Békés Megyei Népújság, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-23 / 275. szám
1984. november 23,, péntek fl rejtvényfejtés megoldása ■ M í Vfil > iiHil üÍH í V/h 1 [Th M Az ezüstszőlői klubház avatóünnepsége emlékezetes maradt számomra. Nem csak a köd miatt, amely befedte e Szarvas alatti tanyai település hosszú utcájának bejáratát, hanem azért, mert ilyen bensőséges hangulatú ünnepségnek ritkán lehetek tanúja. A százéves iskola ajtaján alig lehetett bejutni; a két njegszépült teremben ott szorongott a környék apraja- nagyja. Ez az élmény nehezen illik bele abba a képbe, amit eddig a tanyavilág közművelődéséről alkottam. Ezért is érdekelt: hogyan alakult Szarvas külterületének köz- művelődése. Klub egy százéves iskolában Olyan városról van szó, amelynek nem csupán kiterjedt, de viszonylag rendezett tanyavilága van. S amelynek a tanyákkal, a tanyai életmóddal — különböző okokból — hosszabb ideig számolnia kell. Több ezer ember él ezeken a területeken. Ezüstszőlőn például ezren laknak, köztük fiatalok. A környék rendezett, a három utcán új házakat is látni. A város szélétől mindössze egy-két kilométer választja el, mégis sokat őriz e településformára jellemző szokásvilágból. Máig tartják például a hagyományos bálákat, melyeken gyakran még a mamák is megjelennek ... Ám emellett felmerültek más igények is. Talán épp ez volt a klub létrejöttének legfőbb ösztönzője. Mindez persze kevés, ha nem adódik egy jó lehetőség. — Amikor körzetesítették az iskolákat, felszabadult az ezüstszőlői, százéves épület. Meglehetősen elhanyagolt állapotban volt, tele lommal. Mégis alkalmasnak láttuk arra, hogy létrejöjjön benne egy külterületi klub — mondja Mótyán Tibor, a szarvasi művelődési központ művéTa n vanap Ezüstsző 1 ön szeti előadója. — Tizennyolchúsz emberrel indult, s évi 1-2 összejövetellel. Ma körülbelül négyszeres létszámmal, s havi 1-2 rendezvénynyel működik. A felújítás előtt jórészt csak ismeret- terjesztő előadásokat tarthattunk benne. Tavaly az Országos Közművelődési Tanácstól kapott 150 ezer forintból 80 ezer forint értékű társadalmi munkával kí- vül-belül rendbe hoztuk, „lakhatóvá” tettük. Azzal, hogy otthonosabbá vált, máris többen látogatták, s egyre több fiatalt sikerült becsalogatni. őket, azt hiszem, azzal nyerték meg, hogy rájuk bízták a meglevő sportpálya bővítését, felújítását. Siitnek-fűznek A klub magját azért ma is főként idősebb asszonyok alkotják. Nagy szeretettel várnak minden előadót; ilyenkor sütnek-főznek, hisz itt nem maradhat senki meg- vendégeletlenül. Közösen készítik az éves tervet, megpróbálva hangot adni a sokféle ízlésnek, igénynek. Az idősek szeretik a hagyományőrző rendezvényeket, a nótaesteket, a vidám műsorokat. A fiatalok inkább a táncestek hívei. És mindenki jól érzi magát a tanyanapon ... — Ez egy olyan rendezvény — magyarázza Mótyán Tibor, aki a külterületi köz- művelődés gazdája volt 3 évig —, amely sokféle programot foglal magába. Az idén például fúvószenekar adott ébresztőt Ezüstszőlőn, aztán máshol térzenével folytatták. Délelőtt gyermek- műsorral — játékkal, bábokkal — szórakoztak a kisebbek; ezt a programot a városi könyvtár és az úttörőház segítségével állítottuk össze. Délután a felnőtteknek volt sportjáték, az elmaradhatatlan nótaest, könnyebb irodalmi műsor, sőt még dzsesszbalett-bemu- tató is... A népművelők gyakran „sírnak”: milyen nehéz ösz- szeszedni néha egy-egy rendezvény közönségét. EzüstFotó: Malmos Károly szőlőn ez nem gond. Hatvan- hetven ember