Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-30 / 305. szám

o

1984. december 30-, vasárnap

Parkolóutca — kérdőjelekkel

Egy döntés, amely vihart kavart

Ez év június 3-án Békéscsabán, a Tanácsköztársaság útja Szabadság tér és Petőfi utca közötti szakaszát lezárták a forgalom elől. Az útszakaszt parkoló-, sétálóutcává alakították át.

Sokan megelégedéssel, mások bosszankodva vették tudomásul a döntést, és visz- szavonását sürgették. Levelekkel ostromolták á tanácsot, a pártbizottságot, a demokratizmus megsértésével vádolták a város vezetőit, mondván, nem figyelnek a véleményekre, a lakók érdekeire.

S miközben a rádióban is szót kaptak az érdekeltek, a békéscsabai parkolóutcában a régi állapot visszaállítására semmilyen jel sem mutatott. A pártbizottságra érkező jelentésekben így még 6 hónap elteltével is a következőket olvashatjuk:

„A parkolóutca nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, akadályozza a gyorsabb közlekedést, főleg az idősebb emberek nehezményezik, hogy a város központja tömegközlekedési eszközökkel nehezen megközelíthető. Nőtt a balesetveszély, a munkahelyek egy része csak ismételt átszállással közelíthető meg. Miért nincs bátorsága a tanácsnak, hogy beismerje tévedését?” — kérdezték.

Máig sem derült ki azonban, hogy valóban hibát követett-e el a tanács a sétáló-, pontosabban parkolóutca kialakításával. Ma sem tudjuk pontosan, hány ember fogadta örömmel, és mennyien bosszankodnak az egy évvel ezelőtti döntés miatt. Lehet, a ■ panaszkodók többségének is inkább az új közlekedési renddel, a munkahely megközelítésével van baja?! Meglehet, de ne siessük el a választ! A sétálóutca történetét ugyanis érdemes tanulságaival együtt, pontról pontra nyomon követni.

Kiszámíthatatlan

következménvek

Hét évvel ezelőtt a békéscsabai Városi Tanács országos pályázatot írt ki a városközpont rendezésére. A pályázatok elbírálását követően a részletes terv kidolgozására a műegyetem városépítészeti tanszékének docense kapott megbízást. A rendezési terv társadalmi vitájáról Csaba Márton, a városi tanács műszaki osztályának vezetője a következőket mondja:

„A békéscsabai parkolóutca kialakítását eredetileg nem a város vezetői kezdeményezték. Szükségességét először, tíz évvel ezelőtt, a lakók fogalmazták meg. Amikor később, 1980-ban a városközpont részletes rendezési terve a kerületekben

szervezett fórumok, tanácstagi beszámolók elé került, a többség egyetértett a sétálóutcával, a város rendezési tervében megfogalmazottakkal, sőt jó néhányan a Tanácsköztársaság útja mellett az István király és a Szabadság térnek is hasonló funkciót szántak volna. Mások a Tanácsköztársaság útjának kiszélesítését, árkádo- sítását javasolták. A mostani megoldás tehát kompromisszum eredménye.

Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy a fórumokon csak kevesen vettek részt. Ezért döntöttünk úgy, hogy a tervből jó néhány vállalat fiataljait, dolgozóit is megkérdezzük, de alapvető változtatásokra ezéken a találkozókon sem tettek javaslatot. Emellett a rendezési tervet a legforgalmasabb helyen is 'kifüggesztettük. Három hónap alatt azonban csak egy észrevétel érkezett a tanács címére.”

A városi tanács vezetői tehát annak tudatában folytatták a munkát, hogy a lakók egyetértenek a rendezési tervvel. Az már csak június

3-at követően, a Tanácsköztársaság útjának lezárása után derült ki, hogy a lakók egy része másként gondolkozik, vagy legalábbis erre lehetett következtetni az említett levelekből, véleményekből. A végső következtetések levonása előtt azonban érdemes a parkolóutca kialakítására tett lépéseket továbbra is nyomon követni.

Jogos bírálatok

A városi tanács végrehajtó bizottsága 1982 októberében a megyeszékhely közlekedéséről tárgyalt, s akkor újra szóba került a parkolóutca kialakítása. A testület a feltételek hiánya miatt ekkor későbbre halasztotta a döntést. A végső elhatározásra így 1983 végéig kellett várni, ám a feltételekkel, mint majd látni fogjuk, még ekkor is baj volt.

