Békés Megyei Népújság, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-04 / 28. szám
NÉPÚJSÁG 1985. február 4., hétfő Siker volt Tomanek-Várday: a „furcsa pár” Ötleteinket előadhatjuk, az igazgatóság mérlegeli... Fotó: Gál Edit *%%***%%%% Videovideovideovideovideovideo WMWtWWMiWMWWWlVHiWWMK* A New York-i Broadway, a francia, a bécsi, a kanadai, a Pesti Vígszínház, a kecskeméti Katona József Színház közönsége után a békéscsabai is szívesen fogadta Neil Simon Furcsa pár című komédiáját. A siker apropóján beszélgettünk a két főszereplővel, Tomanek Gáborral és Várday Zoltánnal. — Szeretitek Félixet és Oscart? V. Z.: A csabai előadást az különbözteti meg alapvetően a Vígszínház produkciójától, hogy ez, az Oscar — minden hibája, rigolyája dacára, ami szörnyen idegesíti — szereti Félixet. Törődik vele, félti, felfedezi emberi értékeit! Ha visszajönne hozzá, biztos vissza is fogadná. Oscart pedig azért szeretem, mer* egyszerűen pofon csapott ez a szerep. Ez a könnyedség, ahogy lezseren kezeli a dolgokat, igen közel áll hozzám. Kedvelem ezt a figurát! Ami a főzést meg a rendet illeti, nos, a magánéletben imádok és tudok is főzni. És zavar a rendetlenség! Épp elég van belőle hétköznapjainkban, a színházi munkában, legalább otthon legyen rend körülöttem! Imádom mindkét figurát. És még valami: egyébként is nagyon jó viszonyban voltam Tomanekkel, de ez a darab közelebb hozott bennünket... T. G.: Az az igazság, hogy mindkét szerepet szerettük volna mind a ketten eljátszani. De aztán sajnos a sajátunkra sem maradt elég idő. Neil Simon komédiáját pedig igen kemény munka volt jól megcsinálni. A sikerhez nagyban hozzájárult a remek társulat, az igazi csapatmunka, ami a Jókai Színházat jelenleg elsősorban jellemzi. Kizárólag így jöhetnek ki az emberi értékek, ha mindenki ilyen komolyan veszi azt, amit csinál. Nem bohóctréfának szántuk az előadást, V. Z.: Az emberség volt a fontos, a lényeg; és szerintem ezért lehetett siker. A humor is emberi sorsokon keresztül hat igazán. T. G.: Várkonyi úgy tanította, hogy paródiát nem lehet parodizálni. Az embert kell eljátszani a legmulatságosabb helyzetben is. — A nézők jókat nevetnek, aztán mire hazaérnek a színházból, elfelejtik; vagy sikerül kicsit „tükröt tartani a természetnek”, amitől magukba szállnak? V.Z.: A felhangzó nevetés talán az elején még harsány: hehehe, a szomszédról van szó! Ám egyre inkább a visszafogott nevetés a jellemző ; az arcokra fagy a mosoly, a nézők magukra ismernek. T. G.: Nekem konkrét visszajelzéseim is vannak, és ezek a két véglet között mozognak ; szuperlatív vagy egyáltalán nem tetszik az előadás. Egy rétege biztos van a városnak, akik abszolút vevők Simonra, remekül értik a humorát, noha igen sajátos amerikai, nagyvárosi darabról van szó. Hogy mégis célhoz ér, a közönséget dicséri. A nézők a legkisebb poénért is hálásak. Szinte szárnyakat adnak az azonnali visszajelzések, hogy jól csináljuk. Mindez drámánál persze elképzelhetetlen. — Másképp viselkedtek-e bizonyos helyzetekben, amióta játsszátok ezeket a szeBefejeződött a soproni kórház rekonstrukciójának első üteme. Ennék során korszerűsítették a tüdőgyógyászati pavilont, felépült egy hatvan személyes nővérszálló, elkészült a kórház új mosodája, és megkezdődött a közművek felújítása. Az idén fognak hozzá a repeket? Mennyire igyekeztek a magánéletben Félix, Oscar, vagy éppen nem Félix és nem Oscar lenni? V.Z.: Nos, ha minden szerep annyira hatna rám, hogy otthon tovább játszanám ... Hát az elviselhetetlen lenne a családomnak. Amikor lejövök a