Iskola tévé. 16.20: Hírek. 16.25: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 16.35: Rohan az idő. Kedvelt dallamok. V. rész. 17.00: Képújság. 17.05: Alpesi sí világbajnokság. Női óriásműlesiklás. 17.50: Reklám. 17.55: Műkorcsolya EB. Párosok- 18.55: Reklám. 19.10: Tévétoma. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Krimileckék. NSZK tévéfilm. 21.00: A velünk élő történelem. VII/1. rész: „Lesz magyar újjászületés . . .” 22.00: Tv-híradó 3. 22.10: Himnusz. II. MŰSOR 17.05: Lengyel József: Igéző. Tévéjáték. 18.10: Képújság. 18.15: A nyelv világa. 19.30: Tévé BASIC-tanfolyam. XVI/4. rész. is a filozófia, pedig először féltem tőle. De megnyugtat, hogy majdnem ötös lettem az első vizsgán. Sok időmbe került. Idő, idő ... Pénz, pénz ... Mindkettőt nagyon be kell osztani. És ez egyre nehezebb. Honnan mit lehetne lecsípni, hogy másra is fussa? Koncertbérletet — szerencsére — a vállalattól kap. De ... még az újságok, folyóiratok is gondos mérlegelés alá esnek. S hogy ne kelljen végleg elbúcsúzni tőlük, a drágábbakat — mint az Interpressz Magazin — megosztották az unokatestvérével. Ki ezt, ki azt járatja, és aztán cserélik. — Ez az én gondom-dol- gom az első perctől, mert jól megtanultam takarékoskodni. De lassan már ez se elég. Csak tél ne lenne. A gázszámlára nem is szeretek rágondolni. Nyáron igyekszem valamit félretenni, amikor belföldi turistacsoportokat vezetek, leginkább hétvégeken. Kis pénz ugyan, és rámegy egy-egy nap a szabadságból, meg szabadnapokat is kiveszek — de mégis segítség. És nagyon szeretem csinálni. Akár a saját kirándulásainkat, barátokkal, sátorral, gyerekekkel. De nyárig még messze az idő. Most az lenne jó, ha nem jönne vissza a nagy hideg. És jól sikerülne az asz- szisztensvetélkedőre készülő tanulmány, amit az egyik kolléganővel írnak, és már a vége felé tartanak. Néhány nap és készen lesz a város első gyógyszertárából kinőtt, híres Réthy-patika története. S hogy ezzel a szakmához kanyarodtunk vissza, nem tudom megállni, meg ne kérdezzem, nem gondolt soha pályamódosításra, jobb kereseti lehetőségre? — Nem, mert ezt nem véletlenül választottam. Édesanyám is itt dolgozott, s harmincnyolc év után ment nyugdíjba. Én szinte a szomszédunkban levő patikában nőttem föl. Ügy vagyok a szakmával is, mint mindazzal, amiről eddig beszélgettünk. Erősebb a pénznél... Vass Márta Fotó: Fazekas László 19.30: Mendelssohn: Olasz szimfónia. 20.00: Reklám. 20. 05: Beszélgetés Lord Balogh Tamással, (ism.) 21.10: Tv-híradó 2. 21.30: A rozsomák nyomában. Svéd rövidfilm. 21.55: Képújság. BUKAREST 20.00: Tv-híradó. 20.15: Tv-fórum. 20.35: Költészet. 20.45: Színpad és filmvászon. 21.00: Fiatalok a harcban című film I. része. 21.50: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 8.30: Művelődési műsorszemle. 8.35: Tv-naptár. 8.45: Merlin. 9.15: Postaláda. 9.30: Mezopotámia régi kultúrái. 10.00: Tanácsadó szülőknek. 10.30: Hírek. 10.35: Téli művelődési műsor. 16.30: Videooldalak. 16.40: Alpesi sí világbajnokság. Női műlesiklás. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naptár. 17.45: Merlin. 18.15: Művelődési adás. 18.45: Szórakoztató adás. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. Közlési kényszer Soha ennyien még nem írtak ebben az országban. Prózában és versben, elhivatottak és dilettánsok. Aki pedig közölnivalójára visszajelzést vár, levelét a különböző lelki patikákhoz címezi, meg az orvosi üzenetekhez. Egyéni, ám nem kis problémák ezek: szerelem, házasság, szexualitás, alkoholizmus stb. Mélységek nyílnak meg — sokszor képtelen — őszinteséggel, melyről bárki meggyőződhet potom nyolc—tíz forintért, hiszen egy az egyben betekintést nyer a sokszor teljes terjedelemben idézett levelekbe. Nyilvánosság — igaz, csak jeligésen. Mottójuk mégis Egy Karinthy-verssor lehetne: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek ...” Az üzenetek többségéből látszik, hogy az üze- nők komolyan veszik a problémákat, megoldást keresnek, tanácsot adnak, olyat, amelyet mások is megszívlelhetnek. De oda is folyton folyvást érkeznek a levelek, ahonnan a válasz csak pár odavetett szó, kurtafurcsa reagálás, vagy nem ritkán tömény irónia. Elképesztő! Mintha külön jólesne a visszautasításnak, az ugyan miért zavarnak már me- gint-nek nem is titkolt éreztetése. Például egy házasság megromlását hosszan ecsetelő levélre imigyen: „Irata, Hölgyem, egy rossz értelmiségi novella vázlata, tele van ilyenekkel a magyar próza orgánumrendszere.” Kész. Csak úgy csattan, még akkor is, ha tény, hogy a levél nem volt túl szimpatikus. S a hasonló idézeteket hosszan lehetne sorolni az egyébként nívós hetilapból. Hamlet még az ember végtelennek tűnő türelmét a halál utáni ismeretlentől való félelemmel magyarázza. „Mert ki viselné a kor gúny-csapá- sit, / Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét...” satöbbi, satöbbi, egészen a hivatal packázásáig különben? Azóta rengeteget változott a világ és vele jómagunk. Magányosak és nem egyedülállók, ha annyira feszít, annyira kikívánkozik a mondandó, hogy valaki akkor is a megosztás mellett dönt, amikor tudja, mert tapasztalta: nem lesz benne része. Tehát a közlés kényszere mind ennél, vagyis mindennél erősebb. Talán, mert pusztán papírra vetni is megkönnyebbülés? ... V. M. 19.30: Tv-napló. 20.00: Játékfilm. 21.30: Komoly zenei adás. 22.15: Tv-napló. II. MŰSOR 18.30: Zágrábi körkép. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Népi muzsika. 20.50: Tegnap, ma, holnap. 21.05: Dokumentumadás. SZÍNHÁZ 1985. február 6-án, szerdán 19 órakor Békéscsabán: LEAR KIRÁLY Móricz-bérlet 7-én, csütörtökön 19 órakor Békéscsabán : LEAR KIRÁLY József Attila-bérlet MOZI Békés Bástya: Tavaszi szimfónia. Békéscsaba Szabadság: Szirmok virágok, koszorúk. Békéscsaba Terv: Az álarcos lovas legendája. Gyula Erkel: A férfikaland elmarad. Gyula Petőfi: 3-kor: Repülőszázad, 5 és 7-kor: Bombajó bokszoló. Orosháza Partizán: fél 4-kor: Hüvelyk Panna, fél 6 és fél 8-kor: Gengszterek sofőrje. Szarvas Táncsics: Jézus Krisztus szupersztár.