Békés Megyei Népújság, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-04 / 2. szám
1985. Január 41., péntek o Benzinfalé teherautók Ha üresen futnak — fizetni kell Már-már példázatnak számít egy néhány esztendeje történt eset. Az egyik vállalatnál a művezető évekig benzinfaló ZIL teherautóval járt be dolgozni. S nem véletlen, hogy a mostani takarékos időkben gyakran emlegetik az előbbi ügyet. A teherautók ugyanis drága jószágok, s az is pazarlás, ha a garázsban állnak. Ám még nagyobb luxusnak számít, ha ár« nélkül, üresen róják a kilométereket, és fogyasztják a drága üzemanyagot. A Közlekedési Minisztériumban pontosan 'követik a teherszállító járművek használatát. Horváth Árpád, a gépjármű-közlekedési osztály vezetője legelőbb persze az ellentmondásokat sorolja. Visszafelé is — Nem lehet a körülmények ismerete nélkül megítélni, s kiragadni a teherautók közlekedését. Hiába szállítanának például éjjel árut az üzletekbe, ha az ottani dolgozók csak egy műszakba járnak be. S a magyar vállalatok többsége nem állt át a két műszakra, ezért a teherautók többsége, délután két óra után már el sem indul. És minél fejlettebb egy ország, annál kevesebb a szállítani való. Amikor ugyanis már nagyjából kialakult az ipar szerkezete, akkor a szállítások java kooperációs lesz. És egy másik tévhit: a legjobb áru a tömegáru. Valóban, de azt többnyire egy irányba szállítják. Az építkezéshez például csak odafelé visznek árut. — A körülmények ismeretében önök ma mit várnak a fuvarozó cégektől? — Jól mondja, hogy ma mit várunk. Nincsenek örök igazságok. A gazdasági helyzettől függően a mi követelményeink is változnak. Manapság azt várjuk a menet- irányító'któl és a szállítási osztályoktól, hogy visszafelé is szerezzenek fuvart, és ezért keressenek partnert, akiknek szállíthatnak. Lehetőleg használják a pótkocsit, és a rakfelületek teherbírását se hagyják figyelmen kívül. Természetesen mi tudjuk a legjobban, hogy ennek tucatnyi akadálya van. Az áruáramlás például nem azonos Budapest és Miskolc között. A főváros-centrikusság miatt jóval több anyagot, alkatrészt hoznak Budapestre, mint amennyit Miskolcra visznek. Sehol a világon nem járnak megra'kottan oda- vissza a teherautók. A 70— 80 százalékos kihasználás már mindenütt nagyon jónak számít, s ezt az arányt kell megközelítenünk. Használt a szigor — A fuvarozók mellett persze a közületek és a mezőgazdasági üzemek is sok gépjárművet közlekedtetnek. —- Valóban, s őket másként is kezeljük, mint a fuvarozókat. Más a feladatuk is. Az ipar, a kereskedelem és a mezőgazdaság zavartalan működését, bonyolítását szolgálják, és nálunk sok a kis teherbírású, egytonnás teherautó is, amelyeket gyakran arra használnak, hogy ne legyen fennakadás a termelésben. Természetesen a közületeknél és a mezőgazdasági üzemeknél is marad szabad kapacitás, amit kitölthetnek, hiszen 1968 óta engedély nélkül vállalhatnak fuvart. Különösen a mezőgazdasági üzemek járművei állnak kihasználatlanul, hiszen azokra főleg a csúcsidőkben van szükség. S fuvarjaik ötödét ma már külső cégnek végzik. — Ezerkilencszáznyolcvan óta fölöttébb szigorúan büntetik az üresen futó nehézjármüvek gazdáit. — Szigorúak vagyunk, mert kényszerítenünk is kell a fuvarozókat, nem csak telebeszélni a fejüket, hogy mit kell tenniük a gazdaság, az ország érdekében. Ha az öt tonnásnál nagyobb teherautók száz kilométernél többet futnak üresen, akkor kilométerenként 3 forintot kell a cégnek fizetnie. Természetesen jól tudjuk, ahogy már az előbb is említettem, hogy nem mindig lehet megrakni a kocsit. Ám törekedni kell rá, s az intézkedésünknek meg is volt az eredménye, hiszen azóta javult a kihasználás. Az évente büntetésként befizetett 70—100 millió forintot pedig visszajuttatjuk a fuvarozókhoz. Energiatakarékosságot szolgáló diagnosztikai berendezéseket vásárlunk, s pályázat alapján adjuk oda a legjobb fuvarozóknak. — A számok mindenesetre elég sokatmondóak, hiszen 1983-ban 27 millió kilométerrel kevesebbett futottak üresen a teherautók, mint 1982-ben. — S ez a megtakarítás még értékesebb, ha azt is tudjuk, hogy a fuvarozók kevesebb árut szállítottak, de jóval távolabbra, mint azelőtt. És ha már a számoknál tartunk, hadd mondjam el, hogy sikerült megközelíteni az ideális 70—80 százalékos kihasználási arányt is. A fuvarozók 1983- ban már 69 százalékosan kihasználták gépjárműveiket, s a teherbírásukat is az addiginál jobban kihasználták. Eltűnnek a benzinfalók — A közúti gépjárművek tavaly 60 ezer tonnával kevesebb üzemanyagot fogyasztottak, mint egy évvel korábban. — A normarendelet óta pontosan meghatározott, hogy melyik 'kocsi mennyit fogyaszthat, így az IFA 21, míg a ZIL, típustól függően 33—35 litert. Ám kétségtelen, hogy az üzemanyag-takarékosságnál sokat számított a készpénzfizetés bevezetése. A sofőrnek is érdeke, hogy takarékosan vezessen, hiszen a megmaradt pénz a zsebében marad. Azóta még azt is tapasztaltuk, hogy a saját pénzükön is beállítják a motort, hogy kevesebbet fogyasszon. A másik fontos intézkedésünk a dízelmotorok beszerzése. IFA- és román DAC-motorokat szerelünk be a ZIL kocsikba, s így 35 helyett 21 litert fogyasztanak. Még 8—10 ezer teherautó motorját kell kicserélni, s jövőre minden bizonnyal az utolsó benzinfaló motorok „nyugdíjba mennek”. A magánfuvarozóknak is segíteni kívánunk jövőre, hogy felújított IFA-motorok- hoz juthassanak. — A személyautókhoz hasonlóan a teherszállító járművek is lassan, de biztosan öregednek, s ez nem túl kedvező jövőt sejtet. — Valóban, pénz híján a régi járműveket manapság nem könnyű kicserélni, s ezért hatévesnél is idősebbek a teherautók. Márpedig az öreg járműveket többet kell javítani, s az üzemeltetésük is drágább. Ez a cseppet sem kedvező helyzet méginkább megköveteli, hogy ne fussanak üres teherautók a közutakon. Dalia Lászjó A FÉKON nem nagyvállalat többé, 1985. január elsejétől gyárai — a bajai, a békéscsabai, a budapesti és a kalocsai — önálló üzemként működnek; megszűnt a vállalati központ, és ezzel jelentősen megváltozik az egykori gyárak élete. A FÉKON is azok közé a nagyvállalatok közé tartozott, melyek hatékonysága elmaradt a kívánatos szinttől, működése alaphiányos volt, így megszüntetése, illetve felbontása mellett döntöttek. Most tehát a négy önálló egységen a sor, hogy bizonyítsa, megáll a saját lábán, sőt, hatékonyabban, eredményesebben képes működni, mint azelőtt. — Bizakodóan tekintünk a jövőbe — állítja a békéscsabai üzem főmérnöke, Cseh József —, jó színvonalon dolgozunk, vevőink ragaszkodnak hozzánk, tehát a két legfontosabb dolog, a minőségi munka és a biztos piac együtt van. A többi pedig majd kialakul. A döntés ismeretében már szeptemberben elkezdtük az önállósodás feltételeinek kidolgozását. Bizottságok alakultak a vállalat javainak igazságos szétosztására, amire egyébként miniszteri biztos is felügyel. Az osztozkodás kényes téma, még két ember esetében is, hát akkor négy gyár között. így nem csoda, hogy még az óév utolsó napjaiban is voltak vitás tételek. Legsimábban a műszaki javak elosztása ment. Az anyagi javakról, beruházási pénzekről, kereskedelmi tevékenységről, rendelésállományról, profilmeghatározásról már bonyolultabb volt dönteni. No, és a sokat érő vállalati központról, üdülőkről, melyek egykoron a gyárak pénzébő] épültek fel. Senki nem akar rosszul járni. II pécsi Denevér Nyugat-Berlinben Nyugat-Berlinben vendégszerepeit a Pécsi Nemzeti Színház operatársulata, amely német nyelven mutatta be Johann Strauss Denevér című nagyoperettjét. A 145 tagú együttes' — a szólisták, a kórus, a zenekar és a műszaki személyzet — hazaérkezése után Marczis Demeter, az operatársulat vezetője elmondta az MTI munkatársának: a nyugat-berlini nemzetközi konferenciaközpont színházterme mind a három előadásra megtelt, együttvéve tizenkétezer ember látta a pécsi Denevért, és tapsolt a magyar művészeknek. A külföldi szereplés előzménye az volt, hogy egy nyugatberlini színházi szakember Pécsett megtekintette a Denevér egyik előadását, megtetszett neki a produkció, s a Budapesti Nemzetközi Koncertiroda útján három előadásra leszerződtette a társulatot Nyugat-Berlinbe. A művészek megtanulták német nyelven a prózai és a dalszövegeket, s új színpadképek is készültek. Az előadást Seregi László rendezte, vezényelt Breit- ner Tamás. — A legfontosabbnak vevőink megtartását ítéltük — folytatja a főmérnök. — Évtizedes kapcsolat köt bennünket például a nyugatnémet partnereinkhez, akikkel közvetve, a budapesti központon keresztül érintkeztünk. A szervezeti változás szerencsére nem befolyásolta az üzleti viszonyt, továbbra is velünk dolgoztatnak. A békéscsabai üzem kapacitásának mintegy 80 százalékát tőkés bérmunka köti le, a Hammer, Zimmermann és Haussbrandt cégek 100— 200 ezer ruhát, szoknyát varratnak itt évente. De Pier Cardinnak is dolgoznak a csabaiak, és még néhány nyugat-európai cégnek kisebb tételekben. Már ebből érzékelhető, hogy — legalábbis megyei mércével mérve — nagyvállalatról van szó. A 900 üzemi dolgozó a 250 bedolgozóval és a 100 főnyi bérelt kapacitással együttesen 270 millió forintos értéket állít elő. — A FÉKON-nak Budapest után a második legnagyobb gyára voltunk. Viszonylag fejlett gépparkkal, korszerű technológiával rendelkezünk, Termelékenységünk megközelíti a nyugatnémet szintet. Jó szakembereink vannak, de az önállóság természetesen megköveteli az erősítést mind műszaki, mind kereskedelmi, számviteli szempontból. Közvetlen kapcsolatokat kell kiépítenünk sok területen, esetleg feleleveníteni a régieket. A néhai FÉKON-gyár ugyanis egykoron önálló volt, Békéscsabai Ruhagyár néven működött még hu- szonegynéhány esztendeje. A centralizálási törekvések azonban 1963-ban beolvasztották egy nagyvállalatba, amelyből aztán ismét egységeire bomlott. A főmérnök végigélte mindezt, persze nem mint főmérnök, az eddig itt eltöltött 34 esztendő A SZÖVOSZ szövetkezeti élelmiszergyártó kisüzemek ellátását szervezi meg elfekvő berendezések, alkatrészek hasznosításával.-Az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt, a Sütőipari Műszaki Gazdasági Társaság, valamint a Kecskeméti Mezőgép Konzervipari Fővállalkozási Iroda használaton kívüli gépeiről jegyzéket állítottak össze, amelyet hozzáférhetővé tesznek a termelőüzemek számára. összesen 100 millió forint értékben, több mint százféle gép, eszköz közül választhatnak máris a szövetkezeti üzemek. A vállalkozáshoz az adta az ötletet, hogy jó néhány élelmiszeripari nagyüzem még működőképes, ám 'kihasználatlan gépekkel, eszközökkel rendelkezik. Ebben alatt végigjárta a lépcsőket, vol munkás, technikus és sztahanovista, 1950-ben. — Azt hiszem, mindent és mindenkit ismerek itt — valóban, míg beszélgetünk, egyre-másra nyílik az ajtó, látszik, ide szabad bejárása van a dolgozóknak —, ezért biztos vagyok abban, még többet „kihozhatunk” a vállalatból. Az önállóság azt is jelenti, hogy megnő eszközeink forgási sebessége, lerövidül az információ útja, rugalmasabbak leszünk, és ez egy ilyen divatérzékeny szakmánál, mint a konfekcióipar, rendkívül lényeges. A FÉKON termékeit nem kell bemutatni, de azt talán nem mindenki tudja, hogy itt, a megyében ír- mennyiféle árut gyártanak. Békéscsabán, az orosházi üzemben, a különféle telepeken és a bedolgozói hálózatban női ruhák, blúzok, blézerek, nadrágok, szoknyák, férfi- és gyermekingek, fehérneműk, pizsamák és hálóingek készülnek. Erre a hihetetlenül széles termékskálára utal az önálló vállalat új neve (hivatalosan még nem született döntés, de valószínűleg elfogadják), az UNI- KON, azaz univerzális konfekció. Az UNIKON tehát megyénk új vállalata, s nem kétlem, a név, hamarosan ismert márkává válik. — A megye lakosságának szeretnénk kedvezni, a kínálatot szélesíteni azzal, hogy üzletet nyitunk a megyeszékhelyen. Ez még csupán terv, de reméljük, nemsokára valóság lesz. Mi is reméljük, s azt is, hogy az immár önálló vállalat eredményes, sikeres tevékenységével gazdagítja megyénket. A lehetőség adott a * továbblépésre, az egykoron fejlődését segítő, de aztán avulttá váló keretek nem gátolják többé a fejlődést. Szatmári Ilona Fotó: Fazekas László az iparágban ugyanis a világpiachoz való igazodás megköveteli a gyors technológiai korszerűsítést, ezért a különben még használható gépe'k egy részét folyamatosan újakkal váltják fel. A kisebb szövetkezeti élelmiszergyártó üzemek azonban ezeket még jól kihasználhatják. A többi között húsipari bőrfejtő, szeletelő, töltő- és aprítógépek, sütőipari zsemle- és kifli- formázók, dagasztok, konzervipari gyümölcshámozók, hőkezelők szerepelnek a kínálatban. A műszakilag teljesen elavult, termelésre már alkalmatlan gépek fő darabjait alkatrészként hasznosítják, ezekről is központi kimutatást készített a SZÖVOSZ. Komolyan mondom... ... játék az élet. Erre a napokban jöttem rá, mosás közben. Amolyan kismosást rendeztem egy kagylónyi ruhával és szokás szerint felkészültem a szokásos barna fröccsre, ami orvul mindig akkor szokott belezúdulni a fürdőkádba, amikor már az öblögetéshez szükséges víz majdnem elegendő. Épp annyi kellene csak, amennyi az utolsó pillanatban tönkreteszi a vizet. Most némi meglepetés ért, mivel ennél előbb folyt bele a tisztába a piszkos. No, csak ..., tűnődtem, de nem sokáig, mert gyorsan leeresztettem az egészet, majd újból kinyitottam a csapokat, hadd follyon ki szépen és teljesen a benne maradt barnaság. Amint átváltott fehérre, az eddigi szeny- nyest útjára bocsátottam, s a kád kitakarítása után örömmel néztem az új, a rendes vizet. Végre, mehet tovább a mosás. Ment is, de pont ez lett a baj, mivel közben nem figyeltem eléggé a kádra, csak mikor már az újabb barna hullám következett. De akkor már hiába, el lett rontva ez a víz is. Azért sem hagyom magam felbosszantani — határoztam el —, s szép nyugodtan megismételtem az előbbi műveletet: leeresztés, kifolyatás, leeresztés, kádmosás, és indulhat az újabb tiszta víz gyűjtögetése. Minek szaporítsam a szót, az ötödik ismétlés után megértettem: ez így mehet egész nap, ha csak túl nem járok a játékos kedvű vízimanó eszén. Vagyis meg nem szüntetem a szüntelen játszadozást, így is sok időbe telt, míg világossá vált, hogy valaki játszik velem. Ám, ha ez játék — kapisgáltam —, akkor játékszabályoknak is kell lenni, s abbahagyva mindent az előző tapasztalatokból, ezt próbáltam kitalálni. A kád szélén ülve tanácskoztam magammal. Mi is történt eddig és hogyan? Lelki szemeim előtt lepergett mind az öt eset, mindben az arányokat kutattam a tiszta és piszkos víz között, a mennyiségeket, különös tekintettel a barna lé betörési idejére és sebességére. Tisztára mint a laboratóriumi kutatók szokták. S nem hiába. Elmém addig élesedett, míg leszűrte a végkövetkeztetést: ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Ez pedig a gyakorlatba átültetve azt jelenti, hogy a kellőnél jóval kevesebb vízzel elégedjek meg. Ne várjam be az orvtámadást. Inkább legyen csak egyetlen ruhadarab öblítésére is alig elég vizem, de az még tiszta legyen. S ilyen apró lépésben haladjak előre, mert ez a biztos, és még így is hamarabb vége lesz ennek a csupajáték kismo- sásnak — s a vízimanó örömének —, mintha a bő léhez ragaszkodnék. Tüstént — és vígan — nekiláttam. S a jó munka, jó gondolatokat szül. Például. Nem csak játék az élet, hanem felfedezés is. Talán még a tankönyvbe is bekerül a nevem, ha dolgozatom ezzel a címmel megjelenik: A mosáshoz szükséges öblítővíz furfangos adagolása. Egy másik megoldáson is tűnődöm, a Micimackóból vettem az ötletet hozzá Személyesen Fülestől, aki még mielőtt Zsebibaba mosdás közben a folyóba nem esett, már megjegyezte: nem vagyok én barátja ennek a sok mosakodásnak ... Ha ezt a mosásra is kiterjesztem, végképp víz alá mehet a vízimanó, s megnézheti, mikor engedem játszani. Vass Márta Használt gépek élelmiszergyártó szövetkezeteknek
