Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-15 / 294. szám

NÉPÚJSÁG 1984. december 15., szombat f í > A földfoglalásoktól a földosztásig A szövetkezetalapítás jeles jubileumaira közös gazdaságaink többsége szerény vagy a szerény­nél valamivel díszesebb kiadványban igyekszik megörökíteni az alapí­tástól eltelt évtizedek történetét. Hogy ezek a munkák mennyiben for­rásértéknek, nem tisz­tünk eldönteni. Minden­esetre az e könyvekben felhalmozott adatokra, dokumentumokra, az ezekben közzétett Vissza­emlékezésekre talán ér­demes lenne az eddigiek­nél nagyobb figyelmet fordítani. Az alábbiak­ban hat „tsz-történetből” válogattunk — előbbi ál­lításunkat is bizonyítan­dó — olyan szemelvé­nyeket, amelyek színes képet adnak a földre- formrendeletet sürgető viharsarki parasztság mozgolódásából az 1944. október 6-át követő hó­napokban: Fodor István egy idős a századdal, 1900-ban szüle­tett. Az I. világháború után az apja 20 kvadrát földet kapott. A család nem tős­gyökeres dombegyházi.. A mai Románia területén él­tek, 1908-ban Zemplénbe vit­ték őket, innen érkeztek 1909-ben a községbe. Monták nagybérlőhöz álltak be do­hánykertésznek. 1919-ben, amikor Csikóst, a községi direktórium elnökét Szeged­re vitték a csendőrök, Fodor István esküvel fogadta, ha addig él is, kiosztja a földet osztályos társai között. — 1944 őszén értek ide az oroszok. Majd azután jóval később kerestek bennünket kommunista párttagokat, hogy alakítsuk meg a föld­osztó bizottságot. Kérdeztem: minek? Én már az ősszel ki­osztottam a földeket. El is vetettek az emberek annak rendje és módja szerint. Az­után mégis meg kellett ala­kítanunk egy 25 tagú bizott­ságot. Ki legyen az elnök? A többiek azt mondták, menjek én Makóra a megyei földrendező bizottság elnö­kéhez. Hogy én tudok be­szélni. Na, jól van, elmen­tem. Meg is egyeztem vele és nem osztottunk újra semmit, jó volt úgy, ahogy ’44-ben megcsináltuk. Nem hagytam én meg itt se egy uradalmat, se egy ta­nyát. Mindent szétosztottam, igaz eleinte nem nagyon merték aláírni az íveket. Majd csak amikor látták, hogy nem lesz baj belőle. Igaz, erre hamar rájöttek. Már negyvenötben meg is tudtuk alakítani a részvé­nyes szövetkezetét. .. (K. E. P.: Barázdákba írt történe­lem.) * * * „A Magyarbánhegyesen megalakult földigénylő bi­zottság egyik tagjának, Zay Antalnak visszaemlékezése: 1944. október 6. után min­den volt gazdasági cseléd ott maradt, azon a nagybirto­kon, ahol addig élt. A leg­több földesúr, sőt a kulákok is elmenekültek. Hozzáfog­tunk a búza vetéséhez .. . Mindenki megértette, hogy csak akkor eszünk, ha ve­tünk is ... Tavasszal ha­szonbérbe vettük, holdan­ként egy mázsa búzáért az elhagyott földeket. Minden­ki annyit, amennyit kért... Közben mindig jártunk a fa­luba tájékozódni, hogy mi is következik ezután. Egy al­kalommal a népházban Tas- sy Lajos felolvasta a Debre­cenben megalakult Ideigle­nes Kormány 600-as rende­letét a földigénylő bizottsá­gok megalakításáról. Ott rög­tön lelkes hangulat alakult ki, és azonnal meg is vá­lasztottuk a bizottságot. Kö­zölték velünk, hogy nekünk senki nem .parancsol, min­denben belátásunk szerint cselekedjünk, úgy, hogy a szegényparasztságnak