mindig összejön a klubban. S hogy a városnak hol térül ez meg? (Hisz a szervező munka, s a rendezvények dotálása a művelődési központ feladata.) Megtérül például akkor, amikor egy autóbusznyi tanyai ember teszi népesebbé a nagyterem közönségét. Hétközben biliárdoznak Szarvasnak persze több külterülete is van: Sirató ugyancsak jól működő, 35— 40 tagú klubbal dicsekedhet, amely szintén a fölöslegessé vált iskolában kapott helyet. Rózsás — amely gazdasági központ — esetenként kér kulturális műsort, s ezen a területen önálló ifjúsági klub is működik. A művelődési intézménynek itt alkalmazkodnia kell az állami gazdaság igényeihez. Középhalmon tanyai kulturális központ működik a Dózsa Téesz fenntartásában. Három osztályt tanítanak, de van terem a műsoros esteknek is. Hét közben biliárdoznak, s alkalomszerűen tartanak folklóresteket. Leginkább erre van igény. Ma- czó elnéptelenedő külterület. Furugyon a régi iskolában még nem szűnt meg a pedagóguslakás. Ide orvosi rendelőt, klubszobát terveznek. — Rejlik még lehetőség a tanyai közművelődésben — gondolkodik el Csicselyné Korbely Zsuzsa népművelő, aki fél éve vette át ismét ezt a területet. — Igény van rá, csak meg kell keresni az alkalmas helyet, s azokat az embereket, akikre tartósan lehet építeni például egy klubéletet. Minden szerencsésen ötvöződött Ezüstszőlőn, amelyre — nem tagadom —, a legtöbb figyelmet fordítottuk eddig. Ez a klub már a városi közművelődésbe is beépült. Nyáron például két országos rendezvénybe segítenek be: az ezüstszőlői és a siratói klub is érdekelt a néprajzi tábor és a szlovák klubvezetők országos találkozójának lebonyolításában. Ehhez tudni kell, hogy mindkét területen igen sok szlovák ajkú lakos él. Nem véletlen, hogy a legnagyobb sikert a folklór- műsorok aratják. De ugyanúgy van közönsége egy-egy író-olvasó találkozónak, kertészeti vagy egészségügyi előadásnak ... A tanyán élőket valamikor elmaradottaknak tartották. Azóta sokat változott ez a megítélés, bár még ma sem szeretik a külterületek lakói, ha tanyasiaknak mondják őket. Hisz a szó rossz íze sokakban él ma is. Annak ellenére, hogy életmódjukban nem kevesebbek a városiaknál.' Lehet, hogy néha még többek is ...? Gubucz Katalin A hét végén diákok utaznak hazafelé a vonaton. A páros üléseken hárman- hárman ülnek. Egyikük ölében a táskán keresztrejt- vényúj ság. — Gyerekek, mi az: ena- cölö. Két betű! — Mi lenne? Konyhasó! — Az nem fér ki! Két betű! ... — Akkor csak só! Jó már? n S bár nincs erről hivatalos statisztikai felmérés, a becslések szerint az emberek fele-kétharmada rendszeresen fejti a rejtvényeket, zömük a keresztrejtvények különböző fajtáit. Ha ez így van, akkor a tévénézés után ez a második legnépszerűbb elfoglaltság. A hagyományos, az olasz és a skandináv típusú, a „szóról- szóra”, és a „plusz egy vicc” elnevezésű keresztrejtvények kedvelői hazánkban tizenöt, rendszeresen megjelenő rejtvényújság segítségével hódolhatnak szenvedélyüknek. Nem beszélve a napi- és hetilapokról, az egyéb alkalmi kiadványokról. Igen: hódolhatnak szenvedélyüknek. Talán egyetlen egy hobbi sem kavart olyan vihart, mint a jövőre hatvanadik születésnapját ünneplő rejtvényfejtés. Méghozzá azóta is fel-feltáma- dó vihart. Mert aki nem szereti, nem műveli, annak az a véleménye: felesleges idő- pocsékolás, a kényelmesek, a lusták, a szellemi tunyák elfoglaltsága, amely egyoldalú észtáplálék, az elbutu- lás útjának kezdete. Akik pedig űzik a rejtvényfejtés sportját, azok szerint ez a legjobb pihentető, az