Az említett végrehajtó bizottsági ülés időszakában még abban reménykedtek, hogy a 44-es út békéscsabai átkelőszakaszán, az Élővíz- csatornán, épülő híd határidőre elkészül. Nem így történt, ám annak ellenére, hogy a híd átadása késett, 1984. június 3-án a Tanács- köztársaság útját a Jókai utca sarkáig lezárták a forgalom elől. Alig lépett érvénybe az új forgalmi rend, amikor kiderült, hogy az Orosházi úti felüljárót meg kell erősíteni, átmenetileg le kell zárni. Mindez tovább nehezítette, mi több bénította, az autóbusz-közlekedést. *Áz új menetrendet aj átszállások, a megnövekedett utazási idő és a költség miatt is sok és jogos bírálat érte. Hallgassuk" meg, mit mond minderről Csaba Márton:

„Szeptemberben a gondok orvoslására kéthetes forgalomfelmérés kezdődött. A következtetések levonása és a menetrend módosítása rajtunk kívülálló okok miatt késett. A módosított menetrend ezért csak november elejétől léphetett érvénybe. Már most látjuk azonban, hogy a legközelebbi menetrendváltozás időszakában további kiigazításra lesz szükség.”

Csak reméljük, a jogos igények felismerésétől a döntésig ezúttal nem kell hónapokat várni.

Világjelenség

A bírálatok, az elégedetlenség .miatt a tanács vezetőinek helyzete nem éppen irigylésre méltó. Az utóbbi hónapokban jó néhányan tették fel a kérdést: miért

nem hajlandók elismerni, hogy hibát követtek el?! Valóban, miért nem hajlandók?

— Mert mi úgy érezzük, nem követtünk el hibát — válaszol az osztályvezető. — Mondhatnám, világjelenségről van szó. A korábban legforgalmasabb utcák, bevásárlóközpontok Magyarország nagyobb városaiban is egymás után kapnak hasonló funkciót. De a mi lépésünk nem utánzás akart lenni. A forgalom, a zajszint, a levegő szennyezettsége, a balesetveszély növekedése miatt valamilyen intézkedésre mindenképpen szükség lett volna. Szerencsés körülmény, hogy a Tanácsköztársaság útján koncentrálódik a város üzleteinek jelentős része. Valamennyi szempont közül az első helyen említeném azonban a város lakóinak igényét, amelynek meghatározó szerepe volt a parkoló-, sétálóutca kialakításában.

Felülvizsgálni

működésüket

Ezek után már csak az a kérdés, ha a város lakóinak érdekeit tartották szem előtt, akkor mivel • magyarázható az utóbbi hónapok elégedetlensége?! A tanács vezetői hibáztak, vagy másutt, például a fórumrendszerben a tanácstagok választói képviseletében, a közömbösségben, esetleg a hiányos tájékoztatásban kell keresnünk a baj okát? A tanács vezetői ugyanis kérdeztek, vagy legalábbis a vélemények elmondásához igyekeztek megteremteni a feltételeket. A 70 ezer lakó közül azonban alig néhány százat érdekelt a város már említett részletes rendezési tervéről folytatott vita.

És mi a helyzet ma? Sokan vannak, akik panaszaikat, észrevételeiket tolmácsolják. A tanács vezetői és a lakók a közelmúltban szervezett találkozói ugyanakkor azt bizonyítják, a parkoló- utca kialakítását a többség örömmel fogadta, s a menetrend módosítását követően kevesebb a panasz a közlekedésre is.

Változatlanul nem lehet azonban tudni, a korábbi tapasztalatok is ezt bizonyítják, hogy a fórumok működése a résztvevők kis száma miatt mennyire megbízható, pontosabban, milyen mértékben közvetítik a lakók véleményét. Az elmúlt hónapok tanulságai közétartozik az is, hogy javítani kell a város lakóinak tájékoztatását, felül keli vizsgálni a fórumok működését, a tanácsi képviselet hatékonyságát, no és persze, a nagyobb körültekintés sem árt, hasonló döntések előtt.

a jövö

S miközben az indulatok fokozatosan elülnek, egyre többet hallani a parkoló-, sétálóutca jövőjéről. Legutóbbi, decemberi ülésén a városi tanács végrehajtó bizottsága az ezzel összefüggő feladatokról tárgyalt.