jó le­gyen és igazságos ..., a ki­osztott föld kevés volt..., Koszta Róza: Földosztás beadványt nyújtottunk be a mezőhegyesi ménesbirtok szétosztásával kapcsolatban, elutasítottak bennünket, hogy a ménesbirtokot megkezdeni nem lehet. Ebben az ügyben személyesen is jártam Veres Péternél, aki azt mondta, hogy ebben az ügyben ő sem tud segíteni... Tovább jár­tam, mert igénylő még min­dig volt... Személyesen utaztam Makóra, ahol olyan segítséget kaptam, hogy az Almáskamarásról és Elekről kitelepített németek helyé­be 20—25 családot engedtek letelepedni... (K. E. P.:Ma- gyarbánhegyes mezőgazda­sága.) * * * Boldis István a mezőko­vácsházi ötös bizottság tag­ja. 1945. január végén Csa- nád és Békés megye számos küldöttséget menesztett az Ideiglenes Kormányhoz a földreformrendelet kibocsá­tásának sürgetésére, mozga­lom volt ez, amelyet a ti­szántúli parasztság indított..., az időközben megalakult szakszervezet Kovácsházán kidoboltatta, hogy akinek örökföld kell, írasson. Két hétig várakoztunk, de ez­alatt csak 387 ember jelent­kezett. Megérkezett az uta­sítás, hogy meg kell alakíta­ni a községi földigénylő bi­zottságot. A nép egy piaci napon 30 tagot választott, ez a harminc ember pedig öt vezetőt március 3-án vagy 4-én, tehát két héttel a földreformrendelet megjele­nése előtt. A föld elégtelensége mi­att azonban a bizottság nem tudta időben megkezdeni a munkát, a környék falvaiban pedig már mindenütt mérték a földet... a szovjet pa­rancsnokság, nem tudva mi­ért késik az osztás, egy éj­jel elfogta az ötös bizottsá­got ...', a megrémült bizott­ság még akkor éjjel megol­dotta az eddig megoldhatat- lant — elkészítette a jutta­tási tervezetet... Másnap megkezdődhetett a mérés. Reggel a leggyűlöl­tebb birtokos család, a Purglyak földjén állt a bi­zottság. Eddig meg is volt mindez, de hozzá kellett volna látni a szélméréshez, nem is a mérés nehézségé­ben volt a hiba, hanem az évszázados elfogultságban, ami még dédapáinkról ma­radt vissza. Ott álltam a dűlő végén és nem szégyel­lem kimondani, hogy férfi létemre könnycseppek cso­rogtak végig az arcomon..., de erőt kellett vennem ma­gamon, látva, hogy a sok­sok ember mind engem vár, némán, " szótlanul... Gyor­san a dűlőút közepére siet­tem és onnan dirigáltam két társamat: kinek hány ölet mérjenek a családja után, mire a nap lement, 110 bol­dog ember kerengett a mezs­gyekarók között, latolgatva: mit hova vessen? (Beck Zol­tán: A mezőkovácsházi Üj Alkotmány Tsz története.) * * * Lengyel Sándor — szeg­halmi földigénylő bizottsági tag: — 1945-ben egy kora ta­vaszi napon megjelent a munkásőrhelyiségben egy dr. Tóth Endre nevű fiatalem­ber. Elmondta, hogy Buda­pestről jött, közjegyző (em­lékezetem szerint Győrffy- kollégiumi kapcsolatairól is említést tett). Magával ho­zott egy köteg nyomdai ter­méket a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a föld­műves nép földhözjuttatásá- ról szóló 660/1945. M. E. ren­deletet ... A munkásőrhelyi­ségben megalakult a 30 tagú földigénylő bizottság. Ennek keretében intéző (földosztó) bizottságot választottunk, melynek tagja lettem ..., el­ső dolgunk a földigénylés közzététele volt..., de sok földigénylő