ismeretszerzés és a szórakozás A folyóirat közli az MSZMP Központi Bizottságának 1984. október 9-i ifjúságpolitikai állásfoglalását, és Németh Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának előadói beszédét. Az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára egyebek között hangsúlyozta: pártunk rém takargatja a valóságos problémákat, sem a fiatalok hibáit, de elutasítja a szélsőséges nézeteket, igazságtalan általánosításokat. Az ifjúság megítélésének is csak az lehet a valóságos alapja: hogyan teljesíti kötelességét, miként él és gondolkodik, mit tesz a társadalomért. A novemberi számban megjelent Aczél Györgynek a közművelődési tanácskozáson 1984. október 5-én elhangzott felszólalása is. A Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára a többi között rámutatott: kiegyik legáltalánosabb eszköze, az új iránt felkelti a figyelmet, a szellemi frisseséget szinten tartja, a röpke szabad idő értelmes eltöltésére is lehetőséget nyújt stb. Bizonyára még sok-sok év, talán évtized is eltelik, amíg a szemben állók között megszűnik az egyezség. Addig is százezrek vásárolják a rejtvényújságokat... Hogy mennyire komollyá tud lenni az igencsak meddőnek ítélhető polémia, arra csak egyetlen rövid példát. Tudok olyan esetről, amikcr szigorúan felelősségre vontak egy tanítót, aki — a segédkönyv ajánlása szerint! — a magyar nyelvtan tanítására, jobb megértetésére, a tanulók legnagyobb örömére (!) a keresztrejtvényt is felhasználta! A rejtvényt azonban sok minden másra is fel lehet használni, a legjobban talán — az ismeretterjesztés, s ezen belül is elsősorban a nyelvi, a természettudományi mellett — a reklám és propaganda céljaira. A legnépszerűbb és kétségtelenül a legszínvonalasabb, a hazánkban megjelenő lapok közül az egyik legnagyobb példányszámú Füles (és a szerkesztőség által még alkalmilag szerkesztett kiadványok) mellett az Idegen- forgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat igencsak szaporodó, túlságosan is változó színvonalú rejtvénykiadványai érdemelnek figyelmet. Nagyon közkedveltek a Magyar—Szovjet Baráti Társaság rejtvényújságszámai is, no meg az újságíró-szövetségnek ebben a témakörben megjelenő, és könnyen ' forgatható lapjai, vagy éppen a Sportpropagandának a hazai versenysport ügyét anyagiakkal is támogató kiadványai. élezett ideológiai háború folyik a szocialista országok, a haladó erők ellen. Kun Béla, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége születésének 100. évfordulója 1986-ban lesz. Az évfordulóról való méltó megemlékezés előkészítésére Németh Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának elnökletével emlékbizottság alakult. A folyóirat közli Németh Károlynak az emlékbizottság alakuló ülésén elhangzott beszédét. A XIII. kongresszusra készülve egyre jobban előtérbe kerülnek a párt belső életének, a pártdemokrácia fejlesztésének kérdései. Erről a témáról folytattak ke- rekasztal-beszélgetést pártmunkások a szerkesztőségben. A beszélgetést Lakos Sándor, a Pártélet főszerkesztője vezette. Mikecz István visszaemléHiba lenne nem szólni arról, hogy a rejtvényt a kilátásba helyezett nyereményért is fejtjük. Bár erre is van egy igen jellemző ellenpélda: évekkel ezelőtt a Füles meghirdetett egy pályázatot, aminek a fődíja nyalóka volt. Erre érkezett az addigi legnagyobb számú megfejtés. Pedig a nyalóka ára akkor még alig haladta meg az egy forintot... Sokan azonban csak az élményért, a szórakozásért fejtik meg a rejtvényeket, önmagukért — talán így is lehet mondani. Hiszen ez olyan értelmes időtöltés, amelyet bármelyik pillanatban abba lehet hagyni (igaz, ha már belelendült az ember, igen nehéz ...), amihez nem kell felszerelés, az újság elfér a kabátzsebben (bár az utóbbi időben az összehajthatatlan, lepe- dőnyi méretűek nagyon terjednek . ..), ami olcsó szórakozás is. S mindezt azért, mert szeretünk játszani. Ahogy a „Szóról-szóra” Rejtvénylap megfogalmazta: 7-től 77 éves fiatalok időtöltése ez. A kortalan fiatalság jelképe is ... S minderről eszembe juta mind kisebb anyagi lehetőségek közé szoruló hazai közművelődés munkásainak napi panasza: már alig-alig tudnak olyan formát kitalálni, ami nem kerül túl sok pénzbe, ami érdekli is az embereket... A fővárosban megannyi rejtvényfejtő klub működik. Rendszeresen versenyeket, bajnokságokat (nemzetközibe és világbajnokságba torkollókat) is rendeznek. Talán nem lenne érdemtelen itt, Békés megyében is megpróbálni. Ha akad egy rejtvényfejtésben megszállott népművelő, aki elindítaná .... Mert közönség, az van! És valahol ez is „köz-művelődés” ... (nemesi) kezésében Hajdú-Bihar megye felszabadításának és a demokratikus közélet kibontakozásának eseményeiről írt. A Pártélet folytatja a hozzászólások közzétételét az új vállalkozási formákkal kapcsolatban. Ezúttal Zentai Gábor, a Tungsram pártbizottságának titkára, Ürmös- sy László, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek vezér- igazgatója és Bozó Lajos, a kiskunfélegyházi Lenin Tsz pártvezetőségének titkára fejti ki véleményét a párt- szervezetek új feladatairól. Josef Valenta a „Testvér- pártokról” című rovatban a Csehszlovák Kommunista Párt alapszervezeteinek tevékenységét elemzi. Az Etióp Dolgozók Pártjának, a közelmúltban megalakult marxista—leninista pártnak alakuló kongresszusáról ad áttekintést Sós János. Az alapszervezeti beszámoló taggyűlés előkészítéséhez nyújt módszertani segítséget Balogh Géza, Fónagy István, Zahovay Gábor és Fenyvesi Dezső írása. Ifjúságpolitika a Pártéletben Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 8.15: Mai kulturális programok. 8.20: És nálunk? Az energiatakarékosságról. (ism.) 8.50: Szimfonikus zene. 9.33: Óvodások műsora. 10.05: Kháron ladikján. Illyés Gyula mondja el verseit. 10.10: Bemutatjuk új Melódia-lemezünket. 11.00: Gondolat. 11.45: Indulók, táncok — fúvós- zenekarra. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám. 12.45: Váci Mihály: Értelmes terhek alatt. 12.55: A zene is összeköt. 14.10: Tanulságok, teendők. 15.00: A város a reptér helyén. Pécs-Uránváros. 15.30: Operettfelvételekböl. 16.05: A Gyermekrádió műsora. 17.00: Konfekciós őrjárat. 17.30: Népzenei feldolgozásokból. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.30: Esti magazin. 19.15: OIRT drámafesztivál. 20.21: Kedves zeneműveim. A mikrofon előtt: Hernádi Lajos. 21.14: Cimbalomfelvételek. 21.30: Fűtől fáig. Környezetvédelmi magazin. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Igen is, nem is. 23.00: A rádió lemezalbuma. 0.10: Virágénekek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Fúvószene. 8.18: Operettkettősök. 8.50: Tíz perc külpolitika, (ism.) 9.05: Napközben. 12.10: Peter Alexander operett- dalokat énekel. 12.25: Édes anyanyelvűnk, (ism.) 12.30: Népi muzsika. 13.05: Pophullám. 14.00: Péntektől péntekig. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Fiataloknak! Komjáthy György kívánságműsora. 20.00: Nótakedvelőknek. 21.05: Koltai Lajosnak hívják. Foglalkozása: operatőr. 21.53: Az élő népdal, (ism.) 22.03: Válogatott felvételek. 23.20: A csavargók. Részletek Ziehrer operettjéből. 24.00: Éjféltől hajnalig. III. MŰSOR 9.08: Iskolarádió. 9.38: Verdi-operákból. 10.10: Dzsesszbigbandek felvételeiből. 11.06: A Magyar Rádió és Televízió énekkarának madrigálfelvételeiből. 11.36: Zenekari muzsika. 13.05: A befejezetlen mondat. Portrék Déry Tibor regényéből. 10. rész. 13.37: Operaáriák. 14.10: XX. századi magyar zeneművek. 15.09: Szimfonikus zene. 16.40: Zenei Lexikon. 17.00: Nyitnikék. (ism.) 17.30: Egész évben Bach. XX/6. 18.50: A King-s Singers együttes madrigálfelvételeiből. 19.05: Csajkovszkij: Az Orleans! szűz. Négyfelvonásos opera. Közben: 20.55: Váci Mihály: Értelmes terhek alatt, (ism.) 21.05: Az operaközvetítés folyta* tása. 22.16: Kamaramuzsika. 23.10: Zsebrádiószínház: A hóhányó. Schwajda György hangjátéka. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Koppanástól koppanásig. Könnyűzenei ajánlóműsoi. (ism.) 17.35: Turizmus és vámszabály- sértések. Riporter: Tamási László. 17.55: Archívumunkból. A túrái Vaszkó József citerázik. 18.00—18.30: -Alföldi krónika. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétoma. (ism.) 8.05: Iskolatévé. 9.40: A makedón királysír. Angol rövidfilm. (ism.) 10.30: Játékos időtöltések. XIII/4. Japán, (ism.) 10.55: Képújság. 15.00: Iskolatévé 16.40: Hírek. 16.50: Égi postások. Francia tévéfilmsorozat. VI/6. 17.50: Képújság. 18.00: Üj Reflektor Magazin. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétoma. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szivárvány. Országos vetélkedőműsor. II. elődöntő Nyíregyháza—Miskolc. 22.05: Péntek esti randevú. 23.05: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 18.20: Képújság. 18.25: Don Quijote. XXXIX/7. 18.50: Az állatok nyomában Francia filmsorozat. XIII/5. (ism.) 19.00: Keresztkérdés. 19.30: Az Everglades Nemzeti Park. Finn rövidfilm. 20.00: A pénzszállítók.’ Ausztrál film. 21.30: Tv-híradó 2. 21.50: Zenés tv-színház. Lola-Blau. (ism.) BUKAREST 15.05: FiatalQk kérdezték. 15.30: Népdalok. 15.45: Német nyelvű adás. 16.15: Tv-híradó. 20.00: Tv-híradó. 21.00: Az RKP kongresszusáról jelentjük. 21.20: Irodalmi összeállítás. 22.10: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 16.30: Videooldalak. 16.40: Francia nyelv. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.10: Mi a film? 17.40: Hírek. 17.45: Adás gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Tribün. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Shogun — filmsorozat. 21.00: Szórakoztató adás. 21.45: Tv-napló. 22.00: Paletta. II. MŰSOR 18.15: És ebben az évben... 18.45: Érdekes utazás. 19.00: Tudományos beszélgetések. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Balettadás. 20.45: Zágrábi körkép. 21.00: Találkozások — dokumentumadás. 21.50: Élni akarok — jugoszláv játékfilm. SZÍNHÁZ 1984. november 23-án, pénteken 15 órakor Békéscsabán: A legbAtrabb GYAVA Kincskereső-bérlet 15 órakor Makón: A NÉMA LEVENTE 19.30 órakor Makón: A NÉMA LEVENTE 1984. november 26-án, hétfőn 19.30 órakor Békéscsabán: FILHARMÓNIA 19 órakor Szentesen: A NÉMA LEVENTE MOZI Békési Bástya: 4-kor: Hófehérke és a hét törpe, 6 és 8-kor: Halálcsapda. Békéscsabai Szabadság: O, kedves Harry! Békéscsabai Terv: Ez igen! Gyulai Erkel: A Birodalom visszavág. Gyulai Petőfi: 3-kor: Twist Oliver, 5 és 7-kor: Jim Craig. Orosházi Béke: Harctéri regény. Orosházi Partizán: fél 4-kor: Ezüstnyereg, fél 6 és fél 8-kor: Hair. Szeghalmi Ady: Angyali üdvözlet.