Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-31 / 306. szám

NÉPÚJSÁG 1984. december 31., hétfő o Beszélni is tanft Mire jó a számítógép? Zsuzsa néni, a tsz-alapíté Mostanában magyar nyel­ven is egyre több könyv, fo­lyóirat foglalkozik a számí­tógépekkel és azok felhaszná­lásával. Érdekes, hogy nem­csak a hazai, de a külföldi írások is elsősorban a mik- rogépekről szólnak, jelezve, hogy ezek elterjedése tette valóban tömgessé a számítás- technikát és tömegigénnyé a vele való foglalkozást. Ha a leírt felhasználási módok szinte követhetetlen sokféleségét nézzük, akkor egyetlen szóval lehet vála­szolni a címben feltett kér­désre: mindenre. Jók az il­letéktelen behatolók elleni védelemre, és nemcsak úgy, hogy riasztanak, hanem fej­be is lehet vele kólintani a hívatlan vendéget. Számító­géppel kitünően nyilvántart­ható ismerőseink címe és te­lefonszáma. Csakhogy mire így valamit megtalálunk ... Ezeket persze úgy kell te­kinteni, mint a számítógép­korszak gyermekbetegségeit. Létrejött ugyanis egy nagy­szerű eszköz, és a gépi lehe­tőségek állandó bővülése mel­lett kissé elmaradt a szelle­mi oldal, a felhasználói le­hetőségek kialakítása. Igaz, egyre több valóban hasznos és ötletes alkalmazással ta­lálkozhatunk. No, de térjünk vissza az oktatóprogramokhoz! A rendkívül széles választékból jópéhányat volt szerencsém kipróbálni és legjobban ta-- Ián az tetszett, amelyik az első-másodikos gyerekeket tanítja számolni. A számító­gép nemcsak egyszerűen fel­teszi a kérdést, amire felele­tet vár, hanem méri a vála­szolás idejét és számolja a hibákat. Ha jól halad a gye­rek, egyre nehezebb felada­tokat ad, de ha ezeknél már hibázik, akkor visszatér a könnyebbekre, míg el nem sa­játítja a feladatot. A jó vá­laszért jutalmul egy virágot rajzol a képernyőre, aki rosszat ír be, az egy gyomot kap. A tanulók eredményét név szerint megőrzi, és azok bármikor visszakérdezhetők. Nagyon szemléletes az a program, amelyik egy atom­erőmű működését mutatja be. Színes grafikák, mozgó képek és rövid magyarázó szövegek segítik a megértést, és a gép kezelője beavatkozhat az erő­mű működésébe, irányíthatja a folyamatokat és »ezen ke­resztül még jobban élsajátít­ja a tudnivalókat. A számítógép egy megfele­lő magnókazettával kiegészít­ve kitűnő nyelvtanár. A magnóról hallott szöveget be kell írni a gépbe, ez ellenőr­zi a helyesírást, de ugyanígy minősíti a fordítási feladato­kat is. Segít a szavak meg­tanulásában, a kifejezések értelmezésében. Ezeken kívül természetesen megszámlálhatatlan a prog­ramok mennyisége és sokfé­lesége; kár, hogy hozzánk in­kább csak az egészen egysze­rű, szórakoztató játékok jut­nak el nagyobb mennyiség­ben. Ennek nyilván az is az oka, hogy az oktató játékok szövege angolul, vagy néme­tül jelenik meg a képernyőn, és még a Magyarországon készülő programok is angolul íródnak. A mikroszámítógépek leg­gyorsabban a közületi fel- használásban terjednek ma­napság Magyarországon. Ér­dekes, hogy nem a profesz- szionális számítógépek, ha­nem a külföldön hobbi cé­lokra ajánlott Commodore 64- es lett a sláger. Ennek csak egyik oka az ár, bár ez sem mellékes. Hazai gyártmányú, professzionális személyi szá­mítógépek már közepes ki­építettséggel is többe kerül­nek egymillió forintnál, a C —64-eshez 180 ezer forintért lehet ugyanilyen felszerelt­ségben hozzájutni. Nagyobb baj, hogy akinek pénze van, az sem nagyon vehet ilyet, hosszúak a szállítási határ­idők. Marad tehát a C—64, és ezekre sok jó és rossz prog­ramot készítettek a külön­böző gmk-k, munkacsopor­tok, egyéni programozók. Az a tapasztalat, hogy egy ki­sebb részterület körülhatá­rolt feladatát jól meg lehet oldani ezzel a géppel is, ha nem kell túlságosan sok adat­tal dolgozni. A különböző nyilvántartási, számítási feladatokat egy jó program­mal nagymértékben csökken­teni lehet. Sajnos a tapaszta­lat szerint elég kevés az ilyen szofter. Ennek talán az lehet az oka, hogy a legtöbb prog­ramozó közép,-, illetve nagy­gépes tapasztalattal a háta mögött lát munkához, nem mindig veszi figyelembe a mikrogépek sajátos lehetősé­geit és a felhasználók számí­tástechnikai tudását, vagy inkább tudatlanságát. Ez a tudatlanság egyébként nem szégyen, egyre inkább az az irányzat tapasztalható a mikrogépek fejlesztésében, hogy olyan felhasználók is bánni tudjanak ezekkel az eszközökkel, akik csak a billentyűt tudják megnyomni. Létezik már olyan számító­gép, ahol a képernyőre kiírt funkciókat csak egy ujjal meg kell érinteni, és a gép elvégzi a megfelelő művele­tet. Hasonló fejlesztések nálunk is folynak, és tudva a ma­gyar programozók, fejlesztők kiváló képességeit, biztos, hogy ezek sikerre is vezet­nek. Ezek után az lenne a jó, ha ez a minőségi fejlődés végre mennyiségi ugrást is maga után hozhatna. Kép, szöveg: Lónyai László Az ifjabb nemzedékben úgy élnek a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, mint­ha mindig is lettek volna. A világ legtermészetesebb dolgának tűnik, hogy pár száz ember közösen műveli meg ezres nagyságban a hek­tárokat, termeszt búzát, ku­koricát ... Hogy milyen hosszú vajúdás után alakul­tak ki a mai tsz-ek, arról kevesebben tudnak beszélni. Az idő utoléri a tsz-alapító nemzedéket, és kegyetlenül „benyújtja a számlát”. A kevés élő alapítók egyike, Murok Lászlóné, akit sokan kérdeztek, faggattak életéről, és nem véletlenül: a szem­tanú, a cselekvő nehéz sor­sát mondhatja magáénak ... A sarkadi, Hold utcai ház­ban tisztaság, kellemes me­leg fogad. A háziasszony té- rül-fordul, süteményt, ha­mutartót, bort rak az asztal­ra. Frissen, fiatalosan mo­zog, ki hinné róla, hogy már 63 éves? — Pedig így van — kez­di a beszélgetést —, 1921-ben születtem, Sarkadon. Hamar árva sorsra jutottam, 12 éve­sen már dolgoznom kellett. Elszegődtem cselédnek a Spitres doktornál, majd a Stéber-féle húsüzem konyhá­ján dolgoztam, Gyulán. A konyhai munkának férj­hez menése vetett végett, ak­kor lett Mprok Lászlóné. Fe­keteéren laktak, Zsuzsa né­ni mint tejkezelő dolgozott. Férjét közben behívták ka­tonának, s mint sok sorstár­sa, ő is betegen jött haza a frontról. De ugorjunk egy kicsit vissza az időben, hogy is történt az ország első tsz- ének megalakítása? — A felszabadulás után, 1945. elején kaptam három hold földet. Boros Gergely, aki akkor 32 éves volt, és nagyon szegény, a közös munka mellett agitált. Azon­nal megalakítottuk a tsz-t, ötvenhármán, igazat adtunk Boros Gergelynek, hogy együtt könnyebb lesz. Zsuzsa néni ott maradt a feketeéri cselédsoron, az in­téző lakásában, és tovább dolgozott a tehenészet tej­házában. Hajnalban kelt és késő este feküdt. A tsz-ala- pítás számára egyszerű és kézenfekvő megoldás volt, nem így a háborúból haza­térő férjének. Ma már csak emlék, hogy bizony, verést is kapott, amiért beadta a három holdat a közösbe. Zsuzsa néni férje 1945 októ­berében jött haza a fogság­,.-4 4 Murok Lászlóné, Zsuzsa néni Fotó: Fazekas Ferenc ból, s az emlékezetes asz- szonyverés után egy dara­big egy kuláknál dolgozott, majd a tsz-ben. Nem sokáig, mert a hábo­rúból hazahozott tüdőbaj munkaképtelenné tette. A haláláig, 1983-ig eltelt har­minc év alatt huszonötször fordult meg a gyulai József Szanatóriumban. És közben jöttek a gyerekek: 1946-ban fia, 1949-ben lánya, 1951-ben újabb fia született a Murok családnak. A férj beteg volt, minden gond az asszonyra maradt. — Nagyon nehéz éveket éltem át — mondja Zsuzsa néni —, hiszen a férjem semmi pénzt nem keresett, a három gyereknek enni kel­lett, és ráadásul a szanatóri­umba is jártam, vittem ezt, azt. Akadtak azért jó embe­rek, akik segítettek. Egyszer Cziíe Tógyér adott 12 kiló lisztet a tsz-tartalékból, „gyere, Zsuzsa, vigyed” • — mondta. Közben szépen fejlődött a közös gazdaság, hála a segít­ségnek. Gépeket, állatokat kaptak; az 1950-es év ki­mondottan sikeres volt. A terményt eladták, s a ka­pott pénzből a tagság is gya- rapíthatta otthonát. kMMMHVMVW De térjünk vissza a tsz­alapító asszony személyes sorsára. Akkoriban nem volt óvoda, bölcsőde, hogyan bírt három apró gyerekkel? — Volt, hogy bezártam őket a házba, aztán haza­mentem, főztem. Az is elő­fordult, hogy magammal vit­tem őket a földre, mert a tejház ellátása mellett ka­pálni is kellett. Hogy miben állt a tejházi munka? Át­vettem a tejet, mostam a kannákat. Reggel négytől es­te 10-ig dolgoztam, közben hazaszaladtam ebédet főz­ni. Szerettem -a munkámat, valahogy jó érzés volt, hogy pontosan kell dolgozni, oda­figyelni, hogy milyen szép tisztára mostam a kannákat. Hány ezer kannát mostam el életemben?! — Annak idején, gyerek­korában, biztos volt egy ál­ma, hogy mi szeretne len­ni... — Persze, volt. Varrónő akartam lenni, de nem si­került. Azért a varrástól nem szakadtam el, most is var­rók a gyerekeknek, az uno­káknak. A sok hideg víz­ben való mosástól izületes lett a kezem, így mehettem nyugdíjba 1975-ben. De köz­ben volt három idegkimerü­lésem is — nem éltem köny- nyen, az biztos! Különösen a sokat emle­getett ötvenes évek nehezí­tették az ország első szövet­kezetének sorsát. Jöttek a beszolgáltatások, a padlás- söprések, a napi 25—30 de- kás kenyér fejadag ... És jött az 1952-es aszály — cso­da, hogy úgy, ahogy, de megmaradt a szövetkezet. És nemcsak megmaradt, hanem a hatvanas évektől fejlődött is. A Földművelődésügyi Mi­nisztérium anyagi támogatá­sa még vonzóbbá tette a kö­zös gazdaságot, a tagok szá­ma hétszáz fölé emelkedett. Lassan elhallgattak a kétke­dők, a gúnyolódok, a csajka­rendszerrel fenyegetőzők. Az 1949. óta Lenin néven sze­replő szövetkezet persze az­óta is sok válságot élt át. Az 1962-es mérleghiány át- járóházzá tette a gazdaságot, jöttek, mentek az emberek. Egy év múlva a száj- és kö­römfájás pusztított... Zsuzsa néni mégis ma­radt, ’kiállt az eszme, az egyesülés gondolata mellett. Mosta naponta az 50—60 te­jeskannát, nevelte a gyere­keket, gondozta beteg férjét, amíg élt. Átélt viharos éve­ket, tsz-egyesülést, vesztesé­ges évzárást. Sokat. Most otthon, nyugalomban, szeretetben él. Aggodalom­mal figyeli a Lenin Tsz sor­sát. Egészen mások ezek a mai tagok, mint mi — mond­ja —, sok a fiatal, képzett szakember, és ez így jó. A meliorációtól ő is sokat vár. A legtöbbet: hogy az ország első tsz-ében végre sikerül megteremteni a termelés biztonságát, s régi híréhez méltóvá válik a közös gaz­daság. M. Szabó Zsuzsa A számítógépes bemutatók mindig sok érdeklődőt vonzanak Jeles emberek — látogatóban Mozaik Mezőhegyes múltjából A Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinátban — s így Me­zőhegyesen is — az állami ménesbirtok mint jogelőd meg­alakulásának 200. évfordulójára már az elmúlt esztendőben megkezdődtek az előkészületek. A jubileum jegyében kezdték meg a település, és az egy­kori birtok területén található építészeti, gazdaságtörténeti emlékek, létesítmények helyreállítását és felújítását is. A második centenáriumot köszöntő programsorozat mel­lett a kombinát lapja, a Mezőhegyes is megteszi a magáét, hogy olvasóit, s a nagyközönséget „ráhangolja” az évfor­dulóra. A lap több mint egy esztendeje közöl immár sze­melvényeket folytatólagosan ebből a gazdag múltból. Válo­gatásunkkal szeretnénk most közkinccsé tenni azt, amit még nem mindenki tud talán Mezőhegyesről. TESSEDIK SÁMUEL A jól szervezett ménesbir­tok híre főleg a lótenyész­tésnek köszönhetőn eljutott az ország határain kívül is. Sok hazai és külföldi terme­lő, földbirtokos látogatta meg Mezőhegyest. Már az alapítás utáni el­ső években ellátogatott Szarvasról Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész­tanár. A magyar mezőgazda­ság reformjának kiváló har­cosa. Ö így indokolta a mé­nesintézet felállítását: ' „Magyarország korábban qly virágzó és világhírű ál­lattenyésztése igen hanyat­lik ... nagyon itt az ideje, hogy javítsuk ... mert néz­zük csak főként tavasztájt, az Alföldön a borzalmasan kócos, nyomorúságosán apró lovacskákat, amint a kocsi előtt poroszkálnak.” Tessedik Sámuel többször is járt Mezőhegyesen, az ál­tala alapított (1779) mező- gazdasági iskola növendéke­it hozta el látogatásra. De ösztönözte a gazdálkodókat is arra, hogy látogassanak Mezőhegyesre. A jó üzemi eredmények hatására már 1899-ben 6291 parasztgazda kereste fel a ménesbirtokot, hogy a gazdálkodáshoz „mintát” vegyen. Ebben az időben már a Tessedik Sámuel , által ter­mesztett, nemesített lucerna is meghonosodott Mezőhe­gyesen. Tessedik Sámuel lu­cernakiválasztó szelekciós munkája sokat segített a mé­nesbirtoknak: Tessedik elvét felhasználva és továbbfej­lesztve a lucerna a legjobban megbecsült növénnyé fejlő­dött, védett növénnyé váft a mezőhegyesi ménesbirtokon. K. A. TYIMIRJAZEV Tyimirjazev (Kliment Ar- kagyevics) nagy orosz tudós, a darvinizmus, a materialis­ta biológia harcosa a foto­szintézis modern tanításának megalapítója. Hazájában so­kat tett a mezőgazdaság elő­rehaladásáért. Érdekelte más országok tudománya és me­zőgazdasági eredményei. Sze­retett utazni, így jutott el Mezőhegyesre. Főleg a mé­nes, a gazdálkodás, a terme­lési módozat, a nagybirtok belső szervezése, a tartás­módok, termesztett fajták és azok tulajdonságai érdekel­ték. JÓZSEF NÁDOR Mint főúr lovat tartott, va­dászott, sokat utazott lovas kocsival, öt mezőhegyesi fe­kete ló vadászkocsiba fogva, vagy hintó előtt ma is cso­dálatos látvány. Mezőhegyes mint mintagazdaság a főura­kat, József nádort is „meg­igézte”. József ötvenegy éven át volt Magyarország nádo­ra. A napóleoni háborúk alatt személyesen vezette az utolsó „nemesi felkelést”. Igen népszerű volt. Sok ha­ladó gazdasági kezdeménye­zést is felkarolt, de csak olyanokat, amelyek nem ve­szélyeztették Ausztria érde­keit. Nagyon jól beszélt ma­gyarul. Magyar nyelvű tár­salgása sokszor illúziókat kel. tett a nemességben. Mezőhe­gyesre szeretett járni, élvez­te a pusztát, a dübörgő mé­nest, kora egyik nagy lóhaj- tója volt. Négyes fogattal utazott. Kíséretét szerette za­varba ejteni. Jó lovaival „faképnél” hagyta őket. József nádor a mezőhegye­si négyes fogattal rendsze­rint 16 óra alatt tette meg a Mezőhegyes—Buda közötti 215—220 kilométert. FERENC FERDINAND Az első világháborút meg­előző „béke”-években igen sok, főleg magas rangú és be­osztású katona járt Mező­hegyesen. Az állami ménes­birtok ez időre már kifejlett kapitalista nagyüzemmé szerveződött. A lovak ezreit nevelték fel a hadsereg szá­mára. A „boldog békeidőt” a há­borús készülődés zavarta meg. De a fenyegető hábo­rúról, a szörnyűségek mére­teiről nemigen vett tudomást a közvélemény. Pesten és Mezőhegyesen is rendszere­sen, „nagyurak” megjelené­sével, megrendezték a lovas­parádékat. A csodák elérték a mezőgazdaságot is, a vil­lany és a gáz Mezőhegyesen is megjelent. A Centrálban minden este tisztek estélyez- tek. Az 1910-es években had­gyakorlatokat tartottak az Osztrák—Magyar Monarchia területén. Mezőhegyesen 1912-ben rendezték meg a „nagy gyakorlat”-ot. Korabeli fényképek tanú­sítják' a haditechnika megje­lenését a mezőhegyesi síksá­gon. Katonai táborok helyez­kedtek el a majorokban, er­dőkben. Tüzérek, huszárok, de megjelentek az első ha­digépek, a mai modern tan­kok ősei: féllánctalpas és tömörkerekű ágyútalpak. A „Vasárnapi újság” 37. számában 1912. szeptember 15-i dátummal sok nevet és képet közöl a magas beosztá­sú személyekről. A hadgya­korlat központja és irányító parancsnoksága Mezőhegye­sen, a Kozma Ferenc u. 12. alatt települt. Két év múlva egy újabb provokatív hadgyakorlat után — amit Bossznia-Hercegovi- nában a szerb határon szer­veztek — Ferenc Ferdinánd trónörökös feleségével Sza­rajevóba érkezett, ahol- is életüket kioltották Princip Gavriló gyilkosi pisztolygolyói. KOSSUTH LAJOS 1848 augusztusában Kos­suth — útban Arad felé — kétnapos tartózkodása alatt jól megismerte a mezőhegye­si állapotokat. Később, Deb­recenben írt levelében, uta­sítást adott Boxberg volt me­zőhegyesi parancsnok kiuta­sítására, mert „befolyása ká­ros a ménesnél lévő katonai személyzetre”. Budapestről elrendeli, hogy a hadügymi­niszter „Somogy megyéből Mezőhegyesre szállítsa a Czendrey ménest.” Juhász Sándor felszerelési kormány- biztosnak elrendeli, hogy „az Országos Bizottmányt Mező­hegyesre telepítse”. A szabadságharc alatt Me­zőhegyes is komoly segítsé­get adott a honvédseregnek. A krónika szerint Kossuth Lajos 1849. augusztus 1-én és 2-án Mezőhegyesen tar­tózkodott. Minden valószínű­ség szerint az éjszakát is itt töltötte a ménesi épületben. Három levelét itt írta meg. Kettőt augusztus 1-i, egyet- augusztus 2-i keltezéssel. Le­velében Aulich belügymi­nisztert utasította: a „Tisza- Maros háromszögletében ösz- szezsúfolt államjavak miatt is szükséges, hogy a hadse­reg feltétlenül tartsa a Tisza- vonalat”. Másik levelében ér­tesíti Szemere miniszterelnö­köt Szeged elestéről, sietteti Görgey bevonulását. A hon­védhadsereg győzelmei nyo­mán elrendelték, hogy az osztrák színeket és címert cseréljék ki magyarra. Lapusnyik Lajos gyűjtéséből közreadta: Kőváry E. Péter i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents