Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-24 / 302. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG II MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA f 1984. DECEMBER 24., HÉTFŐ Ára: 1,8» forint XXXIX. ÉVFOLT AM, 302. SZÁM fl láthatatlan karácsonyi csomag M a a családok mindenütt az ün­nepekre készülnek. Az előző napok lázas vásárlása nem csak az ünnepi asztal bőségéért folyt, hanem a sok fejtöréssel és itt-ott bosszankodássál is együttjáró ajándé­kok beszerzéséért is. Ma este már, ősi szokás szerint, a család a kivilágított, gondosan feldíszített fenyőfa köré te­lepszik. A fenyő alatt névre szóló cso­magok sorakoznak. Olyanok, amelyeket eddig rejtegettünk egymás elől, hogy meglepetést okozzunk vele. Lelkünk mélyén mindannyian számítunk e cso­magokra. A meglepetés ereje nem is abban van, hogy kapunk-e ajándékot, hanem tartalmában. Az értéke sem fontos. A korán ránk hulló estében a fenyő­illat és a gyertyafény, a melegebben egymásra néző szemek, amelyek a volt összekoccanások emlékét se őrzik most, az egymásnak örömet szerzés tiszta boldogsága magasztosítja valóban ün­neppé karácsony estéjét: a béke, a bol­dog együttlét, a kölcsönös megértés ün­nepévé. Mégis hányán és hányán sóhajtunk fel titkon. Titkolva, nehogy elrontsuk a többiek kedvét, pedig lehet, hogy ők is ezt teszik. Bárcsak így lehetne a nagyvilágban mindenütt, ahogy most nálunk a családok körében! — önthet­jük formába az óhajok lényegét. Mert vajon felejthetjük-e, hogy a világ szá­mottevő részén éhínség pusztít, másutt meg milliárdokat költenek olyan fegy­verekre, amelyekre már egyáltalán nincs is szükség a másik, s vele önma­ga és a világ elpusztítására. A meg­levők is többszörösen képesek erre. És mindez sokkal többe kerül, mint az éhségövezetek végleges megszüntetésé­nek a költsége. Van része a világnak, ahol — mint hálunk is — nyugalom, rend van, de van olyan része is, ahol terrorbombák robbannak, repülőgépe­ket térítenek el, túszokat szednek és végeznek ki; van, ahol a hatalom vé­res keze torkára forrasztja a szót mind­azoknak, akik szólásra merik nyitni szájukat. Gondjainkat, aggódásainkat egy nap­ra sem tudjuk feledni, még karácsony estéjén sem. De okunk sincs erre. A mögénk pergett esztendő egén nagyon is kevés volt a felhőtlen óra. Leginkább a tornyosuló viharfelhők támasztotta aggodalom nyomasztott bennünket. Mi­lyen jó lenne e karácsony esti családi hangulatot az esztendő minden napjá­nak sajátos jellegévé varázsolni szerte a világon! Az emberek nagy többségé­ben ez az óhaj és szándék munkálko­dik. Ez a dolgozó ember természetes sa­játja: a béke, a békességre való törek­vés. Hogy ez már százszor és ezerszer hajótörést szenvedett? A reményt fel­adni sohasem szabad. Különösen nem, ha alapja van. Köztünk és velünk él még az a ge­neráció, amely a saját bőrén érezte a második világháború szörnyű pusztítá­sait, amikor ötvenmillió ember pusztult el, százmilliók sérültek meg fizikailag és lelkileg. Csak itt, egyedül Európá­ban. S amikor már véget ért a szörnyű pusztítás, akkor a Föld másik oldalán felrobbant az első atombomba. Olyan időben, amikor már a győzelem eldön­téséhez nem volt rá szükség: csak a jövő fenyegetéséhez kellett. Olyan feladvány lett ez az emberi­ség számára, amelynek megoldásában nincs alternatív lehetőség. Leszerelés vagy önmegsemmisités — más válasz­tás nem lehet. A mai fegyverek — a csillagháborús készülődés küszöbén — és a katonai doktrínák azt erősítik, hogy sem egyetlen országra, sem egyet­len földrészre nem korlátozható a szembenálló erők katonai összecsapása. A világ borul egy konfliktus esetén nukleáris lángba, s Földünk halott bolygóvá válna. Egyszerű lenne azzal elintézni e prob­lémát, hogy a két szuperhatalom határ nélküli rivalizálása sodorta az emberi­séget ilyen helyzetbe. Ám a szemben­álló felek frontvonala nem országhatá­rok mentén húzódik, ahogyan a napi híradások tükrében sokan látni vélik. Osztályellentétek világméretű összecsa­pásának' vagyunk részesei, gyakran szenvedő alanyai gyermekeink békés, boldog jövője érdekében. Ez az ellen­tét kibékíthetetlen. De ha az, akkor van-e kiút belőle, vagy az emberiség önpusztításába rohan? K arácsony a boldog élet vágyának is az ünnepe. S ez a vágy, ez a remény jogos. De egyedül a re­mény kevés a boldogság elérésé­hez. Tenni kell érte. Ugyanis e kibé­kíthetetlen ellentétek vitáját eldönte­ni, megoldani nem csak fegyverrel le­het. S nekünk mindannyiunknak, egyé­nileg is azért kell tenni, hogy ne a fegyveres megoldásra kerüljön sor. __ D e mit számít az én tettem, az egyes ember cselekvése? Ha nem hinnénk és hittek volna őseink is abban, hogy az egyes ember tette