A végrehajtó bizottság ülésén szó volt a balesetveszélyről is. Kiderült az°nban, hogy június óta a parkolóutcában nem volt baleset. A tanács a lakók jelzéseinek megfelelően, a közlekedés feltételeit is továbbfejleszti. A Tanácsköztársaság és a Petőfi utca sarkán a jelzőlámpákat már ebben az évben átalakították, hasonló átalakításra ~ vár a Bartók Béla úf jelzőlámparendszere, és a Luther és Jókai utca sarkán is jelzőlámpákat állítanak fel.

A parkolóutca már eddig is több rendezvénynek, nép- művészeti kirakodóvásárnak, a fúvószenekarok találkozójának, a KlSZ-utcá- nak, és most a karácsonyi vásár idején az aranykapunak adott helyt. A jövőben több hasonló rendezvény mellett a kereskedelmi egységek számát is növelni fogják.

A parljolóutca sétálóutcává alakítása 1985-ben kezdődik el. Első ütemként a Korzó teret adják át, majd az anyagi lehetőségek függvényéin a Kinizsi—Irányi utca és az Irányi utca—Szabadság tér közötti szakasz építésével folytatódik a munka. A Jókai utca—Korzó tér közötti terület csak az új városközpont építésével egy időben, ahhoz szervesen kapcsolódva készülne el.

Kepenyes János

Ilyen is van

Kora ősszel volt az egyik fő témám Rajki László szobra a békéscsabai Kulich-városrészben. A szobor állapota és környezetének állapota. Mindkettő (finoman fogalmazva) lehangoló volt. Az ülő nőalak előtti medencében szemét, piszok, a medence széleiből nagy darab kőlapok hiányoztak, és az egészet benőtte a gaz. Nem éppen méltó látvány egy városrész szolgáltatóközpontjában, hiszen pár lépésre onnan található a fodrászat, a bútorbizományi és egyebek.

Hozzá tartozik a történethez, hogy a közeli, 10-es számú általános iskolában is olvasták a szobor és állapota körüli eseményekről tudósító jegyzeteket, cs Szarvas Mátyás, az iskola egyik fiatal pedagógusa elhatározta: tanítványaival védnökséget vállal a szobor és környezete felett! Nem nagy ügy, gondolhatnánk, hiszen „védnökséget” nagyobb ügyek felett szoktak vállalni, de őket ez nem zsenírozta, ők vállalták. Olyannyira, hogy ebbéli szándékukat be is jelentették a városi tanács illetékeseinek, akik örömmel fogadták a (ma még szokatlan) kezdeményezést, és biztosították a lelkes, fiatal pedagógust: anyagi fedezet is lesz arra, hogy a medencét, annak vízelvezető rendszerét megjavítsák.

Megérkezett közben Rajki László szobrászművész Szentendréről és minden különösebb „felhajtás” nélkül kijavította, rendbe tette a szobrot. Szarvas Mátyás és tanítványai, az iskola 13. számú csoportja pedig ősz óta hetenként kétszer is „kivonult” a tetthelyre, hogy tettekkel bizonyítsák vállalkozásukat: azóta meg lehet nézni a

szobrot és környékét! Csak a medence és a vízelvezető cső nincs még kijavítva, habár (az iskolások úgy tudják) egyszer már jártak ott valakik, és vizsgálódtak. Tehát a munkának ez a része is elkezdődött, feltehetően, ,az új esztendő nagy változásokkal szolgál!

Gondolom, a 10-es számú iskola 13. számú (mennyi szám!) csoportjának örömére is. A művész örömére, áki Szentendréről utazott ide, a nem is hívó szóra, hogy régi szobrát helyreállítsa.

És az ott lakók örömére.