meghátrált..., javasoltam, szervezzünk nép­gyűlést a piactéren .,., el­mentünk a szovjet várospa­rancsnokhoz engedélyt kér­Még nem éltem, mikor meghirdették a szövetkeze­tesítést, és egyre többen va­gyunk, akik csak mások em­lékeiből, történelemkönyvek­ből isrrierhetik e politikai és ideológiai csatákban, fordu­latokban gazdag korszakot. Sokat hallhattunk, olvashat­tunk arról, mennyi gyötrődés előzte meg olykor a földhöz jutott ■ parasztok döntését: belépünk a szövetkezetbe. Nem volt egyszerűbb a hely­zet az iparban, a kisiparban sem, sokat fontolgatták a ré­gi mesterek is, mi lenne a jobb. Aztán itt is, ott is megalakultak a szövetkeze­tek, és az idő'igazolta, jól döntöttek az alapítók. Anyaghiány A cipészek hozták létre elsőkén^ szövetkezeteiket megyénkben. Talán azért, mert belőlük akkortájt igen sok volt, de közrejátszott eb­ben az is, hogy a susztermű­helyek gyakran adtak helyet a felszabadulás előtt politi­kai vitáknak. Itt feltűnés nélkül összejöhettek az em­berek megtárgyalni a világ dolgait. A cipészek között egyébként közismerten sok volt a szervezett munkás. Az volt Rózsavölgyi Márton ci­pészmester is, aki vállalko­zott rá, hogy felvillantsa a szövetkezés néhány mozza­natát. — Suszterinasként kezd­tem a szakmát 1933-ban egy mezőberényi mesternél.Ami­kor felszabadultam, segéd­ként kerestem a kenyerem, váltakozó sikerrel. Nemigen volt munka, kiváltképp szer­vezett munkásnak nem, én pedig tagja voltam a cipész­szakszervezetnek. Aztán for­dult a kocka. Kiváltottam az ipart és ’45 után kisiparos lettem. Munka most volt bőven, hanem anyag, az csak gyéren. ni..., kérésünket messze* menően támogatta ..., meg­nyugodtak az emberek, és a többség ismét feliratkozott... Az egyik reggelen, ahogy bemegyek az irodába, azzal fogad Honfi Imre bácsi, hogv nézzem csak, milyen kérelem érkezett! Alig akar­tam hinni a szememnek. Az állt benne, hogy 100 kataszt- rális hold földet kér vissza a birtokból, mert nem volt népellenes, sőt valami ellen­állási tevékenységről is em­lítést tett a levélben. Alá­írás : Wenckheim "Ferenc (gróf) ... Azelőtt járt ná­lunk Veres Péter ..., azt mondta ..., ne legyetek el­nézőek a régi rend uraival szemben. Földbirtokaiból csak annak hagyjatok visz- sza a törvényben megsza­bott mértékig, aki a múltbe­li magatartásával rászolgált. Ti ismeritek a volt helyi Közben alakulgattak a szö­vetkezetek, de sok fel is bomlott. Nem volt egyértel­mű, hogy megéri belépni. Később aztán, amikor a ma­szekok anyagkiutalását mi­nimálisra csökkentették, el­dőlt a dolog. • 1952-ben Ró­zsavölgyi Márton is belé­pett az ekkor már másodjá­ra megalakuló mezőberényi cipész szövetkezetbe. Itt va­lamivel bővebben jutottak anyaghoz, de nem volt fel­hőtlen az élet a szövetkezet­ben se, ahol hamarosan Ró­zsavölgyi Márton lett az el­nök. — A központi akaratot a KISZÖV közvetítetté /felénk, s a többi megyei szövetke­zet fe'é. Ez pedig :az volt: nincs szükség ennyi cipész­re, át kell irányítani őket más területekre, meg kell találni e kis szervezetek konfliktusmentes beolvasztá­sának, „elsorvasztásának” feltételeit. Papucsötlet Békés megyében az ötve­nes évek táján még minden jelentősebb településen ön­álló cipészszövetkezet műkö­dött. Mezőberényben példá­ul 75 papucsos-, csizmadia- és cipészmestert tartottak nyilván, és mind javított! (Ma négy nyugdíjas javít a nagyközségben.) — Szóval folyt az agitáció a KISZÖV részéről, adjunk át „létszámot” a faipari vagy vas-műszaki szövetkezetnek. A szarvasi cipészeket meg­győzték, csaknem egész ál­lományukkal átléptek avas-, fémipari szövetkezetbe, a békési cipészeket pedig az ottani építőipari szövetkezet fogadta. De Berény nem ad­ta cipészeit . Megígértem, hogy munka lesz, s nem mentek el az emberek. Ezt az ígéretet nem volt könnyű teljesíteni akkori­nagyságokat, nektek kell igazságot szolgáltatni... egy­hangúlag elutasítottuk a ké­relmet. (Váradi Gyula: A szeghalmi termelőszövetkeze­tek három évtizede.) * * * A földigénylő bizottság 1945 április első napjaiban (vagy még előbb) harminc taggal alakult meg. összeté­tele 22 fő kommunista és szociáldemokrata, 4-4 fő pe­dig kisgazda és parasztpár­ti. A parcellázást — mérnök nélkül — jól számoló pa­rasztemberek végezték. Köz­tük a „főmérnök” — a nép nyelvén kontár mérnök — Horváth Sándor volt. A ké­sőbbi hivatalos felmérések alig korrigáltak munkáján. A földminőség tekinteté­ben a kockahúzás volt az igazságtevő. A különböző dűlők minőségét is figyelem­be vették, ezért egy darab­ban nem lehetett kockát húz­ni. Azaz — mégiscsak volt kivétel: négy népes család és rokonsága — kemény bal­oldaliak — bejelentették a bizottságnak, hogy ők „egy­ben” akarják a területet megkapni, mert „kolhozba” akarnak tömörülni. Ennek a kívánságnak a bizottság en­gedett, és így négy „kolhoz” körvonalai bontakoztak ki, különböző határrészeken, de jobb területen; összesen mintegy 600 holdon. Általános támadásnak tet­ték ki magukat és felülről is rosszallást kaptak. A kívül maradó sorstársak vádja az volt ellenük, hogy számítás­ból tették a jobb terület ér­dekében. De belülről is fe­szült a keret, mert a „le­gények” nősültek és külön akartak válni a családi par­cellától. így sorban megszűn­tek a csoportok 1946 tava­szára, de a területet közkí­vánságra felül kellett vizs­gálni : harmadát mindegyik leadta gyengébb területért cserébe. A földosztás döntő része 1945 áprilisában lezajlott. Még egy évig tartott az utó­lagos osztások és visszapere­Ahonnan a papucsgyártás ötlete származik: a mezőbe- rényi cipészüzem Fotó: Veress Erzsi ban. A kereskedelemnek nem kellett már a „gojzer- varrott”, az erős, vastag, kézzel, készített cipő, aki ezt csinálta, nemigen élt meg. — Elhatároztuk, hogy pa­pucsot készítünk. Ez előt­tünk egy üzemnek se jutott eszébe. Az első vásárlónk, jói emlékszem, a Fővárosi Cipőbolt Kereskedelmi Vál­lalat volt, 15 ezer pár mű­anyag papucsot kért tőlünk. S beindult a papucsgyár­tás, melyről — a Körösvidé­ki Cipész Szövetkezet ered­ményeit ismerve — tudjuk, igen magas szintre jutott. De ne vágjunk a dolgok elébe! A fúzió — Később a ’60-as évek elején változott a koncepció, ekkor lett a jelszó: meg kell menteni Békés megye cipő­Ez sem ment könnyen... lések lezárása. A törvény le­hetővé tette a volt birtoko­sok részére bizonyos terüle­tek visszahagyását. Okány- ban 700 holdra rúgott volna ez a terület. Az igénylők tö­mege és a földigénylő bizott­ság határozott magatartása azonban elriasztotta az igényt benyújtó birtokoso­kat, így közel 4000 kh-ra ke­rekedett ki a felparcellázott terület — 900 család része­sült belőle. (Házi Albert: Okány Krónikája.) Végül: Koós Ferenc írja a „Gyo­mai tanulmányokéban a földosztásról: a megyei lap 1945 augusztus 29-i számá­ban olvashatjuk, hogy Gyo- mán nem minden földigény­lő jutott földhöz, így ezek — mintegy 94 család — az or­szág más részébe költöztek, Gara, Vaskút, Csátalja köz­ségekbe. Az új gazdáknak nem volt könnyű dolguk. Ke­serves volt a munka, s iga­vonó állat, felszerelés hiá­nyában reális lehetőségként a szövetkezés kínálkozott. Gyomán a szövetkezés gon­dolata már 1945 januárjában — tehát még a földosztást megelőzően — fölmerült, de a Tisza-malom dolgozóinak szövetkezetét az akkori vi­szonyok még nem tették időszerűvé. Hasonló esetről tudunk a földosztás utáni időkből is: az egyik ’19-es veterán azzal a kéréssel for­dult az MKP helyi szerveze­téhez, hogy a Zsófia-majort adják át 12 újonnan földhöz jutottnak, akik termelőszö­vetkezetet hoznak létre. Eb­ből a csoportosulásból nem lett ugyan szövetkezet, de a szántást-vetést és betakarí­tást közösen végezte el 12 család. A kezdeményezés — politikai szempontból — túl korai volt. Az MKP helyi szervezete olyan utasítást kapott, hogy egyelőre ne tá­mogassa az ilyen kezdemé­nyezéseket, „mert ez bizal­matlanságot ébreszt a pa­rasztságban ...”. Közreadta: Kőváry E. Péter iparát. Két dolog sújtotta ekkor az ipart: az anyaghi­ány és a munkahiány. Ez utóbbi azért, mert nem azt csinálták, amire igény volt, kivéve persze néhány szö­vetkezetét. Sarkadon például nyaran­ta a kőműveseknek adták kölcsön a cipészeket. Köz­ben Berény nagy sikerrel csinálta a papucsokat. A ket­tőt valahogy közelebb kel­lett hozni egymáshoz, így megszületett a döntés: egye­süljön egyelőre hat megyei cipészszövetkezet, a sarkadi, a békési, a füzesgyarmati, a szarvasi, a békéscsabai, a mezőberényi és a gyulai. — Megkezdődtek hát a fúziós gyűlések, sor került a mezőberényire is. A tagság azonban leszavazta, hatvan­ötből összesen hatan — köz­tük az elnök — szavazott az egyesülés mellett. Ugyanez történt Gyulán is, a többi szövetkezet nem ellenezte a dolgot, És ők-miért? Általában az erősek nem kívánják az egyesülést a gyengékkel, és ez ebben az esetben is áll. A herényi papucsoknak, a Gyu­lán készült őrbotosoknak (katonai . kellék), postásci­pőknek jó piaca volt, jól megéltek belőle az üzemek. Nem késztetett semmi az egyesülésre esetükben, csak a meggyőzés, ami végül ered­ménnyel járt. — Űj gyűlést hívtunk ösz- sze és újra szavaztattuk a fúziót. Talán nem is egészen ráhatásmentesen, mert így hangzott a kérés: aki ellene van az egyesülésnek, az te­gye fel a kezét! így történt, hogy 1962-ben hat szövetkezet összeolvadá­sával, békéscsabai központ­tal létrejött a Körösvidéki Cipész Szövetkezet. Ez volt az országban az első nagy fúziós szövetkezet, s ma ez a legnagyobb hazai, verseny­társ nélküli papucsgyártő. Nem volt könnyű az út idáig, de — azt hiszem, eb­ben nem kételkedhetünk — megérte. Szatmári Ilona

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents