Békés Megyei Népújság, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-25 / 20. szám
r 1985. január 25., péntek SPORT SPORT SPORT Az első „próba”: 3—0 A Békéscsabai Előre Spartacus NB I-es labdarúgócsapata — kitűnő körülmények között — Hajdúsizoboszlón edzőtáborozik. A napi programjuk: délelőtt tornatermi, délután pedig szabadtéri edzés. Ez utóbbit a repülőtéren tartják. Szerdán az NB II élmezőnyében helyet foglaló Nyíregyháza ellen játszottak edzőmérkőzést a békéscsabaiak. A találkozó jegyzőkönyve. Bcs. Előre Spartacus—Nyíregyháza 3—0 (2—0). Békéscsaba: Leboniczky — Vigh, Ottlakán, Baranyi, Takács — Steigerwald, Kanyári, Sulija, Szekeres — Pásztor, Melis. 15. perc: Melis védhetetle- nül lőtt a kapuba, 1—0. 30. perc: Sulija kilépett a védők közül, s az elvetődő Rabcsák mellett a bal sarokba helyezett, 2—0. A 38. percben Rabcsák már verve volt, Pásztor lövése azonban a kapu előtt keresztbe futó Melisről kipattant. Az első 45 perc letelte után a pályán lévő együttes tagjai 20x100 métert futottak. A második félidőt más összetételű csapat folytatta, akik a játékrész megkezdése előtt futották le a 20x100 métert. A második félidőben a következő csapat lépett pályára: Újhelyi — Gyimesi, Kerekes, Plástyik, Fabulya — Adorján, Fecsku, Szarvas, Csanálosd — Újvári, Fekete. 65. perc: Fecsku ügyesen elfutott a bal oldalon, majd a szögletzászlótól belőtte a labdát, s a jó ütemben érkező Szarvas kapásból szép gólt lőtt, 3—0. Fedettpályás tenisz Orosházán Újszerű kezdeményezés Orosházán: a hét végén, szombaton fedettpályás városi teniszbajnokságot rendeznek a Táncsics Mihály Gimnázium tornatermében a férfi párosok részére. Az eddigi nevezések alapján nyolc duó küzd az elsőségért és a helyezésekért. de a helyszínen Is elfogadnak még nevezést a rendezők. Az eseményre 14.30 órakor kerül sor — s a további jelentkezők 14 órakor adhatják le nevezésüket. A gyulai Városi Tanács V. B. művelődési osztálya és a városi sportosztály a közelmúltban rendezte meg a városi úttörő- olimpiát. A két korcsoportban 22 leány és fiú tőröző lépett pástra. Eredmények. Leányok. I. kcs.: Labdarúgó-körkép Csekély remény a 1. Kiss Laura (1. sz. ált. isk.), 2. Miklós (3. sz. ált. isk.), 3. Zsombok (1. sz. ált. isk.), 4. Tóth, 5. Kiss (mindkettő 3. sz. ált. isk.). Fiúk: 1. Bérezik Attila (3. sz. ált. isk.) 2. Németh (1. sz. ált. isk.), 3. Leel-össy (2. sz. ált. isk.), 4. Bácsi (3. sz. ált. isk.), 5. Iván (1. sz. ált. isk.). A II. korcsoport bajnokai Fáskerti Ildikó (3. sz. ált. isk.) és Svékús Márton (2. sz. ált. isk.). bentmaradásra Kapuscsere Megegyezett a két NB I-es női kézilabdacsapat, a Békéscsabai Előre Spartacus és a BHG SE. Ennek értelmében az idei bajnokságban Bácz Gyöngyi a fővárosiak kapuját védi, míg Ka- rakainé Soltész Gabriella a viharsarki lila-fehérek portása lesz. Újra ökölvívó csb E hét végén, január 26-án, kezdetét veszi az 1985. évi NB Ill-as ökölvívó csapatbajnoki küzdelemsorozat. A keleti csoportba a Békési SE (Gyulai SE) melle a Szegedi Dózsa (Makó) és a Nyíregyházi VSSC lett besorolva. A csb első fordulóját szombaton 17 órakor kezdik Békésen, a 3. sz. általános iskola tornatermében, amikor az új edzővel, Szabó Sándorral együtt, bemutatkozik a békési csapat, ellenfelük a Nyíregyházi VSSC lesz. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB III. Bcs. Előre Spartacus—OMTK, férfi, Békéscsaba, 9. sz. ált. isk., 11.00. Nagykőrös—Bcs. Konzerv, férfi, Nagykőrös, 11.00. DIÁKSPORT. Középfokú iskolák tanulóinak asztalitenisz és sakk megyei döntője. Az asztalitenisz-versenyt Békéscsabán, a 9. sz. általános iskolában rendezik, a sakk pedig a Vásárhelyi Pál Szakközépiskolában lesz. Mindkét verseny 9.30 órakor kezdődik. KÉZILABDA. Üttörő leány Szirén-torna, Szarvas, DATE- főiskola tornaterme, 14.00. ÖKÖLVÍVÁS. NB III-as csb, Békési SE—Nyíregyházi VSSC, Békés, 3. sz. általános iskola, 17.00. TEREMFOCI. Városi teremlabdarúgó-bajnokság 9. fordulója, Békéscsaba, 2. sz. általános iskola: 8.00 Vízmű—Vendéglátó. 8.45 HAFE—Pedagógus. 9.30 Agyagipar—Kner Nyomda. 10.15 Forcon Vasas—KIOSZ. 11.00 Lakótelepi SE—ÁFÉSZ. 11.45 Üdítőipar-Sajtó. 12.30 Forcon Vasas—ÁFÉSZ. 13.15 Lenin Tsz— Fékon. 14.00 Patex—Bútoripar. 14.45 Hungavis II.—Dózsa. 15.30 Univerzál—Fortuna. 16.15 MÁV Vontatás—635. sz. ITSK. Téli Kupa teremlabdarúgó-torna. Nagyszénás: 8.00 OMTK ifi—Volán. 8.35 Üj Élet Tsz—Nagyszénás. 9.10 Határőrség—Mezőgép. 9.45 Birkás SC—OMTK ifi. 10.20 Mezőgép—Üj Élet Tsz. 10.55 Volán-Nagyszénás. 11.30 Birkás SC—Üj Élet Tsz. 12.05 OMTK ifi—Határőrség. 12.40 Fürjes- Honvéd Dózsa. 13.15 Rendőrség —Baráti Klub. 13.50 Vas-Műanyag—AKG. 14.25 Baráti Klub —AKG. 15.00 Vas-Műanyag— Rendőrség. Téli kispályás labdarúgó-bajnokság, Kondoros, 14.00. TENISZ. Városi fedett pályás férfi páros verseny. Orosháza, Táncsics Gimnázium, 14.30. Még mielőtt befejeződött volna az 1983'84. évi bajnoki esztendő, a Békéscsabai Agyagipar ,,utcahosszal” vezetett a megyei I. osztályban riválisai — Mezőberény, Kondoros — előtt. A zárás előtt már biztos volt, hogy a békéscsabai fiatalok felkerülnek a területi bajnokság Körös csoportjába. Ennek ellenére az elnökség összehívta a játékosokat — az edzővel együtt —, s itt feltették a kérdést: akarnak-e a területi bajnokságban szerepelni a továbbiakban? Valamennyi játékos és az edző igennel válaszolt. Pedig a háttér egy része, vagyis az anyagiak csupán a lét- fenntartásra voltak biztosítottak. Valahogy így is szerepelt a nagy múltú kék-fehér* csapat az 1984/85. évi bajnokság őszi szezonjában. Kovács György pedig eképp látta az elmúlt 15 bajnoki forduló küzdelemsorozatát. — A csapat "megerősítésére bizony, sokkal több ígéretet kaptunk, mint eddig bármikor a rajt előtt. Az ígéretek viszont jóval elmaradtak a cselekedettől. Ügy érzem, nagy lehetőséget mulasztottak el a vezetők abban, hogy egy olyan bázist építsenek ki az NB I-es csapat mögött, amelyre az elkövetkezendő években bátran lehetett volna számítaniuk. Ezt alátámasztja, hogy a lila-fehérektől elment játékosok közül, akiket eredetileg az Agyagiparnak ígértek, máshová távoztak. Hogy példával éljek: Oláh kapus, Tóth G. Szarvasra került. De sorolhatnák másokat is. Igaz, ebbe belejátszott az is, hogy a bázis, vagyis a Dél-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalatnak szűkös a sportra fordítható anyagi kerete. Külső anyagi támogatás nélkül az indulási lehetőségek bizony nagyon leszűkültek. Mindezek ellenére biztatóan kezdett a csapat, döntetlent értek el hazai környezetben a Szarvasi FSSC ellen, aztán sajnos, több mérkőzésen a szerencse sem szegődött melléjük. A helyzetek kihasználásával is hadilábon álltak, amit követett a nagyobb mérvű sérülési hűl- ; lám. Ezzel együtt akadt nem egy olyan találkozó, hogy csak egy-két 20 év fölötti játékos tudott az együttes rendelkezésére állni, a többiek majdhogynem ifjúságiak voltak. Ugyan tehetséges, ügyes játékosok vannak az utánpótlásban, azonban azt is gyorsan hozzá kell tennünk, hogy gyenge szereplésükhöz döntően hozzájárult a rutintalanság is. — Január 7-én napi egy edzéssel kezdtük meg a felkészülést — folytatja az edző. — Mindent elkövetünk a jobb szereplés érdekében, a tavaszi szezonban jobb játékkal igyekszünk megörvendeztetni szurkolóinkat. Tudjuk jól, hogy az esélyeink csekélyek. Ennek ellenére a lelkesedésre, az elszántságra nem lehet panaszom. Uhrin János VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Felnőtt férfi és női egyéni, páros és vegyes páros megyei bajnokság, Békéscsaba, 9. sz. ált. isk., 9.00. KÉZILABDA. XXVIII. Békés megyei Népújság kézilabda- kupa. Békéscsaba, 2. sz. ált. isk.: 8.00 Újkígyós—Békés, fiú serdülő. 8.50 Újkígyós I.—Békés, férfi ifjúsági. 9.40 Újkígyós—Békés, férfi I. o. 10.50 Bcs. Előre Spartacus—Újkígyós, férfi NB-s. 12.00 Oh. Honvéd Dózsa —Mezőhegyes férfi NB-s. 13.10 Mezőhegyesi ált isk.—Bcs. Előre Spartacus, fiú serdülő. 14.00 OMTK—Mezőhegyes, férfi ifi. 14.50 OMTK—Bcs. Előre Spartacus I., női. 16.00 OMTK—Bcs. Előre Spartacus, férfi I. o. 17.10 Újkígyós II.—Bcs. Előre Spartacus, férfi. Mezőberény, 1. sz. ált. isk.: 8.15 Bcs. Előre Spartacus I.—Gyomaendrőd, leány serdülő. 9.00 Bcs. Előre Spartacus—Gyomaendrőd, női ifi. 9.50 Mezőherény—Gyomaendrőd, férfi. 11.00 Bcs. Előre Spartacus II. —Szeghalom, női. 12.10 Szarvas —Gyomaendrőd, férfi ifi. 13.00 Szarvas—Szeghalom, férfi. 14.10 Lakótelepi SE—Battonya. férfi. 15.20 Bcs. Volán—Vésztő, férfi. 16.30 Mezőberény—Doboz, női. Téli Kupa teremtorna, Mezőhegyes: 8.00 Tótkomlós—Mezőhegyes, fiú úttörő. 8.35 Mezőgép— Kaszaper-Nagybánhegyes, női. 9.20 Mezőhegyes—Mezőkovács- háza, fiú úttörő. 9.55 Kardoskút —Mezőgép, női. 10.40 Tótkomlós —Mezőkovácsháza, női. 11.25 Tótkomlós—Mezőkovácsháza, fiú úttörő. 12.00 Székkutas—Kulich Gy. ált. isk., leány úttörő. 12.25 Székkutas—Tótkomlós, női. 13.20 OMTK—Mezőkovácsháza, leány ifjúsági. 13.55 Székkutas—Mezőhegyes. férfi. 14.40 Kulich Gy. ált. isk.—Medgyesegyháza, leány úttörő. 15.15 Mezőkovácsháza— Székkutas, leány ifi. SAKK. Tanács Kupa egyéni sakktorna, Csabacsüd, kultúr- ház. 8.00. VIVAS. Úttörőolimpia megyei döntője (fiú, leány), Gyula, 2 sz. ált. isk., 9.30. Kik léphetnek Bökfi János örökébe? Jár egy fáma, miszerint a legerősebb emberek a súlyemelők, egyben a legszűkszavúbbak és a hit szerint a legjámborabbak is. Valahányszor a Békéscsabai Előre Spartacus súlyemelőtermébe tévedtem, mindig néma csendben dolgozó tucatnyi fiatallal találkoztam. Birodalmukban csak a tárcsák tompa púffenése hallatszott. Pedig a megyeszékhelyen sem kisebb nagyságok tevékenykednek, mint a válogatott kerettag, Bökfi János, egykori ifjúsági világbajnok, felnőtt Európa-bajnoki 5. helyezett. Vagy ha az I.—n. osztályú aranyjelvényes sportolókat soroljuk: Zsiros, Machnitz, Almás!, Takács, Rétes, Bla- hut, Uhrin, Knyihár, Szabó... Mielőtt a részletes taglalásba kezdenénk, nézzünk egy érdekes eredménysort. 1982-ben a békéscsabaiak a hazai ranglistán a 22. helyen álltak. (Az utánpótlás is a 22. helyen zárta azévet.) Egy évvel később sl 20. (15.), a tavalyi eredmények alapján pedig az összetettben a 10. helyre kerültek (az utánpótlás a 26.-ra). II ponterölista fonáksága Bizony az imént említett ranglistákat tekintve fogalmazhatunk úgy, az egyik szemünk sír, a másik nevet. A felnőttek hatalmas léptekkel küzdötték fel magukat az előkelő 10. helyre, ugyanakkor az utánpótlás pontszámban alaposan lemaradva visszaesett. Persze, nem eszik ilyen forrón a kását. Nem arról van szó, hogy eligazoltak, leálltak volna a legjobb fiatalok. Csupán annyi, hogy az ifjúsági korosztály legjobbjai tavaly a felnőtt korcsoportba léptek, tehát utánpótláspontokat nem gyűjt- hettek. Ugyanakkor az előkelő felnőttranglistán való előrelépést a korábbi évek ifistái hozták. Nézzük, miből is tevődik össze a ponterölista. A három évvel ezelőtt a Magyar Súlyemelő Szövetség által bevezetett“ számításba részint a nemzetközi versenyeken és a válogatottban való szereplés számít; a minősítések; a korcsoportos országos bajnokságok helyezései; végezetül pedig a csapatversenyeken nyújtott teljesítÍ mény. Itt érdemes egy gondolat erejéig elidőzni: a béI késcsabaiak a nemzetközi, illetve válogatott szereplés folytán a 6. helyen kötöttek ki, a korábbi esztendők ti- zenhatodikával szemben. S mondhatjuk, hogy mindezt az évek óta legjobbjuk, Bök- Ji János által érték el. S ha már az egyéni teljesítményekről esett szó. Kitűnően zárta a tavalyi esztendőt Bökfi János. Mint említettük, a spanyolországi Vitorlában rendezett áprilisi Európa-bajnokságon 375 kg- os teljesítménnyel az 5. helyen kötött ki. Ezenkívül megnyerte a junior országos bajnokságot, a felnőtt OB-n ezüstérmes volt, a sportág nagyhatalmának országában, Bulgáriában, a Vidinben rendezett Duna Kupán az összetettben 2. (szakításban első), s nem utolsósorban a nemzetközi A kategóriás versenyen, a várnai feketetengeri játékokon élete legjobb teljesítményével, 382,5 kg-mal, a 4. volt. Itt is a szakítógyakorlata sikerült legjobban — dobogósként hirdették ki a 172,5 kg-os teljesítménye után. Kétségtelen, mindenkori legeredményesebb békéscsabai versenyző, tizenhatszoros ifjúsági és négyszeres felnőtt válogatott, nemzetközi minősítésű sportoló. Üj csarnok — új remények írásunk elején említettük az utánpótlás gyengébb pontgyűjtését. Ennek ellenére ígéretes fiatalok nevével találkozhattunk az elmúlt évek során is. A mindössze három éve a sportágat űző, 75 kg-os Rétes Zoltán kívánkozik közülük az élre. 1983- ban még csupán 165 kg-os teljesítményre volt képes, tavaly-pedig már 220-ra. Vagy a régebb óta ismert Knyihár György: a 82,5 kg- os versenyző az ifjúsági válogatott keret tagja, súlycsoportjában első számú jelölt az idén augusztus végén sorra kerülő Koreai NDK-beli IBV-re. Tavaly még elsőéves serdülő volt Uhrin István, aki már akkoriban bizonyított — egy csehszlovákiai nemzetközi versenyen a könnyüsúlyúak között — első lett. A békéscsabai edzőtrió — Sudák János, Beregszászi Pál, Balogh Sándor — úgy véli, még mindig kísért a régi súlyemelőterem öröksége. Bi^iny gyakorta mi is írtunk arról, hogy milyen elmaradott körülmények között kellett felkészülniük évről évre a nagy hazai, más esetben nemzetközi versenyekre. Az még hagyj án, hogy alig fél tucat fiatal gyakorolhatott egyidejűleg a teremben, de bizony annak állaga is sokszor meghatározta néhány nap után, hogy egyik-másik fiatal folytassa-e a sportág űzését. S tavaly májusra egy csapásra megváltozott minden körülöttük. Átadták a Vand- háti úti vadonatúj súlyemelőcsarnokot, ahol egyidejűleg akár 50—60 fiatal is edzésbe állhat. Mindez bizony sok változást hozott, s hozhat is jövőbeni életükben. Húzóerő Tavaly, nem egészen 40 fiatal állt a különböző versenyeken rajthoz. Ennyi a szakosztály létszáma. Az új súlyemelőcsarnok lehetőséget ad arra, hogy akár ennek kétszeresére is földuzzasszák a létszámot. Persze, ahogy az edzők vallják, ahhoz újabb szakemberek bevonására is szükség lenne, hiszen az az ideális, ha egy tréner 10—15 utánpótlás korú, illetve 4—6 felnőtt korú versenyzővel foglalkozik. Szakembert viszont nehéz „leakasztani” nemcsak itt a Viharsarokban. Éppen ezért úgy fogalmaztak: elsősorban a minőségi munkát, a tehetséges versenyzők feltárását, felfuttatását kell előtérbe helyezni, s csak hosszú távon gondolkozni afelől, hogyan lehet növelni a szakosztályi létszámot. Ugyanis itt is, mint minden sportágban, érvényesül a nagy számok törvénye: minél töbh tizenéves fordul meg a kezük alatt, annál több reménységet halászhatnak ki közülük. Erre annál is inkább szükség van, hiszen e fiatalok körében igen nagy a lemorzsolódás. Tíz, ma jelentkezettből olykor egy-kettő marad meg fél év után. „Ennek is örülnünk kell” — vallotta a minap Beregszászi Pál. „S noha messzebb kerültünk a városközponttól, nagy húzóerőt jelent a fiatalok számára Bökfi János eredményessége. Igyekszünk gyakorta eljutni az iskolába és toborozni a fiatalok körében, mostanában egyre nagyobb siker reményében.” Az idén EB-re és VB-re is sor kerül. Az előbbit májusban Katowicében, az utóbbit Svédországban augusztusban rendezik. Az ezen való eredményes szereplésre nagy esélye van Bökfinek, s amennyiben újra a legjobbak között végez, minden bizonnyal még inkább vonzza a fiatalokat a sportág Békéscsabán. Jávor Péter A minden igényt kielégítő új súlyemelőteremben egyidejűleg akár 50—60 fiatal is a „pástra” állhat Dti/tc MECvn Az MSZIV,P Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán, Főszerkesztő-helyet& ZrS MEGYEI tes: §eieszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csata János. TeleIon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hiriapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.