Békés Megyei Népújság, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-13 / 266. szám

1984. november 13., kedd Hz ifjúságért A KISZ Békés me­gyei bizottsága javaslata alapján, a KISZ Közpon­ti Bizottság intéző bi­zottsága Ifjúságért Ér­demérem kitüntetésben részesítette Gyucha Já- nosnét, a Békéscsabai Ba­romfifeldolgozó Vállalat művezetőjét, pártvezető­ségi tagot és Petrovszki Pált, a Békés megyei Távközlési Üzem mű­szerészét, szakszervezeti titkárt. Egyenes beszédű, energi­kus asszony Gyucha János- né. Az a típus, aki nem la­tolgatja folyton: jó-e ne­kem, ha azt mondom, amit gondolok. S kitűnő emberis­merő. Elég egy kedvet­Gyueha Jánosné len „jó reggelt”, vagy „csó­kolom, Bella néni”, hogy észrevegye, az illető fiatal­nak valami nyomja a lel­két. Sok-sok éve gyűjti a tapasztalatokat. 1949-ben került a békéscsabai baromfi­feldolgozóba, amely máig a munkahelye. Dolgozott az if­júsági mozgalomban, 22 éve párttag, 1960 óta művezető. — A gyárban sok a fiatal. Milyennek látja őket? — A- többségre igazán nem lehet rosszat mondani. Ogy 10 százalék lehet, akikkel van gond, akik nem úgy dol­goznak, viselkednek, aho­gyan elvárható. Nekem az a sokéves tapasztalatom, hogy ott van baj, ahol a családi élet sincs rendben. Az ott­honi problémák gyakran vannak rossz hatással a fia­talra. Mindegyikkel más­képpen lehet szót éfteni, egyiknél a szigor, másiknál inkább a szép szó, rábeszélés használ. — Sokat van a fiatalok között, bizonyára ismeri a gondjaikat. Mi jelenthet ne­hézséget egy mai fiatalnak? — Ügy látom, elsősorban azok küszködnek problé­mákkal, akik összekerülnek, és csak a saját fizetésükre számíthatnak. Tudok olyan párt. hogy öt éve laknak al­bérletben, már család is született. A szülők anyagi támogatása nélkül nem sok a remény a lakáshoz jutás­ra. A keresettel, a beillesz­kedéssel, és az előmenetel­lel, legalábbis nálunk, nincs gond. az idén is például négy munkásfiatal került középve­zetői beosztásba. Gyucha Jánosné lassan a nyugdíjas éveire készül. Az utódja — s ez nem véletlen — egy fiatal, akiről nagy szeretettel és elismeréssel be­szél. Elvétve akadhat olyan fontosabb ifjúsági rendez­vény, ahol ne tűnne fel el­maradhatatlan fényképező­gépével Petrovszki Pál, aki a békéscsabai és a megyei KISZ-es és úttörő megmoz­dulások képkrónikása. A fo­tózás persze csak egy, s nem is a legfontosabb része an­nak a közösségi munkának, amit Petrovszki Pál idestova 25 éves folytat. A '70-es években hosszú ideig volt KISZ-titkár, öt évig volt tagja a Postás Szakszervezet központi vezetőségének, 23 éve dolgozik a postán, ahol szakszervezeti titkár. A fo­tózást még szakmunkásta­nuló korában kedvelte meg, s a hobbi tartósnak bizo­nyult. — Szó esett itt a mai fia­talokról — utal az előző be­szélgetésre a kitüntetést kö­vető percekben Petrovszki Pál. — Nem szabad félni at­tól, hogy kudarcot vallunk velük, feladatokat kell bizni rájuk, felelősségteljes meg­bízatásokat adni nekik. Jól felkészültek, iskolázottak, nyugodtan lehet bízni ben­nük, — ha nem kapják meg a lehetőséget, mindezt ho­gyan bizonyítsák be?! Ná­lunk ezekben az években ke­rült sor nemzedékváltásra, sok idős szakember helyére fiatal került. — Az ifjúsági rendezvé­nyek, s a munkahelyén is a KISZ-es megmozdulások többnyire hétvégeken, a munkaidő után kerülnek sorra. Nem okoz ez konflik­tust a családban? Petrovszki Pál Fotó: Fazekas László — Szó sincs róla. A fele­ségem pedagógus, úttörő­csapat-vezető, így megértő, és egymást is segítjük. Egy fiunk és egy lányunk van, és amióta nagyobbak, őket is magunkkal visszük. Nagyon tetszett nekik például a bat- tonyai felszabadulási ünnep­ség több programja. — Sok helyen megfordul, s nyilván véleményt formál egy-egy programról. Az utóbbi hónapokban megtar­tott ifjúsági rendezvények közül melyek voltak a legsi­keresebbek? — Hadd beszéljek a pos­tás KISZ-es megmozdulá­sokról, hiszen ezeket isme­rem a leginkább. Nagyon jól sikerült a Szegedi Pos­taigazgatóság területi szak- szervezeti bizottságának sportnapja, amit a békéscsa­baiak rendeztek. Azután jól sikerült az ifjúsági parla­mentünk is, a fiatalok érez­ték, hogy tényleg értük van, s hogy érdemben foglalkoz­nak az ő gondjaikkal. T. I. Bolgár divatbemutató A Magyar Divat Intézet buda­pesti székhazában tegnap a bol­gár Rilla Ruházati Kombinát fel­vonultatta 1985—86. évi őszi-téli divatkollekcióját. A divatbemutató segítségével is bővíteni akarják a magyar- bolgár könnyűipari együttműkö­dést. Az MDT koordinálásában jelenleg mintegy 15 magyar könnyűipari vállalat — köztük a Vörös Október Férfiruhagyár, a Május 1. Ruhagyár, a Buda­pesti Finomkötöttáru-gyár — és ugyanennyi bolgár cég működik együtt. Elsősorban szakember- cserével, tervezők és szabászok kölcsönös képzésével, modellcse­rével igyekeznek kicserélni leg­jobb tapasztalataikat. A Magyar Divat Intézet, szakemberei és a két ország könnyűipari vállala­tainak vezetői az eddigi kedvező tapasztalatok alapján az alap­anyagok. kellékek és késztermé­kek cseréjét is tervezik. A hétfői divatseregszemlén be­mutatott modellek általános jel­lemzője az elegáns, finom visz- szafogottság, a hosszú, keskeny sziluett. A kabátok kényelmesek, s több funkcióra is használha­tók: béleletlenül átmeneti, bé­léssel téli kabátként hordhatók, a különlegesen kiképzett mű­szőrmebélés pedig önállóan is viselhető. A házi betegápolás gondjairól Beszélgetés a Vöröskereszt megyei titkárhelyettesével A bajba jutottak megsegítése más, önzetlenül segíteni akaró emberekkel, ez a vöröskeresztes mozgalom alap- gondolata. A gondoskodásra szoruló emberekkel, közös­ségekkel való törődés egyik fontos feladatunk. Az egész­ségügyi, szociálpolitikai ellátás minőségi fejlődése, a tár­sadalmi gondoskodási formák bővülése ellenére a csa­ládok, egyének nagy része, főként hosszan tartó beteg­ség esetén jelentős gondokkal küszködik. Segíthet-e itt a Vöröskereszt és hogyan? Erről beszélgettünk Vizsnyi- czai Lászlóval, a Vöröskereszt Békés megyei vezetőségé­nek titkárhelyettesével. — A Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége októ­berben tárgyalta a házi be­tegápolás gondjait, a társa­dalmi segítségnyújtás lehe­tőségeit a betegek otthoni ápolásában, gondozásában. A saját feladatok meghatáro­zásán túl javaslatokat tettek a Minisztertanácsnak az ál­lami feladatok körének bő­vítésére is. Felmérést foly­tattak 17 megyében, beszél­gettek az egészségügyi alap­ellátásban, a szociális gon­dozásban dolgozó szakembe­rekkel, vöröskeresztes aktí­vákkal. Az információk sze­rint a beteg felnőttek és gyerekek gondozását, ápolá­sát a körzeti orvosok és ápolók útmutatása alapján elsősorban a családok oldják meg. Akinek nincs családja, egyedül él, a körzeti nővér mellett a hivatásos vagy társadalmi szociális gondo­zók segítenek. A vöröske­resztes aktívák többsége gondoz, patronál, a hosszan tartó ápolásból azonban csak átmenetileg 1-2 hétig tud részt vállalni. Kevés kisvál­lalkozás folytat ápolást és a családok nagy része megfi­zetni sem tudja. A beteg gyermekek ápolásáról a szü­lők, nagyszülők gondoskod­nak. A lényeg az, hogy csak részben megoldott a tartó­san betegek otthoni ápolása. Gond az például, hogy elég alacsony az ápolási kultúra, sokan nem tudják, hogyan kell lázat csillapítani, mi­lyen a beteg ember étrendje. A családokban majd min­denki dolgozik, ezért a be­tegápoláshoz szabadságot, fi­zetés nélküli szabadságot kénytelenek kivenni, de a lehetőségek korlátozottak. A súlyos beteg mellett a házi szociális gondozó nem tud állandóan ott lenni, és egyébként is kevés az erre vállalkozó. Az egyedülálló betegek éjszakai felügyeletét például hogyan lehet bizto­sítani? A tartósan ápolásra szorulóknak intézeti, kórhá­zi hátteret lenne jó biztosí­tani. Kevés az utógondozói ágy, a sz°ciális otthoni hely. Köztudott, hogy országos méretekben is a kórházi ágyaknak csak 72,5%-a szol­gálja az aktívbeteg-ellátást, a többit szanatórium; és utó­kezelésre, illetve elmeosztály céljaira használják. — A házi betegápolás gondjainak megoldása álla­mi és társadalmi feladat. Kik és hogyan vesznek részt ebben a munkában? — Természetesen a Vö­röskereszt nem oldhatja meg a gondok sokaságát, csak sajátos eszközeivel segíthet. Állami szociálpolitikánk újabb vívmánya például, hogy hamarosan a táppénz a beteg gyermek 10 éves korá­ig jár a szülőnek. Megyénk vöröskeresztes aktivistái évente átlag 400 egyedülálló, idős ember gon­dozásában vesznek részt. Meglátogatják őket, bevásá­rolnak nekik, elintézik ügyes-bajos dolgaikat, orvos­hoz kísérnek, gyógyszert visznek. Főleg a kisebb te­lepüléseken sokat segítenek a szomszédok. Felfigyelnek a magányosokra, a betegekre, szólnak az orvosnak, a ta­nácsnak. Vöröskeresztes alapszervezeteink feladata, hogy az ilyen embereket megkeressék és mozgósítsák, akkor is, ha nem tagjai a szervezetünknek. A megyei munkaügyi szolgálati iroda próbálkozik humánszolgálta­tással, köztük házi beteg­ápolás szervezésével. Meg­keresik a rászorulókat, ösz- szehozzák az ügyfeleket, az ápolást vállalót és a beteget. Sajnos, kevés eredménnyel, hiszen tavaly például az évi 200 humánszolgáltatás közül csupán négy esetben került sor házi betegápolásra. Az oka: kevéssé ismert ez a for­ma, van, aki idegenkedik tő­le, s az is bizonyos, hogy hosszú távon nem olcsó. — Milyen elképzelések alapján dolgozza ki a segít­ségnyújtás módszereit a Vö­röskereszt? — Szükséges egy házi be­tegápolási modelltervezet ki­dolgozása. Egyik legfonto­sabb feladatunk az ápolási ismeretek terjesztése. Elő­adások, házi betegápolói tan­folyamok szervezése, az ön­kéntes ápolónők továbbkép­zése. Ez utóbbiak az anya- vállalatok ilyen jellegű szo­ciális gondjait enyhíthetik, idős, beteg dolgozóikat, nyugdíjasaikat ápolhatják. 1983-ban az országos ve­zetőség módosította a házi gondozás, betegápolás tanfo­lyamának szervezését, tema­tikáját. Célszerű a 20—22 órás elméleti és gyakorlati tanfolyam, amelynek záró­foglalkozásán a résztvevők számot adnak tudásukról. A vöröskeresztes alapszerveze­tek bárhol szervezhetnek ilyen tanfolyamot, tanköny­vet, oktatói segédanyagot biztosítunk hozzá. Helyes az elképzeléseket megbeszélni az egészségügyi és szociál­politikai szervekkel, hogy a végzetteket később foglal­koztatni tudják. Több me­gyében alakítottak társadal­mi családgondozói szolgála­tot, amelyek felderítik a ba­jokat, tanácsot adnak, köz­vetítenek, erejükhöz mér­ten gondoznak is. Nálunk Gyulán folytatnak ilyen munkát, de hasznos lenne máshol is elterjeszteni. A védőnők és ápolónők szol­gálatát összekapcsolva így mindenkiről tudhatnánk, csecsemőkortól öregkorig. Szükséges ehhez az egész­ségügyi és szociális alapel­látás szoros kapcsolata. Reá­lisabban lehetne elosztani a humánszolgáltatás anyagi terheit. Akinek van pénze, vállalja a fizetést, akinek nincs, így részesedhetne az állami szociális alapokból, a vöröskeresztes segítségből. — Az országos vezetőség milyen következtetéseket to­vábbított a Minisztertanács­nak? Mi a megyei vöröske­resztes vezetőség és az alap- szervezetek tennivalója? — A gyermekápolás táp­pénzen 10 éves korig már határozat, de jó lenne az idős, beteg hozzátartozó ápolása esetén is táppénzt biztosítani. Igaz, ehhez pénz­re lenne szükség, de nem hiszem, hogy jelentősen nő­ne a táppénzes napok száma. Javítani kellene az ápolást segítő eszközök ellátásán, akár kölcsönzéssel is. Több öregek napközi otthonára, hetes napközire, átmeneti és szociális otthonra, utógondo­zói ágyra lenne szükség. A szakképzett ápolók most még nem vállalhatnak munka­időn túl, kisvállalkozási for­ma nélkül betegápolást. Mi­lyen jó lenne, ha vállalnák és tehetnék. A lehetőségek­nek még számtalan felderí­tetlen formája adódik. A Vöröskereszt megyei ve­zetősége is megtárgyalta a házi betegápolás gondjait, a határozatokat eljuttattuk az alapszervezetekhez, a titká­rokhoz. Ellenőrizzük, hogy ki hogyan hajtja végre azt a saját területén, és segítjük munkájukat. Javítani kell a vöröskeresztesek felderítő, jelzőszolgálatán. Bekapcsol­ni a barátokat, szomszédo­kat, postásokat, taxisokat, olyan embereket, akik gyak­ran találkoznak másokkal. A fiatalokat is szeretnénk a se­gítségnyújtásnak nagyobb számban megnyerni. Bede Zsóka Szokásból Nincsenek illúzióim a szolgáltatásokat illetően. Már any- 'nyit beszéltem róla, hogy kiszáradt a torkom, ilyenkor se­gítségért és vízért kiáltok. A gombócot akkor sem tudom lenyelni! Már a televízió is kezdi. (Vagy folytatja?) Olva­som a műsorújságban a szellemes választ annak a néző­nek, aki képtelen belenyugodni abba, hogy október 3-án este az egyes csatornán a Jogi esetek című szolgáltató mű­sort adták és ugyanebben az időben a kettesen közvetítet­ték a Rába—Manchester United labdarúgó-mérkőzést. És most tessék figyelni az érvre, amely többek között emígyen hangzik: .......az érintetteknek hozzá kell szokniuk, hogy m inden ilyen esetben rájuk vár a döntés, hol óhajtanak szemtanúskodni.” Kigúvadt szemekkel nézem az ólombetű­ket és szomorú szívvel gondolok az érinthetetlen műsor­szerkesztőkre, akik mellesleg csalhatatlanok. Az ugyanis meg sem fordul a fejükben, hogy a több millió néző mind a két produkcióra kíváncsi lenne. A pénzéért! Ehelyett kioktatják: meg kell szoknia. Kell! Tehát nincs apelláta. Meg kell szoknom, hogy a szerelő 10 forint anyag- költséget és 200 forint munkadíjat számol az ötperces sem­mittevésért. Meg kell szoknom, hogy a szervizben a 30 fo­rintos anyagköltséghez 300 forint munkadíj társul. Megkell szoknom: a Patyolatba bevitt öltönyért kanosszát járhatok, mert harmadszori érdeklődésemre is azt mondják, hogy nézzek be a jövő héten. Nyugodt a vállalat, nyugodt a vál­lalkozó, csak az ügyfél ideges. De ez a legkevesebb, ki tö­rődik vele? Eljátszom a gondolattal: kibabrálok a fehérlel­kű Patyolattal. Nem fizetek! Csak akkor veszem elő a pénztárcát, ha elkészültek a munkával. Esetleg levonom a késedelmes teljesítésért járó büntetést. A kisasszony a sze­membe nevet. „Uram, a tisztítási díjat már előre befizette.” Vizet! — motyogom megtörtén és szégyenkezve bevallom magamnak: megint melléfogtam. Mert a szolgáltatókkal nem lehet tréfálkozni. Semmit sem bíznak a véletlenre. A becsapott ügyfél pedig védtelenül bolyong a nagyvilágban. Ezért jó lenne néha megbeszélni valakivel, hogy mit te­gyünk, ha kiszolgáltatottnak érezzük magunkat az autója­vítóban, a vegytisztítóban, a cipészeknél, a lakáskarban­tartóknál, a temetkezési vállalatnál. Vagy éppen a vízmű­nél ! Az egyik békéscsabai OTP-s társasház lakói megdöb­benve tapasztalták, hogy a tavaly februárban számlázott víz- és csatornadíj 3—4-szerese a szokásosnak. Elkezdődött a huzavona. A vállalat köti az ebet a karóhoz, miközben elismeri: ez az összeg valóban nagyobb az átlagosnál, amely az előző becslések következménye. Ügyes fogalmazás! Hoz­záteszem: a rossz becslés következménye. Évekig nem vet­ték észre, hogy a ház előtt, az aknában vízóra van(?!) és azt le kell olvasni, pedig ők szerelték fel annak idején. Az ezzel megbízott dolgozók a hasukra ütöttek és beírtak va­lamit, hogy milyen értékeket, azt nehéz lenne most kiderí­teni. A vízmű szerint természetesen kevesebbet. Aztán ez év elején megjelentek a lelkiismeretes géemkások. Lemász­tak az aknába, leolvasták az elfogyasztott vízmennyiséget a matuzsálemi korú óráról és továbbá-lltak. A lakók meg sok­kot kaptak a számlára pillantva. A többsége belefáradva a kilátástalan küzdelembe, feladta: befizette az irreálisnak vélt összeget. Hárman a díj felét adták postára, míg öten makacsul kitartottak és egy fillért sem utaltak át a vízmű­nek. Persze, a kálvária nem ért véget. Jött az újabb felszólí- tán a renitens lakóknak: fizessenek, vagy perelnek! Üjabb levélváltás. A szolgáltató vállalat rendeletekre, paragrafu­sokra hivatkozik, amelynek a létezését, tartalmát senki sem vitatja. Csakhogy itt nem erről van szó! Nem műszaki rendellenesség okozta a galibát, hanem a hanyag munka. Hogy lehetséges az, hogy éveken át egy tucat ember volta­képpen a semmiért vette fel a fizetését és ez senkit nem ér­dekelt különösképpen? Milyen az ellenőrzés ott, ahol fele­lősségre vonás nélkül meg lehet úszni ilyen elképesztő fe­gyelmezetlenséget? Az már teljesen mindegy, hogy kinek a kárára követték el a szabálytalanságot. A kereskedelemben ezt hamis mérésnek hívják és súlyos büntetés jár annak, aki elköveti. Igaz, a vállalat igazgatója lehetővé tette, hogy két részletben befizethessék a szóban forgó vízdíjat, de aligha ez a megoldás. Az emberek igazságérzetét, erkölcsi értékrendjét sérti az ilyen eljárás. A tisztelt ügyfél legalább annyit elvárna, hogy elnézést kérjenek tőle a hibáért, a jö­vőben megpróbálják a kapcsolatokat korrekt módon ren­dezni. Nem! Inkább a hatóság elrettentő képében tetszelegnek és bírósággal fenyegetőznek. Ismét rendeletet citálnak elő arra, hogy a családok létszámában bekövetkezett változá­sokat csak két évenként képesek felmérni. Vajon, miért? Hiszen a díjbeszedő negyedévenként megjelenik a pénzért. Miért a lakóknak kell egymást ellenőrizni, feljelenteni, hogy melyik lakásban született gyerek, hol haltak meg, ki háza­sodott és ki költözött el? Tudom, a paragrafus! De bizto­san jó ez a rendelet? Őszintén bevallom: rettenetesen bosz- szant ez az érdekvédelmi „csináld magad” mozgalom. Azt is javasolja a vízmű: ha nem értenek egyet a vízdíj ilyetén való elosztásával, csak szóljanak. Majd egy összegben ki­számlázzák a közös képviselő nevére, aki aztán lakásról, lakásra járva eldönti, hogy ki mennyit fizessen. Ezután mái csak az következik: a lakók irodát nyitnak az alagsorban és könyvelnek, aknákat járnak, díjat szednek, átutalnak, ta­lán még perelnek is. A vállalat helyett, ingyen! Megy ez, csak meg kell szokni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents