Békés Megyei Népújság, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-19 / 15. szám
BÉKÉS MEGYEI N E PUJSAG Világ proletárjai, egyesüljetek! Kádár JállOS fogadta a norvég miniszterelnököt Kaare Willoch sajtótájékoztatója fl MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1985. JANUÁR 19., SZOMBAT Ars: 2,20 forint XL. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM Eredményes évet zárt a dombegyházi Petőfi Tsz Szabó Miklós felszólalása a zárszámadó közgyűlésen Gyulai Köröstáj Tsz Gyulán, az Erkel Művelődési Központban a Köröstáj Tsz tagságának tegnap, pénteken számolt be az elmúlt év erőfeszítéseiről Prohászka Tamás elnök. Az időjárás tavaly sem kedvezett a mező- gazdaságnak. A korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem a belvízzel, hanem az aszállyal kellett megbirkózniuk, és ezúttal is a szorgalmas tagság győzött. A csaknem 1600 hektárról rekordmennyiségű gabonát takarítottak be. Elmaradt a tervezettől a kukorica, ami több mint 4 millió forintos kiesést jelentett. Jobban sikerült viszont a cukorrépa, több mint 9 ezer tonna répát szállítottak a gyárba, 16,2 százalékos cukortartalommal. Sikeresen tett eleget feladatának a lucernaüzem, és szénából is a kívánt meny- nyiséget takarították be. A növénytermesztés összességében teljesítette tervét. Ha szerény mértékben is, az állattenyésztésnek sikerült hoznia árbevételi előirányzatát. Fejlődött a háztáji ágazat is: Jelentősen csökkent az energiaköltség, és a beruházások értéke meghaladta a 23 millió forintot. Tovább folytatódott a szövetkezetben a melioráció. Gépek vásárlására csaknem 7 millió forintot fordítottak. Az eredményes gazdálkodást mutatja, hogy a tervezett árbevételüket csaknem 20 millió forinttal teljesítették túl. így a nyereség megközelítette a 13 és fél millió forintot. Az elnök a továbbiakban elemezte az utóbbi öt esztendő eredményeit, és megállapította, hogy a hozamok folyamatosan emelkedtek. A leglényegesebb adat: az utóbbi öt évben 60 millió forint nyereséget értek el. A zárszámadó közgyűlésen megválasztották a különböző bizottságokat és tisztségviselőket. Az elnök, Prohászka Tamás ismét öt esztendőre bizalmat kapott a tagságtól. B. O. Hazaérkezett Varsóból a budapesti pártküldöttség Kádár János a Parlamentben találkozott Kaare Willoch norvég kormányfővel (Telefotó) Az MSZMP budapesti bizottságának küldöttsége, amely Borbély Gábornak, a pártbizottság titkárának vezetésével részt vett a Varsó felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségsorozaton, pénteken hazaérkezett a lengyel fővárosból. Nemzetközi szeminárium „Az állam és az intézményi rendszerek szerepe a globális problémák összefüggésében” címmel nemzetközi tudományos szemináriumot tartottak a Magyar Tudományos Akadémián bolgár, cseh, finn, jugoszláv, lengyel és magyar jogász, közgazdász,-, szociológus és politilógua profesz- szorok részvételével. A nemzetközi tanácskozást az Egyesült Nemzetek Szervezete Egyetemének „A béke és a világ átalakulása” című kiemelt kutatási programjához kapcsolódva rendezte az MTA Szociológiai Intézete és a Világgazdasági Kutató Intézet. Vidéken kezdődött Kaare Willoch pénteki programja: a Lázár György miniszterelnök vendégeként hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó norvég kormányfő az érdi Bentavölgye Termelőszövetkezetbe látogatott. Az 50 ezer lakosú, Budapest vonzáskörzetében levő városba érkező vendéget — akinek kíséretében volt Esztergályos Ferenc külügyminiszter-helyettes is — Villányi Miklós mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár, valamint a szövetkezet vezetői fogadták. Dékány István tsz-elnök tájékoztatást adott a mintegy kétezer hektáron gazdálkodó termelőszövetkezet tevékenységéről. A jó hangulatú beszélgetésen Kaare Willoch szólt arról, hogy Norvégiában jól ismertek a magyar mező- gazdaság eredményei, ezért is kérte, hogy ellátogathasson egy termelőszövetkezetbe. A program üzemlátogatással folytatódott: Kaare Willoch — a tsz vezetőinek kalauzolásával — megtekintette az évi 35 ezer sertést feldolgozó vágóhidat, majd Varga Sándor tsz-tag háztáji gazdaságával ismerkedett. A búcsúzáskor elismerő szavakat jegyzett be a tsz vendégkönyvébe. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára délután az Országház nándorfehérvári termében találkozott Kaare Willochal. A nyílt és szívélyes légkörű találkozón véleményt cseréltek a nemzetközi helyzetről, az európai biztonság és együttműködés időszerű kérdéseiről, és áttekintették a magyar—norvég kapcsolatok alakulását. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke ugyancsak a délutáni órákban fogadta a norvég kormányfőt a Parlament Munkácsy-termében. (Folytatás a 2. oldalról) Ünnepi munkásörállomány-gyűlés Békéscsabán nökhelyettes, főágazat-vezető a tsz fejlődéséről, a kereskedelmi és melléküzemági főágazat munkájáról, eredményeiről és feladatairól tájékoztatta a közgyűlést. Majd Győré Eva, a tsz KISZ- bizottságának titkába- a d’ia- tal dolgozók tevékenységéről, helyzetéről, tanulási lehetőségeiről beszélt. Günt- ner Mihály, az ellenőrző bizottság elnöke a dolgozó kollektívák munkához való viszonyát és a mérleg adatait értékelte. Szabó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára elismeréssel beszélt a tsz tagságának és vezetőségének áldozatos munkájáról, amivel úrrá lettek a néha kritikus nehézségeken, s kiemelkedő teljesítményként értékelte az elmúlt év eredményeit. Hangsúlyozta, hogy az egyre tekintélyesebb magyar mezőgazdaság előrelépésének egyik fontos feltétele a ráfordítások csökkentése. Az elmúlt évben a világpiacon esett a mezőgazdasági termékek ára, s így érdekeink azt követelik, hogy mind jobb minőségű áruval jelentkezzünk a világpiacon. Szabó Miklós jó egészséget, további szorgalmas, eredményes munkát, és sikeres évet kívánt a Petőfi Tsz dolgozóinak. A közgyűlés végén értékelték a szocialista munkaversenyben tevékenykedők munkáját, s a legeredményesebb kollektívák jutalmakat kaptak. U. T. Békéscsabán, a munkásőrség megyei parancsnokságán tegnap, pénteken délután tartották meg a megyei törzs ünnepi állománygyűlését. A jelentéstétel, a Himnusz és a szavalat elhangzása után Pataki József. a megyei pártbizottság munkatársa köszöntötte a résztvevőket, az elnökségben helyet foglaló Frank Ferencet, az MSZMP KB tagját, dr. Lovász Matildot, a megyei pártbizottság titkárát, Fe- renczi Ferencet, a munkásőrség országos parancsnokságának osztályvezetőjét, dr. Szabó Sándort, a megyei tanács általános elnökhelyettesét, valamint a társ fegyveres testületek, tömegszervezetek képviselőit. Tóth Pál munkásőr ezredes, megyei parancsnok ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy az idén ünnepeljük hazánk felszabadulásának 40. és Lenin születésének 115. évfordulóját. Hangsúlyozta, a Szovjetunió hős Vörös Hadserege hozta el számunkra a felszabadulás napját, 1945. április 4-ét. A továbbiakban a magyar- szovjet baráti kapcsolatokról beszélt. Elemezte az eltelt négy évtized főbb állomásait. Szólt arról is, hogy napjaink legfőbb feladata a háború elkerüléséért folytatott harc. Az elmúlt évben megyénk munkásőrei helytálltak a munkapadok mellett, a katedrán és orvosi hivatásuk teljesítése közben. Mindemellett magas fokú felkészültségről tettek tanú- bizonyságot a különböző gyakorlatokon. Kiemelte, hogy az eltelt csaknem három évtizedben megyénkben több ezren vállaltak munkásőri feladatokat. Befejezésül megköszönte valamennyi munkásőrnek a Tóth Pál munkásőr ezredes, megyei parancsnok, ünnepi beszédét tartja Fotó: veress Erzsi tavaly végzett kiemelkedő helytállást, gratulált a kitüntetetteknek és jó egészséget kívánt az állománynak. Ezt követően kitüntetések, elismerések átadására került sor. Tóth Pál megyei parancsnok egy főnek a Kiváló Parancsnok címet, két főnek a Kiváló Munkásőr címet adta át. Ferenczi Ferenc, a munkásőrség országos parancsnokságának osztályvezetője egy főnek a Szolgálati Érdemérem 25 éves, négy főnek a Szolgálati Érdemérem 20 éves, három főnek a Szolgálati Érdemérem 10 éves fokozatát nyújtotta át. Négyen részesültek ötéves szolgálatuk után Munkásőr emlékjelvény elismerésben. A munkásőrség országos parancsnoka levélben köszöntötte öt 20, illetve 25 éve szolgálatot teljesítő munkásőr feleségét. Dr. Lovász Matild, a megyei pártbizottság titkára hozzászólásában emlékeztetett arra, hogy az idén jelentős eseményekre kerül sor hazánkban. Készülünk pártunk XIII. kongresszusára, felszabadulásunk 40. évfordulójára, az országgyűlési és tanácstagi választásokra. Ezt követően röviden értékelte a magyar gazdaság elmúlt évi teljesítményét, majd az idei tervekről beszélt. Szólt arról az áldozatos tevékenységről, amelyet a megye munkásőrei nap mint nap teljesítenek. Befejezésül a megyei pártbizottság nevében köszöntötte az állománygyűlés résztvevőit, erőt, egészséget kívánt további munkájukhoz. A Békéscsabai 9-es számú Általános Iskola úttörő munkásőr szakalegysége színvonalas műsorral köszöntötte az állománygyűlést. Az ünnepség az Internacio- náléval ért véget. V. U A zárszámadó közgyűlés elnöksége Dombegyházán tegnap délelőtt a Petőfi Mgtsz zárszámadó részközgyűlést tartott, melyen többek között megjelent Szabó Miklós, az MSZMP Békés megyei bizottságának első titkára és Györfi Károly, a Békés megyei TESZÖV titkára. Először Fülöp Sándor, a tsz elnöke szárriblt be az 1984. évi gazdálkodásról, valamint a ’85-ös termelési és pénzügyi tervről. Mint elmondta. a termelőszövetkezet eredményes évet zárt, noha nem sikerült a rekordnak számító előző évet megismételni. Ennek fő oka a krónikussá váló csapadék- hiány volt, mely a termelő- szövetkezet területének mintegy kétharmadát érintette. A tsz megvalósította beruházási programját, elkészült a sertéstelep-rekonstrukció első üteme, és megvalósult a Bat- tonya—Dombegyház közötti földgázvezeték, mely három üzem energiakiváltását tette lehetővé. A tervezés megkezdésétől a gáz meggyújtásáig alig egy év telt el( !>. Az elnök örömmel állapította meg, hogy 17 százalékkal csökkent a balesetek száma, és súlyos, valamint halálos baleset nem fordult elő. A tsz-ben a demokratikus fórumok kötelezettségüknek eleget téve, rendeltetésüknek megfelelően működtek. A szocialista brigádmozgalom munkája gazdagabb, kulturális tevékenysége színesebb, tartalmasabb lett. Ezután Fülöp Sándor felidézte az elmúlt év fontos eseményeit, nehézségeit, küzdelmeit, aggódásait, reményeit, majd szólt a különböző ágazatok eredményeiről. A búza átlagtermése minden eddigi rekordot jelentősen felülmúlt. Az aszály főleg a kukoricát sújtotta, a 8 tonpa feletti termés azonban az árbevételen túl biztosította a közös és háztáji gazdaságok takarmányszükségletét. Az állattenyésztés 70,2 milliós árbevételt ért el. ami a terv 99 százalékának felel meg. A háztáji ágazat sertéshús-kibocsátása 500 darabbal tovább növekedett. Ezután az elnök a melléküzemágak és a kereskedelmi egységek teljesítményét értékelte. Az éves munka eredményeként 13,4 százalék nyereségrészesedés kifizetésére van lehetőség, s ezzel az egy tagra eső jövedelem-színvonal 61 960 forint a termelő- szövetkezetben. Az 1984-es gazdálkodás alapján 45 millió 47 ezer formt a mérleg szerinti nyereség. Az idei év feladatai közül Fülöp Sándor kiemelte, hogy olyan érdekeltségi rendszeren alapuló bérrendszert kell kialakítani, ami az egyéni teljesítmény kibontakozását ösztönzi, kellően megfontolt és átgondolt döntésekkel csökkenteni kell az improduktív munkaerőt, és javítani kell a munkaidő kihasználását. Ezután hozzászólások következtek. Csatlós András el-