Nézem a televíziót valamelyik karácsonyi napon, délelőtt. Gyerekműsor megy, valami Csipikéről szól, aki azt hiszi magáról, hogy nélküle megállná az élet az erdőben, a méhek nem tudnák, mikor kell elindulniuk mézet gyűjteni, a pisztrángok sem tudnák, merre kell úszniuk, és a vadmalac sem, hogy miért nem szabad ennie a gyilkos galócából. Szóval amolyan botcsinálta kiskirályka abban a meseerdőben ez a Csipike. Teheti, mert nem akad az erdő lakói közül egy sem, aki megmondaná neki: „Csipike, te azt hiszed magadról, hogy a nap sem kelne fel nélküled!” Azaz, egy mégis akad: a kecskebéka. Össze is vesznek alaposan, mi több, Csipike elhatározza, hogy megleckézteti az engedetlen alattvalót.

Történik egyszer, hogy kiskirálykánk elalszik, és csak akkor ébred fel, amikor már hasára süt a nap. Közben az erdő éli az életét, Csipike királyka parancsai nélkül is. Amikor felébred és dühödten a kecskebékának támad, az csendesen megjegyzi: „Azt suttogják, hogy nélküled ébredt az erdő, és mindenki tudta, mi a dolga!”

Bevallom, tetszett ez a gyerekeknek szóló bábjátékmese. Mert nemcsak a gyerekek világában sok még a Csipike kiskirályka, a felnőttek között is. Akik azt hiszik magukról, hogy nélkülük megállna az idő... Hogy nélkülük mások lépni sem tudnának. Hogy a nap csak azért van, hogy dicsőségeiket sugarazza. .. Mese, mese, mátka.

Sétálok néha az új (a még épülő) megyei könyvtár előtt. Sétáltam arra tavasszal, nyáron is, ősszel, és most télen. Hónapról hónapra egy kicsivel mindig többet láthattam abból, ami majd lesz. (Mondhattam volna úgy is, hogy évről évre, de minek bolygassuk a távoli múltat?) Szóval sétálok arra, és újabban szép, nagy kivilágítást is láthatok egyik-másik termében. Örömmel jegyzem fel láthatatlan noteszembe, hogy már bent van a villany. Azt (külön aranybetűkkel) írom majd fel, ha bent lesznek a könyvek is, meg más könyvtári dolog, eszközök, az országhíres „első zenei részleg”. Mert gyönyörű lesz! Olyan szép és felemelő ez a két szó: „gyönyörű lesz”! Csak az a „lesz”, az nagyon makacskodik. Mióta tartja magát? Meddig tartja magát?

Sétálok néha az új (a még épülő) megyei könyvtár előtt, és arra gondolok, hogy a remény, az éltetett bennünket, akik nem is értjük, hogy lehettünk meg könyvtár nélkül ilyen hosszú ideig? És nem lehetett volna-e elkerülni ezt a „hosszú időt”?

Legyünk büszkék rá, ha elkészül: kiböjtöltük! És az ilyen hosszú böjt sem akármilyen teljesítmény.

Olvasgatom a karácsonyi Népszabadságot. Abban is egy, cikket, melyben írók, kritikusok, kulturális műhelyvezetők (nem művezetők!) nyilatkoznak meg a szórakoztatás kultúrájáról.

Az egyik résztvevő, egy író például ezeket mondja: „A szórakoztató műfajok egyike-másika... agresszív ízlésterrort gyakorolhat más műfajokkal szemben. Vegyük például a rádió leghallgatottabb műsorát, a reggeli zenés műsort. Ebből kiirtották a népdalokat, kórusokat, a köny- nyű klasszikusokat, még az operettet és a magyar nótát is, csak a fülcsikaró műfaj maradt.”

Igaz! Nem lehet „átmagyarázni”. Megvédeni sem nagyon. Ha reggel körbecsavarom a rádió gombját, szinte csak a két magyar adón „fülcsikarnak”. Másutt könnyű, a napot hangulatosan kezdő dallamok szállnak a hangszóróból. Nálunk a kemény (esetleg félkemény) rock. Csak az. Az ébredők, a munkába igyekvők (tudat alatti) idegesítésérc, korai sokkolására. Minek és kinek jó ez, kérdezhetnénk. Az író megkérdezte. A válasz az volt: „Hogy ki mit tekint agresszívnek, ez nagyon változó lehet”.

Perszé, hogy az! Csak éppen ez a válasz: nem válasz.

Igen, kedves olvasóim, „ilyen is van”. Lesz is. Emberek vagyunk ... Biztos, hogy mindig?

Sass Ervin