színpadról, leveszem a jelmezt, maradok saját magam. T. G.: Félve kezdtem hozzá Félix alakításához, amit apám játszott a Vígszínházban. Tudod, az állandó ösz- szehasonlítás .. . Főzni szeretek, az igaz. Szeretem a rendet is, bár nem vagyok sem kínosan pedáns, sem rigolt ás. - őszintén szólva inkább Oscart akartam megkapni.. . — Beleszólhat a színész abba, hogy milyen darab kerül műsorra és melyik szerepet vállalja? V. Z.: Mint a művészeti tanács tagjai, mindketten abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ötleteinket előadhatjuk, ezeket az igazgatóság mérlegeli, összeveti a művészetpolitikai, anyagi, közönségi igényekkel. Ez jó kezdeményezés, a vezetőink nyitottak ilyen tekintetben. A Furcsa pár is a mi ötletünk volt. Ügy gondolom, mindenekelőtt sikerdarabokat kellene játszani, olyanokat, amelyekre bejön a közönség. T. G.: A szereposztásba, a játékba pedig egyéniségével szól bele a színész. Fontos a társulat összetétele! Ez a 25- tagú társaság szerintem most a vidéki színházak egyik legjobb társulata: tehetséges, becsületes, vállalkozó ‘ szellemű, sok mindenre képes. — Félix és Oscar! Milyenek vagytok tehát a valóságban? V. Z.: Otthon inkább Félix vagyok. Főzés, rendszeretet. Az élet buktatóit meg Oscar könnyedségével veszem; a dolgok jó oldalát igyekszem mindig meglátni. Ha kapok egy pofont,- nem kenődök el, arra gondolok, kaphattam volna kettőt is ... második ütem munkálataihoz, amelyekkel a tervek szerint 1987-re végeznék. Ebben az időszakban a legfontosabb ’ beruházás a kétezer adagos konyha, amely több egészségügyi intézményt is ellát, s lehetővé teszi, hogy a betegek számára személyre szólóan is főzzenek. T. G.: A magánéletem úgy alakult, hogy más lettem. Bohém, vagány, társas lény voltam, de most a magányt szeretem. A sok szerep, a népszerűség kellemes volt számomra, de egyben gátlásossá tett. Aztán elmaradt a nagy népszerűség, most hiányzik is, és ez tesz gátlásossá. .Ügy mondhatnám: az élet közel hozott Félixhez. Oscar voltam, de most inkább Félix vagyok. — Neil Simon komédiájáról beszélgetve kikerülhetetlen a gondolat: napjainkban sok szó esik kapcsolataink megfakulásáról, arról, hogy milyen sok körülöttünk a furcsa pár ... V. Z.: Ez társadalmi jelenség, nem magánjellegű baj. „Magányos emberek tömege” él a világban — és nem csak a darabbeli pókerparty tagjaira gondolok, hanem valamennyiünkre. A személyes, egzisztenciális gondok elveszik az emberek energiáját. Aztán az együttlét gyakran üres formaság, kényszer; ettől is menekülnek. A színháznak sohasem az a dolga, hogy a helyzeten javítson, erre képtelen. De hogy rádöbbentsen, arra képes. És a vígjáték különösen alkalmas erre az óriási feladatra. T. G.: Egyetértek. Prűdek vagyunk; a gyermekkorban, amikor az életre kellene felkészíteni a fiatalt, a szexből például misztikumot csinálnak. Aztán jönnek a rosszindulatú pletykák, amik semmi jóra nem vezetnek. Rengeteg még ma is az előítélet; színészekkel szemben különösen élnek ezek, itt talán fokozottabban is, mint más városokban, pedig ez a jelenlegi békéscsabai társulat nem ezt érdemli... Tomanek—Várday, a „furcsa pár” így látják a sikert és a siker titkát. Legyen számukra emlékezetes állomás. Niedzielsky Katalin A rekonstrukció harmadik ütemének a határideje 1990. Ehhez tartozik a 80 ágyas sebészeti, a 40—40 ágyas szülészeti és nőgyógyászati osztály, hat intenzív ágyat és négy műtőt magában foglaló gyógyászati tömb felépítése. Ekkor fejeződik be a folyamatosan végzett közműfelújítás, és az egész 'kórházat bekapcsolják a távfűtésbe. — Mit vetítesz ma? — Valami karatés filmet. — Miről szól? — Nemigen néztem meg. — Honnan szerezted? — Cseréljük egymás közt. A zsúfolt presszóban a két képernyő minden tekintetet magába szippant. A holland feliratos (feltehetően) japán (esetleg hongkongi vagy szingapúri) film karatébemuta- tóval kezdődik. Majd a gyakorlatokat bemutató idős mestert kihívja egy hatalmas termetű fiatal idegen. Az ősz hajú ember nem kíván verekedni. Erre az idegen mellbe csapja, amitől a mester száján ömölni kezd a vér. Most piár kénytelen védekezni, ám az idegen megöli őt... Aztán egy kisfiút látunk. Valószínűleg ő lesz hivatott megbosszulni a gyilkosságot. Feltételezésemet a diszkós megerősíti. — A legtöbb ilyen karatés film bosszúról szól — mondja. — Hogyan fizeted a jogdíjat ezekre a filmékre? — ... Ezekre nem fizetek. De hogyan is fizessek? Ezeket nem tudom megszerezni a kölcsönzőből. Ami ott van, az nem kell egy presszó közönségének. A pincérnő segít: — Ha nem akarunk lemaradni, akkor ezéket kell vetíteni. A kisfiú közben megnő, s igazi karatemesterré válik. Történet nincs, csak gyakorlás és verekedés, s a szörnyű ütések okozta belső vérzésekről valló vérhányások, vérköpések. Jön egy ember, akinek valaki karateütéssel kiverte a szemét. A fiúnak ezzel kell megverekedni. Győz a félszemű, s a teljesen áléit fiú egyik szemét egyetlen ütéssel kiveri. A gyomrom az undor markának szorításában lüktet néhányat, aztán liftezni 'kezd. Közlöm ezt a diszkóssal. A pincérnő közbeszól: — Ezt nem bírja? Nahát, ezt nem vártam volna magától. Mi ebben a kegyetlen? Talán azokat a filmeket akarja, amiket a moziban aijnak? Akkor le fogunk maradni a világtól. Egyébként mennyivel jobbak a háborús filmék ? ... Később még Békés megye három városának öt olyan éttermében, presszójában jártam, ahol a videovetítés jelenti az egyik fő attrakciót. A kép mindenütt hasonló. Karatés filmek, csupa száguldás, lövöldözés, akciófilmek, horror ízű filmek. (Például: viszabábok gyilkolnak teléki- nézissel, s az áldozatok maguk is viaszbábokká válnak.) Emellett láthattam rengeteg zenés filmet. A diszkósok panaszkodnak: novemberben ellenőrzések kezdődtek, s a rendőrség lefoglalt minden tisztázatlan eredetű kazettát. Eddig nem volt semmi baj, akkor most mitől változtak meg ennyire a hatóságok, kérdik. Eddig is tudta Tnindenki, hogy filmeket hoztak ugyan a kölcsönzőből, ám a vetített filmeket a dunántúli megyékben vették fel a nyugati tévék műsorából, vagy nyugatról hozott kazettákról másolták. A kölcsönzött filmmel csak fedezték magukat. A megyei rendőr-főkapitányságon megtudom, hogy a közelmúltban az ellenőrzések jó néhány engedély nélküli vetítésre bukkantak. (12 ellenőrzött helyen mindössze egy engedéllyel rendelkező diszkóst találtak!) Ez — egy művelődési minisztériumi rendelet értelmében — sajtó- rendészeti vétség, szabálysértés. Emellett több helyen bebizonyosodott a kazetták engedély nélküli előállítása (másolása), terjesztése, ami a Büntető törvénykönyv szerint — üzérkedésnek minősül, s találtak olyan kazettákat, amelyek illegálisan jutottak be az országba, megsértve a vámszabályokat. A vetített filmek tartalmát illetően nem merült fel kifogás. Aki azonban az említett rendeletek ellen vét, attól a kazetták elkobozhatok. WwWfwwWwwww A felkeresett diszkósoknak ma már van engedélyük. Ez pár perc alatt elintézhető. Ám a megyei tanács és a városi tanácsok által kiadott lejátszási engedélyek egyértelműen szólnak: csak a Magyarországon nyilvánosságra hozott filmekre érvényesek. Hogy ez miért van így, arra a MOKÉP filmbeszerzési osztályának vezetőjétől, Kábák Józseftől kapom meg a választ: — A magyarországi vetítési jognak idomulnia kell a nemzetközihez. Ez a jog kétféle forgalmazást ismer. Az egyik, amikor otthon felvesznek valamit; ám ezt a kazettát nem lehet másolni, cserélni, forgalmazni. Vetíthetem önmagámnak, barátaimnak, de nyilvános vetítésről nem lehet szó. A másik vetítési mód a nyilvános forgalmazás. A sikeres filmek videojogát általában nagy cégek vásárolják meg, s a játszási jogot tőlük kell megvenni.' Ennek összege vetekszik a filmek mozihálózatban történő vetítésének jogdíjával (például a Csillagok háborúja majd’ tízezer dollár). Ezeket mi képtelenek lennénk kifizetni. — Mit tud akkor a€video- diszkósok által meglehetősen lebecsült magyar kölcsönzőszolgálat? — Jelenleg ezer műsor kölcsönözhető háromezer kazettán. Játék- és rövidfilmek, sporffilmek, zenés összeállítások. A készletek beszerzésére 50 millió forintunk volt. Amikor tervbe vettük, hogy videotékákat nyitunk a fővárosban és a megyeszékhelyeken, akkor tudtuk, hogy egy szerény kínálatot biztosító kölcsönző felszereléséhez 850 millió forint szükséges. De a legmenőbb, a legdivatosabb filmekkel ez a szerény kínálat még nem tart lépést. Ha azt is szeretnénk, akkor az összeg több mint egymilliárd forint. Ennek nagy részét dollárban kellene Magyarországnak fedeznie. Erre nincs pénz. —A diszkósok — véleményem szerint — rendelkeznek a legdivatosabb kínálattal... — Amit ők folytatnak, az a nemzetközi jog durva megsértése. A nagy amerikai cégek, amelyek rengeteg film videoforgajmazásának tulajdonosai, egyelőre várakozó állásponton vannak. Ha ők úgy találják, hogy Magyar- országon ezen a területen a jog rendezetlen, s ezen mi nem tudunk változtatni, akkor ez a diszkrimináció veszélyét rejti magában — fejezi be Kabók József. MIHtMVMMtW A diszkósok tehát hiába érvelnek azzal, hogy ők fizetnék a jogdíjat, mert eny- nyi valutát erre a célra jelenleg képtelenek előteremteni. ök eddig éltek valamivel, amit finoman szólva az ellenőrzés hiányának lehetne mondani, ám ez megszűnőben van. Magam részéről csak a zenés filmeket sajnálom. Tudom, hogy maradi értékítéletemet el fogja söpörni a „történelem”, de hajlok arra az elvre, hogy azt kell adni a közönségnek, ami hasznára válik, s nem azt, ami értéktelen. S ebbe a hasznára válik kategóriába sok minden belefér; belefér a szórakoztató, könnyű, tanulságmentes filmek széles skálája, de azzal a kínálattal, azokkal az arányokkal sosem fogok egyetérteni, amiről a diszkósok álmodnak. Vonzóak a borzongató horrorfilmek a csupa-izgalom krimik, ám túlkínálatukban veszélyt sejtek. Unalomig elhangzott már, leírták sokszor: ezek a filmek megtanítanak minket együtt élni az erőszakkal. Talán már az a mennyiség is sok, amit a tévé és a mozik vetítenek. Boldog lennék, ha nem ebben érnénk utói a fejlett világot. Persze az is igaz, hogy ezek minden mértéken felüli túlkínálata vezethet csak el minket arra a szintre, hogy megunjuk őket. Az ezredfordulóra a videomagnók száma feltehetően közeledik az egymillióhoz, vagy tán el is hagyja azt. Ezért is sürgető, hogy érvényt szerezzünk a nemzetközi jognak. S nem arról van szó, amire sokan gyanakodtak, hogy az ellenőrzések afféle hírhedt-tiltott zsákmányokra vadásztak, vagyis ellenséges politikai tartalmú filmekre, pornó-, játék- és rajzfilmekre, s mivel nem találtak, beérték kevesebbel. Egyszerűen csak rendet akarnak. S ha jogállamban kívánunk élni, amelynek törvényeit a fejlett világ tiszteli, akkor ez nélkülözhetetlen. Ungár Tamás Kórházfejlesztés Sopronban