is sokat számít, ak­kor sem a gyógyító tudomány, sem a csodáknak tűnő dolgokat produkáló elektronika nem állhatna ma az embe­riség rendelkezésére, a mi szolgála­tunkba; vagy a Körösök gátjai sem épülhettek volna meg, hiszen egy kubi­kostalicska föld szinte semmit sem je­lent a százezer, a millió köbmétereket igénylő gátvonulatokban. Egy emberi porszem, de sok ember már gátat je­lent a romboló erők előtt. Ennek is van szerepe abban, nagy szerepe, hogy derültebb időjárásra szá­míthatunk az előrejelzések szerint a nemzetközi politikai életben. De bárho­gyan is legyen, tudnunk kell: az ár né­ha a töltéseket is átszakíthatja. S ak­kor újabb töltéseket kell emelni a rom­bolás elé. Az emberiség józan nagyob­bik fele képes volt erre eddig is, ké­pes lesz a jövőben is. A lényeg mindig az én, a te, a mi tetteinkben van. S akkor már nem el­hanyagolható, hanem a dolgok menetét kijelölővé erősödik akaratunk. Így már a holnap sem olyan sötét, mint ahogy láttatni szeretnék. S karácsony remé­nyeinek ez ad reális alapot. Igen, a tettek. Mert mindig ebben van a lényeg. A szándékok, remények, vágyak csak a tettekben öltenek tes­tet. Szűkebb sorsunk alakulása is ezen múlik. Évek óta nyomnak bennünket a világgazdasági folyamatok kedvezőtlen hatásai. Eleinte úgy véltük, hogy ezek begyűrűzéseit képesek leszünk határa­inkon megállítani. Megkésve eszmél­tünk rá, hogy a megváltozott világgaz­daság kihívására csakis jobb munká-, val, egész termelési szerkezetünk kor­szerűsítésével adhatunk méltó választ. A most véget érő esztendő gazdasági mérlege biztató. Sikerült megállni a gazdasági lejtőn, s nemcsak megka­paszkodni, hanem javítani is tudtunk valamit helyzetünkön. A tegnap köz­zétett jövő évi népgazdasági terv már ezzel a körülménnyel számol. Javítha­tunk valamit a beruházások stagnáló állapotán, az életszínvonal alakításá­ban is sikerül valamit tennünk. Nem nagy lépések ezek még, de már hely­zetünk fordulását jelzik. Ám mindjárt meg kell jegyeznünk, hogy ez a terv is még csak óhaj, mint ahogy minden terv az. Még akkor is csak óhaj, ha reális, megvalósitható alapokon nyugszik, mi­ként a népgazdaság 1985. évi tervezete. Óhajból valóság a tetteken keresztül lesz. Nem általában, hanem az én, a te, a mi tetteink által. Az ünnepi hangulat sem takarhatja el, hogy az elért kezdeti sikereket el­sősorban nem munkánk hatékonyságá­nak növelésével értük el, hanem a bel­ső fogyasztás visszafogásával. Tovább járni ezt az utat kétszeresen is veszé­lyes. Veszélyes életszínvonalunkra, ve­szélyes a népgazdaság termelőképessé­gére, a technikai színvonalra. A mai világban különösen érvényes az a mon­dás, hogy aki lassan halad, az elmarad a többiektől, és csak a gondokat zúdít­ja magára. Sokszor és sokan emlegettük, hogy csak jobb munkával boldogulhatunk. A jobb munka nemcsak több munkát je­lent, hanem elsősorban alkotó munkát. A szellemi, szakmai képességek ehhez nagyjából adottak. Ezek felhasználósán kell változtatni, javítani. Elsődlegesen nem kormányrendeletekkel — persze ezekkel is —, de a dolgok lényege, a gondok megoldásának a kulcsa mégis csak önmagunkban van. Eredményesebben kell kihasználnunk a gazdasági demokrácia meglevő és jö­vőre belépő formái nyújtotta lehetősé­geket. Ezek bázisán szökkenhet gyor­sabban virágba az alkotó kezdeménye­zés, fokozható — a teher érzete nélkül — munkánk hatékonysága, a még ész­szerűbb, célirányosabb munka a kor­szerűség szintjén. I elentős esztendő lesz a ránk kö­szöntő 1985. Nemcsak az enyhén javuló gazdasági viszonyaink mi­att, hanem azért is, mert jövőre ünnepeljük felszabadulásunk 40. évfor­dulóját, és kerül sor pártunk XIII. kongresszusára, amelynek tiszte lesz öt évre felvázolni népünk jövőjét. A meg­jelent irányelvek ezt nemcsak jelzik, de az emberek véleményét is igénylik a kitűzött célokról. Jövőre kerül sor a tanácstagok és az országgyűlési képvi­selők választására is, új választójogi törvényünk alapján. Gazdasági, társa­dalmi demokratizmusunk bővülésére, izmosodására a feltételek és a lehető­ségek adottak. Ez esetben is rajtunk múlik, hogy ezekből mennyi lesz való­ság — tetteink alapján. Mindannyiunk karácsonyfája alatt — az odakészített ajándékcsomagok kö­zött — van egy nem látható csomag is mindannyiűnk nevére címezve. Ebben a jövő év lehetőségei vannak. A csomag nem kicsi, tartalma értékes. Személy szerint megvalósuló tetteinken múlik e csomag tartalmának tényleges értéke. 1984 karácsony: a béke, a jövő ígére­te. Legyen mindenkinek boldog ez a karácsony és ajándéka gazdag — szor­galmunk szerint. Enyedi G. Sándor % Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk ^ olvasóinknak! ^ a

Next

/
Thumbnails
Contents